Nem vagyok elfogulatlan Ferenc pápával kapcsolatosan. Engem első perctől, az első megjelenésétől, köszönésétől kezdve „levett a lábamról”. Volt, akit jó székely katolikusként megbotránkoztatott, hogy nem „dicsértessék”-kel köszönt. A Szent Péter téren hallhatóan ez nem zavarta az ott összegyűlteket: a megválasztott bíboros nevét nem ismerték, az első hangosabb üdvrivalgás a pápai névválasztás kinyilvánításakor tört ki. A csendes, szerény és kissé megilletődött „Buona sera” tovább fokozta a hangulatot. Sokat jelentett az is, hogy ez a pápa nem oktatott ki, nem mondott hangzatos szónoklatot, hanem elődjéért és saját magáért kért imát. Néhány percre teljes csendbe borult a korábban üdvrivalgástól hangos Szent Péter tér, mindenki imába mélyedt. Egyházi vezetőtől elsősorban ezt várom: az imát, az Istenre, a transzcendensre hangoltságot és hangolást.
Túl sokan tolonganak a politika színpadán, úgymond a világot alakítva. Egy egyházi vezető úgy alakítsa azt, hogy valójában az ember végső céljára, léte értelmére mutasson, olyan kérdésekre irányítsa a figyelmet, amelyekre más nemigen tud tartalmas, mély és hiteles választ adni. Éppen ezért tetszik, ahogy menekült- és migránskérdésben a pápa nem az útra kényszerülőket hibáztatja, hanem mindazok lelkiismeretére próbál hatni, akik miatt emberek kénytelenek hazájukat hátrahagyni. Végeredményben kis erdélyi valóságunkban is vannak, akik egyértelműen a jobb, emberibb megélhetés kedvéért veszik nyakukba a világot, pedig nem annyira élhetetlen helyet hagynak hátra, mint akiknek otthonát a bomba, a fegyver, a folytonos fenyegetettség sújtja. Egy vallási vezető nem tehet különbséget ember és ember között, amennyiben Isten nevében beszél – és ahogy éppen Ferenc pápa fogalmazott: „Ki vagyok én, hogy ítélkezzem?!”
Legjobban, bevallom, jezsuita neveltetéséből, spiritualitásából fakadó gondolkodás- és cselekvésmódja tetszik. Talán protestáns fülnek ez nem hangzik annyira kedvesen nálunkfelé, de mára a jezsuita lelkigyakorlat e körökben is ismerős, az eltelt századok pedig immár más megvilágításba helyezik az egykor történteket. Annyira más történelmi helyzetben voltak protestánsok és katolikusok egymás ellenfelei, annyit változott a világ, mióta a jezsuita maga volt az ellenreformátor, az elért újítások kerékbe törője... Különben is, egy jezsuita, aki a ferencesek alapítójának, Assisi Ferencnek a nevét veszi fel! A névválasztás magában program, mégpedig egy nagyon időszerű – és hogy a személyes érintettségnél maradjunk, számomra nagyon szimpatikus – program! Benne van a teremtett világ gyermeki tisztaságú szeretete, a készség a védelmére. Benne van a másik teremtmény tisztelete. Benne van egyébként Dél-Amerika minden küzdelme a kizsákmányoló oligarchák, a diktatúrák ellen, a gazdagok és szegények közt tátongó hatalmas szakadék csökkentése, és mindenféle peremre szorítottság elleni fellépés. Ebben a felszabadítás-teológiának nevezett gyakorlati teológiai irányzatban én mindig ott érzem a mi kettős kisebbségi létünk valóságát is. Úgy vélem, egy ilyen társadalmi és vallásgyakorlati háttérből érkező pápa jobban érzi napi valóságunkat, mint egy filozófiai iskolázottságú elméleti szakember.
Ferenc pápa Romániába jövetele protokolláris és diplomáciai háttéregyeztetések eredménye. Nem lehetünk annyira naivak, hogy azt gondoljuk, egy világegyház vezetője találomra a térképre bök, netán egy nap arra ébred, hogy pontosan Erdély mesés tájait szeretné látni. A vatikáni diplomácia magas szinten képzett szakemberei, a helyi pápai nunciusok, azaz nagykövetek közvetítenek állomáshelyük és a Vatikán között. A tény, hogy Ferenc pápa más úticéljai közé Csíksomlyó bekerült, nagy mértékben a jelenlegi romániai pápai nunciusnak köszönhető, aki fáradhatatlanul járja az országot, az egyházmegyéket, és igazi mélységében, rétegzettségében megismerte a romániai valóságot. Ezt aztán oly módon közvetítette, hogy a Ferenc pápa számára fontos Mária-tisztelet miatt ez a kegyhely nem maradhatott ki az úticélok közül. Mindenféle híradások mindenféle számháború-kísérletei ellenére egyértelművé is vált, miért kellett ennek így történnie: itt voltak a legtöbben, itt voltak a körülmények ellenére is a legfegyelmezettebbek, legimádságosabbak a hívek. Itt nem volt napi politika, itt még a minden más helyszínen kifütyült román miniszterelnök is csendben helyet foglalhatott a számára fenntartott helyen. Ide mindenki, maga a pápa is zarándokként érkezett, mint ahogy a csíksomlyói búcsúra is mindenki egyforma rangban, egyszerű zarándokként jön.
„A zarándoklat kihívás, hogy felfedezzük és továbbadjuk az együttélés lelkületét, és ne féljünk a kölcsönös érintkezéstől, találkozástól és segítségnyújtástól. Zarándokolni azt jelenti, hogy belekerülünk abba a kissé kaotikus tengerárba, amely a testvériség igazi megtapasztalásává válhat.” Ferenc pápa csíksomlyói zarándoklatán ezt az üzenetet adta át zarándoktársainak.
És azt is, hogy „zarándoklatunk során ne azt kutassuk, mi lehetett volna (és nem lett), hanem inkább azt, ami ránk vár és nem odázhatjuk el.”
