„Nemcsak eszközök által tesszük otthonossá világunkat. Ahhoz, hogy a természetet emberi célok szolgálatában derítsük fel, az érzékelt formák, a képzetek és a szimbólumok éppolyan lényegesek, mint maga a kézzelfogható valóság.” (Kepes György)
A közelmúltban meglátogattam a százéves Cs. Erdős Tibor festő- és grafikusművészt a kolozsvári, Jókai utcai otthonában. Elbeszélgettem vele pályakezdésről, életművéről és általában a művészetről, ami most is betölti életét. Művészeti, művészettörténeti írásokban tallózgatva megfogalmazódott bennem az a gondolat, hogy a művésznek nincs életkora. Számos példa van arra, hogy magas korban születik értékes, maradandó alkotás a művészet bármely területén.
Ezt az állítást igazolja Cs. Erdős Tibor példája is, aki magas kora ellenére minden képzőművészeti tevékenység iránt nyitott és napjainkig alkot. A kolozsvári Mátyás király szoborcsoport 2010-2011. évi felújítása jó példa erre, amikor is az idős művész a felújítás lépéseit követte és rajzban rögzítette minden mozzanatát. Esőben, hidegben, szélben rajzolt, dacolva az időjárás viszontagságaival. (Ez az immár kordokumentum díszíti jelenleg a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság irodájának falait.)
Próbálom felvázolni Cs. Erdős Tibor életútját, életművét. A bihari Berettyóújfaluban született 1914. február 27-én. Édesapja ügyvéd volt, de nem ellenezte, hogy fia érettségi után nem akart tovább tanulni és vasesztergályos lett. Édesapja orosz fogságba került, 8 év távollét után láthatta újra. Kisgyermekként kivitték a vasútállomásra, ahol miután elmondták neki, hogy innen vitték édesapját a háborúba, megrajzolta az állomást a vonattal. A rajz a későbbiekben magángyűjteménybe került és napjainkig is féltő gonddal őrzik.
A vasesztergályos mesterséget Nagyváradon tanulta, majd Brassóba került a repülőgépgyárba. Kora gyermekkorától rajzolt. Megrajzolta munkatársait a gyárban, saját magát az esztergapad mellett. Mindezt még a főiskola elvégzése előtt.
Életútja valójában öt koordináta között zajlott le: a bihari Berettyóújfalu, Nagyvárad, Brassó, Kolozsvár és Budapest. Amikor felkerült Budapestre, jelentkezett az Iparművészeti Főiskolára. Itt felvették, de tíz nap elteltével tanára, Aba-Novák azt tanácsolta, hogy iratkozzon át a Képzőművészeti Főiskolára. Végigvezette az intézetben, az osztályán és bemutatta diákjainak. Ekkor határozta el, hogy beiratkozik a Képzőművészeti Főiskolára. Aba-Novák akkor már idős volt, nem tanított, de ezután hetente felkereste otthonában. Sajnos nem élvezhette sokáig támogatását, mert a Mester néhány hónap múlva meghalt. Amikor a Váradon töltött szünidő után visszatért Budapestre, már csak a temetésén vehetett részt. 1940 és 1945 között elvégezte Budapesten a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolát. Tanárai között találjuk Szőnyi Istvánt, Varga Nándor Lajost, Rippl-Rónai Józsefet, szellemiségük rányomta bélyegét későbbi munkásságára. Ezt követően néhány évig tanársegédként tanított a főiskolán. Akkor Budapesten a grafika még nem volt külön tantárgy, de volt egy osztály, ahol külön grafikát oktattak, és ahova kérésre be lehetett iratkozni. Így lett a grafika osztály vezetője, és Barcsay Jenő mellett tanársegédként mintegy öt évig tanított. Az orosz bevonulás után visszatért Nagyváradra, ahol a város Képzőművészeti Iskolájában tanított Miklóssy Gáborral egyetemben. Kolozsvárra hívták tanárnak. Itt alapító tagja lett a Magyar Művészeti Intézetnek, ami 1948 és 1950 között önálló státussal rendelkezett, majd beolvadt a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolába. Az intézet alapító tagjai között találjuk Abodi Nagy Bélát, Andrásy Zoltánt, Balaskó Nándort, Bene Józsefet, Miklóssy Gábort, Mohy Sándort – hogy csak néhányat említsünk – és Cs. Erdős Tibort, aki most már itt folytatta művészpedagógiai és alkotói tevékenységét. A későbbiekben a Kolozsvári Állami Magyar Színház díszlettervezőjeként dolgozott közel tíz esztendeig.
Cs. Erdős Tibor rendkívül sokoldalú művész: festő, grafikus, iparművész, díszlettervező egy személyben. Festői és grafikusi tevékenysége be egyetlen képzőművészeti irányzatba sem sorolható be. Valamennyi irányzat szellemiségéből, karakterjegyeiből használt fel elemeket, de a természettől soha nem szakadt el. Munkásságát lelki alkatából eredendően mélységes humanizmus, a világ és az ember szeretete jellemzi. A művészet erejével örökíti meg az őt körülvevő világot és annak szépségeit, piedesztálra emelve a maradandó emberi értékeket. Elsődlegesen kiegyensúlyozott formavilág, kompozíciós készség jellemzi alkotásait. Művei az esztétikai élménytől eltekintve információt, történelmet közölnek. Magas fokú technikai igényesség jellemző munkáira.
Az 1940-es kiállításával lépett be a kortárs képzőművészeti életbe. Már kezdetben kerülte a harsány színeket, a színek egymásmellettisége, összhangja kellemes benyomást kelt a szemlélőben. Vörös és fekete, sok okker, agyagszín, dohányszín, a szürke gazdag színskálája jelenik meg tájképein és kompozícióin. A vörösek sokféle árnyalata és finomsága Kányádi Sándor fekete-piros című versét idézi fel bennem.
Cs. Erdős Tibor olajképeinek, portréinak, grafikáinak stílusa senkiével sem téveszthető össze. A képsíkról leolvasható a művész kiváló rajztudása, forma- és színérzéke. Képei egyértelműen melegséget sugároznak, ily módon helyet követelnek maguknak otthonunk falán. A figurális ábrázolás elkötelezettje, amiben mindenekelőtt a portré izgatja a legjobban. Nagy gyakorlata van a lélekelemző arcképfestésben. Mintegy 150-160 portrét festett. Ennek a hatalmas anyagnak sok darabja található múzeumokban, magángyűjteményekben. Otthona előszobájában a féltve őrzött kincsesládájában több kiváló portré rejtőzködik, arra várva, hogy múzeumok, emlékházak falain, magángyűjteményekben szerezzen örömet a szemlélőnek. Portréi többnyire egy ülésre készültek. Megfestette a Kolozsvári Állami Magyar Színház több színészének portréját, melyek mint kordokumentumok vonulnak be a művészettörténetbe.
A portré rendkívül igényes műfaj. Az átlagember elsősorban a hasonlatosságot igényli a portréfestőtől. Az avatottabbak szeretnék, ha a róluk festett kép már karakteresebb lenne. Az a portré, amiből hiányzik a lelkivilág megjelenítése, rendkívül silány. A jó portré esetében a művész saját lelkivilágát is kivetíti festés közben. Cs. Erdős Tibor portréi a kiváló rajztudás, a látvány és a mögötte rejlő valóság szerencsés ötvözete. Portréi közelebb visznek kultúránk kimagasló személyiségeihez. Ezekben a portrékban a művész arra vállalkozik, hogy elkerülje a történelmi arcképcsarnokokra jellemző ünnepélyességet. Az ábrázolt személyek tovább élnek közöttünk, közelebb kerülnek a szemlélőhöz. A magyar képzőművészet meglehetősen gazdag olyan művészekben, akiknek életművében a portré jelentős szerepet tölt be. Cs. Erdős Tibor egyértelműen portréfestőnek vallja magát, saját bevallása szerint mindig is ez a műfaj foglalkoztatta a legjobban, bár a képzőművészet bármely ágában otthonosan mozgott.
Egy kiállításán feltűnt portréival, és megrendelést kapott Alexandru Todea bíboros érsek arcképének megfestésére. Egyike legsikerültebb portréinak, bár valójában minden portréja egyformán súlyos. A kép ma Rómában van, a Görög Katolikus Akadémián.
Otthonának falán többek között látható egy kiváló önarckép, édesanyja portréja, a kincsesládából előkerül még jó néhány kép, köztük Guttman Mihály portréja, bihari táj ihlette kép, csendélet, városképek, műemlékek stb. Megfestette Tőkés László portréját, akivel közeli baráti kapcsolatba került. Tőkés László meghívta Váradra egy egyéni kiállításra, amelyet néhány berettyóújfalui polgár is megtekintett, és meghívták egy állandó kiállításra Berettyóújfaluba. Itt egy emlékszobában kap helyet az a 30 munka – tájkép, csendélet, portré, kompozíció –, amelyet a művész szülőfalujának ajándékozott. Az emlékszoba minden valószínűség szerint ez év tavaszára elkészül.
Grafikusként is rendkívül sokoldalú. Gazdag ismeretekkel rendelkezik a fekete-fehér foltok harmóniájáról és súlyáról. Grafikáin sajátos vonalvezetés követhető nyomon. Helyenként nagyvonalú, de van rendkívül finom vonalhálóval kidolgozott képsík is. Meggyőződése, hogy minden képzőművészeti alkotás alapja a jó rajz. Mint érdekességet említem: kevesen tudják, hogy Gy. Szabó Béla nagyon szépen rajzolt. A pályakezdés éveiben Homokvirág című kötetében a tollrajz lehetőségeit követhetjük nyomon. Cs. Erdős Tibor rajzaiban is találkozunk a nyugalmat érzékeltető vonallal, éppúgy mint a dinamikus vonalhálóval, a feszülő erőket sugalmazó vonalvezetéssel, amelyet valójában többnyire alkalmaz. A grafika több ágazatában alkotott maradandót. Minden esetben keresi a művészi önkifejezés lehetőségeit. A látszólag egyszerű képei is továbbgondolkodásra késztetnek. A magasnyomású grafikai eljárások közül a linómetszetet, a mélynyomású eljárásoknál a rézkarcot művelte előszeretettel. Köztudomású, hogy a művészi kifejezéshez nagymértékben hozzájárul az anyag amiben a művész közvetíti elképzeléseit, de mindenképpen a grafikai értékről a jó rajz kezeskedik. Tájképeinek, csendéleteinek mindig akad allegorikus mondanivalója. Már a görögöknél is találkozunk a csendélet műfajával. Példa erre az Apellészről feljegyzett anekdota, mely szerint olyan élethű gyümölcsöket festett, hogy rászálltak a madarak.
Munkásságának külön fejezetét képezi díszlettervezői tevékenysége. 10 évig dolgozott a Kolozsvári Állami Magyar Színház díszlettervezőjeként. Általában egy évben három díszletet tervezett.
Jelentősek festett, égetett kerámiaképei. Aránylag kisméretű festményeket készít és éget kerámiára, porcelánra. A keretet is saját maga készíti fából, ami kézügyességét bizonyítja.
Születésnapja alkalmából a mindannyiunk által tisztelt és szeretett Mesternek kívánunk jó egészséget, és hogy sokáig élvezze még a művészet nyújtotta örömöket!
