Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Értékes hagyaték bűvöletében

 

 

„A műalkotásban egyszerre van jelen a vitalitás és a rend. Egy halálsikolyban is élet van, ott feszül és lüktet benne, mintha egyetlen pontban  sűrűsödött volna.”

(Kepes György)

 

 

Napjainkban egyre több szó esik egy nemes, természetes alapanyagról: a bőrről. A képzőművészetben szokatlan ugyan, az idők során azonban itt is teret hódított magának. A bőrdomborítás, bőrmetszés kevésbé ismert és elterjedt műfaj, de ma már helyet követel és kap magának kiállítótermekben is. A bőrt ősidők óta használja az ember, régebb óta, mint a vasat, rezet vagy a kerámiát. Megmunkálásában a tímárok szolgáltatják az alapanyagot a különböző mesterek számára. A cserzéssel kikészített állatbőr már az idők kezdete óta fontos alapanyag a világ minden táján. A marhabőr sajátos anyaga kiváló a képzőművészek számára is, kikészítésére pedig rendkívül sok lehetőség nyílik.




Írásunkat Szekernyés Péter Márton munkáival
illusztráltuk.

A nyers bőrt nyúzás után mindenek­előtt tartósítani kell. A bőr tartósításának lényege víztartalmának minimalizálása. Erre két módszer van: a szárítás és a sózás. Ezt a műveletet követi a mészben való áztatás, ami alatt a felhám nyálkahártyája szétroncsolódik. Ehhez a művelethez mészhidrátot (oltott meszet) használnak. Kidolgozásában a következő művelet a szőrtelenítés, húsolás, színezés, végül pedig a mésztelenítés, pácolás és cserzés. A különböző fogásokat nem lehet könyvből megtanulni, ehhez igen nagy gyakorlatra van szükség. Ezért a bőrrel való munkálatok állandó jellegű kísérletezést igényelnek. A kikészített bőrt lábbelihez, ruházati cikkekhez, könyvkötéshez, belső berendezésben, különböző használati tárgyak előállításában használják.

A marhabőr mindig keresett lesz, mert természetes és minőségi. A bőr kikészítése, valamint feldolgozása alapján az idők során a mesterségek lassan elhatárolódtak egymástól, úgymint a tímár, a csizmadia, a nyerges, a szíjgyártó, a könyvkötő vagy a kordoványos.

Hazai viszonylatban a bőr művészi megmunkálásában kimagasló eredményeket ért el a 2004-ben elhunyt Szekernyés Márton, akinek unokája, Szekernyés Péter Márton folytatja a kísérletezést a nagyapja által alapított Pelino Leahter cégen belül. Meg kell még említenünk a Pelle Art műhelyvezetőjét, Balázs Lászlót, aki a bőr megmunkálásában szintén szép eredményeket ért el. Balázs László a bőrmetszésre összpontosít, míg Szekernyés Péter Márton a bőrdomborítás terén ápolja az értékes hagyatékot.

Szekernyés Márton egész életét a bőrrel való kutatómunkának szentelte. Egyrészt a Dermata cipőgyári munkájában, másfelől pedig a Petőfi (ma Avram Iancu) utcai műhelyében kutatta a bőr tulajdonságait vegyészmérnöki minőségében. Édesapja, idősb Szekernyés Márton is a bőr bűvöletében élt. A Dermata, valamint a temesvári Guban cipőgyárban dolgozott a bőr kidolgozásában. Tőle maradt egy önarckép, amit dédunokája ereklyeként őriz. Fia, Márton valójában egy közismert, legendás személyiség volt, számos mondása, cselekedete maradt az utódokra, mintegy anekdotaként. Mint érdekesség mondanám el, hogy egy alkalommal csak Szekernyés Péter Márton volt a műhelyben, amikor is kereste valaki a nagyapját, Szekernyés Mártont. Csak az unoka volt a műhelyben, amikor is kereste édesapját valaki. Később az unoka már nem tudta felidézni az érdeklődő nevét, nevét, így nagyapja elővett a zsebéből egy papírt és ceruzát, majd néhány vonallal felrajzolta annak az arcvonalait, akire gondolt – és lám, sikerült azonosítani a rejtélyes illetőt. Egy másik alkalommal Szekernyés Márton a tenyerébe rajzolta annak a portréját, aki őt kereshette.

Több alkalommal, amikor a színezéshez keverte a színeket, sietségében a cipőjén próbálta ki őket. Szekernyés Márton a város egyik legendás alakja volt, nem volt mobiltelefonja, internetje, mégis rengeteg ismerőse, barátja volt. Ahogyan Gy. Szabó Bélát a fametszet királyaként emlegetik, őt nyugodtan emlegethetjük a bőr királyának. Az unoka így két nemzedék tapasztalatait és tudását örökölte. Ezt az értékes hagyatékot gyümölcsözteti most munkáiban. Ám nem könnyű felnőni „az öreg fa árnyékában”, neki mégis sikerült. Már 2012-ben, a Szabók bástyájában rendezett egyéni kiállításán bizonyított.

Szekernyés Péter Márton 1980-ban született Kolozsváron. Már kora gyermekkorában megismerkedett a bőrrel, sokat volt nagyapjával. Elkísérte őt akkor, amikor munkatársaival találkozott a műhelyben, viszonyuk nagyon bensőséges volt. Mivel nagyapja sport­ember volt, az unokáját megtanította úszni, teniszezni, sízni, elvitte Kolozsra, Félixre, a tengerre. Ekkor még a szakma nemigen érdekelte, de figyelemmel követett mindent, ami nagyapja körül történt. Hallgatta elbeszéléseit, magyarázatait, hogy mit, miért csinál. Bárhova mentek, a műhelybe, vagy munkatársakkal való megbeszélésre, mindig magyarázott, valamire rámutatott. Ha nem mentek a műhelybe, akkor nála, otthon egyfolytában a bőrről mesélt. Vele soha unatkozott az ember.

Fiát nem érdekelte a mesterség, ő a sportnak élt, így minden figyelmét unokájára fordította. Így telt el néhány év, miközben a Bogdan Vodă Egyetem menedzsment szakján oklevelet szerzett. 2004-ben meghalt a nagyapja. Időközben sokan telefonáltak, kérdezték, hogy nincs-e egy Mátyás-szobrot, vagy napraforgót ábrázoló kép nagyapja munkáiból. Nem volt. Ekkor bement a műhelybe, és a meglévő matrica után domborított egy Mátyás-szobor-képet, vagy amit akkor kértek. Tudatosult benne, hogy ezekre a munkákra szükség, igény van, és a meglévő matricák után domborított, sajtolt egy-egy képet. Nagyapja egykori munkatársa, Bota Csaba, akivel mintegy 15 éven át dolgozott együtt, besegített, hazavitte a képeket, táskákat, hátizsákokat, és elvégezte azokat a műveleteket, amiket otthon is meg lehet csinálni. Egy adott pillanatban kijelentette, hogy ezen túl csak a műhelyben akar dolgozni. Eleinte gondot okozott, hiszen most már biztosítani kellett neki a munkát és a javadalmazást.

Rendbe tették a műhelyt, Szekernyés Péter Márton új gépeket szerzett be, felújította a régieket. Új varrógépet vásárolt, lazert, amivel sok műveletet el tud végezni, lyukasztó-, serpológépet. Felvette a kapcsolatot nagyapja egykori munkatársaival, és beszerezte a szükséges kellékeket: gyűrűt, mágnest, cipzárt stb. Így lassan megteremtették a zökkenőmentes munkához szükséges környezetet. Elkezdett dolgozni. Beiratkozott a Népművészek Egyesületébe (Asociația Meșterilor Populari), és részt vett rendszeresen a központban rendezett kis vásárokon. Eleinte telefonált, érdeklődött, hogy mikor és hol van egy vásár – ma már meghívásokat kap számos belföldi és külföldi vásárra egyaránt. Emellett munkáival járja a városokat, úgymint Bukarestet, Temesvárt, Jászvásárt, Nagyváradot, Marosvásárhelyt. Külföldi vásárokra, Németországba, Magyarországra, Olaszországba és Új-Zélandba is eljutnak munkái. Valójában a nagyapjától örökölt matricákkal készült munkái teszik ki alkotásainak kilencven százalékát. A matricákból elvesz, vagy épp motívumokat tesz hozzájuk. A színezéssel is izgalmassá, mássá teszi a képet. Ezt a világot igyekszik tovább vinni a mai ember elvárásaihoz igazodva. Mintegy húsz éve foglalkozik bőrrel, ami egy izgalmas világot tár fel előtte.

A Szabók bástyájában rendezett egyéni kiállításán 2012-ben a nagyapja matricáival készített képeivel szerepelt, melyeket a színezéssel tett változatossá. Finom művű, árnyalt színezetű dobozaival, hátizsákjaival, laptoptáskáival, női táskáival ízelítőt ad a műfaj nyújtotta lehetőségekből. Most már nagyapjához hasonlóan sejtjeiben érzi a bőrt minden titkait. Munkái változatosak, ami a színezést illeti, nincs két egyforma darab közöttük. Az örökölt matricákból motívumokat ollóz ki, amik kompozícióvá tömörülnek, és hangulatok, gondolatok hordozóivá válnak.

Gondok vannak a bőrrel. Van még egy bőrgyár Brassóban, de ott nem nagy a választék. A jó minőségű bőr, amihez hozzá lehet jutni, Olaszországból való. Hozzáférhető, nem drágább, mint a hazai termék. Nagy előnye, hogy már nem kell finomítani rajta, eddig mindig szükség volt valamilyen beavatkozásra. Minden tiszta kézimunka, a domborítás, színezés egyaránt. A meglévő matricára helyezi az előzetesen meleg vízbe felpuhított bőrt, majd egy kanállal végzi a domborítást. Sok megrendelése van kolozsvári képekre, amiket ajándékba visznek Amerikába, Kanadába. Amikor elvisznek valamit, rögtön pótolja. Így a polcok mindig tele vanna női táskákkal, mappákkal, hátizsákokkal, képekkel. Felméri, hogy fontos ismerni gyökereinket, és fontos ezeket a hagyományokat átültetni a hétköznapokba. A több ezer éves motívumkincs(ek)et és formavilágot többféleképpen is meg lehet jeleníteni, ő pedig él ezzel a lehetőséggel. Egyelőre a megszokott modelleket készíti, nem újít ebben, majd, ha nem lesz ezekre igény, akkor készít újakat.

Munkái meghitt, kedvelt használati tárgyaink közé tartoznak. E munkákban ötvöződik a szép szeretete, és a bőr mint természetes alapanyag. Jó érzékkel nyúl az anyaghoz, hasznos, változatos munkák kerülnek ki műhelyéből.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Az erősen fénylő égitesteket, egymásba hajló fákat, fagyos fehéreket, izzó vöröseket, nyúlánk alakokat, bivalyokat, szamarakat ismétlő györkösi életmű első ránézésre egyszerű nyelvezetű, dekoratív képsornak tűnhet, vagy éppen ellenkezőleg, egy zárt világnak, ahol a sötét kékségekben, az időtlenségben és a némaságban nem sok minden segít eligazodni.

Györkös Mányi Albert születésének századik évfordulója alkalmából rendezett kiállításunk egy olyan olvasat, amely – reményeink szerint – bevezet ebbe a sajátos alkotói univerzumba, és segít fogódzókat találni, tájékozódni abban.

Starmüller Katalin festőművész, grafikus, díszlet- és jelmeztervező 1959. november 22-én született Kolozsváron. Tanulmányait a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet festészet–restaurálás–pedagógia szakán végezte. Meghatározó tanárai voltak: Miklóssy Gábor, T. Szűcs Ilona, Tóth László, Cseh Gusztáv, Rusz Lívia és Veress Pál. Erdélyben számos egyéni kiállítása nyílt az évek folyamán, és Magyarországon is rendszeresen részt vesz csoportos tárlatokon. 

Fodor Nagy Éva festőművészről így vallott férje, Fodor Sándor író, műfordító: „Kedves professzorom, László Gyula mondta: Az emberek iránt soha ne legyünk türelmetlenek. Olyanok, mint a virág. Van, amelyik tavasszal nyílik, van, amelyik nyáron. Némelyik ősszel, és olyan is akad, amelyik megvárja a hóharmatot. Egyik színpompásan tündököl, a másik meghúzódik a bokor alján – csak illatával árulja el magát. Azt hiszem, ez a virághasonlat igencsak talál a különböző művészegyéniségekre. Feleségem művészi kibontakozását immár több mint ötven éve figyelem. Hosszú évtizedeken át úgy véltem, keresi a maga útját, egyéni ecsetvonását. Őszülő fejjel találta meg. Ehhez azonban sokat kellett látnia-tanulnia, örvendeznie – és szenvednie.” 

Erdélyi viszonylatban Ady József egyik kiemelkedő képviselője az 1980-as évek elején fellendülő kelet-európai neoavantgárd irányzatnak. A hagyományos grafikai és festészeti technikával megalkotott munkái egyéni látásmódról tanúskodnak. Ábrázolása az absztrakt és a figuratív kifejezésmód határán mozog, ugyanakkor a szimbolikus-expresszív kategóriába is beilleszthető. 

A szobrászművész szellemi és lelki funkcióiban anyaggal dolgozik, ilyenformán valahol a mesterember, a jó értelemben vett iparos és a filozófus keveréke. Ezt az állítást igazolja Désy Károly élete és munkássága is. Saját vallomása szerint a szobrásznak ismernie kell számos mesterség titkait – a kovács, asztalos, vasöntő, esztergályos mesterségek eljárásait – ahhoz, hogy maradandót alkothasson. Egy műtárgyat többféleképpen lehet létrehozni. A kérdés az, hogy díszítő vagy funkcionális célzattal készülnek-e, vagy pedig az alkotó a plasztikai nyelv lehetőségeivel akar élni: emberi érzelmeket, gondolatokat vagy magatartásformákat kíván megjeleníteni.

Sok művész állította, hogy a művészet és az erkölcs szoros kapcsolatban áll egymással, mások a művész felelősségét hangsúlyozták ki jobban. Ezzel a témával Henri Matisse, Mattis Teutsch János, Jakobovits Miklós művészeti írásaiban is találkoztam. Első pillantásra nem könnyű ennek a kapcsolatnak a kimutatása, mivel nem erkölcsi célzatú alkotásokról van szó. A válasz a filozófusok, művészettörténészek munkáiból olvasható ki.

Nagy Elek Miklós

1944. november 29-én születtem Marosvásárhelyen. Apai ágon székely­abodi lófő székelyek voltak az őseim, anyai ágon polgári, sőt nemesi családból származom, Bolyai János feleségének, Orbán Rózának családjából. Apámat taníttatták a szülei, aminek következtében nagy műveltségre tett szert, öt nyelven beszélt, a Kolozsvári Építészeti Egyetemen tanult, és a szó legjobb értelmében, igazi úriember volt. Amikor, tartalékos tisztként behívták a frontra, nem volt nehéz azonnal feleséget találnia, és a szokásnak megfelelően, regényes módon, három nap alatt megnősülnie, minek eredményeként, háborús termékként, én is rövidesen megszülettem.

A származás, az egyéniséget formáló gyermekkori élmények, a családi hagyományok meghatározó örökséget jelentenek a képzőművészetben is. Nincs ez másképpen Balázs László esetében sem, aki képzőművész szülők gyermekeként kerülő utakon, az iparművészeten keresztül jutott el a képzőművészetig. 

Gedeon Zoltán festő és grafikusművész

Gedeon Zoltán 1922. június 29-én született a Hargita megyei Szentegyházán. Középiskolai tanulmányait a székelykeresztúri tanítóképzőben végezte 1943-ban, ezt követően 1945-ig katonai szolgálatot teljesített. 1945 januárjában orosz fogságba került, 1948. december 6-án szabadult. Hazatérését követően Lévai Ildikó pedagógussal kötött házasságot 1949-ben. 1950-ben a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola hallgatója lett: tanulmányait 1955-ben fejezte be a grafika–festészet–pedagógia szakon.

Horváth Levente festménye

A sepsiszentgyörgyi Lábasház történelmi épülete immár közel húsz éve a helyi és az erdélyi kultúra szolgálatában áll, elsősorban a képzőművészeti megnyilvánulások terén. 2020-tól, a Székely Nemzeti Múzeum székhelyének átfogó felújítása miatt immáron ez a rangos kulturális intézmény rendez tárlatokat az épület kiállítótermeiben, és most első alkalommal ennek pincegalériájában. A kortás erdélyi képzőművészek újabb munkásságát hívatott e kis galéria bemutatni, az alkotószakma elkötelezett képviselőinek kíván egy kiállítófelülete, manifesztációs közege lenni.

Vetró Artúrt személyesen a hetvenes évek végén, középiskolás koromban ismertem meg. Kolozsvárra akartam felvételizni szobrászati szakra, és mentorom, Vetró András a kincses városba, édesapjához irányított, hogy korrektúrázza a szakkörön készített munkáimat, ezzel mintegy közelebb kívántunk kerülni az egyetemi követelményekhez.

A vírushelyzet miatt második éve tart zárva a Csíki Székely Múzeumhoz tartozó zsögödi Nagy Imre Galéria és Emlékház. A múzeum gondozásába tartozó hagyaték népszerűsítése azonban továbbra is egyik fontos feladata az intézménynek. A tavalyi szünetet követően idén egy új Nagy Imre-kiállítás várja közönségét a Mikó-vár épületében június 18. és július 30. között – a kiállítás szervezője a Csíki Székely Múzeum, kurátorok Ladó Ágota és Túros Eszter művészettörténészek.

haáz rezső kicsapás a kollégiumból

Rendkívül jelentős az képanyag, amelyet a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum 2021 évi kiállításaira összegyűjtött, és Székelyudvarhelyen, illetve Csíkszeredában kiállított. Jelentőségét az teszi megalapozottá, hogy Haáz Ferenc Rezső2 képzőművészeti munkáit mindeddig ilyen mennyiségben összegyűjtve nem láthatta a közönség.

Napjaink embere egyfajta hiányérzet és egyensúlyvesztés fenyegető kataklizmáját éli. Rohanó világunkban megbomlik és elemeire tagolódik egy tartósnak vélt biológiai egyensúly. Az ember elemi életérzései, mint a szeretet, magány, elszigeteltség, szorongás mélyebb, összetettebb tartalmat nyernek. A modern ember ezeknek az érzéseknek próbál hangot adni, ki-ki a maga módján: szavakban, hangokban, képekben. 

A posztmodern kifejezéssel gyakran találkoztam olvasmányaim során, ezért elhatároztam, hogy tanulmányozni fogom azt az elméletet, amely korunk képzőművészetére is vonatkozik. Hátterében olyan gondolatokat találtam, hogy a tudomány és technika nem oldotta meg az emberiség nagy gondjait. Példa erre a II. világháború, a holokauszt vagy napjaink egyik legsúlyosabb problémája, a világméretű környezetszennyezés.