Csíkkarcfalva a köztudatban mostanság leginkább a székelyföldi jégkorong fellegváraként él, a Székelyföldi Jégkorong Akadémia székhelyeként, de Székelyföld egyik legjelentősebb és legjobban karbantartott csíki erődtemplomával is büszkélkedhet. A Madicsa-dombon álló csíkkarcfalvi vártemplom igazi különlegességét a körülfutó erődfalon belül elhelyezkedő kaputorony és a bejárat fedezeteként szolgáló barbakán nyújtja.
Csíkkarcfalva, az egykori egyházközség a pápai tizedjegyzék 1332-es rovatában Ecclesia Beatae Mariae Virginis néven szerepelt a mai Jenőfalvával, Csíkmadarassal és Csíkdánfalvával együtt. Vámszer Gézánál olvashatjuk, hogy az 1334. évi pápai tizedjegyzékben Szent János („Sancto Johanne”) nevével felszentelt templom a jenőfalvi plébániaként aposztrofáltatott. Karcfalva János Zsigmond adománylevelében 1567-ben, Karchijafalwa alakban tűnt fel először, míg Jenőfalva 1567-ben.
Az erődített fallal körülvett templom a községet napjainkban alkotó két falu, Jenőfalva és Karcfalva között magasodó sziklás dombon áll. Az országútról gyalogút vezet fel a domboldalon: az erődfalat délről északra haladva nyugati irányba a régi temető övezi, melynek egyik bejáratánál egy barokk kori, faragott kőoszlopon Mária-szobor emelkedik.
Az erdőfal külső oldalát szakaszonként támpillérek támasztják. A kaputoronyban bújik meg a főbejárat, amely a délkeleti oldalon közelíthető meg. A többszintes torony a fal síkjában, de a várfalon belül magasodik az udvaron. A barbakán és a kaputorony alsó szintjének falában mély lőrések nyílnak. A várfalon második bejáratként, nyugatról a régi temetőn keresztül találunk egy kétszárnyú kaput. A kaputornyon belépve először a támpillérekkel megerősített szentély és az árnyaltan volutás oromzatú portikusz tűnik fel. Az erődfal udvar felőli oldalában helyenként síremléklapok vannak befalazva, illetve szabályos közönként faajtós fülkék, melyek a húsvéti körmenet stációs képeinek védőkeretéül szolgáltak.
A harangozótorony építési szintjeit, amelyeket különböző korszakokban emeltek, nemcsak a látszólag befalazott ablakok jelzik, hanem az egyes szinteken alkalmazott eltérő festési stílusok is hangsúlyozzák. A harmadik szinten unikornisábrázolás is megfigyelhető, a következő részen sötét kifestések láthatók, ezt váltja az ötödik szint sarokarmírozása, ahol a befalazott harangablakok körvonala is jól kivehető. A torony ezen a szintjén, a bejárati oldalról vehető jól ki a 18. századi átépítéseket jelző emlékfelirat.
Az udvart körülvevő erődfal gyilokjárós, lőrésekkel ellátott. Fedett famellvédes folyosójára a torony két oldalán lévő falépcső vezet fel. Itt lehet feljutni a torony második szintjére is. A torony jelenleg amolyan múzeumként őrzi, kiállítva, az egykoron itt tárolt tárgyakat, írásos információt is szolgáltatva az érdeklődőknek. Itt látható az 1922-ben öntött harang, továbbá barokk kori templomi, orgonakarzati berendezések, gyertyatartók stb. Ugyancsak itt kaptak helyet a védőfalba beépített keresztúti stációk képi ábrázolásai, eredeti faldobozukban a torony negyedik szintjén a falra sorbaakasztva. A torony második szintjén nyílik mindkét irányban kijárás a védőfolyosóra. A körbefutó folyosó falában váltakozó sorrendben három típusú lőrésnyílás figyelhető meg. Épségük az utólagos javításoknak, helyreállításoknak köszönhető, ám helyenként a kiegészítés megmutatkozik az eltérő anyaghasználatban is.
Az épületegyüttes udvarán délnyugat és kelet hosszában enyhe északi orientáltsággal áll az egyhajós teremtemplom. A délnyugati sarkon külső feljáróval csatlakozik az épülethez a karzatfeljáró. A templomnak a nyugati oldalon is van bejárata, amely az orgonakarzat alá vezet közvetlenül. Az északi oldalon csatlakozik a templomhoz az oldalkápolna, amelynek jól láthatóan kiugró szabályos része tulajdonképpen a szószékre felvezető rövid lépcsős részt takarja. Az oldalkápolna folytatásában, kívülről egybefüggő tető alatt helyezkedik el a kéthelyiséges sekrestye.
Az épület legrégibb elemeként fennálló szentély külsőleg alig látható mérműves ablaknyílásaival sejteti korát. A szentély koronázópárkányának vízszintes irányú, motívumaiban ismétlődő festésrészlet is figyelemre érdemes: az okker, vörös színekben uralkodó festés ismétlődő hólyagszerű motívumai között egy hold- és csillagmotívumot kombináló képkocka is megjelenik. A szentély déli oldalán, támpillérek közt latin nyelvű majusculás felirat olvasható.
A teremtemplom külsejéről általánosan a 18. századi építkezési hullám olvasható le, habár a nyugati és déli homlokzat volutái inkább szerény imitációknak mondhatók. Az ablaknyílások általánosan szegmens- vagy félköríves záródásúak, mintha a régebbi korok lenyomatait uniformizálni akarták volna.
A mai alakjában látható templom elődjét az utóbbi években folytatott ásatások nyomán 13–14. századinak tartják, első ismert alakjában nyugati toronnyal és nyugati bejárattal rendelkező épület lehetett. A jelenlegi, gótikus formavilágú szentély már a következő építési időszakból származó templom részeként 15. századi bővítés. Az 1444-es évhez kötött építéskor a szentély északi oldalához sekrestyét is csatoltak. A pontos dátumot a templom déli kapujának szemöldökén szereplő évszám adta – három, felül nyitott nyolcas, mely felirat a hajó 1796-os átalakításakor eltűnhetett. A későbbi építések során a hajó támpilléreket és boltozatot kaphatott, illetve a 17. században egy nagyobb területű tornyot állítottak fel, és a hajó déli feléhez oldalkápolnát toldottak.
A következő nagymérvű átépítés 1796-ban következett: a templom nyugati részét és a támpilléreket is elbontották, a hajót meghosszabbították, a régi szentély északi és déli oldalán lévő toldalékok helyére mindkét részen oldalkápolnákat és egy új sekrestyét építettek. A hajó boltozatos mennyezete síklefedést kapott, a tornyot is megmagasították. A nyíláskeretek ekkor kaptak barokkos formát.
További átépítések, alakítások a 19. századból datálhatók – ilyen volt a déli külső lépcső hozzáépítése a nyugati orgonakarzathoz, valamint a sekrestye részleges átalakítása. A templombelső jelentősebb újításokon 1957–58-ban esett át.
A templomot körülölelő falgyűrű kialakítása a 15–16. századra tehető, ahogyan ebből az időből származtatható a délkeleti kaputorony alsó három szintje is. 1720-ban támpillérekkel erősítették meg a keleti védőfalat és a kaputornyot, barbakánt is emeltek utóbbi elé. A 18. század végén a torony még két szinttel magasodott, és a védőfalat nyugati kapuval nyitották meg. 1846-ban újabb szintet kapott a torony – harangházat alakítottak ki az új szinten –, csúcsíves ablakait is ekkor falazták be. A torony sisakja mai formáját 1922-ben nyerte el.
A templom belső terében az építkezési időszakok eltérése nyomon követhető a barokk ívvel elválasztott síkmennyezetű hajó és a keresztboltozatos, gyámköves szentély gótikus részleteinek szembetűnésében.
A szentély északi falában kisebb, fiálés szentségtartó látható. Az egyenes záródású fülke dísze a háromkaréjos orommezőt övező fiálés, középen keresztrózsás szamárhátív, amelyen belül ismétlődő motívumok találhatók. A szentségtartó északkeleti szomszédságában lévő gyámkő is kitűnik formájával, mely egy szakállas, fonott hajú emberfejet mintáz. Az északi falon a hajó fele közeledve látható a szemöldökgyámos, élszedett sekrestyeajtó.
A szentély nyugati boltszakaszán egy falkép látható, mely a keresztre feszített Krisztust ábrázolja, angyalokkal és a két latorral. A falkép különlegessége a két lator ábrázolása: a megtérő lelkét csecsemőként, míg az elkárhozott lelkét egy elnyűtt férfialakot ráncigáló ördöggel ábrázolta a művész. A szentélyhez tartozhat az a kő keresztelőmedence is, amelyet jelenleg az oldalkápolna bejáratánál állítottak fel. A szentély főoltára neogótikus stílusú, míg a hajót elválasztó diadalív két oldalán felállított két oltár barokk kort idéz.
A diadalív középrészén felül stukkódíszben 1721-es évszámmal, feliratos, püspöki alakos címer látható, mely a karcfalvi származású Mártonffy György erdélyi püspök címere.
A hajó északi falában felül szoborfülke mélyed a falba, benne Mária és kis Jézus szobra. A szoborfülke két oldalán futó felirat a 18. századi munkálatokra emlékeztet.
Az északi oldalon lévő oldalkápolna félkörívesen nyílik a hajóra. Az oldalkápolnában az egykori főoltár kapott helyet, ennek főképe Mária mennybemenetelét, míg oldalképei Szent Istvánt és Szent Lászlót ábrázolják. Általában Mártonffy György püspököt vélik megrendelőnek. A kápolnából egyrészt a klasszicista stílusban megmunkált szószékre is nyílik ajtó, másrészt a sekrestye innen is megközelíthető.
A nyugati bejárat fölött magasodó orgonakarzat vastag oszlopokon és falpilléreken nyugszik, korlátja bábos kiképzésű. Az itt látható orgona Angster József 207. munkája. A pécsi orgonakészítő a karcfalvi orgonát mechanikus rendszerűre építette.
A nyugati kijárattól a várfal nyugati kapujához vezet az út, amely a régi temetőbe torkollik. Jelenleg a várfal külső részén, a kapu két oldalán 19. századi sírkövek, sírkőrészletek láthatók.
Felhasznált irodalom
Kósa Béla: Nagyboldogasszony plébániatemplom, Csíkkarcfalva. http://lexikon.adatbank.ro/muemlek.php?id=430
Lestyán Ferenc: Megszentelt kövek I. Gloria Kiadó, Kolozsvár, 1996.
Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. Európa Kiadó, Budapest, 1990.
Szőcs Miriam: Csíkkarcfalva, római katolikus templom. In: Csíki műemlékek 3. Csíki Műemlékvédő Egyesület, Csíkszereda, 2000.
Vámszer Géza: A csíkkarcfalvi és jenőfalvi vártemplom. In: Életforma és anyagi műveltség. Néprajzi dolgozatok, gyűjtések, adatok (1930–1975). Bukarest, 1977.
Csíkkarcfalva. Római katolikus vártemplom. In: Weisz Attila: Száz erdélyi műemlék. Kolozsvár, Utilitas Kiadó, 2007.
