Egyik nap a Barabás Miklós Céh évi tárlatmegnyitóján vesz részt, máskor az örmények rendezvényén, megint máskor a zsidók ünnepén, a hanukán, negyedik nap falunapon, kézműves vásárban, gazdanapon, mindenféle sokszínű kulturális eseményeken. Szereti ezt?
– Ezt nem lehet nem szeretni, és nem lehet csinálni, ha nem szereted! Ez nem úgy működik nálam, hogy felteszed a politikusi öltönyt, a nyakkendőt és elmész oda azért, mert… Nem! Mert falvak, a helységek, a kisebb-nagyobb közösségek jó közérzetéért, a közösségért és a kultúráért cselekvő emberek közé mész! De hívatlanul nem megyek sehova. Amúgy a hatáskörömbe valóban elsősorban a kulturális intézmények tartoznak, de ott vannak a hegyi mentők, az egykori cipőgyár, és persze, nincs meghatározva, hogy más dolgokban nem vehetek részt. Sőt! A kórházak is hozzánk tartoznak, ami engem egyáltalán nem zavar, mert hála Istennek, szeretem a munkámat. Kolozsvárt a romániai kultúra gyöngyeként emlegetik, de azt is tudni kell, hogy Kolozsvár, a város egyetlenegy alárendelt kulturális intézménnyel rendelkezik, a Municípiumi Művelődési Házzal. Az összes többi kulturális intézmény a Kolozs Megyei Tanácshoz vagy a kulturális minisztériumhoz tartozik.
– Mi tartozik a Megyei Tanácshoz?
– Például a három múzeum: a szépművészeti, a néprajzi és a csucsai Octavian Goga-múzeum. Akkor itt van a Puck Bábszínház a román és a magyar tagozatával, itt van az Octavian Goga Megyei Könyvtár, az immár egyéves magyar sarkával, magyar részlegével, akkor itt van a Tudor Jarda Népi Művészeti Iskola, a Transilvania Filharmónia, amelyikről elmondhatjuk, hogy jelenleg Románia legnagyobb filharmóniája, több mint kétszáz alkalmazottal. És persze, itt van a helyi kulturális értékek népszerűsítésével foglalkozó Megyei Kulturális Központ, és itt vannak a szintén kulturális intézményként működő folyóiratok, a Tribuna és a Művelődés. Úgyhogy így áll fel a tízes csapat.
– A közművelődésnek eléggé nagy szeletét felvállalja a Megyei Tanács.
– Hála Istennek!
– Ez mindig is így volt, vagy fokozatosan alakult ki?
– Fokozatosan, és maguk az intézmények is évről évre tovább épülnek, hála Istennek, nem le, hanem fel! E kulturális intézmények mellett hozzánk tartozik még öt iskola, amelyeket saját és európai pályázati alapokból újítottunk fel. És hozzánk tartozik még a kolozsvári repülőtér, ahova az elnökségem alatt szintén bevittük a kultúrát, mert tárlatok vannak, ez-az, ami nem rossz dolog…
– Az utas leszáll a gépről, s mielőtt még kocsiba vagy taxiba ülne, a terminálban akarva-akaratlanul belebotlik egy festménybe, egy képbe, egy népművészeti boltba…
– Pontosan ez a célunk! De itt, a Megyei Tanács székháza sem egy rideg és szürke épület, mert amint belépsz, az előcsarnokban már ott van egy képkiállítás…
– …egy alkalommal erre jártam, s az előcsarnok telides-tele volt gyermekekkel, felnőttekkel. Kérdeztem a portást, hogy ilyen sokan várakoznak kihallgatásra? Azt mondja, dehogy, gyermekrajz-kiállításmegnyitó van!
– A Tudor Jarda iskola hallgatói voltak azok! Velük is nagyon jó együttműködni, nagyon ügyesek, ráadásul az intézményt egy remek triumvirátus vezeti: ... a Megyei Tanács székháza sem egy rideg és szürke épület, mert amint belépsz, az előcsarnokban már ott van egy képkiállítás… E Benkő Levente „…a kultúra hoz maradandó nyereséget!” Interjú Vákár Istvánnal, a Kolozs Megyei Tanács alelnökével LXXIII. évfolyam 2020. március • 5 kérdező igazgató, aligazgató és egy nagyon-nagyon jó főkönyvelő. Érdemes elmenni oda, és szétnézni, mert egy romhalmaz épületből egy nagyon szép kulturális intézményt sikerült létrehozni velük, közösen. Iskolának nevezzük, de nem a klasszikus iskolát, hanem a felnőtt képzőt kell érteni alatta. Nemcsak felnőttek, hanem fiatalok, gyermekek is mehetnek oda, évi párszáz lejért a zongorától a festészetig, a belsőépítészetig, a szobrászatig, a néptánctól a klasszikus táncig mindent lehet tanulni. Amire csak igény van, tanárt szereznek, és működik. Nagyon szépen felhoztuk ezt az iskolát, amelyik ma már elismert brandje Kolozsvárnak. Ezek mellett vannak egyesületeink is: a Produs de Cluj (Kolozsvári Termék – szerk. megj.) Egyesület és a Claster Agro Egyesület, mindkettőnek elnöke is vagyok. Előbbi a kézműves kistermelőket igyekszik segíteni, utóbbi a kistermelőtől a nagy befektetőig terjedő érdekvédelmi tömörülés, legnagyobb partnere a kolozsvári Agrártudományi Egyetem.
– Ez is egyfajta kultúra!
– Igen! A kultúra nemcsak abból áll, hogy verset mondunk, festünk, énekelünk, táncolunk és közművelődési lapokat adunk ki, hanem abból is, hogy saját értékeink összességét, például a gasztronómiánkat, a borkultúránkat is segítjük és népszerűsítjük. Ott van például a most épülő borklaszter, amit szintén támogatok.
– Érdekes, hogy ez nem valamelyik borvidékről, hanem Kolozsvárról indult ki…
– Ennek az a magyarázata, hogy itt születtem, itt végeztem az agrártudományi egyetemet, és itt találtam rá azokra a partnerekre, akikkel el lehetett indítani ezt a kezdeményezést. Ha sikerül nyélbe ütnünk, akár az egész országra kiterjeszthetjük, jöhetnek a kistermelők, a dobrai pincészet, az enyediek, a csombordiak. Igaz, hogy létezik kormányszintű bornépszerűsítő intézmény, találkoztam velük, nagyon ügyesek, profik, le a kalappal, de egy kistermelőnek oda bejutni, ott lenni nagyon sokba kerül. Egy nagytermelőnek belefér, de egy krasznabélteki, egy szilágyballai, egy nagyenyedi borgazdának nem igazán éri meg, hogy ezer eurókat fizessen, amiért a borát a vásárokon ingyen kóstolgathatják, és esetleg, talán, majd, valamikor vesz is belőle valaki – ha vesz… Ha már a borkultúránál tartunk: ott vannak a nagyon-nagyon szép moldvai borok, amelyek nem is drágák ráadásul, és jönnek-jönnek. De nekünk meg kell védenünk a sajátunkat.
– Az agráriumról jut eszembe: a kolozsvári agrártudományi egyetemen szerzett kertészmérnöki oklevelet, ott is doktorált. Korábbi pályafutása a szakmáról szólt, aztán átváltott a Megyei Tanács alelnöki tisztségére, ahol a feladatköre tekintélyes része mégiscsak más…
– Kívülről valóban úgy tűnik, hogy az agrárium és a kultúra nagyon eltér egymástól, de szerintem egyáltalán nem különböznek. Mert a kulturális termék előállítása is pontosan olyan, mint a kertészetének: mindkettőnek megvan az eredete, ami a kultúrában az ötlet, a kertészetben pedig a mag. A kultúrában az ötlet és az ihlet önmagában semmit nem ér, ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, ha nem ölt testet színben, szóban, hangban, festményben, versben, zenében. A kertészetben, ös - szességében a mezőgazdaságban is így van: ott van a mag, ami ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, más szóval, ha nem kerül számára jó földbe, ha nem kap vizet, napfényt, táplálékot, akkor elsenyved, elpusztul. A két szakterület tartalmát tekintve valóban más, de logikailag teljesen egyforma. A mezőgazdaságban van egy állandó: a föld, ez az alap. A kultúrában, a közművelődésben is van egy állandó: az ember, a célközönség. De a mechanizmusok hasonlóak. Mezőgazdasági hasonlattal élve: Kolozsvár másik brandje, a Clujana cipőgyár is beteg „növény” volt, mert halódott, aztán megszűnt. Emlékszem, hogy egy határozattervezetben valamikor az szerepelt, hogy adjuk el. Azt mondtuk: nem! Mentsük meg! Ott van, romos, ütött-kopott, szocreál, a kommunizmusra emlékeztet, a felső emeletek nagyon jók levél- és irattárnak, de az alsó, kétezer négyzetméteres egykori gyártócsarnok, nos, azt átdolgoznám, átalakítanám, kulturális térré tenném. Ugyanakkor a valamikori, szintén hatalmas fűtőházban bábszínházat és ifjúsági területet szeretnék. Mert az a része a városnak most nő, sok lakó- és tömbház épült. Valamikor régen a cipőgyár valóban messze volt attól a városközponttól, ahol pezseg az élet, s vele együtt a kulturális élet, de ma már az a tér is majdhogynem központnak számít, a célközönség is adott, tehát ott is simán lehet művelni, élni és megélni a kultúrát.
– Ez tehát arról szól, hogy legyenek újabb helyek, ahol újabb tartalmakat lehet alkotni és felmutatni.
– Pontosan erről van szó.
– Azt mondta az előbb, hogy a mezőgazdaság és a kultúra működési mechanizmusa, logikája ugyanaz: a magból gyümölcs lesz. Előbbi eszményi körülmények között pénzben számolt jövedelmet, nyereséget termel. No, de a kultúra, a közművelődés?
– A kultúra is profitot termel! Csak meg kell tanulni észrevenni azt. Téves az a nézet, hogy a kultúra, a közművelődés csak emészti a pénzt! Ezt mérnökként mondom. Nem csak a pénz jelenti a profitot, nem csak pénzben, számokban lehet mérni a nyereséget! Mert Kolozsvárnak, a kincses Kolozsvárnak, a kulturális központnak, Erdély szellemi központjának, szívének, bárminek nevezzük, nem a pénzprofit hozta ezt a címet és hírnevet, hanem a kultúra, a kulturális hozadék, ha úgy tetszik: a kulturális profit! A legtöbben azt mondják: á, kultúra, jójó… Nem így kell látni, hanem így: a kultúra hoz maradandó nyereséget. Bármilyen gazdag cég, város, bank vagy család megszenvedhet egy gazdasági összeomlást, bármekkora összegű pénz elillanhat, vagy a semmivel válhat egyenlővé, de a kultúra értékei, a közművelődés, az ezek nyújtotta élmények és ismeretek, a szellemi gazdagság és sokszínűség soha! Más példával élve: befektetjük a pénzt az utak aszfaltozásába, de idővel az új aszfaltréteg kopik, reped, romlik. Persze, hogy elromlik, és karban kell tartani. A kulturális alkotás, egy vers, egy festmény, egy népművészeti érték, ha hiteles, nem kopik, és nem romlik el, mert – megint mezőgazdasági hasonlattal élve – olyan, mint a méz vagy a pálinka vagy a szép bor: mennél öregebb, annál patinásabb, annál értékesebb. Járom a falvakat, mindenütt panaszkodnak, hogy elmennek a fiatalok. Ez érthető, akár normálisnak is mondható folyamat. Újra mezgazdasági hasonlattal élve, ha egy növénynek nem megfelelő körülmények között, árnyékban és kevés táplálékkal kell élnie, hát megpróbál nyújtózkodni, elkúszni, ki az árnyékból a napfényre, a vízhez közelebb. Da ha a megfelelő körülményeket, az aszfaltozott utat, a járdát, az ivóvíz-, a gáz-, a szennyvízcsatorna-hálózatot, a korszerű távközlési lehetőségeket a falvakba is elviszem, oda, ahol az a fiatal él, és ott ebből eredően jól fogja érezni magát, akkor, ha el is megy ideig-óráig tanulni, dolgozni, pénzt keresni, de egyszer csak elgondolkodik. Például azon, hogy otthon is jók a körülmények, otthon is van korszerű infrastruktúra, és kevesebb pénzből is meg lehet élni, otthonról is bármikor bárkivel lehet kommunikálni a világhálón, s az otthon mégiscsak otthon, akkor vis - szatér, hazatér. Nos, mi Kolozs megyének minden szintű értékét igyekszünk népszerűsíteni: az épített örökségét, a népviseletét, a tájait, a nyelvi, felekezeti sokszínűségét románokkal, magyarokkal, örményekkel, zsidókkal…
– Ettől Erdély Erdély.
– Ettől Erdély Erdély, valóban! És erre a legjobb példa Kallós Zoltán volt, aki a munkájából nem hagyta ki sem a magyart, sem a románt, sem a cigányt, tehát ő mindenképpen követendő példa.
– Amikor a Megyei Tanács munkájában össze kell hangolni az említett kulturális intézmények mindennapjait, költségvetését, terveit, kinek-kinek a tartalmi, nyelvi sajátosságait, miegymást, működik a befogadó készség?
– Persze! Mondok egy példát: 2017-ben az Octavian Goga Megyei Könyvtárban volt egy amerikai sarok. Azt mondtuk, rendben, de errefelé mégiscsak több magyar él, mint amerikai. Tehát legyen magyar sarok is! Azt mondja erre a román nemzetiségű igazgatónő: „Teljesen igazad van!” 2019. március 15-e környékén volt, amikor azt mondja: „Nyissuk meg a magyar sarkot március 15-én, mert az a magyaroknak nagy ünnep.” Nem én mondtam, ő mondta! Nos, átmentünk a megnyitóra, és a könyvtár román munkatársai egy kis kosárkával vártak: „Készítettünk nektek valamit!” Piros–fehér–zöld kokárdák voltak. Azt mondtam magamban, ilyen nincs… És mégis van! Még ma is lúdbőrös leszek tőle.
– Nem ez lenne a normalitás?
– Hát dehogynem! Dehogynem! És nem ez volt az egyedüli ilyen eset. Egy másik alkalommal, januárban az akkori román prefektus hívott, hogy Eminescu-évforduló, a román kultúra napja van, s nincs-e valami ötletem, mit szervezzünk? Mondom neki: Te, barátom, lássuk! Írtam pár sort a Facebook-csoportba, pár nap alatt megvolt a szép rendezvény. Egy hét múlva jött a magyar kultúra napja, újabb beírás a csoportba: van valami ötletetek? És volt, mindenkinek volt! És megint létrejött egy órácskás műsor, ezúttal a magyar kultúra napján. Az a lényeg, hogy az emberek rájönnek a kulturális értékekre, ráeszmélnek a másik kulturális értékeire! Rajongásig szeretem ezeket az intézményeket és ezeket a lehetőségeket. Persze, hogy mint mindenütt, mindenki ember. Néha egy-egy intézményen belül is valaki összeveszik valakivel, és ne legyenek illúzióink, mert román a románnal és magyar a magyarral is úgy össze tud veszni, hogy csak! Ilyenkor meg kell szeretgetni egy kicsit, meg kell hallgatni, ki kell békíteni, ki kell engesztelni őket. Mint egy gyóntató pap… Aztán megnyugszanak, és az élet megy tovább.
