Haller Károly polgármesteri tevékenysége 1885-ben

Haller Károly mindössze két évig volt Kolozsvár polgármestere, de ez idő alatt olyan fontos korszerűsítési folyamatokat indított el, amelyek jelentősen felgyorsították a város modernizálódását. A következő írás Haller Károly 1885-dik évi polgármesteri tevékenységének fontosabb városfejlesztési intézkedéseit mutatja be.

1836. október 14-én született Nagyszebenben. Előtanulmányait Nagybányán végezte, 1853 és 1856 között jogi tanfolyamokat hallgatott Nagyszebenben, ezt követően pedig a pesti egyetemen szerzett jogi doktorátust. Pályafutását a nagyszebeni kincstári ügyészségnél kezdte, innen nevezték ki a kolozsvári Királyi Jogakadémia tanárává, majd pedig az újonnan felállított tudományegyetem oktatója lett. Mint felelősségteljes és tudatos polgár, rögtön Kolozsvárra érkezése után a város arculatának átalakításában vállalt vezető szerepet. 1865-ben megalapította a Sétatér Egyletet, majd 1869-ben a polgári lövöldét. Kezdeményezője és alapító tagja volt az 1883-ban megalakuló Szépítő Egyletnek, ahol a templom körüli épületek lebontása, az Erzsébet sétaút, Erzsébet-szobor és Erzsébet-híd létesítésével járult hozzá a város arculatának a megújításában.


Haller Károly (1836–1911) (forrás: Wikipédia)

Az 1884-es országos képviselő választás alkalmával történő nagy rend­­zavargások (a szabadelvű párt képviselőit felbérelt ismeretlenek kővel dobálták meg) miatt, a lemondani kényszerült Minorich Károly polgármester hivatali helyének betöltésére a fáradhatatlan modernizációs munkásságáról ismert Haller Károlyt javasolta a szabadelvű párt.

A polgármesteri választásokon sikerült legyőznie a függetlenségi párt jelöltjét Deáky Albertet. A szavazás szoros volt, a városi tanácsosok közül 53-an Haller Károlyra, és 48-an Deáky Albertre szavaztak.

Megválasztása után azonnal az ellenzéki sajtó kereszttűzébe került. Legtöbben azt kifogásolták, hogy állítólag nem mondott le az egyetemen betöltött tanári állásáról, és emiatt nem lesz képes városvezetői feladatait megfelelő elhivatottsággal végezni. Olyanok is voltak, Bartha Miklóssal az élen, akiknek az nem tetszett, hogy a tanári fizetése mellett a polgármesteri fizetésre is igényt tartott (sajtóhír).

A polgármesteri szék elnyerését követően, kiváló szervező képességeit teljes mértékben a város javára fordította. Két évi polgármesteri tevékenysége alatt nemcsak, hogy megcáfolta az ellenzékieket, de azt is sikerült elérnie, hogy a kezdetekben őt erősen támadó függetlenségi sajtó az egyik legnagyobb támogatójává váljon.

Az 1884. október 27-én megtartott városi közgyűlésen kijelentette, hogy: „Csak rendszeres munkálatok által lehet a várost vonzóvá tennünk. Ha e célt elérhetjük, az áldozat bizonyára meghozza gyümölcseit. (...) A város közegészségügyi, gazdasági és vagyonosodási érdekei követelik a javasolt munkálatokat. (...) Tegyük széppé és vonzóvá a külső várost és meglátjuk, csakhamar föllendül az építkezési kedv karöltve a jó ízléssel.”

A közvágóhíd kérdése hozta meg számára az ellenzék szimpátiáját, mivel az ügy érdekében felutazott Budapestre, és ott személyesen győződött meg arról, hogy a Bel-, a Közmunka-, és a Földművelésügyi Minisztérium is tárgyalás alá bocsájtotta a kérdést. A következő napokban az ellenzéki sajtó már a következőket írta a polgármesterről: „Ő mihelyt átvette a polgármesterséget, kötelességének tartotta, a város minden nagyobb ügyét, mely netalán szunnyadott, megint folyamatba tenni.”


A Kerékpáros Egylet (forrás: Emlékkönyv Dr. Haller Károly működéséről. Kolozsvár, 1906)

A város urbanizációs átalakítása és az infrastruktúra fejlesztése is Haller Károly kezdeményezésére indult el. Jelentős szerepet játszott a város első vízművének a megépítésében. 1885-ben Trefort Ágoston, Vallás és Közoktatási miniszter leiratban közölte Kolozsvár törvényhatóságával, hogy egy vízvezeték kiépítését tervezik az egyetemi intézetek számára. A tárgyalásokat Haller Károly felügyelete alatt kezdték el, aki teljes mértékben támogatta a vízmű megépítését. Továbbá azt is kilátásba helyezték, hogy olyan vízművet építsenek, melyet a későbbi években ki tudnak bővíteni, hogy a város többi részére is eljusson a vízszolgáltatás. A vízmű építkezési munkálatait 1887-ben, Albach Géza polgármester idején fejezték be.

Ugyancsak 1885-ben fogadták el a város új építkezési szabályrendeletét, melyre nagy szükség volt a biztonságos és tervszerű építkezési munkálatok szempontjából. Továbbá rendeletet dolgoztak ki az engedélyhez kötött iparok tárgyában is. Egy későbbi bizottsági gyűlés során határoztak a város pontos feltérképezéséről. Erre a feladatra, Haller Károly Debreczeni Balázs városi mérnököt kérte fel.

Döntés született a városi közvilágítás kiterjesztéséről is, mely szerint a helyi gázgyár a Külmonostor utcán keresztül egészen Kolozsmonostorig, valamint a vasúti pályaudvarig kiépíti a gázvilágítást. Fontos kiemelni, hogy mindezt a városi költségvetés megterhelése nélkül sikerült elérni.

1885 februárjában, Haller Károly elnöklete alatt tartottak rendkívüli közgyűlést a vashíd ügyében. A polgármester által felkért Herczog József vasúti osztálymérnök, három tervezetet mutatott be: 1). pillér nélküli híd, egy összekötő ívvel a híd felső részén (75 000 forint); 2). kétíves és kétpilléres híd (100 000 forint); 3). egy pilléres híd (85 000 forint). A következő hónapok alatt folytatott tárgyalások során a 85 000 forint költségvetésű tervezetet fogadták el.


Az egykori honvéd laktanya (forrás: Román Akadémiai Könyvtár, Kolozsvár)

Fontos előrelépéseket tett a város köztisztaságának megóvása szempontjából. A Trencsin (ma Avram Iancu) tér felső részénél, egy „közszükségrésznek” (városi toalettek) a felállításáról döntöttek (egy későbbi jelentésből kiderül, hogy rendkívül szükséges volt egy ilyen illemhelynek a kialakítása). Emellett a Külmonostor utca északi oldalát egészen Kolozsmonostorig gránit porondjárdával egészítették ki, továbbá a Zsák-utcától a városhatáráig haladó út sáncait is kikövezték, ami szintén jelentős közegészségügyi követelmény volt.

Sikeres tárgyalásokat folytatott a római katolikus egyházzal és a mészáros társulatokkal a főtéri Szent-Mihály templom köré épített tákolmányok átalakításáról. Megegyeztek, hogy pavilonszerű épületeket emelnek fel és ezeket vasráccsal kötik össze. A létesítményeknek közhasznú feladatokat is szántak, ugyanis a szerződésbe foglalt tervek szerint ezt nappal parkként is használhatják.

Polgármesteri mandátumának 1885-dik évében a város közigazgatási befolyását is növelte, mivel sikerült elérnie, hogy a postaigazgatóságot Nagyszebenből Kolozsvárra költöztessék. Szintén Haller Károly kezdeményezésére kezdték el felépíteni a Trencsén téren az erdőigazgatóság és a pénzhatóságok kétemeletes palotáját. 1885-ben fogtak neki az Igazságügyi-palota előmunkálatainak is.

A honvéd laktanya felépítése tovább erősítette a város vezető szerepét a régióban. „…nagy része természetesen Dr. Haller Károly polgármestert illette, aki példás erélyével oda vitte a dolgot, hogy ami 15 éven keresztül vajúdott: a honvéd laktanya fölépítése, az ő hivatalosodása olyan rövid idő alatt ténnyé vált” – írta az Ellenzék. A 47 519 forint 71 krajcár költségű laktanya 1885. október 1-től került használatba. Azonban a kolozsvári helyőrség létszámának növelése (további 243 katona érkezett) következtében a polgármesteri hivatal kénytelen volt 12 000 forintért és 12 évi törlesztési részlet mellett a Nagymalom utcai Rosenfeld telek megvásárlására is.

Előrehaladás történt a kolozsvári honvédkórház ügyében is, ugyanis a városi közgyűlés elvetette a 300 000 forintot meghaladó költségű új kórház tervezetét, ehelyett arról határoztak, hogy a Külmagyar utcai laktanyákat alakítsák át honvédkórházzá, és a nagy-laktanyákat aszerint építik át, hogy oda a fióklaktanyák összes legénysége is elhelyezhető legyen.

Rövid ideig tartó (1884–1886) polgármesteri tevékenysége alatt olyan fejlődési folyamatokat indított el, amelyek a későbbi években történő kivitelezésük révén jelentős mértékben járultak hozzá Kolozsvár dinamikus, nagyvárosias jellegéhez. Lemondása nagy vesztesége volt a városnak, és ekkor röppent fel újra az a hír mely szerint a szabadelvű párt nyomására volt kénytelen visszavonulni, mivel nem volt hajlandó pártpolitikát folytatni.


A közvágóhíd Kolozsváron (A Dunky fivérek felvétele)

A társadalmi-kulturális életben betöltött szerepe sem volt jelentéktelen, hiszen hosszú éveken keresztül az 1868-ban alakult Kolozsvári Kör elnöke volt. Továbbá Haller Károly nevéhez fűződik az Önkéntes Mentő Egyletnek és a Kereskedelmi Ifjak Egyletének a felállítása. A sport iránti szeretete az általa alapított Kerékpáros Egyletnek a létrehozása révén nyilvánult meg, melynek sokáig az elnöke is volt. Ő volt az egyik alapítója az 1886-ban megalakuló kolozsvári Unió szabadkőműves páholynak.

A századfordulót követően egyre kevesebb közéleti szerepet vállalt, majd teljesen visszavonult. 1906-ban egy súlyos műtéten esett keresztül, mely nem sokat javított az amúgy is rossz egészségügyi állapotán. 1910-ben végleg Budapestre költözött, ettől kezdve csak ritkán jelent meg társaságokban. Ebben az évben kapta meg a Kolozsvár díszpolgára címet is. 1911. február 7-én a betegségének a súlyosbodása következtében meghalt.

 

Források és irodalom

Általános számadási kivonat Kolozsvár sz. kir. város házi- és ezzel kapcsolatos pénztárainak 1885-dik évi bevételeiről és kiadásairól. Nyomatott Gámán János örököseinél, Kolozsvár, 1886.

Dr. Haller Károly polgármester évi jelentése Kolozsvár sz. kir. város önkormányzati igazgatásáról az 1885-dik évben. Nyomtatott Stein János nyomdásznál, Kolozsvár, 1886.

Emlékkönyv dr. Haller Károly működéséről. Negyven éves tanári jubileuma alkalmából kiadta az ünnep-rendező bizottság. Szerk. Kuszkó István. Ajtai K. Albert nyomdája, Kolozsvár. 1906.

Ellenzék, 1884, 1885; Budapesti Hírlap, 1884; Fővárosi Lapok, 1884; Pesti Napló, 1893;

Haller Károly. In: Magyar Életrajzi Lexikon.

(http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC05727/05876.htm Letöltés: 2017. 3 10.)

Haller Károly gyászjelentője. In: Országos Széchenyi Könyvtár, Gyászjelentők gyűjteménye.

(http://www.rakovszky.net/E1_LSG_ObitsIndex/GYJ-NevIndex.shtml Letöltés: 2017. 3. 10)

Haller Károly (hilibi). In: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái IV. (Gyalai–Hyrtl) (http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/h/h07581.htm Letöltés 2017. 3. 12.)

Egyed Ákos: A korszerűsödő Kolozsvár három évtizede (1867–1900) = Kőfallal, sárpalánkkal. Szerk. Németh Zsófia–Sasfi Csaba. Csokonai Kiadó, Debrecen, 1997.

Fazakas László: Haller Károly, a modern Kolozsvár megálmodója. In: Kincses Kolozsvár Kalendáriuma. Szerk. H. Szabó Gyula et al., Kriterion, Kolozsvár, 2014. 122–123.

Fazakas László: Botrányos vízügyek Kolozsváron a 19. század végén. Művelődés, LXIX. (2016) 7. 22–24.

Gaal György: Kolozsvár kétezer esztendeje dátumokban. A 2000. október 13-14. rendezett konferencia előadásai. In: Kolozsvár 1000 éve. Szerk. Dáné Tibor Kálmán et. al., Erdélyi Múzeum-Egyesület, Magyar Közművelődési Egyesület. Kolozsvár, 2001.

Gaal György: Haller Károly, a városszépítő és jogtudós. Művelődés, LXVIII. (2015) 11. sz. 14–18.

Gyarmati Zsolt: Nyilvánosság és magánélet a békeidők Kolozsvárán. Komp–Press, Korunk Baráti Társaság. Kolozsvár, 2005.

Killyéni András: Polgári életvitel a dualizmus kori Kolozsváron (18671914). Szín, XVII. (2012) 3. sz. 56–62.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A falu, ahol élt és meghalt, ahol a birtokai feküdtek, teljesen elfelejtette őt. Nem zárta szívébe, nem lett belőle legenda. Sírhelyéről sem tudni semmit. De nem emlékszik rá még Háromszék sem, pedig jó kétszáz évvel ezelőtt a vidék leghatalmasabb emberei közé tartozott. A neve csak elvétve bukkan fel egy-egy tanulmányban; azokban is inkább negatív szereplő, olyan hadúr, aki szigorúan, az erőszaktól sem visszariadva, büntet minden ellenszegülést.

Bölöni Farkas Sándor

A csalódott, reményvesztett Farkas Sándor 1822 novemberében írta egyik barátjának, Gyulai Lajos grófnak: „Most meglehetősen vagyok… s talán mindenütt megelégedve lehet az ember, mikor nincs semmi ambíciója, sem vágyása egyébre, csakhogy a mindennapi kenyere meglegyen.” Mennyi fájdalom, mennyi lemondás lakozik e sorokban!

Kolozsvár, Nemzeti Színház

Kolozsvár dualizmus kori története mindmáig javarészt ismeretlen a történészek számára. Ennek elsődleges oka, hogy a dualizmus időszakában megjelent történeti jellegű írások elsősorban a város egy-egy jól körülhatárolt szegmenésre fókuszáltak, és nem készültek részletes, átfogó, a teljesség igényét kielégítő munkák. A két világháború között sem született egy, a város dualizmus kori időszakára koncentráló általános várostörténeti monográfia. Ezt követően pedig az ország államszocialista berendezkedése tette lehetetlenné a korszakkal kapcsolatos mélyrehatóbb vizsgálódásokat, így a kutatások zöme leginkább a középkor és a kora újkori történelmi folyamatok feldolgozására figyelt. De mi a helyzet a rendszerváltás utáni kutatásokkal? Történtek-e jelentősebb előrelépések a város dualizmus kori múltjának feltárásában? Milyen akadályok nehezítik a vizsgálódást, milyen típusú források állnak a kutatók rendelkezésre? Az alábbi dolgozatban ezekre a kérdéskörökre igyekszem választ adni.

Bölöni Farkas Sándor

A régi Erdély egyik legigazibb, de legmagányosabb tudós-hőse, aki új és bátor eszméket, új gondolatokat érlelő tanokat terjesztett a téves előítéletektől megszabadulni nem tudó kortársaknak” – írta róla Jancsó Elemér. Úgy vélem, hogy kötelességünk felidézni Bölöni Farkas Sándor (1795. december 15.–1842. február 2.) – a demokrácia hírnöke – életét és munkásságát születésének 225., halálának 178. évfordulója alkalmából. Megtisztelő adósság leróni iránta érzett hálánkat, és méltóképpen tisztelegni a méltánytalanul elfeledett, de a legjelesebb erdélyi reformkori személyiségek egyike előtt, akiből – Wesselényi Miklóshoz és Széchenyi Istvánhoz hasonlóan – áradt a nemzetszeretet, a tenni akarás és gondoskodás a közösség jövőjéért. Az áldozatvállalás és segítőszándék megtestesítője volt. A Bölöni Farkas Sándor és Wesselényi között kialakult ifjúkori barátság az évtizedek folyamán, a reformkor nagy eszmei küzdelmeiben, valamint a merész hazafias tettek mezején még inkább elmélyült, szorosabbá vált. Életük végéig őszintén tisztelték, szerették, sőt segítették egymást.

kolozsvár polgári házasság

Erdély fővárosában az első polgári házasságot egy héttel a fővárosi után, 1895. október 8-án kötötték meg, amelyet akárcsak Budapesten, óriási kíváncsiság és érdeklődés előzött meg. A helyi lapok egymással versengve már napokkal azelőtt hírt adtak az újdonságnak számító eseményről. Az Ellenzék, az akkor egyik legolvasottabbnak számító napilap már október 3-án hírül adta az eseményt: „Kedden (október 8-án – szerk. megj.) d.e. ½ 11 órakor lesz az első polgári házasság. Tamásy Péter nagybirtokos és Tauffer Mária (helyesen Tauffer Margit – szerk. megj.) k.a. esküsznek egymásnak örök hűséget. A szertartás, ha a hivatalos helyiség addig el nem készül, a városház közgyűlési termében fog lefolyni.”

szamosújvári vár

A 16. században, Erdélyben lakozó Gyulai Pál orvos, történetíró, fejedelmi titkár, krakkói alkancellár élete és halála, feleségének és barátainak sorsa nagyon tanulságos és jellemző az akkori fejedelem, Báthory Zsigmond korára. (Báthory Zsigmond 1586 és 1602 között négyszer volt Erdély fejedelme.) Végigkövethetjük, hogy egy egyszerű plebejusi származású ember, tudása és tehetsége révén hogyan tudott felemelkedni rangban, vagyonban, miként tudott bekerülni a neves főúri családok körébe, s azok barátságát élvezni. 

Dr. Mártonfi István

Mártonfi doktor régi örmény családból származott, Szamosújváron született 1895-ben. Édesapja, Mártonfi Lajos geológus, biológiatanár, a gimnázium alapítója és igazgatója volt. Az Erdélyi Múzeum-Egylet megbízásából gróf Esterházy Kálmán elnök és dr. Brassai Sámuel alelnök ajánlásaival, még ifjú korában több éven át földtani kutatásokat végzett, és tudományos anyagot szolgáltatott a múzeum gyűjteménye számára. Fia tőle örökölte, tanulta a szorgalmat, az erős akaratot, a becsületességet és a tudományok iránti érdeklődést is.

A francia Louis Daguerre találmányát 1839. február elején mutatták be Párizsban, majd az új eljárás Jules Garbiel Janin (1804–1874) francia újságíró cikkei révén indult hódító útjára. Híre a korabeli magyar, német és román nyelvű sajtó révén jutott el a hazai olvasókhoz.

1848–1849 és öröksége kiemelt helyet foglal el a magyar történelmi tudatban és az azóta eltelt másfél évszázad emlékezetében is. Ez az emlékezés nemcsak politikai hagyományt vagy magáért az emlékezésért való több évtizedes küzdelmet jelent, hanem egyéni törekvést is 1848– 1849 életben tartására, ami az elhanyagolt, elfeledett sírhelyek, emlékhelyek újrafelfedezését, gondozását is jelentheti.

makkfalva

Ez év nyarán a makfalvi Nagy Pál alkotótáborban bemutattak egy különleges könyvet, A makfalvi báró Wesselényi-féle Székely Nemzeti Iskola történetét, amelynek szerzője két makfalvi tanár, Péterfi György és Péterfi Levente. Miután belelapoztam, láttam, hogy egy nagyon dokumentált könyvről van szó. Makfalvi vagyok, és gyermekkoromban az öregek sokat emlegették a kolégyomot. Több írásban olvastam, hogy a reformkor idején Wesselényi a marosvásárhelyi megyegyűlésen szeretett volna beszélni, de az elöljárók figyelmeztették, hogy nincs joga erre, mert nincs birtoka a megyében. A székelyek a segítségére siettek, a makfalviak telket írattak a nevére, amiért másnap már szólásjogot kapott. Wesselényit annyira meghatotta a gesztus, hogy megígérte, iskolát épít a telekre. 

Nem véletlenül kapta ceremónia­mesteri megbízását Bánffy Miklós! Már középiskolás korában is szinte minden estéjét a színházakban töltötte. 18 éves korában írt színdarabját műkedvelők be is mutatták. Zichy János kultuszmi­niszter nevezte ki a budapesti Opera és a Nemzeti Színház intendánsává. Ezt a tisztet 1918-ig töltötte be. Néhány év alatt bebizonyosodott, hogy a magyar szín­padművészet egyik legnagyobb mestere. Díszlet- és kosztümtervei világviszony­latban is elsőrangúnak számítottak!

Kimaradhatatlan tartozéka a Petőfi-kultusz ünnepségi színhelyeinek a székelykeresztúri Gyárfás-kúria, és a mögötte levő, immár több évtizede elhíresült körtefa, ahol a magyar nemzet nagy költője, Petőfi Sándor töltötte utolsó éjszakáját 1849. július 31-én. Hiteles bizonyíték ugyan nincsen rá, de sokan hiszik, hogy a költő a kúria mögötti körtefa alatt elszavalta az Egy gondolat bánt engemet című versét is.

Már a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megalakulásától (1894) Magyarország fontos szerepet játszott az olimpiai eszme népszerűsítésében. A magyar sportolók részt vettek az első világháború előtti összes olimpián, Budapest neve pedig többször felvetődött, mint lehetséges helyszín. Bár az 1920-as olimpiai helyszín kiválasztásakor a magyar főváros előszavazást nyert, és megkezdődött a nemzeti stadion tervezése is, az elvesztett világháború után 

kisfaludy sándor

Sümeg falakkal kerített belvárosában, anyai nagyszülei kúriájában látta meg a napvilágot a kilencgyermekes Kisfaludy család elsőszülöttje, aki a 1801-ben Himfy szerelmei című kötetével valósággal berobbant a magyar irodalmi életbe. Hegedűs Géza szerint „a 20. század első két évtizedében nem volt ismertebb, népszerűbb és nagyobbra tartott magyar költő Kisfaludy Sándornál”.

A kétszázötven évvel ezelőtt, 1769. március 2-án elhunyt Bod Péter (született 1712 február 22., Felsőcsernáton) neve ismerősen cseng Marosvásárhelyen, hiszen róla nevezték el a református diakóniai központot az Erdő utca aljában. A Bod Péter Diakóniai és Tanulmányi Központ épülete másfél évtizeden át otthona volt az asszisztensképző iskolának, számos rendezvénynek nyújtott helyszínt, jelenleg a Gecse Dániel Református Orvosi és Egészségügyi Szakkollégiumnak a székhelye. De mit is tudunk Bod Péterről és mit illik megismernünk róla halálának negyedszázados évfordulóján?