Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Kós Károly és a Kakasos templom

A Kolozsvár-felsővárosi református templom motívumainak eredete

Kós Károly erdélyi alkotásainak egyik legismertebb példája Kolozsváron a Monostori úti református templom, mely már építésekor is „erdélyi magyarnak” számított, mivel a középkori eredetű, négy fiatornyos, festett bútorzatú, kazettás mennyezetű kalotaszegi templomok mintáját követte.

A szakrális építmény legfontosabb díszítőeleme a népi ornamentika egyik kedvelt motívuma, a kakas lett, amelyből a templom népszerű megnevezése is ered.

A kakas motívuma

A köznyelvben kakas alatt általában a házityúk (Gallus gallus domesticus) hímjét értik a beszélők, azonban számos madár hímjének is ez a megnevezése. Az előbbi értelemben vett kakas nem csak a magyar nyelvterületen, hanem Európa- és világszerte is szimbolikus állatnak számít, és ősidők óta számos jelentés, szimbólum, hiedelem kapcsolódott hozzá.


A Kakasos templom Monostor utcai bejárata

Legtöbb kultúrában szoláris madárként tartják számon. Hajnali, napfelkeltét jelző kukorékolása miatt különböző napistenek attribútuma, a fény és a hajnal, ezáltal a születőben levő szellemi világosság madara. Emellett maszkulin alapelv, a hírnév, az idő, az éberség és a figyelem jelképe. A vörös kakas a tűz elleni védelemre, illetve a tűzvészre is utalhat, mivel a vörös kakas terjeszti házról házra a lángokat. Éppen ezért Kínában a tűz elleni védekezésül képét a házak falára festették. Ugyanott a jang (a férfi princípium) állata, de a szerencséhez és a jókívánságokhoz is kapcsolódik, a buddhizmusban azonban a végzet szimbóluma. Egyes helyeken a jóság szimbóluma, mivel úgy tartják, hogy eledelét megosztja a tyúkokkal. (Kuszmann 2001: 241-242.; Szemadám 1995: 105.; Fontana 1995: 83.) Japánban a sintó vallás főistenének, a Napistennőnek a szent madara, a polgári erények, a bizalom, az előre látható dolgok bekövetkezésének és az éjszakai rossztól való védelem jelképe is. Az ókori görög-római kultúrkörben Apollón és Zeusz madara, amely a fény jelentést hordozza magában. Mivel azt tartották, hogy betegeket gyógyító ereje van, Aszklépiosznak, az orvostudomány istenének is felszentelték. Lélekkísérő motívum is társult a kakashoz, mivel az evilági lét után egy új világ hajnalába vezeti a halott lelkeket. Az időt előrejelző tulajdonsága miatt Hermésznek, az istenek hírnökének attribútumává is vált. A rómaiak harciasság és az éberség kapcsán Mars, Mercurius és Minerva szent állataként tekintettek rá, tavasszal pedig a természet megújulásával, a tavaszi termékenységgel, és így Proserpinával és Attisszal hozták kapcsolatba. A keltáknál az alvilág isteneinek attribútuma volt, a halottas ágy lábához kötözött kakas a halált szimbolizálta, a germánok pedig a túlvilág határőreként tekintettek rá. A zsidó hagyományban a kakas és a tyúk közös ábrázolása termékenységet jelent, a Talmud szerint az udvariasság jelképe, mivel ő vezeti be a Napot. (Kuszmann 2001: 241-242.; Szemadám 1995: 105.) A kakas a franciák nemzeti állatának is számít, ami a latin gallus főnév kettős értelmének eredménye, mivel egyaránt jelenti az állatot és a franciák őseinek tartott gall népcsoportot is. A „gall kakas” szimbóluma azonban csak a középkorban alakult ki és terjedt el. (Szemadám 1995: 105.; Millisits 2012.) A néphagyományra támaszkodva, Goethe a Faustban a kakastollat az ördög attribútumai közé sorolja. Egyes altáji népeknél a sámán a halottas ágyhoz kötött kakas elűzésével szelleműzést hajt végre. A „túlvilágra” utazó magyar táltosok is viseltek kakastollat fejükön, mivel a kakas lélekvezető madárnak számított. Az iszlám kultúrában kiemelt tisztelet övezi, mert a fehér kakast Mohamed próféta madarának tartják. (Szemadám 1995: 105.) Címerállatként a bátorságot és a büszkeséget testesíti meg, (Kuszmann 2001: 241-242.) számos magyarországi (pl. Kakasd, Kistarcsa stb.) és külföldi (Frankfurt am Oder, Gallipoli, Murano) település, illetve országrész (Vallónia) és ország (Kenya) címerét, zászlaját ékesíti. Az 1975-ben elfogadott vallon zászlón sárga alapon vörös kakas látható, ami a vallonok francia kötődésére is utal; a Kenya címerében található kakas egyik lábával egy fejszét tart, ami nem csak az új napot, hanem a hatalmat, a tekintélyt, a tenni akarást és a sikerességet jelképezi.

A kereszténység is hamar szimbolikus jelentéssel ruházta fel, mert miután Péter apostol háromszor megtagadta Krisztust, megszólalt a kakas, ahogyan azt korábban Jézus megjósolta volt. (Károli Gáspár bibliafordítása: Máté 26, 74-75.) Ebben az esetben az emberi gyengeséget és a bűntudatot jelképezi, és közvetve pedig Krisztus későbbi szenvedésére is utal. (Szemadám 1995: 105.) Ugyanakkor a fény, az újjászületés és az utolsó ítélet elérkezésének hírnöke. Emellett a hívők számára magát az igehirdetőt, az új hit felvirradásáról prédikálót, de a hajnalt váró igazak lelkét is jelentheti. Ehhez kapcsolódik az éberség fogalma is, amelyet a minden irányban körbeforgó szélkakas testesít meg, amely a gonosz erőit lesi, hogy hangjával elűzze azokat. A templomok tornyára erősített fémkakasokról már a 9. századtól van adat. (Kuszmann 2001: 241-242.; Fügedi 1993: 22-23.) Az ókeresztény művészet egyik kiemelkedő alkotásában, az aquileai templom padlómozaikján a Krisztusért küzdő keresztényekkel azonosítható, amely a Sátánt jelképező teknőssel harcol. Szent Ambrus püspök Himnusz kakasszóra című művében a kakas keresztény jelentése a remény: „Kakas szaván remény fakad, / S a szenvedőnek enyhület.” (Sík Sándor fordítása) A keresztény szimbolika szexuális mohóságot és zsarnoki természetet is tulajdonított a kakasnak, amit például a lakodalmi szokásokban, illetve a tavaszi ítélkező játékokban (mint a kakasütés, kakaslövés) is felemlegetnek, az állatot pedig paráznasággal, többnejűséggel vádolják meg, és halálra ítélik. (Szemadám 1995: 105; Pozsony 1998a: 188.) Magyar nyelvterülten a kakasábrázolás a reformáció után terjedt el igazán, amikor a kálvinista egyház és templomok jelképévé, ismertetője­gyévé vált, melyet nem csak toronydíszként, hanem festett kazettás mennyezeteken, ajtók vaselemein, lámpamintákon és fafaragásokon is alkalmaznak. (Kuszmann 2001: 241-242; Millisits 2012.) Ennek a díszítőelemnek a köznyelvre is nagy hatása volt, hiszen a kolozsvári mellett a szegedi Kálvin téri református templomot is Kakasos templomként emlegetik a helyiek, illetve a miskolci Belvárosi református templom népszerű neve Kakas-templom, mivel tornyaikon egy-egy kakas hirdeti a kálvinisták jelenlétét. (Millisits 2012.) A művészettörténeti érdekesség a németországi Wallenhorstban álló régi St. Alexander-Kirche (Szent Sándor-templom), melynek tornyán kakas helyett tyúk látható. A magyarázat szerint azért helyettesíti tyúk a kakast, mert a preromanikus korban épült templom anyaegyházként számos szomszédos egyházközséget „költött ki“ az évszázadok során. (Sz. n. 2012: 4.) Azonban a 16. század után nem csak a kálvinista templomtornyokra helyeztek el szélkakasokat: például a budavári, római katolikus Mátyás-templom egyik tornyocskáján is kakas csillog. (Millisits 2012.) A reformátorok előszeretettel magyarázták a kakas jelentéseit, így Szenci Molnár Albert (Millisits 2012.) és Bod Péter (Bod 1760: 6.) is a Péter apostol történetét elevenítik fel. Látható, hogy az egyházi és a népi építészet kakasábrázolásainak elsősorban bibliai háttere van. Az egyéb tárgyakon való megjelenítésnek azonban más jelentéstartalma is lehet.


Részlet a Kakasos templom belsejéről

A kakas a magyar folklórban nagyon sokszor egymástól igen távol eső jelentéseket képvisel. Elhatárolja a sötét és a világos napszakot, jelzi a napfelkeltét, Krisztus jelképe, a feltámadást és a megtérést szimbolizálja. Óvó szerepe van a gonosz erők és a villámcsapás ellen. A szerelmi varázslásokban is alkalmazzák, a szexuális potencia szimbóluma és a termékenység jelképe. Fontos eleme az időjóslásoknak és esővarázslásoknak, illetve a népi gyógyászatban is felbukkan. Az ártalmas erőket is megszemélyesítheti, kincsőrző állat, melyet gyakran a kincset őrző szellemnek kell feláldozni. Építőáldozati állatnak számít, és az ember halála után a túlvilági beilleszkedést segítheti elő. (Pozsony 1998b: 303-306.; Gub 1999: 27-28.) A mezőségi hiedelmekben például a tisztátalan lények helyét és tevékenységét jelezhette a kakas kukorékolása. (Keszeg 1999: 301-303.; 315; 318.) Az emberi élet legfontosabb fordulópontjain is felbukkan, azokhoz számos szállal kapcsolódik. Születés után a kakas segítségével a gyermek védelmét igyekeztek biztosítani, a fiatalkorban pedig a jövendőbeli élettársat próbálták segítségével megtudni. A lakodalom idején a termékenységgel és a nemiséggel kapcsolatos jelentései kerültek előtérbe. A halottkultuszban a halál előjele, illetve a halott lelkének túlvilágra való távozását is elősegíti. A kakasütés, kakaslövés és az egyéb, egész Európában elterjedt kivégzési, temetési játékok, szokások a tél kiűzését, a tavasz behozatalát jelképezték. A mágikus világszemlélettel voltak összefüggésben, céljuk az idő folyásának manipulálása és a kívánt egyensúly megteremtése volt, melyek elérésére a kakast is felhasználó rituális szokásokra volt szükség. (Pozsony 1997: 140.) Mindebből látszik, hogy a kakasszimbólum igen változatos, ami a kakasnak eltérő szempontú klasszifikációjából következik. Legtöbbször a gonoszt távol tartó lény, de megjelenik a gonoszság megtestesítőjeként is. Jelentése áttevődhet különböző testrészeire is: tolla, szíve, vére, heréje, zúzája különböző mágikus célzatú eljáráshoz köthető. A magyar népi kultúrában tehát a kakas szervesen beépült a keresztény ünnepkörbe, a naptári év legjelentősebb napjain valaminek a hiányában alkalmazzák: segítségével egészséget, termékenységet, szerencsét, vagyis pozitív értékeket, harmóniát, egyensúlyi állapotot kívánnak előidézni. A néphitben és a népi kultúrában egy objektum (pl. a kakas) különböző varázserőt hordozhat, és egy jól meghatározott funkciót mindig valamilyen tulajdonsága révén tölt be. A paraszti közösségekben ezen lehetőségek közül mindig csak a legmegfelelőbbet választják ki és használják. (Pozsony 1998b: 304-306.)

A kapcsolódó képzeteknek köszönhetően a kakasábrázolások nagyon népszerűek voltak a népi díszítőmotívumok között, és a többi madárábrázolástól helyük is elkülönítette őket. A tornyok csúcsai mellett útszéli kereszteken, kápolnákon is gyakori volt a pléhből készült kakasforma. (Fügedi 1993: 22.) A lámpásokon, mécseseken és egyéb tűzeszközökön megjelenő kakasábrázolások a mesterséges világítás és a napfelkeltét hirdető kakas közötti kapcsolatra épülnek, és egész Európában előforduló motívumnak számítanak. (Fügedi 1993: 22-23.) A kerámiák esetében a kakas főmotívum szerepet tölt be díszes tollazatának és dekoratív megjelenésének köszönhetően. (Fügedi 1993: 23.) Az Alföldön például az 1830-as években jött divatba a tálasedényeken ábrázolt dús faroktollú kakasmotívum. (Füvessy 1998: 89-116.) Kalotaszegen a türei fazekasság termékein megtalálható az életfán álló kakas ábrázolása. (Végh 1977: 41-42.) A textíliákon előforduló kakasmotívum az egész Kárpát-medencében kedvelt volt. Kendőkön, dísztörlőkön, általában szőttesként fordult elő, sormintába szerkesztve. (Csiszár 1998: 144.) A kalotaszegi református közösségekben a virág- és növénymotívumok mellett a kakast ábrázoló fafaragások is kedveltek voltak. (Csete 1990: 12-15.) Egyes házak tetőgerincei is bádogkakassal végződtek (Malonyai 1907.), de nem csak parasztházak csúcsdíszeként, szélzászlóként, hanem galambdúcok ornamentumaként is előfordult. (Fügedi 1993: 22-23.)


A templom csillárjait is Kós Károly tervezte

Az építő

A fentebb felsoroltakból kitűnik, hogy Kós Károly milyen kulturális háttéranyagból dolgozott kakasos mintáinak, illetve egyéb díszítményeinek megalkotásakor. Jól ismerte a kalotaszegi madárábrázolások mellett a népi hiedelmet és a kakas egyetemes szimbolikáját is, melyet utazásai és tanulmányai során sajátított el. Az építész 1883. december 16-án, Temesváron született. Apja tisztviselő volt, ezért a családdal 1887-ben Nagyszebenbe költöztek. Korai gyermekkorának színhelye, annak középkori építészete és hangulata jövőbeli munkáira is hatással volt. Kolozsváron töltött fiatalkorát az irodalom felé tett első lépések, illetve a „kincses város” és Kalotaszeg építészeti kultúrájának felfedezése jellemzi. Utóbbi 1900-ban kezdődött, amikor egy osztálytársa meghívásának eleget téve gyalog bejárta a vidéket és felfedezte az akkor még érintetlen, zárt falusi környezetet: a népi építészet remekeit, a temetőket és a középkori templomokat. Bár építészi pályára készült, szülői nyomásra mérnöknek tanult a budapesti Műegyetemen, de tanulmányai felénél átiratkozott az építész szakra, ahol többek között Schulek Frigyes is tanára volt, akitől a középkori építészeti tudást sajátíthatta el. Egyetemi évei során felfedezte, hogy létezik egy sajátos magyar művészet, amelyhez az új építészeknek viszonyulniuk kell, azonban a Lechner Ödön-féle magyaros stílussal szakítva Kós és társai (Györgyi Dénes, Jánszky Béla, Kozma Lajos, Mende Valér, Zrumeczky Dezső) megalakították a művészet- és építészettörténet által Fiatalok néven számon tartott építésztársaságot, majd közösen pályáztak és vállaltak megbízásokat. Kós a diploma megszerzése után előbb rajzolóként dolgozott, majd egyre több épület megtervezését bízták rá. 1908-1909 között készült el például a Kakasos templom előhírnöke, a zebegényi katolikus templom, amelyen még megtalálhatók a közép-európai szecesszió jegyei, de középkori elemek (erdélyi templomok, várkastélyok, polgárházak) formakincsét is hasznosította. A Jánszky Bélával és Györgyi Dénessel közösen tervezett épületen már megjelenik a jellegzetes Kós Károly-féle sarokbástya is. (Nagy E. 1995: 23-28.)

1907-ben, egy féléves erdélyi tanulmányút ösztöndíjának köszönhetően nem csak Kalotaszeg, hanem a Székelyföld, Segesvár és Torockó népi építészetét is megismerhette. Tapasztalatait Erdélyország népének építészete című kéziratos könyvében írta meg. (Tasnádi 2013: 8-11.)


Kakasos díszítőelemek a templom kapuján és falán

A templom

A 17. században a kolozsvári polgároknak csak egy része élt a kőfalakon belül, sokan a várostól keletre, északkeletre és nyugatra elterülő Kül-Magyar utcai, hídelvi és monostori hóstátokban laktak. Az utóbbi eklézsiáját II. Rákóczi György alapította 1654-ben, aki templomnak rendeztetett be egy kőházat, ami valószínűleg a mai sörgyár környékén állhatott. Első prédikátoruk Magyarosi Elek volt. A gyülekezet alapítólevele nem maradt fent, de kilenc évvel később Apafi Mihály megerősítő diplomája is említést tesz róla. (Sipos 2001: 110-120.; Herepei 1987: 284.) Az 1658-as tatárjárás Kolozsmonostort sem kerülte el, melynek következtében a kálvinisták épülete is elpusztult. 1664 után új templom épült Apafi Mihály adományából. (Veress 2010.; Szigeti 2013: 4.) A 18. század eleji háborúkban a templom ismét elpusztult, amit a közösség hanyatlása követett. A környék a jezsuiták fennhatósága alá került, a hívek nagy része pedig elköltözött, így nem lehetett új templomot építeni, és az eklézsia kénytelen volt 1755-ben eladni javait a jezsuitáknak. (Szigeti 2013: 4.) Az egyházközség újjászervezési kísérletei 1896-ban kezdődtek meg, amikor özv. Turgyán Györgyné házának szobájában gyűltek össze a hívek, majd számuk növekedésével, beadványokkal kérték a kolozsvári egyházközséget, hogy imaházat és iskolát építhessenek. A presbitérium 1903-ban megvásárolt egy közeli telket, majd 1904. október 31-én felszentelték az ott levő udvarházból kialakított imaházat, melynek bővítése helyett később az egyháztanács inkább egy új templom építése mellett döntött. 1908-ban Spáda János építőmester bemutatta terveit, azonban a módosított és csökkentett költségvetésű terv 1910-ben elfogadott változata nem kapta meg a hatóság jóváhagyását. Ezért bírálat céljából az Kós Károlyhoz került, aki új tervvázlattal állt elő, amelyre a tanács 1912-ben áldását is adta. Az építkezés 1913. június elején kezdődött, majd ugyanazon év végén be is fejeződött. A templomot 1914. március 22-én szentelték fel. Ebben az évben elkészült a templom szomszédságába szánt parókia és igazgató-kántori lakás terve is, azonban ezeket a háború kitörése miatt már nem sikerült megépíteni. (Fabó–Gall 2013: 174-175.) Ezt követően kezdetét vette az élénk gyülekezeti élet, és a gyülekezet létszáma csakhamar meghaladta a 3000 főt. (Szigeti 2013: 4.; Gaál 2001: 406-408.) Az 1970-es évekbeli felújítást Kós személyesen felügyelte. (Fabó–Gall 2013: 174-175.; Szigeti 2013: 4.) A centenáriumi évfordulóra a templomot újra nagyszabású javításnak vetették alá: megerősítették a tetőszerkezetet, zöld mázas Zsolnay-cserepekre cserélték a tető eternitlapjait, kicserélték az ablakokat, felújították a padlózatot és a villanyhálózatot. Emellett az épület külső és belső falait is újrafestették, illetve az udvart is rendbe tették. Az évfordulós ünnepség keretében a templom mögötti egykori iskola falára és a templom előcsarnokába is egy-egy emléktáblát helyeztek el. (Szigeti 2013: 4.)


A templom építésének és felújításának emléket állító táblák. Utóbbi Makkai János alkotása

Az utca frontjától beljebb található, észak-dél irányú hosszanti elrendezésű templom a tervező egyik korábbi alkotásának, a zebegényi templomnak egy nagyobb, városi léptékű megfogalmazásaként is felfogható, mivel a Pest megyei település katolikus templomához hasonlóan a Kakasos templom meredek nyeregtetős oromfala és a nagyobbik torony utca felőli oldala is egy síkba olvad. Akárcsak a zebegényi templomnál, úgy a Kolozsvár-felsővárosinál is román stílusú a kapuzat, és mindkét templom bejárata felett öt keskeny ablak biztosítja a homlokzat rendezettségét és könnyen áttekinthetőségét. (Fabó–Gall 2013: 174-175.) A román kori elrendezést idéző templom alaprajzát tekintve egy magasabb főhajót és két alacsonyabb mellékhajót figyelhetünk meg, melyek észak felől egy egyenes záródású apszisban végződnek, mely a főhajótól elválasztva tanácsteremként szolgál. A templombelső tagolását, a fedélszerkezetet tartó hevederívek biztosítják. Az árkádokat vaskos oszlopok tartják, amelyek négy oszlopközre osztják a belső teret. A főhajót festett kazettás síkmennyezet, a mellékhajókat pedig hevederekre támasztott keresztboltozat alkotja. (Veress 2010.) A főhajó déli részén pedig a karzatra és toronyba vezető lépcsőket, illetve az előcsarnokot magába foglaló részt találjuk. A templom nyugati mellékhomlokzatához egy négyzet alakú portikusz készült. A főhomlokzatot alkotó két torony egyike egy magasabb, négyzet alaprajzú torony, mely négy fiatornyával, toronyórájával a homlokzat és a templom egészének meghatározó eleme. A másik egy kisebb, az ellentétes oldalon álló kör alaprajzú torony. (Veress 2010.) Az ajtók és az ablakok elrendezése adja meg a főhomlokzat ritmusát, jellegzetességét. A mélyen fekvő, félköríves, illetve egyenes záródású, meredeken lejtő párkányú ablakok kettes, hármas, ötös csoportokban lettek elhelyezve, de két egymagában álló ablak is díszíti a tornyokat. Az ablakok mérete és száma az épületrészek fontosságának megfelelően váltakozik.


Az ajtók tömör tölgyfából készültek

A főhomlokzaton két ajtó és egy kapu található. Utóbbi a főhajóval egy vonalban középen helyezkedik el, és az épület alsó részén körbefutó terméskő lábazat oromzattá csúcsosodik körülötte. Az oromzat alatt található a kétszárnyú, félköríves záródású tölgyfakapu, melynek kőből készült bélletét egy-egy pár kocka-lábazatos és -fejezetes oszlop alkotja. Ezeken növényi, farkasfogas és fogsordíszes ornamentika látható. Az ajtószárnyakat négyosztatú ablakocskák, az alattuk levő faszegecsek és virágdíszes kovácsoltvas kilincs díszítik. A kapuzat és a padlás fényellátását biztosító, közvetlenül a tető alatt elhelyezkedő három egyenes záródású ablak között, az emeleti részen, a karzat megvilágítását szolgáló, öt nagyobb méretű, kőoszlopokkal elválasztott félköríves ablak lett elhelyezve. A főhomlokzat két oldalán található ajtók a mellékhajókba nyílónak és a főkapuhoz hasonlóan tölgyfából készültek. Az erőteljesen tagolt mellékhomlokzatokat mindkét oldalon négy-négy, vízvetőkkel ellátott pillér alkotja, melyek a templom támaszául szolgálnak. A nyugati mellékhomlokzathoz csatlakozik a félköríves nyílásokkal ellátott portikusz. A belső szerkezet alakulását követi a tetőszerkezet is: a főhajót egy nyeregtető fedi, erre merőlegesen helyezkednek el az alacsonyabban levő fióknyeregtetők, melyek a mellékhajók boltíveit fedik. A négyzet alaprajzú toronyban lakik a harang is, csúcsán pedig a templom névadója, egy rézkakas csillog. (Veress 2010.)


Festett kazetták a Kakasos templomban

A tervező kovácsoltvas terveit tanulmányozva megállapítható, hogy a hagyományos technológiai megoldásokat alkalmazta, azonban többnyire kerülte a bonyolult térhatású növényi elemeket és a csigavonalakat. Az egyszerűség, a funkcionalitás és a népi díszítőelemek mintavilága, az egyenes vonalvezetés, a szegecselt kötések, illetve az áttört motívumok jellemzik munkáit. Ismétlődésük dinamikus rendszert alkot, és a felhasznált ipari fémet a síkfelületek pikkelyezésével, erezésével és poncolásával szépíti meg. (Márton 2012: 39-40.) A szebeni és kolozsvári gótika, a budapesti tanulmányok, valamint a székelyföldi és kalotaszegi tanulmányutak tudatos, a népi építészetet vizsgáló tapasztalatai mind fellelhetők az építész kovácsoltvas műveiben is. (Márton 2012: 43.) A Kakasos templom kovácsoltvas díszítései a kalotaszegi népi hímzések világát idézik, de nem tekinthetők másolatoknak. Ezek az anyag, a felület és a kivitelezési technológiához alkalmazkodó fémbe vésett díszítések. (Márton 2012: 46.) A templom kerítése az építész kültéri rács-
szerkezeteinek egyik legjellegzetesebb példája, mely puritán egyszerűségével, mintázatával és zöld színével harmonikus egységet alkot a terméskőkerítéssel, illetve az építmény egészével. A négyzet keresztmetszetű függőleges pálcákat vízszintes pántok kötik össze, ezek közül a felső kettő között nincs ornamens. A következő sáv azonban már áttört vaslemez technikával készült, a népi díszítőművészetből kölcsönzött kakas- és csillagmotívummal lett ellátva. (Márton 2012: 59.) Kós Károly nem csak lámpákat, hanem a templombelső megvilágítására kandelábereket is tervezett. A természetes fényt biztosító ablakok mellett, a kandeláber, illetve az árkádokat tartó oszlopokra és a bejárat fölé helyezett, kovácsoltvas ernyőkkel ellátott lámpák biztosítják. Utóbbi félkör alakú lámpaernyőkön kakasábrázolás látható, alsó részüket pedig láncszemeken csüngő kovácsoltvas tulipán díszíti. Hasonló található a Farkas utcai templomban is. (Veress 2010.; Márton 2012: 67-71.) Ezen két templom mellett még a budapesti Városmajor utcai iskolában is előfordulnak a Kós-féle kakasos díszek (Márton 2012: 60-61.), melyek nem csak épületeinek, hanem könyveinek illusztrációiban is gyakran felbukkannak, jelezve a motívum és az alkotó sokoldalúságát. (Kós 1973: 30.) A templom festett, táblás mennyezetén virágos minták láthatóak, melyek a bútorzat festett ornamenseivel együtt Muhits Sándor iparművészeti iskolai tanár tervei alapján készültek, kivitelezőjük pedig Szántó Gergely, Muhits egyik tanítványa volt. (Köpeczi Sebestyén 1987: 289-290.) A szószék előlapján is madárábrázolás látható: az áldozatkészség jelképe, a fiait vérével tápláló, pelikán. A szószék másik oldalát és feljáróját virágok díszítik. A szószékkorona két oldalát kopjafaszerű faragvány díszíti, melyek között „Az ÚR az én ERŐSSÉGEM” felirat olvasható. A hármas papi szék és a sötétbarnára mázolt fenyőfa padok sem maradtak dísz nélkül, oldalukon kopját idéző faragás, illetve kerek virágdísz látható. A karzat mellvédjén az egyház címerszerű jelvénye áll, melyet Köpeczi Sebestyén József tervezett és festett meg. Rajta egy, a lángok közül kikelő, szárnyait kifeszítő arany főnixmadár található, mely az egyházközség háromszáz éves múltjára, az újjáéledő közösségre utal. (Köpeczi Sebestyén 1987: 290-294.; Veress 2010.) A karzaton megfigyelhető két részletesen kidolgozott kopjafa is, melyek zsoboki faragványokból ihletődtek. A karzatra vezető lépcső kovácsoltvas korlátját is festett növényi motívumok díszítik. Ugyancsak népi motívumokat idéző díszítéssel ellátott alkotás az úrasztala is. A templom belsejében levő oszlopfejeken román stílusú csigavonalak közé kakas van befaragva, alapja szürkéskék színű volt, a kakas a kő síkjában és színében festetlenül maradt. Az eredeti kék változat ma már csak néhány oszlopon maradt fenn. (Köpeczi Sebestyén 1987: 294.; Veress 2010.)


A templom kovácsoltvas elemeire az egyszerűség jellemző

Összességében elmondható, hogy a Kolozsvár-felsővárosi református templom magán viseli Kós Károly kiforrott, magyaros stílusának jegyeit, melynek gyökerei voltaképpen a középkori erdélyi és kalotaszegi templom- és népi építészetben, illetve a népművészet forma- és motívumvilágában keresendők. Az építész által mesterien ötvözött anyagok, formák, motívumok egy arányosságában és emberi léptékében is monumentális alkotássá forrottak össze. Ezért a templom Kolozsvár magyar építészeti örökség és a Kós Károly-i életmű egy igen fontos, közelebbi megismerésre érdemes részét képezi, amit a „kincses városba” látogatóknak csak ajánlani lehet.

Felhasznált és ajánlott irodalom:

BOD Péter 1760. Szent Hilarius. Nagyszeben (Forrás: http://mek.oszk.hu/01800/01853/)

CSETE Balázs 1990. Kalotaszegi fafaragások. Series Historica Ethnographiae 3., Néprajzi Múzeum, Budapest, 12-15.

CSISZÁR Sarolta 1998. Állatábrázolás a beregi textíliákon. In: FÜVESSY Anikó (szerk.): Állatábrázolás a magyar néphagyományban. Ethnica Kiadás, Debrecen, 139-152.

FABÓ Beáta – GALL, Anthony 2013. Napkeletről jöttem, nagy palotás rakott városba kerültem. Kós Károly világa 1907-1914. Budapest Főváros Levéltára, Budapest

FONTANA, David 1995. A szimbólumok titkos világa. Jelképek, jelképrendszerek és jelentéseik. Tericum Kiadó, Budapest

FÜGEDI Márta 1993. A madár. Adatok a madárábrázolás kultúrtörténetéhez. In: Uő.: Állatábrázolások a magyar népművészetben. Herman Ottó Múzeum, Miskolc, 15-48.

FÜVESSY Anikó 1998. Az alföldi kerámia állatábrázolásai. In: Uő. (szerk.): Állatábrázolás a magyar néphagyományban. Ethnica Kiadás, Debrecen, 89-116.

GAAL György 2001. Kolozsvár kétezer esztendeje dátumokban. In: DÁNÉ Tibor Kálmán – EGYED Ákos – SIPOS Gábor – WOLF Rudolf (szerk.): Kolozsvár 1000 éve. A 2000. október 13-14-én rendezett konferencia előadásai. Erdélyi Múzeum-Egyesület – Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, Kolozsvár, 376-435.

GUB Jenő 1999. Házityúk. In. Uő.: Háziállataink dicsérete. Sóvidéki etnozoológia. Hazanéző Könyvek Sorozat, Firtos Művelődési Egylet, Korond, 25-32.

HEREPEI Gergely 1987. A kolozsmonostori régi református eklézsiáról. In: BÁLINT István János (szerk.): Kincses Kolozsvár II., Magvető Könyvkiadó, Budapest, 284-288.

KESZEG Vilmos 1999. Mezőségi hiedelmek. Mentor Kiadó, Marosvásárhely

KÓS Károly 1973. Székely balladák. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest (hasonmás kiadás)

KÖPECZI SEBESTYÉN József 1987. A monostori templom festett díszítései. In: In: BÁLINT István János (szerk.): Kincses Kolozsvár II., Magvető Könyvkiadó, Budapest, 289-295.

KUSZMANN Zsófia 2001. Kakas. In. PÁL József – ÚJVÁRI Edit (szerk.): Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából. Balassi Kiadó, Budapest, 241-242.

MALONYAY Dezső 1907. A kalotaszegi magyar nép művészete. In: Uő.: A magyar nép művészete I. Franklin Társulat – Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, Budapest. (Forrás: http://mek.oszk.hu/01600/01671/html/index.html?00000.htm&00000.htm)

MÁRTON László 2012. Kós Károly, a művészi kovácsoltvas formatervezője. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár

MILLISITS Máté 2012. A kakas szimbólumának évezredei. Reformatus.hu – a Magyarországi Református Egyház hivatalos honlapja (Forrás: http://reformatus.hu/mutat/a-kakas-szimbolumanak-evezredei/)

NAGY Elemér 1995. Az építő Kós Károly. Balassi Kiadó – Kós Károly Alapítvány – Polis Kiadó. Budapest – Kolozsvár

POZSONY Ferenc 1997. Kivégzés és temetés a farsangi játékokban. In: Uő.: Az erdélyi szászok jeles napi szokásai. Krónika Könyvek. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 134-140.

1998a Szól a kakas már. Szász hatás az erdélyi magyar jeles napi szokásokban. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda

1998b      Kakas az erdélyi folklórban. In: FÜVESSY Anikó (szerk.): Állatábrázolás a magyar néphagyományban. Ethnica Kiadás, Debrecen, 281-310.

SIPOS Gábor 2001. A kolozsvári református egyházközség a XVII. Században. In: DÁNÉ Tibor Kálmán – EGYED Ákos – SIPOS Gábor – WOLF Rudolf (szerk.): Kolozsvár 1000 éve. A 2000. október 13-14-én rendezett konferencia előadásai. Erdélyi Múzeum-Egyesület – Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, Kolozsvár, 110-120.

SZEMADÁM György 1995.                   Kakas. In. HOPPÁL Mihály – JANKOVICS Marcell – NAGY András – SZEMADÁM György (szerk.): Jelképtár. Helikon Kiadó, Budapest, 105.

Szerző nélkül 2012. Wallenhorst: 40 Jahre Gemeinde zum Wohlfühlen. Die Niedersächsische Gemeinde. LXIV. évfolyam, 2. sz., 4. (Forrás: http://www.nsgb.info/pics/medien/1_1349084706/DNG_0512.pdf)

SZIGETI László 2013. Születésnapján ajándékozott a Kakasos templom. Szabadság, 2013. október 30., 4.

TASNÁDI Zsuzsanna 2013. Ácsolt fatornyok – védelmező templomok. Válogatás a Néprajzi Múzeum grafikáiból, fényképeiből. Néprajzi Múzeum, Budapest

VÉGH Olivér 1977. A kalotaszegi fazekasság. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest

VERESS Boglárka 2010. Kakasos templom, Kolozsvár. Romániai Magyar Lexikon (Forrás: http://lexikon.adatbank.ro/muemlek.php?id=241)

(A felhasznált fotók a szerző felvételei)

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Történetünk kiindulópontja Nagyvárad, amely a monarchia egyik leggyorsabban fejlődő városa volt, pezsgő szellemi és kulturális élete miatt pedig Körös-parti Párizsként is emlegették – a Pece-parti Párizs kifejezést az alliteráló sorok miatt Ady Endre ragasztotta rá leginkább a városra, hamar el is terjedt ez a megnevezés. A századforduló éveiben öt napilap és számos kulturális periodika működött az alig több mint ötvenezres lélekszámú Váradon, továbbá országos hírű redakciók, nyomdák és lapok székhelye volt a bihari város. 

„Majdnem az estéli órákban a fecsési táborba megérkezett egy törzstiszt, állítólag Görgey altábornagy seregéből (akit én nem láttam); ez Vécsey tábornoknak jelentette, hogy: »ő Görgeytől van küldve, értesíti Vécseyt, hogy ő Világosnál az orosz tábornoknak megadta magát, serege a fegyvert letette. Jöjjünk mi is N.-Váradra és adjuk meg magunkat Paskievits herceg orosz főparancsnoknak, miáltal életünk, tulajdonunk, ami velünk van biztosítva lesz.«"

Ferenc József császár 1849. július 19-én Erdély kormányzójává nevezte ki Ludwig von Wohlgemuth altábornagyot, melléje pedig polgári biztosul Eduard Bachot rendelte. A kormányzó 1849. augusztus 11-én érkezett meg Erdélybe, s nyomban kihirdette az ostromállapot bevezetését, szeptember 16-án pedig a hadbíróságok felállítását. Ezek az intézkedések a magyar szabadságharc megtorlását szolgálták. (...) Ezt előkészítette az 1849. március 4-i birodalmi alkotmány, amelyet Erdélyben is kihirdettek. Ebben már bejelentették Erdély koronatartomány közigazgatási átszervezését is a régi vármegyék és a székely, illetve szász székek helyett. Wohlgemuth kormányzó 1849. szeptember 21-én tette közzé azt, hogyan kell Erdélyt ideiglenesen hat katonai vidékre felosztani. 

„Voltak idők Pesten és Párizsban, amikor több voltam neki mindenkinél, testvérnél, »idesnél«, Lédánál. Rajongója voltam, de sohasem hízelgője. Közös emlékek és még inkább közös világnézeti vágyak kapcsoltak össze, apró, baráti titkok fonták szorosra életünket. Több volt ez barátságnál, erősebb a testvérségnél. A lelkiismerete voltam, és épp ezért nélkülözhetetlen. Éreztem, hogy néha messze száll tőlem, néha lazára ereszti és majdnem szétvágja a kapcsolatokat, hogy aztán annál erőssebben fűzze össze. Válságaiban pótolhatatlanabb voltam, mint a bor, a nő vagy a veronál. »Bölöni Györgyömnek, fajtámbeli véremnek« – küldte nekem verseit. Egy volt a földünk, a Szilágyság.”

A dobrovoljacok kitelepítésével egyidőben indult meg a Bukovinából érkező székelyek betelepítése. Ennek gyors levezénylését az indokolta, hogy a döntően mezőgazdasággal foglalkozó dobrovoljacok internálásával rendkívül megfogyatkozott a mezőgazdasági munkára alkalmas munkaerő, a kiválóan termő bácskai földeken így visszaesett volna a termelés. (...) 1941. május közepétől június 16-ig 13 200 főt telepítettek le a bácskai területeken 35 ezer kat. hold területre, többségüket a dobrovoljacok helyére. 

Kolozsvár szám­talan, polgári kezdeményezésű szervezete közül az egyik legjelentősebb, és egyben a leghosszabb ideig működő egyesület az Iparos Egylet volt. (...) A városi jelentőséggel bíró – nyugodtan nevezhetjük annak – intézmény majdnem évszázados (az 1945 után berendezkedő kommunista hatalom szüntette meg) történetének utolsó, demokratikusan választott elnöke volt Rátz Mihály építőmester, aki 1933-tól az erőszakos eltávolításáig, mintegy tizenkét éven keresztül irányította az egyesületet, igyekezve az eredeti szabályzatnak megfelelően működtetni és életben tartani.

Amikor Arany János, a kor megkérdőjelezhetetlen irodalmi tekintélye megkapta a kézirat egyetlen példányát egy évvel a befejezése után, szinte az első szín legelején félretette, gyenge utánzatnak tartotta. (...) Szerencse, hogy nem vetette tűzre, és Madáchnak sem tanácsolt hasonlót, hiszen amikor körülbelül fél évvel később mégis végigolvasta, „hatalmas gondolatokkal teljes” drámai kompozíciónak vélte, Madáchra pedig úgy tekintett, mint aki az „első tehetség Petőfi óta, ki egészen önálló irányt mutat”. 

Az Interferenciák – román kötődésekkel Magyarországon című kutatásom az Államtitkárság által 2021 áprilisában kiírt és az ELTE Román Filológiai Tanszéke által elnyert pályázatra készült. A tanszéken működő A magyarországi románok kultúrája kutatócsoport tagjaként a szerző a kutatási terv szerint tíz mély­interjút készített el 2021 áprilisa és augusztusa között olyan magyarországi értelmiségi személyiségekkel, akik vagy családi, vagy tevékenységi szálakkal kötődnek a románsághoz. Egy részük magyarországi román nemzetiségű, mások a születésük, iskoláztatásuk, munkásságuk során szoros kapcsolatba kerültek a románsággal, legtöbben maguk is tevékenyen részt vettek a két kultúra közötti közvetítésben.

Surányi Miklós a két világháború közötti időszakban számos prózai művet alkotott, az író nevét viszont határon innen és túl kevéssé ismerik. Az írót kiközösítették, műveit az államszocializmus időszakában szemérmesen elhallgatták, írásait lefoglalták, gondolatait felforgatónak, veszélyesnek tartották. Surányi és művei „illegalitásba vonultak”. Természetes, hogy ez így történt, hiszen már a korabeli baloldali sajtó is a fejére olvasta az előbbi „vádakat”, az 1945 utáni időszakban pedig Surányi „bűnössége” már megkérdőjelezhetetlenné vált

Romsics Ignác

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem kolozsvári főépületének díszes Aula Magna termében október 8-án, péntek reggel 10 órától oklevélátadó ünnepséget tartottak: dr. Romsics Ignác történész­professzort, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem tanárát a Doctor Honoris Causa címmel tüntették ki. Az eseményt hosszas előkészületek előzték meg, a járványhelyzet miatt a szervezők nehezen tudtak megfelelő időpontot találni a rendezvénynek, amelyet végül a legnagyobb rendben, a járvány­ügyi szabályokhoz igazodva sikerült megtartani.

1956 szeptembere folyamán több gyűlést tartottak különböző erdélyi magyar kulturális központokban. Szeptember 8-án a Bolyai Tudományegyetem párt­alapszervezete jelezte, hogy az SZKP XX. és az RMP II. kongresszusa miatt felélénkült az ifjúság. Szeptember 9-én a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetben kijelentették, hogy teljesen elkötelezték magukat a szocialista művészet oldalán, felvéve a harcot a burzsoá ideológia ellen. Ezen a gyűlésen Kovács Zoltán festőművész kimondta, hogy e szavak nem biztos, hogy a valóságot fedik, és viselni kell a tévedések következményeit. Szeptember 13-án a Román Akadémia kolozsvári fiókjában is megjelent az igény a változásra. Felmerült a központosítás lazításának, a Bukaresttől való függés eltörlésének, a nyugati tanulmányutak biztosításának és a nyugati feltételek megteremtésének kérdése. Szeptember 17-én a Kolozsvári Állami Magyar Operában tartott gyűlésen Székely Károly elmondta, hogy az intézményből kihalt a szeretet és az emberiesség. A bírálat hiányát a félelemnek tulajdonította. A Kolozsvári Állami Magyar Színházban hasonlóan fogalmazott szeptember 7-én Szakács György díszlettervező, ám a tartományi pártbizottság jelen levő titkára, Dumitru Nițov szerint ez bírálatnak minősül, de nem elég mély és bátor.

Egy héttel a magyar forradalom kirobbanása után, 1953. október 30–31-én a temesvári egyetemisták a romániai kommunista rendszert alaposan megrázó tiltakozást szerveztek. Az ország nyugati részén valóságos forradalmi hangulat uralkodott, százával alakultak ki a diktatúrával szembenálló kezdeményezések. A Béga-parti diáklázadás megfékezésére a kommunista párt által mozgósított elnyomó gépezet azonnal intézkedett, és a diákok nagy részét letartóztatta.

Nyitrainé Deák Berta

Nyitrainé Deák Berta 1912. szeptember 16-án született Homoródújfaluban, ahol édesapja, Deák Mózes kántortanító volt. Az édesapai gyökerek a szomszédos Homoródkarácsonyfalvára vezethetők vissza. Édesapja korán meghalt, édesanyja, Bedő Berta, ezután sokáig egyedül nevelte három leányát. Egész életét a bástyán állva élte le. Lelkészi munkássága nagyrészt az elmúlt rendszer időszakára esett, amikor nem is volt olyan könnyű kiállni és megmaradni az igazság, a hit, a bátorság bástyáján. Neki sikerült, s védte azt, ami rábízatott: anyanyelvét, népét, hitét, templomait, a zsoltárt, a népdalt.

Minden önéletrajzi vonatkozású írás szubjektív. Ha a szerző az objektivitás szemüvegét szándékozik is önmagára illeszteni, attól még nem tud elszakadni a történések számbavétele rendjén fel-felbukkanó események megidézésekor feltüremkedő érzésektől. Egy-egy arc, egy-egy találkozás újra megidézése így ad enyhületet, lelki békét a keserű, gyomorszorító fanyarságba. Az ember, a szerző magát írja, s magán keresztül látja és láttatja a világot.

Gyimesy (felvett név – T. Cs. B.) Kásás Ernő 1901. április 15-én született Gyergyószentmiklóson, de már párhetes korában átköltöztek szülei Sepsiszentgyörgyre. Fiatal éveit itt töltötte, itt volt a Székely Mikó Kollégium tanulója. Nagyapja, Kásás György a közeli Előpatakon volt iskolaigazgató és tanító, valamint vendéglőtulajdonos. Édesapja Kásás Sándor kereskedő volt, aki a Székely Mikó Kollégium földszintjén egy „mindenes” boltot működtetett – az akkori kaszinó épülettől a harmadik üzlethelyiség volt ez. Rokonaiként tartotta számon Orbán Balázs néprajzkutatót és Benedek Elek meseírót. A főiskola elvégzése után Budapesten élt, majd az 1956-os forradalom után az Amerikai Egyesült Államokba emigrált.