Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Kiváló könyv az erdélyi jogtörténetről

Kiemelkedő jelentőségű kiadványról* van szó, amely Erdély jogtörténetét az ókortól úgyszólván napjainkig tárgyalja és mutatja be. Erdély jogtörténete tudományos munka és tankönyv egyszerre, amely történetiségében mutatja be Erdély jogi helyzetének alakulását. Számos kérdésben új szempontokat érvényesít. Ugyanakkor nem feledkezik meg egy másik rendeltetéséről, arról, hogy segítse a jogász ifjúság tájékozódását és felkészülését. Ezt a kötet szerkezeti felépítése is elősegíti: minden fejezethez és alfejezethez vannak kulcsszavak és kronológia kapcsolódik.

A jogtörténet legalább a 18. századig visszanyúló régi tudomány. Mint a történettudomány és jogtudomány határterülete alakult ki, s ezt a jellegét azóta is megőrizte, amit a jelen kötetben is jól megfigyelhetünk: a jogtörténeti kérdéseket megfelelő történeti keretben tárgyalják a szerzők. Ez vonatkozik a kötetnek mind a hét fejezetére. Erről a 17 tagú szerzőgárda nem feledkezett meg. Bár a történelmi részeket és a jogtörténeti részeket ugyanazon szerzők írták, tehát jogtörténészek, jogászok vagy éppen történészek, ez nem okozott minőségi különbséget a részek között, mert mindnyájan szakemberek bizonyos kérdésekben.

Az 1. fejezet címe Jogélet Erdély területén az ókorban. Szerzői, Szabó Ádám, Szeredai Norbert és Nótári Tamás három alfejezetre osztva tárgyalják a jogélet kérdéseit. Mindegyik alfejezetnek adekvát történeti része s gondosan összeállított könyvészeti anyaga van. (Ha szabad zárójelben megemlíteni a Dák Királyság kapcsán, a szocializmus idején például Burebista uralkodásáról meg kellett emlékezni…)

A 2. fejezet a népvándorlás, a honfoglalás és a Magyar Nagyfejedelemség korát öleli fel. Szerzői Gáll Ervin, Szabados György és Stipta István. Érdekesnek látom, hogy a szerzők a különböző honfoglalási teóriák között nem feledkezik meg a kettős honfoglalás elméletéről sem, amit, tudjuk, László Gyula képviselt utóbb erőteljesen. László Gyula a tanárom volt. A fejezet tömören, de lényeglátóan szól a korai magyar államiságról, mint történelmi keretről.

A 3. fejezet címe Erdély a Magyar Királyságban címet viseli. Szerzője Mezey Barna és Stipta István jogtörténészek. Kíváncsi voltam, hogy miként látja Erdély helyzetét Mezey Barna, neves és közismert jogtörténész, mit fogad el a történeti irodalom megállapításaiból s mit tart lényegesnek hangsúlyozni, illetve mit lát másként, mivel egészíti ki az eddig ismereteket. És nem csalódtam: a rendelkezésére álló történeti szakmunkákat felhasználva, nagyon világos, jól követhető összegezést ad Erdély beillesztéséről a Magyar Királyság területébe. Külön kitér a helyi igazgatási modellekre, a vármegyék, székely székek, szász székek helyzetére s szól a román kenézekről is. Itt lenne mégis néhány megjegyzésem, amelyeket egy második kiadásnál esetleg figyelembe lehetne venni. Első megjegyzésem: miért ír a címszóban székely „struktúrákról” (csak struktúrákról), holott a szászok igazgatási rendszerét „önkormányzatnak” nevezi. Ennek a jogászi óvatosságnak a hátterében talán az a tény állhat, hogy a székelyeknek nem volt olyan királyi diplomájuk, mint a szászoknak az Andreanum. A következő megjegyzésem összefügg az elsővel: a Székelyföldön nem volt királyi birtokadományozási jog, ami szerintem a székely autonómia alapja volt 1562-ig. Ezét nem alakulhatott ki feudalizmus Székelyföldön, mint a vármegyékben. Ezt nyilván tudja a neves szerző, de valamiért nem tér ki ezekre a kérdésekre.

A 4. fejezet az Erdélyi Fejedelemség jogtörténetét ismerteti, szerzői Domokos Andrea, Horváth Attila, Kisteleki Károly és Stipta István. Ennél a résznél is nagyon fontos a történelmi háttér fejtegetése (amelyet Kisteleki Károly jegyez), hiszen új állam születéséről volt szó. A történelmi háttér kiemeli Erdély államiságának megszilárdításában János Zsigmond, Bocskai István és Bethlen Gábor szerepét, valamint II. Rákóczi György kalandos vállalkozásának szomorú körülményeit is, végül a fejedelemség önállóságának megszűntét. Ennek kronológiája eltér a történészekétől, amennyiben 1526-ot jelöli meg a fejedelemség kezdetének és nem 1570-et, a mohácsi csatavesztést tekintve a fejedelemség kialakulásához vezető folyamat kezdetének. A Lipóti Diploma kiadását a kronológiában egy másik szerző (Horváth Attila) 1691-re teszi (251. oldal), s nem 1690-re, amit a cím helyesen közöl. Egyébként mindkét dátum elfogadható lehet, mert a diplomát 1690-ben írta alá I. Lipót, viszont Erdélyben 1691-ben hirdették hivatalosan ki. A pontosság érdekében viszont egységesen az 1690. év használatát javasolnám a szerzőknek.

Az 5. fejezet tárgya a Habsburg Birodalom és a az Osztrák-Magyar Monarchia (1690-1918) ideje kori Erdély jogtörténete. A fejezet szerzői Homoki Nagy-Mária, Kisteleki Károly, Nánási László és Stipta István. A történelem ismét más államkeretet jelölt ki Erdély számára, mégpedig kétfélét: a Habsburg Monarchiát 1867-ig, és az Osztrák Magyar Monarchiát 1867-től 1918-ig vagy jogi szempontból 1920-ig. Ezt a kettősséget jól bemutatja a kötet ezen fejezete. Bővebben szól az osztrák törvények kiterjesztéséről 1850 körül Erdélyre, viszont alig ejt szót a kiegyezés kétoldalú törvényeiről, a dualizmus kori magyar törvényhozást viszont bőven tárgyalja. Ami itt kérdésesnek tűnhet: miért 1918-at jelölik meg a szerzők a magyar időszak végső határának és miért nem 1920-at, amint a történetírás általában teszi. Természetesen értjük az okokat, amihez a kompromisszumkészség is hozzájárulhat. Ez lehet további viták tárgya.

Amit esetleg a második kiadás alkalmával tekintetbe lehetne venni, az, hogy a madéfalvi veszedelem idején, a Mária Terézia-féle székely határőrrendszer felállításakor valósággal kettévágták Székelyföldet: egy katonásított és egy nem katonásított részre. A jogi helyzet is másként alakult a két félben. Egyikben a katonai szolgálat, a másikban az adózás alakította a társadalom képét és a társadalmi struktúra is másként fejlődött. Néhány sort érdemelne az 1848. októberi Agyagfalvi Székely Nemzeti Gyűlés is, mert ott és akkor fogadta el a székelység önmagára kötelezőnek azokat a polgári jellegű törvényeket, amelyet a magyar országgyűlés, illetve az erdélyi országgyűlés is korábban hozott.

A 6. fejezet címe Erdély Romániában (1918-), szerzői a kötetet szerkesztő Veress Emőd, valamint Fegyveresi Zsolt, Kádár Hunor, Nánási László, illetve Székely János. Ez a nagy fejezet öt alfejezetben tárgyalja azt a helyzetet és annak jogtörténeti következményeit, amit Erdélynek Romániához való csatolása jelentett: a jogi integráció folyamatát, a magyarság helyzetét, a szovjet típusú diktatúra berendezkedését majd a rendszerváltás korát, az alkotmányjog, a büntetőjog és a magánjog sajátos szemszögéből.

A 7. kötetzáró fejezet tárgya az erdélyi jogi oktatás a kezdetektől 2010-ig, szerzője Kokoly Zsolt. Az előzményekről szólva áttekinti a jogtudó értelmiség kialakulásának történetét, majd részletezi azokat az intézményeket, amelyekben jogi oktatás folyt különböző korokban. Ezek közül például kiemeli (a mai értelemben vett Erdélyt illetően) a Kolozsvári Királyi Akadémiai Líceumot, amelyben 1774-től, a nagyváradi Királyi Jogakadémiát, melyben 1788-tól, illetve a temesvári Püspöki Líceum és Jogakadémiát, ahol az 1840-es években indult kétéves jogi képzés, de felvázolja az erdélyi felekezeti oktatás keretein belül zajló, valamint az erdélyi szászok és románok jogi oktatásának főbb csomópontjait is. Részletesen foglalkozik a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen folyt jogi oktatással, valamint későbbi a Bolyai Tudományegyetemen folyó jogászképzést is tárgyalja. A történetkutatás számára is fontos a jogi oktatásról szóló rész egyebek mellett azért is, mert a történetkutatók a 18. század végén s a 19. század első felében és közepén majdnem kivétel nélkül jogot tanultak, hiszen történelemoktatás akkor még nem volt. Ezért is voltak annyira fogékonyak a jogi-jogtörténeti vonatkozású kérdések iránt is. A legismertebbek közül Jakab Eleket és Kőváry Lászlót említem meg.

A kötet a válogatott irodalom felsorolásával zárul.

Egészében véve kiemelkedő jelentőségű munkával gazdagodott Erdély történeti és jogtörténeti irodalma. Erdély jogtörténete azért is hasznos könyv, mivel segíti a jogászképzést és kijelöli a további kutatások irányát. És ami nem kevésbe lényeges: erősíti jogi ismereteinket s jogi tudatunkat.  Végezetül elmondhatjuk a régi jogászhimnusz szövegét idézve: Ezért a könyvért nem ütik a jogászt agyon, mert ez a könyv okkal vagyon!

*Erdély jogtörténete. Szerkesztette Veress Emőd, Forum Iuris, Kolozsvár 2018. 592 oldal

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Katona Lajos: A vakok kolozsvári intézetének története 1900–1920 között

Az átlag kolozsvári legfeljebb hallott róla, hogy Kolozsvárt működik egy különleges szakiskola, amelyben a siketeket, s egy másik, amelyben a vakokat nevelik-oktatják. Azt már csak kevesen tudják, hogy hol és mióta működnek ezek a tanintézetek, s még kevesebben, hogy milyen munka folyik bennük. Nagyon keveset írtak róluk, s ennek fő oka, hogy e fogyatékosságoktól megkímélt tollforgatók félnek, idegenkednek betekinteni ebbe a különös világba, nem is tudják beleélni magukat az ottani élethelyzetekbe.

Hívószó – Kós Károly és Papp Aurél levelezése

A Budapesten megjelenő Enigma című művészetelméleti folyóirat XXIV. évfolyamának 2017/92. száma Hívószó – Kós Károly és Papp Aurél levelezése címmel 155 oldalt szentel a két kimagasló erdélyi személyiség barátságát és együttműködését felvillantó tematikának. S hogy ezt a rendkívül izgalmas, történelmi és művészettörténeti párhuzamokkal gazdagon fűszerezett anyagot éppen Sümegi György, az erdélyi művészeti élet egyik legavatottabb szakértője méltatja, és bocsátja közlésre a dokumentumokat, korántsem véletlen. Hiszen személyében nem egy hazai talányra derített már fényt az évek, évtizedek folyamán. Elegendő csupán a Miklóssy Gáborról, Nagy Istvánról, Szolnay Sándorról, Thorma Jánosról írott monográfiáit, a nagybányaiakat és a kolozsvári festőket bemutató tanulmányait említenem.

A tordaszentlászlói amatőr színjátszás története – a népi kultúrától a magas kultúráig . Laczi Enikő

Igényesen összeállított, tetszetős kivitelű és nagy körültekintéssel megírt, olvasmányos monográfiát, gazdag forrásfeltáró és forrásközlő kötetet vehet kezébe a polgárosodás, az egyesületi élet, a néptanítók és lelkészek közösség- és művelődésszervező munkássága, valamint a kalotaszegi nagytelepülés, Tordaszentlászló múltja iránt érdeklődő olvasó Laczi Enikő tollából. 

Hidán Csaba László - Fegyverek magyar kézben

A kötet lényegéről annyit lehet mondani: nagyszerű szintézise a kora középkori íjfeszítő népek hadművészetének, betekintést nyújtva az olvasó számára a legegyszerűbb technikáktól egészen a harcosok freskón történő ábrázolásáig. Ezek figyelembe vételével tudom ajánlani elolvasásra a kimondottan szakmai és a pusztán csak érdeklődő olvasóközönségnek egyaránt.

Furu Árpád

Nemcsak a magyar népi építészetet, annak táji tagolódását dolgozza fel – mint ahogyan ez egy hasonló nagy földrajzi táj népi kultúrájának valamely jelensége esetében megszokott dolog. Itt valóban Erdélyről van szó és az ezt benépesítő etnikumok összességéről.

furu arpad

Szakított a korábbi etnocentrikus hagyományokkal: bejárta az erdélyi magyarsággal szomszédos, együtt élő, szomszédos népcsoportok (szászok, románok, örmények) építészeti szempontból legjelentősebb, legkararkterisztikusabb kulturális zónáit és településeit. Elemzéseit józan és szakszerű komparatív szemlélet és módszer jellemzi.

Takács Gábort már vagy négy évtizede grafikusként, művészeti íróként, az exlibrisek alkotójaként és népszerűsítőjeként tartjuk számon. Barcsay Jenő és Gy. Szabó Béla tanítványának vallja magát. Eddig kiállított, megjelent metszetei is sejtették, hogy szenvedélyes utazó, aki nyitott, művészszemmel járja a világot. Felkészül az útra, hogy annál jobban befogadhassa a látványt, hogy megértse az összefüggéseket.

Csinos kivitelezésű, érdekes és ritka témájú könyvet adott ki a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum a Pro Havadtő Egyesülettel közösen. Egy település régi sírjeleit veszi számba a szerző, Kinda István, a néprajztudományok doktora, a múzeum munkatársa.

Fodor Nagy Éva: Az égből küldött napló

Egy hosszadalmas, bizonytalan várakozást követően mégis eljött a pillanat, hogy kezünkben tarthatjuk Az égből küldött naplót. Nagy öröm a számomra, hiszen éveken keresztül végigkísértem és együtt aggódtam Éva nénimmel, ahogy kereste, kutatta a megfelelő utat, amely elvezetett e könyv megjelenéséhez.

hitter ferenc nagybányai panteon

Globalizálódó, szekularizálódó világunkban anakronizmusnak tűnhet, ha valakit a lokálpatriotizmus, a szülőföld sajátos hagyományai, a nemzeti hagyományok iránti ragaszkodás motivál, buzdít arra, hogy tollat ragadjon a kezébe, könyvek sorával ápolja – ébressze vagy erősítse, mélyítse – kötődésünket bölcsőhelyünkhöz. S azon túlmenően: mutassa fel a szűkebb és tágabb világnak azokat az értékeket, amelyeket az évszázadok során nemzetünknek, a világnak adott. A felsőbányai Hitter Ferenc egy korábbi vallomásában azt is elmondta, hogy mindezen fölül adott volt egy harmadik indíték is ahhoz, ami írásra ösztönözte: a történelemhamisítás, a hamis mítoszteremtés törekvéseivel szemben fölmutatni a valós folyamatokat, a sajátos helyi értékeket, hagyományokat.

 Gazda József: A Golgota útján

A címben szereplő idézet – amely a zsidó chaszidizmus alapítójától, Báál Sém Tov lengyelországi zsidó rabbitól (1698–1760) származik – akár mottója is lehetne a hosszúra nyúlt, 2015 és 2017 közötti GULAG-GUPVI-emlékévnek, hivatalos nevén a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévének.

Kalotaszegi birók

... szülőfalujában prédikált, ostorozta a nemességet, népiskola felállítására buzdított, mint érvelt, művelt, haladó eszméket hirdető papok, tanítók kellenének, meg egy népújság. Naplója 1834. március 23-án egy befejezetlen mondattal szakad meg. Kabós Ferenc további sorsáról csak homályos utalások maradtak fenn. Talán a Dunába ölte magát, esetleg a titkosrendőrség tüntette el. 

 Nagyvárad történelmi templomai és zsinagógái

A kiadvány 28 hajlékot mutat be: ezek között akad templom, plébániatemplom, vártemplom, székesegyház, katedrális, szemináriumi templom és zsinagóga is. Vagy ha a vallások és felekezetek „nyelvén” értelmezzük az összképet, elmondhatjuk, hogy a református, a római katolikus, az ortodox, a görögkatolikus, az evangélikus, a baptista és az izraelita gyülekezet szent hajlékait egyaránt bemutatják. És bár sokan jól ismerhetik – főleg a helybéliek – ezeket a templomokat, a legtöbb esetben számos kérdés így is rejtve maradt a nagyérdemű előtt: mikor és milyen stílusban emelték a templomokat, ki tervezte, ki építette őket; valamint hogy milyen művészeti kincseket rejtenek. Ez az album ezekre a kérdésekre is olvasmányos, szemléletes válasszal igyekszik szolgálni.

Lőwy Dániel: Sárga csillag Kolozsváron

Lőwy Dániel kötete Kolozsvár történetének egyik gyászos fejezetét helyezi sokoldalú megvilágításba, olyan fejezetet, amely felett máig sem tudnak napirendre térni, sem zsidók, sem keresztények. A zsidókban él az önvád, hogyan lehettek ilyen naivak, bizakodók, hogy még a szökési lehetőségeket is sokszor elutasították, lázadni sem próbáltak. Ha sejtettek is valamit, nem adtak hitelt a mendemondáknak. Hogyan akadhattak olyan vezetőik, akik félrevezették őket, asszisztáltak megsemmisítésüknél

Lelki szemeimmel látom, amint a gyi­mesi csángó nagyanyók ebből az emlékezetüket frissítő könyvből olvasgatnak majd unokáiknak, vagy az unokák olvasnak föl – lehet írástudatlan – nagyanyójuknak, esetleg a nagyobb testvér a kisebbeknek. S a könyvet díszítő szép illusztrációk is azt a célt szolgálják, hogy a gyimesiek már gyermekkorukban megszeressék, s ne feledjék népük hagyományos kultúráját.