Haller Károly mindössze két évig volt Kolozsvár polgármestere, de ez idő alatt olyan fontos korszerűsítési folyamatokat indított el, amelyek jelentősen felgyorsították a város modernizálódását. A következő írás Haller Károly 1885-dik évi polgármesteri tevékenységének fontosabb városfejlesztési intézkedéseit mutatja be.
1836. október 14-én született Nagyszebenben. Előtanulmányait Nagybányán végezte, 1853 és 1856 között jogi tanfolyamokat hallgatott Nagyszebenben, ezt követően pedig a pesti egyetemen szerzett jogi doktorátust. Pályafutását a nagyszebeni kincstári ügyészségnél kezdte, innen nevezték ki a kolozsvári Királyi Jogakadémia tanárává, majd pedig az újonnan felállított tudományegyetem oktatója lett. Mint felelősségteljes és tudatos polgár, rögtön Kolozsvárra érkezése után a város arculatának átalakításában vállalt vezető szerepet. 1865-ben megalapította a Sétatér Egyletet, majd 1869-ben a polgári lövöldét. Kezdeményezője és alapító tagja volt az 1883-ban megalakuló Szépítő Egyletnek, ahol a templom körüli épületek lebontása, az Erzsébet sétaút, Erzsébet-szobor és Erzsébet-híd létesítésével járult hozzá a város arculatának a megújításában.
Az 1884-es országos képviselő választás alkalmával történő nagy rendzavargások (a szabadelvű párt képviselőit felbérelt ismeretlenek kővel dobálták meg) miatt, a lemondani kényszerült Minorich Károly polgármester hivatali helyének betöltésére a fáradhatatlan modernizációs munkásságáról ismert Haller Károlyt javasolta a szabadelvű párt.
A polgármesteri választásokon sikerült legyőznie a függetlenségi párt jelöltjét Deáky Albertet. A szavazás szoros volt, a városi tanácsosok közül 53-an Haller Károlyra, és 48-an Deáky Albertre szavaztak.
Megválasztása után azonnal az ellenzéki sajtó kereszttűzébe került. Legtöbben azt kifogásolták, hogy állítólag nem mondott le az egyetemen betöltött tanári állásáról, és emiatt nem lesz képes városvezetői feladatait megfelelő elhivatottsággal végezni. Olyanok is voltak, Bartha Miklóssal az élen, akiknek az nem tetszett, hogy a tanári fizetése mellett a polgármesteri fizetésre is igényt tartott (sajtóhír).
A polgármesteri szék elnyerését követően, kiváló szervező képességeit teljes mértékben a város javára fordította. Két évi polgármesteri tevékenysége alatt nemcsak, hogy megcáfolta az ellenzékieket, de azt is sikerült elérnie, hogy a kezdetekben őt erősen támadó függetlenségi sajtó az egyik legnagyobb támogatójává váljon.
Az 1884. október 27-én megtartott városi közgyűlésen kijelentette, hogy: „Csak rendszeres munkálatok által lehet a várost vonzóvá tennünk. Ha e célt elérhetjük, az áldozat bizonyára meghozza gyümölcseit. (...) A város közegészségügyi, gazdasági és vagyonosodási érdekei követelik a javasolt munkálatokat. (...) Tegyük széppé és vonzóvá a külső várost és meglátjuk, csakhamar föllendül az építkezési kedv karöltve a jó ízléssel.”
A közvágóhíd kérdése hozta meg számára az ellenzék szimpátiáját, mivel az ügy érdekében felutazott Budapestre, és ott személyesen győződött meg arról, hogy a Bel-, a Közmunka-, és a Földművelésügyi Minisztérium is tárgyalás alá bocsájtotta a kérdést. A következő napokban az ellenzéki sajtó már a következőket írta a polgármesterről: „Ő mihelyt átvette a polgármesterséget, kötelességének tartotta, a város minden nagyobb ügyét, mely netalán szunnyadott, megint folyamatba tenni.”
A város urbanizációs átalakítása és az infrastruktúra fejlesztése is Haller Károly kezdeményezésére indult el. Jelentős szerepet játszott a város első vízművének a megépítésében. 1885-ben Trefort Ágoston, Vallás és Közoktatási miniszter leiratban közölte Kolozsvár törvényhatóságával, hogy egy vízvezeték kiépítését tervezik az egyetemi intézetek számára. A tárgyalásokat Haller Károly felügyelete alatt kezdték el, aki teljes mértékben támogatta a vízmű megépítését. Továbbá azt is kilátásba helyezték, hogy olyan vízművet építsenek, melyet a későbbi években ki tudnak bővíteni, hogy a város többi részére is eljusson a vízszolgáltatás. A vízmű építkezési munkálatait 1887-ben, Albach Géza polgármester idején fejezték be.
Ugyancsak 1885-ben fogadták el a város új építkezési szabályrendeletét, melyre nagy szükség volt a biztonságos és tervszerű építkezési munkálatok szempontjából. Továbbá rendeletet dolgoztak ki az engedélyhez kötött iparok tárgyában is. Egy későbbi bizottsági gyűlés során határoztak a város pontos feltérképezéséről. Erre a feladatra, Haller Károly Debreczeni Balázs városi mérnököt kérte fel.
Döntés született a városi közvilágítás kiterjesztéséről is, mely szerint a helyi gázgyár a Külmonostor utcán keresztül egészen Kolozsmonostorig, valamint a vasúti pályaudvarig kiépíti a gázvilágítást. Fontos kiemelni, hogy mindezt a városi költségvetés megterhelése nélkül sikerült elérni.
1885 februárjában, Haller Károly elnöklete alatt tartottak rendkívüli közgyűlést a vashíd ügyében. A polgármester által felkért Herczog József vasúti osztálymérnök, három tervezetet mutatott be: 1). pillér nélküli híd, egy összekötő ívvel a híd felső részén (75 000 forint); 2). kétíves és kétpilléres híd (100 000 forint); 3). egy pilléres híd (85 000 forint). A következő hónapok alatt folytatott tárgyalások során a 85 000 forint költségvetésű tervezetet fogadták el.
Fontos előrelépéseket tett a város köztisztaságának megóvása szempontjából. A Trencsin (ma Avram Iancu) tér felső részénél, egy „közszükségrésznek” (városi toalettek) a felállításáról döntöttek (egy későbbi jelentésből kiderül, hogy rendkívül szükséges volt egy ilyen illemhelynek a kialakítása). Emellett a Külmonostor utca északi oldalát egészen Kolozsmonostorig gránit porondjárdával egészítették ki, továbbá a Zsák-utcától a városhatáráig haladó út sáncait is kikövezték, ami szintén jelentős közegészségügyi követelmény volt.
Sikeres tárgyalásokat folytatott a római katolikus egyházzal és a mészáros társulatokkal a főtéri Szent-Mihály templom köré épített tákolmányok átalakításáról. Megegyeztek, hogy pavilonszerű épületeket emelnek fel és ezeket vasráccsal kötik össze. A létesítményeknek közhasznú feladatokat is szántak, ugyanis a szerződésbe foglalt tervek szerint ezt nappal parkként is használhatják.
Polgármesteri mandátumának 1885-dik évében a város közigazgatási befolyását is növelte, mivel sikerült elérnie, hogy a postaigazgatóságot Nagyszebenből Kolozsvárra költöztessék. Szintén Haller Károly kezdeményezésére kezdték el felépíteni a Trencsén téren az erdőigazgatóság és a pénzhatóságok kétemeletes palotáját. 1885-ben fogtak neki az Igazságügyi-palota előmunkálatainak is.
A honvéd laktanya felépítése tovább erősítette a város vezető szerepét a régióban. „…nagy része természetesen Dr. Haller Károly polgármestert illette, aki példás erélyével oda vitte a dolgot, hogy ami 15 éven keresztül vajúdott: a honvéd laktanya fölépítése, az ő hivatalosodása olyan rövid idő alatt ténnyé vált” – írta az Ellenzék. A 47 519 forint 71 krajcár költségű laktanya 1885. október 1-től került használatba. Azonban a kolozsvári helyőrség létszámának növelése (további 243 katona érkezett) következtében a polgármesteri hivatal kénytelen volt 12 000 forintért és 12 évi törlesztési részlet mellett a Nagymalom utcai Rosenfeld telek megvásárlására is.
Előrehaladás történt a kolozsvári honvédkórház ügyében is, ugyanis a városi közgyűlés elvetette a 300 000 forintot meghaladó költségű új kórház tervezetét, ehelyett arról határoztak, hogy a Külmagyar utcai laktanyákat alakítsák át honvédkórházzá, és a nagy-laktanyákat aszerint építik át, hogy oda a fióklaktanyák összes legénysége is elhelyezhető legyen.
Rövid ideig tartó (1884–1886) polgármesteri tevékenysége alatt olyan fejlődési folyamatokat indított el, amelyek a későbbi években történő kivitelezésük révén jelentős mértékben járultak hozzá Kolozsvár dinamikus, nagyvárosias jellegéhez. Lemondása nagy vesztesége volt a városnak, és ekkor röppent fel újra az a hír mely szerint a szabadelvű párt nyomására volt kénytelen visszavonulni, mivel nem volt hajlandó pártpolitikát folytatni.
A társadalmi-kulturális életben betöltött szerepe sem volt jelentéktelen, hiszen hosszú éveken keresztül az 1868-ban alakult Kolozsvári Kör elnöke volt. Továbbá Haller Károly nevéhez fűződik az Önkéntes Mentő Egyletnek és a Kereskedelmi Ifjak Egyletének a felállítása. A sport iránti szeretete az általa alapított Kerékpáros Egyletnek a létrehozása révén nyilvánult meg, melynek sokáig az elnöke is volt. Ő volt az egyik alapítója az 1886-ban megalakuló kolozsvári Unió szabadkőműves páholynak.
A századfordulót követően egyre kevesebb közéleti szerepet vállalt, majd teljesen visszavonult. 1906-ban egy súlyos műtéten esett keresztül, mely nem sokat javított az amúgy is rossz egészségügyi állapotán. 1910-ben végleg Budapestre költözött, ettől kezdve csak ritkán jelent meg társaságokban. Ebben az évben kapta meg a Kolozsvár díszpolgára címet is. 1911. február 7-én a betegségének a súlyosbodása következtében meghalt.
Források és irodalom
Általános számadási kivonat Kolozsvár sz. kir. város házi- és ezzel kapcsolatos pénztárainak 1885-dik évi bevételeiről és kiadásairól. Nyomatott Gámán János örököseinél, Kolozsvár, 1886.
Dr. Haller Károly polgármester évi jelentése Kolozsvár sz. kir. város önkormányzati igazgatásáról az 1885-dik évben. Nyomtatott Stein János nyomdásznál, Kolozsvár, 1886.
Emlékkönyv dr. Haller Károly működéséről. Negyven éves tanári jubileuma alkalmából kiadta az ünnep-rendező bizottság. Szerk. Kuszkó István. Ajtai K. Albert nyomdája, Kolozsvár. 1906.
Ellenzék, 1884, 1885; Budapesti Hírlap, 1884; Fővárosi Lapok, 1884; Pesti Napló, 1893;
Haller Károly. In: Magyar Életrajzi Lexikon.
(http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC05727/05876.htm Letöltés: 2017. 3 10.)
Haller Károly gyászjelentője. In: Országos Széchenyi Könyvtár, Gyászjelentők gyűjteménye.
(http://www.rakovszky.net/E1_LSG_ObitsIndex/GYJ-NevIndex.shtml Letöltés: 2017. 3. 10)
Haller Károly (hilibi). In: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái IV. (Gyalai–Hyrtl) (http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/h/h07581.htm Letöltés 2017. 3. 12.)
Egyed Ákos: A korszerűsödő Kolozsvár három évtizede (1867–1900) = Kőfallal, sárpalánkkal. Szerk. Németh Zsófia–Sasfi Csaba. Csokonai Kiadó, Debrecen, 1997.
Fazakas László: Haller Károly, a modern Kolozsvár megálmodója. In: Kincses Kolozsvár Kalendáriuma. Szerk. H. Szabó Gyula et al., Kriterion, Kolozsvár, 2014. 122–123.
Fazakas László: Botrányos vízügyek Kolozsváron a 19. század végén. Művelődés, LXIX. (2016) 7. 22–24.
Gaal György: Kolozsvár kétezer esztendeje dátumokban. A 2000. október 13-14. rendezett konferencia előadásai. In: Kolozsvár 1000 éve. Szerk. Dáné Tibor Kálmán et. al., Erdélyi Múzeum-Egyesület, Magyar Közművelődési Egyesület. Kolozsvár, 2001.
Gaal György: Haller Károly, a városszépítő és jogtudós. Művelődés, LXVIII. (2015) 11. sz. 14–18.
Gyarmati Zsolt: Nyilvánosság és magánélet a békeidők Kolozsvárán. Komp–Press, Korunk Baráti Társaság. Kolozsvár, 2005.
Killyéni András: Polgári életvitel a dualizmus kori Kolozsváron (1867–1914). Szín, XVII. (2012) 3. sz. 56–62.
 Az 1841-ben beindult Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlési mozgalma Pesten (I., II. gyűlés), Besztercebányán (ma: Banská Bystrica, Szlovákia) tartott III. összejövetelük után 1843 nyarán, Temesváron tartották IV. vándor-, azaz nagygyűlésüket. A mozgalom történetének mindmáig legmegbízhatóbb áttekintése a budapesti Orvostörténeti Közlemények hasábjain jelent meg 1969-ben. |
 Szilágyi Andrást 1956. december végén legációba1 küldték a karácsonyi ünnepek idejére, a távoli Háromszékre, Papolcra a bűnbánati hétre. Brassón át Barátosra érkezett vonattal, és mivel szekér nem várta az állomáson, városi öltözetben gyalogolt el a havas országúton. Czegő V. András lelkész fogadta, és kérte, hogy egyéb tennivalói miatt vállalja át az ő feladatait is erre az időre. Szilágyi András bűnbánati prédikációi alkalmával az 1956-os magyarországi eseményekről is beszélt, a szabadságharcról, a lelkesedésről, az összeomlásról, a megtorlásokról. Nem is sejtette, hogy a gyülekezetben is lehetnek „téglák”. |
 Idén emlékezünk meg Pákei Lajos építész százhetvenedik születésnapjáról, s mivel építészként, főmérnökként, iparmúzeumi igazgatóként, előadóként, műemléki értékek közvetítőjeként oly sokat köszönhetünk neki, emlékezni is csak ünnepelve tudunk. A szakipari képzéssel kapcsolatos felvetései mai napig érvényesek, hiszen a mesterségbeli tudásnak, az iparos szorgalomnak, lelkiismeretességnek, s mindezek alapján a mesterember társadalmi megbecsülésének ma is híján vagyunk – az alábbi sorokban is kiáll ezek mindenkori szükségszerűsége mellett. Legyen hát ez az „ünnepi beszéd” Pákei Lajos születésnapi köszöntője. |
 Szilágyi András 1956-ban érettségizett Nagyenyeden. Már akkor tudta, hogy nem lesz könnyű szigetként megmaradni magyarnak, főleg hogy egy kis, mindenből kirekesztett sziget tagjaként élt addig is. Büntetett előéletű, elítélt apával az egyetemekre nem is pályázhatott a református kollégiumokat megjárt, művelt, olvasott fiú, akinek nagyapja a medgyesi református templom harangjának öntéséhez gyűjtött adományt a legszigorúbb időkben a maroknyi gyülekezettől. Az unoka megtalálta az egyetlen helyet, ahova ezzel a múlttal is fogadták, és ő jelesen meg is felelt ennek a bizalomnak. Felvették a kolozsvári református teológiára, ahol barátokra lelt. |
 A kor szokásaival ellentétben a festő magánéletére a diszkréció volt jellemző, a társaság nem pillanthatott be a múzsákhoz, modellekhez főződő kapcsolatába. Bár Grigorescu portréi között sok a férfitanulmány, úgy tűnik, hogy kedvenc modelljei mégis a nők voltak. Észrevette lényükben a költészetet, tekintetükben az álmodozást, a várakozást, a titkot. Dancs Máriát sokáig nézte, tudta, hogy megtalálta a legszebb modellt, akit valaha látott: az ifjúság állott előtte minden szépségével. |
 Szexualitást és vallást egy címben, még inkább egy tanulmányban említeni sokak számára meghökkentő, netán egyenesen megdöbbentő lehet. Ez azonban abból adódik, hogy az európai kollektív mentalitásban a két fogalom a kereszténység felvételével élesen elkülönült, így számunkra a hétköznapi, vulgáris, bohém, laikus, hedonista és materiális világ sajátosságaként értelmezett szexualitást nehéz egy térbe hozni a szakralitással, isteni ágenciával azonosított vallásossággal. A két fogalomnak ez az éles elkülönülése és jogi, térbeli és gyakorlati szétválasztása azonban nem minden történeti korban volt ennyire evidens. |
 A címben felsorakoztatott három fogalom furcsa társításának közös nevezője egy név: Babos Sándor. A Babos név a békebeli Kolozsvár egyik leggazdagabb polgárának, az órás és ékszerkereskedő Babos Sándornak a Szamos-híd Széchenyi téri sarkán ma is álló palotájának köszönheti fennmaradását a kolozsvári köztudatban. A mai kolozsváriak közül csak kevesen tudják, hogy ki is volt ő, azt pedig még kevesebben, hogy a szintén Babos Sándor nevet viselő fia és unokája milyen sikeres pályát futott be a magyar székesfővárosban. |
 Napjainkban a múlt kutatása sokak számára nem tűnik vonzó területnek, a régészeti felfedezésekről szóló hírek mégis rendre népszerűvé tudnak válni a nyilvánosságban, és felkeltik a társadalom érdeklődését. A megtalált leletekről gyakran hallunk és sokat olvashatunk, de tudunk-e eleget a régészek munkájáról vagy a szakterület jelenéről is? |
 Madách Imre korán érő fiatalember volt, gyenge egészsége visszatartotta őt a virtuskodástól, tizennégy évesen már Pesten tanult a jogi akadémián, majd joggyakornok (patvarista) volt. Édesanyja iránt tisztelettel vegyes szeretetet érzett, mindenben meghallgatta tanácsát. Húszévesen már fontos hivatalt töltött be, ügyvéd, majd táblabíró volt Balassagyarmaton, Nógrád vármegyében. A nőkkel nem volt sok szerencséje, barátjával, Szontágh Pállal részt vettek a város társasági életében, Madách azonban halk szavú, visszahúzódó maradt. |
 Tanári és emberi volta megkülönböztette Killyéni Pétert egy olyan időszakban, amikor az edzők „pofozógépek” hírében álltak. Sohasem idegeskedett, sohasem kiabált: „Nyugodt, csendes ember volt, ritkán emelte fel a hangját, a durvaság nagyon távol állt tőle, ellentétben azokkal, akik naponta leordították a fejünket, vagy szétpofoztak… Tőle tanultuk meg azt, hogy mi is az atlétika”. |
 A magyar történelemben, s különösen Erdély múltjában kevés olyan előkelő, magas rangú családot találunk, mint a Rhédeyeké. Királytól származtatják magukat, fejedelmet adtak Erdélynek, s még az angol királyi családdal is rokonságba kerültek. |
 Az 1848. március 15-i pesti események híre március 19-én ért Enyedre – Gaetano Biasini gyorskocsiutasai hozták a hírt. A kollégium diáksága nyomban megindult, népgyűlést hívtak össze a református vártemplomban, miközben Rákóczi-indulót énekeltek, hatalmas nemzeti színű zászlót bontottak, és felolvasták a Nemzeti dalt. Március 30-án, hatalmas tömeg részvételével megtartották a vártemplomban a Megyei Közgyűlést, majd kimondták Erdély unióját Magyarországgal. A kollégium bezárta kapuit, diáksága beállt nemzetőrnek, a tanárok egy része pedig honvédnek. |
 A Batthyány család 1398-ban Battyán faluról (ma Szabadbattyán) kapta a nevét. Eredetileg Kővágóörsi volt a nevük, és a Veszprém megyei Felsőörsről származtak. A török uralom idején a család nyugatabbra húzódott, Németújvárra tette át a székhelyét (Güssing, Burgenland), s azontúl a németújvári Batthyány megnevezést használták. A család első grófja Batthyány Ádám volt, aki 1630-ban kapott grófi címet. |
 „Erdély fővárosában végigsétáló idegen, a patinás, címerekkel ékeskedő, főúri paloták megtekintése után talán csodálkozva áll meg a Szent György-téren díszelgő egyetemi könyvtár hatalmas épülete előtt. Az idegen azonban jólesően veszi tudomásul, hogy a szerencsés elgondolással felépített könyvtár egy cseppet sem képez kirívó ellentétet a régi idők hagyományait híven őrző – Mátyás király szelleméről regélő – ódon város falai között.” E szavakkal jellemezte 1942-ben Csengery János klasszika-filológus professzor lánya, S. Csengery Ilona a kolozsvári Egyetemi Könyvtár palotáját. Az intézmény fennállásának 150., valamint az építési munkálatok befejezésének 115. évfordulója alkalmából érdemes feleleveníteni az első modern erdélyi könyvtár történetét, amely 1990-ben felvette Lucian Blaga nevét. |
 Báthory István erdélyi fejedelem 1581. május 12-én emelte akadémiai rangra a kolozsvári Jezsuita Nagykollégiumot. A 441. évforduló alkalmából négynyelvű – magyar, román, német és angol – emléktáblát lepleztek le a Farkas utcai romkert kerítésén, a Kolozsvári Református Kollégium épülete felőli sarkon. Az ünnepségen beszédet mondott Kovács Gergely gyulafehérvári érsek is, aki hangsúlyozta: „az emléktábla ösztönzés kell legyen arra, hogy egyetemes tartalommal, értékkel, élettel töltsük meg”1 az Academia Claudiopolitana utódját, a mai Babeș–Bolyai Tudományegyetemet. Ezen értékek egyike az elődök tisztelete. Mi most a Kolozsvári Egyetem közvetlen elődjére, az 1872-ig működő orvos-sebészi tanintézetre, és annak „sokat tudó” professzorára, Nagel Emilre (1817–1892) emlékezünk. |
 |
A Petőfi-évfordulós eseményekről szólva azonban két mozzanatra, illetve példára mindenképp érdemes felhívnom a figyelmet (...) Az egyik egy székelyföldi kistáj, ezen belül is egy kis település kis közösségének a nagy szívéhez és nagy lelkéhez kapcsolódik. Petőfi soha nem járt errefelé, legfeljebb csak a közelben, olyan két-háromnapi gyalogútnyira. Tehát hiába keresünk itt olyan jelt, emléktáblát, plakettet, miegymást, amely Petőfi itteni, valamikori jelenlétét megörökítené – mint amilyeneket például Székelykeresztúron, a kelementelki Simén-kúria falán, Koltón, a kolozsvári egykori Biasini-szálloda homlokzatán és még sok más helyen látunk. Petőfi „csak” szellemiségében járt itt, ez a hely mégis, százhetvenöt éves távlatból is szívvel-lélekkel kötődik 1848–49-hez – s benne Petőfihez, természetesen.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
A Művelődés folyóirat megjelenik a Kolozs Megyei Tanács támogatásával / Revista Művelődés apare sub egida Consiliului Judetean Cluj
Új hozzászólás