Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Katolikus egyházi kiállítótér a Szent Mihály-plébánia tulajdonában

Az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótér 2018 augusztusában nyílt meg Kolozsváron, a Szent Mihály plébániához tartozó kiállítótérként. Ennek ötlete a 2017 decemberében elhunyt Kovács Sándor főesperes idején merült fel, aki arra törekedett, hogy a létesítmény mihamarabb fogadhassa a tárlatokat és a látogatókat. A megnyitó Kémenes Lóránt Zoltán főesperessége idején volt a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az egyházi múzeumok, kiállítóterek sora így teljessé vált, lévén, hogy abban az évben két hasonló intézmény is megnyílt: egy az unitárius felekezet keretében, egy a katolikus egyház berkeiben. Mint tudjuk a református múzeum is egy évvel azelőtt, 2017-ben nyitotta meg kapuit a reformáció 500 éves jubileuma alkalmával.




A katolikus kiállítótér termeiben az egyház múltjához kapcsolódó tárgyak
és a modern művészet alkotásai egyaránt helyet kapnak.
Forró Ágnes felvétele

A kiállítótér részint állandó tárlatnak (katolikus egyháztörténeti emlékek), részint időszakos, modern tárlatoknak ad helyet. Az állandó tárlat megszervezése, berendezése a Gyulafehérvári Érsekség fő-művészettörténésze, Hegedűs Enikő munkáját dicséri.

Az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótér tehát részint Kolozsvár katolikus egyházi művészetébe kíván betekintést nyújtani. Ezen belül is elsősorban a Szent Mihály-templom és a piarista (volt jezsuita vagy egyetemi) templom tárgyi emlékeit sorakoztatja fel a látogatók előtt.

A katolikus kiállítótér megnyitása hiánypótló, a Szent Mihály-templom története ugyanis szorosan kapcsolódik a város múltjához és jelenéhez. A város főterét, aminek múltja a középkorba nyúlik vissza, meghatározza a plébániatemplom impozáns méretű 14–15. századi épülete, ami egyben a város jelképévé is vált. Amint tudjuk a plébániatemplom és környéke sokat alakult az idők során: a plébániatemplom köré épített 16. századi falat később, a 20. század elején, lebontották és Fadrusz János Mátyás király szoborcsoportja került 1902-ben a tér közepére, a templom déli oldalára. A főtér mai képét, kinézetét Pákey Lajos tervezte meg (hagyatéka az Unitárius Levéltárban található).

A főtéri Szent Mihály-templom hírnevéhez, az építészeti és művészeti értékei mellett olyan kiemelt jelentőségű világi és egyházi események is hozzájárultak, mint például Báthory Gábor és Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmé választása, valamint Márton Áron gyulafehérvári püspökké szentelése (1939. február 12-én). Ugyanakkor számos országgyűlésnek adott otthont a 16–17. századok során.

A kiállítótér koncepciójához tehát elsődlegesen a plébániatemplom múltjának, történeti és művészettörténeti értékeinek a bemutatása tartozik. Emellett a katolikus gyűjtemény részét képezi a piarista templom emlékanyaga. A piarista templom nem csupán kulturálisan képez egy egységet a plébánia egyházi múltjával, de adminisztrálása is a plébániatemplomhoz tartozik.

A plébániatemplom külső és belső építészeti szerkezetében mindmáig a középkori formát őrzi, ami a 14. század második felére nyúlik vissza és a 15. század közepén befejeződött gótikus stílust képviseli. A templom mai, külső képéhez ugyanakkor az északi homlokzathoz csatlakozó neogótikus torony (1837–1859) is hozzátartozik. A 17. században kétszer is leégett az eredeti, gótikus torony (1665, 1697), emiatt építették újra neogótikus stílusban a 19. század folyamán. Tárlatunk első termében tehát a főtér és temploma egykori kinézetére, a toronyépítésre vonatkozó tervrajzok és dokumentumok láthatók a 18–20. századból.

Emellett a plébánia levéltárában őrzött, igen értékes középkori dokumentumokból is kiállítottunk a plébániatemplom történetéhez és a város katolikus múltjához (a Szent Erzsébet ispotályhoz) kötődő dokumentumokat, pápai okleveleket. Történetünk tehát a középkortól a 20. század derekáig vezeti végig a látogatót. Ebbe az idősávba nagyon jól beékelődnek a jezsuita és piarista szerzetesrendi iratok, valamint a jezsuita nyomdából kikerült könyvek.

A piarista vagy jezsuita, illetve egyetemi templom az erdélyi barokk építészettörténetben az első teljes mértékben barokk koncepció alapján megépült templom (1718–1724). A fennmaradt levéltári és kincstári anyagából láthatunk tárlatunkon, ami az iratok és a könyvek mellett liturgikus kegytárgyakat (miseruhák, serlegek stb.) vonultat fel a látogatók előtt. Mindez kiegészül számos, a plébániatemplom tulajdonában lévő, kegytárggyal. Külön kiemelném a piarista templom tulajdonában lévő kolozsvári vagy füzesmikolai Könnyező Madonnához kapcsolódó ún. votív, vagy hálaadó tárgyakat és az ikonhoz kötődő írott anyagot, csodatárjegyzéket (17–18. századi emlékanyag). A Szent Mihály-templom és a piarista templom műemlékei (iratok, könyvek, kegytárgyak, oltárszobrok, festmények) Kolozsvár egyházi életének múltjára irányítják rá figyelmünket, arra a sokszínű hagyományra, ami meghatározta az idők során a különböző felekezetek egyházi művészetét.

A Szent Mihály-templom belső berendezése, liturgikus tere jelentős változásoknak volt kitéve az évszázadok során. A reformáció térhódításával a templom előbb evangélikus, majd református, és közel százötven évig unitárius használatban volt. Általában elmondható, hogy a reformáció felekezetei puritánabb liturgikus teret alakítottak ki templomaikban, mint a katolikusok. Ezzel magyarázható, hogy egy sem maradt fenn a plébániatemplom középkori oltárai közül. A középkori oltárok – a levéltári forrásokból ismert Szent Katalin- (1408), Szent Mihály- (1422), Krisztus Teste-, Szent János- (1459) és Mindenszentek-oltár (1475) – a reformáció térhódításával megsemmisültek. Fennmaradt viszont a plébániai levéltárban a Szent Katalin oltárra vonatkozó alapító oklevél. A templom 1716-ban került vissza a katolikus felekezet tulajdonába, ami lehetővé tette liturgikus terének újbóli átgondolását. Antalfi János (Főoltár, 1725) és Bíró János plébánosok [Nagyboldogasszony-oltár (18. század első fele), Szent Család-oltár (18. század első fele), Háromkirályok imádása-oltár (1747–1750), Szent Katalin-oltár (1750), Szent Kereszt-oltár (1748–1756)] a kornak megfelelő barokk oltárokat rendeltek meg a korszak neves mestereitől.

1725-ben Antalfi János plébános emeltetett főoltárt, amelynek Szent Mihály arkangyalt ábrázoló nagyméretű oltárképe maradt fenn. Az 1740-es évektől Bíró János plébános (1739–1761) a korszak neves erdélyi szobrászaitól, Johann Nachtigaltól és Anton Schuchbauertől rendelt oltárokat. Nachtigall egy, Schuchbauer öt oltárt készített, a templomban jelenleg is álló, faragott szószékén közösen dolgoztak (1740–1750). A szószék és egyes oltárok munkálatainál két tiroli származású asztalosmester is részt vett. Az asztalos szerkezet elkészítését Severinus Pech, az aranyozásokat többnyire Grassler György és a nagyváradi származású Katzler András végezték.

A 18. században felállított oltárok – a Nagyboldogasszony-oltár (18. század első fele), a Szent Család-oltár (18. század első fele), a Háromkirályok imádása-oltár (1747–1750), a Szent Katalin-oltár (1750), a Szent Kereszt-oltár (1748–1756) – a Szent Mihály-templomot az erdélyi barokk szobrászat egyik legjelentősebb belső terévé alakították.

A templom 1950-es évekbeli helyreállítási munkálatai során Bágyuj Lajos építész több barokk oltárt eltávolíttatott. A szétbontott oltárok elemeit a toronyban és a plébánián helyezték el. Ezekből az oltárszobrokból és képekből láthatnak néhányat a kiállításon. Általuk érzékelhető a templom barokk berendezésének művészi színvonala, amely csupán töredéke annak a látványnak, ami még az 1950-es évekig fogadta a templomba belépőket, és már csak archív (egykor a budapesti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Fotótárában őrzött) felvételeken látszik.

A kiállítótér utca felöli részén a modern művészetnek adunk teret havi kiállítások keretében. Modern művészeti tárlataink úgyszintén 2017-től, a megnyitástól kezdődően vannak. Ennek keretében számos rendezvény volt, amelyeknek jellege nagyon színes, a festészettől kezdődően, szobrászat, textilművészet, tűzzománc készítésű munkák és tárlatok mind megtalálhatók az események sorában. Ezen belül a Kolozsvári Magyar Napok keretében minden év augusztusában a Kolozsvár Társaság rendezvényének adtunk otthont (A Kárpát-medence kopjafái – 2017, Ady Endre emlékkiállítás – 2018). Ugyancsak évi gyakorisággal, szeptemberben a magyarországi Ars Sacra mozgalom keretében ugyanilyen témafelvetéssel csoportos kiállítások is vannak Sabău-Trifu Cristina szervezésében. E két rendezvényt leszámítva a téma és a művész megválasztásában mi magunk döntünk az év tárlatainak repertoárja tekintetében.

A modern művészetnek szánt kiállítótér a megnyitás óta számos tárlatnak adott helyet.

Kiállításaink sorát Forró Ágnes meseszerű pasztell-világa nyitotta meg (2018. november), ezt követően visszautazhattunk a 20. századi művészet derekára Bányai Éva emlékkiállításának köszönhetően (2018. december). Majd színes, többféle anyagra készült munkái révén megismerhettük Tudoran Clara-Livia festett falapát és textilművészetét – kenyérsütő lapátjai és textiljei mind a kenyérsütés népi és vallásos világát idézték fel szimbólumvilágában (2019. február).




Beszélgetés Forró Ágnes kiállításmegnyitóján.
Balról: Tibori Szabó Zoltán, Forró Ágnes, Egyed Emese és Hegyi Johanna.
A szerző felvétele

Vdovkina Anasztaszija a tűzzománc-mesterséget otthonról, Oroszországból hozta, apjának köszönhetően műveli. Tűzképek című tűzzománc-kiállítása mind a hagyományos orosz művészet, ikonfestészet, mind a modern, többféle alapanyagot (fa, réz, acél, kötél, színes üvegpor – a zománc alapanyaga) és formavilágot ötvöző művészetét ismerhette meg a kolozsvári közönség tavaly márciusban. Ezt követően zilahi művészek (Adorján Imola, Major Tímea, Keresztes József, Rózsa Róbert, Sepsi József, Szabó Attila, Szabó Vilmos, Vári-Váncza Edith) csoportos festmény-kiállításának is otthont adtunk Szabó Attila szervezésében (2019. április). A kiállításba rendhagyó módon könyvbemutatót és borkóstolót is beiktattunk: Bánffy Zsuzsanna daloskönyvét (Gáspár Attila szerkesztésében) szi­lágysámsoni borászok kóstolójával és vásárlási lehetőségével, valamint az éppen bemutatott könyvből válogatott szilágysági citera-muzsikával sikerült feldobni a hangulatot. Később László Dániel budapesti festőművész Mária út témakörben alkotott munkáit szemlélhettük meg. A festő a személyes élményeit, a bejárt útvonal tájait és kegyhelyeit vitte vászonra (2019. június).

A tavaly augusztusi Kolozsvári Magyar Napok után Nagy Enikő grafika- és tűzzománcművész életmű-kiállítása nyílt meg (2019. augusztus-szeptember). Nagy Enikő még a kommunizmus idején szovjetunióbeli látogatása és az ottani múzeumi élmények hatására, önerőből fejlesztette ki férje segítségével (Egri László, üvegművész) a tűzzománc technikáját kísérleti úton, és Kolozsváron elsőként. Gyönyörű alkotásai a népi és a vallásos motívumok világát idézik. Hagyományos technikával készült, rekeszzománc készítésű munkái egyedülállóak a maguk nemében.

Sipos László festőt nem szükséges bemutatni a kolozsvári közönségnek, festményeit több kolozsvári tárlaton is láthattuk, megcsodálhattuk. Tavaly októberi tárlatunkon Kínálat az életműből címmel összképet kaphattunk eddigi festményeiből és grafikáiból. Novemberi tárlatunk M. Lovász Noémi Életérzések tematikájú, speciális anyagra lenyomat technikával készült (jelly print) munkái, a színekben gazdag, elmosódott és egymásra tevődő formavilágával a kollázs-hatást nyújtják, holott nem kollázs-technikával készülnek (2019. szeptember).

Tavaly decemberi tárlatunk az orosz kultúrának adott teret. Nemzetközi jellegénél fogva több, emigrált orosz tűzzománcművész munkáit nézhettük meg (Olga Alekszandrova – Franciaország, Olga Erokhova – Oroszország, Tóth Szvetlána – Magyarország), akikhez Kolozsváron élő, ugyancsak a szakmában dolgozó művészek is csatlakoztak (Egri András, Nagy Enikő †, Vdovkina Anasztaszija).




Oklevelek, címerek a római katolikus kiállítótérben. Forró Ágnes felvétele

A Tűzzománc Fesztivál keretében kétszer volt workshop. Ezek keretében ki lehetett próbálni és alapszinten elsajátítani a tűzzománc-készítés fortélyait (festett zománc, rekeszzománc). A fesztivál keretében felállított tárlaton mindkét technikával készült, formavilágát tekintve a hagyományosabb (népi, vallásos, mitologikus) motívumtól, az absztrakt kivitelezésig mindenféle munkával találkozhattunk.

Amint láthattuk, kiállításaink nagyon sokszínűek és majdnem minden művészeti ágra kiterjednek: festészetre, grafikára, szobrászatra, textilművészetre, tűzzománcra. Háttérbe szorult viszont mostanáig a szobrászat egyéni kiállításként, illetve teljes mértékben a kerámia művészet. Ennek jobbára technikai okai vannak, kiállítóterünk a felfüggeszthető képekre rendezkedett be mostanáig. De tervezzük egyéni kiállításként Kun Árpád György szobrász alkotásainak a bemutatását, Darvas Tünde festő, valamint a tűz témakörben minden tűzben készült alkotómunkája (kerámia, tűzzománc, üveg) kiállítását, miután újból megnyithatjuk kapuinkat.

Nagy hangsúlyt fektetünk a sokszínűségre, és elsősorban a jelenkori művészet és művészek bemutatására. Kiállításainkat olykor más rendezvényekkel is megspékeljük: könyvbemutatóval, borkóstolóval, zenével.

Rendezvényeinket minden médiahálón hirdetjük: nyomtatott újságban, folyóiratban, rádióban, internetportálokon (Transindex, illetve facebook oldalunkon). Az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítás facebook oldalán nem csupán eseményeinket lehet nyomon követni, hanem az erről megjelenő tudósításokat, írásokat is feltöltjük. Így mintegy kirajzolódik működésünk minden lépése, a múzeum profilja is egyben.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Csutak Levente, Lóvita

Székelyföld egyik jellegzetes képzőművészeti alkotóműhelyének záróeseménye, az Incitato-művésztábor kiállítása rangos ünnepe „Háromszék Párisának”, Kézdivásárhelynek. Az 1990-es évek elején önállósuló, új lendületet vett felső-háromszéki lovas kultúra, a ló szeretetének, megbecsülésének kibontakozása tartalommal telítődött azáltal, hogy vizualitás művészetének lelkületével társult.

Akik járnak képzőművészeti kiállításokra, tudják, hogy a megnyitójukat gyakran kísérik zenei fellépések. A templomokban a liturgia, az istentisztelet része a zene, az ének. Ez a jelenség természetesnek tűnik, és az is. Az őskorban a mágikus gondolkodás korában az ének, tánc, színjáték, képzőművészet együttesen igyekezett hatni a természet erőire. Egyes primitív törzseknél ez ma is megtalálható. Csak a későbbi korokban váltak külön az egyes művészeti ágak.

Frissek a színek is, mintha abban a pillanatban ő látta volna meg őket, és úgy, ahogy a képeire kerültek. Frissek a formák: akárhányadik macska, akármelyik tájkép vagy mandala, mindig éppen az első és az egyetlen. Mátyás sohasem volt olyan, mint az ő képén, mégis Mátyás kétségbevonhatatlanul. Friss a mese, amely még senkivel nem történt meg pontosan így. És minden történet mese, akár szomorú, akár boldog.

Budapest, Szépművészeti Múzeum

Budapest szokásához híven most is bőséges művészeti tárlatokkal szolgált a hazai és külföldi közönség számára. A Szépművészeti Múzeum előtti sor is azt mutatta, hogy odabent nagy érdeklődésnek örvendő kiállítások láthatók: Rembrandt és tanítványainak rajzai, rézkarcai, valamint Rubens, Van Dyck és a flamand iskola fénykora. A felsorolt művészek a kultúra örökzöldjei, akiket mindig szívesen megnézünk vagy újranézünk. Az épülettel szemben található a legnagyobb budapesti kiállítóterem, a Műcsarnok, ahol a 88 éves Keleti Éva fényképész évtizedekre visszatekintő képein művészek ifjú és időskori arcai elevenednek meg. 

Csupán az anyag, a pasztell és a tech­nika köti össze kettejük művészetét – vallja Forró Ágnes festő, grafikus, aki édesapja munkásságáról, az apa-lá­nya viszonyról és az együtt töltött pillanatokról is mesélt. Az apropót a kolozsvári Művészeti Múzeumban szervezett Forró Antal-emlékkiál­lítás szolgáltatta, ahol a kézdimar­tonosi születésű művész pályájának ismert és kevésbé ismert, vagy talán már elfelejtett részleteibe tekinthet­tek be az érdeklődők július 23-a és augusztus 11-e között. Tájak és em­berek által ihletett pasztelljei, szén­rajzai, változatos technikával készült portréi, olajfestményei egyaránt sze­repeltek a tárlaton, emellett a művész saját maga szórakoztatására készített faragványait is megcsodálhatták a betérők. Személyes élményekkel áti­tatott portré Forró Antalról és lányáról, Forró Ágnesről, akivel a múltban és a jelenben barangolunk.

Magyarország kolozsvári Főkonzulátusá­nak rendezvényterme ez alkalommal egy finn ex libris kiállításnak ad otthont. A kiállítás mindenekelőtt a könyvbará­tok és a kisgrafika kedvelőinek nyújt maradandó élményt. Az ex libris köny­veink dísze, valamint a grafika gyöngy­szeme, intim ágazata, egyidős a könyv­nyomtatás kezdeteivel. Napjainkban világviszonylatban reneszánszát éli. 

Sajdik Ferenc

Az ember egyre jobban becsüli a gyermekkort, mert rájön, hogy min­den ott dől el. Tulajdonképpen a későbbi sors majdhogynem gyermekkorban dől el, nekem legalább is így volt, mert a nagynéném látta, hogy szeretek rajzolni. Lexikonokból másoltam főleg halakat, mert azokat könnyű rajzolni. Egyszer a konyhában tárgyalták a szüleimmel, hogy mi legyek. Unokatestvérem már rajziskolába járt, azt mondta, menjek oda. Így lettem rajzoló.

A gyermekek esztétikai nevelése már az ókori Athénban elkezdődött, Spártával ellentétben, ahol a katonai nevelés volt a meghatározó. Athénban a „kaloka­gathia” elve érvényesült, vagyis „a szép és jó”, harmonikus egysége. Itt az ifjak nevelése magába foglalta a költészetet, zenét, táncot, rajzot is. Arisztotelész megfogalmazta, hogy az esztétikai ne­veléssel az ember megtisztul, magasabb szintre emelkedik, és az erkölcsi jót is képes megvalósítania. Platón szerint a ritmus és a harmónia hatol be legjobban a lélek belsejébe.

A mi hibánk, hogy annyi gond és baj vesz körül bennünket. Ennek forrása pedig az, hogy nem tudunk kommunikálni egymással. Nincs bátorságunk leülni, és azt mondani: megbántottál. Pedig ezáltal is sok minden egyszerűbb lenne – vallja Gally Anna Katalin, aki Kolozsváron végezte tanulmányait, 1965-ben diplomázott a Pedagógiai Főiskola képzőművészeti szakán. Tagja az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesületének, a Barabás Miklós Céhnek és az Országos Képzőművészek Szövetségének. Művészi kiteljesedését nyugdíjazása utánra teszik ismerői közül többen is. Ahogy Székely Sebestyén György művészettörténész fogalmaz a művész 70. születésnapjára megjelent katalógusban, „műkritikánk bevett és túlzott mértékben használt terminusa a »lírai hangvétel«, amellyel sokszor a művész erőtlenségét palástolják a műkritikusok. Gally A. Katalin képeinek az esetében azonban éppenséggel jogos és indokolt erre hivatkozni, ugyanis kevés olyan festőnk van, akinél a líraiság és a melankólia, a pasztellek finom árnyalatai ilyen szervesen és erősen szövődnek össze.”  

Makkai János

Zsil völgyének különleges kincse került felszínre az idei Zsil-völgyi Kulturális Magyar Napok alkalmával. A Petőfi-ösztöndíjjal e térségben tevékenykedő Luzsicza Fanni és Jeszenszky Melinda kezdeményezésére és kitartó kutatása nyomán sikerült a nagyközönség elé tárni az 1956 és 1970 között működött Zsil-völgyi festőkolónia történetét. Két tárlat született ez alkalomból: a petrozsényi Ion D. Sârbu Színházban a Zsil-völgyi alkotói kör tagjainak munkáiból álló gyűjteményes tárlat, illetve a lupényi Tellmann József Művészeti Galériában egy Mátyás József-emlékkiállítás. A kutatásban, anyaggyűjtésben nagy segítséget nyújtott Makkai János Zsil-völgyi születésű, Kolozsváron élő képzőművész, aki a petrozsényi tárlat megnyitóján ismertette a feledésbe merült, de művészettörténeti szempontból komoly jelentőséggel bíró és feltárásra, értékelésre váró hajdani Zsil-völgyi művésztelep történetét. A tárlatmegnyitó előadásra építve készült az alábbi interjú.

aradi 13

Az aradi tizenhárom vértanú arcképét Barabás Miklós egy kőnyomaton örökítette meg. Bár a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában lévő példányt 1867-re datálják, a rajz nem szerepel a művész képjegyzékében, vagy később a család által kiegészített listán. 

Barabás Miklós nem vett részt a szabadságharc hadi eseményeiben. Mint írja: „Én soha nem foglalkoztam politikával. Nem lévén ez a szakmám, nem is értem rá tanulmányozni. S amihez nem értek, ahhoz nem szívesen szólok. Érdekeltek ugyan az események, de semmiben részt nem vettem.” Ezzel szemben közvetve mégiscsak jelentős szerepet játszott a történésekben, hiszen ő mentette meg Batthyány Lajos vértanú miniszterelnök nagy értékű képgyűjteményét, és alig van olyan jelentős magyar személyisége a korszaknak, akinek az arcképét ne rajzolta vagy festette volna meg.

Az utóbbi két évben vallásos tárgyú kiállításokat láthattunk a kolozsvári Római Katolikus Nőszövetség rendezésében. A művészek és a közönség érdeklődéssel fogadta ezt a kulturális eseményt. Számomra ekkor világossá vált, hogy nagyon sok művészt foglalkoztatnak a keresztényi, bibliai gondolatok.

Barabás Miklós születésének 200. évfordulója alkalmából, feltehetően a február 10-i dátumhoz ragaszkodva nyitották meg 2010. február 11-én, a Budapesti Történeti Múzeumban rendezett emlékkiállítást, és hosszan sorolhatnám még a magyarországi és erdélyi sajtóban megjelent írásokat, amelyek makacsul a február 10-i dátumot emlegetve emlékeztek meg a 200. évfordulón. A cifrább évfordulós megemlékezéseket lásd a világhálón.

Az Electro Sistem egyike Nagybánya prosperáló ipari vállalatainak, része annak az újkori kibontakozásnak, melynek ösvényét magáncégek sokasága szélesbítette forgalmas országúttá. Létrehozása és fellendítése Blaskó István nevéhez fűződik, aki kiváló üzleti érzékkel és szakmai tudással teremtette meg, építette ki kapcsolatait országon belül és nemzetközi viszonylatban is.