Népművészek szolgálatban

Jubileumi rendezvénnyel ünnepelte a csíkszeredai székhelyű Romániai Magyar Népművészek Szövetsége (RMNSZ) fennállásának huszadik évfordulóját. Az ünnepség a VI. Székelyföldi Napok keretében október 17-én Csíkszereda polgármesteri hivatala dísztermében zajlott az RMNSZ, a Hargita Megyei Kulturális Központ és Hargita Megye Tanácsának közös szervezésében.




Haszmann Pál előadás közben a csernátoni falumúzeumban. Vas Géza felvétele

Szatmári Ferenc RMNSZ-elnök megnyitója után Antal Attila, Csíkszereda polgármesteri jogkörökkel megbízott alpolgármestere köszöntötte az ünnepi ülésen megjelent mintegy 60 résztvevőt. Gratulált a szövetségnek az elmúlt 20 esztendő során elért eredményekhez, és annak a véleményének adott hangot, hogy a szövetség további sikeres munkájának záloga a megújulás, az állandóan változó körülményekhez való alkalmazkodási készség. Ehhez a megújulási folyamathoz kívánva sok sikert a helyi, illetve a megyei önkormányzat nevében további támogatásáról biztosította az RMNSZ-t.

Az alpolgármester után Széman Péter, az EMKE elnöke a közművelődési egyesület és a maga nevében üdvözölte az ünnepi konferencia résztvevőit, kiemelve, hogy az egyesület mindenkori vezetése az újraindulást követő időkben mindig nagy figyelmet szentelt a különféle népművészeti civil szervezetek tevékenységének, mert az EMKE a népművészek tevékenységét a közművelődés egyik fontos részének tekintette, és tekinteni fogja a jövőben is. Mint mondta, „születésnapra illik ajándékot vinni”, és ez az ajándék, amit az EMKE részéről szimbolikusan átnyújt, tulajdonképpen egy ígéret, miszerint a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával jövőre beindul a kulturális szakemberképzés, ahova a népművészeket is szívesen várják. Az így kiképzett szakemberek feladata lesz az Erdélyi Értéktár felállítását célzó helyi értékek felkutatása és összegyűjtése. Ebben a fontos és nem kicsi munkában – amelynek végső célja a Kárpát-medencei Értéktár felállítása – számít a népművészek hozzájárulására, akiknek további jó munkát és alkotó kedvet kívánt.

Az RMNSZ 20 éve a hagyományok védelmében

Az ünnepi köszöntők után Szatmári Ferenc, az RMNSZ jelenlegi elnökének ünnepi beszámolója következett. Az előadó a különböző népművészeti rendezvényeken (régiók találkozóin, kézműves táborokban, szakmai találkozókon stb.) készült fényképek segítségével illusztrálta az elmúlt 20 esztendő megvalósításait, hangsúlyozva, hogy az RMNSZ alapvető célja mindvégig a hagyományok megőrzése és védelme volt, és ennek így kell lennie a jövőben is. Mint mondta, a célok elérését három irányban látja megvalósíthatónak: a tagok közötti ismeretségek és barátságok elmélyítésében, a hagyományok őrzésében, valamint a szakmai igényességre való állandó törekvésben. Ezeknek nagy szerepük volt, van és lesz közösségi életünk erősítésében, ősi hagyományainkon alapuló nemzeti kultúránk fejlődésében és gazdasági boldogulásunkban.

Az egyes népművészek, illetve a különböző társszervezek közötti kapcsolatok, barátságok fontosságát Andrásfalvi Bertalantól kölcsönzött idézettel emelte ki: „Az embert közösségre, kapcsolatokra, szeretetre ítélte a Teremtő. Testvéri, családi, baráti falubéli, lakóhelyi és nemzeti közösségre. Mert a közösségek, kapcsolatok hiánya nemcsak a társadalmat, hanem az egyes embert is megbetegíti, szorongóvá, elhagyatottá, kiszolgáltatottá teszi.” A hagyományőrzés elsődleges szerepéről szólva megállapította, hogy bár Erdély elismerten nagyhatalom a néphagyományok terén, nem mindig tudunk élni az adott lehetőségekkel és az értékfelmutató létünket hatékonyabbá tevő szervezeti élet sem mindig működik úgy, ahogy az kívánatos lenne. A szakmaiság fontosságának tekintetében az iparművész, népművelő Bandi Dezső (1919–2005) véleményét tartja ma is érvényesnek, miszerint a népművészeknek „alapvető alkotói készségük mellett a korszerű folytatáshoz múlhatatlan szükségük van olyan népi-díszítő-, ipar- és képzőművészeti alapismeretekre, amelyek biztosíthatják munkájukban a műfaji szakszerűség tudatos érvényesülését is”. Sajnálatosnak tartotta viszont a néprajzos szakemberek közönyösségét a szövetség tevékenységével kapcsolatban, mert véleménye szerint „a közösségi értékrend kialakítása a közösség és néprajzos szakemberek közös munkája kellene, hogy legyen”. A szövetségnek a néphagyományok megőrzése irányában elért megvalósításai mellett a meg nem valósított célkitűzésként említette azt, hogy idáig nem sikerült bevonni a szövetség körébe a csángó népművészeket. A továbbiakban kitért az elmúlt időszakban megjelent, mind a szakma, mind a népművészet iránt érdeklődők számára igen fontos kiadványok ismertetésére. Abbéli reményének adott hangot, hogy megfelelő anyagi támogatás mellett a közeljövőben újraindulhat a korábban négy éven keresztül rendszeresen megjelenő Forgórózsa nevű kiadvány. Szatmári Ferenc ismertette azon szövetségi tagok, népművészek névsorát, akik az elmúlt 20 év során különböző elismerésekben, így magyar és román állami díjakban, RMNSZ-kitüntetésekben részesültek.

Ezt követően az RMNSZ egyes társ­szervezeteinek képviselői hozzászólásaikban ismertették egyesületeik tevékenységét, kibővítve ezzel az elnöki beszámolót, és egyben kifejtették jövőbeli elvárásaikat a szövetséggel szemben. Igen érdekesnek tűnt az egyik hozzászóló ama felvetése – amellyel a jelenlevők is egyetértettek –, miszerint az erdélyi népművészek által zsűriztetés céljából bemutatott munkák elbírálása ne Budapesten, hanem itt Erdélyben, egy külön erre a célra felállított szakmai bizottság által történjen, mert az itteni szakemberek sokkal jobban ismerik és értik a helyi népművészetet, mint magyarországi társaik.

A hozzászólások után okleveleket adtak át mindazok számára, akik jelenlétükkel megtisztelték az emlékkonferenciát. Külön elismerő oklevélben részesült az a 18 alapító tag, akik a mai napig tevékeny tagjai a szövetségnek. E tagok közül négyen voltak jelen, köztük Kovács Pali Ferenc, a Kalotaszegi Bokréta Kulturális Egyesület elnöke. Tevékenységük elismeréseként Hunyadi Irén, Vinkler Aranka és Suba Gyöngyvér vehették át a Népművészetért-díjat.

Az EMKE és az RMNSZ kapcsolata

A díjátadásokat követően az EMKE elnöke, Széman Péter tartott előadást az EMKE és a civil szervezetek, ezen belül az RMNSZ közötti kapcsolatok fontosságáról. A 130 éve megalakult erdélyi közművelődési egyesület célja már a kezdetekben is a magyar nemzeti tudat, valamint a hagyományok őrzése volt, és hogy „működési körében a hazafiságot fejlessze a nemzeti művelődés által”. A kezdeti célkitűzések sajnos, ma sem veszítették el időszerűségüket, ezért hangsúlyozta az előadó, hogy a 24 éve újjáalakult EMKE továbbra is mindent megtesz az önszerveződésen alapuló közművelődési, oktatási és hagyományőrző civil szervezetek támogatásáért. Nincs ez másképp az RMNSZ esetében sem, amelynek megalakulásánál ott „bábáskodott” a közművelődési egyesület is, és amely az elmúlt 20 év során „ugyanúgy mint az EMKE is, amelynek társszervezete, nemzeti jelentőségű intézménnyé válhatott”. Az előadó fontosnak tartotta kiemelni az RMNSZ szerepét „a népi kultúránk ismételt újrateremtésében, megszervezésében”, melynek küldetése „elismerni és közkinccsé tenni azokat a népművészeti alkotásokat, amelyek tiszta forrásból merítenek, küzdeni a népi giccs, a pénzért bármit létrehozó alkotók ellen, így szolgálva a közművelődést”. Előadásának végén az EMKE elnökségének nevében ismételten gratulált az RMNSZ eddigi munkájáért, majd hozzátette: „minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy lehetőségeinkhez mérten az elkövetkező esztendőkben is támogassuk az erdélyi magyar közösség számára nagyon fontos munkát végző szövetséget”.

A tanácskozás záró mozzanataként Kovács Pali Ferenc a kalotaszegi „bokrétások” nyolctagú küldöttsége, illetve az egyesület vezetősége nevében üdvözölte az egybegyűlteket és átadta az általa festett, kalotaszegi motívumokkal díszített emlékplaketteket Szatmári Ferenc elnöknek, illetve Török Csaba fafaragó mesternek, aki a Bokréta egyesület által a Csillagok találkozója név alatt megszervezett régióknak mind a 13 találkozóján részt vett.

Látogatás a csernátoni Haszmann Pál múzeumba

Az ünnepi találkozó délutánján a résztvevők mintegy 30 fős csoportja ellátogatott a csernátoni Haszmann Pál Múzeumba. A műemléknek nyilvánított múzeum kertjében a csíkszeredai fafaragók Szabó Zoltán irányítása alatt készített és felállított emlék-kopjafánál Szatmári Ferenc a szövetség nevében elhelyezte az emlékezés koszorúját. A múzeum megtekintése után a jelenlevők a Damokos Gyula-féle, szépen felújított kúria ebédlőjében gyülekeztek, abban a helységben, ahol 1995. szeptember 29-én az RMNSZ tartotta alakuló gyűlését, és ahol ezúttal meghallgatták Haszmann Pál, a múzeumalapító fiának rögtönzött előadását, a néhai id. Haszmann Pál (1902–1977) és felesége, Cseh Ida (1909–2003) által alapított múzeum múltjáról és jelenéről, illetve a népi értékmentés és megőrzés fontosságáról. Hangulatos, ízes székelységgel előadott ismertetőjében kitért a múzeummal egy időben beindult, és azóta is működő Csernátoni Népfőiskola szerepére és fontosságára is. Mint mondta, az 1973-as megalakulásától kezdődően a népfőiskola keretei között számos alkotó kedvű fiatal ismerhette meg és sajátíthatta el a fafaragás, a bútorfestés és sok más, régi és hasznos mesterség fortélyait.

Csíkszeredába visszajövet rövid időre megálltunk a Nyergestetőn, ott, ahol 1849. augusztus elsején a Tuzson János által vezetett 200 fős honvéd csapat hősies harcot vívott az ellenséges osztrák és orosz csapatokkal. Az itt elesett honvédek tiszteletére felállított, Paulini János által kivitelezett emlékműnél Nagy Imecs Zsuzsanna felolvasta Kányádi Sándor Nyergestető című versét. Az emlékezés koszorújának elhelyezését követően egyperces néma főhajtással emlékeztünk az elesett hősökre, valamint azokra az egykori szövetségi tagokra, akik már nincsenek közöttünk.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

kalotaszegi festett bútor

 A kazetta díszítése középen mindig vázából indul ki. A négy szélére négy tulipán kerül, majd egy-egy rózsa fent, középen és lentebb kétfelől. A tulipán érdekessége, hogy egész nagyban festik, 10–15, akár 20 cm nagyságig, felét pirosra, felét fehérre vagy sárgára. Sovány akantuszlevél szalad végig a tulipán két oldalán, középen feketével, mint a babérkoszorú levelei. A tulipán másik változata: a két széle piros, a közepe sárga. Érdekesek a rózsák. A magyar díszítő művészetben használatos kerek rózsa fekete kontúrral kellemes benyomást tesz.

Kicsit hamiskásan szoktam mondani mások csodálkozására, hogy hát kérem, én beleszülettem a kalotaszegi bútorfestésbe. Hogy lehet ez? Mert az úgy volt, hogy a régi házunkban nekünk csak egy szobánk volt, ebben laktunk négyen. Ez a szoba volt a konyha, a hálószoba, a tisztaszoba, mindig, ami kellett. A szüleim ágya előtt és az ágy végében állt egy-egy tulipános láda. A szüleim elmondása szerint a bábaasszony a tulipános ládára tette a pléh fürösztő teknőt, és engem abba pottyantott bele. Tehát tulipános ládán kezdtem a pályafutásomat, éktelen üvöltéssel. Abban a pici szobában jól megfértünk négyen. A tulipános ládák meg nem zavartak, hiszen azok voltak a szoba ékes darabjai.

Kós Károly

Tényszerűen a távolból emlékezhetem Kós Károlyra, az etnográfusra. Nagyon korán, még gimnáziumi éveimben olvastam egyik első művét a Vas megyei fazekasokról. Hamarosan kezembe kerültek a nagy politikai nyomás előtti, a gazdálkodás témakörébe vágó dolgozatai is. Lelkesen olvastam, hiszen erdélyi felmenőim világát hozta megfoghatóbb közelségbe, különben csak az idős családtagok emlékezéseire hagyatkozhattam volna.

Csata Jenő: Makfalvi házsor

A makfalvi szekeresek és fazekasok együttműködése egy természetes folyamat eredményeként jött létre. A falu a Kis-Küküllő medencéjében helyezkedik el, határának szélessége 1000–1500 méter. Termőföldje nem volt elég a lakosság szükségleteinek kielégítésére.

gyermekjátékok

A pszichológusok és a néprajzi szakemberek hangsúlyozzák a játék fontosságát a gyermek fejlődésében. Azt mondhatjuk, a játék a gyermek alaptevékenysége és örömforrása, segíti a gyermek érzelmi, értelmi és szociális fejlődését. A különböző fejlődési szakaszokban a gyermekeket más játékok érdeklik. Felsorolok néhány játékot, olyanokat, amelyeket a gyermekek maguk is elkészíthettek, miután a nagyobbak megmutatták nekik. Nem társasjátékokról van szó, hanem olyanokról, amelyeket a környezetükben található hulladék anyagokból vagy növényekből elő lehetett állítani. Ezek a játékok kitöltötték a gyermekek magányos óráit.

élet virága

A kutatásom témája az a hatágú csillagszerű mintázat, mely nagy gyakorisággal megtalálható festett és faragott tárgyainkon, kapuinkon, kopjafáinkon, épületeinken. Olyan gyakran lehet vele találkozni, hogy a szép alakjával bizonyára feltűnik a népművészetet szerető ember számára. Engem személyesen rég foglalkoztatott, hogy honnan eredhet, hogy köthető-e, vagy sem valami régi tudás hozzá. Abban reménykedtem, hogy ha megtalálom a legrégebbi mintázatokat és azok gyakoriságának helyeit, talán sok kérdésemre választ kapok. Több tudományágat kellett áttanulmányoznom ahhoz, hogy ismétlődő kapcsolatot találjak bennük: régi népek teremtéstörténetei, bölcselet, művészettörténet, geometria, a Kárpáthon néprajza. Ezt a kutatást a határtudományokhoz sorolják. Ugyanakkor ezzel a virágszerű mintázattal párhuzamosan már régóta keresem több más népi díszítőelem gyökereit.

kallos zoltán

Ha Erdélyben megkérdezünk akár fiatal, akár középkorú értelmiségieket, hogy szerintük ki volt a legnagyobb magyar népzenekutató, szinte kivétel nélkül azt válaszolják, hogy Kallós Zoltán. Pedig a legtöbben hallottak Bartók Béláról, Kodály Zoltánról, Lajtha Lászlóról és a népzenetudomány többi kiválóságáról. Kétségtelen, hogy Kallós Zoltán hoszszú élete során rendkívül sok – mintegy 14 000 – értékes népzenei adalékot gyűjtött. Magyar dallamokon kívül számos románt és cigányt is. Neve 1970-től vált általánosan elismertté, amikor a Kriterion Kiadónál megjelent Balladák könyve című kötete, melynek összeállításához a nyelvtudós Szabó T Attila és a zenetudós Jagamas János nyújtott segítséget. Nem sokkal ezután a kibontakozó táncházmozgalomban vállalt irányító, támogató szerepe, úgyszólván állandó jelenléte növelte a népszerűségét.

Kallós Zoltán, Pávai István

Kolozsvári zeneakadémista diákéveim alatt (1971–1976) hallottam először Kallós Zoltán munkásságáról, a Balladák könyvéről,[1] a klézsei Szályka Rózsa dalairól.[2] Személyesen akkor még nem ismertem, pedig szerettem volna vele népzenéről beszélgetni, de úgy gondoltam, ismeretlenül mégsem kopogtathatok be hozz&aacu

A tordai Fazekas Céh, Fazekas Társulat és a Tompa Testvérek üzeme

Ha Torda múltjáról akarunk ismereteket szerezni, akkor Orbán Balázsnak a Torda és környéke című könyvét is el kell olvasnunk. Innen megtudhatjuk, hogy Tordán a mezőgazdasági tevékenységeken kívül a mesterségeknek nagy szerepe volt. Itt dolgoztak tímárok, szűcsök, asztalosok, csizmadiák, cipészek, kovácsok, mészárosok, szabók, szíjgyártók és fazekasok.

székelykapu

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum kiadásában jelent meg Balassa M. Iván szép kiadású munkája a Székelyföldre jellemzőnek tartott kapukról. Székelykapuk régen és ma címmel átfogó tájékoztatást ad e kaputípusról.

kolozsvár táncház

Nem véletlen, hogy Kolozsváron több mint 40 éve működik táncház. Úgy gondolom, 2017-ben elsősorban a közösségformáló erejével, a communitasban megélt magasabb dimenzióval magyarázható, hogy az itteni táncház átlagban 60–80 embert vonz be. Másfelől hasonló súlya lehet annak, hogy a szabad táncolás olyan művészi, önkifejezési forma, ami egy kis munkával bárki számára elérhető lehet. 

Pávai István több évtizede foglalkozik a Sóvidék népzenéjének kutatásával. Gyermekkori emlékei között őrizte a korondi mulatságokban látott táncokat, a hegedű–cimbalom–bőgő összeállítású hangszeregyüttest és néhány akkoriban hallott dallamot. Ezeket az élményeket a Sóvidéken élő anyai rokonságának köszönhette.

oroszfalu templom

Helyi szinten homályos múltú szokást elevenítettek fel nemrég a Kézdivásárhelyhez tartozó Oroszfaluban. A kis település észrevétlenül folytatja a maga inkább falusinak mondható életét Kézdivásárhely árnyékában, miután 1941-től az addig önálló községet közigazgatásilag a városhoz csatolták. Utcái még mindig földutak, jelentős a földművelők és háztájit gondozók száma, miközben a város amolyan mostoha gyermekeinek érzik magukat. 

vargyas, alszegi fonó

Erdővidék (Kovászna megye) nagy községének sajátos téli szokása volt a társasbál. Ez újév előtt egy héttel kezdődött, és általában egy hétig tartott. Ősi alapja a télfordulóhoz, vagyis a világosság sötétség feletti győzelmének a megünnepléséhez kapcsolódik. Ez a színjátékszerű esemény – amelynek szereplői legények, leányok – több népszokásnak volt a gyűjtőpontja. Ebben teljesedtek ki a későbbi táncszokások, a névnap- és az újévköszöntés, vagyis a hajnalozás, az aprószenteki korbácsolás, a fonó szokásanyaga is.

Húsvét

A hímes tojás, piros tojás mai napig is az egyik legalapvetőbb tárgyi kelléke a kereszténység legnagyobb ünnepének, a húsvétnak. Az egyházi szimbolika szerint a sírjából feltámadó Krisztust jelképezi. Díszítését és kultikus felhasználását azonban nem a kereszténységtől eredeztethetjük, viszont az – mint annyi más esetben is – törekedett a meglévő, megszokott gyakorlat kereszténnyé tételére. Már a IV. századból vannak adatok arról, hogy a tojást egyházi áldásban részesítették. Az áldás hivatalos bevezetéséről a XII. századtól van tudomásunk, és ez a gyakorlat a mai napig is él a katolikus vallás, különösen a csíki katolikusság körében, de él a felvidéki katolikusok, a görög katolikusság, az ortodox vallás hívei között is.