2020. január 23-án Nagykárolyban, a Városi Színházban Dalüzenet című összeállításával lépett fel Szvorák Katalin. Másnap Szatmárnémetiben a Közép-európai életérzés című koncertjével szerepelt. Nem lehet tudni, hogy a címösszetételben szereplő „európai” szó tekintélye, vagy a biztonsági őr leváltása volt az oka, de ezúttal nem volt önvédelmi gáz, és a művésznő fellépése nagy sikert aratott. Kísérői: Cserta Balázs (jazz-szaxofon, népi fúvós hangszerek) és Szabó Dániel cimbalomművész volt.
Szvorák Katalin hét témakörből állította össze műsorát: I. Elvágyódás-hazagondolás, II. Havas tavasz, III. A Teremtés dicsérete, IV. Stafírung, V. Huszita vándordallamok, VI. Határmezsgyén, VII. Esti dal. Az összeállítás alaposabb vizsgálatából azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a Monarchiára emlékeztető életérzéseket kavart fel az összeállítás. Ez elsősorban azzal a gyűlölethiánnyal volt észlelhető ezen az estén, ami Trianon óta még erőteljesebben jelen van a Kárpát-medence népeinek érzelemvilágában. Észre kellett vennünk, ezen az estén sem az önvédelmi gáz, sem a gyűlölet nem volt jelen a Dinu Lipatti Állami Filharmónia termében. Szvorák Katalin megmutatta, hogy ebben a különböző népek kultúrájával színezett világban a gyűlölet nem győzhet.
A művészek már megtették az első lépéseket azzal, hogy egymásra hatottak, és megjelentek a kultúrák közötti vándordallamok. Ez a terület a népzenész, az előadóművész számára még sok lehetőséget rejteget. Bartók példájára – mint szerkesztő és mint előadóművész – éppen Szvorák Katalin tette meg az első lépéseket ezen az úton. Felcsillantak a szemek, amikor ugyanaz a dallam jelent meg lengyel, magyar, szlovák nyelven. A Zöld erdőben, sík mezőben sétál egy madár című népdalt a nagykállói rabbi bevette az izraelita egyházi énekek körébe. A magyar–chaszid példához hasonló vándordallamokat hozott a művésznő ezen az estén.
Visszaemlékezve gyermekkorára írja a falusiakról: „Együtt éltek a szó szoros értelmében Istenükkel”. Milyen nagy és mégis milyen egységes ez a Kárpát-medence! Lieb József kanonok szülőfalujáról, Kaplonyról, így fogalmaz: „Nem volt kettős életünk, külön vallásos és külön profán. A szakrális áthatotta minden cselekedetünket.”
Itt most A Teremtés dicsérete című résznél időzünk el, mert ha szabad kiemelni egyet a hét dalcsokorból, ennek a katartikus ereje könnyekkel mosta tisztára a hallgatóság lelkét és szemeit. Nézzük a dalokat, amelyek kiváltották az említett katarzist: Ki, mint Isten az eget (görögkatolikus fényének), Mérhetetlen Úr (Assisi Szent Ferenc Naphimnusza), Mint a szép híves patakra (42. zsoltár), Járibon (Szefárd asztali ének), Amilyen magasan van az ég (103. zsoltár), Csillagoknak teremtője (evangélikus ének).
Képek: Repiszky Tamás
Hogyan tette tisztába lelkeinket Szvorák Katalin? Nem száguldott és nem vágtatott keresztbe-hosszába a színpadon. Füst, vetített kép és más cirkuszi kellék nélkül egyszerűen jelen volt Cserta Balázzsal és Szabó Dániellel, meg a hangszerekkel. A nézők kegyének eléréséért sem összekacsintás nem volt, sem trükköket nem dobtak be a művészek. Szvorák Katalin egyszerűen jelen volt, elegánsan, mégis egyszerűen, karakteresen, de feltűnési trükkök nélkül. Nem szerepelni akart, nem önmagát akarta megkedveltetni. Ő vallott, de úgy, hogy hagyta életre kelni a dalokat. Közhelyesen azt mondják, lélektől lélekig szállt a dal. „A dalolás lelki kitárulkozás” – vallja a művésznő is. Akik a teremben voltak ezen az estén, megérthették és megtapasztalhatták az idézett mondat valódi üzenetét, milyen az, amikor a dal lélektől lelkekhez száll. És még annál is tovább „Hangjából árad a szépség, mely hallható bizonyítéka annak, hogy Földhöz is Éghez is tartozunk…” – írja Schmitt Pál. Igen, mondjuk ki, a hit jelenlétéről van szó! Ezt nem lehet eljátszani, nem lehet bemutatni, de lehet olyan őszinteséggel megélni, hogy leomoljanak a falak, a gátak, az előítéletek és akkor a lelkek szabadok lesznek a befogadásra.
Tiszta, világos, érthető és értelmezett szövegéneklést kaptunk. Mintha erre külön hangsúlyt fektetne a művész, annak ellenére, hogy Ő dalolni ment fel a színpadra. A dalnak kettős csápjai vannak a hallgató irányába: értelmi és érzelmi üzenete. „Az embernek, mint örök értelemkeresőnek, spirituális igénye is van a hitre. A hit vigasz, mint ahogy a dal is az!” – vallja az énekesnő Simon Erikának A dal vándora című interjúkötetben.
Szvorák Katalinhoz írt levelében Orbán Viktor Babits Mihályt hívja segítségül „… a művész annyira szereti ezt a világot, amelynek lényege a változás (…), hogy sohasem elég neki; nem elég amennyit az Isten csinált, folytatni akarja.” Igen, ezen a januári estén, a Nemzeti Összetartozás Évében, Szvorák Katalin folytatta az isteni küldetést: „Szakadt lelket foltozni, foltozni!/ tört szíveket drótozni, drótozni!” jött hozzánk.
Az előadás utáni ünneplésből úgy tűnt, nem kis hatékonysággal gyógyította lelkeinket.
