Ahogyan a Mediterrán-térség egy sajátos, külön világ, úgy Marokkóról is elmondhatjuk, hogy egy teljesen más világ, amelyet az iszlám bölcsőjeként tartanak számon. Történelme rendkívül mozgalmas, dinasztia dinasztiát, háború háborút követett az idők folyamán.
Az ország történelmét mindenek előtt földrajzi helyzete határozta meg: mindig is híd volt Afrika és Európa között, az iszlám és az Egyiptomtól nyugatra fekvő arab területek lakosságának vallása és a maghrebi vallás között (Marokkó, Algéria, Tunézia, Líbia). Marokkó Afrika egyik legmodernebb és legliberálisabb országa. II. Hasszán 1961-ben lépett trónra és nevéhez fűződik az ország modernizálása. Fia, az ország jelenlegi királya VI. Mohamed, méltó utódja, aki 1999-ben lépett trónra, és nyitott minden újra – számos intézkedést tett és tesz a modernizáció irányába. Sikerült elkerülnie az arab tavasznak nevezett súlyos zavargásokat, és így Marokkót ma Afrika legsikeresebb országai egyikeként tartják számon. Ezen sekélyes ismeretek birtokában indultunk el nyolcnapos marokkói körutunkra Budapestről, a ferihegyi repülőtérről. Agadirba érkezvén kényelmes, modern autóbusszal folytattuk utunkat, amely a királyi városok látogatását tűzte ki célul (Marrákes, Fez, Rabat és Meknesz).
Marokkói körutunk első napját, Budapestről Afrika észak-nyugati kikötővárosa, Agadir jelentette. A 180 személyt befogadó repülőgép délután 5 óra körül landolt az agadiri repülőtéren, ahol idegenvezetőnk, egy idősebb, energikus és életrevaló hölgy már várt ránk. Utazásunk első pillanatától kezdve azon volt, hogy minél többet láttasson velünk ebből a csodálatos országból. Mellesleg a hölgy Marokkó szerelmese, 40 éve kísér csoportokat az ország minden részébe, mindent ismer, nagyon sok barátja van, még az eldugott falvakban is. Miután a csoport mind a 48 tagja elhelyezkedett a modern autóbuszban, rövid városnézés következett, majd megérkezés a szállodába. Itt nem ért csalódás, előre tudtuk, hogy Marokkóban a négycsillagos szálló megfelel a nálunk három csillagos szállodának. Valójában a szoba nem hagyott hátra semmi kívánnivalót, de minden bizonnyal fáradtságunk is hozzájárult, hogy kifogástalannak találtuk. A vacsora kitűnő volt, a felszolgálás hibátlan, udvarias, mosolygós, berber stílusban. Megjegyzem, a lakosok, a berberek rendkívül udvariasak, a mosoly egy beszélgetésben szinte kötelező, de a legcsekélyebb szívességért is nyújtják a kezüket. Másnap reggeli után rövid sétát tettünk a víztározókhoz. A város kikötőváros, nem igazán látványos, nem bővelkedik műemlékekben, mindössze a várhegyen álló régi várral (Khasab) büszkélkedhet. Megtudtuk, hogy 1960-ban Agadirt erős földrengés rázta meg, melynek következtében mintegy 15 ezer ember vesztette életét, és az egész város elpusztult. Hasszán király, az akkori uralkodó megígérte, hogy az elpusztult várost újjáépíti. Az újjáépítés a régi várostól néhány kilométerre történt. A város ma már mintegy 600 ezer főnyi lakossal rendelkezik. A víztározókhoz széles sétány vezet, jobb és bal oldalán olajfaligettel szegélyezve. Autós forgalom ezen az úton nincs. Ezekből a víztározókból látják el a környező ültetvényeket. Megtudtuk, hogy a hegyekben, az Atlasz-hegységben több mint 140 nagyobb víztárolóban gyűjtik össze a téli csapadékot. Vezetőnk minden alkalommal valami érdekességgel töltötte ki az amúgy holt időt. Séta közben mesélte, hogy az olajfák egyik érdekessége, hogy van közöttük fiú és leány olajfa. Minden fiú olajfához 50 leány olajfa tartózik. A fiú olajfák levelei kissé felfele fordulnak, míg a leány olajfa levelei vízszintesek, vagy lefele irányulnak.
Marokkó növényzetének listáján kimagasló helyet foglal el az olajfa, valamint a tövises argánfa. Az argánfa gyümölcse a dióhoz hasonló, csonthéjas termés, melyet a kecskék a fáról legelnek le a fiatal hajtásokkal egyetemben. Nem mindennapi látvány, valamennyien sietünk lencsevégre kapni az ínyenc állatokat. Nem félénkek, meglehetősen közelről lehet őket fényképezi, olykor három-négy kecske is látható egy fán. Agadir és Essaouria (vagy Szavíra) vidékének egy másik fontos növénye a tüskés vasfa. A terméséből nyert olaj nagyon értékes. Majd délceg paratölgyek következnek, borókák és cédrusok Marokkó valóságos természeti szemléltető eszköz, cédruserdők, pálmaligetek, hófödte hegycsúcsok, homokos tengerpartok, a sivatag látványos dűnéi váltják egymást. Utunkat a történelmi Marrákes felé vettük. A mintegy 400 kilométernyi út aránylag hamar eltelt, részben a meglehetősen érdekes tájat csodálva, részben vezetőnk érdekes információin meditálva. A délután folyamán megérkeztünk Marrákesbe, két éjszakát töltöttünk itt, civilizált körülmények között. Marrákes (ahogyan még nevezik: A sivatag kapuja) talán Marokkó legafrikaibb városa, itt érezhetünk rá igazán Marokkó lelkére. A várost a 11. században alapították az Almoravidák. Ez a dinasztia szép palotákat és kerteket hagyott az utókorra. A város központjában volt a szálláshelyünk, és már az első este vacsora után elindultunk felfedezni a szálloda környékét. Szerencsés módon a Jemen El Fna térre jutottunk barangolásaink során, Marrákes leghíresebb és leglátványosabb terére. A téren reggeltől estig, de főleg estétől hajnalig hihetetlenül élénk élet folyik. Megtalálni itt mindent, amit egy gazdag fantázia el tud képzelni: a mesemondótól a kígyóbűvölőig, a majommal koldulótól a varázslóig, a zsebtolvajtól az akrobatáig, az utcai pecsenyesütőtől a tűznyelőig, a zenészektől a gyógyítókig stb. Ebben az őrült forgalomban úgy érezzük, egyfajta időutazásban van részünk. A tér olyan, mint Az Ezeregyéjszaka meséiből kivágott filmkocka. Nyüzsgés, mozgás, jó hangulat – talán így jellemezném ezt az állandó zsongásban lévő hangyabolyt. A hatalmas tér nemcsak piac, hanem egyben szórakozóhely is, a lakosság kedvenc ismerkedő- és szórakozóhelye Marrákes, a város számos régi műemlékének megőrzésével méltán érdemelte ki az UNESCO világörökségi címét.
Másnap reggeli után a közeli Ourika-völgyet látogattuk meg autóbusszal. Ez a szép völgy a Magas-Atlasz lábánál terül el, Marrákestől nem messze. Kellemes éghajlatú, termékeny völgy, melyben egyre több üdülőfalu épül. Buszunk biztonságosan halad az éles szerpentineken a völgyben. Kezdetben olajfaligetek helyezkednek el az út mindkét oldalán, majd pálmafák között haladunk el, végül cédruserdők lenyűgöző látványában van részünk. Vezetőnk megemlíti, hogy az Ourika folyó soha nem szárad ki, melynek eredményeképpen a völgy egész évben zöld színben pompázik, a hófödte hegycsúcs ellenpontjaként. Az út menti falvak egyikében meglátogatunk egy helyi berber vízi malmot. A látogatás be van jelentve, a tulajdonos szeretettel vár bennünket. Érdekes látvány, a malom minden kis alkatrésze fából készült. Az egész épület, malom és környéke rusztikus, archaikus légkört áraszt. A molnár meghívja csoportunk tagjait egy mentateára, melyet a malom mögötti tisztáson, körben állva fogyasztunk el, apró kis poharakból. A teázás voltaképpen egy szertartás, melynek mindannyian érezzük sajátos, ünnepi hangulatát. Ezekben a kis berber falvakban nem könnyű az élet. A folyó, mely a mezőgazdaság számára oly fontos, már márciusban is kis patakként folyik, olyannyira, hogy a helyi lakosok gyalog átmehetnek rajta, különben csak teve-, vagy öszvérháton kelhetnek át a magasabb vízállású folyón. Ezt a kis pihenőt a berber malomnál maradandó élményként raktározzuk el, mind egy varázslatos, felfedezésre váró világ egy kis szeletét.
A délután folyamán a Menara-kert látogatására került sor. A kert építését egy francia festőművész kezdte el 1923-ban, aki a franciák uralta Marokkóban telepedett le. A kert valójában egy botanikai remekmű, ahol öt kontinens növényvilága kapott helyet, ugyanakkor pihenőhely is. A kert mesterséges tavát még a 12. században létesítették. Egy álomvilág, csörgedező patakokkal, kanyargó ösvényekkel, hatalmas kaktuszokkal, dús bambuszokkal, padokkal. A százhektárnyi kert egy gondosan ápolt oázis a történelmi város peremén, az újonnan épült villanegyedben. Következő látogatásunk színhelye a Berber patika. A patika inkább hölgyek számára érdekes hely, ahol minden fajta szépítőszert, kenőcsöt, argánterméket meg lehet találni. Ezek után visszatértünk a szállodába. Vacsora után szobánkba vonultunk, hogy a reggel 5 órai felkeléshez erőt gyűjtsünk. A reggeli 6 órakor van,
7 órakor már indulunk Fezbe.
Körutunk negyedik napján, a mintegy 300 kilométerre lévő Fez városába utazunk, a négy királyváros egyikébe (a négy királyi város: Marrákes, Fez, Meknesz, Rabat). A város a legrégibb királyi város, vallási, kulturális és kézműipari központ. A királyi palota homlokzata csodálatos látvány: elefántcsont kapui aranyozottak, tetőcserepei halványzöld színűek. A palota kapui zárva vannak, csak a királyi család, vagy annak kísérői számára nyílnak meg. Utunk kopár, vöröses vidéken haladt keresztül, melyet olykor pálmaligetek tettek változatossá. Mellesleg itt mondanám el, hogy utazásunk nyolc napja alatt mintegy 2500 kilométert tettünk meg. Marokkó területén Fez felé menet áthaladunk Beni Mellalon, majd szép tájak következnek, a Közép-Atlasz hegység cédrus erdejében elterülő síparadicsom, Ifrane és környékén. A város 1650 méterre fekszik a tengerszínt fölött. Alpesi házai utána kapta megérdemelten a „Marokkói Svájc” nevet. A francia gyarmati hivatalnokoknak köszönhetően, rövid idő alatt üdülőhellyé és síparadicsommá fejlődött ki a környék. A fent említett hivatalnokok nagy előszeretettel használták a várost üdülésre, valamint a téli sportok űzésére.
A következő nap programja rendkívül gazdag volt. Reggeli után a Medinát (Óváros) látogatjuk meg, amely a 9–14. században épült. Fez városának Medinája egy feltérképezhetetlen, 45 kilométer hosszúságban kacskaringózó szűk labirintus, mintegy 300 ezer lakossal. A városrészt berberek lakják. Ez a város legszebb és legidősebb része. A nap minden órájában zsúfolt, varázslatos hely, melyet fal vesz körül, utcái hihetetlenül szövevényes hálózatot képeznek. A Medina az UNESCO világörökség része. Csak gyalogosan járható, utcáin a tájékozódás valósággal lehetetlen. Térkép nem létezik, a GPS sem segít. Az utcák mindkét oldalán üzletek, kirakatok, műhelyek vannak, melyekben zavartalanul tevékenykedik a tulajdonos. Itt mindenki elad, vesz, alkudozik. Egy hangyabolyszerű, nyüzsgő piac, ahol megérezhetjük mi is a kereskedés és alkudozás művészetét. Az egész térségben színek, illatok, hangok árasztanak el bennünket. Elképzelhetetlen, milyen sok kincset rejt ez a városrész. A szűk utcákban folyamatosan árad a tömeg, árut cipelő szamarak, öszvérek vegyülnek el a tömegben, motoretták furakodnak előre fülsüketítő zajjal. Megismerkedtünk a fazekasnegyed mestereinek munkáival, és megtekinthettük őket munka közben, ahogyan formálják a különböző vázákat, meglátogatjuk az ötvös- és szőnyegszövők negyedét. A legérdekesebb látvány a tímárok negyedében fogad. Figyelemmel kísérhetjük a bőrcserzés egész munkafolyamatát. Hatalmas hordók véget nem érő sora, különböző színű festőanyagokkal. Ezekbe merítik az előzetesen kikészített bőröket. Ez az érdekes látvány társul a bőrök iszonyatos bűzével. Ezért kap belépéskor minden látogató egy mentaágacskát, hogy elviselhetővé tegye a kellemetlen szagot. A tímár mesterség apáról fiúra száll. Az itt dolgozók átlagéletkora meglehetősen alacsony, 45-50 év. Ez a mesterség gazdag hagyományokra tekint vissza. A lenyúzott bőröket különböző folyadékokba áztatják, napjainkban is ugyanúgy készítik ki, ahogyan évszázadok óta teszik. A műhelyhez tartozó üzletben a bőráruk hihetetlen bőségét találjuk: táskák, övek, hosszú és rövid kabátok stb. sokasága. Az ötvös mesterek műhelyeinek sora betekintést nyújt a sokoldalú mesterség titkaiba. Rendkívül igényesen megmunkált tányérok, tálak, használati cikkek sokasága csábít vásárlásra. A gyönyörűen cizellált réztányér, réztál megmunkálásánál díszítő elemként használják a tevecsontot. Általában egy dísztárgy felületének megmunkálása hideg állapotban, kézi szerszámmal, aprólékos gonddal a cizelláló művész dolga. Idős mesterek görnyednek a tányérok, tálak fölé, de fiatalabb cizellőröket is látni a műhelyben. Nem érdektelen említést tenni a fűszeresek standjáról sem. A menta, a tárkony, a kömény, a rozmaring, a fahéj, kelet minden fűszerének bódító illata tölti be a környéket. A selyemsálak részlegének gazdag kínálata próbára teszi a szép nem minden képviselőjét. Az agavé levélből készült szebbnél szebb selyemsállaknak nem könnyű ellenállni. Végül a szőnyegszövőknél is nagy a kínálat. Az udvarias berber kiszolgálók készségesen mutatják a szőnyegeket, kibontják, kiterítik őket. Amit megvesznek, összehajtogatják, becsomagolják olyannyira, hogy a vevő akár a hóna alatt is elviheti.
A következő nap a régi Marokkót tekinthetünk meg. Meglátogatjuk Volubilis tipikus római kori város maradványait, mely a berberek egyik fontos városa volt. Virágkorát a 2–3 században élte, ma még romjaiban is lenyűgöző látvány. A várost egykoron széles sugárút választotta ketté, az út mindkét oldalán nagyméretű lakóházak maradványait láthatjuk. Néhány lakóhelyiség padozatát máig épen maradt szép, míves mozaik borítja. Volubilisben Marokkó sok, jó állapotban fent maradt régészeti emlékét őrzik. Nagyon sok kisebb, színes mozaikot tártak fel a város területén, melyek többnyire mitológiai témát jelenítenek meg. Oszlopokat, utcákat, boltíveket láthatunk, melyekből gondolatban felépíthetjük az egykori virágzó várost. Mindezt egy rövid, de nagyon kellemes séta alatt láthattuk vakító napfényben, 40 fokos melegben.
Nem sokat időzünk a római alapítású városban, buszunk tovább halad Meknesz felé. A várost a 17. században alapította Iszmáil marokkói szultán, XIV. Lajos kortársa. A Középső-Atlasz hegység lábánál helyezkedik el, az ország egyik legszebb városa. A város határán szép kapuk állanak: a Bab el-Bardayn, a Bab el-Khémis, valamint a Bab el-Mansour. Ez utóbbi Marokkó legszebb kapuja Mekneszt városfal veszi körül, óvárosa patinás, a modern városrész is látványos, rendezett. Itt sajnos csak a királyi város romjait láthatjuk. Az egykor impozáns épületek romjaikban is sejtetik Iszmáil szultán elképzeléseit. A krónikák szerint a Királyi Városban mintegy 50 nagyobb épület állott, számos mecset és 20 ezer ló elhelyezésére alkalmas istálló tartózott hozzá. Utunk tovább visz Rabatba, a királyság fővárosába. Iparával, kereskedelmével, fontos politikai és nemzetközi kapcsolataival a második legfontosabb városa Marokkónak. A város tulajdonképpen két részből áll: a Bou Regreg folyó egyik oldalán áll Rabat, a másik oldalon Salé. Rabatot a berberek alapították a 11 században, Salé, a folyó túloldalán lévő városrész már régebbi, Kr. e. 3. századból származik, a karthágóiak és a rómaiak nyomait őrzi. A város fejlődése a 17. században kezdődött. Sok huzavona és belső harcok után az Osztrák–Magyar Monarchia kiűzte a kalózokat a tengerparti városokból, a későbbiekben a franciák és a spanyolok vették át a kikötővárosok ellenőrzését, és az azt követő francia protektorátusnak Rabat lett a székhelye. A király hivatalos lakhelye Rabatban van, de több városban találunk még királyi palotát. Itt kell elmondanom, hogy a lakosság nagyon szereti és tiszteli a királyt, VI. Mohamedet.
A városban teljes szépségében fent maradt a 12. században épített várfal. Ezen belül találjuk az Óvárost (Medinát) és a folyóparton épült zsidónegyedet. A város egy másik érdekes látnivalója a befejezetlen mecset szép oszlopsora, valamint a Hasszán-mecset, V. Mohamed mauzóleuma. Utóbbit 1961 és 1967 között építették. A marokkói művészet egyik legszebb alkotása. Külső falait carrarai márvány borítja. A királyi palota impozáns, szép látvány, sajnos nem látogatható. Utunk tovább visz Casablancába, ahova az esti órákban érkezünk meg. Az egykori Anfa nevű várost a 8. századtól a berberek fejlesztették. Az Ingrid Bergman és Humphrey Bogart szereplésével forgatott Casablanca című filmben már az új, modern várost ismerjük meg. A film három Oscar-díjat nyert, nálunk is jól ismert, kedvelt alkotás. Casablanca gyorsan fejlődött a berber törzsek uralma alatt, amíg egy nagy földrengés 1755-ben földig rombolta. Muhammad ibn Abdullah szultán újjáépíttette, majd a 19. században spanyol kereskedők telepedtek le a városban. A rohamos fejlődés akkor állt be, amikor a 20. század első éveiben a franciák a kikötőhöz vezető vasútvonal építéséhez kezdtek. Ekkor komoly zavargások kezdődtek országszerte, leverésük francia protektorátushoz vezetett 1912-ben. Nem kívánok a történelemben kutakodni, maradnék Casablanca (Fehér Ház) városának jelenlegi arculatánál. A város tökéletes példája annak, hogyan lehet a múltat és a jelent összehangolni. A Place Zallara a modern város központja. Felhőkarcolóival Észak-Afrika legjelentősebb pénzügyi és kereskedelmi központja. A város régi és modern negyedét a Mohamed V. tér köti össze, ami az 50-es években épült. Casablanca a királyság legnagyobb és legmodernebb városa. A Mohamed V. térről jutunk el a város szívébe, a Medinához. A tengerparton látható a Hasszán-mecset. Óriási mérete lenyűgöző: az imaterembe 20 ezer ember fér be, az épület előtti téren 8000 ember számára van hely. A belső tér elegáns, díszítése bámulatos. A mecsetről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, környéke is nagyon szép: kávéházak, éttermek, strandok szegélyezik a tengerparti utat, mely a világító toronnyal köti össze. Egyedüli mecset Marokkóban, amely látogatható a nem muzulmánok által is. A rálátás a tengerre lélegzetelállító.
Utunk tovább visz El Jadida kisvárosba, melyet a portugálok építettek. Rövid ideig időzünk a városban, következő állomásunk Essaouira, avagy Szavíra. Az Óváros (Medina) kis házait fehér és kék színűre festették, hogy védelmezzen a szúnyogok ellen. Essaouira mindig jelentős kereskedelmi központ volt, ezt bizonyítják a kikötőben horgonyzó hajók is. Zegzugos óvárosa mellett szép látvány az óceánra néző bástyaerőd is. Ennek tövében, a falak mellett kaptak helyet Marokkó legjobb fafaragó mestereinek műhelyei, melyekben ébenfával és cédrussal dolgoznak. A környéken sok a kisvendéglő, ahol a nap minden órájában frissen fogott halat lehet fogyasztani. A település nem nagy, mindössze egy 80 ezer lakosú kikötőváros az óceán partján. Óvárosa a várfalakkal és a tenger felé irányuló hatalmas ágyukkal impozáns látvány. A várost 2001-ben felvették a világörökség listájára.
Marokkói körutunk utolsó napján Szavírából autóbusszal Agadirba utaztunk, majd repülőgéppel Budapestre, ahonnan mikrobusszal Kolozsvárra. Ezzel csodálatos körutunk véget ért, Az Ezeregyéjszaka meséiből visszatértünk a valóságba. A hosszú téli estéken lesz majd alkalmunk feldolgozni a látottakat, és kiegészíteni történelmi ismereteinket Marokkóról és városairól.
