Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Kulturális svédasztal Sepsiszentgyörgyön

Beszélgetés Szonda Szabolccsal, a SepsiBook programigazgatójával

Kulturális svédasztalként jellemezte Szonda Szabolcs a május 26–29. között zajló SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált. A Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatójával, a könyvvásár programfelelősével a sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában első alkalommal megszervezett könyvszemléről beszélgettünk.

– Az adatokat nézve jól sikerült ez az első könyvszemle: 80 program, 110 fős szervezőbrigád, amelynek egyharmada önkéntes, 40 kiadó, 30 stand, több mint 7000 látogató, továbbá könyves emberek, a kiadók képviselői és a szerzők. Menjünk vissza kicsit az időben: tavaly novemberben hogyan kezdődött el a szervezés?

– A rendezvény valóban úgy novembertől kezdett konkrét formát ölteni, viszont maga az elgondolás régebbi, évek óta tervezzük egy könyvvásár létrehozását. Öt-hat évvel korábban hozzá is fogtunk a tervezéshez egy sokkal szűkebb csapattal, akkor a városnapok kultúrhetébe illesztettük volna a rendezvényt. Valamiért nem tudtunk bizonyos dilemmákon átlépni, a felmérésekből úgy látszott, hogy nem jó az időzítés, és a potenciális résztvevők sem jelezték egyértelműen, hogy eljönnének – így akkor lemondtunk róla. Az elgondolás azóta csak érlelődött, és most elérkezett a jó pillanat: a könyvtár részéről kezdeményeztük a megszervezését a megyei önkormányzatnál, ugyanakkor a városi önkormányzattal is egyeztettünk. Mindenki azt mondta, hogy igen, csináljuk meg most.




Vásári forgatagban még érdekesebb lapozgatni a könyveket. Zsigmond István felvétele

– Van egy tágabb környezete is ennek a történetnek – gyanúm szerint –, egyrészt egy jó értelemben vett rivalizálás Csíkszeredával, ahol évek óta működik a könyvvásár, és ahol a helyszín szintén egy sportcsarnok, másrészt az a miliő, amely Sepsiszentgyörgyön kialakult. Ez a mostani könyvszemle része annak a kulturális offenzívának, illetve fejlődésnek, amely az utóbbi másfél évtizedben jellemzi a várost. Csak példaként: megjelent az EMŰK (Erdélyi Művészeti Központ), oda tervezi a Sapientia a képzőművészeti képzést, és színházi, mozgásszínházi fesztivál működik.

– A városnapok kultúrhete is már régóta jelentős kulturális rendezvénysorozat, nem beszélve a pulzArt Kortárs Összművészeti Fesztiválról, amelyet minden évben ősszel megrendezünk. Nem sok újat mondok azzal, hogy ebben a viszonylag kis városban, az ország legkisebb megyéjében mindenki, aki felelős tényezőnek számít, nagyon sokat ad a kultúrára. Érzékelik, hogy a kultúra, a közművelődés hosszú távú befektetés a közösségben, akármilyen szárazon vagy szikáran hangzik ez. Tehát hozzájárul lassan, kicsidenként ahhoz, hogy egy közösség tájékozottabb, magabiztosabb legyen a művelődést illetően, egyáltalán kíváncsi legyen, igényelje az újdonságokat a kultúra minden területén, és ebbe a törekvésbe szervesen illeszkedik ez a könyvvásár. Viszont miközben dolgoztunk, kevésbé gondolkodtunk el mindezen, csak azt akartuk, hogy amit vállaltunk, becsületesen és számunkra kielégítően el tudjuk végezni. A régióban pedig valóban létezik – és jó is, hogyha létezik – egy egészséges versengés. Székelyudvarhelyen, úgy tudom, tavaly először volt egy pár napos könyvvásár, irodalmi kísérőrendezvényekkel. Minél több ilyen jellegű rendezvény van a régióban, annál nagyobb szerepet kap a könyv, az olvasás. Könyvtárvezetőként nem mondhatok mást, mint azt, hogy az olvasás vagy az egyéb olyan jellegű tájékozódás, ami nemcsak az agynak szól, hanem a léleknek és a szívnek is, szerintem olyan élményeket meg tapasztalatokat ad az embereknek, vagy akár a közösségnek, amelyeket nem lehet máshonnan megszerezni.

Megfeszített munka volt a könyvszemle megszervezése, de valahogy mindenkiben élt az a hatalmas kívánság, hogy ha nekifogunk, akkor hozzuk is tető alá valamikor a tavasz végére. Hosszan mesélhetnék arról, hogy milyen nehéz bemérni a jó időszakot erre, manapság már nincs olyan hétvége, amikor ne lenne közelebb-távolabb hasonló vagy éppen más jellegű rendezvény.

– A nyolcvan rendezvénynek egy jó nagy hányadátahogy összeszámoltam a programfüzetből, mintegy huszonöt történést – a gyerekeknek és az ifjúságnak szántátok, és ezen belül is nagyon figyeltetek a különböző korcsoportokra. Tehát a 3-tól 5 éves korcsoporttal kezdődően egészen a 14–18-as kategóriáig próbáltátok megszólítani ezt a dinamikus, nehezen jellemezhető célközönséget. Jövőre tervezitek-e, hogy megmaradjon ez a súlypontosság, az ifjúság felé való tudatos, építkező nyitás?

– Szerintem jó az, hogyha nem hiányoznak majd egyik kiadásból sem a diákok, a kisebb-nagyobb gyerekek, a kiskamaszok, kamaszok. Ez a könyvtárban sem kérdés számunkra: gyakoriak az olvasásra ösztönző foglalkozásaink, rendezvényeink, és nagy részüket mind a gyerekeknek szánjuk. Az egymásra épülő korcsoportoknak az elvét végigkövetjük a programjainkban. Kezdve a könyvkelengyével, ami a szentgyörgyi újszülötteknek és családjaiknak szól, aztán következnek az ovisok, majd a kisiskolások, őket a mozgókönyvtárral is folyamatosan foglalkoztatjuk. Ott vannak még a különböző vetélkedők vagy nyári olvasótáborok. Abban bízunk, hogyha valaki kiskorától részt vesz ezekben, akkor később is eljön az ilyen foglalkozásokra, és könyvtárhasználó vagy könyvtárat igénybe vevő ember lesz. A kulcsszó ebben a kíváncsiság felkeltése és fenntartása. A kollégáimtól tudom, hogy ezt a legjobban úgy lehet megvalósítani, ha folyamatosan és aprólékosan figyeljük, bizonyos korú gyerekek, diákok mire kíváncsiak, mi érdekli őket, mi villanyozza fel őket, mit éreznek közel magukhoz. Ekkor már könyvekről is, szerzőkről is szó van, úgyhogy ennek a programsávnak a szervezése a részletes tervezéssel kezdődött. A könyvtári kölcsönzési statisztikákhoz fordultunk amellett, hogy tudtuk, az olvasóklub-jellegű foglalkozásokon mi az, amire jól reagáltak a gyerekek, mi az, ami lenyűgözte, lebilincselte őket. A különböző korosztályoknak ez alapján igyekeztünk egy-két szerzőt meghívni, olyanokat, akiknek a könyveit sűrűn kölcsönzik, akiket szívesen olvasnak, és akkor ezzel már félig megoldottuk azt, hogy ne muszáj-tevékenység legyen a tanító vagy a tanár segítségével kijönni arra az egy-két órára a SepsiBookra, hanem hogy alig várja a gyerek, hogy találkozzon az illető szerzővel, tudjon személyesen beszélgetni vele.




Szonda Szabolcs, Vargha Fruzsina alpolgármester és Gombos Zoltán fesztiváligazgató társaságában.
Kristó-Gothárd Hunor felvétele

– Az interaktív, gyerek- és ifjúsági programokon kívül kerekasztal-megbeszélések zajlottak, volt szakmai továbbképzés, koncert, kiállítás, sőt a zárónapon gasztro-események is várták a látogatókat. A műfaji meghatározása szerint a SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál, hogyan alakult ki ez a társítás?

– A spanyolviaszt valószínűleg nem találtuk fel, mert általában, ha megnézzük a hagyománnyal rendelkező erdélyi vagy akár máshol zajló könyvvásárokat, a kimondott könyvszemle mellett mindig vannak kísérőprogramok. Ha valaki alaposan szemügyre veszi a könyves kínálatot, akkor közben jó, ha ajánlani tudunk neki egy érdekes rendezvényt, hogy egy többletélményt vihessen magával a megvásárolt könyvek mellett, és fordítva, hogyha valakit inkább a rendezvények érdekelnek, és végignéz néhányat, akkor nyilván a könyvstandok mellett is elsétál, beleböngész a kínálatukba. Ami a rendezvényeket illeti, nagyon vigyáztunk arra, hogy mindig legyen valami közük a kulcsfogalomhoz, vagyis az olvasáshoz, illetve legalább a könyvhöz. A koncerttel egybekötött könyvbemutatón az 1970–2010 közötti erdélyi magyar rocktörténetről szóló könyv állt a középpontban, és ott a szerző és a kiadó együtt kialakított elképzelése az volt, hogy milyen érdekes és izgalmas lenne a könyvben szereplő, egykor működő, akkoriban jól fogadott együttesek közül néhányat feltámasztani egy koncert erejéig a könyvbemutatóra – és ez végül meg is történt.

Ha végigtekintünk a programon, mindenütt valahonnan a könyv és az olvasmány, az olvasás bukkan elő. Másfelől pedig nyilván nem a teljes programot mi találtuk ki, hanem ahogy lenni szokott, felajánlottuk a résztvevőknek, hogy javasoljanak programokat, és én hálás vagyok a kiadóknak, nemcsak azért, mert jó könyveket hoztak, újdonságokat főleg, hanem azért is, mert segítettek a program kiegyensúlyozásában, hiszen háromszéki vonatkozású könyvekkel, erdélyi szerzők műveivel jelentkeztek. A könyvvásár szervezése során ismert, távolabb élő szerzők meghívására is lehetőségünk adódott, őket máskor esetleg nehezebben tudtunk volna ideinvitálni. Ezek a különböző programterületek, tehát a távolabbról érkező meghívottak, a társművészetek területéről érkező meghívottak kiegyensúlyozódtak a gyerek- és ifjúsági irodalmi résszel, illetve azzal a programsorozattal, amelyben az erdélyi kultúrának a szerzői, értékei szerepeltek, úgyhogy azt gondolom, a teljes programot tekintve szép egyensúly alakult ki.

– Sokatmondó az is, ha csak neveket sorolok, Cserna-Szabó András, Bereményi Géza, Márton Evelin, Balázs Imre József, Egyed Emese, és még folytathatnám: Háy János, Nyáry Krisztián, Fekete Vince, Zalán Tibor. Csak kóstolóként mondom, akik hirtelen beugrottak nekem – például Mircea Dinescu, ahogyan a maga sajátos humorával és felszabadultságával a Porondon megnyilvánult. Merthogy három helyszín volt az arénában, így volt fölosztva a pálya: Porond, Körönd és Grund, nyilván a Grund a gyerekek tere volt, a Porond a nagyobb volumenű közönségtalálkozóké, koncerteké, a Körönd pedig klubszerű, inkább beszélgetős sarokként volt elképzelve. Mennyire vált be a Sepsi Aréna, mint helyszín?

- Az István, a király rockopera több előadásának és a városnapi kultúrhéten a 100 Tagú Cigányzenekar koncertjének köszönhetően a köztudatban nemcsak sportlétesítményként, a többszörösen bajnok női kosárlabdacsapat otthonaként él ez a létesítmény. Viszont ilyen jellegű rendezvény itt még nem volt, amelyen a könyvé, az olvasásé a főszerep. Nem azt feltételeztük, hogy nem lesz érdeklődés, cserben hagynak bennünket a könyvbarátok, hanem inkább attól tartottunk, amivel egybeeshet, ami elvonhatja a közönséget. Nagyon rugalmas helyszín ez, keresve sem találhatnánk jobbat, amit tetszés szerint rendezhetünk be, de mégiscsak picit kívül esik a város határán, a városközponttól mindenképpen távolabb van. Megfordult a fejemben, hogy ez akadály lehet, de szerencsére alaptalannak bizonyult minden aggodalmam. Az oda kijáró autóbusz sűrűbben hozta-vitte az érdeklődőket, a másik lehetőség pedig a megyei könyvtár elől induló kisvonat volt, amely szintén menetrendszerűen közlekedett. A tágas parkolóban személyautót is gyakran több százat lehetett látni. Hatalmas parkolóövezet van ott, mert az Arénának van parkolója, és mellette a Sepsi OSK stadionjának is, amit szintén lehetett használni. Ez a tágasságérzet is jót tett a rendezvény hangulatának. Nem azzal kellett kezdeni a könyvvásár látogatását, hogy bosszankodunk a parkolóhely miatt, amint az a belvárosban megeshetett volna. Ugyanakkor, mint mondtam, „bőkezű” helyszín odabenn is az aréna, mert azzal együtt, hogy el kellett helyezni a vásári színpadot, az irodalmi kávézót, a standokat, a gyerekteret, a rendezvények többi helyszínét, mégsem alakult ki zsúfoltság. Voltak még ráadásul pihenőzónák is, ahol le lehetett ülni egy kicsit megpihenni, fellapozni egy-két könyvet. Péntek este már jól láttuk, hogy a távolság nem jelentett akadályt, jó a fogadtatása a rendezvénynek, és a közönség szívesen és viszonylag nagy számban látogatja.




Az Erdélyi Múzeum-Egyesület több könyvet is bemutatott. Képünkön, balról jobbra: Egyed Emese, Dimény-Haszmann Orsolya, Biró Annamária, Tapodi Zsuzsa, Lajos Katalin és Pieldner Judit. Codra Botond felvétele

– Nyáry Krisztián azt mondta, Sepsiszentgyörgy elég erősen kezdett. Az eddig beszélgetésből is számos pozitívumról értesülhettünk. Jövőre akkor együtt, ugyanott? Marad az aréna, és nem változik érdemben az időpont sem?

– Az arénát meg szeretnénk tartani helyszínként, ha már így bevált. Már most, közvetlenül a könyvszemle után elkezdtük a szervezőcsapattal a kiértékelést: mi az, ami jól sikerült, mi az, ami nem annyira, és jobban oda kell figyelnünk a tervezésre. Úgy gondolom, mindig lesz egy hangsúlyos, tematikus vonulata a rendezvénynek, ezt érdemes megőrizni, és amint említettem, a gyerek- és ifjúsági irodalom is mindig nagyobb teret kap. Hogy az időpont megmarad-e jövőre, erre még nem tudnék válaszolni, de véleményem szerint valahol ebben az időszakban kell elhelyezni.

– Ezek szerint félúton a csíkszeredai és a kolozsvári könyvvásár között a naptárba illeszthetjük ezt az idősíkot, amelyben újra várják majd a sepsiszentgyörgyi könyvszemlére a látogatókat.

– Igen, várjuk őket jövőre. A városban soha nincs hiány kulturális rendezvényekből, és a sajtótájékoztatón is elmondtam, félig-meddig tréfásan, de minden tréfának a fele valóság: akik esetleg nem tudtak most kijönni, vagy nem találták meg azt a könyvet, amit kerestek, mert már elfogyott, akkor nyugodtan jöjjenek minden nap el a Bod Péter Megyei Könyvtárba, mert itt a reményeink szerint a legtöbb könyvet ott megtalálják és elolvashatják.

– Köszönöm a beszélgetést.

(A Kolozsvári Rádió Tetőterasz című műsorában elhangzott beszélgetés szerkesztett és rövidített változata.)

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A hazai diákok általában útinaplóban jegyezték le, dokumentálták az utókornak külföldi egyetemjárásaikat, azaz peregrinációikat – ezek megismerése révén pedig a korabeli magyar értelmiségről is többet megtudhatunk. Egy tanulmányi út, egy fontos életszakasz dokumentációjával szembesülünk, ha kezünkbe veszünk egy peregrinációs naplót. Esetünkben gróf Teleki Sámuel peregrinációs naplója az elemzés tárgya, amely a Kriterion Könyvkiadó gondozásában jelent meg Kolozsváron, 2020-ban.

László Gyula (Kőhalom, 1910 – Nagyvárad, 1998) kolozsvári éveinek és itteni régészeti kutatásainak szélesebb körben kevésbé ismert adalékait tárja elénk, így az újdonság és a hiánypótlás erejével – és az olvasói felfedezés örömével – hat M. Lezsák Gabriella nemrég megjelent könyve.

Hallgató a hátsó padban címmel jelent meg Tulit Ilona új könyveaz Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) gondozásában. A kötet az AESZ-füzetek sorozat 18. kiadványa. (...) Az AESZ másik új kiadványa Péntek János Kalotaszegi tájszótár című könyve.

Négy fiatal történész jelentkezik együtt e kötetben. Közülük ketten már megvédték a disszertációjukat, ketten pedig a védéshez közelednek. Ők most e  két város világháború előtti másfél évtizedének legavatottabb szakemberei. Fodor János, aki Bernády György pályafutásáról írta már kötetként is megjelent dolgozatát, Marosvásárhely és a Bernády-korszak elhivatott elemzője. Úgy tűnik, hogy e kötet összeállításának ötlete is tőle származik. Ferenczi Szilárd Kolozsvár 1890 utáni várospolitikájáról írt disszertációt, Fazakas László Kolozsvár infrastruktúrájának, főleg a víz- és gázvezeték, csatornázás kutatója, Gál Zsófia pedig a századeleji kolozsvári katolikus építkezések feldolgozója.

Garda Dezső, Gyergyószentmiklóson élő tanár, szociográfus, történész szakíró, politikus nemrég megjelent könyve felszínre hozza a múlt század kilencvenes éveinek az elején beindult (...), több mint másfél évtizedig tartó népfőiskola-törekvések kezdeti eseményeit. Mert abban a korszakváltó időben jórészt nem spontán módon indultak be a különböző, jövőbe tekintő társadalomszervező folyamatok, hanem jól átgondolt, megtervezett programok keretében. 

Közel hétszáz oldalas, fokos opusszal gazdagította eddigi 27 kötetből és sok tanulmányból álló életművét a szorgos gyergyói történész, dr. Garda Dezső. A száz évvel ezelőtti páratlan eseménysor, amely a román hadsereg 1916-os betörésével és a kivérzett országba való 1919-es bevonulásával járt, olyan krónikására talált benne, akit politikusként is megismerhettünk négy parlamenti mandátuma alatt, amikor is a székelység legégetőbb gazdasági és kulturális érdekei mellett kiállva próbálta meg a históriai jóvátétel ügyét előbbre mozdítani. Különben nemegyszer magára hagyták saját pártjában is. 

Az EME Tudomány- és technikatörténeti füzetek sorozatának a 2020-ban megjelent 14. kötete* igazi csemege mindazok számára, akik érdeklődnek Erdély művelődéstörténete iránt. A kiadvány messze túlszárnyalja a sorozat által hirdetett füzetméretet, hisz tekintélyes terjedelmével – 420 oldalával – egyértelműen azt sugallja, hogy a téma szempontjából nem hétköznapi kiadványról van szó.

Nagyon szomorú volt számunkra a 2020-as év. De hasonlóan az idei év is – eddig. A koronavírus-járvány miatt nem tudtuk megszervezni előre megtervezett programjainkat. Elmaradtak a konferenciák, a találkozások, a baráti beszélgetések. Mivel társaságunk tagjai szétszórtan élnek a Partiumban, a Bánságban, Kolozsváron és a határon kívül, a konferencia az egyedüli lehetőségünk arra, hogy találkozzunk, és jól elbeszélgessünk egymással. Ez most nem sikerült, amely mindannyiunkat nagyon megviselt. 

A fejezetekre bontott elbeszélés valójában egy nyaralás története, amikor is két család együtt indul el a tengerpartra. Konkrétan ugyan nincs kimondva, de bizonyára a román tengerpart az úti cél, ezt támasztja alá a hálókocsis utazás, valamint a később feltűnő kempingfelelős neve, Panait bácsi. Íme, egy-egy tipikus erdélyi család, de korántsem tipikus gyermekekkel.

Mezőségi művészetről beszélni azonban egészen meglepő. Hol élhettek itt művészek, honnan származtak el tehetséges emberek, mi is maradt meg egykori alkotásaikból – ennek számbavétele szinte kilátástalannak tűnik. Murádin Jenő az a művészettörténész, akinek teljes rálátása van Erdély képzőművészeti életére. Csak ő vállalkozhatott arra a nem túl hálás feladatra, hogy számba vegye mindazokat a művészeket, műalkotásokat, amelyek valamilyen módon a Mezőséghez köthetők. 

fél évszázad múltán újból a pusztakamarási családok történetét dokumentáló kötet* lehet az asztalunkon. A kolozsvári Művelődés Műhelyében készült, igényes kivitelezésű könyv címlapján azt olvasom: A pusztakamarási családkönyv, alatta pedig: 300 év 700 magyar családja. A címlapon négy nevet is látok, nyilván nem találom köztük a 2006-ban elhunyt Sütő Andrásét, de rajta van a szülőháza és a tornácán az író fényképe is, felismerhetően.

A Tersánszky Józsi Jenő nevével fémjelzett könyvtár, a régiségtár, az családias hangulatú vendégház, a rendezett udvar a helyiekre s az oda érkező hazai és külföldi vendégekre egyaránt kellemes hatással van. Az elmúlt években a Ház társrendezőkét/szervezőként volt jelen a város fontosabb rendezvényein – a Szent István Napokon, a Főtér Fesztiválon, a Gesztenyeünnepen… A Ház fenntartói hamar felismerték, hogy a vészesen fogyó magyarságnak mily nagy szüksége van identitása tudatosítására és őrzésére, hogy mennyire fontos a gyengülő közemlékezetbe visszahozni, visszaépíteni a valós történelmi ismeretét, erősíteni a városhoz és környékéhez kötő érzelmi szálakat.

Újabb kötettel* jelentkezett Székely Ferenc a jeles erdélyi személyiségek életútját megörökítő sorozatában. A Születésnapi beszélgetések alcímű könyvet tavaly jelentette meg a százhalombattai Üveghegy Kiadó.

A román nyelvű könyv címe azt ígéri, hogy a Küküllők völgyének középkori műemlékeit mutatja be. Ambiciózus szándék egy ekkora kötetecske részéről – gondoltam, ez csak valamiféle vázlat lehet. Átlapoztam, majd alaposan el is olvastam, és így a helyére került a könyv és üzenete.

Újabb könyve jelent meg dr. Barabás László néprajzkutatónak, főiskolai tanárnak Szikonyország eltűnőben? címmel. A néprajzi tanulmányokat, közléseket tartalmazó, ötszáz oldalt meghaladó terjedelmű kötetet a székelyudvarhelyi székhelyű művelődési intézet, a Har­gita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont adta ki.*