Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Bemutatkozik a Civil Szemle folyóirat

Mikor még fiatal doktoranduszként böngésztem a Thomson-Reuters adatbázisát, tisztában voltam vele, hogy az ún. ISI-cikkek és tanulmányok komoly értékmérőnek számítanak a tudományos tevékenység megítélésében Romániában. A sok review és journal között kellemes meglepetés volt találkozni a Civil Szemle magyar címével is, majd utánanézve a folyóiratnak, még nagyobb megelégedettséggel láttam, hogy elsősorban magyarul publikál. Nemsokára eljött az idő, hogy jómagam is közölhettem a negyedévente megjelenő, a civil szféra kihívásaira szakosodott szakfolyóirat hasábjain. Mindvégig érdekes maradt számomra, hogyan tudhatott egy 2004-ben indított folyóirat nemcsak fennmaradni napjainkig, és 2014-ben megünnepelni tizedik évfordulóját, hanem be is kerülni a legrangosabb nemzetközi adatbázisokba – Social Science Index és Scopus – is. Úgy éreztem, interjút kell készítenem a Civil Szemle jelenlegi főszerkesztőjével, Nárai Mártával és elődjével, Nizák Péterrel is. Kérdéseimre Nárai Márta és Nizák Péter közösen válaszoltak, amit ezúttal is szeretnénk megköszönni.

A 2004-es indulású Civil Szemle című folyóirat milyen elgondolásból született meg? Mi volt az a stratégia, amelynek alapján működött, milyen közönséget terveztek célba venni, melyek voltak a főbb tudományos, népszerűsítő és nevelő jellegű céljai? Ön hogy érzi, tíz év távlatából ezek hogyan és milyen mértékben valósultak meg?

A civil területen dolgozó szakemberek számára nem volt olyan szakmai „háttér” folyóirat, amely megpróbálta volna felölelni a civil közélet, a társadalmi, szervezeti lét, a nonprofit kutatás stb. problémakörét. Arra próbáltunk megoldást találni, hogy az akkorra már valódi szektorrá érett civil szféra számára szülessen egy olyan periodika, amely ennek a speciális szegmensnek az elméleti problémáit igyekszik számba venni. A „cselekvő állampolgár” gondolatiságára felfűzendő Civil Szemle olyan ún. „közösségi tanulmányok” közlésére jönne létre, amelyek tudományosan és szakmailag megalapozottak, ugyanakkor nélkülözik az akadémiai típusú lapokban rejlő túlzott tudományosságot annak érdekében, hogy a lapot a tájékozódni kívánó értelmiségi csoportok, illetve a szűkebb szakmai közeg is sikerrel forgathassák. A lap a terület minden szegmensét, irányultságát be kívánta mutatni, megkísérelve a beilleszkedést a nemzetközi trendekbe; a meglévő eredményeket kívánta közkinccsé tenni, népszerűsíteni, így jelenítve meg a terület sokszínűségét. A folyóirat a későbbiekben kezdeményezője és részese kívánt lenni egy közép-európai civil periodika létrejöttének.

A célok részben valósultak meg, szakmailag elismert lap lett a Civil Szemle, bekerült a Thompson-Reuters nemzetközi citációs indexbe, az oktatásban széles körben használt, de szűk körhöz jut el, és a nemzetközi tervek nem valósultak meg, az országhatáron túlra csak egy-egy számmal tudtunk kilépni.

Térségünkben a periodikus kiadványok gyakran küzdenek anyagi problémákkal – hatványozottan igaz ez a tudományos értékeket terjesztő kiadványokra –, amelynek egyik következménye a megjelenés időszakos felfüggesztése. Hogyan sikerült a Civil Szemlének biztosítani az évek során a szükséges anyagi hátteret, és a lap megjelentetésének folytonosságát?

A Civil Szemle az első időkben az NCA-tól, majd az NKA-tól, különböző minisztériumoktól (pl. szociális minisztérium, EMMI), illetve a Visegrádi Alaptól kapott támogatásokat. Az anyagi gondok folyamatosak, gyakran előfordult hogy tagi kölcsönökkel egészítjük ki bevételeinket, a példányszám alacsony, a szerkesztők önkéntesen dolgoznak, a költségeket minimálisra szorítottuk. A megjelenéshez a végsőkig ragaszkodunk, hiszen ez az egyik kritériuma a Thompson-Reuters indexben való szereplésnek. Sajnos, az előfizetésekből nem tudjuk fenntartani a lapot, e bevétel minimális.

A Civil Szemle egyike azon ritka magyar kiadványoknak, amelyet jegyez a Web of Science, Social Science Index adatbázisa. Ez tudtommal egyedülálló eset, mármint hogy egy magyar nyelven kiadott lap ilyen hatalmas tudományos elismerést kapjon, bekerülvén egy nagy presztízsű nemzetközi adatbázisba, melynek szerkesztői szerint – idézve egy, a honlapjukon található mondatrészt – „a kultúra nyelve jelenleg a világon az angol”. Hogyan sikerült ezt elérni, Ön szerint mi lehetett az, ami rávette a Web of Science elbírálóit arra, hogy a lapot adatbázisba vegyék?

Az indexben való szereplésnek szigorú szakmai és formai feltételei vannak. Az első főszerkesztő, Nagy Ádám ambiciózus munkájának köszönhetően több éves „próbaidőszak” után tudtunk az indexbe kerülni. A feltételeket azóta is tartjuk, ebbe hatalmas energiákat fektetünk.

A Social Science Indexen kívül még mit érez a lap szempontjából jelentős eredménynek, megvalósításnak?

Jelentős eredmény, hogy a lapot számos felsőoktatási intézmény használja szakirodalomként. Fontos az is, hogy a tudományos publikációkban gyakran szerepelnek cikkeink hivatkozásai. Nagyon jelentős tematikus számokat jelentettünk meg a közép-európai országokról, a szociális gazdaság kérdéseiről, külföldi országok nonprofit szektorainak bemutatása, valamint újszerű témák (crowdsourcing, sharing economy) ismertetése is jelentősek a magyar szakirodalomban.

A jövőre nézve miként látja a lap számára a helyes, követendő stratégiát? Hogy érzi, milyen újításokat, témákat, vizsgálódási irányokat lenne érdemes követni vagy bevezetni?

Továbbra is arra törekszünk, hogy a civil társadalom, a nonprofit szféra tudományos igényű, független periodikája legyünk, így a jövőben megjelenő írások között is megtalálhatók lesznek a civil szektorral foglalkozó kutatások eredményeit, a szektorban megvalósuló innovációkat és jó gyakorlatokat, a szakterületet érintő jogi, gazdasági és társadalmi változásokat bemutató tanulmányok. Emellett nagyon fontosnak tartjuk, hogy a nemzetközi szintérre is kitekintsünk, más országok civil társadalmának, nonprofit szektorának bemutatása is célunk, a közeljövőben. Elsődlegesen olyan országokról szóló írások közlését tervezzük, amelyek ez idáig nem (vagy nem önállóan) jelentek meg a Szemle hasábjain (például Olaszország, Spanyolország, Portugália, Görögország, Délkelet-Ázsia stb.).

Próbálunk új területek felé is nyitni, így pl. 2014-ben megjelentettünk egy kulturális tematikus számot, amely a civil társadalomra való hatásukra fókuszálva foglalkozott a kulturális területekkel, a közművelődéssel, a helyi közösség és a művészetek viszonyával. Jelenleg nagyon kevés elemzés foglalkozik a témával, így mindenképpen egyedi volt e tematikus szám megjelentetésének felvállalása.

Fontos iránynak tartjuk a közösségi gazdaság alakulásának követését, de a közösség által irányított helyi fejlesztések folyamatának (közösségi tervezés), a társadalmi részvétel, a közösségi befolyásolás modern gyakorlatának bemutatását is. És igyekszünk figyelemmel kísérni az időszerű társadalmi, gazdasági folyamatokat, amelyekhez kötődően adott esetben cikkírásra kérünk fel az adott témakörben jártas, érintett szakembereket.

Új közlési formaként tervezzük, hogy a közeljövőben neves civil szakemberekkel, aktív önkéntesekkel, illetve országos/térségi vagy akár lokális szinten meghatározó civil/nonprofit szervezetek képviselőivel készített interjúkat adunk közre. Az interjúk egyrészt az aktuális társadalmi változások, folyamatok megélésére, azokkal kapcsolatos vélemények, gondolatok megismertetésére, másrészt az adott személy, szervezet tevékenységének bemutatására adna lehetőséget.

Új rovatban is gondolkodunk, amelyben kezdő, fiatal szakemberek bemutatkozására kínálnánk lehető­séget, például a Közösségi és civil tanulmányok mesterképzésen végzett hallgatók szakdolgozataiból készült cikkek közlésével.

A jövővel kapcsolatos stratégiába beletartozik az is, hogy a folyóirat továbbra is folyamatos és megfelelő színvonalú megjelenése érdekében elengedhetetlen a pénzügyi helyzet hosszabb távú stabilizálása, kiszámíthatóságának biztosítása. Ennek megvalósítására különösen nagy energiákat kell fordítanunk a közeljövőben.

Hogyan érzékeli, milyen a Civil Szemle beágyazottsága, ismertsége, elismertsége a magyar tudományos életben és a közéletben? Ugyancsak e vonatkozásban Ön hogyan érzékeli, mi a helyzet a lap nemzetközi ismertségével, kapcsolataival?

Mára már elmondható, hogy a Civil Szemlét az ország valamennyi nonprofit, illetve civil tanulmányokat oktató tanszékén, kurzusán szakirodalomként ajánlják a hallgatók számára, illetve a Szemle írásait a téma kutatói (egyetemi oktatók, kutatóintézetek munkatársai), valamint az egyes társadalomtudományok (főként a szociológia, politológia, közgazdaságtan) képviselői is rendszeresen használják, hivatkozzák. A publikálni kívánó szerzők is különböző diszciplínák képviselői, esetükben nagyon meghatározó, hogy a Civil Szemle impact faktoros társadalomtudományi folyóirat, ami meglehetősen növeli a nálunk való publikálás értékét, emeli a folyóirat presztízsét, elismertségét is. Ugyanakkor a tudományos életben forgó kutatóként, oktatóként tapasztalom azt is, nagyon sokan nem igazán ismerik a folyóiratot, nem tudják, hogy tudományos kritériumoknak megfelelő írásokat közlünk. Mindenképpen szükség lenne a lap ismertségének növelésére, ennek érdekében terveink között szerepel például, hogy kapcsolatot alakítunk ki a társadalomtudományi területeken működő doktori iskolákkal. Hasonlók mondhatók el nemzetközi vonatkozásban is. A nemzetközi kapcsolódásokat tekintve hátráltató tényező, hogy nem angol nyelven jelenünk meg, ugyanakkor számos határon túli magyar olvasónk és szerzőnk van, különösen a romániai magyar nyelvű szakemberek forgatják a Szemlét.

Amennyiben erdélyi magyar szerzők, szakemberek szeretnének publikálni a Civil Szemlében, milyen témákat várnának tőlük?

Örömmel mondhatjuk el, hogy többször jelentek meg már írások erdélyi magyar szerzőktől, szívesen fogadjuk ezeket az írásokat. Természetesen a helyi civil és közösségi folyamatok alakulásával foglalkozó tanulmányokat várunk tőlük elsődlegesen.

 

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Hozzászólások

Tisztelt Szerkesztőség! Hatvankilenc éves nyugdíjas pedagógus, mátészalkai lakos vagyok. Szeretnén figyelmükbe ajánlani három könyvemet.

Gaál Mária: Közöny (Közömbösség, közönyösség, jellemek 45 novellla.)

Gaál Mária: Napraforgó (Mai, magyar nevelés, oktatás.)

Gaál Mária: Póklusz! Póklusz! Fulálá! (Gyermekszem, gyermekszáj.)

Küldheteke-e recenziókat, részleteket?

Üdvözlettel: Gaál Mária (Lengyel Csabáné)

Új hozzászólás

További írások

A palócok fontos foglalkozási ága volt a méhészet, a pálinka- és a lekvárfőzés, aszalás és halászat. A disznók makkoltatása, félvad tartása volt a jellemző, az igavonásra még a 20. század elején is az ökröket használták. A palócok tudatában ott élnek az ősi hitvilági alakok, népi hiedelmek, babonás képzetek. Ezzel a világgal már az iskolában is találkoztunk, Mikszáth Kálmán A jó palócok című alkotásában.

Közismert, hogy a magyar köznyelvben csángóknak nevezik a Moldvában élő magyarokat. A legelterjedtebb nézet szerint a csángó szó voltaképpen a ’kószál, csavarog, elkóborol’ jelentésű csang/csáng ige származéka, tehát a magyarság tömbjéből kivált, elvándorolt, eltávolodott, sajátos magyar kultúrával rendelkező, magyar nyelvű népcsoportot jelölik ezzel a szóval. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy a moldvai falvakban és városokban még napjainkban is közel százezren értenek és/vagy beszélnek is magyarul. 

A két világháború között a kolozsváriak számára még elérhetetlen álom volt, hogy csatlakozzanak a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete által – Supka Géza javaslatára 1929-től – Magyarországon rendszeresen megszervezett könyvünnephez. 1941-ben nyílt erre először alkalmuk, és még három évig a júniusi hónap elejének fontos eseménye maradt a rendezvény, olyannyira, hogy 1944-ben a Kolozsvárt ért június 2-i, amerikai bombatámadás után három nappal is kinyitottak a sátrak. 

Az, hogy katolikusok, vagy tágabb értelemben keresztények vagyunk, önmagában egy oszlop ahhoz, ami fenntarthatja a belső és sajátos kapcsolatunkat a néven nevezett Istenfiúval, Jézus Krisztussal. Nincs más megoldás. Én már tudom, hogy este, a hittanórán Oltáriszentséget fogunk imádni, mert ma még nem volt meg az Úrral együtt eltöltött, intim, minőségi időm, és ez nélkülözhetetlen. 

Átolvasva és újraélve a Honismeret ötven évfolyamának csaknem 30 ezer oldalnyi anyagát, igyekeztem felidézni az írások mögött fölsejlő arcokat, hangokat, leveleket, beszélgetéseket, kézszorításokat – vagyis a személyeket. Volt, amikor sikerült, volt, amikor nem, az előbbi esetben jóleső érzés töltött el, talán a bába érezhet ilyet, mikor jó emberöltő múltán találkozik egy-egy általa világra segített, felnőtté cseperedett gyermekkel, s fülébe cseng valamikori felsírásának emléke. Mennyi nagyszerű emberrel dolgozhattam, mennyi kiválóságot ismerhettem meg futólag vagy alaposabban. 

Száz-százötven évvel ezelőtt sokkal kevesebben járhattak iskolába, mint ma. Ha a család nem tudta nélkülözni a mezőn a munkaerőt, vagy ha nem volt pénz lábbelire, a gyermek nem járhatott iskolába. A tanítás általában novembertől áprilisig tartott, amikor nagyjából szünetelt a mezőgazdasági munka. A gyermekek így is hajnalban keltek, hogy eljussanak az iskolába, vállukon batyu lógott, amiből hiányzott a mai értelemben vett felszerelés.

Természetesen a honismeret mint fogalom és mint tevékenység nem a most 50 esztendős folyóirat létrejöttével került a köztudatba, búvópatakként, vagy nyílt vízfolyásként, megnevezve vagy ráutalóan évszázadok óta létezett. Hiszen már „honfoglaló népünk számára is természetesnek számított, hogy töviről hegyire megismerjék a földet, ahol megtelepedtek, a tájat csakúgy, mint az itt talált embereket és emberi alkotásokat.

Hepehupa 2002-es indulását hosszas, évekig húzódó tervezgetés előzhette meg. Zilahi értelmiségi és politikusi körökben talán Kovács Kuruc János történelemtanár, helytörténész szorgalmazta legtöbbször egy művelődési lap elindítását. Lelkesedését, ügybuzgalmát elmondása szerint az 1999-ben megjelent és a zilahi Color Print nyomdában nyomtatott Szilágysági magyarok kismonográfia-gyűjtemény sikere is táplálta. E kiadvány munkálatainak koordinálása, a nyomdatulajdonos Major Istvánnal kialakult barátsága, valamint az egyes szerzőkkel folytatott beszélgetések közben születhetett meg a gondolat, hogy Szilágyságban is életképes maradna egy művelődési lap, hiszen ez a tájegység is rendelkezik azokkal az írástudókkal, akik terjedelmesebb honismereti vagy irodalmi írásaikkal folyamatosan el tudnák látni a betűre éhes magyar olvasóközönséget.

Szervátiusz Tibor két vésőmozdulat között arra lett figyelmes, hogy az arra utazók megálltak csöndben figyelni a munkálkodást, a koppanásokat, a csengés hangját, és közülük egyre többen mondták tovább, hogy mi készül Farkaslakán. Mint megfogalmazta: „hamar elterjedt a hír, hogy Tamásinak faragunk emlékművet. Egyre többen jöttek hozzánk munka közben, sokan egy-egy lehullott kődarabot is elvittek emlékbe.” Így vált közkinccsé, a szó legszorosabb értelmében folklórrá a szobor.

A gyermek életében az apja akkor jelent meg, amikor hazajött a háborúból. Előtte az anyjával élt. Sokszor volt bezárva egyedül, és akkor mindig a szomszéd házának frontját bámulta, amit szép angyalfigurák díszítettek.

„Legyen előtted mindig az út” – mondja az ír áldás, ami igen találó a túrázóra. Jó közösségbe tartozni, együtt elindulni, felfedezni új és újabb célpontokat. A mi esetünkben a kerékpározás célja nem csupán a közös mozgás, hanem igyekszünk felfedezni a táj szépsége mellett különböző történelmi és kulturális értékeket is.

A Szilágy megyei magyar közösség mindig is tisztelettel adózott a nemzeti kultúra, irodalom és történelem nagyjai előtt. Megbecsülésük jeleként az elmúlt bő három évtized során emlékművet állítottak a Báthoryaknak, Wesselényi Miklósnak, Ady Endrének, Arany Jánosnak, Petőfi Sándornak, legutóbb pedig Szikszai Lajosnak, aki Zilah régi központját és kórházát is építette. Eme illusztris társasághoz most Petri Mór is csatlakozott.

Petri Mór meglátásom szerint jó történész volt, aki ismerte a történetírás szabályait. Utalhatunk itt nagy munkájának előkészületeire, az adat- és anyaggyűjtésre. Erről a következőket vallotta: „Hány levéltárt kutattam át? Ezeknek csak puszta fölsorolása lapokra terjedne. Csak általánosságban jegyzem meg, hogy beutaztam az egész vármegyét: egyházak, községek, magánosok levéltárait, ahol bármi csekély anyag kecsegtetett, valamennyit átkutattam, mint szintén felkerestem a vármegye határain kívül lévő mindama levéltárakat, amelyekben csak valami adatot véltem fölfedezhetni”.

Bejárta a megye mindegyik hely­ségét, rögzítette az ott talált adatokat, emellett pedig átfogó levéltári kutatómunkát végzett. Heteket töltött Kuun Géza marosnémeti levéltárának átkutatásával, a leleszi premontrei konvent gazdag archívuma szintén értékes adatokkal szolgált, Kolozsvárott pedig a hasonlóképpen gazdag Wesselényi- és Bánffy-levéltár anyagában kutathatott. Természetesen a Szilágyság két történeti vármegyéjének régi iratanyagát is hasznosította, emellett pedig a szomszédos vármegyék régi levéltáraiba is betekintett. 

Brassóban 1921. november 13-án harminc erdélyi magyar énekkar képviselője kimondta a Romániai Magyar Dalosszövetség megalakulását. A dalosszövetség létrehozására azért volt szükség, mert Trianon után az erdélyi kórusok elszakadtak a Budapesten székelő Magyar Dalosok Országos Szövetségétől. A szövetség megalapítását idős Szemlér Ferenc, a Brassói Magyar Dalárda elnöke és Szabó Béni alelnök, parlamenti képviselő kezdeményezte. Tisztában voltak azzal, hogy össze kell fogniuk annak érdekében, hogy az erdélyi kórusmozgalom továbbra is jelentős szerepet képviseljen az ország művelődési életében.