Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Radikális reformáció és humanista szellemiség

Néhány szó az erdélyi unitarizmus kialakulásáról

Erdély több szempontból is lenyűgözően gazdag ország. A varázslatos és változatos táj, a történelem előtti időkbe visszakanyarodó múlt, a megannyi nép, mely e földet lakta, a születés és elmúlás, építés és rombolás évszázados ritmusa, no meg megannyi más, kisebb-nagyobb elem valóban egyedi és sajátos szintézissé formálódik, amelynek eredménye egy külön világ, egy nyitottságában teljes rendszer, amely csupán a politika fintora miatt kerülte el a nagyvilág figyelmét. Pedig mennyi mindenre taníthatná Erdély nemcsak Európát, hanem az egész világot is! A protestáns reformáció félévezredes évfordulóján, amikor a nyugati társadalom arculatát markánsan meghatározó szellemi folyamat eredményeit próbáljuk csokorba gyűjteni, e tekintetben is lenyűgözheti a szemlélőt Erdély egyedi világa. Nincs ugyanis egyetlen olyan hely sem Európában, ahol olyan sajátos felekezeti paletta alakult volna ki, mint nálunk. A társadalom, a külső kényszer, a belső küzdelmek, valamint a tagadhatatlanul megnyilvánuló legjobb emberi szándék létrehozott egy olyan világot, amelyben egy döntéshozó politikai testület – esetünkben az országgyűlés – törvénybe foglalta a közösség számára a szabad papválasztás jogát. Ezen 1568-as döntés nyomán aztán évszázadokon keresztül, akarva-akaratlanul, néha bosszankodva miatta, máskor meg örvendve és büszkén élhetett egymás mellett az a négy felekezet, amelyeket a mai napon is történelmi magyar egyházaknak nevezünk. Ezeknek a felekezeteknek az egymás mellett való élése tette aztán lehetővé azt a teljesen egyedi kulturális környezetet, amelynek zamatát hiába keresnénk bárhol máshol, mert párja nincsen. Érthető tehát, hogy e jeles esztendő folyamán a reformáció helyi értékét jelenti a négy felekezet egymás mellett élése.


A reformáció genfi emlékművének központi alakjai, balról jobbra: Béza Tódor, Kálvin János,  Guillaume Farel, John Knox (Wikipédia)

A fenti megállapítás hangnemében e mostani írás központi célja az, hogy e felekezeti sokszínűség legradikálisabb árnyalatát, az erdélyi unitárius reformáció történetét vázolja. Bár a 16. századi Európában jóformán minden országban megjelent a szentháromságtagadás eszméje, Lengyelországot és Erdélyt leszámítva sehol sem tudott gyökeret ereszteni. Továbbá Erdélyen kívül ez az eszmeiség sehol sem tudott napjainkig megmaradni. Mindezeket szem előtt tartva mondható el, hogy az unitarizmus igazi erdélyi sajátosság, olyan eszme és abból kinövő közösség, amelynek puszta létére büszkén tekinthet minden erdélyi.

A protestantizmus a kezdetektől viszonylag jó fogadtatásnak örvendett Erdélyben, ami elsősorban a felvilágosult, az egyházon belüli reformokat sürgető katolikus papság jelenlétének köszönhető. Ebbe a környezetbe született az 1520-as évek elején, Kolozsváron Hertel Dávid szász nációhoz tartozó tímármester fia, Ferenc is, aki később, a kor szokása szerint Franciscus Davidis-re, azaz Dávid Ferencre latinosította nevét. Kétségen kívül Erdély legjelentősebb reformátora a hazai iskolák elvégzése után, Wittenbergben folytatta tanulmányait, ahol a protestantizmus egyik zsenijének, Philip Melanchtonnak az előadásait hallgathatta. Hazatérése után – még mindig katolikus papként – Beszterce mellett teljesített szolgálatot, bár kétségtelen, hogy a külhoni peregrináció markánsan meghatározta már ekkor teológiai gondolkodását. Az 1550-es évek derekán végül szülővárosába költözhetett, ahol oktatói feladatokat látott el. A protestantizmus felvállalását erre az időszakra lehet tenni. A Kolozsvárra való költözése után, jóformán haláláig, az erdélyi hitviták sűrűjében találjuk őt. A tekintélyét bizonyítja az is, hogy 1557-ben, az újonnan alakult erdélyi magyar püspökség első főpásztorává választották. A középkori egyházi struktúrát a 16-ik században két püspökség örökli: a Nagyszeben központú, szász, valamint a kolozsvári székhelyű magyar szuperintendencia. A két egyházrész között viszont ebben a korban dogmatikai különbség nem volt, mindkettő a lutheri tanokat valló protestáns közösség volt.


Dávid Ferenc (Körösfői-Kriesch Aladár Tordai országgyűlés című festménye, Wikipédia)

Dávid Ferenc első szentháromságtagadó beszédét 1566-ban mondhatta el a kolozsvári piactéri (ma Szent Mihály) templom szószékéről, ám az unitárius eszmeiségnek nem ő a szülőatyja. Erdély reformátorának zsenialitása nem az unitárius eszmeiség felszínre hozatalában érhető tetten, hanem abban, ahogy a különböző nézeteket, gondolatokat önálló rendszerbe tudta fűzni, illetve abban, ahogy a vallási igazság maradéktalan keresését folytatta. Az unitarizmus Erdély földjére az olasz származású Giorgio Biandrata (magyarul: Blandrata György) révén érkezett. A gondolat első kora újkori megfogalmazója a Genfben mártírhalált halt spanyol orvos, Miguel Serveto (magyarul Szervét Mihály) volt. Az ő platóni jellegű meditációi jelentették azt a szikrát, amely a reformáció nyújtotta keretek között, de a klasszikus reformátori tanoknál egészen más irányba haladva, termékenyítette meg Európa-szerte a másképp gondolkodók elméjét. Némi sarkítással azt is mondhatnánk, hogy Szervét krisztológiai kérdései sokkal fontosabbak lettek, mint a válaszok, amelyekre a spanyol tudós jutott.

A 16. századi unitarizmus bölcsője – meglepő módon – Itália földje. Velence környékén gyűlt össze az a maréknyi tudós emberből álló laza közösség, amely meglepően új módon értelmezték a Bibliát, valamint a vallás alapvető kérdéseit. Az ő gondolkodásukban kell keresni azt a másságot, amely aztán Erdélyben unitárius egyházzá alakult.

Hogy a fentebbi helyzetet, valamint az unitarizmus sajátosságát a kereszténységen belül megértsük, hadd folytassunk egy kis gondolati kísérletet! Vajon mi az oka annak, hogy Luther Márton, Kálvin János, Melanchton Fülöp és megannyi roppant értelmes és művelt ember, akik naponta olvasták a Szentírást, és keresték annak gyakran mélyre ásott értelmét, nem fektettek nagy hangsúlyt arra a tényre, hogy a Bibliában sehol nem esik explicit módon szó a Szentháromságról, sőt még Krisztus kettős természetéről sem. Mi az oka, hogy ez a még felszínes olvasat után is okvetlenül szembetűnő dolog nem érintette meg azoknak az embereknek az elméjét, akiknek tudatos és feltett szándékuk a bibliai tisztaság megélésének a helyreállítása volt? A válasz egyértelműen az, hogy a reformáció legfontosabb kérdését az üdvösség módjában meglelő nagy reformátorok, a Biblia-központúságot a kereszténység első századaiban lefektetett dogmatikai alaprendszer prizmáján keresztül tekintették. A kereszténység alapvető tanítása, amely évszázadok alatt, viták tüzében, gyakran a többség meggyőzését alkalmazva kristályosodott ki, a fentebb felsorolt protestánsok számára alapvető igazság maradt, amelynek tanítását nem volt szabad megbontani, mert ez a korábbi viták fellángolásával járna.

Úgy tűnik, hogy ez a hallgatólagos megegyezés Európa-szerte érthető volt a keresztény emberek többsége számára. Ám ennek a felfogásnak – amely Hispániától Skandináviáig majdnem minden ember számára érthető volt – a megkérdőjelezése csak még inkább felcsigázza a választ kereső kíváncsiságát. E sorok írója azok közé tartozik, akik úgy vélik, hogy az unitarizmus a protestáns reformáció és a reneszánsz humanizmus sajátos összefonódásának következtében jelent meg. Bár itt nincs lehetőség arra, hogy részletekbe bocsátkozzunk, megemlítjük, hogy a humanisták fejedelmének tartott Rotterdami Erasmus művei meglepő nagy számban voltak jelen a kolozsvári unitárius kollégium könyvtárában. Nem elvetendő gondolat az sem, hogy az unitarizmus megfogalmazói és első rendszerezői szinte kivétel nélkül a páduai humanista szellemű egyetem diákjai voltak.

A humanizmus „ad fontes” (a forrásokhoz) jelszava jelenthette azt az értelmezési keretet, ami a reformáció hatására elkezdett tantisztázási folyamatban egyeseket a klasszikussá vált keresztény dogmák megkérdőjelezéséhez vezetett. E gondolkodók nem kritikai éllel közelítettek a dogmákhoz, hanem sokkal inkább radikálisan értették a reformáció „sola Scriptura” elvét.

Az unitarizmus tehát e két nagy kora újkori ideológiai áramlat szinte egyedi találkozásának fókuszpontjában született, abból a felismerésből, hogy a Szentírás nem beszél sem a szentháromság tanáról, sem az öröktől fogva létező, az Istennel egylényegű Krisztus dogmájáról. És bár való igaz, hogy a 16-ik század folyamán az erdélyi és lengyelországi viták túlnyomó része krisztológiai jellegű volt, az unitarizmus lényegét ennél mélyebb teológiai felismerésben kell keresni, pontosabban a mindenkori jelenben élő keresztény ember bibliaértelmezésében. E radikális biblicizmus páratlan eredménye az 1568-as tordai országgyűlés vallási határozata, amely vegytiszta protestáns szellemiségben átadta a közösségnek a prédikátor választásának a jogát, mivel az Isten ajándékaként felfogott hit a Teremtő kijelentett Igéjének hallgatása által ébred az emberekben.


Szervét Mihály (1511–1553) 16. századi teológus,
fizikus és humanista (Wikipédia)

E radikális biblicizmus kiegészül egy nagyon erős reformátori öntudattal. Beszédes e tekintetben az az 1568-ban Gyulafehérváron kiadott névtelen antológia, a De falsa et vera cognitione… című kötet, amelynek egyik írásában nyilvánvalóvá válik e gondolkodók programja. Szerintük a reformáció egy olyan törekvés, amely a felszín felől halad a mélyen levő kérdések irányába. Luther, Melanchton és Kálvin kezdetben az istentiszteletet, a szertartásokat, a vallási életet tisztították meg, ám a doktrína, a tan helyreállítására már nem volt idejük. E tekintetben az erdélyi és lengyel teológusok úgy tekintettek önmagukra, mint a reformáció betetőzőire, akiknek pontosan az a feladatuk, hogy a keresztény tanításról lefejtsék a rárakódott, de nem tisztán biblikus tanokat.

Összegezve tehát a fentebbieket, az unitárius felekezet a protestantizmus szerves része, ám olyan, amely talán egy humanista árnyalattal is kiegészül, s ezáltal a nagy reformátorok alapította rendszereknél is radikálisabban bibliaközpontú. E felekezet vallja, hogy vallási kérdésekben az érvek többet érnek, mint a politikai hatalom vagy a kényszer, vallja a lelkiismeret és a gondolat szabadságát, amely minden korban és nemzedékben újfent kísérletet tesz arra, hogy tisztábban és jobban megértse a körülötte levő világot és benne önmagát. E megértési folyamatban pedig nem fél attól, hogy a régi, már elfogadhatatlan nézeteit felcserélje újabb, korszerűbbnek és igazabbnak tartott eszmékkel.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

…a reformáció sokat profitált a humanizmusból, elsősorban az oktatás és a tudományosság terén. A középkori egyetemeken tanított tárgyak foglalata akkor tájt a hét szabad művészet volt.

Az 500 éve történt, jelentéktelennek tűnő esemény olyan szikrának bizonyult, mely vallásilag és társadalmilag is egy új Európa kiformálódását idézte elő. Ha a protestáns világ ünneplésébe a katolikus világ ugyanazzal az érzelemmel nem is kapcsolódik bele, de a reformáció 500. évfordulója nem hagyhatja közömbösen.

Az egyházban ma már egyre természetesebbé válik, hogy állandó változásra, megújulásra van szükség, máskülönben stagnáló élettelen, befásult klubbá alakul. Ahhoz viszont, hogy ez a változás ne váljon a társadalom által szabott igényekhez való puszta alkalmazkodássá, szükség van stabil pontokra, amelyekhez igazodhatunk. Ebben segít a reformáció példája, melynek legsarkallatosabb útjelzője a Biblia tanulmányozása, és az Istennel ápolt személyes kapcsolat volt.

cserei mihály

Teljes nemesi neve nagyajtai és miklósvárszéki Cserei Mihály volt. 1667. október 21-én született az Olt folyó melléki, Csíkszeredától északnyugatra eső Csíkrákoson. Cserei Mihály jegyzetei rövidek, de nagyon találóak. Nem szépirodalmi és nem tudományos igénnyel íródtak. Mégis kitűnik belőlük, hogy írójuk nem egyszerű ember lehetett már fiatal korában sem. 

viski jános

Az évforduló alkalmával érdemes felidézni Kodály erdélyi vonatkozásait és közöttük azt a fiatal kolozsvári tanítványát, akit maga szemelt ki utódjának a budapesti Zeneakadémia zeneszerzéstanári állásába.

A család egyik ága a 19. század elején házasság révén Gidófalvára költözött, majd a Fotos határában lévő kis birtokuk művelésére Fotoson telepedtek le. Az itt élő legidősebb Berde Sándor 1848/49-ben Bem seregének katonája volt, amiért „császárgyalázás” címén félévi várbörtönre ítélték, amit Marosvásárhelyt töltött le. Utána hazatért gazdálkodni Fotosra. Felesége, a berecki lófő családból származó Györbíró Júlia öt gyermekkel ajándékozta meg: három fiúval és két leánnyal, a közbülső éppen az 1856. július 18-án született ifj. Berde Sándor, a későbbi lelkipásztor volt.

berde mária

Berde Mária. Vajon hányan vannak, akár a ma itt összegyűlt ünneplő közönség között is, akiknek számára többet jelent a neve, mint néhány homályos emlék a romániai magyar irodalom történetét összefoglaló, 1977-től sokáig használatban volt XII. osztályos tankönyvből? Hányan vannak, akik tanári ösztönzésre, vagy később, attól függetlenül olvasták a Romániai Magyar Írók sorozatában 1968 után megjelent regényeit: a Tüzes kemencét, a Szent szégyent, a Romuáld és Andrianát, netán kezükbe került a válogatott verseit és műfordításait tartalmazó, még 1970-en megjelent kötete? Vagy említsük meg főművét, A hajnal embereit, amelyért még életében, 1943-ban Baumgarten-díjban részesült.

régészet

Egy város azonban folyamatos változásoknak van kitéve az évszázadok vagy akár évezredek alatt: a település neveket változtat, lakossága és azok etnikai vagy kulturális identitása is állandóan módosul, ennélfogva e faktorok legkézenfekvőbb jegyei – a tárgyak és épületek is – állandó metamorfózis alatt állnak. Ez a komplex és dinamikus változás adja egy városi tér, urbánus közeg régészetének a sajátosságát. A nemrég nagy sajtóvisszhangot keltett kolozsvári főtéri ásatások rámutattak a régészet, mint tudomány két olyan ágának fontosságára, amely jelenleg Erdélyben még kevés figyelmet kap: a városi régészet és a közönség-régészet jelentőségére.

Bartók Béla

A hajdani Czen­czinger Szálló éttermében hallotta a gyermek Bartók Béla 1887. március 26-án élete első zenekari hangversenyét. Négyéves korában már egy ujjal kiverte a zongorán az ismerős dalokat, melódiákat, megtanult vagy negyvenet. Saját kérésére édesanyja, Voit Paula ötödik életéve betöltésekor elkezdte a gyermek Bartók Bélát zongorázni tanítani. Április 23-án Béla-napkor megkezdte zeneszerzői pályafutását. Kis négykezes zongoradarabot komponált édesapja névnapjára. Hét esztendős volt, amikor kiderült, hogy abszolút zenei hallása van: „a mellékszobában volt, és minden megütött hangot azonnal meg tudott nevezni, sőt egyszerűbb akkordokat is megismert.” 

régi magyar úrihímzés

Az úrihímzés kifejezést először a Magyar Iparművészet 1918. évi 21. számában írta le Divald Kornél, a Régi magyar hímzések c. közleményében, addig a régi magyar hímzések kifejezést használták. Az Iparművészeti Múzeumban ugyanebben az esztendőben rendeztek nagyméretű kiállítást, ahol a régi magyar hímzéseket mutatták be. F. Supka Magdolna is használta az úrihímzés kifejezést doktori értekezésében (A magyar úrihímzés. Budapest, 1938. 3. o.), így ennek átvétele megtörtént. Munkájában megállapítja, hogy az úrihímzéses textíliák ornamentikája rendkívül gazdag, kifejezésmódja sokrétű, érzelmi és lelki kivetítődése mélyreható.

Koós Károly

Kós Károly édesapja, Kosch Karl szászrégeni szász családból származott. Néhány évig a nagyszebeni Jogakadémiára járt, de nem szerzett diplomát, hanem postatisztviselő lett Kolozsváron. 1886-ban az édesapát áthelyezték Nagyszebenbe főtávírdásznak, aki 130 évvel ezelőtt ide költöztette családját is. Közben a gazdag szász rokonok kiforgatták az apai örökségből, s ennek hatására Kosch Karlról Kós Károlyra magyarosította nevét. Végérvényesen szakított a szász rokonokkal, gyermekeit magyar iskolákban taníttatta, otthon magyar újságokat és folyóiratokat olvastak. Kós harmadik elemista volt a magyar iskolában, amikor édesapját újból áthelyezték, kilenc év alatt immár harmadszor: útjuk ezúttal visszakanyarodott Kolozsvárra.

haller károly

Haller Károly mindössze két évig volt Kolozsvár polgármestere, de ez idő alatt olyan fontos korszerűsítési folyamatokat indított el, amelyek jelentősen felgyorsították a város modernizálódását. A következő írás Haller Károly 1885-dik évi polgármesteri tevékenységének fontosabb városfejlesztési intézkedéseit mutatja be.

Az elmúlt középkornak a vallásossága adott hathatós támaszt. Megtanította az embereket hinni, várni tudni, remélni és szilárdan bízni egy olyan láthatatlan, felfoghatatlan erőben, amelyhez a földön járó embernek alkalmazkodnia kellett.

Oravicabánya

Az oszmán hódítókat – akik több mint másfél évszázadon át uralták a három részre szakított magyar királyság déli és középső harmadát – a „felszabadító” osztrák hadak zentai és péterváradi diadalaik után 1716–1717-ben a Tisza, a Maros, a Duna és a Déli-Kárpátok határolta régióból is kiűzték, majd a Habsburg-h&aa

Bánffy-palota, Nemzeti kaszinó

Az 1820-as és ’30-as évek polgári fejlődése létrehozta azt a fajta társadalmi nyilvánosságot, amelynek médiumai a szalonok, az egyesületek és a kaszinók lettek. Alapszabályaikkal, közgyűléseikkel, választásaikkal és programjaikkal az egyesületek és a kaszinók a közélet iskolájának számítottak, és egyben a modern demokrácia előfutárai voltak.