Sokszor hangzik el, hogy a múlt valós ismerete nélkül jelenünkben nincs mérhető fogódzónk, jövőnk pedig nagy eséllyel homályfoltokkal tarkított időprojekció. Értelmezhető és használható kapcsolódási pontokat kell teremtenünk korábbi tapasztalatok és tanulságok, mai célok és feladatok, holnapi fejlődés, építkezés között – elméletben és gyakorlatban egyaránt.
Kapcsolódásokról szólok tehát most Demeter Lajos, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár helytörténész könyvtárosa laudációjában abból az alkalomból, hogy a 2014-es Monoki István-díjat – talán nem véletlenül a Kovászna Megye Tanácsa által idénre meghirdetett Gábor Áron Emlékévben – neki ítélte oda az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület a könyvtári és helytörténeti kutatás terén végzett eredményes munkásságáért, az 1848–49-es háromszéki vonatkozások feltárásában elért kiemelkedő teljesítményéért. Köszönjük, hogy erre vonatkozó intézményi javaslatunk meghallgattatásra talált, sajnáljuk, hogy a díjazott egészségügyi okokból nem lehet jelen ezen a szép ünnepségen, amelynek résztvevőit tisztelettel üdvözli és kért, hogy a legjobb kívánságait tolmácsoljam önöknek.
A helytörténet, helyismeret jelentős, lényeges szerepet játszik a kulturális kutatások terén. Eredményei hozzájárulnak a történettudományi elemzések kiteljesedéséhez, és a közösségi tudat erősítéséhez, gazdagításához nyújtanak elengedhetetlen adalékot. A háromszéki művelődési intézmények zömében erre irányuló munkafolyamatok vannak, fenntartó intézményeik ezt célirányosan támogatják. A kutatások könyvek megjelenését teszik lehetővé, a szakmai szférát látva el, és a közönség ezirányú, idősebbek, fiatalabbak részéről egyaránt megnyilvánuló igényére is érdemben válaszolnak. Ezen dolgozik hosszú ideje az idei Monoki-díjas kollégánk is, hétköznapi lét és a nagybetűs Történelem, részletvadász aprómunka és tudományos szintézis határterületén.
Demeter Lajos 1953-ban született Sepsiszentgyörgyön. A szülőhelyhez való kötődés esetében nem csupán érzelmi, hanem szellemi is, innen ered évtizedes munkája, amellyel szóra bírja a szűkebb pátria rég- és közelmúltját. Ő maga több helyen hangsúlyozza, hogy nem képzett történész, szakírói eszköztárát autodidakta módon, következetesen, körültekintően, kisebb munkáktól a nagyobbak felé haladva, a szakma sepsiszentgyörgyi, erdélyi és magyarországi jeleseivel együttműködve alakította ki és fejleszti folyamatosan, előbb tanítványukként, mára munkatársukként.
„Kíváncsi természetű vagyok, mindenféle szempontból érdekel Háromszék története” – mondta egy interjúban nemrég. A kíváncsi természethez hozzáadódik az a diákkorból eredő erős érdeklődés, amely előbb balladagyűjtésre ösztönözte őt, aztán a sepsiszentgyörgyi temetőkben a sírjeleken szereplő verses feliratok lejegyzésére. Innen egy lépés volt a sírjeleken lévő, más jellegű adatok rögzítése, majd az összetettebb helyismereti munkák (tizenkét kötete jelent meg, önállóan vagy társszerzőként), amelyek tematikájában a falu- és temetőkutatás, a színház- és könyvtártörténet, az első és második világháború utóélete, illetve az életrajz-kutatás is szerepel, de zömmel mégiscsak a háromszéki 1848–49-es történések felfejtése a tárgyuk.
Demeter Lajos 2001 nyarától dolgozik a Bod Péter Megyei Könyvtárban, azóta számos kutatásban vett és vesz részt, hazai és magyarországi neves történészekkel dolgozik együtt, akik elismerik munkáját, igénylik annak eredményeit. A sepsiszentgyörgyi és háromszéki helytörténészek közösségének is aktív, megbecsült tagja, a helyi és megyei önkormányzattal több projektben működik együtt szakértőként. Munkáját az alkatából adódó eltökéltség, karakánság, illetve a megírandó téma iránti szakmai hűség és az adatforrások tisztelete jellemzi. Azt teszi, amit minden vérbeli helytörténész: a múlt tényszerű feltárásán dolgozik, mert meggyőződése, hogy ami a levéltári dokumentumokból kiderül, azt akkor is el kell fogadnunk, ha nekünk nem tetsző dolgok kerülnek napvilágra. Forrásmunkákat ad közre, ismereteinket kiegészíti (sok elfelejtett helyi személyiség életrajzának feltárása is neki köszönhető), információkat szolgáltat a vélemények kialakításához, de nem törekszik azok befolyásolására.
Lényegében a közkönyvtár rendeltetéséről, szerepéről is szóltam az utóbbi mondatban. Demeter Lajos személyében szerencsésen találkozik a könyvtáros és a helytörténész, egymást segítve, kiegészítve. Ezt jól érzékelteti legutóbbi munkája, a Sepsiszentgyörgyi személyiségek. Életrajzok, életutak című nagyszabású vállalkozás első kötete is, amelynek anyagát először lexikonszerűen írta meg, aztán megszólalt benne a könyvtáros, jelezve: érdemesebb lesz közérthetővé tenni, feloldani a rövidítéseket – átgyúrta hát a teljes szöveget, időt-energiát nem kímélve. Azt hiszem, sokatmondó ez az elkötelezettségére nézve is.
A könyvtár elevenen beépül a köztudatba, nem csupán dokumentumlelőhely – ezt is példázza Demeter Lajos tevékenysége, amely egyszerre munka és szolgálat, a múlt adalékainak, értékeinek megismeréséért, megbecsüléséért és alkalmazásáért. Őszintén örülök, hogy a Monoki István Díj elismeri munkáját, amihez innen is erőt, egészséget, elégtételeket kívánok!
(Elhangzott 2014. április 12-én Kolozsváron, az EMKE díjkiosztó ünnepségén)
