Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége új könyvei





Hallgató a hátsó padban címmel jelent meg Tulit Ilona új könyve, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) gondozásában. A kötet az AESZ-füzetek sorozat 18. kiadványa. A bevezető szövegben a könyv elkészülésének hátteréről, valamint tartalmi részleteiről és szerkezeti felépítéséről ír a szerző. Tulit Ilona régi dokumentumokból válogatott töredékeket és ezek megértését segítő magyarázatokat oszt meg olvasóival, akiknek negyven évet kell visszatérniük az időben: a törzsanyagot alkotó feljegyzések 1982–1987 között készültek.

„A kötet az Anyanyelvi táborok Háromszéken 1986–1991 című válogatásom testvérkönyve: abban az ünnepeinket mutattam be, ebben a magyartanítás és általában az iskolák hétköznapjait, pontosabban azt az erkölcsi állapotot, szakmai színvonalat, ahonnan az 1980-as évek háromszéki nyelvvédő mozgalma elindult. Kronológiailag is fordított a sorrend: az akkor legendás anyanyelvi táborok »diadalmenetét« – ami nem üdülést, hanem a korlátozó körülményeket kizáró, a magunk szabályaihoz igazított, egész napos munkát jelentett – háromévnyi terepmunkahelyzetfelmérés, tervezés, szervezés, kísérletezéselőzte meg, amelyről ez a gyűjtemény tájékoztat. A két könyv egymást kiegészítve nyújt hitelesebb képet a korabeli magyartanárok és tanítók munkájáról, melynek igazi tétjeaz anyanyelv és nemzeti kultúránk védelme melletta gyermekeink védelme volt” – írja a szerző.

A kötetet méltató Fóris-Ferenczi Rita úgy véli, Tulit Ilona szinte berántja az olvasót a nyolcvanas évekbeli tanórák valóságába, és olyan pedagógiai, didaktikai problémákat boncolgat, amelyek az iskola falain belül ma is megtapasztalhatók: „Mellettünk elférsz. Ülj ide, a hátsó padba! Különös élményben lesz részed. Időutazás – visszatérés a nyolcvanas évekbe –, akár neveléstörténeti kalandozásként is megélhető, de olyan valós és eleven, mintha Tulit Ilona mellett ülnénk – hallgatóként – ama hátsó padban. A szerző – magyartanárként, szaktanfelügyelőként – a szakellenőrzések során készített hihetetlenül pontos és részletes jegyzetei alapján teremti meg az akkori tanórák, tantermek légkörét. Bennünket is »odaidéz« e térbe és időbe olyan tanórai jelenetek elevenítésével, amelyek ma is tapasztalható pedagógiai, didaktikai problémákat vetnek fel az óraszervezéssel, irányítással, a tanári kérdéskultúrával, a gyermekhez fordulás gesztusaival és az irodalomoktatás valós olvasási szituációival kapcsolatban” – írja a nemrég megjelent könyvről Fóris-Ferenczi Rita.





Az AESZ másik új kiadványa Péntek János Kalotaszegi tájszótár című könyve.

Kalotaszeg az egyik legismertebb nyelvi és néprajzi tájegység Erdélyben, de mindeddig nem történt meg sajátos szókincsének, tájszavainak szótári feldolgozása. A korábbi gyűjtések alapján a szerző mintegy százötven évre tekinthetett vissza, közvetlen nyelvi élményként – mivel anyanyelvjárásáról van szó – pedig több mint hetven évre. Az előző század második felében legalább három alkalommal fordult meg minden kalotaszegi településen valamilyen különleges nyelvészeti, néprajzi téma kutatójaként. A források alapján másfél száz év viszonylatában a szótár nem csupán tájinak, hanem történetinek is tekinthető: a nyelvileg is követhető változás a zárt jobbágyvilágtól a globálissá váló modern világig terjed. Először a jobbágyi létből léptünk át a hagyományos paraszti létbe, majd a 20. század közepétől – az állami kényszer hatására is – fokozatosan feladtuk a hagyományos paraszti életet, és eltávolodtunk hagyományainktól. A képekkel és rajzokkal is illusztrált szótár nyelvi és néprajzi anyaga elsősorban a hagyományos kalotaszegi világhoz kapcsolódik, amely korántsem volt annyira színes, mint ahogyan a nagyvilág számára ünnepi viselete és a varrottasok révén ismertté vált. Azonban a nyelvet és benne a szókincset történeti változásában nem lehet korok, nemzedékek szerint fölszeletelni; folytonosság van az időbeli változásban és a térbeli tagolódásban is. A nagy változások ellenére sem tűntek el a nyelvjárás jellemző vonásai, és a régión belüli kistájak különbségei is érzékelhetők a nyelvben és a kultúrában egyaránt. Ezt a belső tagoltságot a szókincs is tükrözi: a kalotaszegiek szóhasználata, bizonyos fogalmak megnevezése különbözik a Felszegen, az Alszegen, a Kapusmentén, a Nádasmentén és a régió délkeleti szögletében, Tordaszentlászló környékén.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány, az Anyanyelvápolók Szövetsége, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával megjelent könyvek a www.aesz.ro honlapon rendelhetők meg.




Kalotaszegi táj, háttérben a Vlegyásza-hegység. Kép: Wikipédia/Petru Suciu

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A hazai diákok általában útinaplóban jegyezték le, dokumentálták az utókornak külföldi egyetemjárásaikat, azaz peregrinációikat – ezek megismerése révén pedig a korabeli magyar értelmiségről is többet megtudhatunk. Egy tanulmányi út, egy fontos életszakasz dokumentációjával szembesülünk, ha kezünkbe veszünk egy peregrinációs naplót. Esetünkben gróf Teleki Sámuel peregrinációs naplója az elemzés tárgya, amely a Kriterion Könyvkiadó gondozásában jelent meg Kolozsváron, 2020-ban.

László Gyula (Kőhalom, 1910 – Nagyvárad, 1998) kolozsvári éveinek és itteni régészeti kutatásainak szélesebb körben kevésbé ismert adalékait tárja elénk, így az újdonság és a hiánypótlás erejével – és az olvasói felfedezés örömével – hat M. Lezsák Gabriella nemrég megjelent könyve.

Kulturális svédasztalként jellemezte Szonda Szabolcs a május 26–29. között zajló SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált. A Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatójával, a könyvvásár programfelelősével a sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában első alkalommal megszervezett könyvszemléről beszélgettünk.

Négy fiatal történész jelentkezik együtt e kötetben. Közülük ketten már megvédték a disszertációjukat, ketten pedig a védéshez közelednek. Ők most e  két város világháború előtti másfél évtizedének legavatottabb szakemberei. Fodor János, aki Bernády György pályafutásáról írta már kötetként is megjelent dolgozatát, Marosvásárhely és a Bernády-korszak elhivatott elemzője. Úgy tűnik, hogy e kötet összeállításának ötlete is tőle származik. Ferenczi Szilárd Kolozsvár 1890 utáni várospolitikájáról írt disszertációt, Fazakas László Kolozsvár infrastruktúrájának, főleg a víz- és gázvezeték, csatornázás kutatója, Gál Zsófia pedig a századeleji kolozsvári katolikus építkezések feldolgozója.

Garda Dezső, Gyergyószentmiklóson élő tanár, szociográfus, történész szakíró, politikus nemrég megjelent könyve felszínre hozza a múlt század kilencvenes éveinek az elején beindult (...), több mint másfél évtizedig tartó népfőiskola-törekvések kezdeti eseményeit. Mert abban a korszakváltó időben jórészt nem spontán módon indultak be a különböző, jövőbe tekintő társadalomszervező folyamatok, hanem jól átgondolt, megtervezett programok keretében. 

Közel hétszáz oldalas, fokos opusszal gazdagította eddigi 27 kötetből és sok tanulmányból álló életművét a szorgos gyergyói történész, dr. Garda Dezső. A száz évvel ezelőtti páratlan eseménysor, amely a román hadsereg 1916-os betörésével és a kivérzett országba való 1919-es bevonulásával járt, olyan krónikására talált benne, akit politikusként is megismerhettünk négy parlamenti mandátuma alatt, amikor is a székelység legégetőbb gazdasági és kulturális érdekei mellett kiállva próbálta meg a históriai jóvátétel ügyét előbbre mozdítani. Különben nemegyszer magára hagyták saját pártjában is. 

Az EME Tudomány- és technikatörténeti füzetek sorozatának a 2020-ban megjelent 14. kötete* igazi csemege mindazok számára, akik érdeklődnek Erdély művelődéstörténete iránt. A kiadvány messze túlszárnyalja a sorozat által hirdetett füzetméretet, hisz tekintélyes terjedelmével – 420 oldalával – egyértelműen azt sugallja, hogy a téma szempontjából nem hétköznapi kiadványról van szó.

Nagyon szomorú volt számunkra a 2020-as év. De hasonlóan az idei év is – eddig. A koronavírus-járvány miatt nem tudtuk megszervezni előre megtervezett programjainkat. Elmaradtak a konferenciák, a találkozások, a baráti beszélgetések. Mivel társaságunk tagjai szétszórtan élnek a Partiumban, a Bánságban, Kolozsváron és a határon kívül, a konferencia az egyedüli lehetőségünk arra, hogy találkozzunk, és jól elbeszélgessünk egymással. Ez most nem sikerült, amely mindannyiunkat nagyon megviselt. 

A fejezetekre bontott elbeszélés valójában egy nyaralás története, amikor is két család együtt indul el a tengerpartra. Konkrétan ugyan nincs kimondva, de bizonyára a román tengerpart az úti cél, ezt támasztja alá a hálókocsis utazás, valamint a később feltűnő kempingfelelős neve, Panait bácsi. Íme, egy-egy tipikus erdélyi család, de korántsem tipikus gyermekekkel.

Mezőségi művészetről beszélni azonban egészen meglepő. Hol élhettek itt művészek, honnan származtak el tehetséges emberek, mi is maradt meg egykori alkotásaikból – ennek számbavétele szinte kilátástalannak tűnik. Murádin Jenő az a művészettörténész, akinek teljes rálátása van Erdély képzőművészeti életére. Csak ő vállalkozhatott arra a nem túl hálás feladatra, hogy számba vegye mindazokat a művészeket, műalkotásokat, amelyek valamilyen módon a Mezőséghez köthetők. 

fél évszázad múltán újból a pusztakamarási családok történetét dokumentáló kötet* lehet az asztalunkon. A kolozsvári Művelődés Műhelyében készült, igényes kivitelezésű könyv címlapján azt olvasom: A pusztakamarási családkönyv, alatta pedig: 300 év 700 magyar családja. A címlapon négy nevet is látok, nyilván nem találom köztük a 2006-ban elhunyt Sütő Andrásét, de rajta van a szülőháza és a tornácán az író fényképe is, felismerhetően.

A Tersánszky Józsi Jenő nevével fémjelzett könyvtár, a régiségtár, az családias hangulatú vendégház, a rendezett udvar a helyiekre s az oda érkező hazai és külföldi vendégekre egyaránt kellemes hatással van. Az elmúlt években a Ház társrendezőkét/szervezőként volt jelen a város fontosabb rendezvényein – a Szent István Napokon, a Főtér Fesztiválon, a Gesztenyeünnepen… A Ház fenntartói hamar felismerték, hogy a vészesen fogyó magyarságnak mily nagy szüksége van identitása tudatosítására és őrzésére, hogy mennyire fontos a gyengülő közemlékezetbe visszahozni, visszaépíteni a valós történelmi ismeretét, erősíteni a városhoz és környékéhez kötő érzelmi szálakat.

Újabb kötettel* jelentkezett Székely Ferenc a jeles erdélyi személyiségek életútját megörökítő sorozatában. A Születésnapi beszélgetések alcímű könyvet tavaly jelentette meg a százhalombattai Üveghegy Kiadó.

A román nyelvű könyv címe azt ígéri, hogy a Küküllők völgyének középkori műemlékeit mutatja be. Ambiciózus szándék egy ekkora kötetecske részéről – gondoltam, ez csak valamiféle vázlat lehet. Átlapoztam, majd alaposan el is olvastam, és így a helyére került a könyv és üzenete.

Újabb könyve jelent meg dr. Barabás László néprajzkutatónak, főiskolai tanárnak Szikonyország eltűnőben? címmel. A néprajzi tanulmányokat, közléseket tartalmazó, ötszáz oldalt meghaladó terjedelmű kötetet a székelyudvarhelyi székhelyű művelődési intézet, a Har­gita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont adta ki.*