Romániai magyar kisebbségtörténet

A romániai magyar kisebbség történetéről, impériumváltásokról, magyar intézménypolitikáról és generációs képviseleti konfliktustörténetről számol be Bárdi Nándor munkája*, mely doktori értekezésként keletkezett, és Csíkszeredában jelent meg tavaly.

A monográfia könyvészeti háttere, tudományos súlyú előzményekre utalásai puszta listában is negyven oldalt tesznek ki, sok-sok évnyi (egyszerűbben: két évtizednyi) kutatást, adatbázis-építést, forrásfeltárást, részközleményeket, esetelemzéseket, feltáró vagy elemző írásokat súlyba véve. Esettanulmányi vagy kisebb monografikus egységekre is épülő fejezetei (Töréspontok; Keretek; Folyamatok) gazdagok a tipológiákban, összehasonlító áttekintésben, csoportkonstrukciók vizsgálatában, s magának az önálló erdélyi magyar kisebbségi mozgalomtörténet szakaszainak, önszervező hatásainak, intézményi átalakulásainak, századvégi transzszilvanizmustól ezredvégi integrációs viszonyrendszerig terjedő hullámok gazdag jellemzésének mély értelmű, de határozottan és jellegzetesen egyértelmű részletrajzaiban (517–523. l.)

Bárdi 600 oldalas tudományos művéről majdnem reménytelen rövid kivonatot adni, de megkockáztatható az összegzés: a romániai magyar kisebbség történetének alakulás- vagy változástörténetében két fő csoportozatot tekint felelősnek, magukat a mindenkori politikai, kormányzati eliteket, illetőleg a kisebbségi eliteket. Az ő háborúik, érdekeik, alkuik, sumákságaik, játszmáik, eredményeik és kudarcaik, kényszereik és belátásaik hatnak vissza a kisebbség históriájára, nemzeten és határon belül, vagy azon túl is, kisebb időciklusokban vagy évszázadnyi következménnyel együtt akár. Kötete nem csupán a 20. század kisebbséghistóriájában talán legnyomatékosabb hatású, legtöbb kihívást és választ, politikai megoldást és ideológiai trükközést megélő, legtöbb ügyet és ürügyet szolgál(tat)ó kisebbségéről, a romániai magyarságról szól, hanem a magyar nemzeti mozgalom társadalomtörténetéről, szerveződésének okairól és módjairól, az anyaországhoz fűződő viszonyáról és a magyar kormányzatok támogatáspolitikai rendszeréről, az impériumváltás(ok) folyamatairól, szemléletváltozásokról, helyi/nemzeti kisebbségi stratégiákról és különböző generációs csoportok intézményrendszeréről is. Szerzői vallomása szerint e műben „nem a két világháború közti romániai magyarság történetét” dolgozta föl, hanem „a működés modelljének elemeit” akarta összerakni (9. l.), melyben Paál Árpád kisebbségi közíró 1933-as kéziratos művére utaló címmel (Otthon-haza) a személyes és a nemzeti önazonosság szabadságkérdéseit kívánja tetten érni – de nem egy ideológiában vagy a kisebbségi kérdés kezelésének lehetséges modelljében leli meg fókuszpontját, hanem „a közösségi önszerveződés működését”, „a konstrukció megértését” szorgalmazza, s ideológiai értékrend helyett az érdekviszonyokról szól, „tudatosan dezideologizált” léthelyzetekről, az otthon- és haza-fogalom tartalma közti feszültségről, és lineáris fejlődésképlet helyett a „folyamatos reintegráció” természetrajzáról. Az otthonból lehet haza, vagy valamely haza elvárása (a Szűcs Jenő-féle fogalomkör mentén), azaz olyan ház, mely egyszerre otthon is, nemzet is, szeretetteljes, patrióta és erkölcsi-politikai elkötelezettséggel teljes. Ehhez a szülőföld mint élmény, tapasztalat és emlékezet járul, hol a nemzeti mozgalom formájában (mint 1940-ben, a visszakerült Észak-Erdély helyzetét és intézményeit, regionális jelentéstörténetét taglalva), hol a többségi helyzettudat változásával a kisebbségi nacionalizmusok formájában (mint napjaink eseményhullámai között), amikor e közösségek céljai immár „saját kvázi-társadalmaik létrehozása és a magyarországi emancipáció” (11. l.). Eközben nem csupán nemzeti vagy trauma-kánonok tárgyalása felé tér ki, hanem a hatalomváltások, kormányzati és meghatározó nemzetpolitikai személyiségek (Klebelsberg Kunó, Jancsó Benedek, Iuliu Maniu) saját társadalmat megerősítő gondolkodásmódjára, a magyarságpolitika és a kisebbségpolitikák természetrajzára is kitér, korántsem szűken vett lokális térben, hanem közép-európai összehasonlításban, a támogatáspolitikai stratégiákban, párt- vagy társadalompolitikai törekvések, intézményi és világnézeti eltérések kulturális jelentéstartalmaira is rávilágít. Az ideológiai szocializációs folyamatok, a történeti dimenziók normatív összetevői, az ideológiai trendek korosztályonkénti eltérései vagy korszakos hullámai, s ezek összefüggései korszellemmel, ideológiai programosságokkal, hatalmi eszköztárral, integrációs és leválási törekvésekkel, lojalitás és diszkrimináció hatásaival, revizionizmussal és integrizmussal, kisebbségvédelemmel és stabilitási folyamatokkal – olyan keretek, kulcsfogalmak és funkcionális hatás-együttesek, melyek a romániai magyarság körülményeit ezekbe a fejezetekbe és alfejezetek résztémáiba tagolják.

Bárdi Nándor könyve roppant markánsan fölteszi a recenzensnek az alapkérdést, melyre a „köznapian diákos” válasz a kötet egészének sárga kiemelővel végigolvasása szokott lenni. Hogy ugyanis melyek a lényegi, meghatározó, jellegadó folyamatok, mik a meghatározó erők, érdekek, struktúrák, funkciók, s mikor milyenek az interpretációk, hogyan változnak az áttekintett évszázadnyi időben… – mindezt egy rövid ismertetőben nevetségesen képtelen lenne „kijegyzetelni”, „lényegkiemelni” vagy összegezni. Nemcsak szaktörténészi szempontból végez el óriási munkát, dolgoz föl sok száz forrásművet, temérdek levéltári adatbázist, irodalmi és sajtótörténeti alapanyagot a nemzetiségi mozgalmak, kényszerközösségi helyzetek, nemzeti kisebbségi folyamatok, „kényszerkisebbségi” közérzetek, modernizációs folyamatba tagolható átalakulások nagytérségi tájképét adva, hanem érzékeny ideológia- és elitkritikai alapállásával a sokszor elkent, feledésbe merült, leplezett és letagadott hatalmi törekvések konfliktustörténetének összképét is megrajzolja. Irigylendő lendülettel, a régóta készülő nagy áttekintés magabiztosságával, a szinte követhetetlen gazdagságú és heterogén helyi interpretációs játszmák tűpontos állapotábrájával. Nehéz lenne eldönteni, vajon az erdélyi politikai elitek, a romániai magyarság, a magyarországi kisebbségpolitikai irányítás, a Kelet-Európa-történeti kisebbségtudomány vagy a történész szakma lehet hálásabb ezért a monumentális folyamatábráért. E (korántsem rövid) ismertető teljes terjedelmét bőven meghaladná, ha csak a Bárdi által súlyba vett fogalmak, jelentéshátterek, tisztázó szándékok, szakkifejezések, értelmezési dimenziók puszta listáját adnánk vissza. A szerző által megismert, földolgozott, hivatkozott szakirodalom aprólékossága, kritikai körképének és egész értékrendjének nyomatékos mivolta, a kihatások és kihangzások egész sugárzó tere olyan impozáns méltósággal kerül e körképbe, amit – talán megengedhető itt a recenzens némileg túlzó minősítése – a hazai szaktudomány az elmúlt évszázadban sem produkált ily magvas egységbe.

A kötet egésze voltaképp azt a jóleső benyomást erősíti meg, hogy minden részeredmény relatíve érvényes közlésének, összhatásának tanul­sága előbb-utóbb lehet olyan nagymonográfia, mely nemcsak a szorgosan és kitartóan végzett gyűjtőmunkából származik, hanem az alkotóelemek strukturált összképének összeállíthatóságát is kínálja idővel. Bárdi művének ezért egy „nagy hibája” van, nevezetesen, hogy megkerülhetetlen hivatkozási alap lesz a kisebbségtudományi térségkutatások (felvidéki, kárpátaljai, őrvidéki, erdélyi, délvidéki) összefoglalóinak készítői meg használói számára is, s mintája a hazai kisebbségtudomány jövendő kutatóinak életműve, munkássága terén. Megítélésem szerint lehetséges, hogy tájnéprajzi, szokáskutatási, folklorisztikai, vallásvizsgálati, etnoföldrajzi vagy kultúraközi interdiszciplináris kutatásokban, kulturális antropológiai vagy térségi művészeti, régészeti és irodalomtudományi téren még számos részelemzés pontosító adalékokkal szolgálhat a romániai magyarság kisebbségi léthelyzetét megvilágítóan, de az akut, aktuális, jelenkori vizsgálódások alapjaként szolgáló strukturális lényegű áttekintések mostantól, mint biztos alapra támaszkodhatnak e nélkülözhetetlen doktori értekezés eredményeire.

* Bárdi Nándor: Otthon és haza. Tanulmányok a romániai magyar kisebbség történetéről. (Jyväskylä: University of Jyväskylä, 2013, Spectrum Hungarologicum, 647 l.), Pro Print Könyvkiadó, Magyar Kisebbség Könyvtára, Csíkszereda, 2013, 607 oldal.