Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Megnyílt az Idea Könyvtér. Erdélyi magyar könyvek egy térben


Dávid Gyula

Új magyar könyvesbolt nyílik Kolozsváron!

Új magyar könyvesbolt nyílik Kolozsváron?

Felkiáltójellel és kérdőjellel a végén egyformán elhangzik ez a mondat ma azok részéről, akik valamelyes közelségből követik a romániai magyar könyvkiadás és könyvkereskedelem helyzetét, gondjait. És nem véletlenül.

A Gutenberg-galaxis körül újra meg újra előtérbe kerülő, s oly sokféle megközelítésben taglalt kérdések Kolozsvárt sem kerülik el. Nekünk is szembesülnünk kell azzal, hogy a könyv mennyire hátra szorult abban az információözönben, amely nem csak körülvesz bennünket, de agresszivitással ostromol. Nem a könyvek között nehéz válogatnia annak, aki megpróbálkozik ezzel, hanem a reklámok áradatában, amelyek mindegyike arról szól, hogy „engem szeressetek, én vagyok az igazi, én nyújtom neked a mezőnyben a legtökéletesebbet”. És ebben a fülsiketítő önreklámozásban a leendő vásárló – inkább azt mondhatnánk: „célszemély” – épp azt veszíti el, ami a legfontosabb volna: az értékítéletét, a minőségek közötti megkülönböztetés, a rangsorolás képességét.

Ennek a ma megnyíló könyvesboltnak – és létrehozóinak – a nagy kihívás éppen ezért nem csak az olvasói érdektelenséggel való szembeszállás, hanem ebben a reklámáradatban való helytállás lesz.

Az, hogy hitelesen – és a leendő könyvvásárló számára elhihetően – képviselje a valódi értéket, amit a mai romániai magyar könyvkiadás nyújt. Mert a cél, amiért született épp ez.

Új magyar könyvesbolt nyílik a Tordai út elején!

Új magyar könyvesbolt nyílik a Tordai út elején?

Ez a mondat is elhangzik a mai nappal kapcsolatban felkiáltójellel vagy kérdőjellel a végén. Pedig épp ebben van az elgondolás újdonsága. Kitágítani a szellem kolozsvári körét, kihozni a könyvet a belvárosból. És áthozni egy olyan helyre, ahol néhány hónapja egy új szellemi központ ígérete: a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem épülete áll. Ahol naponta több száz diák megfordul – épp az a nemzedék, amely leginkább ki van téve a mai információ- és reklámözön ostromának, amelyet leginkább vonz az, ami az internet világában új: a készen kínált, könnyen elérhető információ.

Ezzel a vonzással sem lesz könnyű versenyre kelni.

Csakhogy ez a ma felavatandó létesítmény nem csupán könyvesbolt akar lenni, hanem több ennél: találkahely a könyvekbe – méghozzá egész Erdély magyar könyvtermésének javát nyújtó könyvekbe – foglalt szellemmel, eszmékkel és értékekkel. Mert azok elgondolásában, akik létrehozták, nem zárkózik be egy könyvespolcokkal zsúfolt bolt falai közé, hanem átlép az új épület konferenciatermébe, termékeny ismeretszerzésre, vitára hívja azokat, akik hozzá betérnek. Célközönsége pedig épp a fiatalság, amely a jövőnket tartja a kezében, amelytől függ, hogy tíz-húsz év múlva milyen is lesz ez a mi erdélyi magyar életünk.

Azok, akik ezt a ma megnyitásra kerülő létesítményt kigondolták, tető alá hozták, s mindazok, akik társaivá szegődtek megvalósításának, bíznak abban, hogy sikerül felülkerekedni mindazokon a provokációkon, amelyek a körülményekkel járnak.

Bíznak, és ez már egymagában is záloga a sikernek.

(Elhangzott február 19-én az IDEA Könyvtér megnyitóján)

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A hazai diákok általában útinaplóban jegyezték le, dokumentálták az utókornak külföldi egyetemjárásaikat, azaz peregrinációikat – ezek megismerése révén pedig a korabeli magyar értelmiségről is többet megtudhatunk. Egy tanulmányi út, egy fontos életszakasz dokumentációjával szembesülünk, ha kezünkbe veszünk egy peregrinációs naplót. Esetünkben gróf Teleki Sámuel peregrinációs naplója az elemzés tárgya, amely a Kriterion Könyvkiadó gondozásában jelent meg Kolozsváron, 2020-ban.

László Gyula (Kőhalom, 1910 – Nagyvárad, 1998) kolozsvári éveinek és itteni régészeti kutatásainak szélesebb körben kevésbé ismert adalékait tárja elénk, így az újdonság és a hiánypótlás erejével – és az olvasói felfedezés örömével – hat M. Lezsák Gabriella nemrég megjelent könyve.

Kulturális svédasztalként jellemezte Szonda Szabolcs a május 26–29. között zajló SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált. A Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatójával, a könyvvásár programfelelősével a sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában első alkalommal megszervezett könyvszemléről beszélgettünk.

Hallgató a hátsó padban címmel jelent meg Tulit Ilona új könyveaz Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) gondozásában. A kötet az AESZ-füzetek sorozat 18. kiadványa. (...) Az AESZ másik új kiadványa Péntek János Kalotaszegi tájszótár című könyve.

Négy fiatal történész jelentkezik együtt e kötetben. Közülük ketten már megvédték a disszertációjukat, ketten pedig a védéshez közelednek. Ők most e  két város világháború előtti másfél évtizedének legavatottabb szakemberei. Fodor János, aki Bernády György pályafutásáról írta már kötetként is megjelent dolgozatát, Marosvásárhely és a Bernády-korszak elhivatott elemzője. Úgy tűnik, hogy e kötet összeállításának ötlete is tőle származik. Ferenczi Szilárd Kolozsvár 1890 utáni várospolitikájáról írt disszertációt, Fazakas László Kolozsvár infrastruktúrájának, főleg a víz- és gázvezeték, csatornázás kutatója, Gál Zsófia pedig a századeleji kolozsvári katolikus építkezések feldolgozója.

Garda Dezső, Gyergyószentmiklóson élő tanár, szociográfus, történész szakíró, politikus nemrég megjelent könyve felszínre hozza a múlt század kilencvenes éveinek az elején beindult (...), több mint másfél évtizedig tartó népfőiskola-törekvések kezdeti eseményeit. Mert abban a korszakváltó időben jórészt nem spontán módon indultak be a különböző, jövőbe tekintő társadalomszervező folyamatok, hanem jól átgondolt, megtervezett programok keretében. 

Közel hétszáz oldalas, fokos opusszal gazdagította eddigi 27 kötetből és sok tanulmányból álló életművét a szorgos gyergyói történész, dr. Garda Dezső. A száz évvel ezelőtti páratlan eseménysor, amely a román hadsereg 1916-os betörésével és a kivérzett országba való 1919-es bevonulásával járt, olyan krónikására talált benne, akit politikusként is megismerhettünk négy parlamenti mandátuma alatt, amikor is a székelység legégetőbb gazdasági és kulturális érdekei mellett kiállva próbálta meg a históriai jóvátétel ügyét előbbre mozdítani. Különben nemegyszer magára hagyták saját pártjában is. 

Az EME Tudomány- és technikatörténeti füzetek sorozatának a 2020-ban megjelent 14. kötete* igazi csemege mindazok számára, akik érdeklődnek Erdély művelődéstörténete iránt. A kiadvány messze túlszárnyalja a sorozat által hirdetett füzetméretet, hisz tekintélyes terjedelmével – 420 oldalával – egyértelműen azt sugallja, hogy a téma szempontjából nem hétköznapi kiadványról van szó.

Nagyon szomorú volt számunkra a 2020-as év. De hasonlóan az idei év is – eddig. A koronavírus-járvány miatt nem tudtuk megszervezni előre megtervezett programjainkat. Elmaradtak a konferenciák, a találkozások, a baráti beszélgetések. Mivel társaságunk tagjai szétszórtan élnek a Partiumban, a Bánságban, Kolozsváron és a határon kívül, a konferencia az egyedüli lehetőségünk arra, hogy találkozzunk, és jól elbeszélgessünk egymással. Ez most nem sikerült, amely mindannyiunkat nagyon megviselt. 

A fejezetekre bontott elbeszélés valójában egy nyaralás története, amikor is két család együtt indul el a tengerpartra. Konkrétan ugyan nincs kimondva, de bizonyára a román tengerpart az úti cél, ezt támasztja alá a hálókocsis utazás, valamint a később feltűnő kempingfelelős neve, Panait bácsi. Íme, egy-egy tipikus erdélyi család, de korántsem tipikus gyermekekkel.

Mezőségi művészetről beszélni azonban egészen meglepő. Hol élhettek itt művészek, honnan származtak el tehetséges emberek, mi is maradt meg egykori alkotásaikból – ennek számbavétele szinte kilátástalannak tűnik. Murádin Jenő az a művészettörténész, akinek teljes rálátása van Erdély képzőművészeti életére. Csak ő vállalkozhatott arra a nem túl hálás feladatra, hogy számba vegye mindazokat a művészeket, műalkotásokat, amelyek valamilyen módon a Mezőséghez köthetők. 

fél évszázad múltán újból a pusztakamarási családok történetét dokumentáló kötet* lehet az asztalunkon. A kolozsvári Művelődés Műhelyében készült, igényes kivitelezésű könyv címlapján azt olvasom: A pusztakamarási családkönyv, alatta pedig: 300 év 700 magyar családja. A címlapon négy nevet is látok, nyilván nem találom köztük a 2006-ban elhunyt Sütő Andrásét, de rajta van a szülőháza és a tornácán az író fényképe is, felismerhetően.

A Tersánszky Józsi Jenő nevével fémjelzett könyvtár, a régiségtár, az családias hangulatú vendégház, a rendezett udvar a helyiekre s az oda érkező hazai és külföldi vendégekre egyaránt kellemes hatással van. Az elmúlt években a Ház társrendezőkét/szervezőként volt jelen a város fontosabb rendezvényein – a Szent István Napokon, a Főtér Fesztiválon, a Gesztenyeünnepen… A Ház fenntartói hamar felismerték, hogy a vészesen fogyó magyarságnak mily nagy szüksége van identitása tudatosítására és őrzésére, hogy mennyire fontos a gyengülő közemlékezetbe visszahozni, visszaépíteni a valós történelmi ismeretét, erősíteni a városhoz és környékéhez kötő érzelmi szálakat.

Újabb kötettel* jelentkezett Székely Ferenc a jeles erdélyi személyiségek életútját megörökítő sorozatában. A Születésnapi beszélgetések alcímű könyvet tavaly jelentette meg a százhalombattai Üveghegy Kiadó.

A román nyelvű könyv címe azt ígéri, hogy a Küküllők völgyének középkori műemlékeit mutatja be. Ambiciózus szándék egy ekkora kötetecske részéről – gondoltam, ez csak valamiféle vázlat lehet. Átlapoztam, majd alaposan el is olvastam, és így a helyére került a könyv és üzenete.