Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Az első március tizenötödike a két testvérhazában

Március 15-én a világ magyarsága az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját ünnepli. Felidézzük a szabadságharc kiemelkedő vezetőinek és hétköznapi tanúinak, polgárainak, katonáinak, egyszerű kétkezi munkásainak emlékét. Általános és középiskolai tankönyveinkből szinte már-már kívülről tudjuk, hogy mi történt március 15-én. Petőfi, Jókai és Vasvári vezetésével a márciusi ifjak 1848-ban e napon délelőtt indultak meg a Pilvax kávéházból a népgyűlés megtartására, remegésre kényszerítetve a Helytartótanács addigi mindenható urait. Ezt követte az Újépületben fogva tartott Táncsics Mihály kiszabadítása és diadalmenete a fővárosok utcáin.


 Csányi László (1790–1849)

Március 15. jelentőségének értékelése a mai napig megosztja a történettudományt. Volt időszak, amikor olyan eseményként ábrázolták, amely teljesen elsöpörte a régi rendszert a márciusi ifjak, a fővárosi polgárság és munkásság segítségével. Ezzel szemben mások azt hangsúlyozták, hogy az érdemi átalakulás az utolsó rendi országgyűlésen Pozsonyban történt, március 15-e, különösen a Rákos mezején gyülekező parasztsereg álhíre és rémképe csak a politikai nyomásgyakorlás eszköze volt a liberális reformerek eszköztárában. Például az 1867. évi kiegyezés után nem március 15. volt a hivatalos állami ünnep, hanem április 11-e, az áprilisi törvények uralkodói szentesítésének évfordulója – igaz az utóbbi is csak 1898-tól.

Jelen írásunkban nem kívánunk a kérdésben döntőbíróként fellépni, ehelyett néhány sorban felidézzük azokat a pillanatokat, amikor az ország először ünnepelte március 15-ét: ez a nap 1849. március 15. volt. Pontosabban az országnak csak a kisebb része ünnepel(het)te, mivel a nagyobb rész ekkor ellenséges megszállás alatt állt. A magyar főerők támadása 1849. február 26-27-én Kápolnánál ugyanis nem hozta meg a remélt győzelmet, e nyomott hangulatban pedig két magyar katonai siker oldotta a feszült légkört: Damjanich János és Vécsey Károly gróf vezérőrnagyok hadtestei 1849. március 5-én elfoglalták Szolnokot, illetve a Józef Bem vezérőrnagy vezérlete alatt harcoló erdélyi magyar csapatok bevették Nagyszebent, az erdélyi főhad-parancsnokság székhelyét. Mindkét győzelmet nyomtatott falragaszokon tudatta a lakossággal a végrehajtó hatalmat gyakorló Országos Honvédelmi Bizottmány, amely Budapest feladása után Debrecenbe tette át a székhelyét 1849. január elején.

A katonai sikerek hatására az Országos Honvédelmi Bizottmány az alábbi szavakkal rendelte el március 15-e megünnepelését: „A honvédelmi bizottmány rendeletéből martius 15-dike, melynek szent emléke előtt leborul a szabadság fia, országos népünneppé tétetvén, központi városunkban megtartatott, nem fényével a külső máznak, nem fitogtatásával az aranyos öltönyök, s drága készületű fogatoknak, melyeken azonban a nép vére szokott piroslani, hanem egyszerűen, minő az őszinte kebel becsületes hálája.” Vagyis az Országos Honvédelmi Bizottmány egyszerű, fényűzéstől mentes, de magasztos megemlékezést akart az első évfordulón.


­Petőfi­ Sándor­ (1823–1849)

Az esemény történéseit a Közlöny 1849. március 16-i debreceni tudósítása örökítette az utókorra. Az ünnepség már reggel katonai szemlével kezdődött. Elől állt a 17. Bocskai-huszárezred felfegyverzett és begyakorlott osztálya, mely „minden percben készen áll indulni szabadságunk ellenségeinek tűzzel-vassali pusztítására”. Ez a huszárezred 1848-ban alakult a Hajdúságban, jellegzetes fegyverük volt a csikósok karikás ostora. Őket követte az 5. huszárezred tartalék osztálya, mivel az ezred többi osztálya Itáliában harcolt. Az alakulat az itáliai osztrák csapatok főparancsnokának, az ezredtulajdonos nevét, Joseph Wenzel Radetzkyét viselte (de megmaradt a Császár- és Nádor-huszárok elnevezés is), korábbi ezredparancsnoka éppen az első magyar hadügyminiszter, Mészáros Lázár volt. Következett egy század fegyveres gyalogság, egy fegyvertelen osztály az I. honvéd vadászezredből, melyet az Aradon kivégzett Ormai (Aufennberg) Norbert alezredes, Kossuth Lajos szárnysegédje szervezett, majd a debreceni gyalog és

lovas nemzetőrség teljes díszben.

„A kíváncsi nép mint tenger hullámzott a főutcákon, mindnyájan telhetőleg ünnepiesen öltözködve.” Reggel kilenc órakor a katolikus templomban Brémer László báró nagyváradi római-katolikus püspök tartott hálaadó misét, ahol a képviselők (felsőház, alsóház), az Országos Honvédelmi Bizottmány tagjai, a hivatalnokok és a katonai vezetők mellett a polgárok vettek részt. Ezt követően a tömeg átvonult a református Nagytemplomba, ahol Tóth Mihály lelkész tartott istentisztelet március 15. tiszteletére. „Zsúfolásig volt a nagy egyház, minden szem a lelkes szónokon; szavainak igazságát mohón nyelte a hallgatóság.”

Az egyházi szertartások után következett a felsorakozott katonaság parádéja. Mészáros Lázár tábornok, hadügyminiszter előtt vonultak el díszmenetben az alakulatok, amelyhez a Kápolnai ütközetben fogságba esett olasz legénységű 16 (Zanini) sorgyalogezred Debrecenben maradt zenekara játszotta a zenét. A polgárság nagy lelkesedéssel szemlélte a parádét, azonban még nagyobb népszerűségnek örvendett az, hogy a városon kívül népünnepélyt tartottak, és „túl az árkon egy halom tetőjén osztogatták korsók és kulacsokban az ingyen jó bort; tömör embererdő fonta körül a hordót, mindenki inni akarván egészségére martius 15-kének. A derék férfiak, kik az osztogatást kezelték, szörnyű népszerűséggel bírtak.”


 Honvéd vadász

A halom másik oldalán „izmos fanyársokon” sütötték a jó kövér alföldi ökröt, amely a cikkíró szerint „egyike a jó kövér falatoknak”, amelyért az osztrák csapatok szeretnének Debrecenben látogatást tenni. Az ökörsütő helytől balra egy faállványt helyeztek el, ahol többen is szónoklatot intéztek a néphez. akik kárhoztatták a bécsi udvari pártot, a kamarillát, emellett ecsetelték önvédelmi harcunk keresztényi voltát és igazságát.

Az ünnepség lefolyása „dacára az igen hűvösen fúvó szélnek, jól és mulatságosan ütött ki.” A nap az egész ünnepség alatt „teljes fényében derengett”, aminek a hatására még a „félénkebbek is teljes bizonyossággal jóslák szent ügyünk diadalát”. Alkonyatkor a tömeg „víg társalgás között” vonult be a városba, amelyet este nyolc órakor kivilágítottak.

Az ünnepségről tudósító újságíró az alábbi reménnyel zárta cikkének sorait: „Legmelegebb óhajtásunk, hogy april 15-két Budapesten ünnepeljük meg”. Sajnos, a kívánság nem teljesült, mivel a magyar csapatok csak május 21-én vették be a Budai várat, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy Debrecen polgárságának és az Országos Honvédelmi Bizottmánynak az első március 15-ke megünneplésével sikerült – az ország nehéz helyzetét az pillanatig elfeledve – egy egyszerű, de magasztos hagyományt teremtenie.

Március 15-ét 1849-ben nemcsak Debrecenben, az ország akkori „fővárosában”, hanem Kolozsváron, Erdély központi városában is megünnepelték. Erről az erdélyi magyar polgári és katonai vezetés sajtorgánumának, a Honvédnek az 1849. március 16-i számában szemléletes leírás maradt fenn. 1848-ban, a pesti márciusi események híre gyorsan a Kincses városba érkezett, ahol március 21-én népgyűlést tartottak, követelve a polgári átalakulás alapvívmányait, amelyek közül kiemelkedett a két testvérhaza egyesülésének követelése.

A cikkíró szerint 1849. március 15-én kettős ünnepe volt Kolozsvárnak. Már megkezdődtek az előkészületek a neves esemény megünneplésére, amikor megérkezett Bem fentebb már említett győzelmének a híre, azaz Nagyszeben bevétele. A városban már kora reggel „szokatlan mozgás” keletkezett, ugyanis megjelentek azok a falragaszok, amelyek az erdélyi magyar haderő sikeréről számoltak be. Az utóbbit még hajnali fél három órakor írta alá Csány László teljhatalmú országos biztos, akinek a hatásköre Szatmár megyére is kiterjedt.


 Kolozsvár látképe a 19. században

Délelőtt 10 órakor a helyőrség, a nemzetőrség és a polgárság nemzeti színű zászlókkal felsorakozott, és báró Kemény Farkas alezredes, katonai parancsnok ünnepi lelkesítő beszédet tartott.        A piski hős üdvözölte „a mai nap emlékét”, felelevenítve az elmúlt egy év eseményeit, majd hitet tett a magyar fegyverek győzelme mellett.

11 órakor a „tenger nép és katonaság” a Bánffy palota elé vonult, amelynek erkélyéről Csány teljhatalmú országos biztos „tarta remek beszédet.”          Ő szintén felelevenítette a magyar nép szabadságharcának főbb eseményeit, fordulatait. Az utóbbiak számtalan szomorú emléket is magukban rejtenek. Azonban szavai szerint „a borúra derű következik, tavaszodik, s e tavasz szabadságunk s függetlenségünk tavasza is leend”. Mint mondta, Nagyszeben, a reakció fészke be van véve, 50 ezer fős táborunk Pestre indult, és „alkalmasint Pesten foga elkölteni a húsvéti bárányt”.

A beszéd után a tömeg éltette Kossuth Lajost, Nyáry Pált, Batthyány Lajos grófot és az egész hadsereget.

A cikkíró szerint „öröm sugárzott minden arcról az ünnepély alkalmával”. Este a várost kivilágították, a színházban kettős fény mellett „e napra célszerűen választott egyveleg darabok közt Kölcsey himnuszát is énekelték”. A tisztikar barátságos poharazgatásra gyűlt össze egy neves vendéglőben, ahol „vidám poharazások” közt elhatározták, hogy a főtér közepén lévő Ferenc oszlopot a szabadság szobrává, a főtér nevét szabadság és unió térre változtatják. A cikkíró szerint: „Ekképp inneplők mi kolozsváriak meg martius 15-kének évfordulati ünnepét s a sors különös szeszélyénél fogva egyszersmind Szeben bevételének napját”.

A sort végül a tordai megemlékezéssel zárjuk, amelyről szintén a Honvédban maradt fenn egy élvezetes beszámoló. Igaz, az utóbbi egy kicsit később, egy héttel az ünnepély után, március 22-én jelent meg, szószent idézzük:

 „Torda. Mart[ius] 15-kén szívre ható, lélekemelő innepélynek valánk Tordán tanúi. A helybeli honvéd katonaság, vadászcsapatok, lovasság, tüzérség sat. katonai zene mellett, kísérve a helybeli s vidéki nép ezreitől, a Keresztes mező azon részén szállánák ki (…).

Az isten szabad ege alatt ülte meg a szabaddá lett nép a szabadság diadal innepét. A katonaság négyszögöt képezett. Közből a tüzérség ágyúival fogalt helyet. Az innepélyt a szeretett térparancsnok Egloffstein[1] ezredes célszerű beszéddel nyitá meg. Ezután a polgár Miklós Miklós[2] – lévén a szószék egy ágyú – erőteljes hangon szónokolt. Előadta az innepély magas jelentőségét s végül azon szent kötelességet, melyre minden becsületes magyar föl van ezen nap sokszoros emlékei által szólítva. Az éljen hangokat, melyekkel a magyar nemzet szabadság férfiai, a dicső Kossuth Lajos s Erdély szabadító nemtője, a derék Bem tábornok idevezeltettek, a katonaság és nép ezrei által, ezerszeresen hangozták vissza a históriai emlékű völgy hegyei, a festői szépségű halmok s kőszirtek. Végre díszlövések, apró fegyverek s ágyúk tüzelése fejezte bé az innepélyt. A remek szónoklat közköltségen ki fog nyomtatni. Estve a város kivilágíttatott.

József napja új innepélyre szólítá a város lakóit. Egyszerű, de hasonlíthatlan lelkesedéssel párosult lakoma adatott, mely alatt a lelkesedés sűrű éljenzésekben tört ki a hon szabadítóiért. Közbe nemzeti hymnusok s az innepelt tábornok[3] kedves lengyel dala töbszörösön zenekíséret mellett énekeltettek. Estve ismét ki volt világítva a város s a tábornok tiszteletére adatott báli mulatságban a nők egyszerű magyar díszruhában jelentek meg.”

Ezen rövid írásunkkal nemzeti ünnepünk történetének első fontos évfordulójáról kívánunk megemlékezni.

 


[1] Egloffstein Albert alezredes, tordai katonai parancsnok.

[2] Ótordai református lelkész.

[3] Józef Bem altábornagy.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Az egykori m. kir. tábornok ágostai evangélikus (lutheránus) vallású volt. Anyanyelve mellett tökéletesen beszélte a magyar nyelvet. Tiszti személyi lapja szerint nagyon jó tornász, vívó, úszó és rajzoló volt, ugyanakkor jól zongorázott. Fiatal korában szépirodalommal is foglalkozott. Elbeszéléseit, novelláit Lengyel Henrik néven a dél-magyarországi lapokban, többek között a Bácskai Hírlapban közölte. Magda eljegyzése című négy felvonásos színművét 1901. december 4-én a szabadkai színház mutatta be.

aratás

Különösen szép és tartalmas korszaka volt a Művelődésnek, írja a szerkesztő, a hatvanas évek vége és a hetvenes évek eleje, amikor V. András János szerkesztette a folyóiratot.

A Szent Korona az Érmelléken

A magyar Szent Korona nemcsak a magyar államiság fő jelképe, hanem öreg kontinensünk egyik legrégebbi, mái napig épségben megmaradt beavató koronája. A Szent Korona kalandos történelmet élt meg – megannyi városba, országba elvitték, hol ellopták, hol nyoma veszett –, míg végül 1978. január 6-án, azaz 40 esztendeje egy négytagú mérnökcsoport hazaszállította Magyarországra az Amerikai Egyesült Államokból. A kerek évforduló apropóján okán közöljük Szabó József A Szent Korona az Érmelléken című írását.

nagyvárad

A 17. század Erdélyében élt nemes életével és családjával azért érdemes foglalkozni, mivel családfáján sok a hiányzó és pontatlan adat. Ezt az általunk megismertek alapján szeretnénk pontosítani és kiegészíteni. Másrészt, mivel nagyapjával kapcsolatban a genealógusok egy olyan tévedést említenek, amely az Erdélyben akkor élt több személy családfáját érinti. Ezt az elírást azóta többen is átvették, és mint kész tényt viszik tovább e családok történetében.

korona

A magyar Szent Korona nemcsak a magyar államiság fő jelképe, hanem öreg kontinensünk egyik legrégebbi, mai napig épségben megmaradt beavató koronája. A Szent Korona kalandos történelmet élt meg – megannyi városba, országba elvitték, hol ellopták, hol nyoma veszett –, míg végül 1978. január 6-án, azaz 40 esztendeje egy négytagú mérnökcsoport hazaszállította Magyarországra az Amerikai Egyesült Államokból. A kerek évforduló okán közöljük Szabó József A Szent Korona az Érmelléken című írását. 

csombord

A 16. században élt végrendelkező nevét kevesen ismerik. Egyáltalán ki is volt ez az erdélyi, csombordi birtokközponttal bíró nemes származású férfi, akiről oly keveset tudunk? Katona? Vagy csak a Báthory család bizalmas, belső embere? Amint végrendeletében írja: „legelőször ő felségének, Lengyelországi István királynak, kinek gyermekségemtül fogva hiven és jámborul igyekeztem szolgálni, annak utána az ő felsége báttyának, az tekintetes és nagyságos Báthory Kristóf uramnak, Erdélyi vajdának.”

Ünnepi istentisztelet az Írisz-telepi református templomban

Ritkán adatik meg egy ember életében, hogy szoboravatáson vegyen részt. Nem mindennapos esemény. A kolozsvári, Írisz-telepi református gyülekezet sem tudta, mi fán terem az ilyen rendezvény. És lám, ma, a reformáció félezredes megemlékezésének mintegy előestéjén, kettős szoboravatási ünnepséget ülünk! Ünnepeljünk hát, jókedvre fel!

Születésének százhuszadik évfordulóján Tamási Áronra emlékezünk. Alább Szabédi Lászlónak a Termés című folyóirat 1942. őszi számában Tamási novelláiról írt értékeléséből adunk közre részletet.

zrinyi kirohanása

Erdélyt és a Tiszántúlt a szerbek 1389-es rigómezei megsemmisítő veresége után kezdték fenyegetni a török betörések. Már 1390-ben Szerém, Krassó és Temes vármegyék népe megismerte, milyenek a pusztító rabló hadjáratok. A következő években Krassó vármegye és az erdélyi Barcaság egyes részei estek a török betörések áldozataivá. Zsigmond király hadjárata 1396-ban és 1428-ban vereséggel végződött. A szerb, a bosnyák, a havasalföldi és a moldvai uralkodók (számot vetve az erőviszonyokkal) török vazallusként próbálták megőrizni népüket, országukat. A magyar királyok viszont több mint egy évszázadon keresztül arra törekedtek, hogy az említettek ütközőállamként fogadják el a magyar fennhatóságot, és tartóztassák fel a török előnyomulást. Ez természetszerűleg azt jelentette, hogy területük állandó háborús tereppé vált.

zepelin

Százhúsz évvel ezelőtt halt meg a kalandos életű, magyar származású Schwarz Dávid (1850–1897), a merev testű léghajó feltalálója. Nem sokkal halála után özvegye eladta férje találmányát Ferdinand von Zeppelin grófnak (1838–1917), aki éppen száz éve távozott az élők sorából, és aki Schwarz találmányát tovább fejlesztette, s ma Zeppelin néven tartja számon ezt a léghajótípust a repüléstörténet. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1937-ben minden idők legnagyobb Zeppelinje, a második világháború előtt a náci német birodalom erejét szimbolizáló, annak felségjeleivel felfestett, Hindenburg nevet viselő LZ 129 sorszámú léghajó vált az Egyesült Államokbeli Lakehurstben a lángok martalékává. Ez egyben a technikatörténet „Zeppelin kalandjának” végét is jelentette. 

mórizc sándor

Sepsiszentgyörgyi és nagyváradi Móricz Sándor 1820. január 8-án született Köpecen, Móricz József határőr őrnagy és Boda Teréz gyermekeként. A családja székely kisnemesi származású és református vallású volt. Móricz Sándor 1836–1839 között a tullni utásziskolát végezte el, majd kadétként a haditengerészetnél kapott beosztást, azonban édesanya kérésére végül a 15. határőrezredhez került. 1843–1846-ig a kézdivásárhelyi katonai nevelőintézetben matematikát és fegyvertant oktatott, ezt követően az ezred fegyverraktárát felügyelő tiszt volt Kézdivásárhelyen. 

kodály zoltán

Számos fénykép őrzi Kodály mosolygó jelenlétét a játszó-éneklő gyermekek társaságában télen-nyáron, tavasszal-ősszel mindig elégedetten. Számos írása szól a gyermekek ének és zene tanításáról, az éneklés-zenélés páratlan szépségű, határtalan boldogságáról. Óvó aforizmái is javarészt a gyermeki öröm megszerzése vagy megfosztása körül hallatják hangjukat. Nem véletlenül. Hajlamosak vagyunk axiómáját is – „a zene mindenkié” – rangsorolón áthallani: a zene elsősorban minden gyermeké.

Mezőkeszü

A faluban a románokkal magyarul beszéltünk. A viszony általában jó volt, ha kellett, mindig egymás segítségére siettünk. Alkalmanként, különösen a nagy ünnepeken több román is eljött a református templomba. Mivel kevesen voltak, nem tartottak külön bált a románok. A magyarokkal ilyenkor is mindig jó hangulatban töltötték az időt. Ha közmunka volt valahol, a románok is elmentek a magyar házhoz és fordítva.

Kolozsvár, korcsolyaverseny

Ön tudta, mikor korcsolyáztak először szervezett körülmények között Kolozsváron? Mikortól vált a sétatéri tó a korcsolyaélet központjává? Ki volt az első férfi és nő győztes korcsolyaversenyeken? Mikortól szerepel a műkorcsolya a versenyprogramban? Ki volt az első világbajnok, aki Kolozsváron is fellépett? Íme, néhány érdekesség a sportág hőskoráról városunkban.

Orbán Olga

Évfordulóra készül a kolozsvári, s egyben az erdélyi sportélet. Hatvan éve született meg a romániai tőrvívás egyik legfényesebb érme: Orbán Olga az 1956-os olimpián a tőr egyéni versenyében ezüstérmet szerzett.