Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Gábor Áron első csatája?

A hídvégi ütközet 1848-november 30-án

Háromszék bizottmányi ülése 1848. november 28-án határozatban mondta ki az önvédelmi harc felvállalását. Ezt megelőzően császári-királyi reguláris csapatok, illetve román és szász népfelkelők törtek be a törvényhatóság területére Erdővidék és bodzai őrvonal felől, az utóbbinál az ellenség az őrséget lekaszabolta. Így a háromszéki alakulatok (határőrök, nemzetőrök, honvédek, Mátyás-huszárok) a fenti két veszélyeztetett pontra siettek.1




A Gábor Áron műhelyében készült ágyúk egyetlen fennmaradt példányáról készült replika a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban (forrás: wikipédia)

Ebben az időszakban a székely véderő már rendelkezett lövegekkel, mivel a gróf Kálnoky család egy egyfontos vaságyút ajánlott fel, míg a Magyarhermány községhez tartozó bodvaji bányaüzemben három hatfontos vaságyút öntöttek, amelyek közül egynek a felszerelését már Erdővidéken megkezdték, ellenben a munkálatok befejezésére – a korabeli nyugták szerint – csak december elején került sor Sepsiszentgyörgyön.2 A későbbi visszaemlékezők nem győzik hangsúlyozni, hogy az ágyúk megjelenése és Gábor Áron fellépése milyen nagy erkölcsi tartást adott a székely tábornak. Arról azonban, hogy a bodvaji lövegeket mikor és hol vetették be először, már megoszlanak a vélemények. Orbán Balázs, Semsey Tamás, Macskási Antal szerint a hatfontos ágyúk először a december 5-én vívott szászhermányi ütközetben szerepeltek, míg K. Horváth Ignác és Nagy Sándor szerint a november 30-án vívott hídvégi harcokban már részt vett két bodvaji löveg is és a tüzéreket maga Gábor Áron vezényelte.3 Az utóbbi vélemény a történetírásban is gyökeret vert.4

Az utóbbi időben azonban újabb, egykorú források kerültek elő, amelyek más megvilágításba helyezik és tisztázzák a Hídvégen történteket, valamint a lövegek bevetését. Mielőtt azonban ezekre rátérnénk, adjuk át a szót a kortárs uzoni Béldi Gergelynek, aki az eseményeknek maga is szemtanúja volt. E szerint: „26 novembris Földvárról jövő katonaság a hídvégi hídnál lévő őrtanyát meglepik, s a 80 emberekből álló honvéd garnison ellent nem állhatván, sőt a falusiak is kinyilatkoztatván, hogy inkább megadják magokat, mintsem felgyújtassák falujokat, a néhány honvéd visszavonul a faluból, a császáriak kezeseket visznek által Földvárra, hol akkor báró Stutterheim5 volt – a falutól elszedik a fegyvert s fekete-sárga lobogót tűznek a tornyára.




Gábor Áron. Pollák Zsigmond metszete
a  Vasárnapi Újságban, 1881 (forrás: wikipédia)

A csak félórányira fekvő Árapatakán detachírozott6 25 honvéd ezen hírre a századjához csatolván magát Szentgyörgyre vonula vissza s Árapatakon csakis 100 lándzsás helybeli földész tevé az őrvonali szolgálatot, lőfegyverünk mindössze is alig lévén vagy 8 darab. 27ik csendesen folyt le, ámbár minden órán várok a császáriak jövetelét, délután azonban látván, hogy az Olt mentén a szász nemzetőröket rendes katonaság váltotta fel, mint árapataki nemzetőri kapitány rendelkeztem a komp partra kihúzása iránt, de ez több időt kívánván s már kezdvén alkonyodni az idő, más hajnalra tevén a szükséges intézkedéseket s jó őrizetet hagyván a kompnál, a faluba vonulék. – Azonban beesteledvén egészen s nagy köd ereszkedvén, a császáriak kocsikon átjöttek s a kompot magokkal vivék. – A strázsák pedig mind beszaladtak a faluba hírt hozni. Ily móddal minden pillanatban ki lévén téve az ellenség megtámadásának, az Olt partján fegyveresen várák a falusiak a reggelt. – Ezen eseményekről rendesen jelentést tévén Sz[ent]gyögyre a kormány hivatalnak, attól lelkesítő szavakat igen, de segítséget nem nyerék, hasonlólag a dobolyi táborral is összekötetésbe tevők magunkat. – 28ikán Hídvég még szabad volt a császári katonaságtól, ezek Földvárra vonultak vissza, a kompot igyekeztek a szászok szárazra kihúzni, de siker nélkül, Dobolyból egy cirkáló csapat jövén Árapatakára, kezde szürkülni. De Árapatakán a komp helyén lévő őrtanyánknak a túlsó partról értésére adják, hogy másnap reggel 9 órakor át fognak jönni a fegyvert elszedni s a császári lobogót kitűzni. Erről jelentést tévén Sz[ent]györgyre, onnan 125 honvéd a későbbi 12ik zászlóaljból küldetik, ahol 4 órakor hajnalba megérkezvén, a szükséges előkészületek azonnal megtétettek, 29kén reggel 9 órakor megtelt a hajó császári néppel, de a 25 honvéd, mely a hajó helyén, bokrok megé volt búva, rájok lővén, elszaladtak, odahagyván a kompot, melyet azonnal vissza is vittek az árapatakiak s kihúzván a vízből, fenekét meglyugatták. Alig történt ez meg, midőn Hídvég felől dobszó hallék s az Olt mellett őrizetet hagyva a Hídvég felőli falu végére sietett a honvéd osztály, a falusi 100 lándzsás emberrel. – A földig érő nagy köd gátlá a szemet a messzelátásban, csak a közelgő sokasság kurjongatása árulá el hollétöket. – Végre az előőrek s csatárok egy másra bukkanván, egynéhány lövöldözés után a főtesthez visszavonulnak s megkezdődött az osztályonkénti tűz, mely is 2 ½ órát tarta anélkül, hogy egy vagy más rész hátrált volna. – A kicsiny számú honvédek semmi reservára7 nem támaszkodhatván s a dechargerekből8 ítélvén csak az ellenség mennyiségére, de a köd mián annak kiterjedését s minőségét nem látván; minekutána a 2 ½ órai lövöldözés alatt lőszere is elfogyott, kéntelennek látta magát Doboly felé visszavonulni – minekutána a Haydte9 vezérlete alatt lévő 250–300 rendes greniczer és Bianchi10 gyalogság vagy 80 dragonyos11 és 2500 fegyveres oláh csorda a faluba vonulván, azt nagyobbára kiprédálta, különösen az udvarokat, melyeket le is égetett, de kéntelen vala alkonyatkor visszavonulni Hídvégre, megpillantván a Sz[ent]györgy felőli tetőkön közeledő székely segítséget. – Ez vala az első fegyveres összeütközés, mely magába alig érdemel említést, de amint nem soká ki fog világosulni, megóvta Háromszéket az oláh csordák árjától s pusztításától.

30. novembris az említett székelység Zsombori vezérlete alatt mintegy 1200 fegyveres néppel és nemzetőrökkel egy egyfontos kis ágyúval bémegy Hídvégre, azt üresen találván, a Földvár felöli hídnak indul, de azt erőssen megrakva találja, kemény tüzelés után, a mieinknek ágyújok lévén, megszalasztják a császáriakat, a részünkről történt ágyúzás nagy meglepetést és rémülést szült a császáriaknál, Földvárt béveszik, mely alkalomnál egynehány ház elég. A császáriakat nagy félelem szállotta meg, úgy hagy egész Sz[ent]Péterig12 visszavonultak. A miénkek pedig az őrvonali lineát13 helyreállítván, a hanyatló nappal visszavonultak az osztályok táboraikba.”14

Béldi leírása nemcsak azért tekinthető pontosnak, mert szemtanú volt, hanem azért is, mert precízen határozta meg a Kálnoky-féle ágyú típusát.15 Emellett más, egykorú források is alátámasztják az árapataki birtokos leírását.

Egyrészt az eseményeket megörökítő Carl Thiess brassói szász krónikás szerint a székelyek a lövegükből ágyúgolyók helyett vas óraütőkkel lőttek.16 Az utóbbiak begyűjtését a november 28-i székgyűlésen határozták el.17 Azonban a bodvaji üzem bányaművezetőjének, Bodor Ferencnek az 1849. március 24-én kelt elszámolása szerint a három hatfontos löveg mellé ágyúgolyókat is öntöttek.18 Ugyanakkor november 29-én 42 db. ágyúgolyót szállítottak át Kézdivásárhelyről Sepsiszentgyörgyre.19 Azaz ágyúgolyó volt bőven, így az órapondusok lövedékként való használatának csak egyetlen logikus magyarázata lehet: Hídvégnél a Kálnoky-féle egyfontos vaságyút vetették be, amelyhez a három- és hatfontos ágyúgolyókat a nagyobb űrméret miatt nem tudták felhasználni.




A bodvaji kohó. Gábor Áron itt öntötte a háromszéki önvédelmi harc első ágyúit.

Van azonban más egykorú forrásunk is a fentebb előadottak igazolására. A Kovászna Megyei Állami Levéltárból – Demeter Lajos helytörténész kutatásai révén – az alábbi kútfő került elő:

„Nagyon tisztelt Kormányi Bizot[t]-­mány!

A tegnap késő östve [érkezett] tisztelt rendelet[ük] nyomán az ágyú elejében fogandó lovat küldöm, azon megjegyzéssel, hogy hámot nem adhatok, mivel a jelen mozgalmak előtt, melyeket Brassóba részint alkudtam, részint igazítás végett béküldöttem, még ottan vagynak. – Egész tisztelettel lévén – a

Tisztelt Kormányi Bizot[t]mánynak

Aláz[atos] szolgája

Tompa János mpr.

K[is] Borosnyó 30a 9bris

1848.

*

Nagyon tisztelt kormánybiztos Horváth Albert és Berde Mó[z]sa urak[na]k – tiszt[elettel]

S[epsi] Sz[en]t György”20

Az teljesen valószínűtlen, hogy a hatfontos löveg elébe csak egy lovat fogtak volna, így megállapítható, hogy ebben az időszakban csak a Kálnoky-féle kiskaliberű löveget mozgatták. Ugyanis a hatfontos ágyú mozgatásához legalább négy hámoslóra volt szükség, míg az egyfontoséhoz egy is elég lehetett. Azaz az egyfontos ágyút a sikeres hídvégi harcok után a másik veszélyeztetett pontra, a Bodzai őrvonalra vitték.21

Másrészt viszont a forrásaink szerint az első teljesen felszerelt bodvaji ágyú csak 1848. december 4-én érkezett meg Gábor Áron felügyelete alatt a Nagy Imre alezredes parancsnoksága alatt álló uzoni táborba.22

Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy az egykorú forrásaink szerint az 1848. november 30-i hídvégi ütközetben a Kálnoky-féle egyfontos löveg vett részt, a bodvaji ágyúk bevetésére csak december elején került sor. Gábor Áron hídvégi fellépését kizárni nem lehet, de erre vonatkozólag korabeli kútfővel nem rendelkezünk.

 

Jegyzetek

1 Egyed Ákos: Háromszék 1848-1849. Forradalom és szabadságharc. Harmadik, bővített kiadás. Sepsiszentgyörgy, 2008. (A továbbiakban: Egyed, 2008.) 146-147. o.

2 Süli Attila: Erdély hadiipara 1848-49-ben. In: Ágyúba öntött harangok. Tanulmányok Gábor Áron születésének 200. évfordulójára. Szerk.: Hermann Róbert és Benkő Levente. Barót-Sepsiszentgyörgy. 2014. 122-188. o. A hivatkozott rész: 123-134. o.

3 Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. III. Háromszék. Pest, 1869. 178. o.; [Semsey Tamás]: Az első székely ágyú. In: Nemere, 1883. 25. sz. 97-98. o.; Kuszkó István: Adalék Háromszék 1848-49. önvédelmi harcza történetéhez. Kolozsvár, 1896. 11. o.; Nagy Sándor: Háromszék önvédelmi harca 1848-49. Kolozsvár, 1896. 45. o.; K. Horváth Ignác: Töredékek az 1848 és 1849ki székely hadjáratokból. In: Határvidék 1762-1918. I. Sepsiszentgyörgy, 2003, 7-52. o. A hivatkozott rész: 32. o.

4 Egyed, 2008. 167-168. o.; Csikány Tamás: Kisháború Háromszéken. 1848. december. Barót, 2015. 36. o.

5 Johann Stutterheim báró, ezredes, császári-királyi hadsereg Brassó vidékére irányított dandárjának parancsnoka.

6 Kikülönített.

7 Tartalék.

8 Puskatűz.

9 August Heydte báró, százados, az Erdővidékre betört ellenséges különítmény parancsnoka.

10 63. (Bianchi) sorgyalogezred.

11 5. (Savoyai Eugen) dragonyosezred.

12 Szászszentpéter.

13 Vonalat.

14 Süli Attila: Uzoni Béldi Gergely „jegyzőkönyve” a magyar forradalom erdélyi eseményeiről 1849 január elejéig. In: Hadtörténelmi Közlemények, 2016/2. 532-545. o. A hivatkozott rész: 541-542. o.

15 A Kálnoky-féle löveg típusára lásd: Romániai Országos Levéltár Kovászna Megyei Irodája, Sepsiszentgyörgy / Arhivele Naţionale ale României Biroul Judeţean Covasna, Sfântu Gheorghe. (A továbbiakban: SÁL) Fond 20. Nr. 1490. Kimutatás a háromszéki ágyúkról. Sepsiszentgyörgy, 1849. január 6.

16 Barcaság 1848/49-ben. Szecseleváros, 1998. 13. o.

17 Egyed, 2008. 146. o.

18 Erdélyi Múzeum Egyesület Levéltára, Kolozsvár. Bözödi György hagyatéka. Jegyzetek, adatgyűjtés Gábor Áronról. 4 csomó.

19 Székely Nemzeti Múzeum, Kézirattár. Szn. Kimutatás a kézdivásárhelyi raktárból kiadott lőszerekről. Kézdivásárhely, 1848. december 16. (Vida Dániel főhadnagy)

20 SÁL Fond 8. nr. 5994. fol. 11. Kisborosnyó község levele a háromszéki kormányzó bizottmányhoz.

21 Kisborosnyó ugyanis a bodzai úton fekszik.

22 Székely Nép. Szerk.: Szathmáry Lajos. Sepsiszentgyörgy. 1943. 273. sz. 5. o. Nagy Imre alezredes levele a háromszéki kormányzó hivatalhoz. Uzon, 1848. december 4. (Cs. Bogáts Dénes gyűjtése)

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

a dévai vár

A Déva város feletti Várhegyen (250 m) az ókorban a dákok, majd a rómaiak is emeltek erődítményt, amely őrtoronyként funkcionált. Az Árpád-kori várat a mongolok lerombolták, majd tatárjárás után IV. Béla újraépítette. 1302-től az erdélyi alvajdák székhelye, a 14. században a Hunyadiak birtoka, később pedig a Szapolyai, Perényi családok tulajdona volt. Itt raboskodott és hunyt el Dávid Ferenc unitárius püspök. 1717 és 1719 között Stephan von Steinville gróf tábornok, erdélyi főhadparancsnok megerősítette a Vauban-i erődépítészet elvei alapján. A 18. század derekától katonai jelentősége csökkent.

kallos zoltán

Lapunk fennállásának 70. évfordulóján, idei számainkban egy-egy régebbi írásunkat közöljük. Azzal a szándékkal tesszük ezt, hogy felelevenítsük a folyóirat gyűjteményében őrzött írásokban évtizedekkel ezelőtt megfogalmazott, de máig időtálló megállapításokat, gondolatokat, illetve hogy a mai olvasók is megismerhessék korábbi szerzőink munkájának egy-egy részletét. 

D. Berde Amál és R. Berde Mária emlékezete

A Berde család öt megszületett gyermeke közül négy érte meg a felnőttkort és közülük három kiváló alkotó lett. R. Berde Mária író-költő, műfordító mindig igazi otthonának tekintette Nagyenyedet „a melegfészkű kollégiumot.” Dócziné Berde Amál festőművész témái kiterjednek az erdélyi tájra és a népviseletre. Fiútestvérük Dr. Berde Károly orvosprofesszor, a szellemi néprajz megalkotója. A két testvérlány munkássága elsősorban Nagyenyedhez, Kolozsvárhoz, de egyben egész Erdélyhez kötődik. 

nagyajtai sport

A sport, elsősorban a labdarúgás szerelmese volt. Vallomása szerint sportstatisztikusi „inaséveit” falubelije, Kuttlik (Rezső) Rudolf „műhelyében” töltötte, tőle tanult meg újságot írni, szaklapokat böngészni, kivonatolni, adatokat gyűjteni. Kőhalomból az 1960-as években heti rendszerességgel hazajárt, és Rudi bácsival közösen szerkesztették a kézzel írt, majd stencilezett Nagyajtai Sport című lapot. A lap a maga nemében az újságírás különleges kuriózuma. A kézzel írott, rajzokkal illusztrált Nagyajtai Sport 1946 és 1972 között 386 alkalommal jelent meg.  

Pelikán-szobor a Duna-delta áldozatainak

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület rendhagyó kezdeményezésére Mezőfelében (Maros megye) fából faragott pelikán-szobrot avattak. Ez az első emlékhely egész Erdélyben, amely a kommunizmus áldozatai közül a totalitárius rendszer által a Duna-delta kényszermunkatáboraiba száműzött politikai meghurcoltaknak állít emléket. 

Gyulaffy László várkapitány

Már huszonéves korában, 1551-ben lovas hadnagyként részt vett Nádasdy Tamás Lippát ostromló seregében. 1568-ban felségsértési ügy gyanújába keveredett, s Bécsbe idézték. Hogy ennek mi volt a tényleges oka, az nem derül ki a korabeli feljegyzésekből. Ekkor családjával együtt elhagyta Magyarországot, és Erdélyben telepedett le.

Március 15-én a világ magyarsága az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját ünnepli. Felidézzük a szabadságharc kiemelkedő vezetőinek és hétköznapi tanúinak, polgárainak, katonáinak, egyszerű kétkezi munkásainak emlékét. Általános és középiskolai tankönyveinkből szinte már-már kívülről tudjuk, hogy mi történt március 15-én. Petőfi, Jókai és Vasvári vezetésével a márciusi ifjak 1848-ban e napon délelőtt indultak meg a Pilvax kávéházból a népgyűlés megtartására, remegésre kényszerítetve a Helytartótanács addigi mindenható urait. Ezt követte az Újépületben fogva tartott Táncsics Mihály kiszabadítása és diadalmenete a fővárosok utcáin.

Az egykori m. kir. tábornok ágostai evangélikus (lutheránus) vallású volt. Anyanyelve mellett tökéletesen beszélte a magyar nyelvet. Tiszti személyi lapja szerint nagyon jó tornász, vívó, úszó és rajzoló volt, ugyanakkor jól zongorázott. Fiatal korában szépirodalommal is foglalkozott. Elbeszéléseit, novelláit Lengyel Henrik néven a dél-magyarországi lapokban, többek között a Bácskai Hírlapban közölte. Magda eljegyzése című négy felvonásos színművét 1901. december 4-én a szabadkai színház mutatta be.

aratás

Különösen szép és tartalmas korszaka volt a Művelődésnek, írja a szerkesztő, a hatvanas évek vége és a hetvenes évek eleje, amikor V. András János szerkesztette a folyóiratot.

A Szent Korona az Érmelléken

A magyar Szent Korona nemcsak a magyar államiság fő jelképe, hanem öreg kontinensünk egyik legrégebbi, mái napig épségben megmaradt beavató koronája. A Szent Korona kalandos történelmet élt meg – megannyi városba, országba elvitték, hol ellopták, hol nyoma veszett –, míg végül 1978. január 6-án, azaz 40 esztendeje egy négytagú mérnökcsoport hazaszállította Magyarországra az Amerikai Egyesült Államokból. A kerek évforduló apropóján okán közöljük Szabó József A Szent Korona az Érmelléken című írását.

nagyvárad

A 17. század Erdélyében élt nemes életével és családjával azért érdemes foglalkozni, mivel családfáján sok a hiányzó és pontatlan adat. Ezt az általunk megismertek alapján szeretnénk pontosítani és kiegészíteni. Másrészt, mivel nagyapjával kapcsolatban a genealógusok egy olyan tévedést említenek, amely az Erdélyben akkor élt több személy családfáját érinti. Ezt az elírást azóta többen is átvették, és mint kész tényt viszik tovább e családok történetében.

korona

A magyar Szent Korona nemcsak a magyar államiság fő jelképe, hanem öreg kontinensünk egyik legrégebbi, mai napig épségben megmaradt beavató koronája. A Szent Korona kalandos történelmet élt meg – megannyi városba, országba elvitték, hol ellopták, hol nyoma veszett –, míg végül 1978. január 6-án, azaz 40 esztendeje egy négytagú mérnökcsoport hazaszállította Magyarországra az Amerikai Egyesült Államokból. A kerek évforduló okán közöljük Szabó József A Szent Korona az Érmelléken című írását. 

csombord

A 16. században élt végrendelkező nevét kevesen ismerik. Egyáltalán ki is volt ez az erdélyi, csombordi birtokközponttal bíró nemes származású férfi, akiről oly keveset tudunk? Katona? Vagy csak a Báthory család bizalmas, belső embere? Amint végrendeletében írja: „legelőször ő felségének, Lengyelországi István királynak, kinek gyermekségemtül fogva hiven és jámborul igyekeztem szolgálni, annak utána az ő felsége báttyának, az tekintetes és nagyságos Báthory Kristóf uramnak, Erdélyi vajdának.”

Ünnepi istentisztelet az Írisz-telepi református templomban

Ritkán adatik meg egy ember életében, hogy szoboravatáson vegyen részt. Nem mindennapos esemény. A kolozsvári, Írisz-telepi református gyülekezet sem tudta, mi fán terem az ilyen rendezvény. És lám, ma, a reformáció félezredes megemlékezésének mintegy előestéjén, kettős szoboravatási ünnepséget ülünk! Ünnepeljünk hát, jókedvre fel!

Születésének százhuszadik évfordulóján Tamási Áronra emlékezünk. Alább Szabédi Lászlónak a Termés című folyóirat 1942. őszi számában Tamási novelláiról írt értékeléséből adunk közre részletet.