Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A művészet szerepe a gyermekek nevelésében

A gyermekek esztétikai nevelése már az ókori Athénban elkezdődött, Spártával ellentétben, ahol a katonai nevelés volt a meghatározó. Athénban a „kaloka­gathia” elve érvényesült, vagyis „a szép és jó”, harmonikus egysége. Itt az ifjak nevelése magába foglalta a költészetet, zenét, táncot, rajzot is. Arisztotelész megfogalmazta, hogy az esztétikai ne­veléssel az ember megtisztul, magasabb szintre emelkedik, és az erkölcsi jót is képes megvalósítania. Platón szerint a ritmus és a harmónia hatol be legjobban a lélek belsejébe.


Struktúrák

A római hódításokkal a görög kultúra elterjedt Európa-szerte. A kereszténység megerősödésével az egyházak foglal­koztak az oktatással, és a görög–római kultúrából mindent felhasználtak, ami nem ellenkezett a keresztény tanokkal. A katolikus egyház a zenén kívül a festé­szetnek és szobrászatnak is támogatója, mecénása volt. Az iparosodással fejlő­dött az általános oktatás, amelyben he­lyet kaptak olyan tantárgyak, is mint a zene, rajz, torna. A tudományok fejlődé­sével és a felvilágosodás eszméinek ter­jedésével az oktatásban is új elméletek születtek. Az esztétikai nevelés terén az áttörést a reformiskolák hozták el, mert nagy fontosságot tulajdonítottak a zené­nek, az irodalomnak és a képzőművé­szetnek az oktatásban. A reformpedagó­gia egyik úttörője Maria Montessori volt, aki a gyermeki pszichológia felhaszná­lásával dolgozta ki nevelési programját. Szükségesnek tartotta a szép környezet kialakítását is az iskolákban.


Struktúrák

A következőkben megvizsgálom a tu­dósok, művészek és filozófusok állás­pontját az esztétikai nevelés szükséges­ségéről. Einstein például úgy véli, hogy a tudomány és a művészet természeté­nél fogva összekapcsolódik. Ő is szeret­te a zenét, és gyakran hegedült. Lénye­gesnek találta a képzelőerő fejlesztését, amit fontosabbnak tartott az ismere­teknél. Marshall McLuhan (A Guten­berg-galaxis könyv szerzője): a művészet fejleszti a konfiguratív észlelést. Herbert Read, művészettörténész: az első rend, amit az ember bevezetett a világ ér­telmezésében, az esztétikai volt (ritu­álé, mítosz). A művészetekkel ma is új területeket ismerünk meg. Teller Ede, atomfizikus: ma a technika és tudo­mány nagyiramú fejlődésével az érzel­mi világnak és az értelemnek harmó­niában kell állnia egymással. Mérey Ferenc és Binet Ágnes, pszichológusok: a gyermekrajzok eleven élményhátte­rük és nagy indulati feszültségük révén keltenek esztétikai hatást. A cselekvés és képi tapasztalás alapján a gyermek könnyebben oldja meg feladatait.

Kodály Zoltán szerint a zenének min­denkiévé kell válnia, mert sokoldalúan fejleszti a gyermek képességeit, a zenei­eken kívül a koncentrációs képességet, a pontosságot, a memóriát. Ide társítha­tó a népdaltanulás és a néptánc, ame­lyek erősítik a gyermekben a közös­séghez való tartozást. Nicolas Schöffer szobrász: a tudós logikai racionalizmussal kutat, a művész intuitív, vagy­is ráérzés alapján is dönt, egy esztétikai megközelítéssel él. Itt hozzájárul a fan­tázia, ami több irányú szabadságot ad. Tarkovszkij, filmrendező: a művészet az élet értelmét tükrözi, a szeretetet és az áldozatot.

A filozófusok együtt említik a tudo­mányt és a művészetet, mint a civi­lizáció orvosait (Friedrich Nietzsche). A tudomány és művészet között nem lényegbeli a különbség, a művész is igazságot keres, csak más eszközökkel. (Gyires Béla, akadémikus). Az egzisz­tencializmus korunk nagyhatású filo­zófiája (Martin Heidegger, Karl Jaspers, Jean-Paul Sartre, Albert Camus). Alapel­vük az, hogy az egzisztencia megelőzi az általános emberit. Az ember saját dön­téseivel építi önmagát. Az vagyok, ami­vé magamat az egzisztálásban teszem. Heidegger: a műalkotás a ráció és ká­osz küzdelmét mutatja. Jaspers: a mű­vészet a lét megismerésének eszköze, szemléletes jelkép, amely sejtelemsze­rűen felvillantja a transzcendenciát, azaz a természetfölöttit. Az egziszten­cialista filozófusok az átélt tapaszta­latokból indulnak ki, ami hozzájárul az önmegvalósítás eléréséhez. Ők a pedagógiában az egyénre alapozott szemléletet képviselik, ami hasonló a reformpedagógiai törekvésekhez. Szük­ségesnek tartják a biológia, pszichológia, szociológia, etnográfia eredményeinek felhasználását a pedagógiai problémák megoldásában. Henri Hubert (archeoló­gus és szociológus) szerint a jellem első­sorban az érzelmi tapasztalatokban jut kifejezésre. Az érzelmeket a művészeti nevelés segítségével lehet képessé tenni a szép megérzésére.


Struktúrák. Készültek a Tordai Gyermekklubban

Pedagógiai tapasztalataim alapján úgy gondolom, hogy az egzisztencialis­ta pedagógia lehetőségeket tartalmaz a mai iskola sok problémájára. Csak az egyénhez való közeledés útján lehetséges, hogy minden gyermek elérje azt, amire képes. A pedagógusok, pszicholó­gusok számának növelése is egy lehető­ség. A művészeti nevelés bebizonyította, hogy pozitívan hat a tanulási nehéz­ségekkel küzdő tanulók előmenetelére is. Nekem az a tapasztalatom, hogy az agyagozásban sikereket elért gyerme­kek jobban beilleszkedtek az osztálykö­zösségbe. A mai iskola sok nehézséggel küzd, de az esztétikai nevelés az a fon­tos eszköz, amiről nem szabad lemon­dani, hanem éppen erősíteni kell.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Napjainkban egyre több szó esik egy nemes, természetes alapanyagról: a bőrről. A képzőművészetben szokatlan ugyan, az idők során azonban itt is teret hódított magának. A bőrdomborítás, bőrmetszés kevésbé ismert és elterjedt műfaj, de ma már helyet követel és kap magának kiállítótermekben is. A bőrt ősidők óta használja az ember, régebb óta, mint a vasat, rezet vagy a kerámiát. Megmunkálásában a tímárok szolgáltatják az alapanyagot a különböző mesterek számára. A cserzéssel kikészített állatbőr már az idők kezdete óta fontos alapanyag a világ minden táján. A marhabőr sajátos anyaga kiváló a képzőművészek számára is, kikészítésére pedig rendkívül sok lehetőség nyílik.

Csutak Levente, Lóvita

Székelyföld egyik jellegzetes képzőművészeti alkotóműhelyének záróeseménye, az Incitato-művésztábor kiállítása rangos ünnepe „Háromszék Párisának”, Kézdivásárhelynek. Az 1990-es évek elején önállósuló, új lendületet vett felső-háromszéki lovas kultúra, a ló szeretetének, megbecsülésének kibontakozása tartalommal telítődött azáltal, hogy vizualitás művészetének lelkületével társult.

Az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótér 2018 augusztusában nyílt meg Kolozsváron, a Szent Mihály-plébániához tartozó kiállítótérként. Ennek ötlete a 2017 decemberében elhunyt Kovács Sándor főesperes idején merült fel, aki arra törekedett, hogy a létesítmény mihamarabb fogadhassa a tárlatokat és a látogatókat. A megnyitó Kémenes Lóránt Zoltán főesperessége idején volt a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az egyházi múzeumok, kiállítóterek sora így teljessé vált, lévén, hogy abban az évben két hasonló intézmény is megnyílt: egy az unitárius felekezet keretében, egy a katolikus egyház berkeiben. Mint tudjuk a református múzeum is egy évvel azelőtt, 2017-ben nyitotta meg kapuit a reformáció 500 éves jubileuma alkalmával.

Akik járnak képzőművészeti kiállításokra, tudják, hogy a megnyitójukat gyakran kísérik zenei fellépések. A templomokban a liturgia, az istentisztelet része a zene, az ének. Ez a jelenség természetesnek tűnik, és az is. Az őskorban a mágikus gondolkodás korában az ének, tánc, színjáték, képzőművészet együttesen igyekezett hatni a természet erőire. Egyes primitív törzseknél ez ma is megtalálható. Csak a későbbi korokban váltak külön az egyes művészeti ágak.

Frissek a színek is, mintha abban a pillanatban ő látta volna meg őket, és úgy, ahogy a képeire kerültek. Frissek a formák: akárhányadik macska, akármelyik tájkép vagy mandala, mindig éppen az első és az egyetlen. Mátyás sohasem volt olyan, mint az ő képén, mégis Mátyás kétségbevonhatatlanul. Friss a mese, amely még senkivel nem történt meg pontosan így. És minden történet mese, akár szomorú, akár boldog.

Budapest, Szépművészeti Múzeum

Budapest szokásához híven most is bőséges művészeti tárlatokkal szolgált a hazai és külföldi közönség számára. A Szépművészeti Múzeum előtti sor is azt mutatta, hogy odabent nagy érdeklődésnek örvendő kiállítások láthatók: Rembrandt és tanítványainak rajzai, rézkarcai, valamint Rubens, Van Dyck és a flamand iskola fénykora. A felsorolt művészek a kultúra örökzöldjei, akiket mindig szívesen megnézünk vagy újranézünk. Az épülettel szemben található a legnagyobb budapesti kiállítóterem, a Műcsarnok, ahol a 88 éves Keleti Éva fényképész évtizedekre visszatekintő képein művészek ifjú és időskori arcai elevenednek meg. 

Csupán az anyag, a pasztell és a tech­nika köti össze kettejük művészetét – vallja Forró Ágnes festő, grafikus, aki édesapja munkásságáról, az apa-lá­nya viszonyról és az együtt töltött pillanatokról is mesélt. Az apropót a kolozsvári Művészeti Múzeumban szervezett Forró Antal-emlékkiál­lítás szolgáltatta, ahol a kézdimar­tonosi születésű művész pályájának ismert és kevésbé ismert, vagy talán már elfelejtett részleteibe tekinthet­tek be az érdeklődők július 23-a és augusztus 11-e között. Tájak és em­berek által ihletett pasztelljei, szén­rajzai, változatos technikával készült portréi, olajfestményei egyaránt sze­repeltek a tárlaton, emellett a művész saját maga szórakoztatására készített faragványait is megcsodálhatták a betérők. Személyes élményekkel áti­tatott portré Forró Antalról és lányáról, Forró Ágnesről, akivel a múltban és a jelenben barangolunk.

Magyarország kolozsvári Főkonzulátusá­nak rendezvényterme ez alkalommal egy finn ex libris kiállításnak ad otthont. A kiállítás mindenekelőtt a könyvbará­tok és a kisgrafika kedvelőinek nyújt maradandó élményt. Az ex libris köny­veink dísze, valamint a grafika gyöngy­szeme, intim ágazata, egyidős a könyv­nyomtatás kezdeteivel. Napjainkban világviszonylatban reneszánszát éli. 

Sajdik Ferenc

Az ember egyre jobban becsüli a gyermekkort, mert rájön, hogy min­den ott dől el. Tulajdonképpen a későbbi sors majdhogynem gyermekkorban dől el, nekem legalább is így volt, mert a nagynéném látta, hogy szeretek rajzolni. Lexikonokból másoltam főleg halakat, mert azokat könnyű rajzolni. Egyszer a konyhában tárgyalták a szüleimmel, hogy mi legyek. Unokatestvérem már rajziskolába járt, azt mondta, menjek oda. Így lettem rajzoló.

A mi hibánk, hogy annyi gond és baj vesz körül bennünket. Ennek forrása pedig az, hogy nem tudunk kommunikálni egymással. Nincs bátorságunk leülni, és azt mondani: megbántottál. Pedig ezáltal is sok minden egyszerűbb lenne – vallja Gally Anna Katalin, aki Kolozsváron végezte tanulmányait, 1965-ben diplomázott a Pedagógiai Főiskola képzőművészeti szakán. Tagja az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesületének, a Barabás Miklós Céhnek és az Országos Képzőművészek Szövetségének. Művészi kiteljesedését nyugdíjazása utánra teszik ismerői közül többen is. Ahogy Székely Sebestyén György művészettörténész fogalmaz a művész 70. születésnapjára megjelent katalógusban, „műkritikánk bevett és túlzott mértékben használt terminusa a »lírai hangvétel«, amellyel sokszor a művész erőtlenségét palástolják a műkritikusok. Gally A. Katalin képeinek az esetében azonban éppenséggel jogos és indokolt erre hivatkozni, ugyanis kevés olyan festőnk van, akinél a líraiság és a melankólia, a pasztellek finom árnyalatai ilyen szervesen és erősen szövődnek össze.”  

Makkai János

Zsil völgyének különleges kincse került felszínre az idei Zsil-völgyi Kulturális Magyar Napok alkalmával. A Petőfi-ösztöndíjjal e térségben tevékenykedő Luzsicza Fanni és Jeszenszky Melinda kezdeményezésére és kitartó kutatása nyomán sikerült a nagyközönség elé tárni az 1956 és 1970 között működött Zsil-völgyi festőkolónia történetét. Két tárlat született ez alkalomból: a petrozsényi Ion D. Sârbu Színházban a Zsil-völgyi alkotói kör tagjainak munkáiból álló gyűjteményes tárlat, illetve a lupényi Tellmann József Művészeti Galériában egy Mátyás József-emlékkiállítás. A kutatásban, anyaggyűjtésben nagy segítséget nyújtott Makkai János Zsil-völgyi születésű, Kolozsváron élő képzőművész, aki a petrozsényi tárlat megnyitóján ismertette a feledésbe merült, de művészettörténeti szempontból komoly jelentőséggel bíró és feltárásra, értékelésre váró hajdani Zsil-völgyi művésztelep történetét. A tárlatmegnyitó előadásra építve készült az alábbi interjú.

aradi 13

Az aradi tizenhárom vértanú arcképét Barabás Miklós egy kőnyomaton örökítette meg. Bár a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában lévő példányt 1867-re datálják, a rajz nem szerepel a művész képjegyzékében, vagy később a család által kiegészített listán. 

Barabás Miklós nem vett részt a szabadságharc hadi eseményeiben. Mint írja: „Én soha nem foglalkoztam politikával. Nem lévén ez a szakmám, nem is értem rá tanulmányozni. S amihez nem értek, ahhoz nem szívesen szólok. Érdekeltek ugyan az események, de semmiben részt nem vettem.” Ezzel szemben közvetve mégiscsak jelentős szerepet játszott a történésekben, hiszen ő mentette meg Batthyány Lajos vértanú miniszterelnök nagy értékű képgyűjteményét, és alig van olyan jelentős magyar személyisége a korszaknak, akinek az arcképét ne rajzolta vagy festette volna meg.

Az utóbbi két évben vallásos tárgyú kiállításokat láthattunk a kolozsvári Római Katolikus Nőszövetség rendezésében. A művészek és a közönség érdeklődéssel fogadta ezt a kulturális eseményt. Számomra ekkor világossá vált, hogy nagyon sok művészt foglalkoztatnak a keresztényi, bibliai gondolatok.

Barabás Miklós születésének 200. évfordulója alkalmából, feltehetően a február 10-i dátumhoz ragaszkodva nyitották meg 2010. február 11-én, a Budapesti Történeti Múzeumban rendezett emlékkiállítást, és hosszan sorolhatnám még a magyarországi és erdélyi sajtóban megjelent írásokat, amelyek makacsul a február 10-i dátumot emlegetve emlékeztek meg a 200. évfordulón. A cifrább évfordulós megemlékezéseket lásd a világhálón.