Évfordulóra készül a kolozsvári, s egyben az erdélyi sportélet. Hatvan éve született meg a romániai tőrvívás egyik legfényesebb érme: Orbán Olga az 1956-os olimpián a tőr egyéni versenyében ezüstérmet szerzett. Ez a történet arról a kolozsvári kisasszonyról szól, aki az ötvenes évek közepén elindult Kolozsvárról, és két évtized alatt meghódította a nagyvilágot, és azóta is a világ egyik legjobb női tőrözőjeként tartják számon. Olimpiai ezüstérme mellett kétszeres bronzérmes csapatban, világbajnok egyéniben és csapatban egyaránt. Sikereit, hazai bajnoki címeit, győzelmeit számolni is nehéz.
Orbán Olga 1938. október 9-én született Kolozsváron. Még nem töltötte be tizennegyedik életévét, amikor franciatanára, Bartos Katalin – aki maga is vívott – elvitte az osztályát egy vívóedzésre. Férje, Bartos Tibor, aki akkor a kolozsvári vívás egyik kiemelkedő versenyzője volt, vezette az edzéseket, ő tanította meg az első lépéseket a fiataloknak. A diáklányok között felfigyeltek a fiatal Olgára, akit elvittek a kolozsvári Haladás (Progresul) edzéseire. Tehetségét azonnal észrevette Ozoray-Schenker Lajos vívómester, Olga pedig irányítása alatt kezdett el versenyszerűen vívni.
Orbán Olga valósággal berobbant a román vívóéletbe. „Köztudomású, hogy a vívók általában többévi versenyzés, tanulás után szoktak »kiugrani«. Hosszú évek szorgalmas munkája, nagy versenytapasztalat segíti hozzá a vívókat a sikerekhez. Rövid idő alatt csakis egészen kivételes tehetségű, kiváló adottságokkal rendelkező vívók képesek jó eredmények elérésére. És Orbán Olga ez utóbbiakhoz tartozik” – írta róla László Ferenc sportújságíró az Igazság 1955. június 2-i számában.
Hamarosan országos és nemzetközi sikerek sora következett: Orbán Olga 1955-ben alig 17 évesen már országos felnőtt bajnok volt, emellett számos nemzetközi versenyen ért el kiváló eredményt. Az 1956-os női tőrcsapat-világbajnokságon (amelyet ekkor rendeztek meg először, Londonban) a román válogatott a hatodik helyen végzett. A versenyt követően, 1956 októberében döntötte el a román sportvezetés, hogy a melbourne-i olimpiára Orbán Olgát és Orb Katalint nevezi. Az utolsó pillanatban megszületett döntést Orbán remek formájával, Orbnak pedig a csapat vb-n mutatott parádés eredményeivel magyarázták. A döntéshez hozzájárult, hogy a román sportvezetés a férfi tőr csapatot szerette volna nevezni, ám a gyenge eredmények miatt utolsó pillanatban a két lány mellett döntött.
A melbourne-i olimpia szokatlanul későn, november 22-től december 8-ig zajlott. A hölgyek tőrversenyét november 29-én bonyolították le. Huszonhárom sportolót neveztek, akiket három selejtezőcsoportba soroltak. Orbán Olga a másodikban indult, 6 győzelemmel és egy vereséggel simán továbblépett. Orb Katalin a harmadik csoportban versenyzett, három győzelmet ért el, s bár ez normális körülmények között elég lett volna a továbbjutáshoz, a csoportban elért szoros eredmények miatt kiesett. A középdöntő délután volt, Orbán ismét parádésan vívott, és bejutott az esti döntőbe. A legjobb nyolc közé, nagy meglepetésre, nem jutottak be sem Magyarország, sem a Szovjetunió képviselői.
A döntőt Olga a francia Delbarre-rel kezdte. A selejtezők során már kikapott a francia lánytól, most is szoros volt csörte. A francia lány végig vezetett, de Olga edzője, Csipler Sándor támadásra buzdította tanítványát, ezzel sikerült egyenlíteni, majd Olga 4–3 arányban győzött. Második csörtéjét simán nyerte az angol Scheen ellen (4–1). Ez volt a harmadik győzelme az angol hölgy ellen ezen a versenyen, a selejtezőben és a középdöntőben is könnyedén nyert ellene. Az olasz Colombettit 4–2 aránybán, az osztrák Ellen Müller-Preisst pedig nagy csatában győzte le Olga. Következett a francia Renèe Garihle. Olga 3–2-re vezetett, amikor egy szimultán szúrás következtében a gép csak Olga szúrását mutatta érvényesnek. A franciák reklamáltak, hosszas tárgyalások után leellenőrizték a kolozsvári lány mellényét, és végül le kellett cserélnie ezt. Ezután a francia lány két tust ért el és megnyerte a csörtét. Ám Olga hamar összeszedte erejét, és legyőzte a dán Lachmannt, illetve az amerikai Romaryt. Így a döntőt az angol Gillian Mary Scheen és Orbán Olga egyaránt 6 győzelem és egy vereséggel zárta.
A korabeli szabályok értelmében az olimpiai győzelemért a két versenyző egy döntő csörtét vívott, amelyet Scheen nyert 4–2-re, így az övé lett az aranyérem, az Olgáé pedig az ezüst. A bronzot a francia Garihle nyakába akasztották.
Orbán Olga óriási eredményt el. Bár sokan elemezték, hogyan, miért veszíthetett, ez nem csorbítja eredményének nagyszerűségét. Csipler Sandor, a válogatott edzője szerint Olga eredményével a romániai vívás betört a nemzetközi élvonalba. A válogatott edzője higgadtan foglalta össze az olimpiai döntő tanulságait: soha ilyen erős mezőny nem gyűlt össze, ráadásul mindenki ismerte az ellenfeleit. Huszonhárom hasonló szinten vívó hölgy versenyzett, akik közül csak nyolc juthatott be a döntőbe. Nagy termekben a nyilvánosság előtt zajlottak az edzések, ahol mindenki mindenkit látott, így elemezhető volt a versenyzők teljesítménye, taktikai felkészülése. A válogatott edzője szerint nem a műhelytitkok, hanem a következetes felkészülés számított.
Az olimpia után a sajtó arról faggatta a kolozsvári lányt, hogy siker vagy kudarc a második hely. Olga hangsúlyozta, hogy számára mindenképp óriási siker ez az ezüstérem. És hogy mi történt az utolsó tus során? „Elsiettem a dolgot. Amikor megtudtam, hogy aranyérmet is nyerhetek, egyetlen gondolat uralkodott bennem: minél gyorsabban megnyerni. Nem a megfelelő időben támadtam, nem készítettem kellőképpen elő a támadásokat, és a nyugodtabb Schenn győzött” – magyarázta a sportoló egyik interjújában. (Radu Urziceanu: Olimpiai élményeim II. Újsport, 1956. december 24.)
Orbán Olga ötvenkét évvel később is hasonlóan vélekedett egy, a Szabadság, 2008. december 22. számában megjelent interjúban: „1956-ban nagyon nagy meglepetés volt a második helyezés, de én ennek is annyira örültem. Ha más úgy lett volna második, ahogy én, a haját tépte volna keserűségében. Két nap alatt háromszor megvertem Scheent, de mivel kikaptam Garihletól, volt egy vereségem, az angolnak ugyancsak egy (tőlem), azon a bizonyos holtversenyen pedig kikaptam tőle. Nem emlékszem, hogy a zsűri csalt volna ellenem, de a magyarok, főként Bay Béla, azt állították, hogy elvették tőlem az asszót, a belga bíró ugyanis azt mondta, hogy miért nyerne ez a 18 éves vívó, inkább legyen az angol.”
Ami pedig a döntő tust illeti, jegyezzük meg, hogy néhány esetben kérdésesen döntött a vezető bíró. Scheen sikeresen hárított két támadást, és mindkétszer visszaszúrt, majd egy Orbán-tus után az angol hölgy 2–1-re vezetett. A következő tusnál Orbán hárította az angol hölgy támadását, majd visszaszúrt. Mindkét égő kigyúlt, a bíró pedig törölte a találatot. Ez volt az első pillanat, amikor a döntőt figyelő szakemberek egyetértettek, hogy a tust meg kellett volna ítélni Olga javára. Maradt tehát a 2–1 oda. A következő tusnál is kigyúlt mindkét égő, ám ezúttal a pontot Scheen javára ítélték meg, így alakult 3–1-re az állás. Olga tusát Scheen tiszta szúrása követte, így lett a végeredmény 4–2 az angol lány javára.
„Én voltam a legfiatalabb, nem sokat vártak tőlem, már a döntőbejutásom meglepetés volt. Sajnos, tapasztalatlan voltam, ugyanis az angol hölgytől, akit két nap alatt háromszor is legyőztem, a negyedik, legfontosabb asszóban kikaptam. Bartos tanárnőmnek a férje, Tibor azt mondta: »Soha nem leszel ilyen közel olimpiai aranyhoz«. Sajnos, igaza volt” – emlékezett vissza 2008- ban a vívónő. (Sallai Lóránd: Huszonegy évig a vívás csúcsán (I). Szabadság, 2008. december 13.)
Akarva-akaratlanul feltevődik a kérdés: mi volt Szabó-Orbán Olga titka? Mi emelte ki őt tehetséges csapattársai, ellenfelei közül? A válasz egyszerű és ugyanakkor példaadó: rendkívüli tehetsége, amelyet mindvégig kamatoztatni tudott. Villámgyors volt, ami fantasztikus tempóérzékkel társult, erős idegzete pedig fegyelemmel és szerénységgel ötvöződött: sohasem hisztizett, távol álltak tőle a jelenetek, az ellenfeleit mindig tisztelte. Különleges tehetség, különleges személyiség – talán ettől emelkedett ki a többi sportoló közül, és ezért tartják máig is a világ egyik legsikeresebb vívójának.
Sákovicsné Dömölky Lídia világ- és olimpiai bajnok magyar tőröző szerint „nemes ellenfelünket azt hiszem a legjobban úgy tudom méltatni, ha elárulom, hogy mindig azt mondtuk: ha Olga velünk, a magyar csapatban vívhatott volna, verhetetlenek lettünk volna…”
