Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Műemlékvédelmi Világnap – marosvásárhelyi viszonylatban

Igen, Műemlékvédelmi Világnap: van ilyen, bizonyára sokunk számára ismeretes. 1984. április 18-át a Műemlékek és Műemléki Együttesek Nemzetközi Tanácsa (ICOMOS) műemlékvédelmi világnappá nyilvánította. Fontosságát nem kell különösebben hangsúlyozni, több évszázados épített örökségünket örökös veszély fenyegeti, az idő vasfoga, az ideológiai „hóbortok”, politikai ellenszelek nem minden időben kedveztek neki. A Maros Megyei Múzeum és a Marosvásárhely Műemléki Topográfiája projekt közös rendezvénysorozat keretében próbálta felhívni a lakosság figyelmét a műemlékvédelem fontosságára. Mindkét napon tartottak városnéző sétákat, épületlátogatásokat, és a helyszínekre ellátogatók, valamint a marosvásárhelyiek is sok esetben rácsodálkoztak, mivel a szakképzett művészettörténészek helyszíni bemutatói során olyan ismeretek birtokába jutottak, amiket addig nem ismertek a helyi értékeinkről. Néhány helyszín, két gazdag nap kínálatából: az egykori Hajós (ma Horea) utca építészeti értékei, a Toldalagi-palota, a Székely Iparmúzeum, a Kultúrpalota, a Teleki Téka, a Főtér, a Vár és környéke.


Entz Géza és Guttmann Szabolcs

Fiatal művészettörténészek voltak a „vendéglátók” az egyes helyszíneken: Barabás Kisanna, Orbán János, Földi Imelga, Szathmári Edina. A második nap délutáni programindító bemutatóját Soós Zoltán régésznek, a Maros Megyei Múzeum igazgatójának Mit rejthet a föld mélye?című előadása tette rendkívül érdekfeszítővé. A cím beszédes, a legújabb régészeti feltárások tükrében ismerkedtünk a várral, amelyet várnéző séta tett teljessé, „helyszínelni” is tudtunk. Megtudhattuk, hogy ami egy adott pillanatban tulajdonképpen egy katasztrófa – például tűzvész, az a régészeti kutatások szempontjából mára már pozitívummá válik, mert így lényegesen több lelet maradt meg a föld gyomrában, mint egy olyan épületben, melyet folyamatosan laktak/laknak, és folyamatos takarítást, lomtalanítást, átépítést, újraépítést végeznek rajta. A várbeli területen fellelt gabonamagvak, cserépleletek, fémkönyvveretek, állatcsontok, téglaégető kemencék, egy rézmegmunkáló műhely maradványai és még számtalan anyagi, tárgyi kultúra elemeinek mozaikdarabkáit összerakva a kutatói munkafolyamat eredményeképpen a nagyközönség számára is értékelhető és elérhető eredményekben gyönyörködhetünk. Ezáltal pedig megismerhetjük a település múltját, régmúltját, melyből saját magunk számára kialakíthatunk egy egyéni víziót a korabeli életformáról, vallásosságról, anyagi kultúráról.

A rendezvény második része műemlékvédelmi előadások sorozatával folytatódott, a Múzeum főépületében. Itt is, az előző programokhoz hasonlóan, a marosvásárhelyi közönség érdeklődőnek bizonyult, az emeleti előadóterem ülőhelyei nem maradtak üresen. Entz Géza budapesti művészettörténész A magyarországi műemlékvédelem – A műemlékvédelem helyzete Magyarországon címmel tartott előadása eligazítást kínált a törvénykezési, valamint az adminisztrációs problémák útvesztőihez. Előadásában elmondta, hogy a magyar emlékanyag jelentős részének gondozása azonos metodikát kíván, mind Magyarországon, mind Erdélyben. Az 1850-es évektől kezdődően beszélhetünk műemlékvédelemről Magyarországon és Erdély területén, mely értelemszerűen 1919-ig közös program szerint haladt. A kialakult adatbázis, tervrajzok, felmérések, a műemléki beavatkozások leírásai, később a fotódokumentációk: forrásanyagként kezelendők, ezeknek tanulmányozása nagy jelentőséggel bír. Sajnos előadása során arról is beszámolt, hogy jelen pillanatban, mivel a műemlékvédelmi törvény újabb változtatására került sor, és a 2016-os év végén az intézményes műemlékvédelem Magyarországon megszűnt, az adatbázist „bedobozolták”, és jelen pillanatban elérhetetlen, így a kutatásokban sem használható fel, sőt a jelenlegi kutatási eredmények dokumentációs anyagát nem tudják hozzácsatolni. Három tételben összegzi a magyarországi műemlékvédelem problémáját: „soha ennyi pénz nem költetett el, soha ennyi jogszabály, és soha ilyen szétesett nem volt az állami műemlékvédelem.” A felelős műemlékvédelem lépései pedig mindenkinek világosnak kell lennie: kutatás, restaurálás, majd az ezt követő monográfia megírása. Pozitív és kevésbé pozitív példákkal is szolgál Entz Géza a magyarországi műemlékrestaurálási gyakorlatból. A pozitív példák közt sorolja fel a következőket: kastélyok, püspöki paloták, várak helyreállítása: a zirci apátság épületkomplexuma, az egri érseki palota, Pannonhalma, a püspökszentlászlói püspöki kúria, stb. Ellenpéldákat is találunk bőven: az újjáépítések során, amikor valami elpusztul, már csak romjai, hamvai vannak, és igyekszünk többé-kevésbbé hitelesen visszaállítani, élményszerűvé tenni a közönség számára. Pl. a visegrádi vár, a diósgyőri vár, melynek helyreállítási munkálatai mai napig megosztóak, szakmai szempontból a „levegőrégészetet”, valamint a „műemléképítés” elveit alkalmazzák, amely voltaképpen nem lehetséges, műemléket nem lehet építeni. Entz Géza hangsúlyozta, hogy a műemlék-restaurálást megelőző társadalmi terű megtárgyalásra, vitára lenne szükség, amely annak előfeltétele kell hogy legyen. Sok esetben az esztétikai, szakmai értékítéletet felülírja a turisztikai bevételre áhítozó önkormányzat.

Guttmann Szabolcs kolozsvári építész röviden felvázolta a romániai helyzetet, ahol a gyakori kormányváltást követően sajnos egy-egy elkezdett, járható út minduntalan torzóban maradt. Jelenleg az európai uniós pályázatok, valamint a Magyarország kormánya részérül juttatott pénzbeli segítség pozitív irányban mozdította el a hazai műemlékvédelmet és restaurálási folyamatokat. „Most a dombtetőn állunk” – fogalmazott Guttmann, viszont mindez a teljes szakgárda bevetését és „felélését” teszi szükségessé, és sajnos a szakemberhiány egy reális és aggasztó probléma ezen a területen (műemlékvédelmi szakember, műépítés, tervező, szakkivitelező). Zsákutca a szakmaiság szempontjából a túlzott bürokrácia, a mindent megnehezítő adminisztrációs procedúrák tömkelege.


Entz Géza előadása

Záróelőadásként A kutatástól az ismeretterjesztésig – Műemléki topográfia Marosvásárhelyen címmel, Orbán János művészettörténész, a Maros Megyei Múzeum munkatársa előadását hallgathattuk meg. Az előadó hangsúlyozta, hogy a kétnapos rendezvény – a városnéző séták, épületlátogatások – fő célkitűzése a lakosság körében a népszerűsítés. Felhívta a figyelmet a www.topographia.ro nevű frissen indult honlapra, amely Marosvárárhely műemléki topográfiájának tárháza. Barátságos előlappal, jól felépített keresőrendszerrel, és nem utolsósorban a folyamatosan bővülő, de jelen pillanatban is igen jelentős adatbázissal, információs rendszerrel rendelkező honlap, mely mögött rengeteg munka áll. Érdemes felkeresni, és segítségével bebarangolni Marosvásárhely utcáit, felfedezni vagy újrafelfedezni jelentős műemléképületeit, épített örökségünk gazdagságát.

Sikeres rendezvénysorozatként könyvelhetjük el a Műemléki Világnap marosvásárhelyi első „kiadását”. Az ígéretes indulásnak reméljük, hogy lesz folytatása.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

almási istván kotta, aranyosszéki népalok

1963–64-ben öt aranyosszéki helységben, Aranyosgerenden, Kövenden, Kercseden, Szentmihályfalván és Torockószentgyörgyön végeztem népzenegyűjtést. Több mint kétszáz népdalt és népballadát sikerült magnószalagra rögzítenem. Bár ez még csekély anyag, birtokában a valóságot jobban megközelítő kép rajzolódik elénk a tájegység népzenéjéről.

perdonto bajvivasok, killyeni andrás

Vermes Lajos 1896-tól a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem torna- és vívómestere volt. Korának neves all-round sportolója, a magyar sport legnagyobb agitátora volt, kinek nézetei sokszor jóval megelőzték korát. Ugyanakkor sokszor kétes viselkedésű sportvezető volt, aki mindent megtett az általa szervezett események népszerűsítésének érdekében.

Kolozsvár, Vasútállomás

Ismételten közbejött nehézségek, akadályok legyőzése után végre, 1870. szeptember 7-én, szerdán reggel 6 órakor Nagyváradról utasaival elindult a legelső személyvonat, melyet Nagy Ferenc mozdonyvezető vezetett, s áttörve a Királyhágó sziklakapuin, végig a Körös mentén meg Kalotaszegen, fél 12 órakor befutott Kolozsvárra.

Konsza samu. Kakaslövés Apácán

A kakaslövés vagy kakas-ütés szokását először Zajzoni Rab István közölte a Vasárnapi Újság 1861. évi 42. számában. A közlést tőle Orbán Balázs is átvette, mondván, mert elveszhet és sokak figyelmét el is kerülhette. Ő sajátos hétfalusi csángó szokásnak tartotta a kakaslövést, amely ott is keletkezett.

erélyi krónika

Erdély első történelmi portálja, az Erdélyi Krónika 2017 januárjában kezdte meg működését.

kodály zoltán

Lapunk fennállásának 70. évforduló ján, idei számainkban egy-egy régebbi írásunkat közöljük. Azzal a szándékkal tesszük ezt, hogy felelevenítsük a folyóirat gyűjteményeiben őrzött írásokban évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott, de máig időtálló megállapításokat, gondolatokat.

Taufer János

Polgári Társalkodó, Kolozsvári Kereskedő Társaság és Kolozsvári Kisegítő Egyesület; szivargyár és fényképészeti műterem; „chocholad, liqueur” és „vasparipák” – mindezek kapcsolódnak a nagy múltú Tauffer családhoz, amelynek tagjai nemzedékeken keresztül játszottak fontos szerepet Kolozsvár arculatának alakításában.

Az ókori Róma emlékezete végigkísérte a középkori krónikákat és történeti tudatot is. Az egykori birodalom mintegy kétezer városának emlékanyaga, romjai és az újszövetségi hagyományokban túlélő emlékezete továbböröklődött nemcsak a középkori, de különös hangsúllyal a reneszánsz és felvilágosodás kori történeti irodalomban és politikai ideológiákban is.

Ha Kolozsvár felől a nemzetközi műúton halad­va felérünk a Dobogó-tetőre: szélesre tárul előt­tünk az Aranyos völgye. Óriási porfelhő gomolyagba burkolva felbukkan Torda modern ipari tája füstölgő gyárkéményeivel, robusztus iparcsarnokai­val, szabályos háztömb soraival. Mögötte nyúlik el a Keresztesmező, hátterében pedig sejtelmesen emel­kedik ki az Erdélyi Érchegység sziklabércei, köztük a Székelykő. A jelentős iparváros középpontjában már távolról magára vonja a figyelmet Ótorda két impozáns épülete: a katolikus templom oldalnézetű képe és a református templom égbenyúló kőtornya. Így olvad össze egységes képbe a jelen és a múlt beszédes valósága, a természet és ember tájformáló erejének megannyi alkotása. 

Bárhonnan közelítsük meg a Csehországból Erdélybe szakadt festő, Melka Vince pályáját, életének meghatározó élményei Rudolf trónörökös egykori erdélyi vadásza­taihoz kapcsolódnak, melyek főbb műveiben örökítődtek meg, és folytatódtak ugyan­ilyen érzelmi töltettel vég nélküli természetjárásaiban, miközben népi életképek áradó bőségű termését gyűjtögette mappáiba. ... Az Erdélyi Múzeum Egyesület­ gyűjteményeiből ­létrejött egykori Erdélyi Nemzeti Múzeum fényképtárában maradt meg az a századforduló idejére keltezhető,­ üvegle­mezre rögzített­ portré,­ amelytermészetjárásai közben örökítette meg­ a ­festőt.

Tavaszy Sándor (1888. február 25, Marossárpatak–1951. december 8, Kolozsvár), református egyházi író, a múlt század első felének meghatározó erdélyi filozófiai gondolkodója, teológiai tanár, püspökhelyettes. Műveiben főleg a korabeli európai egzisztencializmus hirdetője volt. Egyházi és egyetemi tanári munkássága mellett széleskörű közéleti tevékenységet is folytatott, élete során vezető tisztségeket töltött be az EME, az EMKE és az EKE intézményeiben is. Szakírói elfoglaltságán kívül, a két világháború között számtalan kisebbségi magyar folyóiratnak volt szerkesztője vagy munkatársa. Publicisztikájában mindig határozott, de józan cselekvésre buzdította az erdélyi magyar közösséget, kiemelve azokat az ellentmondásokat is, amelyek belülről feszítették kisebbségben élő népcsoportunkat. Az alábbi írások a Pásztortűzben jelentek meg 1936-ban, megállapításainak akkori időszerűsége ma is érvényesek, és meggondolandók. Ezekkel a rövid publicisztikákkal emlékezünk a 130 évvel ezelőtt született Tavaszy Sándorra, Erdély egykori kiváló személyiségére.

Purjesz Zsigmond

A szegény zsidó családból származó Purjesz Zsigmond (1846–1918) neve jó félszázadon át fogalomszámba ment – még nyugdíjazása után is – Kolozsvárt, ő volt az „orvosok orvosa”. (...) Az első kolozsvári években Purjesznek alig volt betege. Csak a legszegényebbek jöttek a kórházi osztályra, magánpáciense egy sem akadt. Minden energiáját az oktatásra fordította.

Lapunk fennállásának 70. évfordulóján, idei számainkban egy-egy régebbi írásunkat közöljük. Azzal a szándékkal tesszük ezt, hogy felelevenítsük a folyóirat gyűjteményeiben őrzött írásokban évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott, de máig időtálló megállapításokat, gondolatokat. 

Kendi Finály Henrik (1825–1898)

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) egyik kiváló tudósáról, tudományszervezőjéről szeretnék röviden megemlékezni. Finály Henrikről van szó, aki több mint három évtizeden át titkára volt a Múzeum-Egyesületnek (akkor még Múzeum-Egylet), s munkásságával végképp beírta nevét az Egyesület és a magyar tudományosság történetébe.

bethlen gergely

Az Erdélyi Panteonként is emlegetett kolozsvári Házsongárd temetőben több jeles és a magyar történelemben fontos szerepet játszott személyiség alussza örök álmát. Egyes itt nyugvó személyek (pl. Brassai Sámuel) jelen vannak a város köztudatában, mások azonban nem. Utóbbiak közé tartozik bethleni gróf Bethlen Gergely honvédtiszt, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc résztvevője, a szabadságharc egyik legjelesebb erdélyi törzstisztje. Halálának százötvenedik évfordulóján rá emlékezünk.