Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

„A végvárakon is lehet vitézkedni”

Zonda Attila hosszúmezői tevékenysége

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot.

A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

Szükség van hősökre. Nemcsak olyanokra, akik a csatatereken születnek, és akikkel a törtélenemkönyvek lapjain találkozunk, vagy esetleg egyéb lexikonokban, hanem szükség van hétköznapi hősökre is. Olyan emberekre, akik képességeikhez, tehetségükhöz mérten a közösség életének meghatározó tagjai lesznek, akik tevékenységükkel szebbé és jobbá formálják az adott közösség hétköznapjait.

Valószínűleg minden kisebb-nagyobb közösség rendelkezik legalább egy ilyen hétköznapi hőssel, legyen az pedagógus, lelkipásztor, polgármester, vállalkozó vagy „csak” egyszerű ember, aki azzal tűnt ki a többiek közül, hogy saját közösségét szem előtt tartva cselekedett, és ezáltal példaként állhat előttünk.

A mi hétköznapi hősünk zenetanár volt, aki a maga egyszerűségével, tenniakarásával sokunk példaképe lehet. Dolgozatunkban a marosvásárhelyi születésű Zonda Attila (1950–1997) hosszúmezői tevékenységét szeretnénk bemutatni.


Zonda Attila (fent, középen) és a Ricercar zenekar

Hosszúmező

Hosszúmező (románul Câmpulung la Tisa) község Máramaros megyében. A Tisza bal partján elhelyezkedő teraszos völgyben fekszik, északról a Tisza határolja, amely határt képez Románia és Ukrajna között. Keleti szomszédja Szarvaszó (Sarasău), nyugati szomszédja Szaplonca (Săpânţa), délen pedig a Kőhát magaslatai határolják.1 A község a Máramarosszigetet Szatmárral összekötő országút mentén található, Máramarosszigettől 12 kilométerre.2

Hosszúmezőt 1329-ben Hozyumezeu alakban említik először az írások, amikor is I. Károly (Károly Róbert) király Hosszúmező, Técső, Huszt és Visk településeknek olyan fontos kiváltságokat adott, mint például a szabad költözködés, a szabad elöljáróválasztás joga, a főispán hatósága alóli mentesség, valamint az ültetvények, az irtások létesítésének joga. Vagyis 1329-ben Hosszúmező koronavárosi rangot kapott.3 Az iratok tanúsága szerint az akkori lakosság magyarokból és szászokból állt, erre utal a régen gyakori Szász családnév is.4

A sorozatos árvizek miatt a község többször is áttelepült. A régi központ valószínűleg a 13. vagy 14. század elején épült református templom környékén lehetett. A templom 1778-ban leégett, újjáépítését 1798-ban fejezték be.5 A középkori város lakosainak alapfoglalkozása a földművelés és az állattenyésztés volt, de sokan dolgoztak a sórakodóhelyeken is, hiszen a máramarosi sóbányákból (Aknasugatag, Rónaszék, Aknaszlatina) kibányászott sót itt rakták tutajra, és innen szállították tovább.6

A református templomon kívül megemlíthetjük még az 1911-ben felszentelt római katolikus templomot is, valamint az ortodox (1948-ig görögkatolikus) templomot, amelynek oltárán az 1700- as év olvasható, azonban építésének pontos ideje nem ismeretes.7

A 2011-es népszámlálás adatai szerint Hosszúmező lakossága 2485 főből állt, ebből 1684 magyar, 589 román, 90 roma, 20 ukrán nemzetiségű volt, további 92 lakosról pedig nem áll rendelkezésre adat.8

Felekezet szerint a lakosság reformátusokra, római katolikusokra, görögkatolikusokra, ortodoxokra, Jehova tanúira, hetednapi adventistákra, régi rítus szerinti keresztényekre, evangéliumi keresztényekre tagolódik.9

Az a tény, hogy Hosszúmező hosszú évszázadokon keresztül koronavárosnak minősült, rányomja bélyegét a falu mai arculatára is. Rendezett utcái, lakóházai polgári jellegűek. Ez a polgári jelleg mutatkozik meg az emberek életvitelében, életfelfogásában is. S habár a falu nem rendelkezik sajátos népviselettel, népszokásokkal, mégis a művelődési igény erős, ezt példázza az is, hogy már 1942-ben művelődési ház épült a faluban.10

Ebbe a környezetbe helyezték 1972 őszén a frissen diplomázott zenetanárt, Zonda Attilát, aki itt élt és dolgozott 18 éven át.

Ki volt Zonda Attila?

Zonda Attila 1950. augusztus 2-án született Marosvásárhelyen. Édesapja Zonda Jenő kereskedő, édesanyja Talán Szeréna tisztviselő volt. Szülei kétéves korában elváltak. Tanulmányait szülővárosában, Marosvásárhelyen végezte: előbb a 4-es számú általános iskolába járt, majd a zeneiskolába, végül a Bolyai Farkas Líceumba, ahol 1969-ben érettségizett, majd ebben az évben sikeresen felvételizett a Pedagógiai Főiskola Zene Fakultására, ahol 1972-ben tanári oklevelet szerzett. 1972 őszén a Máramaros megyei Hosszúmezőre helyezték, ahol 18 évig zenetanár, ezzel párhuzamosan Máramarossziget és Nagybánya zenei és kulturális életének aktív alakítója is volt.11

Az 1989-es rendszerváltás az ő életében is fontos fordulatot hozott. Alapító tagja lett a máramarosszigeti RMDSZnek, majd megalakította a Gutinon túli területi szervezetet is, amelynek elnökévé választották. 1990 és 1992 között a máramarosi magyarság képviselője volt Románia Parlamentjében. Erről az időszakról rádióadásban számol be a Bársonyszékek és hangulatok című rovatban. 12 1992-ben családi okok miatt hazaköltözött Marosvásárhelyre, és súlyos betegsége után, 1997. április 4-én hunyt el szülővárosában.13

„Csak azért imádkoztam az én Istenemhez, hogy hozzon haza Erdélybe, és köszönöm neki, hogy meghallgatott” – mondta halála előtt néhány nappal Zonda Attila. Ahogy tettei is bizonyítják, úgy ezek a szavak is alátámasztják azt, hogy a kitartás, a megmaradás, az itthonmaradás mennyire fontos szerepet játszott az ő életében.14

Zonda Attila hosszúmezői tevékenysége

„Mintha a történelem ködéből, az idő ősrengetegéből lépett volna elő…”15 – írja Beke György a Boltívek teherbírása című könyvében Zonda Attiláról, és így emlékeznek rá egykori diákjai, kollégái is.

Megjelenése, kisugárzása tiszteletet parancsolt. Olyan környezetbe cseppent, ahol bár volt művelődési igény, mégsem volt egységes népviselet, népszokás, ahol „a magyar szó, kultúra és életstílus szempontjából végvárnak tekinthető” – ahogy írja egy 1982-ben megjelent cikkében.16 Ő mégis megpróbálta fellendíteni a község kulturális életét, ennek érdekében különböző tevékenységeket szervezett. Megalapította a Ricercar zenekart, felnőttkórust hozott létre, Ki mit tud? vetélkedőt szervezett, fényképezett, tanított.

A Ricercar zenekar és a Himalája csúcsa

Hosszúmezői tevékenységei közül a legfontosabb talán a Ricercar zenekar megalapítása. Ez a zenekar hozta meg a várt sikert Zonda Attila számára, ugyanis ezzel a zenekarral sikerült belopni Hos - szúmező nevét a központi sajtóba, a rádió és a televízió műsoraiba, mintegy tudtul adva és felhívva az emberek figyelmét, hogy itt vannak, itt élnek, itt dolgoznak. A zenekar létrejöttét két sikertelen próbálkozás előzte meg, Zonda lelkesedése azonban nem lankadt. Először 1973-ban alapított egy régizene együttest. Ezt a feleségével és egy máramarosszigeti zenetanár házaspárral hozta létre. Nagy lelkesedéssel vágtak neki, anyagot gyűjtöttek, hangszereltek, de a kezdeti lelkesedés alábbhagyott a szigeti házaspár részéről, kezdtek elmaradozni a próbák, aztán dugába dőlt az egész. Hiába keresett Máramarosszigeten partnert régizene együttes alakítására, nem talált társakat.17

1976-ban a máramarosszigeti fiatalokat kezdte klasszikus gitárra tanítani, és ezzel párhuzamosan titokban blockflötézni is, kis zenekart alakítva a tanítványaival.18 Sokaknak nem tetszett Zonda Attila tevékenysége, azt mondták, hogy nincs szükség Máramaros - szigeten a csőrfuvolára, és ez nem is volt a tanterv része. De ő mégis önkéntesen, zeneórákon kívül tanította a fiatalokat.19 Egyetlenegy évzáró ünnepségen léptek fel, majd objektív okok miatt a zenekar egy évre a megalakulása után felbomlott.20

Mint már említettük, a harmadik nekirugaszkodás hozta meg a várt sikert, hiszen 1979-ben a hosszúmezői fiatalokból zenakart alapított. A zenekar neve Ricercar lett. Nem véletlen a névválasztás, hiszen a két kudarcba fulladt próbálkozás után, ezt a harmadik munkát csak kísérletezésnek tekintette. A ricercar olasz eredetű szó, kísérletet, és ugyanakkor egy reneszánsz zenei műfajt is jelöl.21

A kísérletből azonban siker lett, hiszen a hosszúmezői Ricercar zenekar 1981-ben megnyerte a Megéneklünk, Románia! nemzeti fesztivál országos I. díját. Akkor még nem, de 1982-ben nem kis erőfeszítés árán már sikerült eljutni a zenekarral a III. Csíkszeredai Régizene Fesztivál színpadára, ami mérhetetlen büszkeséggel és örömmel töltötte el a zenekar tagjait és Zonda tanár urat is. „Számunkra ez volt a Himalája csúcsa – ide eljutni. És ha nehezen is – de sikerült” – írja Zonda Attila.22

Egykori diákja, Csurka Judit így emlékszik a Ricercar zenekarra és a tanár úr óráira: „Kellemes emlékeim vannak erről az időszakról. Engem az 5–8. osztályban tanított, és az órái nagyon jó hangulatban teltek.” Csurka Judit kiemeli, hogy Zonda Attila olyan ember volt, aki megkövetelte a fegyelmet, nem tűrte a hanyagságot sem, de viccelődni is szívesen viccelődött a gyermekekkel. A tananyagon kívül olyan fontos értékekre hívta fel tanítványai figyelmét, mint a nemzeti identitásuk fontossága. „Ő tanította meg, hogy soha ne szégyelljük azt, hogy magyarok vagyunk, és ő nem félt ezt elmondani abban az időben, amikor ezt sokan nem merték elmondani.”23 Ebből is látszik, hogy Zonda tanár úr nemcsak a zenére és a zene tiszteletére, szeretetére nevelte diákjait, hanem az élet valódi értékeire is, olyan értékekre, amelyek példaként állhatnak minden nemzedék előtt.

Honnan származott a régizene iránti tisztelet? Miért pont ezt a zenét szerette volna megismertetni a fiatalokkal? Zonda Attila elmondása szerint a régizene iránti tiszteletet és rajongást még a marosvásárhelyi tanárképző főiskola alakította ki benne: „Évfolyamunknak Birtalan József vezetésével jó kamarakórusa volt. Itt szokott rá fülem és szívem a reneszánsz és barokk zene harmóniáira, a polifóniákra, arra a jellegzetes bájra, kecsességre, finomságra, eleganciára és egyúttal a gondolati és érzelmi mélységre, amely ebből a zenéből árad.”24

Csurka Judit elmondása szerint nemcsak középkori műveket tanultak, hanem akkori slágereket is lekottázott a tanár úr. Volt ún. kívánságműsor, vagyis a gyermekek kérhettek különböző dalokat, amelyek akkor népszerűek voltak, ezeket is megtanulták, de ezek csak bemelegítésként szolgáltak a középkori művek gyakorlása előtt. Ilyenek voltak a Nils Holgerson zenéje, a Homokóra, az Örömóda. A középkori művek közül kiemeli a Kájoni-kódexet, a Vietoris-kódexet, a Madrigált. Ezeket a műveket nem egy, hanem négy szólamban adták elő.25

A zenekar ruházata illeszkedett a zenéhez és ahhoz a korhoz, amelyet megelevenítettek. Kántor Izabella hosszúmezői varrónő szívességből készítette el a ruhákat, amelyeket Péter Dezső formatervező rajzolt meg. Az anyag ára és a hangszerek 22 ezer akkori, 1989 előtti lejbe kerültek. Ebből a 22 ezer lejből 8000-et a művelődési otthon állt, a különbözetet a szülők állták.26 A leányok bordó bársony, derékig szűk, puffos ujjú ruhát viseltek, hajukon pártaszerű, gyöngyökkel kirakott fejdísz ékeskedett. A fiúkon piros harisnyanadrág volt, combközépig érő tunikával, amelyet derékban övvel fogtak le, válltól könyökig pedig fekete bársonyból készült puffos ujj volt. Zonda Attila pedig úgy nézett ki, mintha a történelem ködéből, az idő rengetegéből lépett volna elő. Térdharisnyát, fekete szűk térdnadrágot viselt, oldalt ezüst szálakból font térdrózsával, mellényinge belső varrásos díszítésű volt, fémgombokkal és széles csipkegallérral, amelyre fekete alapon ezüst mintás palást borult. Fején pedig színes cikkekből varrt baretta volt.27

Minden bizonnyal a Ricercar zenekar volt Zonda Attila hosszúmezői tevékenységének csúcspontja. Egyrészt azért, mert összefogta a település fiataljait, miközben a régizene tiszteletére, szeretetére tanította őket, másrészt pedig azért, mert ezzel a zenekarral sikerült bebizonyítani – Balassit idézve –, hogy a végvárakon is lehet vidézkedni, „sőt- az ottani elszigeteltségben végzett nehezebb munka gyümölcse is édesebb talán, mintha ugyanezt máshol nagyvárosban jobb körülmények közt hozta volna létre az ember.”28

A hosszúmezői felnőttkórus

A Ricercar zenekar mellett Zonda Attila felnőttkórust is alapított Hosszúmezőn. Ez nagy megvalósításnak számított abban az időszakban, mivel Hosszúmező közel fekszik Máramarosszigethez, és ez a tény nagyban nehezítette a pedagógusok munkáját és a helyi közművelődést is. Zonda Attilának mégis sikerült egybefognia nemcsak a jóhangú gyerekeket, hanem a felnőtteket is, és vegyeskart alakított belőlük. A kórustagok között ipari munkások, tanítók, tanárok egyaránt voltak. A füvészgyár dolgozói közül megemlíthetjük Bocskai Vilmost, Volcsánszki Sándort, Geschter Ferencet, Dănilă Ioant, Sáfár Attilát és Sáfár Kornélt. A felsorolás egyben a falu nemzetiségi arányait is jól szemlélteti. Annak ellenére, hogy a gyárban két váltásban dolgoztak az emberek, a próbákról soha senki nem hiányzott, úgy osztották be idejüket, hogy mindig el tudtak menni a próbákra. A munkásokon kívül említésre méltó még Benedek Imréné, a községi tanács elnöknője, aki szintén soha nem marad el a próbákról.29

A Ki mit tud? vetélkedő

Zonda Attila igazán sokoldalú személyiség volt. Amellett, hogy zenekart alapított gyermekek és felnőttek számára, helyi Ki mit tud? vetélkedőt is szervezett, amelyre 14 évestől 100 évesig bárki jelentkezhetett, aki elég bátornak érezte magát, hogy megmutassa tudását. A jelentkezők négy kategóriában versenyezhettek: voltak népdal-szólisták, népi hangszereken játszó szólisták, könnyűzene-szólisták és versmondók.30 Három egymást követő vasárnapon voltak az elődöntők, amelyeken összesen nyolcvanöten vettek részt, ezek közül választották ki a továbbjutókat, akik a negyedik vasárnapon léptek fel. Ilyesmire nem igazán volt példa még Hosszúmezőn. Még a kolozsvári rádió munkatársai is eljöttek, és magnóra vették a zeneszámokat, majd ezeket műsorban sugározták.31


A Ricercar zenekar az 1980-as években

Zonda Attila egykori kollégái, Kósa Mária és Torjai Mária tanárnők kiemelik, hogy a jegyek árából befolyt ös - szegből a nyerteseket különböző ajándékokkal jutalmazták, és fontosnak tartják azt is megemlíteni, hogy négy héten keresztül a faluban ez a rendezvény állt az érdeklődés középpontjában, mindig teltház volt ezeken az alkalmakon.32 Az egész falu lelkesedéssel és izgalommal várta ezeket az alkalmakat, csupán a községháza falai közé nem hatolt el ez a lelkesedés, ugyanis Pénzes Sándor tanácselnököt hiába hívták meg a döntőre, nem ment el, pedig amit ez a vaskos és magabiztos székely fiatalember tett a faluban, arra mindenki odafigyelt.33

Zenekabinet és fotószakkör

Zonda Attila egykori kollégáival, diákjaival, szomszédaival beszélgetve rádöbbentünk, hogy a tanár úr rengeteg iskolán kívüli programot, tevékenységet szervezett a fiatalok számára, s mindemellett kiemelkedően dolgozott azon, hogy a településünk kulturális életét is fellendítse. Volt tanítványa és kollégája, Dembrovski Károly elmondása szerint Zonda Attila az iskolában zenekabinetet hozott létre, hangszigetelt falakkal voltak, és az egyik falra egy teljes zenetörténeti kiállítást is felfestettek, mindez akkortájt nagyon különleges ritkaságnak számított.34

De Zonda Attila tevékenysége nemcsak a zenére korlátozódott, hanem fotószakkört is vezetett az iskolában. Ezt úgy oldotta meg, hogy a két iskolaépület közül az egyikben a tanári szoba ablakait elsötétítette, és az akkori módszerekkel és lehetőségekhez mérten tanította diákjait a fényképezés rejtelmeire.35 Kósa Mária és Torjai Mária is kiemeli, hogy a gyermekek szívesen jártak erre a szakkörre, mivel közösen hívták elő a filmeket, és dolgozták ki a képeket, ami örömmel töltötte el a tanítványokat.36

A népdal és a kocsma

Zonda Attila ember- és zeneszeretete mutatkozik meg egész munkásságában és az emberhez fűződő kapcsolatában. Miként kapcsolódik össze a népdal és a kocsma, arra nagyon jó példa a következő kis anekdota. Erről Beke György számol be a Nemesek hadnagya Hosszúmezőn című írásában. Eszerint Hosszúmezőn helyi folklór nincs, műdalokat szoktak énekelni, ami sértette Zonda Attila fülét. Egy alkalommal, amint a faluban sétált, meghallotta, hogy a kocsmában ilyen dalokat énekelnek, bement, és megállt a kocsma közepén, arra kérte az embereket, hogy énekeljenek egyet. A kocsmában ülők zavartan helyeseltek, majd megkérdezte őket, hogy ismerik-e a Zavaros a Nyárád című dalt. Nem ismerték. Erre Zonda Attila előre énekelte, a többiek pedig utána úgy, mintha kórust vezényelt volna. Amikor másnap arra sétált, kíváncsian fülelt, és a kocsmából már az általa tanított ének szállt ki.37 Illett-e az ilyen fellépés, illett-e kocsmában énekelnie egy tanárnak, ki-ki döntse el legjobb belátása szerint, de az mindenesetre biztos, hogy Zonda Attilát ez a legkevésbé sem foglalkoztatta. Valószínűleg a konok székelysége vezette minden egyes cselekedetét, ő nem azt nézte hol, hanem, hogy mit tesz, és a tanításra, a népdalok szeretetének átadására ebben az esetben a kocsma bizonyult a legjobb helynek.

Bársonyszékek és hangulatok, avagy Zonda Attila és a rendszerváltás

Ahogyan a történelem órákon tanultuk és a szüleinktől hallottuk, az 1989-es év változást hozott Romániában. Ez a változás nagyban érintette a közössége iránt mindenkor felelősséget érző és vállaló Zonda Attilát is. Az 1989-es eseményeket követően a politikai életben is tevékenyen részt vett. Karácsony első napján alapító tagja volt a máramarosszigeti RMDSZ-nek, majd ezt követően megszervezte a Gutinon túli szervezetet is, amelynek elnökévé választották. Tagja lett az RMDSZ Országos Ideiglenes Intézőbizottságának is, majd a nagyváradi kongresszuson beválasztották az országos vezetőségbe, ahol ügyvezető-szervező minőségben alelnöki hatáskört látott el, majd az RMDSZ országos kampányfőnökévé nevezték ki. Kongresszusi felszólalásában bizakodó volt, azt hangsúlyozta, hogy nem szabad elcsüggedni és elveszíteni a reményt egy jobb, igazibb és végre magyarul is kimondható demokratikus jövő iránt.38

A nagybányai és máramarosszigeti területi szervezetek javaslatára 1990. május 20-tól 1992. október 16-ig a máramarosi magyarság képviselője volt Románia Parlamentjében. Mandátuma idején az RMDSZ-frakció titkára volt, eleinte az oktatási szakbizottságban dolgozott, majd az RMDSZ központi sajtó- és propagandatevékenységének az irányításáért felelt. A Román Televízió politikai adásaiban pedig az RMDSZ politikai műsorát szerkesztette és vezette.39

Ebben a két évben Zonda Attila a Bukaresti Rádió magyar adásának parlamenti tudósítója volt. Az országgyűlési szünetek kivételével minden pénteken jegyzetben számolt be az elmúlt hét parlamenti eseményeiről. Rovatának Bársonyszékek és hangulatok volt a címe, s országszerte nagy népszerűségnek és hallgatóságnak örvendett. Nemcsak a magyar választókhoz szóló pontos és hangulatos, időnként ironikus, vagy éppen hitet sugárzó tájékoztatások voltak ezek, hanem politikai-társadalmi kordokumentumok is egyben. Ezekből átfogó képet kaphatunk a román parlament 1990 és 1992 közötti tevékenységéről, valamint a romániai magyarság érdekvédelméről is.40


A Hosszúmezői Általános Iskola, itt tanított és tevékenykedett 18 éven keresztül Zonda Attila

A rendszerváltást követően tehát a politikai életben tevékenykedett, azonban nem felejtette el sem a hosszúmezőieket, sem az itt eltöltött éveket. Dembrovski Károly erről azt mondja: „Emlékezetem szerint képviselőként még járt Hosszúmezőn, meglátogatott minket, beszélt a kollégákkal, elmondta, hogy milyen a pályafutása, milyen dolgokkal küszködik ott fent, Bukarestben, és egy kicsit lelket öntött belénk is, abban, hogy kitartsunk magyar közösségként itt fent, a végváron.”41

Összegzés

Zonda Attila több volt, mint zenetanár. Székely konoksága nem hagyta nyugodni, éppen ezért mindent elkövetett annak érdekében, hogy egyrészt az iskola, másrészt pedig a falu kulturális életét fellendítse, azáltal, hogy a múlt és a jelen értékeit egybefogta. Nem egyszerű zenetanár volt ő a szó valódi értelmében, amilyenből nagyon sok van szerte a világon, hanem elsősorban pedagógus és ember volt, aki nemcsak a zene alapjaira, hanem az élet valódi értékeire is tanította diákjait.

Zonda Attila hosszúmezői emlékezete ma is él az emberekben. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy mintegy harminc év távlatából is mindenki szeretettel gondol vissza az óráira, a Ricercar zenekar próbáira, az általa szervezett tevékenységekre, programokra. Az iskola falain sokáig láthatók voltak a zenekar fellépéseiről készült fényképek, fiókok mélyéről előkerültek rég elfeledett képek, ezek mind-mind arról tanúskodnak, hogy Zonda Attila igazi hétköznapi hős volt, akinek helyén volt a szíve és az esze, mert az igazság vállalását és a közember szolgálatát többre tartotta bármilyen parlamenti bársonyszéknél.

Zonda Attila élete és tevékenysége példakép lehet mindannyiunk számára. Itt vagyunk, élünk és dolgozunk, ez volt a célja, hogy ezt megtudja mindenki, és ez kellene legyen a mi célunk is, hogy az emberek tudtára adjuk: jöhetnek bármilyen idők, mi akkor is itt maradunk, megmaradunk. Ha akkor, a kommunizmus időszakában voltak ilyen bátor emberek, akik tenni akartak, és tettek is a kultúráért, a magyarságért, akkor napjainkban mi miért hátrálnánk meg? Szégyenszemre miért olvadunk be? Ébredj, Hosszúmező népe! Újabb Zonda Attilára van szükség, hogy felnyissa a szemünket, hogy ne csak nézzük, hanem lássuk is a körülöttünk lévő világot.

 

Felhasznált irodalom:

Beke György: Boltívek teherbírása. Barangolások Máramaros és Szatmár megyében, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1983.

Dembrovski Manuela–Dembrovski Carol (szerk.): Hosszúmező monográfiája, Aska Grafika, Máramarossziget

Interjú Csurka Judit német–vallás szakos tanárral, Hosszúmező, 2019. március 22.

Interjú Dembrovski Károly matematika– fizika szakos tanárral, a hosszúmezői általános iskola igazgatójával, Hosszúmező, 2019. május 10.

Interjú Kósa Mária nyugalmazott biológia szakos és Torjai Mária nyugalmazott fizika–kémia szakos tanárokkal, Hosszúmező, 2019. április 15.

Vasile Timur Chiş: Câmpulung la Tisa, Máramarossziget, 2015.

Zonda Attila: Bársonyszékek és hangulatok, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1998.

Zonda Attila: Tiszahosszúmező üzenete. In: Művelődés, XXXV. évfolyam, Bukarest, 1982.

 

Az írás szerzői a hosszúmezői általános iskola 8. osztályos diákjai voltak 2019-ben. Vezetőjük: Jankó Ingrid Blanka magyar–német szakos tanár.

 

Jegyzetek

1 Dembrovski Manuela–Dembrovski Carol (szerk.): Hosszúmező monográfiája, Aska Grafika, Máramarossziget, 2008, 9. o.

2 Uo.

3 Uo.

4 Uo., 10. o.

5 Uo.

6 Uo.

7 Uo., 12. o.

8 Vasile Timur Chiş: Câmpulung la Tisa, Máramarossziget, 2015, 5. o.

9 Uo.

10 Dembrovski Manuela–Dembrovski Carol i. m., 13. o.

11 Zonda Attila: Bársonyszékek és hangulatok, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1998., 277. o. (A továbbiakban: Zonda, 1998)

12 Uo. 278–279. o.

13 Uo., 279. o.

14 Uo., 279. o.

15 Beke György: Boltívek teherbírása. Barangolások Máramaros és Szatmár megyében, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1983., 197. o.

16 Zonda Attila: Tiszahosszúmező üzenete, Művelődés, XXXV. évfolyam, 9. szám, 1982. szeptember, 6–7. o, Bukarest. (A továbbiakban Zonda, 1982)

17 Uo.

18 Uo.

19 Beke i. m., 199. o.

20 Zonda, 1982, 6. o.

21 Uo., 6–7. o.

22 Uo., 6. o.

23 Interjú Csurka Judit német–vallás szakos tanárral, Hosszúmező, 2019. március 22.

24 Zonda 1982, 6. o.

25 Interjú Csurka Judit német–vallás szakos tanárral, Hosszúmező, 2019. március 22.

26 Beke, i. m., 200. o.

27 Beke, i. m., 197. o.

28 Zonda, 1982, 7. o.

29 Beke, i. m., 201–202. o.

30 Uo., 198. o.

31 Uo.

32 Interjú Kósa Mária ny. biológia és Torjai Mária ny. fizika–kémia szakos tanárokkal, Hosszúmező, 2019. április 15.

33 Beke, i.m., 198. o.

34 Interjú Dembrovski Károly matematika–fizika szakos tanárral, a hosszúmezői általános iskola igazgatójával, Hosszúmező, 2019. május 10.

35 Uo.

36 Interjú Kósa Mária ny. biológia és Torjai Mária ny. fizika–kémia szakos tanárokkal, Hosszúmező, 2019. április 15.

37 Uo., 203. o.

38 Zonda Attila, 1998, 278. o.

39 Uo., 278–279. o.

40 Uo., 279. o.

41 Interjú Dembrovski Károly matematika–fizika szakos tanárral, a hosszúmezői általános iskola igazgatójával, Hosszúmező, 2019. május 10.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Az Orbán család tagjai – így a címben szereplő Orbán Elek is – régi székely famíliából származtak. Távoli múltjukat homály fedi, eredetükre csupán a későbbiekben fennmaradt és öröklődött vezetéknév utal, amely feltehetőleg valamelyik ősük keresztneve lehetett, majd családnévként maradt utódaikra. Általában elmondható, hogy az úgynevezett apanévként hagyományozódott tulajdonnév nagyon gyakori volt a székelység körében. Ráadásul ez a ritkábbak közé tartozott, tehát nagyon alkalmas volt az egyedesítésre, a megkülönböztetésre. 

Kétségtelen, hogy a 19. század végén a nagykárolyi nyomdaipar fellendüléséhez pontosan a nagyszámú helyi újság megjelenése szolgáltatott alapot. Az ekkor már több mint száz éve működő Gőnyei József nyomdája még megérte ezt az időszakot, ugyanis az első helyi folyóirat pontosan az ő nyomdájából került ki 1871-ben Népiskolai Lapok címmel. Ezt aztán számos más helyi sajtótermék követte.

Mármint, hogy miért szűnt meg a MŰVELŐDÉS – német laptársá val, a Volk und Kulturral egye temben – 1985 decemberében? Be olvadván szolgálati mellékletként a román sajtó egyik méltán alábecsült, ma már neve sincs folyóira tába? Apelláta nélkül, a kiadói szándék szerint végérvényesen?

Az iskolai értesítők keresztmetszetét adják Kalotaszeg kisebb-nagyobb települései művelődési életének. A bánffyhunyadi iskolai értesítőket 1874-ben adták ki. Az iskolát E alakúra építették, amivel Erzsébet királynét (Sziszi) akarták dicsérni. Első igazgatója az iskolának Gagyi Samu volt, aki a felső fiúiskolában állat-, növény-, ásvány-, gazdaságés vegytant, a felső leányiskolában pedig írást és rajzot tanított. Egyébként az iskolának elemi fiú- és leány-, ismétlő fiú- és leány-, valamint gazdasági szakosztállyal megtoldott felső fiúiskolai tagozata volt, melybe beiratkozhattak nemcsak a kisváros gyermekei, hanem a környék magyar és más nemzetiségű kisiskolásai is. 

Megtörtént!

Megtörtént egy korszakalkotó esztendő legvégén, mialatt tisztító viharzás borzolta végig Kelet-Közép-Európát: a történelem szele elsodorta a zsarnokságot Romániában. A diktátor elbukott – és nincs többé! Romokban a fortélyosan megszervezett, örök életűnek tervezett parancsuralmi rendszere.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot. A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

Ezen írás nem arról az Alvinczi Péterről1 szól, aki híres hitvitázó református lelkész és író volt. Róla és működéséről már olyan sokan írtak, hogy szinte könyvtárnyi irodalom áll a rendelkezésünkre. Hanem a szintén ugyanezen nevet viselő unokájáról, aki Erdély egyik legnagyobb törvénytudója, diplomatája volt.

Az 1867. évi osztrák–magyar kiegyezés az unió újbóli kimondásával kedvezőbb lehetőségeket biztosított a történetkutatás és történetírás számára is. Jó példa erre a Magyar Történelmi Társulat megalakulása 1867-ben, amelybe intenzíven bekapcsolódott az erdélyi történetkutatás is.

Bizonyára sokan ismerik a fenti idézetet, főleg a kolozsváriak, amelyet Kőváry László felesége, Knausz Johanna vésetett fel férje sírkövére. A sírkőállítás és sírfelirat-készítés az emlékezés feltételét a horizontok szétválásában látja, ennyiben még érintetlenül hagyja a múlt és jelen elválasztottságát. De az üzenet, amit hordoz, mélyen tükrözi, hogy a fizikai, ezáltal is mulandó, porladó emléknél, sírkőnél mindig fontosabb, maradandóbb az intellektus által teremtett szellemi érték, vagyis az, ami egy ember életműve.

Az alábbiakban közölt levél Demeter Lajos helytörténész révén került a látókörömbe, érdekes adalékként szolgálva a Gábor Áron-kultusz kialakulásához. Szerzője Gábor Áron legidősebb testvére, az 1816ben született Imre.

Felvincet a frontvonal 1944. szep­tember 8-án érte el, négy napon ke­resztül dúltak a harcok a falu térségé­ben. A szemtanúk mai napig borzadva és könnyes szemmel számolnak be az előttük lepergő tragédiákról, a honvé­dek hősies küzdelméről a többszörös túlerővel szemben, a magyar sebe­sültek kivégzéséről, utolsó szavaikról, a szovjetek fosztogatásairól, a falu la­kosságának szenvedéseiről.

Pár évvel ezelőtt egy délelőtt megkere­sett munkahelyemen egy öregasszony, Bács Anna, akire gyermekkoromból még Anuska néniként emlékszem. Bözödúj­faluból való volt, miképpen apai ágról a mi családunk is. Ugyan rég láttam, elmondása szerint gyermekeivel Székelykeresztúr és Ma­gyarország között éli életét. Azt mond­ta, nyomja lelkét valami igen régi és különös gyermekkori emlék, élmény, és azt szeretné velem megosztani, ha türelmem van hozzá. De – tette hozzá csillogó szemekkel – azt én szó szerint jegyezzem le. Ki ne hagyjak semmit, ez nagyon fontos – mondta.

Minden kisebbség helyzetébe képes volt beleképzelni, beleélni magát. Nem tudom hogyan, de nála mindig érez­tük: az övéiért harcolt foggal-köröm­mel, ám sosem a mindent nekünk elv alapján, sosem a mások kárára csele­kedett. Ezért hívtuk mindig szeretettel beszélgetésre, előadásra, tanácskozni, zsűrizni. S jött örömmel együttműkö­dési szerződést kötni, előadást tartani, beülni a színjátszó fesztivál zsűrijébe. Megértő társ volt még az alapítványi bizottságok késhegyre menő vitáiban is.

A 17. századi Magyarország fennmaradt zenei forrásai különleges értéket kép­viselnek. Ennek oka egyrészt az, hogy kevés van belőlük, másrészt pedig rend­kívül sokrétű a tartalmuk, amely bősé­ges kutatási anyagot kínál úgy a tánc-, egyházi és világi zene nyugat-európai kapcsolatainak vizsgálatához, valamint mint a helyi zenei emlékek felderítésé­hez és feldolgozásához. Vajon megtör­tént-e már ezeknek a felbecsülhetetlen értékű anyagoknak a rendszerezése, méltó helyük kijelölése az európai ze­netörténetben? Azt kell mondanunk, hogy nem. 

Azt hinnénk, hogy csak a mi korunkban, a 20–21. században vannak válások és rossz házasságok. Pedig ilyenek előfordultak régen is, amint ezen írásban majd olvashatjuk, a 17. században is akadt rá példa. Mégpedig nem is egyszerű emberek esetében, hanem még a híres nemesi családok körében is. Egy ilyen történetet elevenítünk fel a továbbiakban a nevezetes erdélyi Béldi család életéből.