Könnyebben megírhatnánk a huszadik évét töltő Hepehupa folyóirat létrejöttének történetét, ha rendelkeznénk az ezekhez szükséges írott vagy fényképes dokumentumokkal. Mivel tanulmányom megírásakor ezekről a forrásokról nem sok biztosat tudunk, ezért a lap elindításában fontosabb szerepet játszó személyek emlékezetére, illetve a korabeli sajtóban közölt nyilatkozatokra hagyatkozok.
A Hepehupa 2002-es indulását hosszas, évekig húzódó tervezgetés előzhette meg. Zilahi értelmiségi és politikusi körökben talán Kovács Kuruc János történelemtanár, helytörténész szorgalmazta legtöbbször egy művelődési lap elindítását. Lelkesedését, ügybuzgalmát elmondása szerint az 1999-ben megjelent és a zilahi Color Print nyomdában nyomtatott Szilágysági magyarok kismonográfia-gyűjtemény sikere is táplálta. E kiadvány munkálatainak koordinálása, a nyomdatulajdonos Major Istvánnal kialakult barátsága, valamint az egyes szerzőkkel folytatott beszélgetések közben születhetett meg a gondolat, hogy Szilágyságban is életképes maradna egy művelődési lap, hiszen ez a tájegység is rendelkezik azokkal az írástudókkal, akik terjedelmesebb honismereti vagy irodalmi írásaikkal folyamatosan el tudnák látni a betűre éhes magyar olvasóközönséget.
A magánbeszélgetésekben, az értelmiségi és politikai körökben, fórumokon időről időre felmerülő ötlet megvalósulásának lehetősége 2000 őszétől még gyakrabban szóba jöhetett, ugyanis ekkor került kisebbségi kulturális referensként a Hagyományos Kultúrát Őrző és Támogató Központ (közismertebb szilágysági nevén a Népi Alkotások Központja) Szilágy megyei fiókintézetéhez Szőke Anna Szilágycsehből. Visszaemlékezései szerint az intézmény akkori igazgatója, Cristian Contraș stratégiai feladatként, „targetként” jelölte ki egy magyar nyelvű folyóirat létrehozását az akkor már létező román nyelvű folyóirat mellé. Ennek érdekében 2001 őszén egy informális találkozót szerveztek zilahi értelmiségiek részvételével a hagyományőrző központ akkori székhelyén, az egykori Vigadó egyik irodájában. Az eseményen Cristian Contraș mellett többek között részt vett Fejér László újságíró, Gáspár Attila zenetanár, Kerekes Edit zilahi RMDSZ-elnök, Nagy Árpád tanfelügyelő és Szabó Vilmos képzőművész is. A találkozón az igazgató felvázolta elképzeléseit a lap profiljával és tematikájával kapcsolatban, majd a résztvevők felkérték Fejér Lászlót, hogy vállalja a szerkesztői feladatokat, amire Szőke Anna szerint Fejér László csak annyit mondott, hogy még át kell gondolnia a felkínált lehetőséget.
A már említett tervezgetési folyamat egyik emblematikus jelenete volt Szőke Anna emlékezete szerint, amikor Zilah egykori alpolgármesterének, Fekete Károlynak az irodájában egymástól függetlenül, de ugyanazon a napon és időpontban megjelent Cristian Contraș és Kovács Kuruc János. Akkor derült ki, hogy többek között mindketten ugyanazért az ügyért lelkesednek, és mindketten szerették volna megbeszélni a lapalapítás lehetőségeit is az elöljáróval. Mindez a vigadóbeli megbeszélés után történt.
A magyar nyelvű kulturális lap létrehozásának körülményeiről megkérdeztem Cristian Contrașt is, aki a következőképpen emlékszik a történtekre: „Abban az időben a Szilágy megyei hagyományőrző központ adta ki az Origini. Caiete Silvane folyóiratot román nyelven, főszerkesztője Liviu Bordaș volt. (...) Hogy megjelenjen egy magyar nyelvű kulturális folyóirat is, néhány nagyon jó barátommal találkoztam abban az időben: Fejér Lászlóval, Kerekes Edittel, Daniel Hobleával, Kuruc Jánossal, Major Pistivel, Szabó Vilmossal. (Elnézést kérek, ha megfeledkeztem valakiről, aki még részt vett akkoriban a folyóirat megjelentetésében!) Emlékszem, hogy a találkozók az akkori Zilah néhány hírneves helyén zajlottak: az Albă ca Zăpada teraszán, a Porolissum vendéglőben vagy Pistinél otthon.” A levélíró méltatja Szőke Anna szerepét a projektben, akit „lelkes, szenvedélyteli és energikus személynek” nevez.1
Cristian Contraș emlékeit és az események kronológiáját Fejér László meggyőzésének történetével szükséges folytatnom. Erre Kovács Kuruc János, Major István és Szőke Anna (és valószínűleg mások) részvételével került sor a megyei RMDSZ Kossuth utcai székházában. Itt egy hosszas beszélgetés során Major Istvánnak azzal sikerült meggyőznie az újságírót, hogy arra kérte: legalább az első lapszám szerkesztését vállalja el, adja meg az esélyt magának, hogy legyen ideje megtapasztalni, hogyan érzi magát ebben a szerepben.2 Ez a körülmény azért érdemel említést, mert rávilágít a készülődő folyóirat kétlakiságára, és arra a tényre, hogy bár előkészítésében meghatározó szerepe volt a hagyományőrző központnak, tényleges elindulását mégis annak köszönheti, hogy Major István vállalta fel a kiadásával járó kezdeti költségeket és ügyintézést. Ez azért történhetett meg, mert a hagyományőrző központ nem vállalhatta egy csupán negyedévesre tervezett folyóirat-szerkesztőség fenntartását, Major István nyomdájában viszont szívesen látott vendég volt bárki, aki tenni szeretett volna a folyóirat érdekében. Erre a kettősségre jól rávilágít Józsa László is a korabeli sajtóban a lap első számának megjelentetéséről szóló cikkében: „a nagyobb terjedelmű, tudományos népszerűsítő dolgozatoknak, hosszabb lélegzetű írásoknak is teret nyújtó folyóirat ötlete a megyei Művelődési Felügyelőséghez tartozó Népi Alkotások Központ vezetőségétől származik. Közel fél éve [értsd: 2001 második felében] ők javasolták, hogy a több román nyelvű ‒ kötetnyi ‒ kulturális folyóirat mellett indítsanak egy magyar nyelvűt is. Az anyaggyűjtés és a szerkesztés során viszont egyre-másra csak ígéretnek tűnt az anyagi fedezet biztosítása. Ekkor a Color Print nyomda vezetője, Major István biztatta tovább a szerkesztőket, szervezőket. Ha a megye félreáll, közölte, akkor ő egyedül fogja biztosítani a folyóirat első számának megjelenését. A többire majd megpróbálnak pályázati úton is pénzt szerezni.”3 Mindehhez hozzátehetjük, hogy a hagyományőrző központ végül 2002-ben, a lap elindulásakor megfelelő anyagi támogatást nyújtott a kiadási költségek fedezésére, és tette ezt a továbbiakban is.
a 2002. január 30-i bemutatón
A Cristian Contraș által némi nosztalgiával emlegetett egyik legfontosabb, nem hivatalos találkozó 2001 novemberében zajlott le a Major István nyomdájában. Ide gyülekeztek az első lapszám megjelentetéséhez verbuvált munkacsoport tagjai azért, hogy egyeztessenek egymással. Kovács Kuruc János néhány évvel később a következőképpen emlékezett az eseményre: „A Hepehupa szilágysági művelődési folyóirat 2001. november 13-án fogant a zilahi Color Print nyomda Kraszna utcai székhelyén, miután egy szűkebb csapat egyeztetett Szőke Anikó munkahelyén, a Népi Alkotások Központjában. A megszólított értelmiségiek népes csoportja elhatározta, hogy Hepehupa néven még eddig sosem létező művelődési lapot alapít és indít útjára.”4 A szemelvényből kitűnik, hogy a szerző fontos lépésnek tartja a vigadóbeli találkozót is, de amikor már konkrétumok, megjelenés előtt álló szövegek, szerkesztőségi feladatok is szóba kerülhettek, az a november 13-ai találkozó volt. Mindehhez érdemes hozzáfűzni Major István észrevételét, miszerint 2001 őszén számos alkalommal jelentek meg nála kisebb-nagyobb csoportjai a lap alakuló munkaközösségének, ő maga pedig Fejér Lászlóval együtt szintén többször felkereste Kolozsváron Fodor Sándor írót egyeztetések, szakmai megbeszélések végett. Major István egyébként ebben az időszakban a Román Televízió kolozsvári szerkesztőségénél dolgozott operatőrként, nyomdájának ügyvezető igazgatója Szigeti Pál volt, aki a lap ISSN-számát is megszerezte.
Sokszoros megbeszélések, egyeztetések, találkozók után az első, Szilágyságban nyomtatott magyar nyelvű kulturális folyóiratot 2002. január 30-án vehette kézbe az olvasóközönség egy nagyszabású rendezvény keretében. Az eseménnyel kapcsolatos legfontosabb adatokat Józsa Lászlónak a már említett cikkében találjuk: „Hepehupa címmel hiánypótló művelődési lap jelent meg Zilahon, amelynek bemutatóját szerda délután [értsd: 2002. január 30-án] tartották a Szilágy Megyei Múzeum képtárának nagytermében.”5 A rendezvényen népes közönség előtt Fodor Sándor és Péntek János kolozsvári nyelvészprofesszor méltatta a lap jelentőségét, Fejér László többek között tartalmi ismertetőt tartott, és felszólaltak Kovács Kuruc János, Major István, Major Miklós néprajzi gyűjtő, valamint a politikai élet képviselői is. Az eseményt az elemi osztályos Kővári Aranka furulyajátéka, valamint Major Loránd és ifj. Tunyogi Ferenc klasszikusgitár-játéka tette hangulatosabbá.
A rendezvény kitüntetett szerepét bizonyítja, hogy a Szilágyság hetilap 5., 2002. február 1-jei száma is címlapon közölte Fejér László főszerkesztő Köszöntő sorok című jegyzetét, amellyel maga a Hepehupa is útjára indult. Ebben magyarázatot ad a főszerkesztő a névadásra is: „Miért Hepehupa? A szó értelmezése szerint buckákra, mélyedések egymásutániságára, gidres-gödrös felületre, azaz egyenetlen felszínre utal. Meglehet, áll ez a közölt írásokra, ennek ellenére vállaljuk, mert Ady tette hét határon túl híressé a »hepehupás vén Szilágyot«, így került be a köztudatba, s évtizedek múltán a közíró Beke György könyve címéül választotta a tájegység külső arculatára a legjellemzőbbnek tartott jelzőjét e vidéknek.”
Fejér László a névadással kapcsolatban valószínűleg helyszűke miatt, esetleg egyéb megfontolásból nem tett említést arról, hogy a lap címét Fodor Sándornak, a Csipike írójának köszönhetik a szilágyságiak, Kovács Kuruc János szerint ugyanis Fodor úr döntötte el a dilemmát: „Szilágysági Hepehupa vagy mi legyen a cím? Legyen egyszerűen csak Hepehupa!” ‒ javasolta a híres író a sokszoros egyeztetések egyikén. A 2002 januárjában útjára bocsájtott folyóiratnak az is érdekessége, hogy a borítóján szereplő Gyökerek című Szabó Vilmos-pasztellrajz épp a lap elindulását lehetővé tevő Major István tulajdonában van.
A Hepehupa első évfolyamának kiadványain megfigyelhetők azok a befelé, a Color Print nyomda számítógépeibe tartó irányok, amelyek nagyban segítették Fejér László munkáját is. A szövegek összegyűjtésében segédkező személyek leginkább azok voltak, akik a lap elindulása körül is szervezkedtek. A történelmi és néprajzi tanulmányok jelentős részét azok a szerzők jegyezték, akikkel a főmunkatársnak kinevezett Kovács Kuruc János is jó kapcsolatokat ápolt, közülük a következők valóban szerepeltek a Szilágysági magyarok monográfiában: Bajusz István, Csetri Elek, Egyed Ákos, Kovács Miklós, Lakóné Hegyi Éva, László László, Major Miklós, Mitruly Miklós, Nagy Árpád. A Szilágycseh környéki kapcsolatokkal rendelkező Szőke Annának sikerült megnyernie a lap számára Fóris Mónika és Kun-Gazda Gergely völcsöki református lelkész lelkesedését. Maga Fejér László elsősorban az irodalmi rovat számára gyűjtötte és biztatta a szerzőket: B. Simon Györgyöt, Boér Klárát, Hajdu Attilát, Kincses Annát Szilágysomlyóról és környékéről; Simonfy Józsefet Szatmárnémetiből; Bekő N. Ildikót, a fiatal Kiss Lehelt, László Lászlót és számos román alkotót, valamint az őket fordító Szabó K. Istvánt Zilahról; Györfi-Deák Erzsébetet és Györfi-Deák Györgyöt Zsibóról.
Hozzávetőleg az előbbiekben felvázolt módon indult a Hepehupa folyóirat. Elindításában szerepet játszottak a 90-es évek végi, 2000-es évek eleji kedvező politikai-közéleti viszonyok úgy országos, mint megyei szinten, a román és magyar értelmiségi, politikai körökben érvényesülő együttműködési szándékok. Előkészítésének minden momentumát talán már lehetetlen felidézni, de azt hiszem, ennek fő erővonalait sikerült felvázolnom.
(Megjelent a Hepehupa folyóirat 2022/1. számában.)
Jegyzetek
1 Részlet Cristian Contrașnak Vicsai Zsolthoz 2022. február 27-én írott, román nyelvről fordított elektronikus leveléből. Az Origini. Caiete Silvane folyóirat neve magyar fordításban Gyökerek. Szilágysági Füzetek.
2 Az említett érvre hivatkozik Kovács Kuruc János is a Hároméves a Hepehupa című újságcikkben: „Habár annak idején csak az első szám szerkesztésére vállalkozott Fejér László, most már a Hepehupa a 12. számánál tart.” (Szilágyság, 2005. február 18.)
3 Józsa László: Új folyóirat a Szilágyságban. Krónika, 2002. február 1., 9.
4 Kovács Kuruc János: Hároméves a Hepehupa. Szilágyság, 2005. február 18.
5 Ez a terem a megyei múzeum történeti részlegének épületében van.
