(Kolozsvár, 1944. január 9. – Budapest, 2021. október 12.)
Életének 78. évében, kis létszámú családi, baráti körben kísértük utolsó útjára Demeter Zayzon Máriát 2021. december 3-án a budai Farkasréti temetőben.
A közép-európai nemzetiségtudomány szerény, ám sokoldalú, nagy tudású alakját tisztelhettük benne. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen kezdte tanulmányait 1962-ben, majd a bukaresti Tudományegyetemen fejezte be – filozófia szakos tanári oklevelet 1966-ban szerzett. Húsz évig a Román Tudományos Akadémia kolozsvári fiókintézetének, a Társadalomtudományi Kutatóközpontnak volt a tudományos munkatársa, majd áttelepült Magyarországra. 1986 és 1991 között a budapesti Állami Gorkij Könyvtár Nemzetiségkutató Csoportjának a munkatársa, 1993-tól pedig a Kőbányai Polgármesteri Hivatal Emberi Jogi – Kisebbségi Csoport vezető tanácsosa és a PHARE projektvezetője volt. 1996-tól 2001-ig a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalban dolgozott szakmai főtanácsosként. A dokumentációs részleg összefogása mellett a hivatal honlapjának a megalkotása és szerkesztése fűződik a nevéhez.
Erdélyi falukutatásai és publikációi után magyarországi vizsgálatainak az eredménye négy tanulmánykötet. Az elsőt a Komárom-Esztergom megye német és szlovák településein végzett terepmunkája nyomán írta 1993-ban, amelyért a neveléstudomány kandidátusa címet is elnyerte. Ezt követte a következő évben a budapesti népesség mindmáig legteljesebb nemzetiségi-etnikai arculatának a feltérképezése, beleértve a honos népcsoportokat és bevándoroltakat egyaránt. 2002-ben addigi munkásságának keresztmetszetét adó, tanulmányait és cikkeit tartalmazó könyvet jelentetett meg Kisebbségek – közösségek határon innen és túl címmel. Mivel a kisebbségkutatás mellett szakterülete volt a tömegkommunikáció és internet szociológiai vizsgálata, 2003-ban egy szintén egyedülállónak számító, a Kisebbségek a világhálón című kötettel rukkolt elő.
Sokoldalú emberként írtam őt le elöljáróban. A néprajzi érdeklődését jól illusztrálja az a festett tányérgyűjtemény és hímzések sokasága, amellyel otthonát díszítette. A nemzetiségi néprajzi köteteinket nyomon követte, és többet ismertetett közülük a magyarországi sajtóban. Kulturális antropológiai vénáját dicséri Az oroszlán és jelképei. Oroszlán-ábrázolások a művészetek kezdetén című tanulmánya. Volt szerencsém 2008-ban a festészeti kiállítását megnyitni a Belváros–Lipótváros Nemzetiségek Házában, amelyet több hasonló előzött meg és követett. A képzőművészetben a nagybányai iskola hagyományait folytatta, kétéves iskolát is elvégzett. Tanulmányútjai során Európa híres műgyűjteményeit látogatta és tanulmányozta. Anyanyelve mellett románul, angolul, franciául és németül beszélt, illetve publikált magas szinten.
Soha nem feledte szülőföldjét, igyekezett méltó módon élni a nemesi címhez, amelyet még Apafi Mihály adományozott családjának. Édesapjának, dr. Demeter János jogtudósnak, egyetemi tanárnak, Kolozsvár egykori alpolgármesterének szellemi hagyatékát is gondozta. Örmény gyökerei és a honismeret, helytörténet sokat jelentett a számára. A hagyományos erdélyi tolerancia alapján szeretettel viszonyult valamennyi hazai nemzetiséghez.
Számos szakmai munkában együttműködtünk, közülük az egyik legemlékezetesebb a magyar–cigány együttélés témakörében kiírt Kárpát-medencei pályázat, amelyet sikerült kötetbe is rendeznünk.
Nyugodj békében, kedves Mari! Pozitív szemléleted és jelentős kutatói munkásságod, olajfestményeid velünk élnek, a közép- és nyugat-európai magyarok, illetve az együtt élő nemzetiségi közösségek tagjai egyaránt gyászolnak.
