Amikor kineveztek rajztanárnak Tordára, egy szobrász ismerősöm felhívta a figyelmemet, hogy a város térségében alabástrom található. Bíztatott, hogy nagyon könnyen feldolgozható, bicskával is lehet faragni. Ez a bicskával faragás nem lelkesített, mert a szobrász ösztönösen kemény anyaggal dolgozik. Ezért nem siettem el az alabástromba való szobrászkodást, de nem kerülhettem el a találkozást. Végül rájöttem, hogy kisméretű szobrok készítésére igenis alkalmas anyag.
Az alabástrom a felső-egyiptomi Alabástrom nevű hegytől kapta a nevét. Tengervízből kivált kőzet (kalciumszulfát), képlete CaSO42H2O. Színe áttetsző fehér vagy sárgára, barnára, vörösre színezett. Finom szemcséjű áttetsző változatát szobrok, dísztárgyak készítésére használják. A kőzetet tömegesen égetve gipszként, stukkó, gipszkarton készítésére vagy az építkezések más szükségleteire alkalmazzák. Az említetteken kívül a mezőgazdaság, a gyógyászat és az élelmiszeripar is felhasználja.
Az alabástrom hasonlít a márványhoz, de keménysége nem éri el a márványét (az alabástrom keménysége a Mohs-féle skálán 1,5–2, a márványé 3–4). Ezért főként kisméretű szobrokat, díszedényeket készítenek belőle. Szabad ég alatti tárolása nem lehetséges, mert a víz, a napfény, a fagy felbomlasztja.
A művészettörténet sok alabástromszobrot ismer. Ezek azért maradtak meg több ezer évig is, mert megfelelő környezetben voltak. Az egyiptomi civilizáció az egyik legrégebbi, fejlett építkezési technológiával rendelkezett és a művészetekben is jeleskedett. A piramisokban található, illetve sziklába vájt sírkamrákban nagyon sok értékes iparművészeti tárgy maradt fenn. Nyilvánvalóan az Alabástrom-hegyből hozott alabástromból is készítettek kisméretű szobrokat és edényeket. A sírkamrákban a száraz, hűvös levegő megőrizte ezeket az értéktárgyakat. Ezért is az ókori Egyiptom művészetét nagyon gazdag anyaggal lehet illusztrálni. Ha a nagy fáraószobrok bizonyos szabályok szerint készültek, a kisplasztikákban ezek a kötöttségek nem számítottak. Vagyis lehetőséget adtak a művészeknek egyéni megoldásokra.
Ha az alabástromot megtörik és 200 Celsius-fok fölött égetik, akkor gipsz lesz belőle. A gipsz vízzel keverve ismét tartós anyaggá válik. A szobrászok a gipszet átmeneti anyagként használják. Ha a szobrász egy nagyméretű bronzszobrot akar készíteni, előbb agyagból mintázza meg azt, majd az agyagszobrot öntési folyamat útján gipszszoborrá alakítja. Ez azért szükséges, mert az agyagszobor hosszú ideig nem tárolható és sérülékeny. A gipszváltozattal már könnyebb bánni, akár részekre is bontható, hogy a bronzba öntést megkönnyítsék.
A gipszet a keramikusok is széles körben használják a kerámiatárgyak sokszorosítására. A gipsz tulajdonsága, hogy a híg agyagpasztából kivonja a vizet, alkalmassá teszi ipari mennyiségű használati kerámiatárgy sokszorosítására. Ugyanígy készíthetők kisplasztikák is nagyobb mennyiségben. A kiszárított gipszformába (negatívba) kerámiapasztát (agyag, porcelán, fajansz) öntenek, bizonyos idő multával pedig ez a paszta kiönthető a formából, mert a gipszforma falán megerősödött paszta helyben marad abban a vastagságban, ami a tárgyhoz szükséges.
Az alabástrom a világ sok országában megtalálható. Nálunk Tordán kívül még találtam alabástromot, amikor a Bánffyhunyad melletti Zsobokon művésztáborban voltam. Az egyik domboldalban, vízmosásban sárgás-vöröses alabástromra bukkantam. Az emberek úgy tudják, hogy a környéken régen feldolgozták az alabástromot. Nagyon szép, barna színű alabástromból faragott úrasztalát láttam a zsoboki református templomban. A tordai alabástrom a Borrévtől Tordatúrig terjedő hegyvonulatban található. Jelenleg a Mészkő határában levő bányából termelik ki és gipsz előállítására használják. Régen több bányát ismertek, ilyen volt a Farkasőri, a Szarvas, a Fehér-kő, a Szőke-domb, és elmondások szerint Mészkő határában, Sinfalva közelében is található barna és sárga alabástrom.
A mészkőiek emlékezete szerint az alabástrom feldolgozásának kezdetei egy Jobbágy nevű családhoz fűződnek, később Tordán is alakultak műhelyek. Készítettek vázát, éjjeli lámpát, csillárt, tintatartót, hamuzót, cukortartót. A csillárt és a lámpát áttetsző alabástromból készítették, ezek több részből álltak, összeillesztésükhöz csöveket és csavarokat használtak.
Az alabástrom kitermelése önálló vállalkozás volt. A feldolgozásra szánt kőzetet nem lehetett robbantással kitermelni, mert szétrepedt. A földben található gömbszerű alabástromot vasrudakkal emelték ki, hegyes csákányokkal takarították le róla a földet, majd lovak, ökrök vagy bivalyok vontatta létrás szekérrel szállították. A műhelyben a kőtömböt fűrészekkel darabolták előbb négy, majd nyolcoldalú hasábokra, majd a fához hasonló módszerrel esztergályozták. Fontos volt a repedéses darabok kiszűrése, ezért kalapáccsal ütögették a darabot és figyelték a hangzását. Az elkészült tárgyakat egyre finomabb szemcsézésű csiszolóvászonnal dolgozták át, majd fényezték. A csiszoláshoz nőket alkalmaztak. 1965-ben a szövetkezeti műhelyben dolgozó mester elmondta, hogy a fényezésnél finom mészport folyékony káliszappannal keverve vitték fel a filcre vagy puha rongyra, és azzal simították a darabot. Az emlékezők szerint az alabástrompor nem okozott szakmai betegséget. A felesleges alabástromtörmeléket gipsz előállítására használták a tordai mésztelepen.
Mészkőn még kezdetleges szerszámokkal dolgoztak, de a tordai műhelyekben már gattereken (gépesített fűrészeken) vágták darabokra a nagy tömböket. A kisebb vágásokat szalagfűrésszel végezték. Tordán több műhely működött, ilyen volt például a Domokos, a Lévy, a Kohen-műhely. Utóbbinak irodája volt Bukarestben és New Yorkba is szállított árut. A második világháború miatt ezek a műhelyek megszűntek, majd az államosítást követően az alabástrom feldolgozása állami és szövetkezeti műhelyekben az 1960-as évekig tartott tovább.
Szobor készítéséhez is fűrész használata ajánlott, amíg a szobor elnyeri a végsőt megközelítő alakját. Ezután kőfaragó véső, elsősorban a fogas véső ajánlott, mégpedig azért, hogy a faragás ne okozzon nagyobb repedéseket. Ha kis repedés adódik valahol, attól a munka folytatható. Faragás után használható a ráspoly, a reszelő, a csiszolópapír, majd következik a fényezés. Ahogyan a kőszobrászatban, itt is a tömörségre kell törekedni, tisztelni kell az anyagot. A nagy felületeken az anyag szépsége is jól érvényesül. Az alabástromszobor fényezve sajátságos felületet ad, ami nem azonos a márványéval. Ez az anyag az irodalomban is megjelenik, metaforaszerűen a női arccal, a női testtel kapcsolatosan:
Alabástrom szobor,
szem-tapintás,
érzés-simítás,
örömet hozó alkotás.
Olaszországban ma is készítenek alabástromból szobrokat és iparművészeti tárgyakat. Nem kizárt, hogy nálunk is újra felfedezik ezt az anyagot ajándéktárgyak készítésére, de azért is, hogy gyönyörködhessünk a természet adta anyag szépségében.
biztatott, rövid "i"