„Amit meg kell tanulnunk, az mindig ott van a szemünk előtt, csak alázatosan és figyelmesen körül kell néznünk, hogy meglássuk, mit akar tőlünk az Isten, és melyik a legjobb lépés, amit a következő pillanatban tehetünk.” (Paulo Coelho: A Zahír)
Dénes-Karácsony Gabriella 1985. július 23-án született Sepsiszentgyörgyön. Tanulmányait a Plugor Sándor Művészeti Líceum hegedű szakán kezdte Nagy Hanna növendékeként, és itt érettségizett 2004-ben. Ez év őszén a brassói Transilvania Egyetem zenei fakultásán elkezdte egyetemi éveit, ahol párhuzamosan végezte a hegedű főszakot és a zenepedagógiai képzést. Tanulmányi évei alatt különböző zenekarokban játszott, és kibontakozott benne a kórusművészet iránti érdeklődés is.
A kézdivásárhelyi Molnár Józsiás
I–VIII. osztályos általános iskola zene tagozatán kezdett hegedűt tanítani 2008 szeptemberében. Következő évben már a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban folytatta tanári pályáját.
Ugyancsak a 2008-as évtől kezdődően tagja lett a Pro Musica Kamara-
kórusnak, ahol Sipos Zoltán vezénylete alatt tovább érlelődött benne a kóruséneklés iránti vonzalom.
A 2009-es év novemberében súlyos veszteség érte a Plugor Sándor Művészeti Líceum közösségét, ekkor ugyanis elveszítettük szeretett és tisztelt kolléganőnket, Benkő Enikő tanárt. Hiánya nyilvánvaló volt, mindnyájan értetlenül szembesültünk a történtekkel. Az iskolától egy kitűnő pedagógus, a Kriza János Unitárius Vegyes Dalárdától pedig szeretett karnagyuk távozott. És mint ahogyan a családtagok ismerik egymás gondolatait, úgy tudták a dalárda tagjai is, hogy Benkő Enikő a további összetartozásra bíztatná őket. A kórusnak működnie kellett tovább, és ekképpen vált Dénes-Karácsony Gabriella az ő karnagyukká.
2010 januárjától heti rendszerességgel tartják a próbákat. Gabriella így vall erről: „Az élet ajándéka ez számomra, hiszen kapcsolatunk nem csupán szakmai, hanem a lehető legbensőségesebb. A munkában kitartóak és elhivatottak vagyunk, fellépéseinknek és egyházi szolgálatunknak felelősségteljesen teszünk eleget.”
2011 szeptemberétől zeneóvodai tevékenységgel is foglalkozik, igyekszik kicsiket és nagyokat egyaránt bátorítani a zene befogadására.
Alázatosságával, szeretetével, gondoskodásával és kitartó munkájával nemcsak a diákok, hanem a teljes tanári közösség tiszteletét, nagyrabecsülését is kivívta. Gondoskodása a nehéz sorsú tehetséges gyermekek iránt példaértékű, és nem ismer akadályokat.
Rendszeresen részt vesz az iskola különböző zenei rendezvényein, és beül muzsikálni a gyermekek közé, példaértékű zenei oktatást folytat a nulladikos kicsikkel, a hegedűs növendékeivel, és anyai gondoskodással kíséri minden lépésüket.
Szerénységét, a művészet és az emberek iránti alázatosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az ő szavai: „Mint mindenki életében, vannak könnyedén megtehető lépések és kerülnek akadályok is, de az utóbbiakat igyekszem nem észrevenni, energiámat próbálom a kitűzött célra összpontosítani. Megvalósításaimat a legjobb tudásom szerint irányítottam, és teszem ezt most is, szeretem viszontlátni a szempárokban azt a szeretetet, amellyel én is viszonyulok környezetemhez” – írta nemrég nekem.
Karnagyként kitűnő vezetőnek bizonyul, aki nem csak szakmai felkészültségéről tesz tanúságot, hanem ápolja, őrzi és építi az emberi kapcsolatokat kóruson belül és kívül egyaránt. Igen! Ápolja, gondozza és építi a közösséget a szó szoros értelmében, és olyan magas színvonalra emeli a kórusát, hogy az nem csak hazai, de külföldi porondon is büszkén hirdetheti az erdélyi kórusmozgalom nagyságát, gazdagságát, mindezt Isten nagyobb dicsőségére!
Gyermekkorom óta nagyon erős barátság fűz Gabriellához, számtalanszor együtt tesszük fel a kérdést, és együtt keressük rá a választ. Ezért egy gondolatot szeretnék vele megosztani, hisz tudom, hogy irányába tett bármiféle dicséret, elismerés zavarba hozza őt. Én ezt üzenem neked, Gabi, mert tudom, hogy figyelsz rám.
Legbenső félelmünk nem az, hogy alkalmatlanok vagyunk. Legbelső félelmünk az, hogy hatalmunk nem ismer mértéket. Nem sötétségünk, hanem ragyogásunk ijeszt leginkább. Azt kérdezzük magunktól: Ki vagyok én, hogy csillogásommal másokat elkápráztassak? Miért ez a kishitűség? Isten gyermekei vagyunk! Ha kicsinyek maradunk, azzal nem szolgáljuk a világot. Senki előtt nem nyitunk új utat azzal, ha törpévé tesszük magunkat, nehogy mások elbizonytalanodjanak mellettünk. Arra születtünk, hogy kinyilatkoztassuk a bennünk lakozó Isten dicsőségét. Mert ő nemcsak némelyikünkben, hanem mindegyikünkben ott lakik. Amikor engedjük világítani saját fényünket, önkéntelenül lehetővé tesszük másoknak, hogy ugyanezt tegyék. Amikor megszabadulunk félelmünktől, jelenlétünk automatikusan felszabadít másokat.
Dénes-Karácsony Gabriella önfeláldozó ember, aki odaadásával nyughatatlanul teszi a maga és sokszor mások dolgát is. Kollégaként, barátként, sok szálon találkozunk és dolgozunk együtt, ő igazi csapatmunkás, soha nem kelt ellentétet, sőt törekszik a jó hangulatot megtartani. Segítőkész, jókedvű, optimista, és korrekt – öröm vele dolgozni, ugyanakkor megbízható személy. Én úgy gondolom, hogy nagy szerepe van mind tanárként, mind karnagyként a régió zenei kultúrájának gazdagításában – bárcsak sokan lennénk ilyenek, mint Gabriella.
Egy jó tanáccsal zárom laudációmat, kérve Isten áldását munkásságodra, életedre! Tudom, nem tartod magadat méltónak e díj elnyerésére, mert úgy véled, túl fiatal vagy hozzá, és ilyen rangos elismerést még nem érdemeltél ki. Én azt az elvet hiszem és vallom, ha az Úr adott neked öt tálentumot, hogy használjad, akkor majdan az Ő színe előtt ne ötöt, hanem tízet adj vissza neki. Legyen továbbra is célod a jó Isten által rád ruházott tálentumok átadása, szolgálatba állítása egyházad, néped és nemzeted számára, téve mindezt Isten nagyobb dicsőségére!
(Elhangzott 2014. november 29-én Kolozsváron, a Romániai Magyar Dalosszövetség ünnepi közgyűlésén)
Lofi Gellert Attila