Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Emlékmentés

A Benkő Levente, Papp Annamária és Vig Emese szerzők által írt Erdélyi srácok című könyv* az Exit Kiadó gondozásában jelent meg 2018-ban, bemutatója 2019 februárjában volt Kolozsváron. A borítót Könczey Elemér tervezte. A borító hűen visszaadja azt, amiről a könyv is szól. Az 56-os számból kirajzolódnak az elzártság szimbólumai: a lakat, a barakk fadeszkái, a börtön téglafala és rácsai. Ami igazán hatásossá teszi ezt a borítótervet, az a rácsok közül a mindenek fölé emelkedő gyertya, az ifjúság jelképe. Jelentheti azt is, hogy amíg a fiatalokat elítélő és bebörtönző rendszer megbukott, addig ezek a fiatalok egy része túlélte azt, és továbbadta a mai ifjúságnak a történetüket. Ezeket a történeteket publikálták a szerzők, akik – mint ahogy az utolsó, A könyv szerzői című rövid kiegészítésből kiderül–, a második világháború és a kommunizmus magyar és erdélyi sorstörténeteivel, utóbbin belül az 1956-os forradalom romániai hatásai kutatásával/feltárásával is foglalkoznak.

Benkő Levente történész, szerkesztő nevéhez olyan történelmi tárgyú könyvek fűződnek, mint a Szárazajta című tényfeltáró kötet, a Volt egyszer egy ’56, a Fogolykönyv vagy a Moyses Mártonról szóló Bűn volt a szó című oknyomozó dokumentumriport. Az 1956-os forradalom emlékére kiadott Hatvan évvel a magyar forradalom után című tanulmánykötetet is Benkő Levente szerkesztette. Feleségével, Papp Annamária történésszel, újságíróval 2007-ben adták ki a Magyar fogolysors a második világháborúban című kétkötetes munkájukat. Papp Annamária történelmi tárgyú könyvei közül feltélenül meg kell említeni a Szögesdrót, az Elindultam Kolozsvárról, megérkeztem Clujba és az Asztalos Lajossal közösen megírt 1944. június 2. – Kolozsvár bombázása című kiadványokat, nemkevésbé az ugyanabban a témában Rohony D. Ivánnak közösen összeállított Megsebzett Kolozsvár című fényképalbumot. Az Erdélyi srácok című kötet harmadik szerzője, Vig Emese – a könyv születésekor a Román Televízió Kolozsvári Területi Stúdiójának szerkesztője –, a Nagy Imréről szóló, 1956. Revoluții eșuate. Afacerea Nagy Imre (1956. Elbukott forradalmak. A Nagy Imre-ügy – szerk. megj.) című, a román közönség számára készült dokumentumfilmjével elnyerte a Romániai Televíziós Újságírók Egyesületének nagydíját. 2016-ban Vig Emese forgatott egy újabb dokumentumfilm-sorozatot Tisztelet a hősöknek! 1956 erdélyi mártírjai címmel, és szintén az ő nevéhez kötődik a Magyarok Romániában – 100 év történelem című dokumentumfilm-sorozat is.

A szerzők által végzett 1956-os kutatás, interjúkészítés és -gyűjtés már az 1990-es évek közepétől megkezdődött, teljesen függetlenül egymástól. Ezeknek a gyűjtéseknek az eredménye az oral history módszerével elkészített interjúk tára, amelyek tökéletesen kiegészítik a Securitate levéltárában fellelhető, legtöbbször a valóságot teljesen eltorzító írott forrásokat. Emellett egy más szemszögből, mégpedig az elítéltekéből mutatja be az 1956. évi erdélyi történéseket és a majdani megtorlásokat. A téma, az 1956-os forradalom és szabadságharc erdélyi visszhangja, ami bár jelentős, mégis igen kevesek által ismert, az iskolás tankönyvek sem említik. (Szerencsés kivételt képez az új, hetedik osztályosoknak írt magyarságtörténelem tankönyv, amelyben eltekintenek a magyarországi eseményektől, és az erdélyi történéseket helyezik előtérbe, hiszen az első világháború végétől a tankönyv Erdély történelmére összpontosít.) Az Erdélyi srácok című könyv jelentősége abban áll – idézem Benkő Levente szavait –, hogy ez a könyv „nyersanyag, lényeg, hogy továbbéljenek a történetek”.1

Az 1956-os erdélyi eseményekről már folytak kutatások, gondolok itt a sors- vagy a helyi történetekre. Dokumentumriportok, tanulmányok és tanulmánykötetek jelentek meg a témában. Sőt, a 60. évforduló alkalmából 2016. szeptember 1-2-án emlékkonferenciát tartottak Sepsiszentgyörgyön, ahol olyan magyarországi és erdélyi kutatók adtak elő mint Dávid Gyula, Horváth Miklós, Kozma Csaba, Markó György, Pál-Antal Sándor, Tófalvi Zoltán és Benkő Levente, ezek leírt, szerkesztett változatát tartalmazza az előbb említett Hatvan évvel a magyar forradalom után című tanulmánykötet.




Domokos Miklós ’56-os nagyváradi politikai elítélt letartóztatás után felvett adatlapja

Az Erdélyi srácok című kötet a szerzők előszavával indul, majd következik a 22 volt politikai fogoly visszaemlékezése, akiket az 1956-os forradalommal szemben tanúsított szimpatizálása miatt ítéltek el. Az előszóban a szerzők tudatják az olvasóval, hogy a könyvet nem tudományos céllal és igénnyel írták, hanem azért, hogy az ismeretterjesztés eszközével felmutassák az ’56-osok példáját (elsősorban a középiskolások és egyetemisták számára), s egyben az emlékekből mentsék, ami még menthető. Éppen ezért nem használtak lábjegyzeteket, a folytonos olvashatóság érdekében a különböző pontosításokat (például a román kifejezések, szavak és mondatok magyar fordítását és a szerkesztői betoldásokat) dőlt betűkkel, zárójelben illesztették be. A szerzők tömören összefoglalják a kötetben szereplő 1956-os erdélyi csoportokat-kezdeményezéseket, megjegyezve, hogy a könyv lapjain olyan volt politikai foglyok is megszólalnak, akiket nem a kisebb-nagyobb csoportos, hanem az egyéni kiállásukért hurcolt meg a román kommunista rendszer. Az előszó végén a szerzők azt is rögzítik, hogy a politikai elítélteket, köztük az „erdélyi srácokat” 1963–64-ben, nyugati nyomásra, elnöki kegyelemmel (és nem amnesztiával!) engedték szabadon.

A huszonkét interjú hasonlóképpen épül fel. A volt politikai foglyok életének és 1956-hoz kötődésük rövid bemutatásával kezdődik. Így az olvasó tudomást szerez a baróti diákcsoport határátlépési kísérletéről, a sepsiszentgyörgyi mikós dikok koszorúzásáról, a kolozsváriak Mindenszentek napi megemlékezéséről, a temesvári, zömében nem magyar diákok egyetemisták gyűléséről, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége kultúramentési kísérletéről, egy, a forradalommal szimpatizáló századosról vagy a csíkszeredai Puskás-csoport verseiről, amelyekre ráfogták, hogy rendszerellenesek. Ezután az „erdélyi srácok” a vizsgálati fogságról, a Securitate kihallgatószobáiról, a kirakatperek tárgyalásairól és a börtönévekről mesélnek, végül minden volt politikai fogoly összefoglalja, hogy mi történt vele a szabadulás után.

Mivel ez a kötet oral history kutatáson alapuló interjúgyűjtemény, ezért ne keressen benne senki szakirodalmi utalásokat. A kötet az eseményeket az „erdélyi srácok” nézőpontjából, emlékeiből eleveníti fel, nem nagyon találunk benne utalást levéltári forrásokra, mivel voltaképpen nem is ez a célja. A kötetet az „erdélyi srácok” fényképei gazdagítják, találunk közöttük korabelieket és az interjúk készítése idejéből valókat is. Láthatók a letartóztatáskor vagy közvetlenül az előtt készült fényképek, valamint az 1990-es évek közepén Peripraván még álló nádbarakkról, a szamosújvári és a jilavai börtönről megörökített fotók. A kötetben annak a rekonstrulált vallatószobának a fényképe is látható, amelyet évekkel ezelőtt a sepsiszentgyörgyi 1956-os múzeumban rendeztek be. A kötetben találunk képeket letartóztatási adatlapokról és szabadulólevelekről is.

Összegzésképpen elmondható, hogy a szerzőhármas elérte célját: bemutatta az 1956-os forradalom hírére szervezkedő erdélyi fiatalok „forradalmi tevékenységét” és meghurcoltatását, valamint elérte, hogy példát mutasson emberségről a mai és az elkövetkező nemzedékeknek, amelybe e sorok írója is tartozik. A Benkő Levente, Papp Annamária és Vig Emese által írt Erdélyi srácok című könyv újszerűsége abban rejlik, hogy a fontosabb 1956-os erdélyi csoportokat az oral history módszerével készített interjúk által mutatja be.

Meleg szívvel ajánlom az Erdélyi srácok című kötetet mindazoknak, akik megismernék az 1956-os forradalom erdélyi hétköznapi hőseit is, akiknek elszántsága példamutató lehet mindenki számára. Bár a szerzők nem szánták tudományos munkának a kötetet, véleményem szerint forrásanyagként is használható dolgozatok, tanulmányok megírásához.

 

* Benkő Levente – Papp Annamária – Vig Emese: Erdélyi srácok. Exit Kiadó, Kolozsvár, 2018, 303 o.

Jegyzet

1 Pap Melinda: Mit nem tanítanak meg nekünk az ’56-os forradalomról az iskolában? Krónika Online

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Márki Sándor nevét három évtizeden át jóformán minden kolozsvári ismerte. Alig volt olyan nagyobb esemény a városban, ahol ő ne jelent volna meg, s ünnepi beszédeit is gyakran hallhatták. A legnépszerűbb egyetemi tanárok közé tartozott. Világ- és hatalomváltozások, nemzedékek cseréje után, egy század elteltével napjainkban csak a történészek ismerik munkáit, s legfeljebb az egyetem történetében játszott szerepét emelik ki. Csak kevesen tudtak róla, hogy Márkinak van egy forrásértékű kiadatlan műve, amelyet a család őriz, s amely föltétlenül megérdemli a nyomdafestéket. 

Krajnik-Nagy Károly: Anno domino ’89. Kriterion, Kolozsvár

Krajnik–Nagy Károly erdélyi magyar tanár, újságíró és műfordító által írt Anno domino ’89 című munkája 2019-ben a Kriterion Kiadó gondozásában jelent meg, és más szemszögből közelíti meg a különböző rendszerváltások történéseit. A szerző elsősorban nem szakkönyvírás szándékával nyúlt a témához, hanem a megjelenített eseménysor mellett igyekszik az időszakot olvasmányosan és érdekesen, az esetleges más forrásokban elfeledett vagy csak említőlegesen használt történeteket érintve bemutatni.

Máramarossziget börtön

A máramarosszigeti börtön ajtajára 1977-ben lakat került, bezárták. Az 1989-es politikai fordulatot, a kommunizmus bukását követően kelt új életre, 1993-ban. Ana Blandiana és Romulus Rusan kezdeményezésére, a Polgári Akadémia Alapítvány a saját kezelésébe vette az egykori fegyházat, benne hozta létre, alkotta meg – a világon elsőként – a Kommunizmus Áldozatainak és az Ellenállás Emlékközpontját. A projekt az Európa Tanács égisze alatt valósult meg.

Most, hogy kezembe vehettem Vonház István A Szatmár vármegyei német telepítés című rendkívüli jelentőségű monográfiájának harmadik kiadását*, a késő római irodalom jeles alkotója, Terentius Maurus szavai jutnak eszembe: „(Pro captu lectoris) habent sua fata libelli” (A könyveknek is megvan a maguk sorsa – szerk. megj.). Az olvasó emlékezetében valószínűleg csak a mottóként idézett szavak jönnek elő, holott az előtte, zárójelben szereplő rész is igen fontos dologra hívja fel a figyelmet: arra, hogy mi is határozza meg a könyvek sorsát? Pro captu lectoris, azaz az olvasók fejében meglévő képesség, fogadókészség, igény. És hozzátehetjük: egyfelől az alkotó szándéka, a téma iránti elkötelezettsége, másfelől az alkotás utóéletének tovább folytatása, az olvasói igényt felismerő, az új és új kiadásokat finanszírozó mecénások áldozata által.

Közel húsz éve, 2000 októberének közepén az EME és az EMKE tudományos ülésszakot szervezett az ezredforduló alkalmából Kolozsvár 1000 esztendős múltjáról. Erre a konferenciára állítottam össze a Kolozsvár a magyar szépirodalomban című tanulmányomat, melyben a fejedelemség korától kiindulva az ezredvégig több mint hatvan szerző Kolozsvárról írt verses, prózai vagy színpadi alkotását vettem számba. Csak az elhunyt szerzőkkel foglalkoztam. A legfiatalabb közülük az 1935-ben született Palocsay Zsigmond volt. 

Nánay Mihály József Ágost fő- herceg

Az első világháború századik évfordulója környékén több olyan történeti mű is nyomdafestéket látott, amelyek ezzel az időszakkal foglalkoznak. Ezek közé tartozik Nánay Mihály József Ágost főherceg életútjának 1914 és 1924 közötti időszakáról szóló doktori disszertációja, mely kötetben 2018-ban jelent meg.

Hosszú kényszerpihenőre kárhoztatva, most olvasva „utaztam be” keresztül- kasul Erdélyt . Kalauzaim ebben a szellemi, lelki utazásban, amelyet az évek során magam is bejártam, a lelkes fiatal tanító- és kántorjelöltek mellett vezetőjük, dr. Barabás László volt, aki a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskolát igazgatta húsz éven át . Diákjainak a néprajzot, a folklórt az elméleti órák mellett népismereti és egyházszolgálati tanulmányutak, táborok és ünnepi szolgálatok során tette élővé, személyiségüket, hitvallásukat, pályaválasztásukat meghatározó élménnyé az 1993–2018 közötti időszakban. A negyedszázadot átölelő magvetésből született, és 2018-ban a Mentor Kiadó gondozásában jelent meg a Népismeret, szolgálat, jövendő – Táborok, tanulmányutak negyedszázada című kötet.*

Valljuk be őszintén, hogy a Beszterce környéki magyarokról nem tudunk túlságosan sokat. Mármint mi, Erdély többi részéről valók; marosszékiek, udvarhelyiek, csíkszékiek, kolozsváriak, vásárhelyiek, nem beszélve messzibb tájakról, alföldiekről, dunántúliakról. Hacsak nincsen odavaló rokonunk, szomszédunk, katonacimboránk, munkatársunk.

„Adósa vagyok e földnek. Örök adósa, mint gyermek a szülőnek. Nyugtalanít a gon­dolat: törleszthetem-e valaha? (…) Adósa vagyok e földnek – gyermekkorom örö­meiért, mindazért, amit tőle kaptam. Kitől? Kiktől? Mindazoktól, akik szá­zadok során a Bányahegy kincsei után kutattak a lámpák gyér fényénél, akik a sötétből a világosságra vágytak, hogy a környező természettől csikarják ki a reményt.”

Dr. Tempfli Imre

Az Otthonom Szatmár megye könyvsorozat 52. darabja két, műfaji szempontból teljesen különböző munkát tartalmaz. Tempfli Imre tanulmánya az első magyar nyelvű tudományos munka a kommunista Románia börtönviszonyairól, míg a másik írás, Pakocs Károly Háromszáz nap a föld alatt című visszaemlékezése olvasmányos formában mutatja be nekünk a püspöki helynök első, 1949 és 1950 közötti börtönidőszakát.

Hirtelen nem tudnám megmondani, hogy Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján vagy éppenséggel Magyarországon hányan kapnák fel a fejüket egy dél-bácskai sváb család történetét mazsolázó könyv megjelenése hírére. Gondolom, nem sokan. De ha beleolvasunk Mayer Antal „Én már választottam hazát…” című könyvébe, aligha lehetnek kétségeim afelől, hogy ez a kötet mind műfajában, mind tartalmában ne keltené fel akár Kárpát-medencei szinten is az érdeklődést. 

Pakocs Károly

Az 1989-es rendszerváltozás után Szatmár vidékén hónapokon, sőt éveken át nagyon gyakran hangzott el a kérdés: mit rejtegetnek a fiókok a több évtizedes kommunista elnyomás időszakából? Nem kis meglepetésre, alig-alig került elő egy-két olyan írás, amely a kommunista rendszer rémuralmáról szólt. Egyesek dörzsölték is a markukat: lám-lám, nem is volt olyan rettenetes az a rendszer, mindenki szabadon közölhetett, amit akart. Teltek az évek, évtizedek és a jelenkorról szóló írások szabadságában elfeledkeztünk a fiókokról. 

Faluvégi Anna író, költő, újságíró

Életem az írásról szól, irodalomhoz fűződő szeretetem egész kicsi korban alakult ki. Négyévesen tanultam meg írni-olvasni, önszorgalomból balladákat, verseket tanultam, és mondtam fel, hétéves koromban írtam meg első versemet. Ez ösztönszerű cselekvés volt, csak később tudatosult bennem a vers, mint szépirodalmi alkotás fogalma. 

Szamos: politikai, társadalmi, közéleti, kulturális folyóirat – 2019. január, I. évfolyam, 1. szám. E tájékoztató, önmeghatározó szavak olvashatók a frissen megjelenő, havi megjelenést ígérő új lap címoldalán, természetes folyományaként annak a szellemi kibontakozásnak, amelynek alaphangját tíz évvel ezelőtt néhai Bura László ütötte le a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon Szatmárnémeti magyar irodalmi és művelődési hagyományai címszavában: „1990-től a megváltozott társadalmi viszonyok folytán megélénkült az irodalmi-művelődési élet.”

Kiemeljük, hogy ezek a hagyományos foglalkozások, mesterségek évszázadokon át rendszerint a helyben elérhető, fellelhető természetes alapanyagokra, erőforrásokra és nemzedékről nemzedékre átadott különleges tudásra támaszkodtak. Mivel a háromszékieket, a józan hagyományőrzésük mellett, minden korban jellemezte az új kulturális elemek iránti fogékonyság, a székely mezővárosokban vagy a közeli szász urbánus központokban működő kézművesek is folyamatosan gyarapították az itt élő tárgyalkotók tudását, eszközkészletét és technológiáját.