A 32 évi igazgatósága alatt kétszer távozott el hosszabb időre az iskolából. Először 1885. február 6-án, amikor is egy hathetes tanulmányútra indult Olaszországba és Franciaországba. Felkereste a római és milanói felsőbb leányiskolákat, majd ifjúsága színhelyén, Franciaországban külön miniszteri engedéllyel négy tanintézetet látogatott meg.
Büszkén említi, hogy a miniszter rögtön igazgatói állással kínálta meg, amit azonban nem fogadott el. Tapasztalatait nemcsak az iskolai értesítő hasábjain összegzi, hanem a Nemzeti Nőnevelésben (VI. évf. 1885. XI. köt. 169–172., 256–266.) is közzéteszi. Minduntalan hangsúlyozza, hogy mennyivel jobbak a francia iskolák, mint a túlterhelt németek, s a magyarok mégis a német mintát követik. Másik hosszabb távolléte az 1891/92-es tanévre esett, amikor édesanyja megbetegedett, s kénytelen volt ápolására Pálfalván tartózkodni. Beadta lemondását, de azt a város nem fogadta el, egyéves szabadságot engedélyezett neki.
Az igazgatónő nem elégedett meg az iskolai nevelő munkával. Tanítványait a ballagásuk után is figyelemmel követte, igyekezett magához és az iskolához kötni. Egyik módszere volt erre a francia társalgási kör, melyet kéthetente egyszer tartott meg délután. 1890-ben megalakította a Teleki Blanka Kört, melybe rögtön ötvenen jelentkeztek. Ez a kapcsolattartáson kívül a tanítványok szociális érzékenységét próbálta fokozni apró „jótétemények” által, melyekről a közgyűléseken beszámoltak. Nem utolsósorban a csodált nagynéni kultuszát is e kör révén igyekezett megteremteni. A kör számára 1892-ben – miközben Pálfalván édesanyját ápolta – megírta Gróf Teleki Blanka élete című munkáját. Ennek tizenkét fejezetében meséli el a grófnő életútját, különös hangsúlyt fektetve intézete bemutatására. A kör elnöke természetesen De Gerando Antonina lett, s minden évben a május 10-i névnapján tartották a közgyűléseket. Valósággal meglepő, hogy e kör három kiadványsorozatot is indított, természetesen mindegyiket az elnöknő szerkesztette.
A Teleki Blanka Kör Évkönyvei 1890-ben indultak, ezekben szerepelt a kör tagnévsora, az elmúlt évi tevékenység összefoglalása, az élén rendszerint az elnöknő közgyűlési beszédével. Az évkönyvek mellett kiadták A Teleki Blanka Kör Kis Emlékkönyvei sorozatot is, amely vékony füzetekből áll, melyekben a volt tanítványok kis írásai, „novellácskák” és útirajzok kaptak helyet – érdekes a II. emlékkönyvben az elnöknő írása A szent út címmel. Mint nagy Kossuth-rajongó, részt vett Kossuth Lajos Torinótól Budapestig tartó gyászmenetében, s erről be is számolt. Az 1898-as Emlékkönyvben testvére, Attila haláláról ad hírt.
A Gr. Teleki Blanka Kör kiadványai könyvsorozat szintén 1893-ban indult el. Nem mindegyik köteten van feltüntetve a sorozat neve és a kiadvány száma. Az I. kötet előszava közli, hogy a kör 1892. május 10-i közgyűlése hozta azt a határozatot, „hogy 16–19 éves mindkét nemű ifjúság számára könyveket fog kiadni”. Főleg franciából készített fordítások jelentek meg e sorozatban.
De Gerando Antonina az 1880-as évektől kezdve ismételten rámutatott, hogy mennyire hiányoznak a jó tankönyvek. Amik vannak, németből fordítottak, inkább a tanárok kézikönyvéül szolgálhatnak. Ő maga már nagyon korán hozzáfogott a tankönyvek írásához. Meglepő módon nemcsak a szakjának tekinthető francia nyelvből, hanem jóformán mindenből, amit tanított.
Tankönyveinek egyik csoportja az iskolásoknak szól. Ide sorolható a még Budapesten megírt és 1875-ben kiadott Elméleti és gyakorlati okadatolt eredeti magyar számtan, a méter-rendszer alapos ismertetésével is. Egészen meglepő, hogy egy alig harmincéves, pályakezdő tanárnő ilyen munka írásába fogjon. Bizonyára a két-három éves tapasztalata idején nagy szükségét érezte e tankönyvnek. Másik újító tankönyve a Zene-elmélet és ének-iskola az új franczia (Chevé) tanmód szerint képezdék, elemi- és középiskolák számára. Ezt már Kolozsvárt írta 1884-ben, de Budapesten tette közzé. Az előszóban említi, hogy ő hét éve használja e módszert Budapesten és Kolozsvárt, és jónak találja. Joseph-Maurice Chevé az 1840-es években dolgozta ki módszerét, s az mind francia, mind angol földön sikert aratott, sőt a Kodály-módszer előfutáraként emlegetik. A százlapos tankönyv külön érdekessége, hogy Liszt Ferenc írt hozzá ajánlást. A harmadik úttörő tankönyve a Rövid latin nyelvtan a leánygimnáziumok számára és magánhasználatra (Kolozsvár, 1899) – minden bizonnyal ez az első nő által írt és nőknek szánt magyar latinkönyv. Kis öccsének és tanítványának, De Gerando Félixnek ajánlja.
Francia nyelvkönyveit a 90-es években írta, amikor már kellő tapasztalattal rendelkezhetett e nyelv tanítását illetően. Érdekes módon ezek Pozsonyban és Budapesten láttak nyomdafestéket: Francia olvasókönyv a magyarországi felső leányiskolák II., III. és IV. osztályai számára – hirdeti az 1891-es pozsonyi első kiadás címlapja. A II. átdolgozott, bővített és szótárral ellátott kiadás ugyancsak Pozsonyban jelenik meg, ahogyan az 1896-os, A kezdő francia legelső mestere című tankönyve is, melyet csupán a leányok használatára ajánl. Ennek egy harmadik kiadása található Kolozsvárt, mely 1909-ben jelent meg Budapesten. Előszavában megemlíti, hogy a tankönyv anyagát hat hónap alatt szokta egy osztályban megtanítani.
Tankönyvei másik csoportja kifejezetten a leánynevelést szolgálja, a női élethivatásra való felkészítést az 1880-as évek elvárásai szerint. Többször is hangsúlyozza, hogy nem talált e célra megfelelő tankönyvet, s ezért fogott hozzá megírásukhoz. Mindjárt az első kötet címe meglepő: Nőtan, vagy az asszonyi hivatás tudománya. Intézetek, képezdék, felső nép- és polgáriskolák meg magánhasználat számára. Kendilónán írta, Kolozsvárt jelentette meg 1880-ban. Úgy tűnik, hogy egy új szót, új tudományágat teremtett e művével. Mindazt megpróbálta összefoglalni, amit egy fiatal nőnek tudni kell „az életről, annak rendeltetéséről, kellékeiről s azon számos kötelezettségéről, mely e földön reá vár” (101. o.). Mindjárt a bevezetésben tisztázza: „A nő élete ugyanis, rendeltetésénél fogva, a házi tűzhely körül folyván el, ő a család belső világára és fejlődésére döntő befolyást gyakorol” (7. o.) Az erkölcstani fejezetnél ugyancsak rámutat, mi is a nőtan: „Az erkölcstan e szerint a kötelességek és jogok pontos ismertetése tudományos szempontból. Minthogy pedig a nőtan azon kötelességek- és tulajdonokkal foglalkozik, melyekre a nőnek szüksége van, hogy az élet bármily körülményei közt törvényének megfeleljen, szükségképp magába kell, hogy foglalja az erkölcstannak a nőkre vonatkozó részét is” (19. o.). A tizenkét fejezet sorra veszi a női élet legfontosabb jellemzőit, s mindenütt hasznos tanácsokat ad.
Következő tankönyve az előbbinek egy részét dolgozza ki és részletezi, ez a Neveléstan (Kolozsvár, 1881). Harmadik, szintén növendékei számára írt témába vágó kötete a Háztartástan, vagy a nő legszükségesebb életismereteinek rövid előadása (Budapest, 1883). E tárgyhoz sem talált kézikönyvet, így maga írta azt meg növendékei számára. Öt fejezetre oszlik, s mondhatni teljes enciklopédiája a korabeli polgári életnek. Az I. rész a szorosan vett háztartási ismereteket tartalmazza: a cselédekkel való bánás, a lakás, konyha, kamara, padlás, pince, bútorzat tisztán tartása és gondozása, a fűtés és világítás biztosítása, az étkezés rendje, az elsősegélynyújtás, a baromfiak, tehenek tartása, a veteményes és a gyümölcsös rendje a századvégi normáknak megfelelően van itt leírva. Azonban a szerző nem elégszik meg ezzel, a – talán otthon is részben elsajátítható – ismeretanyaggal. Olyan témákba is elvezeti az ifjú hölgyet, amilyeneket még fiúiskolákban sem tanítottak akkoriban (s talán ma sem!): Az államgazdászat alapelvei (tőke, pénz, vagyon, fogyasztás); Az alkotmányról (mit tartalmaz a magyar alkotmány, mi a végrehajtó, illetve a bírói hatalom); A legszükségesebb törvények ismertetése (nemzetközi jog, polgári jogok és kötelességek, magánjog, büntetőjog); A társadalmi tudomány (szociológia) rövid vázlata. Az a hölgy, aki ilyen mértékű tudással indult neki az életnek, már szellemi partnere lehetett az egyetemet végzett férjnek is. Magára vállalhatta a család, a gazdaság vezetését, ha az élet úgy hozta.
De Gerando Antonina az iskolai munka mellett, főleg szünidőkben, vidéki tartózkodásai idején szorgalmasan forgatta a tollat. Írt, szerkesztett és fordított. E vonatkozású munkásságának egy része a Teleki Blanka Körhöz kötődik, s ott már említettük. De annál sokkal tágabb körű is. Kötetei többsége ifjúsági olvasmányul készült, nevelő jellegű.
Még 1880-ban megírja A munka történetének rövid vázlatát (Budapest, 1880) gróf Wass Ottiliának ajánlva, mint aki az „európai haladási eszmék színvonalát” elérte. Végigköveti az ókorban, középkorban és újkorban a munka szerepét, majd a IV. részt, a munka „felszabadulását” 1789-től, a francia forradalomtól számítja: ezután mindenkinek tehetsége szerint szeretettel kell dolgoznia. Ez a kötet is bizonyítja, hogy a szerző gondolkodása a francia polgári liberális eszmék jegyében alakult ki, s ezeket magyar földön is tovább éltette.
Ugyancsak Budapesten jelent meg Az emberiség jóltevői (1887) című kötete, például szolgáló nagy emberek jellemrajzait gyűjti egy csokorba: a 13 személy közül 7 olasz és francia, az egyetlen magyar Hunyadi János.
De Gerando fordításkötetei vagy 12 címet ölelnek fel, s nem is kis munkákat. Mondhatni anyanyelvi szinten beszélte mind a francia, mind pedig a magyar nyelvet. Franciára csak egyetlen könyvet fordított, Jókai Mór egyik legismertebb regényét, A kőszívű ember fiait: Les fils de ľhomme au cœur de pierre (Párizs, Ollendorff, 1880.). Franciából inkább ifjúsági olvasmányokat tolmácsolt, s a párizsi évei alatt megismert történész munkáját.
De Gerando Antonina többször is rámutatott, hogy ő családjában a harmadik generáció a nevelés terén Brunswick Terézt és Teleki Blankát követően, s ez iránt elkötelezettséget érez. Kétségtelenül egész életét a nevelés ügyének szentelte. De ennél jóval többet is tett: iskolai, oktatási gyakorlatát megteoretizálta. Mondhatni évről évre az értesítők hasábjain, valamint a városhoz, parlamenthez, miniszterekhez címzett emlékiratokban, röplapokban és szakfolyóiratokban fejtette ki nézeteit. Mindent elkövetett, hogy megváltoztassa a magyarországi – szerinte német mintára kialakított, rossz – tanügyi rendszert, főleg a nőnevelést illetően. Kevés magyar pedagógus van, aki ennyire harcolt volna elvei elfogadtatásáért. Kétségtelenül újszerűek voltak a tanárnő nézetei a nevelésről, módszerei a tanításban. Eszméit francia földről hozta, s a tapasztalat során fejlesztette, és egyre következetesebben alkalmazta őket. Nem rajta múlott, hogy számos nézete még a 21. században is utópikusnak tűnik.
Nézeteit tulajdonképpen három téma köré csoportosíthatjuk: milyen szintű legyen és mit tűzzön ki céljául a leányiskola; hogyan és milyen célkitűzéssel neveljünk; mit, mennyit és hogyan tanítsunk. A leányiskola megítélése De Gerando 32 évi igazgatói pályája alatt nagyon sokat változott, s nézeteit is ehhez kellett valamennyire alkalmaznia.
Ezeket az elveket csak részben tudta az igazgatónő érvényesíteni a vezetése alatt álló iskolában. Őt is kötötte a tanterv, a rendtartás. De az is, amennyit megvalósított, elég volt ahhoz, hogy tanítványait megnyerje, híveivé tegye. Elérte, hogy rangot jelentsen degerandistának lenni. „Boldog büszkeséggel léptem át az intézet küszöbét, amikor szülőim oda beírattak, mert degerandistának lenni legfőbb vágya volt akkor minden kolozsvári lánynak. Tudtuk a régebbi növendékektől, hogy aki oda jár iskolába, annak élete szebb, tartalmasabb, nemesebb lesz” – vallja Glatzné Fogarascher Anna.
Az igazgatónő egészsége már 1909 végén kezdődött betegségével nagyon megrendült. Még két tanéven át folytatta a tanítást és az igazgatást. Nehezen látta be, hogy meg kell válnia életművétől, szeretett iskolájától. Az 1912/13-as tanév elején nyújtotta be lemondását, és vonult nyugalomba. 1912. szeptember 26-án rendkívüli tanári értekezleten vett búcsút kollegáitól, s még egyszer összefoglalta nevelői elveit. A tanárok nevében Szombathy Kálmán búcsúzott. Az ez évi Értesítőben közlik a nyugalmazott igazgatónő fényképét, s Fazakas József tanár méltatja életútját.
A nyugalmazott igazgatónő még azon ősszel Franciaországba utazott, s a Riviéra langyos vidékén keresett gyógyulást. A következő nyár vége felé tért haza, mert egészsége nem állt helyre, s vágyott Kolozsvár után. Pont az iskola melletti sétatéri státusházban bérelt lakást, hogy innen figyelhesse szeretett intézetét, a jövő-menő diákságot. Állapota azonban gyors romlásnak indult, lakásából egy fél éven át ki sem mozdulhatott. Az orvosok és szeretett barátnője, Wass Ottilia gondoskodása sem segített rajta. 1914. április 6-án, a virágvasárnapot követő hétfőn halt meg. Április 8-án az iskola tornaterméből temették. Bár meghagyta, hogy ne tegyenek virágot koporsójára, volt bőven virág és koszorú. Az iskola diáksága mellett a korábbi degerandisták népes tömege vett részt a temetésen.
Több volt tanítvány is méltatta az egykori igazgatónőt. Talán a tanítványoknál is jobban megértette tanítási elveit Reményik Sándor, a költő, akinek húga járt az iskolába: „És nagy volt benne a szeretet. Egész pedagógiai rendszerének mondhatni kizárólagos alapjául ezt fogadta el. Nevelő munkája nem drákói, hanem jézusi nevelés volt. Tanítványait, növendékeit, a gondozására bízott virágszálakat is szeretetre akarta inspirálni, azt akarta, hogy érzésben nemesedjenek, lélekben finomodjanak s az iskolából ki az életbe ne holt betű anyagot vigyenek magukkal, hanem fogékonyságot az élet szépségeinek befogadására. A szeretet és türelem bázisára emelt nevelési módszerét gyakran támadták, kritizálták a nevelés mesteremberei, akik ideig-óráig látszólag kedvezőbb eredményt értek el külső eszközökkel. Ő, a művész hallgatott, s letérés nélkül ment a maga útján. Bizonyos volt benne, hogy az idő megérleli az ő vetését. Tanítványai közül hányan értették meg intencióit, nem tudom. Azt hiszem, nem sokan. De akik megértették, »elmenvén, bizonyságot tesznek felőle«” (Ellenzék, 1914. ápr. 11.).
Az iskola és vele De Gerando Antonina személye 1940 után került újra a figyelem középpontjába. A második bécsi döntést követően, 1940 őszén a sétatéri épületben újra megnyílt – magyar és román tagozattal – a kolozsvári Magyar Királyi Állami Leánygimnázium Császár Károly igazgatása alatt 207 magyar és 162 román diáklánnyal. Az iskola egykori diákjai megalakították a Degerandisták Országos Testvéri Közösségét, amely elhatározta, hogy emléktáblát állíttat az épületben a volt igazgatónő tiszteletére. A Varga Oszkár budapesti szobrászművész készítette portrés márványtáblát 1941. szeptember 28-án a polgármester és az egyetemi rektor jelenlétében leplezték le az iskola lépcsőfordulójánál e felirattal: „1844–1914. Hirdessék e márványba vésett betűk / hogy ebben az intézetben / a magyar nőnevelés úttörő apostola / DE GERANDO ANTONINA / az intézet alapításától kezdve / 32 évi igazgatása alatt nemzetmentő / munkát végzett / a haza és az ifjúság javára./ Hálás szeretettel tanítványai / 1941”. A táblának az 1940-es évek végén nyoma veszett.
Az igazgatónőnek bizonyára még az 1910-es években méltó síremléket emeltek a lutheránus temetőben. A márványoszlopon e felirat volt olvasható: „DE GERANDO ANTONINA / a kolozsvári / Felsőbb Leányiskola / első igazgatója / sz. 1845. febr. 13án / meghalt 1914. ápril. 6án”. A megváltatlan sírt az 1970-es évek végén egyik tudatlan lelkész utasítására egy még élő embernek utalták ki, aki a kőről 1981-ben a feliratot lecsiszoltatta. A közvélemény felháborodását követően a francia konzulátus közreműködésével a hamvakat a sírból exhumálták, s a temető előterében egy kis tábla alá helyezték el. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége már 2014-ben meg szerette volna ünnepelni De Gerando Antonina halálának a centenáriumát, s ezt összekötni egy méltóbb síremlék felavatásával. 2015-ben a 170. születési évforduló is alkalom lehetett volna a megemlékezésre, de csak 2016 augusztusára készült el a régi feliratot újra rögzítő sírkő a Házsongárd Alapítvány közreműködésével. Így lett 2016. augusztus 19-én felállítva egy, az eredetihez hasonló síremlék a lutheránus temetőben, ugyanakkor tudományos szimpóziumot is tartottak a Kolozsvári Magyar Napok keretében, amelyen e sorok íróján kívül Márton Hajnalka és Szebeni Zsuzsa beszélt a jeles igazgatónő életéről és munkásságáról.
