Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Gróf uzoni Béldi Pál, a főgenerális és a családapa

Régen élt magyar katonaemberekről, politikusokról, történelmi személyiségekről általában csak a történeti tényeket, évszámokat és a tevékenységükhöz kapcsolódó eseményeket szokták megörökíteni – így volt ez régen, és ez napjainkban sem változott. Magánéletükről nem volt szokás írni, legföljebb néhány száraz adatot: szüleit, testvéreit, gyermekeit, vallási hovatartozásukat, születésük és elhalálozásuk évszámát. Mindezeket csupán felsorolásszerűen vagy zárójelben említették meg a leírásokban, illetve a lexikonokban. Pedig az olvasó – aki többet szeretne megtudni róluk – szívesen megismerné a mindennapi életüket, a gondolkodásmódjukat vagy az érzelmi világukat. Így van ez Béldi Pál (1621–1679?) esetében is.




Uzoni Béldi Pál

Jelen írás célja az, hogy röviden összefoglalja Béldi Pál életének főbb eseményeit, valamint hogy elénk tárja kapcsolatát a családjával és rokonságával. Képet alkothatunk arról is, hogy miképp gazdálkodott, hol voltak a birtokai, kik voltak a barátai, és kik segítették, amikor veszélybe került. De azt is megtudhatjuk, hogy milyen intézményeket támogatott, hogyan gondolkodott az őt és családját kiszolgáló egyszerű jobbágyokról, a hitét támogató egyházi személyekről vagy az adósairól. Ezek érdekes módon épp a végrendeletéből derülnek ki, amelyet Török István közölt a Magyar Történelmi Tárban 1899-ben.

Először is tekintsük át Béldi Pál származását, őseit és életét röviden. A Béldi család Erdély egyik ősi székely famíliája. Családnevét Béld településről (Marosbéld), nemesi előnevüket pedig a Feketeügy folyó partján fekvő Uzon községről kapták. (A faluban a Mikes-kastély 1755 körül épült, ennek elődje volt a Béldi-udvarház, amelyet már 1544-ben említenek a források.) Első följegyzett ősük Benedek volt (1383), akinek fiai közül Albert és Péter is Hunyadi János seregében harcolt. A leszármazottaik közé tartozik a címben szereplő Pál, aki három évszázaddal később (1621–1679?) élt. Édesanyja Bánffy Mária (egyesek szerint Kata), édesapja pedig Béldi Kelemen, Háromszék főkapitánya volt. Nagy Iván genealógiája egyetlen testvérét említi, Jánost (1649), akinek a felesége Barkóczy Anna volt. Megjegyezzük, hogy Pál, aki nagyon részletes végrendeletet írt – még a jobbágyairól, szakácsáról is megemlékezik –, egy szóval sem említi a fiútestvérét, annak nejét, Barkóczy Annát, vagy azok leszármazottait. (Jánosról azt írják a történészek, hogy Háromszék vicekapitánya volt, és korán elhunyt.) Ugyanígy kimaradt a végakaratból állítólagos lánytestvére is, Keresztesi Ferencné, azaz Béldi Kata. Viszont ír két leánytestvéréről: az egyikük Anna („Kálnoki urasszony néném”), akinek férje Kálnoki István, Miklósvárszék alkirálybírája és egyben a székelyek kapitánya volt; másikuk pedig Judit, akinek férje, Dániel Ferenc, Udvarhelyszék főkirálybírája volt. (Megjegyezzük, hogy a családfákon az összeállítók egyetlen lányt sem tüntetnek föl a két fiútestvér mellett.) Pálnak egyetlen felesége volt, Vitéz Zsuzsanna, akinek a neve hiányzik a Nagy Iván-féle családfáról a család bemutatásánál a 225. lapon. (Bizonytalan források szerint Vitéz Zsuzsanna 1630 tájékán született, és 1686 körül hunyt el. Férje isztambuli fogsága idején boszorkánysággal vádolták meg, ezért a szamosújvári börtönbe vetették a gyermekeivel együtt. Az 1680-as évek közepén gyermekei onnan kiszabadultak, ő viszont a börtönben halt meg.)

Három gyermekükről tudunk, a családról szóló leírások szerint állítólag 1657 előtt születtek, mindannyian szerepelnek a végrendeletben. (Az évszámnak ellentmond az, amit az apa ír alább Dávid fiáról.) A legidősebb Zsuzsanna („Zsuska”) lányuk lehetett, akiről így ír: „édes leányom Vesselini Pálné, ki már Isten áldásából szárnyaidra keltél”. Tehát a férje nem más, mint Wesselényi Pál volt, aki a később kurucoknak nevezett bujdosók legtehetségesebb hadvezére volt addig, míg Thököly színre nem lépett. Intelmét így fogalmazza meg leányának: „ezután is édes anyádnak lehess vigasztalására és az ki téged Isten áldásából fölnevelt, annak özvegy árva állapotjában légy gyámolúl. Az uradat megbecsüljed, gyermekidet isteni félelemben neveljed: az öcséidnek légy jó atyafia.” Az idősebbik fiát Kelemennek keresztelték – a név gyakori volt a családjukban –, akinek első felesége Henter Krisztina, a második pedig Keresztúri Krisztina volt. A testamentum elkészültekor még nőtlen, az írásában így szólítja meg fiát: „Édes fiam Kelemen, mivel az Istennek úgy tetszett téged idővel többel áldott meg, mint sem az öcsédet és Istennek hála tudományod is van hozzája” – mindebből tudjuk, hogy ő volt az idősebbik fia. A harmadik gyermek Dávid, aki fiatalon elhunyt, halálozásának idejét és okát nem ismerjük. Jóval fiatalabb lehetett testvéreinél, ha ekképp nyilatkozik róla: „Neveletlen édes fiam Dávid, ki felől olyan reménységben valék, te lennél az én vénségemnek istápja”.

Mindezek után tekintsük át (III.) Béldi Pál életének legfontosabb állomásait. Mindenekelőtt egy nagyon fontos tényt kell megemlítenünk: a végrendelet töredék. Tartalmából ítélve kevés rész hiányozhat a végéről, sajnos ezért nincs záradéka, s nem tudjuk, hogy mikor és hol jegyezte le Béldi Pál ezt a saját kezű okiratot. Különböző tisztségeket viselt, volt főasztalnok (1653), Háromszék főkirálybírája (1655), a székelyek főgenerálisa, Belső-Szolnok (1660–1670 k.), majd Zaránd megye (1678) főispánja. A főkirálybíró a székely székek élén álló legfőbb tisztviselő volt abban a korban. Apafi Mihály fejedelem legbizalmasabb tanácsosa, Erdély egyik legnevezetesebb férfija volt. Mint lovassági parancsnok részt vett a lengyelországi hadjáratban, ahol 1657-ben tatár fogságba esett. Négyévi rabságából a felesége váltotta ki 24 000 ezüst tallérért, aminek egy részét másoktól kellett kérniük, s egy részével sokáig adósak maradtak. Később a Bánffy Dénes és Teleki Mihály közti ellentét miatt megromlott a kapcsolata a fejedelemmel. Ellenségei megvádolták, hogy a fejedelem trónjára és életére tör. Ekkor került másodszor fogságba, Apafi egy évre börtönbe zá­ratta (1676–1677), egyes életrajzírói szerint (Deák Farkas, 1887) Fogaras várába. Miután onnan kiszabadult, fegyveres támadást szervezett Teleki ellen, mivel azonban nem járt sikerrel, kénytelen volt 1678-ban Törökországba menekülni. Abban minden ismertetés megegyezik, hogy a szultán Apafi kérésére fogatta el, majd börtönözte be az isztambuli Héttoronyba. A Jedikula tornyai közül mára csupán egy maradt meg, a Vértorony, itt tartották fogva az államfoglyokat, illetve az előkelő származású hadifoglyokat is. Ide zárták be Béldi Pált is egészen haláláig, amelynek pontos dátumát nem ismerjük – egyes források 1679-et, mások 1681-et említenek. A toronyban raboskodó legismertebb magyar foglyok közé tartozott Szilágyi Mihály – Hunyadi Mátyás nagybátyja –, Majláth István, Török Bálint, Bornemissza Gergely és gróf Esterházy Antal császári főstrázsamester is.

A történelem úgy emlékezik I. Apafi Mihályra, mint egy ingatag, határozatlan, gyengekezű uralkodóra. Helyette a hatalmat a felesége, Bornemissza Anna és Teleki Mihály kancellár gyakorolta. Mindebből következik, hogy eredetileg nem is Apafi közvetlen kérése lehetett Béldi Jedikulába zárása, hanem a Teleki Mihályé – úgy fest, az ellenség volt a terv kiötlője.

Amint korábban említettem, az átírásban megjelent, csonka, befejezetlenül ránk maradt végrendelet írásának pontos helyét és időpontját nem ismerjük, mivel az nem maradt ránk. Csupán feltételezni tudjuk, hogy a börtönben íródhatott 1676 körül, vagy közvetlenül azután, hogy török földre menekült. Ugyanis olyan adatokat tartalmaz, amelyek nagyon frissek voltak akkor Béldi Pál emlékezetében. Csupán néhányat említenék ezek közül: a tavaszi vetések irányítása, adósság visszafizetése, pontos összegek, fiatal állatok nevelése, azok elajándékozása jótevőinek és szolgálóinak, a pásztorok számadása stb. Az évszámot az is bizonyítja, amit Dávid fiáról írt.




Béldi Pál csatába készülése
(Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár)

Külön ki kell emelnünk Béldi Pál végrendeletének nyelvezetét: a 17. századi magyar nyelv szabatos, pontos, sőt, néha költői használatát. Ezekből többet is olvashatunk az itteni idézetekben. I. Rákóczi György udvarában nevelkedett, és ott tanulhatta meg a latin nyelvet is. A testamentumban alkalmazott sok latin szó és kifejezés nem az ő vétsége, hanem annak tudható be, hogy Magyarországon akkorra még nem történt meg a nyelvújítás. Ezért volt kénytelen a hiányzó magyar szavakat, kifejezéseket latinnal helyettesíteni, például: capitális summa (tőke), interesse (kamat), tutor (gyám, jogi képviselő). A rokonsági megnevezései a korban megszokottak és nagyon pontosak voltak: ecsém uram, néném úrasszony, sógor uram, atyámfiai. Természetesen ezek nem szó szerint értendőek – Béldi csupán a rokonsági fokot szerette volna minél pontosabban és tiszteletreméltóbban meghatározni. Szóhasználatában, toldalékolásaiban nyelvjárási jelenségek alig fordulnak elő, inkább az archaizálásra törekszik olyan helyeken, ahol főként a Bibliából idéz föl eseményeket: Jézus egyik mondását, Dániel esetét az oroszlánok vermében, vagy Zsuzsanna történetét a hamis bírákkal. Néhol még tréfálkozni is van kedve a rabsága ellenére, például ilyen, már-már költői frazémával, amikor a fiait becsületre inti: „az méz is maga nyalatja magát”, „anyától született embernek meg kell kóstolni az halált”. Az átiratban feltűnik egyetlen írásbeli gyakorlatot mellőző hiányossága, mégpedig a központozás, azaz a mondatvégi és a mondatközi írásjelek következetlen alkalmazása. Mindezek néha megnehezítik az olvasónak az egyes mondatok szétválasztását.

Béldi a vagyonának egy részét különböző intézményekre, illetve közeli és távoli rokonaira hagyta. A végrendeletében a következő nevek és megszólítások szerepelnek: Bánfi Zsigmond, Barabás Péter uram, Barcsay Miklós uram (Béldi Pál unokatestvére, Erzsébet Barcsay Ákos fejedelem első neje volt), Bethlen János, Csáki István asszony („anyám helyett való édes anyám nekem”, „mert […] ha az én szüleim kezei nevelhettenek volna fel” – írja ő, utalva szülei korai halálára), Csáki László uram, Dániel Ferencné asszony kedves néném, Dániel István öcsém, Huszár Panna, Kálnoki Péter diák, Kálnoki Sámuel uram ecsém, Kálnoki urasszony néném (Kálnoki Istvánné), Kornis Gáspár, Mikolai Zsigmond uram („kivel gyermekségemtűl fogva együtt szolgáltam”), Sárpataki Márton, valamint Szalánczi Gáborné.

Közülük feltétlenül ki kell emelnünk Kálnoki Pétert. Vele két ízben is foglalkozik írásában. Ezek közül egyiket idézzük: „mivel én neveltem föl és hozzám való hűségét mind boldog, s boldogtalan állapotimban s kivált most tapasztaltam, ezután is ne távozzék házamtul, kérem azon.”

A végrendeletben megemlített egyéb – talán nem rokon – személyek neve a következő: (?) Istók, (?) Palkó, Bikfalvi János, Bufai Péter, Ébeni István, Fejedelem asszony (Bornemissza Anna nevét külön nem említi), Folta István, Gyuricza Péter deák, Jaksó András, Kakas Péter, Rácz Mihály, Sidó János, Sz.-Györgyi Mihály diák, Szegedi György, Szentiváni Misi (így becézve), Tarnóczi (?), Thopheus uram (a fejedelem udvari papja volt), illetve Thorma István.

A felsoroltakon kívül szerepelnek még – név nélkül – szakácsok, szolgák, béresek, pásztorok, sőt, rabokból álló szolgák. Kéri, nekik igazságosan fizessék ki a bérüket, „még csak legkisebbnek is, az kiknek fizetések jár.” Az itt szereplők közül kettőnek a személye külön figyelmet érdemel. Megkéri a fiait, hogy Sz.-Györgyi Mihálynak adjanak szabadságot, felszabadítja őt a jobbágyság alól, szerezzen armálist, hogy nemes ember lehessen. S amíg él, Béldi feleségét tartozik szolgálni, annak halála után pedig a két fiát nevelje, szolgálja. A másik Bornemissza Anna, akit így említ a hagyatékában: „Fejedelem asszonynak, mivel Isten után életemet ő nagysága tartotta meg, az Csáki uramtul vett üveges szekeret”, azaz hintót ajándékozza.

Érdemes felfigyelnünk arra, hogy a testamentumban szereplő nemes és nem nemes személyek családneve mind magyar eredetű, közülük csak az udvari pap visel – egyházi emberként – egytagú, latin nevet.

Mint fentebb jeleztem, a végrendelet vége hiányzik. Ezért csak a ránk maradt részből sikerült kigyűjteni a Béldi család birtokait, ingatlanjait. Bízom benne, hogy ezekből nem sok maradhatott ki a hiátus miatt. Ezek a következők – zárójelben a mai magyar nevük szerepel vagy a későbbi elnevezésük: Ádámos, Alcsíki Szentgyörgy (Marosszentgyörgy?), Aldoboly (malom), Árapatak/Árapataka (az apjától, Béldi Kelementől örökölte), Bethlen, Bodola (a Béldi család birtoka, 1476-tól a falu egyedüli tulajdonosa; az 1620-as években Kelemen erősítette meg a várkastélyt), Bodon (régi neve: Buda, Budatelke?), Csíkszentkirály, Dombó (a szövegben elírás vagy félreolvasás a Domba – Küküllődombó), Drág, Fehérvár (ház, Gyulafehérvár), Kajántó, Kánya (Kányád), Komlód, Nagyborosnyó (malom), Oláh-Gyógy (Felgyógy), Péterlaka (Magyarpéterlaka), Polyán (régen: Kézdipolyán, ma Kézdiszentkereszt), Szentlélek (ház, Székelyszentlélek), Uzon, Vice.

A testamentumban felsorolja Béldi, hogy kikre mennyi pénzt, búzát, lószerszámot, kisebb ezüsttárgyakat stb. kíván hagyni, kiknek a bérét fizessék ki családtagjai. Nem beszélhetünk nagy értékű vagyontárgyakról, hisz gyakorlatilag mindent a felesége és a gyermekei örököltek. Viszont érdemes szólni azokról az intézményekről és személyekről is, amelyeket mint tanult és vallásos ember, önzetlenül támogatott. Nagyra becsülte a tanulást, a tudást, erre buzdítja több alkalommal a fiait is. Ezért hagyott külön összeget a következő iskolákra, ahogy ő írja „schola”-kra: Enyed, [Gyula]Fehérvár – itt a pataki iskolát is megemlíti, mintha ideiglenesen ott működött volna –, Marosvásárhely. Nem feledkezik meg az ott tanító tanárokról és professzorokról sem. A református eklézsiák (gyülekezetek) közül a Bölönben lévő és az újonnan alakult kálnoki kapott jelentős összeget. Egy kissé homályos részletet is meg kell említenünk ezzel kapcsolatban. A református erdélyi püspök kezéhez adott 3000 forintot 10 százalékos (!) kamatra. Nem írja le a nevét, s azt sem, hogy pontosan mi a célja ezzel az összeggel. Mint a legtöbb nemes ember, ő is gondolt a betegekre. Ezért örökített pénzt a marosvásárhelyi, a kolozsvári és a brassói ispotályokra, azaz kórházakra.

Többször leírta, hogy jelenleg igazságtalanul raboskodik. Ezekből a gondolatokból idézünk töredékeket: „irigyeim hamis vádjokra Istennek sulyos kezeit viselem, hallatlan (?) rabságot, […] tiszta az lelkem […] ártatlan vagyok”. „Béldi familiában áruló nem volt”, „kiért ma, elárultatván irigyeimtől, senyvedek”, „az irigy világ engem, rabságomra nézve ártatlanúl nyomorgat”. Mindezekből látható, hogy rabságát igazságtalannak tartja előző tettei, érdemei után, és erősen bízhatott szabadulásában és Apafiban, ha azt írta a feleségének, hogy a fejedelmet, őfelségét úgy szolgálja, mint eddig tette, mert „oltalmadra kikél”.

Fiait elsősorban édesanyjuk segítésére, gyámolítására és védelmére kéri. A nagyobbik fiának, Kelemennek szánt mondataiból idézve látható a rab férj aggodalma: „anyádat megböcsűljed, szemed fényed az mint oltalmazod, úgy oltalmazd, hogy semmiben is még csak egy szódban is meg ne keserítsed s úgy inkább, hogy még mások keserítésitől is oltalmazd.”

Annak, aki a testamentumot olvassa, és nem kötődik a Béldi családhoz, különös lehet az a sok szeretet és ragaszkodás, amely árad az apa őszinte kézírásából. Azt hinnénk, hogy a 17. században minden nemesi családban a házasságkötés vagyoni alapon, ranghoz kötődően, úgymond érdekből történt. Ennek teljesen ellentmondanak Béldi Pál feleségéhez szóló mondatai. Ezekből csupán kettőt kívánunk az olvasóknak példaként bemutatni, illetve idézni. Rabsága idején a felesége irányította a birtokokat, nevelte és taníttatta a gyermekeket, s levelezett férje kiszabadítása ügyében. Közben olyan jól gazdálkodott, hogy javadalmait szaporítania is sikerült neki. Mindezekre gondolva írja a férje, hogy tudja, mennyi búsulásra és keserűségre ad okot a családi állapota. Négyéves rabságára gondolva írja: „Az Istenem engem az én édes feleségemmel úgy megáldott volt, hogy akármely keresztény embert is feleséggel jobbal és alkalmatosabbal nem lehet, megáldott volna, kivel első rabságomig talán 4 esztendőben fordult vala életem”. Az utolsó fennmaradt oldalon pedig: „engem soha meg nem búsított, sőt úgy kereste kedvemet boldog, boldogtalan állapotban, pennám azt ki nem irhatja, kiért az Úr nemcsak magát, hanem még az hol temetve lészen az földet is szentelje meg.”

Mivel Vitéz Zsuzsanna haláláról, temetési nyughelyéről nem rendelkezünk pontos adatokkal, csak bízni tudunk abban, hogy szerető férje jókívánsága teljesült.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

korona

A magyar Szent Korona nemcsak a magyar államiság fő jelképe, hanem öreg kontinensünk egyik legrégebbi, mai napig épségben megmaradt beavató koronája. A Szent Korona kalandos történelmet élt meg – megannyi városba, országba elvitték, hol ellopták, hol nyoma veszett –, míg végül 1978. január 6-án, azaz 40 esztendeje egy négytagú mérnökcsoport hazaszállította Magyarországra az Amerikai Egyesült Államokból. A kerek évforduló okán közöljük Szabó József A Szent Korona az Érmelléken című írását. 

csombord

A 16. században élt végrendelkező nevét kevesen ismerik. Egyáltalán ki is volt ez az erdélyi, csombordi birtokközponttal bíró nemes származású férfi, akiről oly keveset tudunk? Katona? Vagy csak a Báthory család bizalmas, belső embere? Amint végrendeletében írja: „legelőször ő felségének, Lengyelországi István királynak, kinek gyermekségemtül fogva hiven és jámborul igyekeztem szolgálni, annak utána az ő felsége báttyának, az tekintetes és nagyságos Báthory Kristóf uramnak, Erdélyi vajdának.”

Ünnepi istentisztelet az Írisz-telepi református templomban

Ritkán adatik meg egy ember életében, hogy szoboravatáson vegyen részt. Nem mindennapos esemény. A kolozsvári, Írisz-telepi református gyülekezet sem tudta, mi fán terem az ilyen rendezvény. És lám, ma, a reformáció félezredes megemlékezésének mintegy előestéjén, kettős szoboravatási ünnepséget ülünk! Ünnepeljünk hát, jókedvre fel!

Születésének százhuszadik évfordulóján Tamási Áronra emlékezünk. Alább Szabédi Lászlónak a Termés című folyóirat 1942. őszi számában Tamási novelláiról írt értékeléséből adunk közre részletet.

zrinyi kirohanása

Erdélyt és a Tiszántúlt a szerbek 1389-es rigómezei megsemmisítő veresége után kezdték fenyegetni a török betörések. Már 1390-ben Szerém, Krassó és Temes vármegyék népe megismerte, milyenek a pusztító rabló hadjáratok. A következő években Krassó vármegye és az erdélyi Barcaság egyes részei estek a török betörések áldozataivá. Zsigmond király hadjárata 1396-ban és 1428-ban vereséggel végződött. A szerb, a bosnyák, a havasalföldi és a moldvai uralkodók (számot vetve az erőviszonyokkal) török vazallusként próbálták megőrizni népüket, országukat. A magyar királyok viszont több mint egy évszázadon keresztül arra törekedtek, hogy az említettek ütközőállamként fogadják el a magyar fennhatóságot, és tartóztassák fel a török előnyomulást. Ez természetszerűleg azt jelentette, hogy területük állandó háborús tereppé vált.

zepelin

Százhúsz évvel ezelőtt halt meg a kalandos életű, magyar származású Schwarz Dávid (1850–1897), a merev testű léghajó feltalálója. Nem sokkal halála után özvegye eladta férje találmányát Ferdinand von Zeppelin grófnak (1838–1917), aki éppen száz éve távozott az élők sorából, és aki Schwarz találmányát tovább fejlesztette, s ma Zeppelin néven tartja számon ezt a léghajótípust a repüléstörténet. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1937-ben minden idők legnagyobb Zeppelinje, a második világháború előtt a náci német birodalom erejét szimbolizáló, annak felségjeleivel felfestett, Hindenburg nevet viselő LZ 129 sorszámú léghajó vált az Egyesült Államokbeli Lakehurstben a lángok martalékává. Ez egyben a technikatörténet „Zeppelin kalandjának” végét is jelentette. 

mórizc sándor

Sepsiszentgyörgyi és nagyváradi Móricz Sándor 1820. január 8-án született Köpecen, Móricz József határőr őrnagy és Boda Teréz gyermekeként. A családja székely kisnemesi származású és református vallású volt. Móricz Sándor 1836–1839 között a tullni utásziskolát végezte el, majd kadétként a haditengerészetnél kapott beosztást, azonban édesanya kérésére végül a 15. határőrezredhez került. 1843–1846-ig a kézdivásárhelyi katonai nevelőintézetben matematikát és fegyvertant oktatott, ezt követően az ezred fegyverraktárát felügyelő tiszt volt Kézdivásárhelyen. 

kodály zoltán

Számos fénykép őrzi Kodály mosolygó jelenlétét a játszó-éneklő gyermekek társaságában télen-nyáron, tavasszal-ősszel mindig elégedetten. Számos írása szól a gyermekek ének és zene tanításáról, az éneklés-zenélés páratlan szépségű, határtalan boldogságáról. Óvó aforizmái is javarészt a gyermeki öröm megszerzése vagy megfosztása körül hallatják hangjukat. Nem véletlenül. Hajlamosak vagyunk axiómáját is – „a zene mindenkié” – rangsorolón áthallani: a zene elsősorban minden gyermeké.

Mezőkeszü

A faluban a románokkal magyarul beszéltünk. A viszony általában jó volt, ha kellett, mindig egymás segítségére siettünk. Alkalmanként, különösen a nagy ünnepeken több román is eljött a református templomba. Mivel kevesen voltak, nem tartottak külön bált a románok. A magyarokkal ilyenkor is mindig jó hangulatban töltötték az időt. Ha közmunka volt valahol, a románok is elmentek a magyar házhoz és fordítva.

Kolozsvár, korcsolyaverseny

Ön tudta, mikor korcsolyáztak először szervezett körülmények között Kolozsváron? Mikortól vált a sétatéri tó a korcsolyaélet központjává? Ki volt az első férfi és nő győztes korcsolyaversenyeken? Mikortól szerepel a műkorcsolya a versenyprogramban? Ki volt az első világbajnok, aki Kolozsváron is fellépett? Íme, néhány érdekesség a sportág hőskoráról városunkban.

Orbán Olga

Évfordulóra készül a kolozsvári, s egyben az erdélyi sportélet. Hatvan éve született meg a romániai tőrvívás egyik legfényesebb érme: Orbán Olga az 1956-os olimpián a tőr egyéni versenyében ezüstérmet szerzett.

gábor áron rézágyúja

Háromszék bizottmányi ülése 1848. november 28-án határozatban mondta ki az önvédelmi harc felvállalását. Ezt megelőzően császári-királyi reguláris csapatok, illetve román és szász népfelkelők törtek be a törvényhatóság területére Erdővidék és bodzai őrvonal felől, az utóbbinál az ellenség az őrséget lekaszabolta. Így a háromszéki alakulatok a fenti két veszélyeztetett pontra siettek.

túr csatorna

1886-ban vetődött fel elsőként egy Túron építendő árvízi szükségtározó építésének a gondolata. A Túr mederszabályozása is elő volt irányozva, a tervezetek Túr-völgyre eső része egyelőre továbbra is papíron maradt – ehelyett a Szamos- és egyes Tisza-szakaszok kerültek előtérbe. 

… mindketten megmutatják a háború igazi arcát és hovatartozástól, illetve a hadakozás majdani végkimenetelétől függetlenül mindenkire egyformán pusztító hatását.

Gróf Gyulaffy László erdélyi kancellár életútja jórészt ismert és feldolgozott. Bécsben bekövetkezett halálának anyakönyvi forrásait azonban eddig senki nem kereste.