Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Igaz emberek, igaz ügyek szolgálatában

Kós Károly és Papp Aurél levelezése Sümegi György feldolgozásában

A Budapesten megjelenő Enigma című művészetelméleti folyóirat XXIV. évfolyamának 2017/92. száma Hívószó – Kós Károly és Papp Aurél levelezése címmel 155 oldalt szentel a két kimagasló erdélyi személyiség barátságát és együttműködését felvillantó tematikának. S hogy ezt a rendkívül izgalmas, történelmi és művészettörténeti párhuzamokkal gazdagon fűszerezett anyagot éppen Sümegi György, az erdélyi művészeti élet egyik legavatottabb szakértője méltatja, és bocsátja közlésre a dokumentumokat, korántsem véletlen. Hiszen személyében nem egy hazai talányra derített már fényt az évek, évtizedek folyamán. Elegendő csupán a Miklóssy Gáborról, Nagy Istvánról, Szolnay Sándorról, Thorma Jánosról írott monográfiáit, a nagybányaiakat és a kolozsvári festőket bemutató tanulmányait említenem.

Művészettörténeti kutakodásainak ez a legújabb, több ismeretlenes egyenlete olyan megoldásokat tartalmaz, amelyek a szakma szűk kereteit áttörve, közérdeklődésre tarthatnak számot. Mindeközben Sümegi, a rá jellemző precizitással és körültekintéssel, a részletekbe menő, átfogó tudományos módszerek alkalmazásáról sem mond le.

Minek eredményeként a szigorúan értelmezett kordokumentumokon túlmenően, de azok tükréből két olyan erdélyi kultúrhérosz személyiségét, jellemét is megismerhetjük, akik az 1920-as évek elejétől szívvel lélekkel és töretlen hittel, kitartással vetették bele magukat az erdélyi művészeti élet, nem ritkán megpróbáltatásokkal, buktatókkal kísért alakításába. Sümegit idézve: „Levelezésük: a magyar kultúrájú román festőművész Papp/Popp Aurél és a képzőművész-építész-politikus Kós Károly kézfogása közös ügyeikben.”

Mondhatni a véletlen hozta össze őket. Művészeti vonatkozásban az az 1921-es kolozsvári közös kiállítás, a román, magyar és szász képzőművészeké, amelyen Kós Károly felfedezte a Papp Aurélban rejlő őserőt, azt a tisztánlátást és mélységet, amelynek hatására „megdobbant a szíve”, s amelyről így nyilatkozott: „művészete megdöbbentett és megrázott. (…) célját tisztán látja, és nyílegyenesen halad az ő útján a monumentalitás felé.” Társadalmi, politikai vonatkozásban pedig kiemelendő a tény – amelyre tanulmányában szintén utal a szerző –, hogy az 1922-es választásokon Kós Károly, a Magyar Néppárt képviselőjelöltje és Popp Aurél, a szocialisták jelöltje egy szobába, szomszédos asztalhoz kerültek. „A parlamentbe nem kerültünk be, de legalább összebarátkoztunk. S ez a barátság akkor szűnt meg, amikor (…) Popp Aurél meghalt” – írta Kós egy kései, Sümegi által idézett visszaemlékezésében.

Szerkezetileg a levelezés az 1922–1939-es és az 1943–1960-es időszakot foglalja össze „Két árva erdélyi szellemi proletár” és „Nagyot fordult a világ körülöttünk” címmel.

S hogy melyek voltak azok a közös ügyek, amelyek mentén e két különböző nemzetiségű, de művészeti, közművelődési, társadalmi szempontból hasonló nézeteket valló művész haladt az évek, évtizedek folyamán?

Többek között a művészeti élet szervezet keretek közé iktatása, művész szakszervezetek létrehozása, művésztelepek létesítése, a művészeti oktatás megszervezése, a politikai és nemzetiségi korlátoktól mentes igaz művészet szolgálata, Ady Endre emlékének ébren tartása, az érmindszenti szülőház megmentése, Ady-múzeum létesítése, Ady-szobor felállítása.

A levelek tanúsága szerint mindketten határozott, erős egyéniségek voltak. Véleményüket sohasem rejtették véka alá – Kós maga mondja, hogy „a meztelen igazságok barátja” – minden köntörfalazás nélküli, nyers szókimondásuk miatt nem egyszer kerültek összetűzésbe a hatalommal vagy éppenséggel más nézeteket valló sorstársaikkal, de esetenként még egymással is. (Utóbbit azonban – a levelek tanúsága szerint – mindig kibékülés, baráti összeborulás követte).

Mindketten a nagy tervezgetők táborába tartoztak, a konkrét megvalósításokig azonban inkább Kós jutott el (a Barabás Miklós Céh 1929-es megalakítása, a sétatéri Műcsarnok megépítése és 1943-as felavatása).

Ami viszont az Ady-emlékezést illeti, abban a román Popp/Papp Aurélnak (nevét ő maga írta kétféleképpen) legalább akkora szerepe volt, mint Kós Károlynak. Érmindszenti kötődései folytán Adyt gyermekkorától ismerte, később, verseskötetei megjelenését követően szinte istenítette, és szívügyének tekintve, késő öregségéig figyelemmel kísérte az Ady-kúria sorsának alakulását.

A Kóshoz írott levelek mindennek hű dokumentumai. Sümegi tanulmányában pedig nem véletlenül szán fontos szerepet Papp Aurél 1954-es érmindszenti utazása írásos emlékének. Íme, mint vélekedik a művész az Ady-hagyatékról: „Ady Endre emlékeit meg kell menteni. (…) Érmindszenti időmet már csak arra fordítottam, hogy felvegyem a műemlékeknek számítható tárgyak leltárát, hogy anyagkimutatást szerkesszek a leégett szülőház újjáépítéséhez szükséges anyagokról, hogy leltárba vegyem a hiányzó emléktárgyakat (…) Az épületekből megteremtjük, »magyarok és nem magyarok« azt a kultúrzarándokhelyet, amely beláthatatlan időkig méltón fogja megőrizni az Ady-család és Ady Endrének az Ő hepe-hupás vén Szilágyságában feltalálható emlékeit. (…) És múzeumában össze lehetne gyűjteni a faluban, s az országban s megyéjében feltalálható írásokat, tárgyakat, leveleket. Azokra a levelekre gondolok, amiket Isac Emillel és Goga Octaviánnal váltotta a magyar és román népek érdekében (…) s idővel szobrot lehetne állítani a szülőház udvarán.”

Kós Károly pedig legkedvesebb költőjének vallotta Adyt, akinek döntő szerepe volt abban, hogy Trianon után az erdélyi sorsot vállalta. Természetes tehát, hogy teljes mellhosszal állt ki az ügy pozitív rendezése mellett. „Az Ady-ügyben összefogást és közös munkálkodást jelző és sürgető leveleik adalékokkal szolgálhatnak a romániai, erdélyi Ady-kultusz történetéhez, tovább árnyalhatják azt” – véli a szerző.

A levelek Papp Aurél hagyatékából kerültek elő, természetszerűleg nem hiánytalanul, hónapos, sőt éves kihagyásokkal. A hiátusok ellenére, az írások összessége felbecsülhetetlen értékű. Hiszen első kézből kapunk hiteles információt a múlt századelő viharos történéseiről, a művészeti, irodalmi, társadalmi és politikai élet alakulásáról, s mindezeknek a két művész általi személyes vonzatairól, az eseményekben való részvételükről, jellemük közös vonásairól, nyíltságukról, az egyszerű, munkás emberek iránti vonzalmukról, egymás előtti őszinte kitárulkozásaikról, a küzdelemről, amit együtt vívtak annak a tudatában, hogy „művészet csak egy van: az igaz ember művészete”.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Faluvégi Anna író, költő, újságíró

Életem az írásról szól, irodalomhoz fűződő szeretetem egész kicsi korban alakult ki. Négyévesen tanultam meg írni-olvasni, önszorgalomból balladákat, verseket tanultam, és mondtam fel, hétéves koromban írtam meg első versemet. Ez ösztönszerű cselekvés volt, csak később tudatosult bennem a vers, mint szépirodalmi alkotás fogalma. 

Szamos: politikai, társadalmi, közéleti, kulturális folyóirat – 2019. január, I. évfolyam, 1. szám. E tájékoztató, önmeghatározó szavak olvashatók a frissen megjelenő, havi megjelenést ígérő új lap címoldalán, természetes folyományaként annak a szellemi kibontakozásnak, amelynek alaphangját tíz évvel ezelőtt néhai Bura László ütötte le a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon Szatmárnémeti magyar irodalmi és művelődési hagyományai címszavában: „1990-től a megváltozott társadalmi viszonyok folytán megélénkült az irodalmi-művelődési élet.”

Kiemeljük, hogy ezek a hagyományos foglalkozások, mesterségek évszázadokon át rendszerint a helyben elérhető, fellelhető természetes alapanyagokra, erőforrásokra és nemzedékről nemzedékre átadott különleges tudásra támaszkodtak. Mivel a háromszékieket, a józan hagyományőrzésük mellett, minden korban jellemezte az új kulturális elemek iránti fogékonyság, a székely mezővárosokban vagy a közeli szász urbánus központokban működő kézművesek is folyamatosan gyarapították az itt élő tárgyalkotók tudását, eszközkészletét és technológiáját.

Kelemen Lajos, Napló

Kelemen Lajos tanítványai tudták, hogy mesterük szinte egész életében naplót vezetett. Ezt és megőrzött levelezését más kézirataival együtt Kelemen halálát követően az Unitárius Egyház levéltárába menekítették. Az akkori kommunista hatalom azonban gyanakodott az iránt, hogy milyen titkos szövegek, tiltott iratok lehetnek ebben a hagyatékban.

Boér Ilka: Az erdélyi reformáció egy korai dokumentuma

Johannes Honterus munkássága kiemelkedően fontos a reformáció és az erdélyi szász közösség szempontjából, így ezeknek műveknek már számos kiadása látott napvilágot, ahogyan már ennek az írásának is több, köztük kritikai kiadása is ismert lehet az értő olvasó közönség számára. Az erdélyi reformáció kulcsírásának, mely gyakorlatilag az első erdélyi protestáns egyházi szabályzatként kezelhető, Bernard Heigl és Thomas Șindilariu szerkesztésében közreadott legfrissebb hasonmáskiadását az eredeti latin szöveg háromnyelvű (német, román, magyar) fordítása kíséri, hasonlóan a 2015-ben megjelent, Honterus főművének tartott Rudimenta Cosmographicához. 

Süli Attila: Torda vármegye és Aranyosszék szabadságharca

A 2018-as év gyümölcsöző volt a magyarországi 1848‒49-es forradalom és szabadságharc történetírása szempontjából, ebben az évben ugyanis több, ezen tematikát feldolgozó kötet is nyomdafestéket látott. Ezen művek sorába illeszkedik Süli Attila őrnagy-hadtörténész, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) munkatársa által közreadott könyv, mely Torda vármegye és Aranyosszék 1848‒49-es eseményeit ismerteti.

redut, kolozsvár, vívás

Rejt a kolozsvári sportélet olyan kincseket is, amelyek egyediek az egyetemes sporttörténetben. Olyanokat, amelyek egyaránt részei a magyar és a román sportmúltnak, és amelyekre mi kolozsváriak igen büszkék lehetünk. Ilyen kincs a kettőszáz éves szervezett vívóélet története* – amely önmagában is óriási sikertörténet.

csata adél

A kötet többnyire 2003 és 2007 között készült interjúkat tartalmaz, amelyek a Gutinmelléki Friss Újság, illetve a Bányavidéki  Új  Szó hasábjain jelentek meg először. Ha egyetlen szóval jellemeznünk kellene a könyvet, azt mondhatnánk, hogy az emberközpontúság az, ami folyton tetten érhető. Ezt hangsúlyozzák a kötet szerzői, valamint az ajánlás összeállítója is, aki a kiadványt „máramarosi magyar személyiségalbumként és interjúlexikonként” határozta meg. 

Radó Péter: Az iskola jövője

Radó Péter az oktatási rendszerek kormányzásával és az oktatási egyenlőtlenségek kérdésével foglalkozó oktatáskutató Az iskola jövője* című könyvében, tíz fejezetben nyújt áttekintést a tanulásról szóló tudásunk gyarapodásáról, a tanulási célok újraértelmeződéséről, az egyéni tanulási környezetek kulcselemeiről, a tanulási ökoszisztémák fejlődéséről, az iskolák funkcióváltásáról és az iskolarendszerek kormányzásának várható fejlődéséről.

Csíkszék az 1848‒49-es forradalom és szabadságharc idején

A mű „egy letűnt korba kalauzolja a nem szakmabeli olvasót is, ahol az olyan fogalmak, mint például az erkölcs, a hűség, a bátorság vagy a hazaszeretet egy más értelmezési keretbe helyeződnek”. A kötet összesen 529 iratot tartalmaz, melyek az 1848. március 20-a és 1849. október 16-a közötti időszakból származnak. 

Katona Lajos: A vakok kolozsvári intézetének története 1900–1920 között

Az átlag kolozsvári legfeljebb hallott róla, hogy Kolozsvárt működik egy különleges szakiskola, amelyben a siketeket, s egy másik, amelyben a vakokat nevelik-oktatják. Azt már csak kevesen tudják, hogy hol és mióta működnek ezek a tanintézetek, s még kevesebben, hogy milyen munka folyik bennük. Nagyon keveset írtak róluk, s ennek fő oka, hogy e fogyatékosságoktól megkímélt tollforgatók félnek, idegenkednek betekinteni ebbe a különös világba, nem is tudják beleélni magukat az ottani élethelyzetekbe.

A tordaszentlászlói amatőr színjátszás története – a népi kultúrától a magas kultúráig . Laczi Enikő

Igényesen összeállított, tetszetős kivitelű és nagy körültekintéssel megírt, olvasmányos monográfiát, gazdag forrásfeltáró és forrásközlő kötetet vehet kezébe a polgárosodás, az egyesületi élet, a néptanítók és lelkészek közösség- és művelődésszervező munkássága, valamint a kalotaszegi nagytelepülés, Tordaszentlászló múltja iránt érdeklődő olvasó Laczi Enikő tollából. 

Erdély jogtörténete

Kiemelkedő jelentőségű kiadványról van szó, amely Erdély jogtörténetét az ókortól úgyszólván napjainkig tárgyalja és mutatja be. Erdély jogtörténete tudományos munka és tankönyv egyszerre, amely történetiségében mutatja be Erdély jogi helyzetének alakulását. Számos kérdésben új szempontokat érvényesít. 

Hidán Csaba László - Fegyverek magyar kézben

A kötet lényegéről annyit lehet mondani: nagyszerű szintézise a kora középkori íjfeszítő népek hadművészetének, betekintést nyújtva az olvasó számára a legegyszerűbb technikáktól egészen a harcosok freskón történő ábrázolásáig. Ezek figyelembe vételével tudom ajánlani elolvasásra a kimondottan szakmai és a pusztán csak érdeklődő olvasóközönségnek egyaránt.

Furu Árpád

Nemcsak a magyar népi építészetet, annak táji tagolódását dolgozza fel – mint ahogyan ez egy hasonló nagy földrajzi táj népi kultúrájának valamely jelensége esetében megszokott dolog. Itt valóban Erdélyről van szó és az ezt benépesítő etnikumok összességéről.