Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Közelebb Temesvár 1989. decemberéhez

A szerző neve számomra eddig sem volt ismeretlen. Tudtam róla, hogy Kanadában élő újságíró, a Hungarian Human Rights Foundation (HHRF) munkatársa. Azt sem tartom meglepőnek, hogy az 1989-es romániai forradalmi eseményekről szóló könyve megérte a harmadik kiadását, amely nem véletlenül 2014-re, a 25 éves jubileumon jelent meg. Sajnos, úgy érzem, meglehetősen kevés publicitást kapott ez a könyv, amelynek egyik-másik markáns megfogalmazása bevonzhat ugyan erőteljes kritikákat, de dokumentációs értéke nem kérdőjelezhető meg.




Kommunizmusellenes tüntetők Temesvár utcáin 1989 decemberében. Fotó: Adevărul

A szerző nagy munkát fektetett bele abba, hogy átfogó és koherens képet tudjon nyújtani azokról a folyamatokról, amelyek középpontjában elsősorban a Tőkés-család állt, Lászlón keresztül, és amelyek elvezettek az 1989-es romániai forradalmi események szikrájául szolgáló temesvári zavargásokig. A forrásanyag gazdag: a bibliográfia átfogó, ugyan néhol lehetne gazdagabb is (számos könyv jelent meg Ceaușescuról, a román kommunizmus rendszeréről, sok román és magyar személyiség kiadta már naplóját, emlékiratait). De nem is a könyvészet a fontos az olyfajta, az események első vonalában tevékenykedő emberek számára, mint Szőczi Árpád, nem is annyira ezek a másodlagos források a fontosak, mint inkább az elsődlegesek: az általa készített interjúk, valamint a levéltári dokumentumok, amelyek a Securitate irattárát vizsgáló bizottság, a CNSAS levéltárából származnak. E téren pedig a szerző kimagasló munkát végzett.

Egy, bármely fikciónál jobb kalandregény képei elevenednek meg bennünk a könyv olvasása közben, amik annál jobbak, hogy a teljes valóságot – legalábbis az ahhoz nagyon nagy- mértékben hasonuló emlékezetet – ábrázolja. Különösen érdekes olvasmány volt számomra a 7-9. fejezetben leírt újságírói küldetés, amelynek során a Securitate kijátszásával sikerül Tőkés Lászlóval Temesváron interjút készíteni 1989 elején, vagy akár a terjedelmes harmadik fejezet, az Ellenpontok című szamizdat kiadvány körüli események. A szerző újságírói vénája az ilyen esetekben szinte csúcsra jár, írása ilyenkor egyenesen magával ragadó. És ezt nem lehet kimondottan csak a téma érdekfeszítő mivoltára fogni.

Az események rekonstruálása elsősorban az interjúkra épül. Az érintett Tőkés-család tagjain kívül (Tőkés László és testvére, István, felesége, Joó Edith és mások) olyan, a kor eseményeit megfigyelő és azokban aktívan – vagy olykor szenvedő alanyként, passzívan – résztvevő közéleti személyiségek vállalták az interjút, mint Németh Miklós egykori magyar miniszterelnök, Mir­cea Dinescu, Halmos László, Ara-­Kovács Attila, Szőcs Géza, Chrudinák Alajos, Dennis Deletant, Bollobás Enikő és még sokan mások. Az audiatur et altera pars jegyében fontosnak érzem, hogy sikerült megszólaltatni Radu Tinu egykori szekuritátés tisztet is, aki kulcs­sze­re­pet játszott a temesvári Securitate működésében. Több interjúalany – elsősorban titkosszolgálati vonalon működő egyének – nyilatkoztak úgy, hogy arcukat, nevüket nem vállalták, mások pedig megtagadták az engedélyt, hogy mondanivalójuk közlésre kerüljön.

A szerző – mint aki maga is megélte a korszakot – közvetlenül foglalkozott az eseményekkel, számos ismerőse került ki a résztvevők és az első vonalakból szemlélődők közül. Természetesen nem törekszik az objektivitás látszatára, lépten-nyomon kifejezi szimpátiáját, elsősorban Tőkés László és családja irányában. Ugyanakkor külön értékelendő az, hogy mindvégig tartózkodik a számára antipatikus, az ellenoldalon álló személyek becsmérlésétől, lealacsonyításától, hagyja, hogy ezeknek tettei beszéljenek helyettük, illetve másokkal mondat ki bizonyos dolgokat, mint például a besúgók esetében (itt különösen megragadott „Stelian” esete).

A könyv vonalvezetése a sok esettanulmány által is fűszerezett közegben viszonylag egyszerű, jól követhető: a Ceaușescu-rendszer csúcsra járatja az elnyomást, amelynek egyik különösen veszélyeztetett szenvedő alanya az erdélyi magyar kisebbség. Vannak, akik nem törnek meg, habár egyáltalán nem fegyveres lázadók, de rendelkeznek véleménnyel, mint például Tőkés László, aki ennek következtében több megaláztatásnak, hátráltatásnak is ki van téve. Temesváron készült vele egy interjú, amelynek következtében különös figyelmet kap, saját püspöke is el akarja távolítatni Temesvárról Szilágymenyőbe; az eltávolítással szembeni ellenállás zavargásokat gerjeszt Temesváron. Ebben az időben már léteznek Románia határain kívül és belül Ceaușescu-ellenes erők, akik szintén fellépnek spontánul vagy szervezetten, esete válogatja; Ceaușescu megbukik, kivégzik; Tőkést ugyan sikerül kiragadni és Menyőbe szállítani, de a forradalom már győzött. Lényegében ez az a forgatókönyv, ami a kilencvenes évek legelején nyilvánvalónak tűnt, és amelyet később árnyaltak különböző írásokban. Szőczi végső soron Mircea Dinescuval mondatja ki azt, amit ő is gondol: Tőkés László szükségszerűen vált a forradalom szikrájává, a szinten zaklatott, meghurcolt Mircea Dinescuért Bukarestben vagy Doina Corneaért Kolozsváron nem voltak hasonló megmozdulások. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk azt is, hogy ha más interjúalanyokat is megszólaltatott volna a szerző, sokkal árnyaltabb is lehetne a kép. Ezt azonban, olvasván, hogy mennyi interjúalanyt szólaltatott meg, emberi munkakapacitás szempontjából nem lehet felróni neki.




Emléktábla a temesvári református parókia falán

Felmerül persze az a kérdés is, hogy jelen könyv mennyire válik botránykönyvvé a román médiában, már csak azon kitételei miatt is, amelyekkel a hivatalos román politika és történetírás „hivatalból” nem érthet egyet. Egy 2014-es román ismertetője szerint valószínű vitákat fog generálni elsősorban az a kitétele, hogy Ceaușescu képes lett volna – tervek szintjén legalábbis – nukleáris katasztrófát kirobbantani a térségben, célba véve rakétákkal többek között a paksi atomerőművet is. Ez egy olyan epizódja a térség történelmének, amely még kivizsgálásra vár, és valószínűleg csak évtizedek múlva fogjuk tudni a teljes (részleges) igazságot ennek kapcsán. Addig viszont Szőczi Árpád könyvét lehet ajánlani bárkinek, aki árnyalni, elmélyíteni szeretné ismereteit az 1989-es romániai események kérdéskörében.

(Szőczi Árpád: Temesvár. A romániai forradalom kitörésének valódi története Harmadik, javított kiadás, Partium Kiadó, 2014)

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A hazai diákok általában útinaplóban jegyezték le, dokumentálták az utókornak külföldi egyetemjárásaikat, azaz peregrinációikat – ezek megismerése révén pedig a korabeli magyar értelmiségről is többet megtudhatunk. Egy tanulmányi út, egy fontos életszakasz dokumentációjával szembesülünk, ha kezünkbe veszünk egy peregrinációs naplót. Esetünkben gróf Teleki Sámuel peregrinációs naplója az elemzés tárgya, amely a Kriterion Könyvkiadó gondozásában jelent meg Kolozsváron, 2020-ban.

László Gyula (Kőhalom, 1910 – Nagyvárad, 1998) kolozsvári éveinek és itteni régészeti kutatásainak szélesebb körben kevésbé ismert adalékait tárja elénk, így az újdonság és a hiánypótlás erejével – és az olvasói felfedezés örömével – hat M. Lezsák Gabriella nemrég megjelent könyve.

Kulturális svédasztalként jellemezte Szonda Szabolcs a május 26–29. között zajló SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált. A Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatójával, a könyvvásár programfelelősével a sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában első alkalommal megszervezett könyvszemléről beszélgettünk.

Hallgató a hátsó padban címmel jelent meg Tulit Ilona új könyveaz Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) gondozásában. A kötet az AESZ-füzetek sorozat 18. kiadványa. (...) Az AESZ másik új kiadványa Péntek János Kalotaszegi tájszótár című könyve.

Négy fiatal történész jelentkezik együtt e kötetben. Közülük ketten már megvédték a disszertációjukat, ketten pedig a védéshez közelednek. Ők most e  két város világháború előtti másfél évtizedének legavatottabb szakemberei. Fodor János, aki Bernády György pályafutásáról írta már kötetként is megjelent dolgozatát, Marosvásárhely és a Bernády-korszak elhivatott elemzője. Úgy tűnik, hogy e kötet összeállításának ötlete is tőle származik. Ferenczi Szilárd Kolozsvár 1890 utáni várospolitikájáról írt disszertációt, Fazakas László Kolozsvár infrastruktúrájának, főleg a víz- és gázvezeték, csatornázás kutatója, Gál Zsófia pedig a századeleji kolozsvári katolikus építkezések feldolgozója.

Garda Dezső, Gyergyószentmiklóson élő tanár, szociográfus, történész szakíró, politikus nemrég megjelent könyve felszínre hozza a múlt század kilencvenes éveinek az elején beindult (...), több mint másfél évtizedig tartó népfőiskola-törekvések kezdeti eseményeit. Mert abban a korszakváltó időben jórészt nem spontán módon indultak be a különböző, jövőbe tekintő társadalomszervező folyamatok, hanem jól átgondolt, megtervezett programok keretében. 

Közel hétszáz oldalas, fokos opusszal gazdagította eddigi 27 kötetből és sok tanulmányból álló életművét a szorgos gyergyói történész, dr. Garda Dezső. A száz évvel ezelőtti páratlan eseménysor, amely a román hadsereg 1916-os betörésével és a kivérzett országba való 1919-es bevonulásával járt, olyan krónikására talált benne, akit politikusként is megismerhettünk négy parlamenti mandátuma alatt, amikor is a székelység legégetőbb gazdasági és kulturális érdekei mellett kiállva próbálta meg a históriai jóvátétel ügyét előbbre mozdítani. Különben nemegyszer magára hagyták saját pártjában is. 

Az EME Tudomány- és technikatörténeti füzetek sorozatának a 2020-ban megjelent 14. kötete* igazi csemege mindazok számára, akik érdeklődnek Erdély művelődéstörténete iránt. A kiadvány messze túlszárnyalja a sorozat által hirdetett füzetméretet, hisz tekintélyes terjedelmével – 420 oldalával – egyértelműen azt sugallja, hogy a téma szempontjából nem hétköznapi kiadványról van szó.

Nagyon szomorú volt számunkra a 2020-as év. De hasonlóan az idei év is – eddig. A koronavírus-járvány miatt nem tudtuk megszervezni előre megtervezett programjainkat. Elmaradtak a konferenciák, a találkozások, a baráti beszélgetések. Mivel társaságunk tagjai szétszórtan élnek a Partiumban, a Bánságban, Kolozsváron és a határon kívül, a konferencia az egyedüli lehetőségünk arra, hogy találkozzunk, és jól elbeszélgessünk egymással. Ez most nem sikerült, amely mindannyiunkat nagyon megviselt. 

A fejezetekre bontott elbeszélés valójában egy nyaralás története, amikor is két család együtt indul el a tengerpartra. Konkrétan ugyan nincs kimondva, de bizonyára a román tengerpart az úti cél, ezt támasztja alá a hálókocsis utazás, valamint a később feltűnő kempingfelelős neve, Panait bácsi. Íme, egy-egy tipikus erdélyi család, de korántsem tipikus gyermekekkel.

Mezőségi művészetről beszélni azonban egészen meglepő. Hol élhettek itt művészek, honnan származtak el tehetséges emberek, mi is maradt meg egykori alkotásaikból – ennek számbavétele szinte kilátástalannak tűnik. Murádin Jenő az a művészettörténész, akinek teljes rálátása van Erdély képzőművészeti életére. Csak ő vállalkozhatott arra a nem túl hálás feladatra, hogy számba vegye mindazokat a művészeket, műalkotásokat, amelyek valamilyen módon a Mezőséghez köthetők. 

fél évszázad múltán újból a pusztakamarási családok történetét dokumentáló kötet* lehet az asztalunkon. A kolozsvári Művelődés Műhelyében készült, igényes kivitelezésű könyv címlapján azt olvasom: A pusztakamarási családkönyv, alatta pedig: 300 év 700 magyar családja. A címlapon négy nevet is látok, nyilván nem találom köztük a 2006-ban elhunyt Sütő Andrásét, de rajta van a szülőháza és a tornácán az író fényképe is, felismerhetően.

A Tersánszky Józsi Jenő nevével fémjelzett könyvtár, a régiségtár, az családias hangulatú vendégház, a rendezett udvar a helyiekre s az oda érkező hazai és külföldi vendégekre egyaránt kellemes hatással van. Az elmúlt években a Ház társrendezőkét/szervezőként volt jelen a város fontosabb rendezvényein – a Szent István Napokon, a Főtér Fesztiválon, a Gesztenyeünnepen… A Ház fenntartói hamar felismerték, hogy a vészesen fogyó magyarságnak mily nagy szüksége van identitása tudatosítására és őrzésére, hogy mennyire fontos a gyengülő közemlékezetbe visszahozni, visszaépíteni a valós történelmi ismeretét, erősíteni a városhoz és környékéhez kötő érzelmi szálakat.

Újabb kötettel* jelentkezett Székely Ferenc a jeles erdélyi személyiségek életútját megörökítő sorozatában. A Születésnapi beszélgetések alcímű könyvet tavaly jelentette meg a százhalombattai Üveghegy Kiadó.

A román nyelvű könyv címe azt ígéri, hogy a Küküllők völgyének középkori műemlékeit mutatja be. Ambiciózus szándék egy ekkora kötetecske részéről – gondoltam, ez csak valamiféle vázlat lehet. Átlapoztam, majd alaposan el is olvastam, és így a helyére került a könyv és üzenete.