Értékes hagyaték bűvöletében

„A műalkotásban egyszerre van jelen a vitalitás és a rend. Egy halálsikolyban is élet van, ott feszül és lüktet benne, mintha egyetlen pontban  sűrűsödött volna.”

(Kepes György)

Napjainkban egyre több szó esik egy nemes, természetes alapanyagról: a bőrről. A képzőművészetben szokatlan ugyan, az idők során azonban itt is teret hódított magának. A bőrdomborítás, bőrmetszés kevésbé ismert és elterjedt műfaj, de ma már helyet követel és kap magának kiállítótermekben is. A bőrt ősidők óta használja az ember, régebb óta, mint a vasat, rezet vagy a kerámiát. Megmunkálásában a tímárok szolgáltatják az alapanyagot a különböző mesterek számára. A cserzéssel kikészített állatbőr már az idők kezdete óta fontos alapanyag a világ minden táján. A marhabőr sajátos anyaga kiváló a képzőművészek számára is, kikészítésére pedig rendkívül sok lehetőség nyílik.

A nyers bőrt nyúzás után mindenek­előtt tartósítani kell. A bőr tartósításának lényege víztartalmának minimalizálása. Erre két módszer van: a szárítás és a sózás. Ezt a műveletet követi a mészben való áztatás, ami alatt a felhám nyálkahártyája szétroncsolódik. Ehhez a művelethez mészhidrátot (oltott meszet) használnak. Kidolgozásában a következő művelet a szőrtelenítés, húsolás, színezés, végül pedig a mésztelenítés, pácolás és cserzés. A különböző fogásokat nem lehet könyvből megtanulni, ehhez igen nagy gyakorlatra van szükség. Ezért a bőrrel való munkálatok állandó jellegű kísérletezést igényelnek. A kikészített bőrt lábbelihez, ruházati cikkekhez, könyvkötéshez, belső berendezésben, különböző használati tárgyak előállításában használják.

A marhabőr mindig keresett lesz, mert természetes és minőségi. A bőr kikészítése, valamint feldolgozása alapján az idők során a mesterségek lassan elhatárolódtak egymástól, úgymint a tímár, a csizmadia, a nyerges, a szíjgyártó, a könyvkötő vagy a kordoványos.

Hazai viszonylatban a bőr művészi megmunkálásában kimagasló eredményeket ért el a 2004-ben elhunyt Szekernyés Márton, akinek unokája, Szekernyés Péter Márton folytatja a kísérletezést a nagyapja által alapított Pelino Leahter cégen belül. Meg kell még említenünk a Pelle Art műhelyvezetőjét, Balázs Lászlót, aki a bőr megmunkálásában szintén szép eredményeket ért el. Balázs László a bőrmetszésre összpontosít, míg Szekernyés Péter Márton a bőrdomborítás terén ápolja az értékes hagyatékot.

Szekernyés Márton egész életét a bőrrel való kutatómunkának szentelte. Egyrészt a Dermata cipőgyári munkájában, másfelől pedig a Petőfi (ma Avram Iancu) utcai műhelyében kutatta a bőr tulajdonságait vegyészmérnöki minőségében. Édesapja, idősb Szekernyés Márton is a bőr bűvöletében élt. A Dermata, valamint a temesvári Guban cipőgyárban dolgozott a bőr kidolgozásában. Tőle maradt egy önarckép, amit dédunokája ereklyeként őriz. Fia, Márton valójában egy közismert, legendás személyiség volt, számos mondása, cselekedete maradt az utódokra, mintegy anekdotaként. Mint érdekesség mondanám el, hogy egy alkalommal csak Szekernyés Péter Márton volt a műhelyben, amikor is kereste valaki a nagyapját, Szekernyés Mártont. Csak az unoka volt a műhelyben, amikor is kereste édesapját valaki. Később az unoka már nem tudta felidézni az érdeklődő nevét, nevét, így nagyapja elővett a zsebéből egy papírt és ceruzát, majd néhány vonallal felrajzolta annak az arcvonalait, akire gondolt – és lám, sikerült azonosítani a rejtélyes illetőt. Egy másik alkalommal Szekernyés Márton a tenyerébe rajzolta annak a portréját, aki őt kereshette.

Több alkalommal, amikor a színezéshez keverte a színeket, sietségében a cipőjén próbálta ki őket. Szekernyés Márton a város egyik legendás alakja volt, nem volt mobiltelefonja, internetje, mégis rengeteg ismerőse, barátja volt. Ahogyan Gy. Szabó Bélát a fametszet királyaként emlegetik, őt nyugodtan emlegethetjük a bőr királyának. Az unoka így két nemzedék tapasztalatait és tudását örökölte. Ezt az értékes hagyatékot gyümölcsözteti most munkáiban. Ám nem könnyű felnőni „az öreg fa árnyékában”, neki mégis sikerült. Már 2012-ben, a Szabók bástyájában rendezett egyéni kiállításán bizonyított.

Szekernyés Péter Márton 1980-ban született Kolozsváron. Már kora gyermekkorában megismerkedett a bőrrel, sokat volt nagyapjával. Elkísérte őt akkor, amikor munkatársaival találkozott a műhelyben, viszonyuk nagyon bensőséges volt. Mivel nagyapja sport­ember volt, az unokáját megtanította úszni, teniszezni, sízni, elvitte Kolozsra, Félixre, a tengerre. Ekkor még a szakma nemigen érdekelte, de figyelemmel követett mindent, ami nagyapja körül történt. Hallgatta elbeszéléseit, magyarázatait, hogy mit, miért csinál. Bárhova mentek, a műhelybe, vagy munkatársakkal való megbeszélésre, mindig magyarázott, valamire rámutatott. Ha nem mentek a műhelybe, akkor nála, otthon egyfolytában a bőrről mesélt. Vele soha unatkozott az ember.

Fiát nem érdekelte a mesterség, ő a sportnak élt, így minden figyelmét unokájára fordította. Így telt el néhány év, miközben a Bogdan Vodă Egyetem menedzsment szakján oklevelet szerzett. 2004-ben meghalt a nagyapja. Időközben sokan telefonáltak, kérdezték, hogy nincs-e egy Mátyás-szobrot, vagy napraforgót ábrázoló kép nagyapja munkáiból. Nem volt. Ekkor bement a műhelybe, és a meglévő matrica után domborított egy Mátyás-szobor-képet, vagy amit akkor kértek. Tudatosult benne, hogy ezekre a munkákra szükség, igény van, és a meglévő matricák után domborított, sajtolt egy-egy képet. Nagyapja egykori munkatársa, Bota Csaba, akivel mintegy 15 éven át dolgozott együtt, besegített, hazavitte a képeket, táskákat, hátizsákokat, és elvégezte azokat a műveleteket, amiket otthon is meg lehet csinálni. Egy adott pillanatban kijelentette, hogy ezen túl csak a műhelyben akar dolgozni. Eleinte gondot okozott, hiszen most már biztosítani kellett neki a munkát és a javadalmazást.

Rendbe tették a műhelyt, Szekernyés Péter Márton új gépeket szerzett be, felújította a régieket. Új varrógépet vásárolt, lazert, amivel sok műveletet el tud végezni, lyukasztó-, serpológépet. Felvette a kapcsolatot nagyapja egykori munkatársaival, és beszerezte a szükséges kellékeket: gyűrűt, mágnest, cipzárt stb. Így lassan megteremtették a zökkenőmentes munkához szükséges környezetet. Elkezdett dolgozni. Beiratkozott a Népművészek Egyesületébe (Asociația Meșterilor Populari), és részt vett rendszeresen a központban rendezett kis vásárokon. Eleinte telefonált, érdeklődött, hogy mikor és hol van egy vásár – ma már meghívásokat kap számos belföldi és külföldi vásárra egyaránt. Emellett munkáival járja a városokat, úgymint Bukarestet, Temesvárt, Jászvásárt, Nagyváradot, Marosvásárhelyt. Külföldi vásárokra, Németországba, Magyarországra, Olaszországba és Új-Zélandba is eljutnak munkái. Valójában a nagyapjától örökölt matricákkal készült munkái teszik ki alkotásainak kilencven százalékát. A matricákból elvesz, vagy épp motívumokat tesz hozzájuk. A színezéssel is izgalmassá, mássá teszi a képet. Ezt a világot igyekszik tovább vinni a mai ember elvárásaihoz igazodva. Mintegy húsz éve foglalkozik bőrrel, ami egy izgalmas világot tár fel előtte.

A Szabók bástyájában rendezett egyéni kiállításán 2012-ben a nagyapja matricáival készített képeivel szerepelt, melyeket a színezéssel tett változatossá. Finom művű, árnyalt színezetű dobozaival, hátizsákjaival, laptoptáskáival, női táskáival ízelítőt ad a műfaj nyújtotta lehetőségekből. Most már nagyapjához hasonlóan sejtjeiben érzi a bőrt minden titkait. Munkái változatosak, ami a színezést illeti, nincs két egyforma darab közöttük. Az örökölt matricákból motívumokat ollóz ki, amik kompozícióvá tömörülnek, és hangulatok, gondolatok hordozóivá válnak.

Gondok vannak a bőrrel. Van még egy bőrgyár Brassóban, de ott nem nagy a választék. A jó minőségű bőr, amihez hozzá lehet jutni, Olaszországból való. Hozzáférhető, nem drágább, mint a hazai termék. Nagy előnye, hogy már nem kell finomítani rajta, eddig mindig szükség volt valamilyen beavatkozásra. Minden tiszta kézimunka, a domborítás, színezés egyaránt. A meglévő matricára helyezi az előzetesen meleg vízbe felpuhított bőrt, majd egy kanállal végzi a domborítást. Sok megrendelése van kolozsvári képekre, amiket ajándékba visznek Amerikába, Kanadába. Amikor elvisznek valamit, rögtön pótolja. Így a polcok mindig tele vanna női táskákkal, mappákkal, hátizsákokkal, képekkel. Felméri, hogy fontos ismerni gyökereinket, és fontos ezeket a hagyományokat átültetni a hétköznapokba. A több ezer éves motívumkincs(ek)et és formavilágot többféleképpen is meg lehet jeleníteni, ő pedig él ezzel a lehetőséggel. Egyelőre a megszokott modelleket készíti, nem újít ebben, majd, ha nem lesz ezekre igény, akkor készít újakat.

Munkái meghitt, kedvelt használati tárgyaink közé tartoznak. E munkákban ötvöződik a szép szeretete, és a bőr mint természetes alapanyag. Jó érzékkel nyúl az anyaghoz, hasznos, változatos munkák kerülnek ki műhelyéből.