A nagyteremi Sükösd család

Általános és helytálló a genealógusok ama megfigyelése, hogy ha egy nemesi család férfiágon, azaz magtalanul kihal, akkor a története is előbb-utóbb a homályba vész, a múltja szinte feledésbe merül. Az ősökről csak töredékek maradnak fönn, neveiket nem tudjuk pontos évszámokhoz kötni, és a családi kapcsolataikat nemzedékrendben fölállítani. Ugyan egy-egy jelentősebb életeseményük fönnmarad az utókornak, de már az is sok bizonytalan elemet tartalmaz.

Így van ez az erdélyi Sükösd családdal is. Tagjai a maguk korában híres emberek voltak, nagy birtokokkal rendelkeztek, más ismert, jelentős családokkal kerültek házassági kapcsolatba, fejedelmeket és királyokat szolgáltak hűségesen; mégis elfeledte őket az utókor, pedig a Sükösd családról sokan írtak és megemlékeztek, és amit sikerült velük kapcsolatban kikutatni, azt közzétették. A család csupán néhány tagját említjük meg, akiknek nyomtatásban megjelent adataira a következőkben is hivatkozni fogunk.

Elsőként Orbán Balázst¹ emelhetjük ki, aki idillikus, szinte mesébe illő leírást ad Erdélyről, pontosabban Székelyföldről. Műve az egyes településekhez kapcsolódó történelmi eseményekről és az ott élő nemesi családokról is szól. A címben említett nagyteremi Sükösd családról sok érdekes adatot, nevet, történetet közöl, ám ő is tömören említi meg, hogy velük kapcsolatban „sok a zavar és a bizonytalanság”. Ennek ellenére körülbelül másfél oldalnyi terjedelemben foglalkozik a faluval, az ott birtokló családdal, feljegyezve az akkor még olvasható latin nyelvű templomi sírfeliratok szövegét is.

Kempelen Béla² családleírásaiban csupán három szót olvashatunk a Sükösd családdal kapcsolatban: „Kihalt erdélyi család.” Nagy Iván³ hatalmas kötetsorozatában is csupán kilencsornyi, azaz rövid és mozaikszerű ismertetést tudott adni a Sükösdökről. Érdekes módon ezek nagyrészt megegyeznek Orbán adataival, valószínűleg ebből a Nagy Iván-féle, öt évvel korábban megjelent kötetből vehette át egy részét az elsőként említett szerző, már ha egyáltalán ismerte azt. (Az előző leírásokban olvasható családtagok nevét e cikkben nem ismételjük meg.)

Mindezeket valamelyest kiegészíthetjük két ránk maradt végrendeletből, amelyekben több családtag és rokon nevét örökítették meg a testamentumok írói, sajnos néha csak körülírással. Az egyik nagyteremi Sükösd György⁴ 1631-ben íródott végakarata, a másik pedig a feleség, Borsvai (néhol Borsovai) Erzsébet⁵ tizenhat évvel későbbi testamentuma. Az szinte ritkaságnak számít a családtörténetekben, hogy két ilyen, egymással részben összefüggő dokumentum fönnmaradt. Ezeket a forrásokat összevetve próbáljuk bemutatni a gazdag nemesi családot, annak tagjait és rokonsági kapcsolatait, de ezek alapján sem tudunk róluk családfát, nemzedékrendet rajzolni.

A végrendeletek tartalmának és adatainak bemutatása előtt szóljunk a két személy nevéről, illetve azokról a helységekről, ahol éltek vagy ahonnan származtak. Sükösd György a nemesi előnevét birtokközpontjáról, Nagyteremi⁶ faluról vette. A volt Kis-Küküllő vármegyei (ma Maros megye) településnév Kisteremi elnevezésével áll kapcsolatban. Első írásos alakja 1264/1421-ből maradt ránk Teremy formában, a Nagh Theremy változat pedig 1501-ből. A helynév a terem köznév -i képzős alakja, román névváltozatai: Tirimioara, Terimia Mare és Tirimia. A Sükösd⁷ családnév a görög Küsztosz, latin Six­tus keresztnév magyaros alakja. Az írásban fennmaradt fejlődési sora: Sikesd, Sikösd, Sükesd, Sükösd; családnévként (Sikwsd) először 1429-ben fordul elő. Figyelemre méltó a család szempontjából az, hogy Erdélyben, a kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvében, 1482-ben megemlítenek egy Sykesd Miklóst, aki feltehetően a família egyik őse volt. Helynévként már korábban is előfordul, méghozzá Sükösd község nevében: Sycusd 1274/1328. Ez a magyarban nagyon ritkának számító egyházi keresztnév könnyen válhatott valamikor családnévvé, hiszen egyedivé tette az azt öröklőket, viselőket, és könnyen meg lehet különböztetni őket másoktól. Az ilyen apanévi eredetű neveink vezetéknévvé válása a magyar nyelvterületen főleg Erdély területére (volt) jellemző.

Borsvay Erzsébet családnevét is több alakban olvashatjuk a már említett dokumentumokban: Borsvai, Borsvay, Borsvaÿ, Borzovai, Borsnaÿ – ez utóbbi valószínűleg téves olvasat, a v és az n betűk összecserélése. Maga a családnév helynévi eredetű, a valamikori Bereg⁸ vármegyei lakhelyre, származási helyre, birtokközpontra utalhat. A település magyar neve több változatban olvasható az évszázadok folyamán: Borsova, Borzsova, Kis- és Nagy-Borsova, a legutóbbi hivatalos alakja pedig Nagyborzsova volt.⁹

A következőkben a két végrendeletet külön-külön ismertetjük. Elkülönítésüknek több oka is van: először is túl sok idő telt el a két végrendelet megszületése között, mintegy tizenhat év. Másrészt a második végrendeletben már más és újabb nevek, rokonok tűnnek föl, amit ennyi idő elmúltával az újabb születések, halálozások és házasságkötések magyaráznak. Harmadsorban beszélnünk kell a két végrendelet közti témabeli eltérésről: a férj elsősorban az ingatlanokra, birtokokra, részjószágokra helyezte a hangsúlyt, volt felesége pedig főként az ingóságokra (ékszerek, ruhafélék, háztartási eszközök stb.), hiszen női ágon legfeljebb csak a saját, szüleitől kapott és öröklött jószágairól dönthetett.

Közben meg kell szakítanunk ismertetésünket, hogy az olvasónak érthető legyen a „volt” szó használata. Ugyanis György felesége a férje halála után újra férjhez ment, mégpedig gyergyói Petky Farkashoz¹⁰. Ugyanitt fontos kiemelnünk azt is, hogy mindkét házasság gyermektelen volt. Borsvay Erzsébet tehát utódok híján minden vagyonát csak a közeli és távolabbi rokonaira hagyhatta.

Sükösd György, aki Bethlen Gábor fejedelem követe volt 1628-ban, 1631. március 20-án íratta meg végrendeletét három tanú („testamentárium”) előtt, akik a következők voltak: Csanádi Pál kolozsmonostori káptalan, a kolozsvári iskola mestere; Petrityevith Horváth Miklós¹¹, Küküllő vármegyében, Széplakon lakó nemes (egyben rokona); és sepsiszentgyörgyi Beke Dániel, a bordosi eklézsia prédikátora Udvarhelyszékben. Pár nap múlva, március 24-én elhunyt, s vele kihalt a Sükösd család. Kérésére a felesége a nagyteremi templomban temettette el. Emléktáblát állíttatott neki, valamint a kolozsvári Diószegi Péter kőfaragó-szobrászmesterrel 1632-ben díszes kőkoporsót készíttetett, amelyen az egyéb faragványokon és latin nyelvű föliratokon kívül Sükösd György kifaragott alakja látható páncélos öltözetben. Ezt a szarkofágot Orbán Balázs ott jártakor, 1868 körül, a fal mellett helyezték el abban a műemlék templomban, amelyet korábban az elhunyt újíttatott föl.¹² (Itt jegyezzük meg, hogy a kőkoporsó előtt a padozatban volt egy másik sírkőfelirat is, amelynek betűi már megkoptak, de még kiolvasható volt Sükösd Gáspár neve. A 16. században két Gáspár nevű családtag is élt, ezért nem tudni, hogy melyikükről van szó. Mivel sajnos az évszám már nem volt kivehető, így az lehetett az 1502-ben még élt, vagy az 1579 táján elhunyt családtagé is.)

Sükösd György testamentuma egy nagyon hosszú, férfiakra nem jellemző vallási elmélkedéssel, mondhatni egy saját maga által szerkesztett fohásszal, imával kezdődik. E fejezet után azonban áttér egy roppant praktikus, körültekintő, nevekkel, konkrét adatokkal és családi eseményekkel ellátott testamentumi tollbamondásra, amely két eshetőségre tér ki. Az első így hangzik: „valameddig az én feleségem az én nevemet viseli”, azaz nem megy újra férjhez. A második pedig arról szól, hogy ha ez mégis megtörténne, akkor a birtokok, részjószágok, ingatlanok mely rokonai kezébe kerülnek, illetve milyen arányban. A neje bizonyára még fiatalasszony lehetett, hogy erre gondolt, s mint fentebb jeleztük, valóban újabb házasságra lépett. Fiatalságát bizonyítja azzal is, hogy személyét öt hozzátartozó, „a feleségemhez nem idegenek”, atyámfiai (öcsém, szerelmes bátyámuram), azaz rokonok oltalmába ajánlja. A családbéli kapcsolatokat nem mindegyik személynél sikerült pontosan meghatároznunk, ennek ellenére hiszünk a végakarónak, és közöljük e személyek nevét:

Sombereki Erdélyi István, tordai főispán (családi kapcsolatot nem találtunk).

Gyekei Veselényi¹³ Boldizsár, dobokai főispán, a felesége Bánffy Anna. Ez utóbbi a felesége rokonsága volt.

Buni (ez talán a lakhelye lehet) Bethlen Ferenc, akivel nagyon közeli családi kapcsolatot ápoltak.¹⁴ Nagy Iván szerint Sükösd Benedek lányának, Annának a férje Bethlen János (mások szerint György) volt. Ennek fiútestvére pedig az a Ferenc, akiről a végrendeletben olvashatunk. Sükösd György halála után ők örökölték a Brassó vármegyei, 1624-ben építtetett alsórákosi várkastélyt, amely az utóduk, Bethlen Sámuel átalakításának köszönhetően nyerte el a mai formáját.

Nemes jenei Bornemissza Pál, akivel nem találtunk közvetlen családi kapcsolatot.

Végül pedig a csicsói Petki István, a sógora, csíki főkapitány, Sükösd Erzsébet nevű testvérének a férje.

A végakaratban részletesebben szól az ekkor már elhunyt, Miklós nevű báty­járól, akiről úgy ír, hogy „idvezült bátyám”. Mivel Báthori Gábor fejedelem ellen fordult, kénytelen volt Magyarországra bujdosni. Minden jószágát elvették, így a Teremiben lévő részét is, és azokat egy Kassai István nevű nemes kapta meg. Báthori halála után, Bethlen Gábor fejedelemsége idején visszatérhetett hazájába, birtokai egy részét (Hévíz, Rákos, Ürmös) is visszakapta, de a Teremiben található ősi javait nem. Ekkor öccse, György, a felesége Doboka vármegyei birtokaival (Poklostelke, Fejérd, Ugrócz) elcserélve visszaszerezte a Teremiben található Sükösd-féle birtokrészt, ahol állítólag mindkét fivérnek volt külön udvarháza, azaz nemesi lakja, kúriája. Azt nem tudjuk meg, hogy miért nem a saját falvaival – Mátéfalva, Dakt, Bogát stb. – cserélt, talán az eltérő értékük vagy a távolságuk miatt.

Ezután a húgáról, Erzsébet asszonyról ír, akinek a férje Petki István volt – a Petki családdal több szálon is volt rokoni kötődésük. Velük kapcsolatban érdekes esetet ismertet: „mivel az úr Isten minket feleségemmel magtalansággal látogatott volt”, ezért a húgáék Györgynek és feleségének adták elsőszülött (!) leányukat, Petki Katát, és ők nevelték a későbbiekben a kislányt. Végrendeletében sok szeretettel ír róla, saját gyermekének nevezi, sőt, „kis neveletlen hugocskámnak”, s neki örökíti Ürmös és Ágostonfalva fele részét. Még egy rokon családról olvashatunk, Szalánczi György „maradékiról”. Amint írja, ez a leányági kapcsolat ugyan vér szerinti, azonban mivel leányágat jószág nem illet, ezért kéri, hogy ezer magyar forintot adjanak nekik a hagyatékából.

A továbbiakban rokonokról nem esik szó, csupán a feleségéről ír, hogy eredetileg minden jószágot, ingatlant egyedül őrá hagy, amennyiben később nem megy újra férjhez. És ha mégis, akkor ezeknek csupán a fele illeti meg, és a másik fele az öt „oltalmazó” személy közül Veselényi Boldizsáré és Bethlen Ferencé lesz, akik viszont kötelesek háromezer magyar forinttal mindezt megváltani a feleségtől. Bár később lesz róla említés, de itt érdemes beleszőni, hogy mindketten örököltek egy-egy értékes lovat is: az előző egy kék paripát, utóbbi pedig egy török pej lovat. A családi „leveleket”, okiratokat, azaz a kis levéltárt feleségének át kell adnia megőrzésre az említett Bethlen Ferencnek abban az esetben, ha újraházasodna.

A következő kisebb bekezdések már más személyekről szólnak. Ezekből megismerhetjük Sükösd György jellemét, aki nagylelkűen bánt az alattvalóival. Hűséges, János nevű deákjának már korábban adott egy házat Hévízen, most pedig Hidegkúton négy ház jobbágyot erdővel, marhákkal, hogy ettől „egyházhelyes nemes ember” legyen. Volt szolgái közül öt, névvel megnevezett főt szabadított föl, valamint a szakácsát. Ők választhattak maguknak a lábas marhák közül, s megengedte nekik, hogy szabadon elmehessenek. A kolozsvári unitárius diákoknak 50-50 köböl búzát hagyott, a három testamentumi tanújának pedig ötven ezüst tallért; két kancát; a harmadiknak pedig 25 bárányos juhot.

Egy szigorú kikötése volt, hogy mivel az ő magyar falvaiban sok esztendeje az „unitaria religia vigeált”, kérte, hogy senki se kényszerítse a lakosokat más vallásra. Mint tudjuk, az unitárius főúr eme kívánsága nem teljesült, mivel birtokainak örökösei a kor szokásának megfelelően a saját vallásuk követésére kötelezték a jobbágyaikat.

A végrendelet záradékában olvashatjuk: „élő nyelvével előttünk tett testamentumát a mi hitünk szerint megírtuk”, és aláírásunkkal, pecsétünkkel azt hitelesítettük – írja a három, a bevezetőben megnevezett tanú.

Ismertetésünket nagy időbeli ugrással folytatjuk, ugyanis tizenhat év múlva, 1647. szeptember 23-án felesége is megírta a végrendeletét. Amint korábban már jeleztük, Borsvay Erzsébet a férje halála után ismét férjhez ment, mégpedig a gyergyói Petki Farkashoz. Házasságával tovább erősítette, növelte a két család közti kapcsolatot. Újabb birtokok, falvak, nevek kerültek előtérbe. És főleg most már csak az ő rokonait említette örökösként, hiszen mivel a második házassága is gyermektelen volt, minden vagyonát a saját vérei között osztotta szét.

Végrendelete teljesen eltér Sükösdétől: más a szerkesztése, a hangsúlyt elsősorban az ingóságaira helyezi. Ez érthető, hiszen ingatlanjait az akkori szabályok szerint férfiágon örökölték tovább.

A szülei nevét nem említi, azt sem, hogy mikor és hol született. A szövegből kiderül, hogy édesanyja is kétszer házasodott. A második férje Szikszai György volt, ő gondozta a családban a kalotaszegi és a szamosújlaki jószágokat, amelyek eredetileg a Bánfi család tulajdonába tartoztak – utóbbi családról ezt olvashatjuk a szövegben: „vér atyámfiai”¹⁵, ám a rokonsági fokot lehetetlen pontosabban megállapítani. Az édesapja falvai közül Erzsébet Zágont és Szentmártont örökölte, de ezek a fentebb tárgyalt végrendeletben nem szerepelnek. (Ugyanúgy, mint Borsva és Válaszút neve sem.) A két előző település a halála után két rokonát illette: Ugron Jánosnét és Mauer Mihályné Petrichevich Horváth Annát. Az említett Kassai Istvánnal a települések cseréje tovább folytatódott, csupán ezért kerültek most bele ennek a végakaratnak az anyagába.

Erzsébeték négyen voltak testvérek. Ezt Sükösd György végrendeletében egyszer sem érinti. Az évszámok ismerete nélkül arra gyanakodhatunk, hogy 1631-ben még kiskorúak lehettek, ha nem kerül elő a nevük még említés szintjén sem. Sajnos a két lánytestvére (húgai) keresztnevét nem tudjuk meg, mindkettőt asszonynéven írták le a testamentumban. Ők: néhai Thordai Jánosné, akinek már ekkor volt két gyermeke, Zsigmond és Ferenc; Szalánczi Lászlóné, kinek a férjét külön is említi; s végül a legfiatalabb, a féltestvére, Szikszai Zsigmond. A végakaratában még a következő, eddig nem szerepelt személyek neve olvasható: Váradi Klára öcsém, akinek a kilétét a tizenöt (!) magyar nemesi Várady családból lehetetlen kideríteni, valamint gróf szárhegyi Lázár¹⁶ István főkirályi bíró, aki a korábban még „kis neveletlen hugocskámnak” nevezett Petki Katának lett a férje.

Mint már jeleztük, a végrendelet az ingóságokra helyezi a hangsúlyt, idézzük: „az mi kevés mobilisem vagyon”; ezeket sorolja föl logikus sorrendbe csoportosítva a végakaró. Meg kell jegyeznünk, hogy a „kevés” szó nagyon szerény megállapítás, hiszen hatalmas összeget tehettek ki ezek a roppant értékes vagyontárgyak. A továbbiakban röviden, nem szám szerint ismertetjük ezeket, csupán érzékeltetni kívánjuk a főúrnő gazdagságát, és azt, hogy miket hagyományozott hozzátartozóira és távolabbi rokonaira. Ez alól csak akkor teszünk kivételt, ha valamelyiküket érdemes kiemelni.

Először az arany (aranyozott), ezüst és drágaköves ékszereit sorolja föl a 248 vert arany pénzen kívül. Az egyes tárgyak többsége természetesen többes számban értendő akkor is, ha mondatszerkesztésünk nem azt kívánja meg.

Az arany nyakláncok közül a két legértékesebb az első férjétől ajándékba kapott 94, aranyból készült és az édesanyjától örökölt darab. Továbbá arany nyomók (pecsétek), karperecek, függők (az egyik fülbevaló az anyjától való, 900 arany forintra értékelték), 15 gyűrű, gyöngyös és bogláros párták, nyakra való gyöngysorok (egyikük fekete kláris). Ezekben gyémántok, rubint, zafír, smaragd található.

A következő részben a legértékesebb használati tárgyait olvashatjuk: ezüst mosdómedence korsóval és kannával. Kupák, poharak sokasága, serlegek, ezüst sótartó, kanalak, villák, aranyozott kanna. E sorból a kupákat érdemes kiemelnünk, pontosan idézzük a mondatát: „Az két egyforma aranyas, födeles kupának egyikét, melyeknek egyikét az öreg urunk, másikat ifju urunk adta volt […] azokat hagyom Lázár Istvánné asszonyomnak Pettki Kata asszonynak.” (A két idézett személy I. és II Rákóczi György!) A ruhafélék közül említendő a suba, szoknya, kaftán – mind a legértékesebb, és főleg külföldről hozott anyagokból varrták, s boglárokkal, ékkövekkel díszítették őket. Az udvarházat rengeteg szőnyeg, kárpit tette lakályossá, finom abroszokról, lepedőkről, paplanok különböző fajtáiról is szó esik.

A lószerszámoknál feltűnik, hogy mind ezüstös vagy aranyos bevonatúak voltak, s még ékkövek is voltak némelyeken. A lábas jószágokból a lovak (ménes), tehenek, juhok és disznók említendők, mint írja, ezekből még „Csíkban is vagyon”. A két Thordai unokaöcs, Zsigmond és Ferenc örökölte ezen állatok egyharmad részét, ezenkívül kaptak egy-egy hintót és szekeret is hat-hat lóval.

A továbbiakban egy olyan felsorolás következik, amely Erzsébet asszony önzetlen jótékonykodását bizonyítja.

Hét, pontosan megnevezett templomnak hagyott asztagot, búzát, bort, valamint kupát – utóbbin valószínűleg a serleget, kelyhet kell értenünk. A vásárhelyi és a segesvári ispotálynak, azaz kórháznak búzát, teheneket, szalonnát adományozott. (Nem is gondolnánk, hogy már a 17. század elején működtek ilyen intézmények ezekben a városokban.) Az „itt” élő – nem tudjuk, hogy csak Teremire gondolt-e – magyar, oláh és szász jobbágyoknak búzát osztatott szét. S valószínűleg nem véletlen, hogy a vásárhelyi esperesnek két kocsit örökített két-két lóval. Ugyanis neki is, mint az első férjének, volt egy határozott kikötése: „engemet igen böcsülettel temessenek el és hozzám illendő képen”.

Végakaratának aláíró tanúja három nemes ember volt: kisegrestői Angyalos István, nyárádtői Maksai Balázs és nagyernyei Mosa István.

A végrendeletből nem derült ki, hogy Borsvay Erzsébet milyen vallású volt, valamint az sem, hogy melyik falujában kérte az eltemettetését. De valószínűleg őt is a birtokközpontjuknak, Tereminek abban a templomában helyezték örök nyugalomra, amelyet első férje újíttatott meg, s ahova halála után elhelyeztette a faragott kőszarkofágját.

Amint a bevezetésben említettük, a Sükösd családdal már többen is foglalkoztak, de egyetlen szerzőnek sem sikerült róluk pontos, évszámokkal és egyéb adatokkal kiegészített családfát fölrajzolni. Így történt az itt olvasható írás esetében is. Mindezek ellenére újabb elemek révén ismertethettük meg a közel négyszáz évvel ezelőtt kihalt erdélyi magyar, főúri családot, az itt idézett házaspár magánéletét, és pozitív, követendő emberi tulajdonságaikat bemutatva ismét emléket állíthattunk nekik a folyóirat hasábjain.

Jegyzetek

1 Orbán Balázs: A székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismereti szempontból. Ráth Mór Bizománya. Pest. 1868.

2 Kempelen Béla: Magyar nemes családok. 9. kötet.

3 Nagy Iván: Magyarország nemes családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal. X. Pest. 1863. 412.

4 Kelemen Lajos: Nagyteremi Sükösd György végrendelete. 1631. március 20. Történelmi Tár. 1901. 299–305.

5 Deák Farkas: Két végrendelet a XVII. és XVIII. századból. (I. Petki Farkasné végrendelete 1647.) Történelmi Tár. 1878. 949–955.

6 Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára I. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1988. 758.

7 Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára. Magyar Nyelvtudományi Társaság. Budapest. 1993. 930.

8 Nagy Iván a családot Ugocsa vármegyei eredetűnek említi.

9 Lelkes György: Magyar helységnév-azonosító szótár. Argumentum. 2011. p. 472.

10 A családnév Petki, Petky és Pettki alakban is olvasható. Nemesi előnevük derzsi vagy királyhalmi.

11 A horvát eredetű családnevet az eltérő magyar helyesírás nem tudja pontosan visszaadni, ezért több alakban olvasható. Leggyakoribb a Petrichevich változat. Miklós nagybátyja, Kozma, fogarasi várnagy volt; Petki Farkas leánytestvérének, Borának a férje, innen ered a komaság.

12 A síremlék Nagyteremiből, az egykori unitárius templomból állítólag a Kolozsvári Történeti Múzeumba került.

https://library.hungaricana.hu/hu/view/CredoEvangMuhely_11_2005_1_2/?qu…

13 A család- és helynevek több írásváltozatából azt választottuk ki, amelyik a legközelebb áll a mai írásképhez.

14 Nagy I. i. m. II. 1858. p. 78.

15 Másképp: atyjafia. Régen: valakivel nem a legközelebbi családi kapcsolatban levő személy, rokon.

16 Egyik 16. század végén élt, Sükösd Erzsébet családtagjuknak Lázár András csíki főkirálybíró volt a férje, tehát a Lázár családdal már korábban is rokonságba kerültek.