Halász Péter a moldvai csángók kultúráját feltáró, történeti és néprajzi tudásközvetítés egyik legmeghatározóbb tudósa. Gazdag munkásságát a néprajzi jelenségek és adatok monografikus igényű feldolgozása, a történeti és az összehasonlító etnográfiai megközelítés egyidejű érvényesítése jellemzi. Mint ahogy a korábbi munkáiban – Bokrétába kötögetem vala. A moldvai magyarok néprajzához. Európai Folklór Intézet, Bp., 2002. A moldvai csángó magyarok hiedelmei. Bp., é.n. A moldvai magyarok hagyományos állattartása. General Press Kiadó. H.n., é.n. Növények a moldvai magyarok hagyományában és mindennapjaiban. General Press Kiadó. Bp., 2010. –, a legújabb könyvében* is sikeresen vetítődik rá a történeti perspektíva a moldvai csángók életvilágát drasztikusan átrendező jelenbeli folyamatokra.
A kötetben szereplő írások tulajdonképpen hármas szerkezeti logikába tagolódnak. Az első részben művelődéstörténeti, folklorisztikai írások kaptak helyet. Az idő homályában című fejezetben a szerző a történeti emlékezet mélyéről hozza felszínre a Szent István király és Mátyás király alakjához fűződő folklorisztikai motívumokat. A következő tanulmányában az úgynevezett „csíki karácsony” emlékezetét vizsgálja; ebben a szerző kutatása szerint a székelyföldi elvándorlás után a szülőföldre való emlékezés fejeződött ki. A szerző szerint ennek feltételezhetően rítusszervező ereje is volt, amely azonban – mint megállapítja – a 20. század végére már csak ellentmondásos emléktöredékekben őrződött meg. Egyik írásában a moldvai magyarság egyik legismertebb településének, Pusztina helytörténeti összefoglalóját ismerteti, míg egy tanulmányban a székelyek Moldvába irányuló migrációjának jelentőségét méri fel a moldvai katolikus falvak megmaradása szempontjából. A szerzői hangvétel ezekben a munkákban esszéisztikus, gyakran személyes, elfogult, az egyéni érzésvilág vállaltan is rávetül a tudós munkájára. Az „idők homályát” fürkésző tekintet értékként találja meg a kutatás számára egyre inkább beszűkülő múlt néprajzi jelenségeit, illetve adatait. Ezekben az írásokban ugyanakkor megjelennek elgondolkodtató reflexiók a csángósággal foglalkozó magyar és részben nemzetközi tudományos gondolkodás, illetve a politikai szempontból kényes témákkal kapcsolatban. Elgondolkodtató például az, amit a csángó falvakban zajló folyamatokról évtizedekre visszamenő tapasztalatokkal rendelkező Halász Péter mond Pusztina és Klézse kapcsán a magyar identitású csángó kulturális elit szerepéről (lásd 68. o.). Miközben az etnopolitikai, revitalizációs programok hatása rövid távon alig mérhető, és a közéleti, illetve a tudományos diskurzusban számos dilemma övezi a magyar irányból érkező eme törekvéseket, egy hosszabb időszeletben nézve kétségkívül érezhető hatásuk van az identitásalakításban. Azoknak az intézményeknek a működését, amelyek a moldvai csángó kultúra és nyelv őrzésében szerepet vállalnak, a kontinuitást a helyben élő csángó kulturális elit tudja biztosítani.
Nyalósó elhelyezése az esztenán (Csíkfalu, 1999)
A hagyományos népélet emlékei fejezetben szereplő írások tudományos szempontból a kötet legelmélyültebb és legértékesebb részét képezik. A terepismerete szinte az összes moldvai falut érinti. Részletgazdag, alapos tanulmányaiból többet megtudhatunk a csángók népi gazdálkodásáról, illetve erőforrás-felhasználásáról. Átfogóbb képet kaphatunk a gazdasági élet köré épülő társadalomszerveződés különböző területeiről is: halászat, szarvasmarhatartás, a legelőhasználat közösségi szervezettsége, vagy az ezzel kapcsolatban álló képzetek. Ugyanilyen fontosak a kecsketartásról, a 19. századi szőlőtermesztés és borkészítés technológiájáról, a kutak gazdasági és kulturális jelentőségéről, valamint a pusztinai lakodalmazás gazdasági aspektusairól szóló tanulmányok is. E tömböt egy folklorisztikai – a moldvai balladákkal kapcsolatos elemzése –, valamint egy Diószénhez kapcsolódó helynévtörténeti elemzése zárja.
Valószínűleg nincs még egy ember, aki annyit tudna a csángók gazdálkodásáról, a gazdasági élet szerveződéséről, a műveléstechnikáiról és az állattartásáról, mint Halász Péter. Olyan tudással rendelkezik a moldvai csángók kultúrájának eme területeiről, amelyet túlzás nélkül enciklopédikusnak nevezhetünk. A vizsgált tárgykörök rengeteg adatot tartalmaznak, amelyekre többféle módszer kombinálásával tett szert. Igénybe vette a történeti-statisztikai forrásfeltárás és az interjúzás módszertanát, felhasználta a különböző minőségű helytörténeti, valamint az elsősorban nem tudományos, hanem ideológiai célzatú írásokat, de merített a Iași-i Római Katolikus püspökség szellemi vonzáskörzetében születű román nyelvű munkák áttekintéséből is. (Az interjúkkal kapcsolatban némileg zavaró, hogy az adatolás elmaradt, így legtöbbször csak azt tudjuk meg, hogy milyen településen készültek a felvételek. Az viszont már nem derül ki, hogy milyen korú, nemű, státusú személyeket kérdeztek meg, ahogyan az sem, hogy pontosan mikor.) A kutaknak a moldvai csángóság életében betöltött szerepéről írt tanulmánya például egy monografikus kitekintésű munka, amelyben teljes körű feldolgozást kapunk az építéstechnikákról, a kutak típusáról, valamint arról, hogy ezek a szomszédsági, falutársi viszonyrendszerekben milyen szerepeket töltenek be. Arról is megtudhatunk többet, hogy a kutaknak mi a rendeltetése a szellemi kultúrában, a folklorisztikai alkotásokban, valamint a népi vallásosságban.
Farcák háló, Lészped, 1996 (Halász Péter felvétele) Kolozsvár
A könyv következő szerkezeti egysége, amely az Akik előttünk jártak címet viseli, egy szubjektív, ugyanakkor jól adatolt portrécsarnok. Ebben a részben a moldvai csángóság megismertetésében, illetve a kultúrájuk kutatásában nagy hatást gyakorló személyekről olvashatunk: Jerney Jánosról, Radu Rosettiről, Mikecs Lászlóról, vagy a csángó nyelven verselő Lakatos Demeter költőről.
A könyv utolsó nagyobb fejezetébe az elmúlt években a moldvai csángókról szóló munkákról írt könyvismertetőit, recenzióit válogatta be a szerző. Pozsony Ferenc, Gazda László, Csoma Gergely, Iancu Laura, Jakab Attila és Oláh-Gál Elvira műveiről olvashatunk ebben a fejezetben.
A kötet használatát a tájszavak jegyzéke, valamint a településnév-jegyzék könnyíti meg. Halász Péter könyve a Kriza János Néprajzi Társaság gondozásában jelent meg, a fentiek nyomán büszkén rakjuk ki a Kriza-termékek polcára.
* Halász Péter: „Cserefának füstje hozta ki könyvemet…” Néprajzi tudománytörténeti írások a moldvai magyarokról. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2015.
Teltek az évek, és Sáriból mindenki bibliás Sári nénije lett. Ő is érezte, hogy telik az idő, és harminc év múltán ismét elhatározta, hogy hazalátogat. De mint kiderült, Széken már senki sem ismerte, alig hallottak róla, s még a templomban sem találta a helyet, ahova ülhetne. Még egyszer azért megköszönte Istennek, hogy megsegítette őt fogadalma megtartásában, és látva a szép, régi templom siralmas állapotát, nagy összeget adományozott annak helyreállítására. Aztán végképp elbúcsúzott a temetőben porladó szeretteitől, és örökre visszament Kolozsvárra, ahol az ő igazi családja várta – az árvák és elesettek, akikből a világ soha ki nem fogy.
Gyermekkoromban a hagyományos szekerekkel bonyolítottak le minden szállítást. Akkoriban Kibéden ötven szekérkészítő dolgozott, akkora igény volt ezekre a szállítóeszközökre, amelyek munkáját ma traktorok, gépkocsik végzik. A szekérkészítők mestersége feledésben van, ezért fogok írni most ezekről az ügyes kezű kibédi mesterekről.
Halász Péter könyvei, számtalan tanulmánya a moldvai magyarokról tudósítanak, vagyis mindig ugyanarról, az ugyanott élő magyar népességről, de annak mindig más-más arculatáról, színéről, fonákjáról, múltjáról, jelenéről, életmódjának helyi valóságáról, változó és stabil világáról, életszemléletéről, kultúrájáról, erdőt-mezőt művelő, a természet titkait figyelő, ezeket hasznosító tehetségéről, mágikus praktikáiról, gyógyításairól, hitéről, egyéni és társas életéről, a közösségi szokások megtartásáról és mindezek visszahatásáról.
A királyi honvédek élelmezéséről tiszta képet kapunk abból az 1942-ben összeállított anyagból, melyet a katonai szakácsképző tanfolyam számára írt Ujváry Sándor igazgató tanár. A tankönyv publikálása határozott bizonyíték arra, hogy a katonák megfelelő élelmezése felelősségteljes feladatnak számított. Béke- és háborús időkben a szolgálatban lévő katonákat egyaránt táplálni kellett, a lehetőségek szerint egészségesen, változatosan, hogy minél eredményesebben tudják szolgálatukat teljesíteni.
Az ünnep olyan különleges időszak, amikor egy közösség a megszokottól, a hétköznapoktól eltérő módon viselkedik, hagyományosan megszabott előírásokat és tilalmakat tart be. A karnevál, a farsang azonban az egyetlen az ünnepek közül, amikor a tilalmak felfüggesztődnek, amikor az emberek életében oly hangsúlyozottan jelen lévő hierarchikus viszonyok megszűnnek. Ebben az időszakban az ünneplő közösség úgy viselkedhet, olyan tettekhez folyamodhat, amelyektől az év többi szakaszában tiltva van. Ezt az ünnepi időszakot az evés-ivás, a szórakozás, a nevetés, de a kinevettetés is jellemzi.
A karácsony, Jézus születésének napja, egyik legfontosabb ünnepünk. Ehhez az ünnepkörhöz több egyházi eredetű vagy évkezdő jellegű népszokás fűződik. A középkorban karácsonykor kezdődött az új év, valamint ez az időszak foglalja magába a téli napfordulót is. Ezért a karácsony ünnepe köré csoportosuló, Jézus születésével kapcsolatos népszokásokhoz gonosz- és sötétségűző játékok is társultak.
„A jó életet hamar megszokja az ember” – tartja a közmondás. Nem is volt olyan rég, amikor az alapvető élelmiszerek hiánycikknek számítottak, a boltok polcai üresen álltak, jegyre adták a tojást, a vajat, a lisztet, a cukrot, az olajat. Húshoz is nehezen lehetett hozzájutni.
Ilyen népi alkotásokkal már ifjú koromban találkoztam, és ezeket mindig megcsodáltam. Most alkalmam volt átnézni B. Nagy Margit (1928–2007) művészettörténésznek a Reneszánsz és barokk Erdélyben című könyvét, amelyből értékes információkat kaptam ezek eredetére és fejlődésére vonatkozólag. Könyvében oklevelekre és helyi dokumentációra támaszkodva az erdélyi reneszánsz és barokk művészet alakulását követte a várak, kastélyok és udvarházak tanulmányozásával.
Haszmann Pál Péternek nagy szerepe volt abban, hogy a csernátoni tájmúzeum napjainkban is fontos szerepet játszik a helyi, a regionális székely és az össznemzeti magyar azonosságtudat megerősítésében, folyamatos újrafogalmazásában. Az elmúlt hosszú, nagyon bonyolult évtizedek alatt testvéreivel és gyermekeikkel együtt jelentős szerepet vállalt Háromszék, Székelyföld kulturális örökségének szakszerű feltárásában, megőrzésében, múzeumi reprezentációjában és továbbörökítésében.
Székelyföldön, ezen belül Alsócsernátonban létezik egy jellegzetes múzeum, amelyet immár fél évszázada keresnek fel a kíváncsi turisták a világ minden tájáról, mivelhogy ennek az élő-eleven múzeumnak a híre a világ minden tájára eljutott. Olyan ez a múzeum, mint egy hagyományos, igazi székely porta, csak annál sokkal nagyobb. Az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeumról van szó, ahol nemcsak a múltidéző tárgyakat találsz, hanem azt is megcsodálhatod, ahogyan a mesteremberek mívesen faragott székelykaput készítenek, ahogyan a fiatalok fafaragást, bútorfestést, ács- és asztalosmesterséget tanulnak.
A növekvő városi népesség, az ipari munkásság biztos és jól jövedelmező piacot jelentett a bolgárkertészeknek, ami egyfajta húzóhatásként érvényesült a vándorlásukban. És érdemes itt azt is megjegyezni, hogy Bulgáriában jóval később indul be az a fajta iparosodás, ami magyar területeken. Tehát ilyenformán ez arra ösztönözte az ottani bolgárkertészeket, hogy az egykori Magyarország területén próbáljanak szerencsét. Bulgáriából főként a tövisvári településekről érkeztek Erdélybe és Magyarországra vendégmunkások, már a 19. század első felében. Előbb keresetükkel – a kétlaki életmódot választva – minden ősszel hazamentek, majd két-három nemzedék alatt a vándormunkás státuszból a középosztály soraiba emelkedve véglegesen letelepedhettek az itteni városokban, így Marosvásárhelyen, de Kolozsváron is.
Kalendáriumi értelemben már tavaszi, de amúgy felettébb fura, télies reggelen indultunk mi, a moldvai delegáció, a néptáncegyesület (Romániai Magyar Néptánc Egyesület) közgyűlésére a minap. A napra pontosan érkező, Mátyás-napi jégtörés után szépen mosolygó derűbe ugyanis váratlanul belehavaztak az égi magasok.
Régi fényképfelvételekből nyílt kiállítás a csíkszeredai és környékbeli közönségnek a Megyeháza galériában. A negyven válogatott felvétel a múlt évszázad első felének székelyföldi valóságából idéz fel jellegzetes helyzeteket és helyszíneket, illetve munkaalkalmakat.
A Madéfalvi Veszedelem után Bukovinába került székely-magyar népcsoport életével és megőrzött népköltészeti és népművészeti hagyományaival szinte egyedülállóan gazdag kincset ajándékozott a magyar kultúrának és néprajztudománynak. Néhány, számomra is legtöbbet jelentő vonását mutatom be most.
Az 1989 után újraindult Művelődés főszerkesztője, Mezei József pontosan fogalmazott a Miért szűntünk meg? című vezércikkében 1990 februárjában: „ezek a szerény, kis példányszámú, közművelődési folyóiratok igazság szerint jóval régebbről képeztek szálkát a sajtópolitika ügybuzgó irányítói szemében. Egyszerűen azért, mert a romániai magyar és német művelődési életet, népi kultúrát, anyanyelvi ismeretterjesztést, helytörténeti-történelmi témákat felölelő hagyományos rovataikban egészében véve ápolták, élesztették a nemzeti kisebbségi öntudatot. Ekként, emiatt kellett eltűnnie, formális ürügy híján is, a szemhatárról a Művelődésnek és a Volk und Kulturnak. Sajtótermékeink közül elsőkként. (...)"
Halász Péter a moldvai csángók kultúráját feltáró, történeti és néprajzi tudásközvetítés egyik legmeghatározóbb tudósa. Gazdag munkásságát a néprajzi jelenségek és adatok monografikus igényű feldolgozása, a történeti és az összehasonlító etnográfiai megközelítés egyidejű érvényesítése jellemzi. Mint ahogy a korábbi munkáiban – Bokrétába kötögetem vala. A moldvai magyarok néprajzához. Európai Folklór Intézet, Bp., 2002. A moldvai csángó magyarok hiedelmei. Bp., é.n. A moldvai magyarok hagyományos állattartása. General Press Kiadó. H.n., é.n. Növények a moldvai magyarok hagyományában és mindennapjaiban. General Press Kiadó. Bp., 2010. –, a legújabb könyvében* is sikeresen vetítődik rá a történeti perspektíva a moldvai csángók életvilágát drasztikusan átrendező jelenbeli folyamatokra.
Új hozzászólás