A megfigyelt történelemkörről a nevemre kiállított I 72467-es számú szekus dosszié főleg kutatói tevékenységem megfigyelésére vonatkozott. Ennek ellenére számos adatot, dokumentumértékű feljegyzést tartalmaz oktató-nevelői tevékenységemre, főleg pedig az általam vezetett történelemkör tevékenységének a megfigyelésére vonatkozóan. A jelentősebb feljegyzések a következők.
1979. március 7: egy besúgó jelentette a gyergyószentmiklósi városi szekuritáténak, hogy a Korunk szerkesztősége március 9-ére 12 órai kezdettel meghívta Garda Dezsőt és az általa szervezett történelemkör tagjait a szerkesztőség által szervezett diáktudományos ülésszakra. A jelentést Gál Gyula ezredesnek címezték.1 A jelentés nem volt pontos, mivel a Salamon Ernő-líceum diákjai április 6-án tartottak előadást a Korunk szerkesztőségében.
1979. május 8-án a kolozsvári szekuritaté átküldte a Hargita megyei titkosszolgálati ügynökségnek Vasilescu nevű (a felfedés szerint Varró János író) besúgónak az 1979. április 20-i jelentését.2
Kivonat az 1979. március 7-i jelentésből
Varró Jánosnak a kolozsvári szekuritátéhoz 1979. április 20-án írt jelentését tanulmányunk első részében már részben közöltük. Ez a besúgó a román titkosszolgálat elvárásainak megfelelően értékelte a történelemkör tagjainak az előadásait.3 Varró János jelentését a gyergyószentmiklósi titkosszolgálat alkalmazottjai maximálisan ki akarták használni. A líceum igazgatójával számba vették a történelemkörösöket: azokat, akik részt vettek a kolozsvári tanulmányi kiránduláson, de azokat is, akik nem voltak jelen. A számbavétel után kiadták az utasítást a tanulók egyikének titkosszolgálati beszervezésére.4
1980. május 30: 1980-ban is a Korunk szerkesztőségének a meghívottjai voltak a történelemkör tagjai. A besúgói jelentés szerint én meghívtam Imreh Istvánt, a Babeș-Bolyai Tudomány Egyetem előadótanárát a Korunk szerkesztőségébe 1980. május 30-ára a történelemkör tagjainak az előadásaira. A tudományos ülésszak témája: Gyergyó története a 18. és a 19. századokban.5
Egy 1982. május 31-i besúgói kivonat arról számol be, miként egyeztettem Palkó Attilával a kolozsvári 11-es számú líceum történelemtanárával, illetve Egyed Emesével a Brassai-líceum irodalom szakos tanárával a szállás biztosítása, illetve a Salamon Ernő-líceum tanulóival való együttműködés előkészítésével kapcsolatban. Tevékenységeinktől függően három éjszakát töltöttünk a bükki kempingtáborban, és ugyancsak hármat a 11-es számú líceum tornatermében, ahol diákjaim szalmazsákokon aludtak.6
Egy másik, 1982. július 9-i besúgói kivonat – amely a telefonlehallgatás szövegének összesítését tartalmazhatta – három kérdéskörre terjedt ki, amelyek közül a harmadik foglalkozott a történelemkör őszi, a bukaresti Petőfi Házban és a fővárosi magyar líceumban tartandó diákelőadásaival. A jelentés szerint a lehallgatottal (Garda Dezsővel) kapcsolatban lévő személy (Demény Lajos történész) a megfigyeltnek tudtára adta, hogy beszélt a Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatójával, aki elfogadta a történelemkörhöz tartozó diákok előadásával kapcsolatos felajánlást az általa vezetett intézményben. Ugyanakkor jelezte, hogy a történelemkörösöket meg fogják hívni a bukaresti magyar líceumba is, amelynek tanulói közül igen sok a székely. Az érintett a következőkben felajánlotta segítségét a lehallgatottnak és jelezte, hogy bármikor, bármilyen problémájával forduljon hozzá.7
1983. február 1-én a gyergyószentmiklósi titkosszolgálat részéről lehallgatták nevelőapámmal, Becsek Imrével folytatott telefonbeszélgetésem. E beszélgetésemből megtudták, hogy szállást kértem az április 13. és 17. közötti időszakra a kolozsvári elektrotechnikai líceum bentlakásában, hogy a történelemkörösök részt vehessenek a Korunk-délelőttön.8
Az 1984. november 10-i telefonlehallgatás: a telefonbeszélgetés során meg-köszöntem Demény Lajos történésznek, hogy felvállalta a házigazda szerepét és fogadta a történelemkör tagjait a Petőfi Művelődési Házban. A bukaresti tudóssal egyeztettem a diákelőadások idő-pontját, amelyet 1984. december 7-re rögzítettünk.9
Az 1979. május 8-i jelentés kísérőlevele
1984. december 12-én egy Dinu nevű informátor tett jelentést a történelemkör tagjainak bukaresti tartózkodásáról. A besúgói jelentés a következőket tartalmazta: 29 történelemkörös diák utazott Bukarestbe, ahol a Cișmigiu szállodában aludtak; a diákok Petőfi Házi előadássorozatán jelen voltak az Ifjúmunkás, a Művelődés és a Jóbarát heti-, és havilapok szerkesztői is, akik nagyra értékelték a diákok dolgozatait.10
Telefonlehallgatás 1985. május 30-án: Zsugán Gyulának, a Nagyvárad melletti Szentmártonban lakó történelemtanárnak jeleztem, hogy diákjaimmal június 8-án érkezem Nagyváradra, és 9-én a Körös-parti nagyváros történelmi bemutatását kértem tőle.11
Telefonlehallgatás Egyed Ákossal folytatott beszélgetésemről 1985. június 4-én: a kiváló tudósnak elmondtam, hogy a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő középiskola és a 6-os számú általános iskola történelemkörösei az utóbbi évek hagyományaihoz híven június 7-én bemutatják dolgozataikat a Korunk szerkesztőségében, az eseményre őt is meghívtam.12
Az 1986 és 1988 közötti időszakban rövid időre megszűnt a megfigyeltetésem a történelemkörre vonatkozóan. 1986 júniusában ugyanis Demény Lajos történész meghívatott, hogy vegyek részt a Román Akadémia által szervezett Népességi Laboratórium néven ismert előadássorozatokon. Az akkori Román Akadémia történelem szakosztályának alelnöke, Ștefan Ștefănescu és más korabeli jeles román történészek előtt tartott előadásom Népesség és társadalom a 17. században a Gergyói-medencében címmel igen nagy sikert aratott. Előadásomról a Revista de Istorie is beszámolt 1986 novemberé-ben.13 A magyar sajtóorgánumok közül a Hargita, 1986. július 2-án írt bukaresti előadásomról.14 A helyzet paradoxona: a román nyelven előadott, de magyar jellegű előadásom, amelynek forrásait, az addig feldolgozatlan székely lustrák alkották, a román titkosszolgálat számára románellenességet, horthysta-fasiszta irredentizmust jelentettek, holott a Román Akadémia történelem szakosztályának alelnöke, s más bukaresti történészek, tehát a szakma igen nagyra értékelte. Sőt, amikor 1988. au-gusztus 28-án Grósz Károly magyar és Nicolae Ceaușescu román kommunista pártfőtitkárok Aradon találkoztak, a Román Kommunista Párt lapjában, a Scînteia-ban is értékelték a 17. századi gyergyói székelyek népességéről és társadalmáról tartott előadásom.15
1987 nyarán Csíkszeredába és Gyergyószentmiklósra utazott az Országos Pionírtanács alelnöke, Silvestru Patița, aki utasított, hogy az általam vezetett történelemkör tagjaival 1987. július 26. és augusztus 4. között kötelesek leszünk részt venni a Bukarest közelében lévő Snagov településen szervezett román történésztáborban. Igen nagy erőfeszítést jelentett számomra a táborban részt vevő tanulók kiválasztása, és a diákok dolgozatainak román nyelvre fordítása. Snagovban tanulóim különböző díjakat kaptak. Minderről hallgat a szekus dosszié, de beszámolt róla a Hargita megyei román újság, az Informația Harghitei.16
A snagovi táborban ellentétbe kerültem román tanártársaimmal. A műsor keretében ugyanis egy propagandafilmet mutattak be a Salamon Ernő középiskoláról és az itt tanuló magyar nemzetiségű diákok anyanyelvi tanulási lehetőségeiről. A vetítés befejezése után felálltam, s jeleztem tanártársaimnak, hogy a film tartalma nem felel meg a valóságnak. A kilenc párhuzamos osztályból ugyanis csak egy és fél osztályban tanulhatnak magyarul a magyar anyanyelvű tanulók; a többi magyar diák kénytelen román nyelven tanulni a tantárgyakat a Salamon Ernő líceumban. Sőt, azt is elmondtam: ha román anyanyelvű kémia vagy fizika (vagy bármilyen más tantárgyat tanító) tanár érkezik a Salamon Ernő-líceum évfolyamonként másfélre korlátozott magyar osztályába tanítani – mivel nem ismeri a magyar nyelvet –, a tanulók kötelesek az illető tantárgyakat román nyelven tanulni. Beszédem olyan nagyméretű felháborodást váltott ki, hogy a tábor parancsnoka három napos visszahúzódást javasolt számomra a kedélyek lecsendesítéséig.
Utasítás a történelemkörös diákok névjegyzéke szélén: „Intézkedni az egyik diák beszervezésére.”
Ezen tevékenységeimnek köszönhetően, a történelemkörről 1986-ban és 1987-ben nem történt említés a szekus dossziéban. 1988-ban és 1989-ben a történelemkörre vonatkozó adatok ismét megsokasodtak. (109., 110., 112., 116. és 117. oldalak).
A történészi tevékenységem megfigyelésén alapuló titkosszolgálati dossziéban a történelemkörre vonatkozó adatok – bár csak mellékesen voltak feljegyezve, és nem képezték a megfigyelés fő vonalát – jelzik, hogy a magyar történelem iránt vonzódó diákok kis dolgozataiban is, illetve ezek népszerűsítésében is államellenes tevékenységet láttak a román titkosszolgálat tisztjei és altisztjei. A szomorú az, hogy esetenként ezek magyar nemzetiségűek voltak. Közülük kiemelném az engem megfigyelő Gál Gyula és Kardos Miklós ezredeseket, akik híresek voltak magyarellenességükről, kegyetlenségükről és rosszindulatukról.
Meglepő számomra a magyar anyanyelvű informátorok nagy száma. De a legkirívóbbnak azonban Varró Jánosnak a magatartását tartom a gyergyói diákokkal szemben.
Jegyzetek
1 Arhiva Consiliului Național pentru Studirea Arhivelor Securității (A volt titkosszolgálat iratait vizsgáló országos tanács levéltára, a továbbiakban: ACNSAS). Garda Dezső megfigyelési dossziéja, I 72467. sz. csomó, 25. oldal, 1979. március 7.
2 ACNSAS, I 72467. sz. csomó, 26. oldal, 1979. május 8.
3 ACNSAS, I 72467. sz. csomó, 29. oldal, 1979. április 20.
4 ACNSAS, I 72467. sz. csomó, 30. oldal, dátum nélkül.
5 ACNSAS, I 72467. sz. csomó, 35. oldal, 1980. május 30.
6 ACNSAS, I 72467. sz. csomó, 43. oldal, 1982. május 31.
7 ACNSAS, I 72467. sz. csomó, 46. oldal, 1982. július 9.
8 ACNSAS, I 72467. sz. csomó, 48. oldal, 1983. február 1.
9 ACNSAS, I 72467. sz. csomó, 68. oldal, 1984. november 10.
10 ACNSAS, I 72467. sz. csomó, 69. oldal, 1984. december 12.
11 ACNSAS, I 72467. sz. csomó, 70. oldal, 1985. május 30.
12 ACNSAS, I 72467. sz. csomó, 71. oldal, 1985. június 4.
13 Populaţie şi societate în Bazinul Giur-geului în secolul al XVII-lea. In: Revista de istorie, 1986. nr. 11. 1143.
14 Hargita, 1986. július 2.
15 Silviu Achim: Bazinul Giurgeului în secolul al XVII-lea. Mărturii noi în arhiva istoriei. In: Scînteia, 5 iunie 1987.
16 Succese harghitene în taberele vacanței de vară. In: Informația Harghitei, 14 august 1987.
Közismert, hogy a magyar köznyelvben csángóknak nevezik a Moldvában élő magyarokat. A legelterjedtebb nézet szerint a csángó szó voltaképpen a ’kószál, csavarog, elkóborol’ jelentésű csang/csáng ige származéka, tehát a magyarság tömbjéből kivált, elvándorolt, eltávolodott, sajátos magyar kultúrával rendelkező, magyar nyelvű népcsoportot jelölik ezzel a szóval. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy a moldvai falvakban és városokban még napjainkban is közel százezren értenek és/vagy beszélnek is magyarul.
A két világháború között a kolozsváriak számára még elérhetetlen álom volt, hogy csatlakozzanak a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete által – Supka Géza javaslatára 1929-től – Magyarországon rendszeresen megszervezett könyvünnephez. 1941-ben nyílt erre először alkalmuk, és még három évig a júniusi hónap elejének fontos eseménye maradt a rendezvény, olyannyira, hogy 1944-ben a Kolozsvárt ért június 2-i, amerikai bombatámadás után három nappal is kinyitottak a sátrak.
Az, hogy katolikusok, vagy tágabb értelemben keresztények vagyunk, önmagában egy oszlop ahhoz, ami fenntarthatja a belső és sajátos kapcsolatunkat a néven nevezett Istenfiúval, Jézus Krisztussal. Nincs más megoldás. Én már tudom, hogy este, a hittanórán Oltáriszentséget fogunk imádni, mert ma még nem volt meg az Úrral együtt eltöltött, intim, minőségi időm, és ez nélkülözhetetlen.
Átolvasva és újraélve a Honismeret ötven évfolyamának csaknem 30 ezer oldalnyi anyagát, igyekeztem felidézni az írások mögött fölsejlő arcokat, hangokat, leveleket, beszélgetéseket, kézszorításokat – vagyis a személyeket. Volt, amikor sikerült, volt, amikor nem, az előbbi esetben jóleső érzés töltött el, talán a bába érezhet ilyet, mikor jó emberöltő múltán találkozik egy-egy általa világra segített, felnőtté cseperedett gyermekkel, s fülébe cseng valamikori felsírásának emléke. Mennyi nagyszerű emberrel dolgozhattam, mennyi kiválóságot ismerhettem meg futólag vagy alaposabban.
Száz-százötven évvel ezelőtt sokkal kevesebben járhattak iskolába, mint ma. Ha a család nem tudta nélkülözni a mezőn a munkaerőt, vagy ha nem volt pénz lábbelire, a gyermek nem járhatott iskolába. A tanítás általában novembertől áprilisig tartott, amikor nagyjából szünetelt a mezőgazdasági munka. A gyermekek így is hajnalban keltek, hogy eljussanak az iskolába, vállukon batyu lógott, amiből hiányzott a mai értelemben vett felszerelés.
Természetesen a honismeret mint fogalom és mint tevékenység nem a most 50 esztendős folyóirat létrejöttével került a köztudatba, búvópatakként, vagy nyílt vízfolyásként, megnevezve vagy ráutalóan évszázadok óta létezett. Hiszen már „honfoglaló népünk számára is természetesnek számított, hogy töviről hegyire megismerjék a földet, ahol megtelepedtek, a tájat csakúgy, mint az itt talált embereket és emberi alkotásokat.
A Hepehupa 2002-es indulását hosszas, évekig húzódó tervezgetés előzhette meg. Zilahi értelmiségi és politikusi körökben talán Kovács Kuruc János történelemtanár, helytörténész szorgalmazta legtöbbször egy művelődési lap elindítását. Lelkesedését, ügybuzgalmát elmondása szerint az 1999-ben megjelent és a zilahi Color Print nyomdában nyomtatott Szilágysági magyarok kismonográfia-gyűjtemény sikere is táplálta. E kiadvány munkálatainak koordinálása, a nyomdatulajdonos Major Istvánnal kialakult barátsága, valamint az egyes szerzőkkel folytatott beszélgetések közben születhetett meg a gondolat, hogy Szilágyságban is életképes maradna egy művelődési lap, hiszen ez a tájegység is rendelkezik azokkal az írástudókkal, akik terjedelmesebb honismereti vagy irodalmi írásaikkal folyamatosan el tudnák látni a betűre éhes magyar olvasóközönséget.
Szervátiusz Tibor két vésőmozdulat között arra lett figyelmes, hogy az arra utazók megálltak csöndben figyelni a munkálkodást, a koppanásokat, a csengés hangját, és közülük egyre többen mondták tovább, hogy mi készül Farkaslakán. Mint megfogalmazta: „hamar elterjedt a hír, hogy Tamásinak faragunk emlékművet. Egyre többen jöttek hozzánk munka közben, sokan egy-egy lehullott kődarabot is elvittek emlékbe.” Így vált közkinccsé, a szó legszorosabb értelmében folklórrá a szobor.
A gyermek életében az apja akkor jelent meg, amikor hazajött a háborúból. Előtte az anyjával élt. Sokszor volt bezárva egyedül, és akkor mindig a szomszéd házának frontját bámulta, amit szép angyalfigurák díszítettek.
„Legyen előtted mindig az út” – mondja az ír áldás, ami igen találó a túrázóra. Jó közösségbe tartozni, együtt elindulni, felfedezni új és újabb célpontokat. A mi esetünkben a kerékpározás célja nem csupán a közös mozgás, hanem igyekszünk felfedezni a táj szépsége mellett különböző történelmi és kulturális értékeket is.
A Szilágy megyei magyar közösség mindig is tisztelettel adózott a nemzeti kultúra, irodalom és történelem nagyjai előtt. Megbecsülésük jeleként az elmúlt bő három évtized során emlékművet állítottak a Báthoryaknak, Wesselényi Miklósnak, Ady Endrének, Arany Jánosnak, Petőfi Sándornak, legutóbb pedig Szikszai Lajosnak, aki Zilah régi központját és kórházát is építette. Eme illusztris társasághoz most Petri Mór is csatlakozott.
Petri Mór meglátásom szerint jó történész volt, aki ismerte a történetírás szabályait. Utalhatunk itt nagy munkájának előkészületeire, az adat- és anyaggyűjtésre. Erről a következőket vallotta: „Hány levéltárt kutattam át? Ezeknek csak puszta fölsorolása lapokra terjedne. Csak általánosságban jegyzem meg, hogy beutaztam az egész vármegyét: egyházak, községek, magánosok levéltárait, ahol bármi csekély anyag kecsegtetett, valamennyit átkutattam, mint szintén felkerestem a vármegye határain kívül lévő mindama levéltárakat, amelyekben csak valami adatot véltem fölfedezhetni”.
Bejárta a megye mindegyik helységét, rögzítette az ott talált adatokat, emellett pedig átfogó levéltári kutatómunkát végzett. Heteket töltött Kuun Géza marosnémeti levéltárának átkutatásával, a leleszi premontrei konvent gazdag archívuma szintén értékes adatokkal szolgált, Kolozsvárott pedig a hasonlóképpen gazdag Wesselényi- és Bánffy-levéltár anyagában kutathatott. Természetesen a Szilágyság két történeti vármegyéjének régi iratanyagát is hasznosította, emellett pedig a szomszédos vármegyék régi levéltáraiba is betekintett.
Brassóban 1921. november 13-án harminc erdélyi magyar énekkar képviselője kimondta a Romániai Magyar Dalosszövetség megalakulását. A dalosszövetség létrehozására azért volt szükség, mert Trianon után az erdélyi kórusok elszakadtak a Budapesten székelő Magyar Dalosok Országos Szövetségétől. A szövetség megalapítását idős Szemlér Ferenc, a Brassói Magyar Dalárda elnöke és Szabó Béni alelnök, parlamenti képviselő kezdeményezte. Tisztában voltak azzal, hogy össze kell fogniuk annak érdekében, hogy az erdélyi kórusmozgalom továbbra is jelentős szerepet képviseljen az ország művelődési életében.
Tíz református püspök kért áldást tíz dél-erdélyi gyülekezetre – Csombord, Magyarlapád, Székelykocsárd, Gyulafehérvár, Alvinc, Marosszentimre, Szászváros, Kéménd, Algyógy, Magyarigen és Boroskrakkó – a pénteki hálaadó istentiszteleteken, május 20-án. Az elmúlt évtizedben több mint háromezer templomot újítottak fel a Kárpát-medencében, ebből négyszázat az erdélyi egyházkerületben. A dél-erdélyi templomok az egykor virágzó magyar kultúrát hirdetik ma is, és bár több település gyülekezete is szinte teljesen elfogyott vagy fogyóban van, a közös hálaadás éreztette az ünneplőkkel: nem vagyunk egyedül.
A Petőfi-évfordulós eseményekről szólva azonban két mozzanatra, illetve példára mindenképp érdemes felhívnom a figyelmet (...) Az egyik egy székelyföldi kistáj, ezen belül is egy kis település kis közösségének a nagy szívéhez és nagy lelkéhez kapcsolódik. Petőfi soha nem járt errefelé, legfeljebb csak a közelben, olyan két-háromnapi gyalogútnyira. Tehát hiába keresünk itt olyan jelt, emléktáblát, plakettet, miegymást, amely Petőfi itteni, valamikori jelenlétét megörökítené – mint amilyeneket például Székelykeresztúron, a kelementelki Simén-kúria falán, Koltón, a kolozsvári egykori Biasini-szálloda homlokzatán és még sok más helyen látunk. Petőfi „csak” szellemiségében járt itt, ez a hely mégis, százhetvenöt éves távlatból is szívvel-lélekkel kötődik 1848–49-hez – s benne Petőfihez, természetesen.
Új hozzászólás