Gondolatok a kommandói tűz után

Január 9-én leégett a kommandói általános iskola, az osztálytermek, az irattár, a könyvtár. A háromszéki hegyvidéki település több mint száz diákja a tanév kellős közepén iskola nélkül maradt. Egy magyar iskolával kevesebb! Segíteni kell, de amilyen gyorsan csak lehet! – fogant meg a gondolat. A gondolatokat összefogás és tett követte. Míg határon innen és túl az új iskola felépítésére és berendezésére gyűjtöttek, február 1. és 10. között a Kolozsvári Rádió magyar adásának munkatársai és az általuk alapított Donát 160 Egyesület könyvgyűjtést kezdeményeztek a megsemmisült iskolai könyvtár pótlására. Azonnal csatlakozott hozzájuk a Szabadság napilap szerkesztősége és a Minerva Művelődési Egyesület. Az adományok kolozsvári gyűjtőközpontjai a Kolozsvári Rádió épülete és a Minerva Kulturális Egyesület Archívuma voltak. De gyűjtötték a könyvet a Marosvásárhelyi Rádiónál, a Látó szerkesztőségében s a Holnap Kulturális Egyesületnél is.


Újvári Mária

Ami ezután következett – az adományozók fogadása, a könyvek átvevése – nem ritkán csalt könnyeket rádiósok, riporterek, önkéntesként segítséget nyújtó média szakos egyetemi hallgatók vagy a könyvtáros szemébe. De büszkeséget is éreztünk mindannyian. Jó érzés volt erdélyi, kolozsvári, marosvásárhelyi vagy nagyváradi magyarnak lenni, közvetlenül megtapasztalni, hogy közös, nagyon fontos cél érdekében együtt tudunk működni, szívből, lelkesen. Társadalmunk minden rétegéből érkezett a több száz adományozó: nyugdíjas, diák, tanár, munkás, kutató – hatalmas táskákkal, bőröndökkel, zsákokkal –, ki a két kezében cipelve nagylelkű ajándékát, ki bevásárló kocsit húzva maga után, ki személygépkocsival, mások taxival hozták a sok száz kötetet, számos esetben pedig a gyűjtők mentek – hívásra – kisbusszal a nagyobb szállítmányokért, vagy az idős, beteg, lakásukhoz kötött emberekhez. S akinek nem volt kéznél odahaza ajándékozni való (hiszen eredetileg általános iskolások számára kértünk könyveket), gyönyörűen csomagolt, újonnan vásárolt kiadványokat – meséskönyveket, regényeket, elbeszélés köteteket, vagy szótárakat, atlaszokat, nyelvtanulási könyveket hoztak, többen többször is fordulva a több mint két hétig tartó kampány alatt. Közel tízezer könyvet, köztük szótárakat, enciklopédiákat, tankönyveket, magyar és román nyelvű háziolvasmány-könyveket, útleírásokat, folyóiratokat vettünk át és küldtünk tovább nemcsak a kommandói iskolába, hanem Nagyenyedre, Zsobokra, Magyarlapádra és Temesvár iskoláiba is.

Volt, aki szerint „ezek a könyvek nagyobb iskolásoknak valók, de otthon már nincs, aki olvassa, mert a gyermekek elmentek az országból, az unokák már kinn születtek”. Volt, aki elmondta, hogy „vegyes házasságból születtek az unokák, nem olvasnak magyarul, nincsen már senkim, akiknek kellene ez a sok gonddal, takarékoskodással, szeretettel összegyűjtött könyv. Az utánam jövők kidobják majd a kukába, de tudom, hogy önöknél biztonságban lesznek.” Egy román hölgy magyar ismerőseitől értesült a gyűjtésről, és kisbuszt kért annak a könyvszekrénynyi magyar nyelvű könyvnek az elszállítására, amelyeket a frissen megvásárolt tömbház-lakásban hagyott az idős magyar volt tulajdonos. A leggyakoribb magyarázat azonban az volt, hogy az unokák (vagy gyermekek) már nem olvasnak (vagy csak nagyon keveset), minden szabadidejüket a számítógép előtt töltik, kényszeredetten olvassák a kötelező házi olvasmányokat, vagy csupán belelapoznak a nyári vakációra ajánlott irodalomba.

Kolozsvári tanárokat kérdeztem, székelyföldi könyvtárossal készített, e témával kapcsolatos interjút olvastam, magyarországi és felvidéki felmérésékről közölt tanulmányokat, véleményeket gyűjtöttem. Megállapíthatom: igen, olvasnak a 14–18 éves fiatalok. Kevesebbet ugyan, mint szüleik, nagyszüleik, de olvasnak. Ez jó, mert az olvasás serkenti a képzelőerőt, fejleszti a türelmet és javítja a nyelvi készséget. Megfigyelhető ugyanis, hogy nőtt a kevés szót használó, magát nehezen kifejező fiatalok száma, de az olvasás nyelvi készséget igényel, javítja azt, és elválaszthatatlan kapcsolatban áll a beszéddel és az írással is. Nem vitás, hogy az olvasás az ellenszere sok nemkívánatos hatásnak, amely gyermekeink gondolkodását és érzelemvilágát fenyegeti. Szülők, pedagógusok és könyvtárosok közösen kellene megtalálnunk a módját, hogyan szerettessük meg a könyvet, az olvasást a fiatal korosztállyal.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Hetvenöt évvel ezelőtt értek véget a második világháború európai harcai. Akkor, azon a májusi napon tette le a fegyvert a náci Németország, amelyet mind a köztudat, mind a közbeszéd mai napig felelőssé tesz ama rettenetes világégés kirobbantásáért. Kétség nem fér hozzá, hogy a Nagy Háborúként is emlegetett és ismert első világégés gefreitere, azaz tizedese, a bécsi autodidakta festő diktálta német politikai és katonai vezetés az elsőszámú felelőse annak, ami 1939 kora őszén kirobbant. És utána történt. 

Dáné Tibor Kálmán

Kijárási tilalom – soha nem hittem volna, hogy egyszer én is megérem. Szüleimtől, nagyszüleimtől hallottam erről, igaz, olyankor mindig a háborúról meséltek. De hát most is háború van. Nem ember–ember elleni, nem egyik politikai hatalomnak egy másikkal szemben vívott csatájáról, hanem az egész emberiség viaskodik most egy láthatatlan, sok milliárd mikroszkopikus katonával rendelkező ellenséggel. 

Benkő Levente

Napokon át töprengtünk a szerkesztőségben, hogy márciusi lapszámunkban mivel köszöntsük a tavaszt. És az Olvasót, természetesen. Európa népeinek 1848. évi csodálatos tavasza felemelő pillanatainak és tanulságainak felelevenítésével, tolmácsolásával induljunk? Rendben, de ezt már megtettük, s bár ismételgetni nem árt, mégis kivártunk. 

Dáné Tibor Kálmán

Miénk lesz a napfényes jövő!” – ezzel a forradalmi maszlaggal (is) bíztattak minket, kisiskolás pionírokat, a hatvanas évek kommunista propagandistái. Húsz év múlva, már a nyolcvanas években, az egyre jobban kiürülő boltokat látva, a fűtés nélküli lakásokban az esti egyre hosszabb áramszüneteket tudomásul véve be kellett lássuk, hogy az egykori elvtársaknak mennyire igazuk volt: mert lassan csak a napfény maradt nekünk, csak az volt biztos, hogy a miénk. Ennek ellenére hittünk, bíztunk a jövőben.

Dáné Tibor Kálmán

Az elmúlt esztendőkben a Művelődés januári vezércikkei általában a folyóirat szerkesztőségének a jövőbe tekintése volt, terveinkről, elképzeléseinkről írtunk.

Mégis, valamit várok még. Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s aztán mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok, a férfikor delén, őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna már beváltani; s még mindig várok valamire.

Dáné Tibor Kálmán

Negyedik alkalommal szervezte meg a Művelődés folyóirat szerkesztősége, az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházával együtt a múlt hónapban, azaz október 11-én, a Régiók bemutatkozása című programját. 

Széman Emese Rózsa

A világ egyik legelterjedtebb babonája, talán nincs is olyan kultúra, amelyben nem honosodott meg. De hogyan, mikor alakult ki a félelem péntek 13-tól? Kik és miért tartották először szerencsétlennek? Van-e valamilyen történeti alapja, vagy „csak” babona az egész?

Rácz Norbert Zsolt

Közel egy hónap telt el az avatás óta, pedig úgy tűnik, mintha Dávid Ferenc szobra mindig ott állt volna. Kinyújtott jobb keze beszélgetésre, okos vitára, mély fohászra hív. Ha képzeletben folytatom a kar lendületét, a templom felé mutat. Ott bent valami más van, amire a zsúfolt utcán sietősen áthaladó embernek talán ma inkább szüksége van, mint bármikor.

Demeter Zsuzsanna

Önző kis egyéni világainkon talán végre jó lenne túllátni, mert a magasabb szinten lefolytatott kis viszályainknak és egoista harcainknak ők lehetnek az áldozataik. Azt, hogy mi, idősebb felnőttek, igenis felelősek vagyunk értük, a (valamivel) fiatalabb nemzedékekért.

Benkő Levente

Van a Székely- és a Királyföld, ezen belül Székfölde és a Barcaság határán, az Olt folyó bal partján egy valaha kulcsszerepet játszó szász község. Magyarul Barcaföldvár, románul Feldioara, németül Marienburg, szászul Märrembirg a neve. Még az Árpád-házi királyok telepítették le a 13. század legelején ide (is) a szászokat, a helység jó másfél évszázadig a Barcaság központja volt. 

Bodó Márta

A tény, hogy Ferenc pápa más úticéljai közé Csíksomlyó bekerült, nagy mértékben a jelenlegi romániai pápai nunciusnak köszönhető, aki fáradhatatlanul járja az országot, az egyházmegyéket, és igazi mélységében, rétegzettségében megismerte a romániai valóságot. Ezt aztán oly módon közvetítette, hogy a Ferenc pápa számára fontos Mária-tisztelet miatt ez a kegyhely nem maradhatott ki az úticélok közül. 

péter istván

Aki látta, el nem feledheti. Aki imádkozott benne, az szívében, lelkében hordozza. Aki eredeti rendeltetésének megfelelően megépíti, az nevezheti majd „Mi Asszonyunknak”.

Máté Erzsébet

Nos, mi is lenne ez a magyar sarok?! Egy olyan részlege a megyei könyvtárnak, ahol egy emeletnyi teremben folyamatosan történik valami. Kulturális tér – amely zordon hangzása ellenére nagyon is vidám, mert miért is kellene a kultúrának kimértnek, fennköltnek lennie –, egy olyan tér, ami egyszerűen a miénk. 

Egyed Ákos

A történelem nem véletlenül nevezte az európai forradalmakat Népek tavaszának. Ezzel az elnevezéssel nemcsak a nagy népmozgalmakra utal, hanem arra is, hogy a hatalom birtokosai a népek számára kénytelenek voltak olyan jogokat adni, amelyekről korábban csak álmodozni mertek. Gondoljunk a számos országban végrehajtott jobbágyfelszabadításra.