Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A kultúra és a reménység háza

Brassó magyar spirituális élete mindig is az egyház és a kultúra együtthatásának eredménye volt. Létezik is egyfajta párhuzamosság abban, ahogyan a történelem mostoha hatásait a brassói reformátusság és a kultúra szervezők a maguk javára tudták fordítani.


Az Örmény múlt és jelen című fényképkiállítás megnyitója a Reménység Házában

1963-ban városrendészeti okokra hivatkozva lebontották a Cenk alatti város főterén álló, Alpár Ignác tervezte impozáns református templomot. Harminc évre rá három református templom működött Brassó három különböző negyedében, a legújabb közülük az 1993-ban felavatott Reménység Háza.

Noha Brassóban és vonzáskörzetében ma is mintegy harmincezer magyar él (számuk a kilencvenes évek elején meghaladta az ötvenezret), talán az egyetlen város Erdélyben, ahol nem épült magyar ház, a magyar művelődésnek nincsen egyetlen multifunkcionális tere. Van viszont – hála a protestáns egyházaknak – három központja. Az unitárius egyházközség közösségi termében időnként, a magyar evangélikus egyházközség, illetve a Reménység Háza református egyházközség gyülekezeti termeiben rendszerességgel tartanak kulturális rendezvényeket.


A Reménység Háza református központ.
Balogh Árpád felvétele

Kiemelkedő a Reménység Háza református központ szerepe a brassói magyar művelődési élet megszervezésében. Ezt a gyülekezet és templomépítő lelkészcsalád, Ménessy Miklós és Csilla már a tervezés időszakában célként fogalmazta meg.

Itt van az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület (ACSJKE) székhelye és rendezvényeinek színhelye is. Elnöke Házy Bakó Eszter.

A jellegzetesen kulturális tevékenységeknek kedvező késő őszi, téli és kora tavaszi időszakban hetente több alkalommal is tartanak itt könyvbemutatót, pódiumműsort, tárlatot, tudományos vagy történelmi előadást, komolyzenei esteket. Jeles erdélyi magyar szerzők mutatták be itt az elmúlt két évtizedben könyveiket, köztük Kányádi Sándor, Szabó Gyula, Kovács András Ferenc, Markó Béla, Fekete Vince, Egyed Péter. Több alkalommal mutatkoztak be a Reménység Házában magyarországi, illetve kárpátaljai szerzők is. E téren a Reménység Háza a sepsiszentgyörgyi Bod Péter megyei könyvtárral működik együtt.

Előadást tartott – a régi brassói szabadegyetem hagyományát követve – mások mellett Egyed Ákos, Toró Tibor, Czakó Gábor, Vekerdi Tamás, dr. Balázs Lajos, Ábrám Zoltán, Gazda József, Kónya Ádám.

Évente megtartják a brassói magyar képzőművészek tavaszi tárlatát. A kiállítások szervezője Vetró Bodoni Sebestyén András képzőművész. Brassó az erdélyi magyar képzőművészet egyik legfontosabb – noha kevésbé ismert – fellegvára. Itt él és alkot Ábrahám Jakab, Albert Sándor, Albert Zoltán, Bartha Árpád, Csutak Levente, Ferencz Ágnes, Olsefszky Jakabos Imola, Ardeleanu Kovács Ibolya. Erőteljes a fiatal képzőművészek jelenléte is: a már említett Vetró Bodoni Sebestyén András mellett rendszeresen szerepel a Reménység Háza tárlatain Ábrahám Imola, Dimény András, Tomos Tünde.

A Reménység Háza lehetőséget nyújt a fotóművészeknek is a bemutatkozásra, s ez természetes is, hiszen Brassó a szülővárosa Halász Gyulának, aki Brassai néven vált világhírű képíróvá. Nem csupán a brassói fotósok – Magdó János, Moldován Mihály, Udvardi Árpád – állíthattak itt ki, de vendége volt a Reménység Házának számos székelyföldi fotográfus, sőt, az erdélyi valóságot megörökítő amerikai Stephen Spinder (maga választotta becenevén Pesti Pisti) is.

A pódiumműsorok a közönség kedvencei. Visszatérő vendégek Fábián Enikő és Zorkóczy Zenóbia művésznők, illetve Eperjes Károly.

A zenés estéken mutatkoznak be a brassói Transilvania Egyetem zenefakultásának, Hanke Katalin egyetemi tanárnak diákjai. Vendége volt ezeknek az esteknek a Kaláka és a Muzsikás együttes, Lajkó Félix, Herczku Ágnes, Dinnyés József magyarországi és Márk Attila erdélyi daltulajdonos, Joós Tamás énekmondó, a Codex régizene együttes stb.


A XXI. Bartalis János versmondó vetélkedő zsűrije és résztvevői. Reménység Háza archív fényképek

A Reménység Háza kétségtelenül legrangosabb rendezvénye a Bartalis János nemzetközi versmondó és énekelt versvetélkedő, amelyet idén 22. alkalommal tartanak meg. Az eredetileg a Brassó megyei Apácán született Bartalis Jánosnak emléket állító és a szabadverseire a mai versbarátok figyelmét felhívni hivatott versenyként indult seregszemle ma a legnagyobb és legfontosabb Kárpát-medencei rendezvényé vált – ahogyan a zsűri elnöke, Banner Zoltán is megállapította.

A legnagyobb rendezvény kétségtelenül a tavaszi Sokadalom, amelynek jelszava hűen tükrözi hasznosságát és népszerűségét: Ahol a brassói magyarok találkoznak. A kézműves mesterségek és népművészek bemutatása mellett fellépnek a megye magyar táncosai, zenészei, vendégelőadókat hívnak Székelyföldről és Magyarországról is.

A húsvéti, adventi, karácsonyi időszak a gyerekeké. Húsvét nagyhetén népi mesterektől tanulják meg a hétfalusi csángók által használt hagyományos tojásmintákat, karácsonykor pedig maratoni, délutánt és estét betöltő műsorral jelentkeznek a kisiskolások.

A Reménység Háza jelentős anyagi hozzájárulással támogatja a brassói magyar közművelődési életet. Magyar Ház hiányában a Reménység Háza igazi magyar művelődési központ, amelynek rendezvényein rendszerint telt ház van.

A Reménység Háza elnyerte a szülőföld visszaszerzéséért járó Ezüstfenyő-díjat, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Díszoklevelét az EMKE megalakulásának 125. évében, illetve a Magyar Művészetért Alapítvány Ex Libris díját.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Simon Ferenc bécsi esperes-plébános, a Bécsi Magyar Katolikus Egyházközség lelkipásztora

Aki nem beszél nyelveket, annak valóban az, de aki beszél nyelveket, tudja, hogy minden nyelvnek megvan a szépsége. Mi, magyarok nem nézhetünk le senkit sem. Milyen jogon nézek én le bárki mást is? Keresztényként meg pláne a másikat, felebarátomat tisztelnem és szeretnem kell, bármilyen színű a bőre, bármilyen nyelvet beszél. Még ha románul is beszél, akkor is tisztelnem és szeretnem kell, mert ő is a felebarátom, mert olyan, mint én.

Gálfalvi Gábor

Az Alsóboldogfalván élő és ma is aktívan tevékenykedő nyugalmazott iskolaigazgató, néprajzkutató és közíró Gálfalvi Gábor fő kutatási területe az ember és a táj közötti valós életterek kapcsolatának vizsgálata. Ezen belül a méltatlanul feledésbe merülő kismesterségek, a népi építkezés, a tanya- és faluvilág témaköreit felölelő témák érdeklik, ezeken munkálkodik, publikál, mint ahogyan az alábbiakban is ezekről, valamint az ide vezető útról vall. Az ilyen út, hol az ember a valós értékeket és a valós múltat elfogultság nélkül kutatja, hosszú és rögös, ahogy egykoron Bözödi György neves szociográfus is összefoglalta. Ennek szemléletében kérdeztük a fáradhatatlanul kutató írót.

Krüzselyi Erzsébet

A VI. Krüzselyi Erzsébet szavalóverseny kapcsán a „fogyatékos” szó gyógypedagógiai fogalom, jelentéstartalmát az ember testi, idegrendszeri, lelki, cselekvésbeli vagy szociális tulajdonságai területén lehet meghatározni. A nehéz földi életutat megjárt költő, hátrányt szenvedett ember már nem él, nem kell őt vigasztalni, a sajnálat pedig méltatlan egy költőhöz. Művét nem vizsgálhatjuk fogyatékosságainak tükrében. Tudjuk, hogy témavilága zárt, szűk körű.

angi istván

A cél, ami összehozott bennünket, a tisztelgés szándéka. Tisztelegni akarunk Angi István professzor úr (képünkön) 85. születésnapján, méltatni akarjuk eddigi tudományos életpályája gazdag eredményeit mi, akik diákjai voltunk, valamint a kolozsvári Református Tanárképző karon dolgozó kollégák, akik néhány évig abban a kiváltságos helyzetben voltunk, hogy tanártársai is lehettünk a professzor úrnak, mindannyiunk István bácsijának.

Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával.

Mezőkeszü

Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával. 

Mezőkeszü

Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával. 

Negyedszázad komoly időszaknak számít egy civil szervezet életében, s ez mérleg készítésére kötelez. Dióhéjban szeretném ismertetni egyesületünk legfontosabb tevékenységeit, eredményeit. Már 1992-ben felmerült egy honismereti szövetség megalakításának szükségessége. Még abban az évben tervet állítottam össze helytörténeti és néprajzi kutatómunka megszervezésére, valamint emlékhelyek létesítése és ápolása érdekében.

Tenke

A Tenkei Művelődési és Honismereti Kör és a Bihar megyei község református gyülekezete kilencedik alkalommal rendezte meg május 25-én és 26-án Táj- és Honismereti Konferenciáját. A Fekete-Körös felső folyásának vidéke, ahol tíz-egynéhány Árpád-kori településen csak pár ezer magyar él ma már, igen gazdag hagyományokban, kultúrában, lelkiségben, természeti kincsekben. S erre nem hullhat rá a feledés pora – vélik a találkozósorozat kitartó szervezői.

Mezőkeszű, Református templom

Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával.

A 19. és a 20. század irodalmi szövegeinek szerkesztője és értelmezője, a szövegek társadalomtörténeti összefüggéseinek kutatója, szótárszerkesztő, lelkiismeretes könyvkiadói szakember és intézményalapító, tankönyvszerző áll előttünk.

„A magyar irodalom legelőször óvodás koromban ragadott meg, amikor román elemi iskolába járván (merthogy a magyar református elemit épp első osztályos koromban zárták be) Édesanyám magyarul írni-olvasni Petőfi Sándor és Arany János versein tanított. Aztán folytatódott és mélyült a kötődésem a székelyudvarhelyi gimnazista évek alatt, ahol jó és lelkes magyar tanáraim voltak, s persze akkor már magamtól szenvedélyes olvasó voltam. A család el is könyvelte, hogy magyar irodalom szakra megyek.”

A Tomcsa Sándor Színház segítségével immár második alkalommal rendezték meg a forradalom.ma elnevezésű, rendhagyó március 15-i megemlékezést Székelyudvarhelyen. 2016. március idusán az 1848-as forradalom kirobbanásának délelőtti eseményeit, idén forradalom.ma 2.0 néven a délutáni eseményeket elevenítették fel a szervezők.

„Dániában senki sem tekint úgy a népfőiskolára, mint egy tanulási lehetőségre, inkább, mint egy év kikapcsolódásra a gimnáziumi évek után. Ezen intézmények a tábortűzről, hippikről és gitárról híresek, egy olyan közegben, ahol a résztvevő diákok között nagyon szoros barátság alakul ki. Ez egy olyan lehetőség a számukra, ahol könyvek és esszék helyett végre azon dolgozhatunk, hogy különböző kapcsolatokat építsünk, barátkozzunk, és ezáltal jobb emberré is váljunk egy kicsit.”

Színházszekér jó úton a „világvégétől” hat kilométerre

Küsmöd a világ vége, onnan is hat kilométerre fekszik Siklód – így tartja a mondás. S hogy mi történik egy átlagos novemberi hétvégén az alig 300 lakosú, szinte megközelíthetetlen, ám csodaszép Hargita megyei faluban? Egy egész hadseregnyi embert megmozgató amatőr színjátszó találkozó, az immár 19. alkalommal megszervezett Az ekhós szekér nyomában nevet viselő seregszemle.