Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A népfőiskola diákszemmel

A beszélgetés alanyaként mindenképpen egy dán diákot szerettem volna megkérni, mert ők teljesen más közegben nőttek fel, mint mi, és teljesen más a felfogásuk egyes dolgokról, ezért érdekelt, hogy ők hogyan látják a saját jövőjüket. Sokáig nem tudtam, hogy ki lenne a legmegfelelőbb, aztán egyik este leültem beszélgetni egy dán fiúval, és rájöttem, hogy ő a tökéletes alany, mert jól ki tudja fejezni magát, mindenről van véleménye és érdekes dolgokat mesél.

A választottam 21 éves, és egy kisvárosból jött, Silkeborgból. Ez a város nem messze van Aarhustól, az egyik legnagyobb egyetemvárostól. A város ahol született és él, egy körülbelül ezer lakosú település, így sok lehetősége nem volt az iskolaválasztás terén, de így is megtalálta azt, ami érdekelte, és ezáltal közelebb került ahhoz, amivel foglalkozni szeretne majd a jövőben.


Nikolaj­ Frederik­ Severin­ Grundtvig ­püspök,
az ­első­ népfőiskola ­alapítója­ (1783–1872)

Először az iskolájáról beszélgettünk, hiszen most fejezte be a gimnáziumot. A fő terület a gimnáziumban a matematika, angol, történelem és a dán volt, de természetesen voltak olyan órái, mint a biológia, sport. Az ott eltöltött évek alatt rájött, hogy az egyetemen mindenféleképpen reál tantárgyakkal szeretne foglalkozni, ilyen pl. a matematika, fizika.

Mivel nem tudta pontosan, hogy hova szeretne jelentkezni egyetemre, ezért más lehetőséget keresett, és így találta meg a népfőiskolát. Mivel tudom, hogy a dánoknak sokkal többet kell fizetniük azért, hogy itt lehessenek, rátértünk az anyagi dolgokra. Elmondása szerint Dániában szokás, hogy amikor egy gyerek megszületik, a szülei nyitnak neki egy számlát, és amíg be nem tölti a 18. életévét, addig minden évben vagy bizonyos időközönként pénzt raknak rá neki. Így tudott most eljönni, és ebből fog április után utazgatni egy kicsit, mivel az egyetem csak szeptemberben kezdődik majd. Amikor megkérdeztem, hogy miért pont egy népfőiskolát választott, elmesélte, hogy fiatalabbként részt vett kétszer is egy ehhez hasonló jellegű kurzuson, és nagyon élvezte, ezért szerette volna kipróbálni, hogy milyen egy népfőiskola. Arra voltam kíváncsi, hogy egy dán számára mit is jelent az, hogy népfőiskola. Sajnos Magyarországon az emberek nagy többsége nem tudja, hogy milyen intézményt takar ez a név, azonban ez másképp van a dánokkal.

„Dániában senki sem tekint úgy a népfőiskolára, mint egy tanulási lehetőségre, inkább, mint egy év kikapcsolódásra a gimnáziumi évek után. Ezen intézmények a tábortűzről, hippikről és gitárról híresek, egy olyan közegben, ahol a résztvevő diákok között nagyon szoros barátság alakul ki. Ez egy olyan lehetőség a számukra, ahol könyvek és esszék helyett végre azon dolgozhatunk, hogy különböző kapcsolatokat építsünk, barátkozzunk, és ezáltal jobb emberré is váljunk egy kicsit. Amikor egy családban összeszedjük a tányérokat, a népfőiskola miatt tesszük, mivel ezen iskolákban nekünk kell étkezés után mosogatni, és minden koszos tányért, poharat összeszedni. A dán családok életében pedig ez a szokás a népfőiskolát jelképezi. Nálunk a népfőiskola a mindennapok része, nem igazán ismerek olyan dánt, aki nem ment népfőiskolára legalább egyszer.”

Persze rögtön jött a kérdés, hogy miért pont ezt a népfőiskolát választotta.

„Két dolog miatt választottam ezt a népfőiskolát. Az egyik, mert egy unokatestvérem már volt itt, igaz, még évekkel ezelőtt, de ő nagyon sokat mesélt erről a helyről, és szerettem volna megnézni. A másik pedig, mert nagyon szerettem volna megtanulni németül, és természetesen hatalmas lehetőség volt, hogy december végétől síoktatóként dolgozhattam Ausztriában április végéig. Igazából az utóbbi az, ami miatt idejöttem. A nyelvtanulás miatt.”

Ebből kifolyólag természetes, hogy a legtöbb tantárgya a német nyelvvel kapcsolatos. Ettől függetlenül volt sport-, zene- és egyéb kötelező órája, ahogyan a többi résztvevőnek is.

Amikor arról kérdeztem, hogy a jövőben mivel szeretne foglalkozni, vagy mik az elképzelései, azt éreztem, hogy teljesen más ember ül előttem, aki komoly és határozott. Ráadásul a válasza is nagyon komoly és határozott lett.

„Hogy pontosan mivel szeretnék foglalkozni, azt még nem tudom, de tudom, hogy egyetemre akarok menni, és utána dolgozni akarok. Szerencsére Dániában megvannak a lehetőségeink, és tudunk választani. Például tudom, hogy olyan szakmában akarok elhelyezkedni, ami jól fizet, de azt is tudom, hogy itt mi számít jól fizető munkának, és így tudom, hogy mit kell elvégeznem ahhoz, hogy ilyen területen dolgozhassak. Ez elég biztonságérzetet ad az embernek ahhoz, hogy nyugodtan tudjon dönteni és keresgélni. Tudom, hogy ez sok országban nincs így, de itt tényleg tudsz előre tervezni, bármilyen félelem nélkül. Egyet azonban biztosan tudok, olyan szeretnék lenni, mint az édesapám, mert ő egy hatalmas számítógépes cégnél dolgozik, de olyan munkakörben, amit nem tudnak nélkülözni. Évekkel ezelőtt kapott egy állásajánlatot, de a cége annyira nem tudta elengedni, hogy új szerződést írattak vele, és azóta is ott dolgozik. Én is ilyen ember akarok lenni, akit nem tudnak nélkülözni. Ezért nem tudom, hogy akarok elhelyezkedni, csak azt, hogy ilyen ember akarok lenni.”


A­ röddingi ­népfőiskola ­épülete ­(roedding-hoejskole.dk)

Ilyen választ nem igazán hallottam még 21 éves emberektől, de nagyon jó volt hallgatni, ahogy az édesapjáról beszél, és ahogy beleéli magát a mesélésbe. A munka megtalálása után utazgatni szeretne a barátaihoz, mert nagyon különböző helyeken élnek, és szeretné mindegyiket meglátogatni. Ahogy az iskoláról beszélgettünk, szóba került, hogy mennyire változott meg az említett négy hónap alatt.

„Sokat változtam, de pontosan nem tudnám megfogalmazni, hogy miben, csak érzem, hogy változtam. A legjobb, ami történt változás terén, hogy nagyon jól megismertem magam, a határaimat, hogy mennyit bírok elviselni és mennyit tudok kihozni magamból. Itt gondolok arra, hogy 80 emberrel kell 4 hónapig együttélni, a nap minden órájában, és ez elég fárasztó és kiborító tud lenni. Ezen kívül rengeteg új dolgot kipróbáltam, amit otthon nem biztos, hogy kipróbáltam volna, és egyáltalán nem érzem azt, hogy ez hiba lett volna. Itt valahogy minden átértékelődik benned, nem igazán tudod eldönteni, hogy amit itt teszel, azt otthon is megtetted-e volna, de szerintem ettől jó ez az egész. Egy teljesen másik oldalról ismerem meg magamat ezen a helyen, és tetszik a változás.”

Ebből egyértelműen következett, hogy szereti ezt a helyet, és természetesen igazam volt.

„Nagyon szerettem ott lenni, mert lehetőséget tárnak eléd, és eközben teljesen szabadnak érzed magad, minden kötöttség nélkül. Nem kell a vizsgákkal, a tanulással foglalkoznod. Persze kell tanulnunk, de nincsen számonkérés, nincsenek jegyek, nem kell izgulnod, csak élvezned kell az órákat, és próbálni minél többet tanulni. Szerintem ennél nagyobb lehetőség nem fog adódni. Főleg nekünk, síoktatóknak, hiszen mi majdnem öt hónapig Ausztriában voltunk dolgozni, ahol nagyon jó kapcsolatokat lehet kiépíteni, és ki tudja, lehet, hogy még visszamegyek, és ott fogok élni. Bár ezt nem hiszem, de nem tudhatom. A nyelv gyakorlása szempontjából tökéletes volt ez az időszak, a többit meg majd meglátjuk.”

Ebből a beszélgetésből nagyok sok mindent megtudtam, amire nem is számítottam, hiszen minden különbség megmutatkozott, ami a dánokat elválasztja a más országokból jövő diákoktól. A legszembetűnőbb, hogy a dánok minden nehézség nélkül tökéletesen beszélnek angolul, németül és természetesen dánul, míg mi magyarok az angollal is néha hadilábon állunk. Amikor megkérdeztem, hogy milyen rendszer szerint tanulnak nyelveket az iskolában, a következő választ kaptam.

„A legfontosabb, hogy nálunk nincsenek szinkronos filmek, minden filmet angolul adnak le a tévében, és dán feliratot raknak hozzá. Ezen kívül nem a nyelvtan és a helyesírás fontos az iskolákban, hanem a beszéd, így sokkal gyakorlatiasabb óráink vannak. A helyesírás nem fontos, csak az, hogy mennyire tudod kifejezni magad. Sokkal inkább gyakorlatközpontúbb az oktatás Dániában, mint máshol, és ennek megvan az eredménye. Nem kell azon gondolkodnunk, hogy is van ez a szó, mert ha nem jut eszünkbe, akkor is körbe tudjuk írni, és el tudjuk magyarázni másféleképpen, minden nehézség nélkül.”

Ezen kívül ott van nekik az a biztonság, ami nekünk, magyaroknak nincs meg. Rajtuk valahogy azt látja az ember, hogy nem aggódnak semmiért, nem kapkodnak és valahogy mindent tökéletesen kiviteleznek. Ez a nyugodtság, ami körülveszi őket, valahogy rám ragadt, és egyszerűen csak élvezni szeretném az életet, nem stresszelve semmin, csak élni és azt tenni, ami jólesik. Nem egyszer rendeztünk valamilyen versenyt, amit mindig a dánok nyertek meg, bármilyen versenyről is volt szó, valahogy nem tudtuk őket legyőzni. De lehet, hogy nem is kell felvenni velük a versenyt, mert rengeteg dolog van, amit mi tudunk jobban, és rengeteg olyan dolog van, amiről ők még csak nem is hallottak. A kedvenc esetem, amikor egy dán fiú megkérdezte tőlem, hogy miért írom előre a keresztnevemet –azt hitte, hogy ezzel szeretnék kitűnni a tömegből. Amikor elmagyaráztam neki, hogy Magyarországon így írják, nem tudta elképzelni, hogy ez hogy működik. Néha azt érzem, hogy egy teljesen más világba csöppentem, és éppen ezért éreztem azt, hogy valamilyen úton még vissza szeretnék jönni ide, tanulni vagy dolgozni, vagy csak utazgatni, de vissza akartam jönni.

Ma itt élek, ami életem egyik legjobb döntése volt.

 

Megjelent a Művelődés – Népfőiskola – Társadalom 2017/4. számában.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Mezőkeszü

Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával. 

Negyedszázad komoly időszaknak számít egy civil szervezet életében, s ez mérleg készítésére kötelez. Dióhéjban szeretném ismertetni egyesületünk legfontosabb tevékenységeit, eredményeit. Már 1992-ben felmerült egy honismereti szövetség megalakításának szükségessége. Még abban az évben tervet állítottam össze helytörténeti és néprajzi kutatómunka megszervezésére, valamint emlékhelyek létesítése és ápolása érdekében.

Tenke

A Tenkei Művelődési és Honismereti Kör és a Bihar megyei község református gyülekezete kilencedik alkalommal rendezte meg május 25-én és 26-án Táj- és Honismereti Konferenciáját. A Fekete-Körös felső folyásának vidéke, ahol tíz-egynéhány Árpád-kori településen csak pár ezer magyar él ma már, igen gazdag hagyományokban, kultúrában, lelkiségben, természeti kincsekben. S erre nem hullhat rá a feledés pora – vélik a találkozósorozat kitartó szervezői.

Mezőkeszű, Református templom

Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával.

A 19. és a 20. század irodalmi szövegeinek szerkesztője és értelmezője, a szövegek társadalomtörténeti összefüggéseinek kutatója, szótárszerkesztő, lelkiismeretes könyvkiadói szakember és intézményalapító, tankönyvszerző áll előttünk.

„A magyar irodalom legelőször óvodás koromban ragadott meg, amikor román elemi iskolába járván (merthogy a magyar református elemit épp első osztályos koromban zárták be) Édesanyám magyarul írni-olvasni Petőfi Sándor és Arany János versein tanított. Aztán folytatódott és mélyült a kötődésem a székelyudvarhelyi gimnazista évek alatt, ahol jó és lelkes magyar tanáraim voltak, s persze akkor már magamtól szenvedélyes olvasó voltam. A család el is könyvelte, hogy magyar irodalom szakra megyek.”

A Tomcsa Sándor Színház segítségével immár második alkalommal rendezték meg a forradalom.ma elnevezésű, rendhagyó március 15-i megemlékezést Székelyudvarhelyen. 2016. március idusán az 1848-as forradalom kirobbanásának délelőtti eseményeit, idén forradalom.ma 2.0 néven a délutáni eseményeket elevenítették fel a szervezők.

Színházszekér jó úton a „világvégétől” hat kilométerre

Küsmöd a világ vége, onnan is hat kilométerre fekszik Siklód – így tartja a mondás. S hogy mi történik egy átlagos novemberi hétvégén az alig 300 lakosú, szinte megközelíthetetlen, ám csodaszép Hargita megyei faluban? Egy egész hadseregnyi embert megmozgató amatőr színjátszó találkozó, az immár 19. alkalommal megszervezett Az ekhós szekér nyomában nevet viselő seregszemle.

türi magyar ház

E népszokás ezeréves, pogánykori „felmenői” a téli napfordulóhoz köthető néphagyományok között keresendők, mint például a regölés volt hajdanán, amely már nem él a faluban (egyebütt sem a környékünkön), de szövegtöredékeit a gyermekmondókák hellyel-közzel még megőrizték. 

erdélyi krónika

Immár több mint egy éve, hogy elindult Erdély első történelmi portálja, az Erdélyi Krónika. Visszatekintve az elmúlt 12 hónapra, elmondható, hogy a kezdeményezés nem volt eredménytelen.

I. István király 1038. augusztus 15-én halt meg, és Székesfehérvárott az általa építtetett Nagyboldogasszony-székesegyházban temették el. 1083. augusztus 20-án ugyanitt avatták szentté. Nem meglepő ezek után, ha nehézségek idején ma is, közel ezer évvel az ő halála után, buzgón hozzá fohászkodunk, és templomainkban ezt énekeljük: „Hol vagy István király, téged magyar kíván, gyászos öltözetben teelőtted sírván”.

Olvasótábor Szálkán

Még a térképen is alig… A faluban magában már inkább, hisz volt már itt ilyesmi. Mint ahogyan másutt is előfordult, több helyszín esetében, a visszatérés. Az elmúlt 45 év adott erre alkalmat. Még kimondani is emelkedettség: közel fél évszázad, legkevesebb két nemzedék lelkisége benne, s a példa, az elköteleződés, a játék és az emberélmény közelségei.

both joco, both zsuzsanna

A 30plusz néptánctanfolyamnak indult, de már az elején többnek bizonyult annál. Hamarosan közösséggé kovácsolódott. Célközönsége a harminc fölötti korosztály, de fiatalabbak is jöhetnek. Senkit sem akarunk kizárni, de úgy gondoltuk, hogy ez az a korosztály, amely ha táncolni szeretne, nem válogathat sokféle lehetőségből. Ebben a csoportban nem tanulunk koreográfiát, nem gyúrunk színpadra, hanem csak úgy, a tánc szeretetéért, az együttlétért gyűlünk össze minden péntek este 8 órakor. 

Balázs Ferenc

A népfőiskolának sajátosan erdélyi gyökerei is vannak, ami a sajnálatosan rövid életű Balázs Ferenc egykori unitárius lelkész, író, közösségszervező 1930 és 1937 közötti, az Aranyos-menti Mészkőn kifejtett tevékenységéhez köthetők. 

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Észak-magyarországi Képviseleti Pontján működő Lorántffy Zsuzsanna Hímző Műhely megtisztelő lehetőséget kapott kolozsvári bemutatkozásra, a Györkös Mányi Albert Emlékházba. A kör tagjai azzal a kiállítással köszöntötték a látogatókat, amelyet 2017. február 19-én, a Fejedelemasszony névnapján mutattak be a sárospataki Művelődés Házában. Az úri hímzéssel készült textíliák egyben a reformáció 500. évfordulója előtti tisztelgés jegyei is.