Egy könyvben két könyv

Karácsonyi Károly nagykárolyi/németországi természettudományi író legújabb, immár a 21. könyve hézagpótló munka.* Olvasása közben több kellemes meglepetés ért. Ami azért érdemel külön említést, mert annak ellenére történt így, hogy jól ismerem a szerzőt, hosszú ideje tisztelem szorgalmáért, a tudományos munkához való példamutató hozzáállásáért, alaposságáért, szakmai igényességért, egész munkásságáért. Következésképpen az új könyve – bár tőle szokatlan tematikájú – megjelenése előtt alaposan dokumentált, a választott műfaj követelményeinek mindenben megfelelő, rendkívüli precizitással megírt tudományos munkára vártam. Hasonló színvonalúra, mint a Flora şi vegetaţia judeţului Satu Mare című dolgozata, amellyel Karácsonyi Károly a természettudományi tárgyú szakkönyvek kategóriájában 1996-ban elnyerte a Román Akadémia díját. Minőségileg, a téma mérnöki pontossággal való kidolgozását illetően azt kaptam, amire korábbi tapasztalataim alapján számítottam. De nem „csak” azt, nem „csak” annyit. Már a tartalomjegyzék áttekintése is kellemes meglepetést hozott. Ebben ugyanis egyebek között a következő két fejezetcímre bukkantam: A nagykárolyi nyomtatványok jegyzéke, illetve Nagykárolyi újságok. A megfelelő oldalakat fellapozva azt tapasztaltam, hogy a kiadvány nem csupán a nagykárolyi nyomdászat történetét ismerteti. 92 oldal terjedelemben közli szám szerint 653, Nagykárolyban 1755 és 1952 között megjelent könyv és „rövidebb nyomtatvány” jegyzékét – ezek közül 144-hez illusztrációt is mellékelve. 65 oldalon listázza az 1871-től napjainkig Nagykárolyban nyomtatott vagy valamilyen más módon a városhoz köthető újságokat, folyóiratokat és „hasonló jellegű kiadványokat” – összesen 71 sajtóterméket, amelyekhez 58 esetben (elsősorban) fejléc-reprodukciót is közöl. Ráadásul dr. Karácsonyi Károly könyvében a nagykárolyi nyomtatványokat és újságokat bemutató fejezeteket további két hasonló tárgyú fejezet követi. A kiadvány 20 oldalon az 1792-től Nagykárolyban nyomtatott iskolai értesítők 33 reprodukcióval illusztrált jegyzékét ismerteti. További 14 oldalon pedig a Nagykárolyban nyomtatott „különböző jellegű aprónyomtatványokat” listázza – ezt a fejezetet 14 reprodukcióval teszi szemléletesebbé.

Bátran leszögezhetjük: ez a kötet sokkal többet nyújt olvasóinak annál, mint amennyit a címe „ígér”. Nem csupán a Nagykárolyban működött nyomdák történetével ismertet meg, hanem egyben a városban megjelent kiadványok enciklopédiája is! Tulajdonképpen egy könyvben két könyv, hiszen a nyomdákat működtető nyomdászok, illetve a nyomdai termékek (könyvek, újságok stb.) szerzői legalábbis napjainkban már eltérő foglalkozást űznek, a nyomdászat végtermékei éppúgy önálló életet élnek, mint a különböző műhelyekből, gyárakból kikerülő más árucikkek.

Számomra kellemes meglepetéssel szolgált az a mód is, ahogyan a tudós szerző a nagykárolyi nyomdászat kétszáz évével ismerteti meg az olvasót. A tudomány a tények minél pontosabb közlésére összpontosít, ezért nyelve gyakran úgymond „száraz, színtelen”. Karácsonyi Károly – miközben formailag és tartalmilag is eleget tesz a tudományos igényű ismeretközlés követelményeinek – helyenként figyelemfelkeltő történetek, kevésbé ismert, de a szélesebb olvasóközönség érdeklődésére is számot tartó információk beiktatásával teszi a laikusok számára könnyebben „emészthetővé”, vonzóbbá az egyebekben szigorúan tudományos egyenruhába öltöztetett mondanivalót. Szemléltetésképpen íme néhány ilyen, az érdeklődés felkeltését-ébrentartását segítő részlet a könyvből.

„A nyomtatás 1754 őszén beindulhatott Nagykárolyban. (…) Röviddel a munka megkezdése után egy feljelentés miatt (…) huzamosabb időre le kellett állítani.” Az ok: Rácz Demeter, a gróf meghatalmazottja az ábécéskönyvek és katekizmusok nyomtatását anélkül kezdte meg, hogy a nyomda működéséhez szükséges császári engedély megérkezett volna. „Megjelent a nyomdában Gerstocker Antal mezőfényi plébános, kerületi alesperes, aki vehemensen tiltakozott a nyomtatás engedély nélküli beindítása ellen. Haragjának fő célpontja Rácz Demeter volt, aki szorgalmazta a református vallású tipográfusok munkájának megkezdését. (Gerstocker – B. E.) Végszóként kijelentette, hogy ő a károlyi nyomdát mindenképpen elpusztítja.” A mezőfényi plébános részben félretájékoztató levelet írt Barkóczi Ferenc egri püspöknek. Utóbbi Rácz Demeternek címzett válaszlevelében azt közölte, hogy megbízást adott Gerstocker alesperesnek, miszerint „nem csak a kóbor nyomdászt a merészelt nyomtatástól komolyan és hathatósan eltiltsa, hanem bármit nyomtatott ekkorig, sőt még betűit is elkobozza és ugyanazon alesperesnek őrizet alá adja”. A továbbiakban Károlyi Ferenc gróf Mária Terézia császárnőtől megszerzi a nyomda működéséhez szükséges engedélyt, így a helyzet rendeződik. Azonban „a nagykárolyi nyomda szinte egy évig kényszerszünetet tartott”.

Az eset kapcsán arról is első kézből értesülünk, hogy több mint kétszáz évvel ezelőtt, az első helyi nyomdával együtt a cenzúra is megjelent Nagykárolyban. „A Pozsonyban székelő magyar királyi helytartósági tanács 1755. november 10-én tartott ülésén kiadott rendeletében arra szólítja fel Károlyi Ferenc grófot, hogy a Nagykárolyban kinyomtatott könyvek három példányát küldje be, valamint a privilégiumban foglalt helyi cenzúrára vonatkozó rendeleteket haladéktalanul tartsa be. Az itt nyomtatott világi tárgyú könyvek cenzorának Szatmár megye jurátusát, Zanathy Józsefet nevezik ki. A teológiai jellegű nyomtatványok megvizsgálására gróf Barkóczy Ferenc egri püspök 1755. november 26-án kelt levelében a nagykárolyi kegyes tanító rend házfőnökét, Csankay Jóbot jelöli meg. Emellett még egy világi cenzort is kineveztek, akinek a neve a korabeli aktákban nem maradt fenn.” Barkóczy püspök levelében szigorú utasítást ad: „Jóváhagyás nélkül egyetlen lapocskát sem engedjenek kinyomtatni.”

Ugyancsak Nagykárolyhoz köthető eset is bizonyítja, hogy már több mint kétszáz évvel ezelőtt akadtak, akik érdemtelen babérokhoz jutás céljából megpróbálkoztak a plagizálással. Vetsei P. István Magyar geográfia című, 1755-ben Nagykárolyban kiadott, 451 oldal terjedelmű, az ismert világrészekről számos közhasznú adatot közlő könyve annak idején szép sikert aratott. Csakhogy később kiderült: valójában nem az önmagát szerzőként feltüntető Vetsei műve. Hanem egyik volt sárospataki professzora, Csécsei István latin nyelvű „diktandójának” a magyar fordítása…

A magyar nyelvű földrajzi szakirodalom egyik úttörő jellegű munkájának a megjelentetése szintén Nagykárolyhoz köthető. Szatmárnémeti Pap István Magyarország versekben való leírása… című könyvecskéjét sokáig az ezzel foglalkozó szerzők az első nagykárolyi nyomtatványnak tartották. Karácsonyi Károly alapos utánajárással kideríti, hogy ez valójában nincs így, az viszont igaz, hogy ez az első magyar nyelvű nyomtatvány Nagykárolyban. E könyvecske első része a 18. század közepén ismert négy földrészt mutatja be (ekkor Ausztráliát még kevéssé ismerték), mégpedig a következőképpen: Európa kontúrját egy szűzlány alakjához hasonlítja, majd vázolja az ennek testén található országok helyét. Idézet a versből: „A Geographusok egy szűz formájára / Európát l’ írták, gyémánt oltárára / Vég Portugáliát nyomták homlokára / Szép Spanyol Országot fényes ortzájára. // Arany almás melyén Frantziák s a nyakán / Németek, Lengyelek szép kartsú derekán / A’ Magyarok pedig fellyül jobb-ágyékán, / Mulatnak Törökök e szűznek hátulján. // Jobb kezén Olaszok, balon Brittanusok / Tánczolnak sokféle nemzetek: Angelusok; / Két honallja alatt Belgák, Helvétusok / Szorongnak mivel ott sokak a lakosok; Három ország ült fel térde kalátsára: / Dánia, Svetia és Norvég határa / Muszkák szoknyájára ragadnak s’ lábára, / Ne tágíts e’ szűzön; jutsz Magyar-Országra”.

A továbbiakban, miután utóbbi országnak több strófát szentel, végül két versszakban szülőföldje, Szatmár vármegye kincseit ecseteli: „Betsüld Etsed táját bővös halairól / Erdődöt, Bélteket kedves borairól: / Ezeknek határát makktermő fáiról.”

Miután e strófák egy részét a Pikáns Lapok című korabeli kiadvány is megjelentette, szerzőjük talán nem véletlenül ajánlotta munkáját az akkori egyik cenzor fiának…

Karácsonyi Károly könyvében több, általános műveltségünk gyarapítására, esetenként a helyi lokálpatrióták keblének duzzasztására alkalmas információt találunk. Lássunk példákat erre is. (A nyomdászat terén – B. E.) „Nagykároly mintegy évszázaddal megelőzte a környékbeli, később megyeszékhellyé lett városokat is.”

„A földrajzi témájú nyomtatványokhoz hasonlóan az egészségüggyel kapcsolatos itteni kiadványok is úttörő jellegűek, ugyanis Nagykárolyban előbb jelentek meg magyar nyelvű orvosi könyvek, mint Pesten vagy Budán.”

„Károli Gáspár szülővárosában, Nagykárolyban és környékén néhányan ma is úgy vélik, hogy az általa fordított bibliának (vagy ennek egy részének) is volt a XVIII. században itteni kiadása. Ez a feltevés nem nyert bizonyítást.”

„Szatmárnémeti Pap István (1715–1775) az első nagykárolyi nyomdász, aki meghatározó szerepet játszott a szóban forgó intézmény beindulásában, valamint abban is, hogy a rábízott nyomda a legjobb korszakát működésének első szakaszában érje el.” Fiatalkorában külföldön is diákoskodik, „1747-ben Heidelbergben, majd 1749-ben a németalföldi Groningenben tanul. Ekkor értesül arról, hogy a svájci Bázelben tevékenykedő Rudolf Imhof nyomdász hajlandó lenne elkészíteni a magyar nyelvű Biblia kis méretű, ún. kézi kiadását. Szatmárnémeti Pap István Svájcba költözik, és 2000 példányt rendel. Ugyanakkor megírja hozzá az előszót, valamint diáktársával, Török Ferenccel elvállalják a komoly szakmai tudást igénylő szövegkorrektúrát is. (…) tulajdonképpen ez a Károli-Biblia egy újabb javított kiadása.” Ennek megfelelően címlapján a két diák nevének kezdőbetűi – „Sz. N. P. I. és T. F.” – is fel vannak tüntetve.

Ezeket a tudományos szöveget emberközelibbé, színesebbé varázsoló részleteket az olvasásához való kedvcsinálásképpen emeltem ki a műből. Karácsonyi Károly könyvének a nyomdászatról szóló része természetesen elsősorban tények, adatok, ismeretek tárháza. Miután a szerző külön fejezetet szentel a történelmi háttér felvázolásának, legértékesebb szellemi nyereségként egyebek között a következőket tudhatjuk meg belőle: az utóbbi kétszáz évben pontosan hol indultak, illetve mennyi ideig működtek nyomdák Nagykárolyban; a szóban forgó tipográfiákban kiknek az anyagi támogatásával, név szerint kik, honnan, milyen áron hozattak és milyen technikai színvonalú gépeket, milyen körülmények között dolgoztak; milyen megélhetést biztosított a nyomdászat az ezzel foglalkozók számára; mesterségük továbbéltetése érdekében milyen nehézségeket kellett leküzdjenek a nyomdászok az egyes korszakokban; helyi szinten az évek folyamán mikor prosperált, mikor élt szűkebb napokat a nyomdászat, és miért.

Karácsonyi Károly kötetéből azt is megtudhatjuk, mikor kiknek, milyen szerzőknek a szövegeit jelentették meg könyv alakban az itteni nyomdák. Például „a nagykárolyi nyomda működésének első két évtizedében a katolikus papok által írt vallásos jellegű, latin nyelvű munkák nagy számban jelennek meg. Ezek főleg különböző szerzők hitvitái, bibliai magyarázatok, teológiai tézisek, prédikátori jelentések, valamint alapszabályzatok. Szerzői a nagykárolyi piaristák (…) Továbbá itt adják ki munkáikat a kaplonyi ferencesek (…) valamint a nyírbátori és nagybányai minoriták is. (…) A nagykárolyi nyomda fennállásának első két évtizedében a gimnáziumról szóló jelentések, verseskötet, halotti búcsúztató, ókori szerzők munkáinak újrakiadásai egyaránt megtalálhatóak az itteni nyomtatványok között.”

A kiadott könyvek híresebb szerzői közül például Hannulik János Kerestély (1745–1816) neve ma már „jobbára feledésbe merült, kortársai azonban az »élő költők fejedelme«, valamint a »magyar Horatius« jelzőkkel illették. (…) 1777-ben kerül a nagykárolyi gimnáziumba, és tulajdonképpen élete végéig itt marad. Nyomtatásban mintegy száz munkája jelenik meg; ezek közül 23 bizonyítottan Nagykárolyban. (…) Tagja a római, svéd és német irodalmi társaságoknak, valamint a szentpétervári akadémiának is.”

Karácsonyi Károly legújabb könyvéből más természetű jelenségekről is értesülhetünk. Megtudhatjuk például, hogy a 18. század végén miért jelent meg a nagykárolyi nyomdákban „aránylag kis számú magyar nyelvű nyomtatvány”. Dr. Földi János szatmári orvosbotanikus 1798. február 5-én kelt levelében ezt írja erről: „a Magyar Nemzetnek (…) írói kivált e mostani időkben már tsak valának, de vevői nintsenek könyveiknek. Tele panasszal a’ Nyomtatók szája, szinte nehéz nyomtatót találni a’ Magyar könyveknek, mindenek félnek tőle, hogy költségük benne vész. Íróink pedig szegények, ki nyomtathat sokat maga költségén?”

1836-ban Gőnyei Gábor akkori nagykárolyi nyomdász intézményében a debreceni vándorszínész társulattal turnézó Arany János is megfordul, akit a színlap kinyomtatásának megrendelésével bíznak meg. Egy 1836-ban kelt leírás szerint „a költő a nyomda udvarán egy favágással elfoglalt gubás öregembert talál, akit szolgának néz. Miután megtudja, hogy valójában Gőnyeivel találkozott (…) a színczédulákat egyesült erővel ki is nyomtatták.” Az Aranyidők című vígjáték plakátja, amelyet a nagykárolyi nyomdász Arany János közreműködésével nyomtatott ki, máig fennmaradt.

Az 1800-as évek utolsó évtizedeiig Nagykárolyban egyetlen nyomda működik. 1884-től sorra jelentik be a városban újonnan alakult nyomdákat. A két világháború közti időszakot, valamint az államosítást és az azt követő éveket is beleértve, Karácsonyi Károly könyve ezek tevékenységét is részletesen bemutatja.

Mindezek mellett külön fejezetből tudhatjuk meg, milyen szerepet töltöttek be a város környékén a könyvek a helyi nyomda megalapítása előtti évtizedekben, évszázadokban. Ugyanitt a Nagykárolyban (valaha szép számban működött) könyvtárakat is felleltározza, illetve bemutatja a szerző, aki külön fejezet szentel annak a kérdésnek, hogy „mi őrződött meg a köztudatban az ebben a városban egykor virágzó nyomdászat múltjából”. Idézet az erről készített elszomorító helyzetelemzésből: „A mai Nagykároly lakóinak magánkönyvtáraiban csak elvétve akad egy-két, főleg XX. századi könyv vagy más, innen származó nyomtatvány (elsősorban a nagyszülőktől örökölt iskolai értesítők). A város könyvtárából pedig ezek a kiadványok teljes mértékben hiányoznak. Ami pedig a helybeli újságok iránti érdeklődésre kapott válaszokat illeti, gyakran ez hangzott el: »volt, de kidobtuk«.”

Mindent összegezve: A nagykárolyi nyomdászat kétszáz éve című, egy könyvben helyet kapott két könyvnek mindkét (a nyomdászatról szóló, illetve a helyi kiadványokat, újságokat listázó-bemutató) része hézagpótló. Karácsonyi Károly nemcsak az említett két nagy témakörben más szerzők által korábban közölt adatokat gyűjtötte egy helyre benne, hanem az így összehozott anyagot saját kutatási eredményeivel is kiegészítve, érdekes történetekkel fűszerezett, oldottabb formában jelentette meg. Ugyanakkor a kötet nem csupán két fő témakörében kínál rengeteg adatot, információt a hivatásos (hely)történészek és a településük múltja iránt érdeklődő laikusok számára.

* Karácsonyi Károly: A nagykárolyi nyomdászat kétszáz éve. Elfelejtett örökségünk. Nagykároly, 2021, 308. p.

KARÁCSONYI KÁROLY DR. (1942. január 14.) – biológus, muzeológus, természettudományi író. Nagykárolyban végezte a középiskolát (1959), tanári diplomát a Babeş–Bolyai Tudományegyetem biológia–földrajz szakán szerzett (1964). 1969 és 1988 között Nagykárolyban muzeológus. Ebben az időszakban olyan hazai szakfolyóiratokban közölt elsősorban Szatmár, de Bihar és Szilágy megye növényzetét is ismertető tanulmányokat, mint a Bukarestben megjelenő Studii şi Cercetări de Biologie, illetve a Revista Muzeelor şi Monumentelor, a nagyváradi Nymphaea vagy a szatmári Studii şi Comunicări. Közben újságokban és más kiadványokban is sűrűn publikált. 1988-ban Németországba települt. Ezt megelőzően több tanulmánya külföldön, például német nyelvű szakfolyóiratokban is nyomdafestéket látott, önálló kötete azonban a kitelepüléséig nem jelent meg idehaza sem. Bár első, Flora şi vegetaţia judeţului Satu Mare című könyvének kéziratát már 1986-ban beadta közlésre a szatmári múzeumnak, az csak 1995-ben került napvilágra. Igaz, a következő évben a Román Akadémia a természettudományi tárgyú könyvek kategóriájában első díjjal tüntette ki. Ha a rendszerváltásig egyetlen kötete se látott nyomdafestéket, azóta A nagykárolyi nyomdászat kétszáz éve cíművel együtt Karácsonyi Károly 21, egyedül vagy szerzőtárssal/-társakkal magyar, illetve román nyelven írt könyvet publikált idehaza. 2017-ig Németországban dolgozva, azóta németországi nyugdíjasként.

Eddig megjelent kötetei a következők: Carol Karácsonyi: Flora şi vegetaţia judeţului Satu Mare. Editura Muzeului Sătmărean, Satu Mare, 1995. Az Ecsedi-láp – múlt és jelen. Marosvásárhely, 2002 (társszerzőkkel). Flora şi fauna văii Ierului (înainte şi după asanare). Satu Mare, Imprimeria BION, 2002 (társszerzővel). Mlaştina Ecedea şi Cîmpia Ecedea (geografia, istoricul asanărilor, flora şi fauna). Edit. Daya, Satu Mare, 2003 (társszerzővel). A hajdani Ecsedi-láp és az Ecsedi-síkság (földrajzi viszonyai, lecsapolásának története, flórája és faunája). Daya Kiadó, Szatmárnémeti, 2003 (társszerzővel). Flora, vegetaţia, fauna şi ecologia nisipurilor din nord-vestul Romaniei. Editura Daya, Satu Mare, 2005 (társszerzővel). O istorie a cercetării florei Pământului. Edit. Daya, Satu Mare, 2006 (társszerzővel). Din flora exotică a celor şase continente. Atlas. Edit. Profundis, Cluj-Napoca, 2007 (társszerzőkkel). Împreună pentru reabilitarea Văii Ierului. Studiu al florei, vegetaţiei faunei şi ecologiei zonelor mlăştinoase de pe Ier. Edit. Daya, Satu Mare, 2008 (társzerzővel). Rezervaţiile naturale sătmărene de pe nisipurile din nord-vestul României – Studiu botanic, faunistic şi ecologic. Edit. Daya, Satu Mare, 2008 (társszerzővel). Üzennek a pálmák Nagykárolyba. Zilah, I. kiadás – 2007, II. kiadás – 2008. Arii naturale de interes conservativ din Oaş şi zonele învecinate. Edit. Daya, Satu Mare, 2009 (társszerzőkkel). Zonele umede. Abordare ecologică. Edit. Casa Cărţii de Stiinţă, Cluj-Napoca, 2009 (társszerzőkkel). Conservarea biodiversităţii şi ocrotirea naturii. Edit. Daya, Satu Mare, 2010 (társszerzővel). Méta-túra, XVI, 2011 . V. 25. – VI. 4., fl. (Vácrátót). 2011 (társszerzőkkel). Flora şi vegetaţia Dealurilor Tăşnadului şi a colinelor marginale. Vasile Goldiş University Press, Arad, 2011. Survey of natural resources in the flood areas of the Tisza’s tributaires for sustainable landscape usage. Vasile Goldiş University Press, Arad, 2012 (társszerzőkkel). Hajnalban kialudt gyertyaláng. Divéky Ferenc (1848–1869) szatmári botanikus munkássága. Zilah, 2014. Arii şi specii protejate în judeţul Satu Mare. Edit. Vasile Goldiş University Press, Arad, 2014 (társszerzőkkel). Patrimoniul natural al Sălajului. Vol. I. Flora, microbiota şi vegetaţia. Edit. Someşul, Satu Mare, 2017 (társszerzőkkel). A nagykárolyi nyomdászat kétszáz éve. Elfelejtett örökségünk. Nagykároly, 2021.