Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Újabb könyv a csángókról

Halász Péter a moldvai csángók kultúráját feltáró, történeti és néprajzi tudásközvetítés egyik legmeghatározóbb tudósa. Gazdag munkásságát a néprajzi jelenségek és adatok monografikus igényű feldolgozása, a történeti és az összehasonlító etnográfiai megközelítés egyidejű érvényesítése jellemzi. Mint ahogy a korábbi munkáiban – Bokrétába kötögetem vala. A moldvai magyarok néprajzához. Európai Folklór Intézet, Bp., 2002. A moldvai csángó magyarok hiedelmei. Bp., é.n. A moldvai magyarok hagyományos állattartása. General Press Kiadó. H.n., é.n. Növények a moldvai magyarok hagyományában és mindennapjaiban. General Press Kiadó. Bp., 2010. –, a legújabb könyvében* is sikeresen vetítődik rá a történeti perspektíva a moldvai csángók életvilágát drasztikusan átrendező jelenbeli folyamatokra.

A kötetben szereplő írások tulajdonképpen hármas szerkezeti logikába tagolódnak. Az első részben művelődéstörténeti, folklorisztikai írások kaptak helyet. Az idő homályában című fejezetben a szerző a történeti emlékezet mélyéről hozza felszínre a Szent István király és Mátyás király alakjához fűződő folklorisztikai motívumokat. A következő tanulmányában az úgynevezett „csíki karácsony” emlékezetét vizsgálja; ebben a szerző kutatása szerint a székelyföldi elvándorlás után a szülőföldre való emlékezés fejeződött ki. A szerző szerint ennek feltételezhetően rítusszervező ereje is volt, amely azonban – mint megállapítja – a 20. század végére már csak ellentmondásos emléktöredékekben őrződött meg. Egyik írásában a moldvai magyarság egyik legismertebb településének, Pusztina helytörténeti összefoglalóját ismerteti, míg egy tanulmányban a székelyek Moldvába irányuló migrációjának jelentőségét méri fel a moldvai katolikus falvak megmaradása szempontjából. A szerzői hangvétel ezekben a munkákban esszéisztikus, gyakran személyes, elfogult, az egyéni érzésvilág vállaltan is rávetül a tudós munkájára. Az „idők homályát” fürkésző tekintet értékként találja meg a kutatás számára egyre inkább beszűkülő múlt néprajzi jelenségeit, illetve adatait. Ezekben az írásokban ugyanakkor megjelennek elgondolkodtató reflexiók a csángósággal foglalkozó magyar és részben nemzetközi tudományos gondolkodás, illetve a politikai szempontból kényes témákkal kapcsolatban. Elgondolkodtató például az, amit a csángó falvakban zajló folyamatokról évtizedekre visszamenő tapasztalatokkal rendelkező Halász Péter mond Pusztina és Klézse kapcsán a magyar identitású csángó kulturális elit szerepéről (lásd 68. o.). Miközben az etnopolitikai, revitalizációs programok hatása rövid távon alig mérhető, és a közéleti, illetve a tudományos diskurzusban számos dilemma övezi a magyar irányból érkező eme törekvéseket, egy hosszabb időszeletben nézve kétségkívül érezhető hatásuk van az identitásalakításban. Azoknak az intézményeknek a működését, amelyek a moldvai csángó kultúra és nyelv őrzésében szerepet vállalnak, a kontinuitást a helyben élő csángó kulturális elit tudja biztosítani.




Nyalósó elhelyezése az esztenán (Csíkfalu, 1999)

A hagyományos népélet emlékei fejezetben szereplő írások tudományos szempontból a kötet legelmélyültebb és legértékesebb részét képezik. A terepismerete szinte az összes moldvai falut érinti. Részletgazdag, alapos tanulmányaiból többet megtudhatunk a csángók népi gazdálkodásáról, illetve erőforrás-felhasználásáról. Átfogóbb képet kaphatunk a gazdasági élet köré épülő társadalomszerveződés különböző területeiről is: halászat, szarvasmarhatartás, a legelőhasználat közösségi szervezettsége, vagy az ezzel kapcsolatban álló képzetek. Ugyanilyen fontosak a kecsketartásról, a 19. századi szőlőtermesztés és borkészítés technológiájáról, a kutak gazdasági és kulturális jelentőségéről, valamint a pusztinai lakodalmazás gazdasági aspektusairól szóló tanulmányok is. E tömböt egy folklorisztikai – a moldvai balladákkal kapcsolatos elemzése –, valamint egy Diószénhez kapcsolódó helynévtörténeti elemzése zárja.

Valószínűleg nincs még egy ember, aki annyit tudna a csángók gazdálkodásáról, a gazdasági élet szerveződéséről, a műveléstechnikáiról és az állat­tartásáról, mint Halász Péter. Olyan tudással rendelkezik a moldvai csángók kultúrájának eme területeiről, amelyet túlzás nélkül enciklopédikusnak nevezhetünk. A vizsgált tárgykörök rengeteg adatot tartalmaznak, amelyekre többféle módszer kombinálásával tett szert. Igénybe vette a történeti-statisztikai forrásfeltárás és az interjúzás módszertanát, felhasználta a különböző minőségű helytörténeti, valamint az elsősorban nem tudományos, hanem ideológiai célzatú írásokat, de merített a Iași-i Római Katolikus püspökség szellemi vonzáskörzetében születű román nyelvű munkák áttekintéséből is. (Az interjúkkal kapcsolatban némileg zavaró, hogy az adatolás elmaradt, így legtöbbször csak azt tudjuk meg, hogy milyen településen készültek a felvételek. Az viszont már nem derül ki, hogy milyen korú, nemű, státusú személyeket kérdeztek meg, ahogyan az sem, hogy pontosan mikor.) A kutaknak a moldvai csángóság életében betöltött szerepéről írt tanulmánya például egy monografikus kitekintésű munka, amelyben teljes körű feldolgozást kapunk az építéstechnikákról, a kutak típusáról, valamint arról, hogy ezek a szomszédsági, falutársi viszonyrendszerekben milyen szerepeket töltenek be. Arról is megtudhatunk többet, hogy a kutaknak mi a rendeltetése a szellemi kultúrában, a folklorisztikai alkotásokban, valamint a népi vallásosságban.




Farcák háló, Lészped, 1996 (Halász Péter felvétele) Kolozsvár

A könyv következő szerkezeti egysége, amely az Akik előttünk jártak címet viseli, egy szubjektív, ugyanakkor jól adatolt portrécsarnok. Ebben a részben a moldvai csángóság megismertetésében, illetve a kultúrájuk kutatásában nagy hatást gyakorló személyekről olvashatunk: Jerney Jánosról, Radu Rosettiről, Mikecs Lászlóról, vagy a csángó nyelven verselő Lakatos Demeter költőről.

A könyv utolsó nagyobb fejezetébe az elmúlt években a moldvai csángókról szóló munkákról írt könyvismertetőit, recenzióit válogatta be a szerző. Pozsony Ferenc, Gazda László, Csoma Gergely, Iancu Laura, Jakab Attila és Oláh-Gál Elvira műveiről olvashatunk ebben a fejezetben.

A kötet használatát a tájszavak jegyzéke, valamint a településnév-jegyzék könnyíti meg. Halász Péter könyve a Kriza János Néprajzi Társaság gondozásában jelent meg, a fentiek nyomán büszkén rakjuk ki a Kriza-termékek polcára.

* Halász Péter: „Cserefának füstje hozta ki könyvemet…” Néprajzi tudománytörténeti írások a moldvai magyarokról. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2015.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Csata Jenő: Makfalvi házsor

A makfalvi szekeresek és fazekasok együttműködése egy természetes folyamat eredményeként jött létre. A falu a Kis-Küküllő medencéjében helyezkedik el, határának szélessége 1000–1500 méter. Termőföldje nem volt elég a lakosság szükségleteinek kielégítésére.

gyermekjátékok

A pszichológusok és a néprajzi szakemberek hangsúlyozzák a játék fontosságát a gyermek fejlődésében. Azt mondhatjuk, a játék a gyermek alaptevékenysége és örömforrása, segíti a gyermek érzelmi, értelmi és szociális fejlődését. A különböző fejlődési szakaszokban a gyermekeket más játékok érdeklik. Felsorolok néhány játékot, olyanokat, amelyeket a gyermekek maguk is elkészíthettek, miután a nagyobbak megmutatták nekik. Nem társasjátékokról van szó, hanem olyanokról, amelyeket a környezetükben található hulladék anyagokból vagy növényekből elő lehetett állítani. Ezek a játékok kitöltötték a gyermekek magányos óráit.

élet virága

A kutatásom témája az a hatágú csillagszerű mintázat, mely nagy gyakorisággal megtalálható festett és faragott tárgyainkon, kapuinkon, kopjafáinkon, épületeinken. Olyan gyakran lehet vele találkozni, hogy a szép alakjával bizonyára feltűnik a népművészetet szerető ember számára. Engem személyesen rég foglalkoztatott, hogy honnan eredhet, hogy köthető-e, vagy sem valami régi tudás hozzá. Abban reménykedtem, hogy ha megtalálom a legrégebbi mintázatokat és azok gyakoriságának helyeit, talán sok kérdésemre választ kapok. Több tudományágat kellett áttanulmányoznom ahhoz, hogy ismétlődő kapcsolatot találjak bennük: régi népek teremtéstörténetei, bölcselet, művészettörténet, geometria, a Kárpáthon néprajza. Ezt a kutatást a határtudományokhoz sorolják. Ugyanakkor ezzel a virágszerű mintázattal párhuzamosan már régóta keresem több más népi díszítőelem gyökereit.

kallos zoltán

Ha Erdélyben megkérdezünk akár fiatal, akár középkorú értelmiségieket, hogy szerintük ki volt a legnagyobb magyar népzenekutató, szinte kivétel nélkül azt válaszolják, hogy Kallós Zoltán. Pedig a legtöbben hallottak Bartók Béláról, Kodály Zoltánról, Lajtha Lászlóról és a népzenetudomány többi kiválóságáról. Kétségtelen, hogy Kallós Zoltán hoszszú élete során rendkívül sok – mintegy 14 000 – értékes népzenei adalékot gyűjtött. Magyar dallamokon kívül számos románt és cigányt is. Neve 1970-től vált általánosan elismertté, amikor a Kriterion Kiadónál megjelent Balladák könyve című kötete, melynek összeállításához a nyelvtudós Szabó T Attila és a zenetudós Jagamas János nyújtott segítséget. Nem sokkal ezután a kibontakozó táncházmozgalomban vállalt irányító, támogató szerepe, úgyszólván állandó jelenléte növelte a népszerűségét.

Kallós Zoltán, Pávai István

Kolozsvári zeneakadémista diákéveim alatt (1971–1976) hallottam először Kallós Zoltán munkásságáról, a Balladák könyvéről,[1] a klézsei Szályka Rózsa dalairól.[2] Személyesen akkor még nem ismertem, pedig szerettem volna vele népzenéről beszélgetni, de úgy gondoltam, ismeretlenül mégsem kopogtathatok be hozz&aacu

A tordai Fazekas Céh, Fazekas Társulat és a Tompa Testvérek üzeme

Ha Torda múltjáról akarunk ismereteket szerezni, akkor Orbán Balázsnak a Torda és környéke című könyvét is el kell olvasnunk. Innen megtudhatjuk, hogy Tordán a mezőgazdasági tevékenységeken kívül a mesterségeknek nagy szerepe volt. Itt dolgoztak tímárok, szűcsök, asztalosok, csizmadiák, cipészek, kovácsok, mészárosok, szabók, szíjgyártók és fazekasok.

székelykapu

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum kiadásában jelent meg Balassa M. Iván szép kiadású munkája a Székelyföldre jellemzőnek tartott kapukról. Székelykapuk régen és ma címmel átfogó tájékoztatást ad e kaputípusról.

kolozsvár táncház

Nem véletlen, hogy Kolozsváron több mint 40 éve működik táncház. Úgy gondolom, 2017-ben elsősorban a közösségformáló erejével, a communitasban megélt magasabb dimenzióval magyarázható, hogy az itteni táncház átlagban 60–80 embert vonz be. Másfelől hasonló súlya lehet annak, hogy a szabad táncolás olyan művészi, önkifejezési forma, ami egy kis munkával bárki számára elérhető lehet. 

Pávai István több évtizede foglalkozik a Sóvidék népzenéjének kutatásával. Gyermekkori emlékei között őrizte a korondi mulatságokban látott táncokat, a hegedű–cimbalom–bőgő összeállítású hangszeregyüttest és néhány akkoriban hallott dallamot. Ezeket az élményeket a Sóvidéken élő anyai rokonságának köszönhette.

oroszfalu templom

Helyi szinten homályos múltú szokást elevenítettek fel nemrég a Kézdivásárhelyhez tartozó Oroszfaluban. A kis település észrevétlenül folytatja a maga inkább falusinak mondható életét Kézdivásárhely árnyékában, miután 1941-től az addig önálló községet közigazgatásilag a városhoz csatolták. Utcái még mindig földutak, jelentős a földművelők és háztájit gondozók száma, miközben a város amolyan mostoha gyermekeinek érzik magukat. 

vargyas, alszegi fonó

Erdővidék (Kovászna megye) nagy községének sajátos téli szokása volt a társasbál. Ez újév előtt egy héttel kezdődött, és általában egy hétig tartott. Ősi alapja a télfordulóhoz, vagyis a világosság sötétség feletti győzelmének a megünnepléséhez kapcsolódik. Ez a színjátékszerű esemény – amelynek szereplői legények, leányok – több népszokásnak volt a gyűjtőpontja. Ebben teljesedtek ki a későbbi táncszokások, a névnap- és az újévköszöntés, vagyis a hajnalozás, az aprószenteki korbácsolás, a fonó szokásanyaga is.

Húsvét

A hímes tojás, piros tojás mai napig is az egyik legalapvetőbb tárgyi kelléke a kereszténység legnagyobb ünnepének, a húsvétnak. Az egyházi szimbolika szerint a sírjából feltámadó Krisztust jelképezi. Díszítését és kultikus felhasználását azonban nem a kereszténységtől eredeztethetjük, viszont az – mint annyi más esetben is – törekedett a meglévő, megszokott gyakorlat kereszténnyé tételére. Már a IV. századból vannak adatok arról, hogy a tojást egyházi áldásban részesítették. Az áldás hivatalos bevezetéséről a XII. századtól van tudomásunk, és ez a gyakorlat a mai napig is él a katolikus vallás, különösen a csíki katolikusság körében, de él a felvidéki katolikusok, a görög katolikusság, az ortodox vallás hívei között is.

Nyárádselye

A magyar kalendáriumi szokások táji tagolódásának, változatainak, típusainak rendszerezése az ezután elvégzendő néprajzi feladatok közé tartozik. Ez lehetetlen is minden vidékre kiterjedő, alapos, a változatok sokaságát felvonultató gyűjtés nélkül. Márpedig sok vidékről nemhogy alapos, hanem még felszínes gyűjtésünk sincsen. Marosszék, az utóbbi évtizedek gyűjtéseinek köszönhetően, már nem tartozik ezek közé.

Kovács Kuruc János  - Kalotaszegi krónikácskák

Kovács Kuruc János a szilágysági történelemmel foglalkozó számtalan cikk szerzője. Most szerkesztőként, társszerzőként újabb hiánypótló munkát tett le az asztalra Kalotaszegi krónikácskák címmel. 

Nagykadács, fedeles híd

Fából készült fedeles hidakkal, illetve egyre inkább csak ezek emlékével Erdély-szerte sokfelé találkozunk: jelentősebb folyókon, mint Tordánál az Aranyoson, vagy Segesvárnál a Nagy-Küküllőn tekintélyesebb és bonyolultabb szerkezetű építményekkel, az udvarhelyszéki Fehér-Nyikó mentén szerényebbekkel. Jelen cikkben nem a hídépítés technikai problémáival kívánok foglalkozni, hanem egy néprajzi érdekességgel: miképpen töltötte be a „közösségi ház” szerepét hosszú időn keresztül Nagykadács fedeles hídja.