Kapcsolatunk a természettel 100 éve és ma

Napjaink kihívásai közé tartozik a globális ökológiai válság mérséklése, melynek hatásai megnyilvánulnak politikai, gazdasági és társadalmi szempontból, mind globálisan, mind helyi szinten. Ez a válság a bizonytalanságba sodorta az emberiség jövőjét és sürgeti a megoldásokat.¹ Megoldásként a fenntarthatóság fogalma – mint biztonságos jövőt és emberi jólétet ígérő jövőkép – tört be a tudományból a köztudatba, és mára már számos ágazatban megjelenik.

A fenntarthatóság nehezen kivitelezhető elmélet – a gazdasági, az ökológiai, a társadalmi és kulturális igényeink harmonizálása úgy, hogy a jelen és a jövő nemzedékei is minőségi élethez juthassanak. Sajnos a fenntarthatóság olyan döntéseket és lépéseket követel, amelyek ellentmondanak a jelenlegi kapitalista világképünknek. Számos fenntarthatóság-kutató számára az ember visszafordulása a természethez egy olyan fordulópont, ami megváltoztatná az emberiség válaszát az ökológiai válságra. Azonban az eddigi fenntarthatóság-kutatás és -gyakorlat elhanyagolt egy meghatározó elemet – az emberek belső világát, úgy mint az érzelmeket, a gondolatokat, az identitást vagy a hitrendszert. A legfrissebb kutatások erre a belső világra irányítják a figyelmet, hiszen ez tartalmazza az ember világképének alkotóelemeit és a fenntarthatóság irányába vezető cselekedetek mozgatórugóit.² Bár a fenntarthatóság ígéretes jövőképpel szolgál, nincsenek receptek arra, hogyan érhető el gyakorlatban, és hogyan erősíthető az ember és a természet kapcsolata.

A tudomány az ember-természet kapcsolat öt formáját különbözteti meg: anyagi, tapasztalati, érzelmi, gondolati és filozófiai.³ Mindezeket nagyban befolyásolják a megélhetésért folytatott tevékenységek, a kulturális közeg, a világnézet és nem utolsósorban a kormányzati és civil intézmények. Az ember-természet kapcsolathoz a természet úgynevezett értékei társíthatók, amelyek életben tartják ezt a kapcsolatot.⁴ Ezek lehetnek: a természet belső értékei (pl. táj szépsége, biodiverzitás), az eszköz alapú értékek – minden, amit az ember felhasznál (pl. nyersanyagok) – és a kapcsolati értékek, amelyek a közösséget/egyént a természethez kapcsolják társadalmi, kulturális szempontból (pl. hagyományok – aratás, szüret, íratlan tudás, hely története).

Az ember és természet kapcsolatának boncolgatására és a fenntarthatóság kérdésének elemzésére jó példák a hagyományosan és a mérsékelten használt kultúrtájak. A kultúrtáj, mint neve is rejti, a kultúra (emberi tevékenység) és a táj (természetes környezet) kölcsönhatásából létrejött terület megnevezése. A hagyományosan használt kultúrtáj alatt a régi paraszti kultúra maradványait őrző tájhasználatot értjük (pl. erdélyi fás legelők, közbirtokossági legelő- és erdőgazdálkodás), míg a mérsékelt tájhasználaton a modern, de még nem intenzív gazdálkodási formákat (pl. biogazdálkodás, kisléptékű gazdálkodás). Az intenzíven használt táj az élő rend-szereknek egy nagyon leegyszerűsített változata, ahol a terményből származó jövedelem áll középpontban (agrobiznisz az átvett kifejezés), minden más érték elenyésző.

A hagyományos és mérsékelten használt kultúrtájak mint biokulturális szigetek maradtak fenn Európa-szerte az intenzív tájhasználat és az optimalizált termelés korszakában.^5,6 Ezek a tájak a megélhetés mellett még rengeteg társadalmi (pl. hagyományok, kapcsolatok, tudás) és ökológiai vonatkozást (pl. biodiverzitás, talajvédelem, klímamérséklet) is hordoznak. Ezért nagy szerepet kapnak egy fenntarthatóbb tájgazdálkodási minta kialakításában a jövőre nézve. Erdélyben és Románia számos más régiójában, több hagyományosan vagy mérsékelten használt táj maradt fenn, mint más országokban. Sajnos, ez nem egy tudatos tájhasználatnak köszönhető, hanem a rendszerváltás utáni kedvezőtlen kormányzási és piacgazdasági viszonyoknak, amelyek Románia vidéki régióit érintették. A jelenlegi tájhasználat intenzitását meghatározzák az Európai Unió piacgazdasági viszonyai (az intenzív termelés biztosíthatja a piacon maradást). Bár pl. a közös agrárpolitika elvekben szorgalmazza a biodiverzitás védelmét és a fenntarthatóságot, az országos agrárpolitika nem foglal állást a fent említett kultúrtájak fenntartható használata mellett, és hiányoznak a tájvédelemmel kapcsolatos természetvédelmi stratégiák is országos szinten. Számos kutató hangsúlyozta az elmúlt években az erdélyi tájak szociális-ökológiai fontosságát és az értékek sebezhetőségét a globalizációval, a gyenge agrár-, erdészeti és természetvédelmi politikákkal, a döntéshozással, vagy az emberi tudatosság hiányával szemben.⁷

Ember és természet kapcsolata Aranyosszéken és Erdővidéken

Kutatásunkban választ kerestünk arra, hogyan befolyásolták a tájhasználatban végbement változások az ember és természet kapcsolatát két erdélyi kultúrtájban, Aranyosszéken és Erdővidéken. A két terület az erdélyi vidékfejlődés végpontját képviseli, ahol Erdővidék erdő és gyepterületekben gazdag, földrajzilag elszigetelt terület, míg Aranyosszék inkább növénytermesztésre alkalmas és a nagyvárosok közelsége jellemző rá. Ezek a térségek hasonló tájhasználatot képviseltek a 20. század elején (hagyományos családi gazdaságok), de különbözően fejlődtek napjainkig. A vizsgált időszakot az adatközlők emlékezete alapján terjesztettük ki az elmúlt száz évre. 2017-ben összesen 41 interjút készítettünk helyi emberekkel (Szentmihály és Várfalva községek, illetve Bardoc község), akik ismerik a tájat és annak változásait (pl. erdészek, gazdálkodók, természetjárók, döntéshozók).

Hogyan változott a táj az elmúlt évszázadban?

A kortárs Románia számos jelentős kormányzási, gazdasági és társadalmi változáson ment át, amelyek hatással voltak a tájhasználatra és az ember-természet kapcsolatra mindkét területen. A változások típusa azonos, azonban az erősségük különbözik Aranyosszéken és Erdővidéken. Az eredmények alapján négy kormányzási időszak befolyásolta a vizsgált kultúrtájak használatát az elmúlt évszázadban. Az első (1947 előtt) a világháborúk időszaka, melyet az agrárreformok, a folyamatos gazdaságpolitikai átszerveződések és az agrártársadalom átalakulása (kis- és nagybirtok) jellemzett egészen a szocialista Románia megalakulásáig.

A második a szocializmus kora (1947– 1989), amely az ország gazdasági fellendülését az erőforrások kiaknázására alapozta. Ez megszüntette a hagyományos családi gazdaságokat és a tájhasználat ősi formáját, az önellátást. Az erőforrások, pl. az államosított erdők, illetve a kollektivizált mezőgazdasági területek többé nem a közösség szükségleteit szolgálták, hanem az országét. Egy viszonylag zárt rendszerből (amikor a táj adta lehetőségekre alapoz a közösség) egy nyitott rendszer alakult ki (az országos/nemzetközi piacra való termelés). Az ezzel egy időben történő iparosodás és a szocialista propaganda jobb életet és egy ígértetés jövőképet nyújtott az akkori vidéki elmaradottsághoz képest, így sokan az iparban kerestek megélhetést helyben, vagy városon. A közösségek nagymértékben elszakadtak a tájhasználattal kapcsolatos hagyományaiktól, értékrendszertől és a tájtól is. A harmadik időszak (1990–2007) Románia újjászervezése a szocializmus bukása után és Európai Unióhoz való csatlakozás előkészületének ideje. A kilencvenes években a helyiek visszatértek a hagyományos/mérsékelt tájhasználathoz, technikai felszereltség és tőke hiányában, vagy mert folytatni kívánták a szocializmus előtti önellátást (főleg az idősebbek). Aztán, nem megfelelő szerveződés és piacgazdasági viszonyok következtében sokan feladták a termelést, a területeket bérbe adták vagy felhagyták. Ebben az időszakban az erőforrásokat egyre a kapitalizmus szellemében használták, mint gyors pénzforrási lehetőséget. Továbbá a társadalom körében kialakult az igény egy modern, nyugati életstílusra. Az ipar összeomlása és az európai határok megnyitása után beindult a munkaerő vándorlása külföldre, időszakosan vagy örökre, ami a mai napig tart. A negyedik (2007 után) időszak, a kiteljesedő kapitalizmus kora és az intézmény átszerveződés kora az EU több-szintű kormányzására. Erdővidék jobban megőrizte vidéki jellegét és a mérsékelt tájhasználatot a viszonylagos elszigeteltsége következtében. Aranyosszékre hatott az elvárosiasodás, és a tájhasználat inkább a nagykultúrás mezőgazdaságra rendezkedett be a hagyományos zöldségtermesztés helyett. Az életszínvonal mindkét térségben emelkedett, de a fiatal nemzedék kevésbé érdekelt a tájhasználattal kapcsolatos tevékenységekben, és főleg az értelmiségieknek nehéz az elhelyezkedés. Természetesen ez egy leegyszerűsített magyarázata a tájban végbement változásoknak, aminek sok más gazdasági és társadalmi vetülete ismeretes.

Hogyan változott az ember-természet kapcsolat az elmúlt évszázadban?

Az eredményeink alapján a kultúrtájak szintjén végbement változások gyengítettek az embertermészet kapcsolatán az elmúlt évszázadban Aranyosszéken és Erdővidéken. A változások hasonlóképpen nyilvánultak meg mindkét térség esetében. A változó politikai paradigmák (pl. szocializmus, kommunizmus, kapitalizmus, europaizmus) és az ezeket jellemző kormányzati szerkezetek voltak a legbefolyásosabb tényezők.

Az anyagi kapcsolat az élet fenntartásához szükséges javak használatát jelenti, amely egyéni és közösségi szempontokból vizsgálható. Bár az elmúlt évszázadban mindkét közösség anyagi kapcsolata gyengült, de még továbbra is jelentős. Két típusú anyagi kapcsolat jellemezte Aranyosszéket és Erdővidéket. Azoké, akik még közvetlen kapcsolatban állnak a természettel (pl. saját használatra állítanak elő élelmiszert, vadgyümölcsöt, gombát gyűjtenek, vagy a piacra termesztenek) és azoké, akik már közvetett kapcsolatban (pl. helyi, regionális vagy globális terméket vásárolnak). Sajnos, a fogyasztói társadalmi szokások, a bevásárlóközpontok és kistermelőt hátráltató piacgazdasági viszonyok nagyban segítik az anyagi kapcsolat meggyengülését, míg az igényeket helyi szintről globális szintre emelték.

„Hát addig, amíg volt piac, az emberek dolgoztak. Mivel zöldségtermelő vidék, volt ahol értékesíteni, de ahogy megnyíltak a határok, beléptünk az Unióba, bejött a külföldi áru, belepte a piacot.” (Aranyosszék, gazdálkodó).

A tapasztalati kapcsolatot a természettel közvetlen érintkezések jelentik. Ezt a kapcsolatot nagyban befolyásolták a családi gazdaságokat és a vidéki életformát ért változások. A hagyományos tájhasználat rengeteg tapasztalatot nyújtott a közösség számára, és egy életformát, ami a természetben zajlott (nagyrészt munkával). A tény, hogy mára a gépek átvették az emberek helyét a tájban, nem eredményezett több szabadidőt a természetben. A mai közösség természetben töltött ideje kevésbé a munkán, inkább a kirándulásokon, természetjáráson, fesztiválokon és pikniken alapult. Azok számára, akik a természettel kapcsolatos tevékenységeket folytatnak (pl. gazdálkodók, erdészek, vadőrök, természetjárók), ez a kapcsolat nagyon erős és fontos elemét képezte az életüknek. A gyermekkori tapasztalatoknak nagy szerepe volt ennek a kapcsolatnak a megerősödésében, melyek a vidéki életformából eredtek (pl. részt vettek a ház körüli munkákban, gyakorlati tapasztalatuk volt az állatok, gyümölcsfák gondozásáról). Az adatközlők aggodalommal tekintettek a mostani fiatalok szokásaira, és kihangsúlyozták, hogy meglehetősen kevés időt töltenek a természetben (pl. a technika elvonja a figyelmet, a szülők nem fordítanak elég hangsúlyt a szabadban töltött időre).

„Én ott segítettem hajtani a fejéshez elő a juhokat a kasárba. (…) Olyan is volt, este elmentek (…) pornyálni (…) mikor kifejték a juhokat (…), akkor még elmentek a legelőre, este tizenkettőig. Én is elmentem s elálmosodtam s olyan jó holdvilág volt. S leültem a fa tövire, s a fa tövin elaludtam. (…) Tudom, hogy nagyapám, nyugodjék, jöttek, s kerestek, hogy hova lettem.” (Erdővidék, nyugdíjas).

A gondolati kapcsolatot a természettel kapcsolatos tudásformák (pl. iskolában szerzett tudás, hagyományos ökológiai tudás, tapasztalat által szerzett tudás), a tudatosság és az emberi megnyilvánulások alkotják. A gondolati kapcsolatot elsősorban a rendszer szintű ideológiák változásai (pl. kapitalizmus, szocializmus, environmentalizmus) alakították, annak függvényében, hogy milyen céllal tekintettek a természet erőforrásaira. A szocializmus ideje alatt végbement változások révén sokat gyengült a táj gondozása iránti felelősségtudat, ami az idősebb nemzedéket jellemezte. Az adatközlők aggodalommal beszéltek a hagyományos tudás átadásának folytonosságáról, hisz a fiatalok nem érdekeltek ebben (pl. gyümölcsfák gondozása, gyógynövény-, gombaismeret, állatok gondozása, mezőgazdasággal kapcsolatos tudás, helyismeret, borvízforrások ízének/gyógyhatásának ismerete).

A hagyományos tudás elértéktelenedésében közrejátszott, hogy ezen a tudáson alapuló, átfogó tájgazdálkodást átvette a szakmai tudás által tervezett szektoriális gazdálkodás (pl. mezőgazdaság, erdészet, vízügy, környezetvédelem, vadászat). A kiemelt témakörök közül említsük meg még a környezetvédelmi problémákét, amelyek egyrészt az intézmények beavatkozását és együttműködését (pl. a vadkárok megtérítése és a vadászat szabályozása, a legeltetés ellenőrzése és a tájnak megfelelő állattartás szorgalmazása), másrészt a helyiek tudatosságát (pl. a hulladék szelektív gyűjtése az árkokba dobás helyett, a növényvédő szerek, műtrágyák útmutatásainak betartása főleg a kistermelők esetében) igénylik. Pozitív változás következett be az elmúlt években a fiatal nemzedék környezettudatos oktatásában mindkét térségben.

„Az örökölt tudás, főleg a viszony az, ami örökölt (…) és szerintem a természetben ez sokkal fontosabb. (…) mert ebben az örökölt tudásban van egy viszonyulás is. Vagyis egy érzelmi kötődés az egészhez, amíg a megszerzett tudásban nincsen.” (Aranyosszék, lelkipásztor)

Az érzelmi kapcsolat a természettel kapcsolatos érzelmek tárházát jelenti. Legváltozatosabb a kapcsolattípusok közül, és gazdag érzelemtöltettel jár. Az adatközlők a természethez pozitív érzéseket társítottak, mint a kikapcsolódás (pl. megnyugtató, stresszoldó), ragaszkodás (pl. szeretete), boldogság (pl. öröm, gyönyör) és szabadság. Negatív érzelmeket váltottak ki azok az események, amikor az ember kárt okoz a természetben (pl. harag, düh, fájdalom, visszautasítás). A gyermekkori élmények meghatározó szerepet töltöttek be az adatközlők érzelmi kapcsolatában. Az interjúk alapján rengeteg érzelem társul a táj elemeihez (pl. fa, domb, Tordai-hasadék, Vargyas-szoros), amelyek emlékeket tárolnak bizonyos tapasztalatokról (pl. szánkózás, családi esemény, vadállattal való találkozás helye). Az adatközlők a tájat a gyökereikez és szülőföld iránti kötelességhez, illetve a közösséghez kapcsolták, valamint mély érzelmeket társítottak hozzá.

„A táj és az otthon fogalma? Azt egyszer hordozza a természetszeretet, a hazaszeretet, a születés és az a nevelés, amit otthonról kapott [az ember – a szerző megjegyzése]. Hát természetes dolog, hogy az én életemben ez a természet, ez a táj, amit én itt most megszoktam, ezt itt, én a világon sehol nem találnám meg.” (Erdővidék, döntéshozó)

A filozófiai kapcsolat tartalmazza a világnézeteket és a természet által képviselt értékrendszert az emberi lét számára. Az adatközlők pszichikai, morális és szellemi értékeket társítottak a természethez, amelyeket meg kell őrizni az emberiség jövőjének biztosítása érdekében. Az interjúkban kiemelték a közösség értékrendszerének megváltozását, amelyet a globalizáció és az instabil gazdaságpolitikai helyzet idézett elő, illetve a tapasztalati, érzelmi és kognitív kapcsolatok minősége befolyásol.

A természetet sokszor Istennel, a mindenséggel, az abszolút szabadsággal és a szellemi jóléttel társították. Az apai örökség megőrzése és továbbadása a következő generációra nagyon sok interjúban felmerült, és fontos eleme mindkét kultúrtájnak, hisz túl az anyagi vonatkozásain, szellemi, identitásbéli értéket is képvisel.

„(…) leülök csak s nézem az esőt, hogy hogy fúj a szél, (…) mintha valaki járna ott kint. Úgy érzem, hogy ott kell legyek én is. Lenyűgöz az ereje a természetnek, mikor egy árvíz jön, vagy egy villámcsapás, hogyha van szerencsém meglátni. Elgondolom, hogy manapság, azt sugallja a társadalom, meg a globalizáció, hogy minden ember értékes, mekkora értéket képvisel, de igazából egy porszemek vagyunk. Egy villámcsapás jön, dolgoztál húsz évet, tanultál harmincat, várod a nyugdíjadat s ötvennyolc évesen beléd csap a villám s elszállt mindened. S hogy megtűr minket a természet, amíg még megtűr. Egy idő után aztán megunja, egyet kapcsol, s vége aztán az egész emberiségnek.” (Erdővidék, egyetemista).

Hogyan tovább?

Eredményeink alapján állítható, hogy szem tanúi lehetünk a hagyományos táj gazdálkodás és a természetközeli életforma gyorsuló átalakulásának Aranyosszéken és Erdővidéken is. Felmerül a kérdés, hogy mit tehetünk, és hogy szükséges-e beavatkozni ebbe a folyamatba. Az értékgazdag kultúrtájak fennmaradása nem csupán egy ökológiai kérdés: épp annyira társadalmi kérdés is, hogy milyen életminőséghez jutnak a közösségek, ha megromlik a kapcsolatuk a természettel és a tájjal. Továbbá gazdasági kérdés is, hogy életképes ökológiai folyamatok nélkül mennyire jövedelmező a rendszert mesterségesen életben tartani (pl. gépekkel, műtrágyázással, vegyszerrel).

Mindkét térség küzd a gazdasági fejlődésért és egy erősebb társadalomért, de az eredmények azt mutatják, hogy ez nem minden esetben a fenntarthatóság szellemében történik. A fenntarthatóságot hátráltató tényezők a következők: a) az országos politikai és kormányzási instabilitás sebezhetővé teszi a társadalmi és ökológiai folyamatokat helyi szinten; b) a fentről lefele irányuló kormányzás nagyon korlátozza a helyi döntéshozást és az erőforrásokkal való rendelkezést; c) a képviselet alapú döntéshozás inkább politikai és gazdasági érdekeket képvisel, mint a közösség érdekét; d) a szakágakra osztott (pl. mezőgazdaság, erdészet, vadászat, halászat) gazdálkodási minta kiélezi a konfliktusokat a felek között, és segíti az intézményi felelősséghárítást; e) gyenge a fiatal nemzedékek felelősségérzete a kulturális és természeti örökség iránt; f) gyengül a vidéki közösségek összetartozása és a tájhoz való kapcsolata az urbanizáció és a migráció következtében.

Egyértelmű, hogy mindkét térség válaszút előtt áll. Az egyik út az, hogy a kapitalizmus oltárára helyeznek – nyugati/modern mintára – minden értéket a vágyott gazdasági jólét érdekében. A második egy fenntarthatóbb jövőkép kialakítása (a társadalmi és ökológiai értékeket is figyelembe véve), ami hosszú távon biztosítja a kultúrtájak fennmaradását és egy természetközelibb életformát. A jelenlegi globális ökológiai válságot figyelembe véve Aranyosszéknek és Erdővidéknek is szüksége lesz a második útra lépni, ahol a fenntartható tájhasználat egy tudatos jövőképen alapszik. Erre soha jobb pillanat nem lesz, mint a jelen és a nagyon közeli jövő. Ehhez szükséges olyan pozitív példák követése, ahol az együttműködés és a konfliktuskezelés felülírja a múlt rendszerek tapasztalatait. Továbbá szükséges a kormányzati és nem kormányzati szervezetek együttműködésére és a helyiek ösztönzése a döntéshozásban való aktív részvételre. Nem utolsósorban szükséges a kultúrtájakat a maguk összetettségében tekinteni, ahol az erőforrásokat az egészséges ökológiai folyamatok biztosítják. Ember és természet kapcsolatának döntő szerepe lesz abban, hogy mindkét térség tudjon megoldásokkal szolgálni a jövőbeni kihívásokra, amelyek a globális ökológiai válság következtében jelentkeznek majd.

Köszönetnyilvánítás

Ezúton szeretnék köszönetet mondani az aranyosszéki és az erdővidéki adatközlőknek és a kutatásban résztvevő munkatársaknak: Prof. Joern Fischer-nek, Dr. Maraja Riechersnek és Dr. Hartel Tibornak. A kutatást támogatta a Leuphana Egyetem (Németország), a Volkswagen Alapítvány és a tudományért és kultúráért felelős minisztérium Alsó-Szászországból (Németország).

Irodalomjegyzék:

1. Steffen, W. et al. Sustainability. Planetary boundaries: guiding human development on a changing planet. (Fenntarthatóság. Planetáris határok: az emberi fejlődés alakítása egy változó bolygón) Science (New York, N.Y.) 347, 1259855; 10.1126/sci-ence.1259855 (2015).

2. Ives, C. D., Freeth, R. & Fischer, J. Inside-out sustainability: The neglect of inner worlds (Külső-belső fenntarthatóság: a belső világok elhanyagolása). Ambio; 10.1007/s13280-019-01187-w (2019).

3. Ives, C. D. et al. Reconnecting with nature for sustainability (Visszakapcsolódni a természethez a fenntarthatóságért). Sustainability science 13, 1389–1397; 10.1007/ s11625-018-0542-9 (2018).

4. Chan, K. M. A. et al. Opinion: Why protect nature? Rethinking values and the environment (Miért védjük a természetet? Újragondolni az értékeket és a környezetet). Proceedings of the National Academy of Sciences of the United States of Ameri-ca 113, 1462–1465; 10.1073/pnas.1525002113 (2016).

5. Barthel, S., Crumley, C. L. & Svedin, U. Biocultural Refugia: Combating the Erosion of Diversity in Landscapes of Food Production (Biokulturális sziget: megszüntetni a sokféleség erózióját a tápláléktermelő tájakban). E&S 18; 10.5751/ES-06207–180471 (2013).

6. Hartel, T., Fagerholm, N., Torralba, M., Balázsi, Á. & Plieninger, T. Forum: Social-Ecological System Archetypes for European Rangelands (Fórum: szociális-ökológia rendszer archetípusok az európai agrár-erdészeti tájakban). Rangel- and Ecology & Management 71, 536–544; 10.1016/j.rama.2018.03.006 (2018).

7. Mikulcak, F., Haider, J. L., Abson, D. J., Newig, J. & Fischer, J. Applying a capitals approach to understand rural development traps: A case study from post-socialist Romania (Egy tőkemegközelítés alkalmazása a vidékfejlődési csapdák megértésére: esettanulmány a posztszocialista Romániából). Land Use Policy 43, 248–258; 10.1016/j.landusepol.2014.10.024 (2015).