Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A dr. Kós Károly-alapítvány

„A néphagyományok feltárása egyáltalán nem szűk szakmai ügy. Fontos feltétele ez a nemzeti, illetve nemzetiségi önismeretnek, létezésnek, az emberiség közös kulturális kincsestárához való méltó hozzájárulásnak.”

Dr. Kós Károly néprajzkutató fentebb idézett gondolata ébresztett rá, hogy mindannyiunknak kötelessége cselekedni a népi műveltség ápolása és továbbörökítése érdekében. Hiszen a hovatartozásunk tisztázása a múlt–jelen–jövő folyamatában, illetve a földrajzi-táji környezetben erősíti identitásunkat, a nemzettudatot, a szülőföldhöz való ragaszkodást, megmaradásunkat. Dr. Kós Károlynak egész élete és tudományos munkássága ezt példázza.




Sztánai filmszemle, 2015

Szakemberek és szellemi örökösök biztatására a népélet, a hagyománytisztelet, a népszokások, a népi műveltség gondozására és értékeinek tudatosítására, továbbadására alapítványt hoztunk létre és működtetünk abban a szellemben, amely “Erdély legnagyobb néprajztudósának” (ahogyan Balassa Iván nevezte) munkásságára jellemző. A Budapesten bejegyzett Dr. Kós Károly Néprajztudós Alapítvány céljai között szerepel a tudományos-kulturális tevékenység, ismeretterjesztés, oktatás és nevelés, képességfejlesztés. Célja az is, hogy tisztázza az építőművész–szépíró–grafikus Kós Károly és az etnográfus–szakíró–néprajzi grafikus Dr. Kós Károly közötti apa–fia kapcsolatot, ugyanis már életük során gyakran előfordult, hogy összemosták neveiket, tevékenységüket, írásaikat.

A néprajzi tárgyú foglalkozás iránti motiváció felkeltését már az általános iskolák alsó tagozatos korú gyermekeknél célszerű elkezdeni, ezért Dr. Kós Károly által az 1970-es években kezdeményezett népi gyermekjátékok, népi öltözetek gyűjtőpályázatának mintájára meghirdettük az öltöztethető síkfigurák és ruházataik elkészítésének pályázatát. A felső tagozatosok részére pedig egy négyfordulós kutatási levelező versenyt írtunk ki, biztatva őket a környezetükben még fellelhető régi tárgyak rajzban való rögzítésére. A rajzokat kísérő szöveges megjegyzésekből kitűnt, milyen izgatottan és buzgalommal vonták be kutatásaikba és igényelték szüleik, nagyszüleik segítségét.

Dr. Kós Károlynak a Mihez kezdjünk a természetben? című könyve alapján került sor arra a hatnapos néprajzi táborra, melyen 40 dévai és budapesti iskolás vett részt nagy lelkesedéssel. A foglalkozás az ifjúságnak szánt könyv különböző fejezeteinek élvezetes elméleti és gyakorlati feldolgozására épült. A Népélet és néphagyomány című kötet képezte az alapját annak a pályázatnak, melyet az alapítvány néprajzi kutató- és gyűjtőmunkára sarkallva írt ki egyetemi hallgatók részére, felkeltve és megerősítve a népi műveltség, hagyományok, társas kapcsolatok, szokások, rítusok és rituálék ismeretének és átörökítésének fontosságát. Számos jelentkező küldött értékes tanulmányt, melyet a néprajztudomány neves művelői bíráltak el: Filep Antal, Balassa M. Iván, valamint Hubert Tibor pedagógus és Nagy Dénes tudomány- és technika-történész, a Dr. Kós Károly Népfőiskola alapító tagja. A budapesti Néprajzi Múzeum patinás épületében nívós előadások hangzottak el többek között a gegesi temetőben fellelt társadalmi differenciálódás nyomairól (Nagy Zsolt), a balatonakali tüzelőberendezésekről (Törő Balázs), a gyergyószárhegyi sírfákról (Portik Gabriella), a hortobágyi pásztoréletről (Jandó Petra), a hajdúsági szőlőművelésről (Nagy Péter Gábor).




A sztánai népismereti filmszemle plakátja

Hol lehet helye a Dr. Kós Károly alkotásaiban megjelenő néprajzi fogalmak, ismeretek továbbadásának az oktatásban? Erre keresve a választ hirdetett meg alapítványunk pályázatot pedagógusok számára A tárgyiasult népi kultúra terjesztése Dr. Kós Károly kutatásai nyomán címmel. Konkrét példákat találtunk arra, hogy Dr. Kós Károly tanulmányai a mindennapi, gyakorlati helyzetekre is érvényesek az értő, befogadó ember számára, erre építve megvalósítható a néprajz tanítása az oktatás különféle szintjein. Az összegyűlt értékes anyagból tanítási segédanyagot állítottunk össze, mely tartalmazza Dr. Kós Károly gondolatait, mezőségi grafikáit, valamint a gyakorló pedagógusok ötleteit, tanítási óravázlatokat, s amely továbbgondolkodásra késztetheti az oktatókat.

Alapítványunk névadójának néprajzi munkássága széles pásztájú, kiterjed a tárgyi, szellemi, társadalmi néprajz valamennyi területére. A Városnéprajzi mozaik Kolozsvárról című dolgozat adta az ötletet arra, hogy gyűjtsük össze azokat a tárgyi emlékeket, melyek az egykori kispesti életvitelhez kötődnek. A helyi önkéntes lelkes gyűjtők nem csak a régi divat szerinti öltözet darabjait, háztartási eszközöket, játékszereket, falvédőket állították ki, hanem többen színesen számoltak be az egykori társasági élet szokásairól, a rokoni kapcsolatrendszerről, a családon belüli munkamegosztásról úgy, ahogy elődeiktől hallották. A két hétig nyitva tartó kiállításnak a kispesti Wekerle-telepi idősek otthona adott helyet. A megnyitó ünnepségen a kerület lakosai – a nagyszülők elhozták unokáikat is –, valamint szociális és kulturális vezetői voltak jelen. Itt kell megemlítenünk, hogy a kerületben évenként megrendezett civil szervezetek számára kiírt gulyásfőző versenyen azzal tűnt ki alapítványunk, hogy az etnográfus kutatásaira támaszkodva olyan néprajzi kiállítással mutatkoztunk be, amely az étel elkészítésének nemcsak módját, hanem hajdani eszközeit, s a hozzá kapcsolódó szokásokat is bemutatta.

Dr. Kós Károly munkásságának jelentős részét képezik néprajzi grafikái. Írásait rendszeresen kísérik a rajzok. Azonban a szemléletes rajzok nem öncélúak, nem kimondottan képzőművészeti alkotások (bár a recenzorok kiemelik a rajzok művészi értékét is), hanem az adatrögzítés elengedhetetlen követelménye, fontos kiegészítő része a teljes értékű néprajzi írásnak és tudományos értelmezésnek. Ugyanis etnográfus rajzolóként már eleve azt rajzolta le, amit meg is értett, kiemelte abból azt, amit fontosnak tartott: “lerajzolni csak azt tudtam, aminek már tisztában voltam előállítása, használata, alkalmazása okával-módjával, értelmével. Mert engem elsősorban nem a felületi látvány, hanem a mögötte levő hagyományos közösségben élő ember gondolkodása, tevékenysége érdekelt”.

Dr. Kós Károly néprajzi grafikáiból kiállításra való anyag állt össze, amely az 1980-as székelyudvarhelyi „ősbemutató” után Koós Zoltán – dr. Kós Károly fia – kezdeményezésére 2000-ben új, attraktív köntösben újraéledt, és több mint 30 kiállítóterem látogatói csodálhatták meg Budapesten, Hajdúböszörményben, Kolozsváron, Szovátán, Keszthelyen, Érden és sok más településen. A közeljövőben a Mura vidéki Lendvára várják a néprajzi grafikákat. A létrehozók, támogatók között az alapítvány is ott található, s együtt örül a kiállítás sikerének a grafikák kezelőjével, gondozójával.




Néprajzi tanácskozás a Dr. Kós Károly-alapítvány szervezésében

A magyar (s különösen az erdélyi) néprajzi szakirodalomban meghatározott helyet foglalnak el Dr. Kós Károly tudományos dolgozatai, tanulmányai, cikkei. A néprajzkutató életében az elmúlt évszázad második felében mérföldkőnek számító önálló könyveinek sorozata jelent meg, kezdeményezője és szerkesztője volt azon szerzőtársakkal megírt köteteknek, melyek a Szilágyság, a Kászonok, a gyimesi csángók, a Küküllő mente, Torockó népművészetét hivatott az olvasók elé tárni. Kutatási területe – mely átfogja Észak-Moldvától a Zala vidékig terjedő földrajzi övezetet – elsősorban Erdélyre összpontosul. Összehasonlító módszerrel elemzi írásaiban az egyes néprajzi tájak letűnt népéletét, a település-szerkezeten, a telek kialakulásán keresztül a hagyományos népi építkezést, földművelést, állattartást, népi mesterségeket, viseleteket, népszokásokat, árucserét s a tájban élő ember népművészetére jellemző sajátosságokat. Az íróasztal fiókban hátrahagyott etnográfiai tanulmányoknak Néprajz és muzeológia címmel 2011-ben történő megjelentetéséhez hathatós segítséget nyújtott a Dr. Kós Károlyról elnevezett alapítvány. A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság előadótermében Tötszegi Tekla és Pozsony Ferenc egyetemi előadótanárok méltatták a kötetet, Sztánán pedig a hagyományos farsang vagy a népismereti filmszemle alkalmával Szabó Zsolt egyetemi előadótanár ismertette a Kriterion könyvkiadónál megjelent kiadványt. Ilyen értelemben szervezte meg alapítványunk Budapesten a Magyar Rádió Márványtermében A média szerepe a népismeret, néphagyományok terjesztésében elnevezésű Kriterion- könyvbemutatót.

Elismerést arattak azok a vetített képes előadások, kiállítások, melyek a budapesti Wekerle-telepi Társaskörben, a Kispesti Kaszinóban, helyi vagy országos TV-adásban kaptak lehetőséget, vagy amelyeket Székesfehérváron vagy Csákváron a Geszner-malom épületében szerveztünk, illetve meghívottként előadást tartottunk az akadémikus Dr. Kós Károly életútjáról és tudományos munkásságáról.

Az alapítvány szorgalmazza Dr. Kós Károly örökül hagyott írásainak és grafikáinak további kutatását az EME kolozsvári fiókjában.

Kiemelkedő alkotói közreműködéssel valósult meg A nagy fa árnyékában című dokumentumfilm. Somogyvári Rudolf filmproducer-rendezővel Dr. Kós Károly kiadatlan kéziratban levő önéletírását filmesítettük meg, bejárva azokat a helyszíneket, amelyek a néprajzkutató életének főbb állomásai voltak, megszólaltatva azokat, akikkel tudományos tevékenysége, közéleti szerepvállalása során munkakapcsolatba került. A filmnek elsöprő sikere volt, a lakitelki, szolnoki, szombathelyi filmfesztiválokon a dokumentumfilm kategória első díjasa lett, TV-adások tűzték műsorra. Alapítványunk is több alkalommal vetítette a különféle rendezvények kapcsán.

Alapítványunk felismerte a néprajzi filmek bemutatásának hiányát, azt, hogy bár napjainkban is készítenek ilyen tárgyú alkotásokat, nincs meg az a lehetőség, ahol ezeket le lehetne vetíteni az érdeklődő nézők előtt. Ebből a meggondolásból a Dr. Kós Károly által szerkesztett, 1976-ban útjára bocsátott Népismereti Dolgozatok című, a népi életmódot bemutató néprajzi gyűjtők írásait tartalmazó, fórumnak szánt kiadványsorozat ötletére alapozva szerveztük meg a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, azzal a kifejezett szándékkal, hogy a Kárpát-medence filmeseinek és néprajzos szakembereinek összefogásából létrehozott mozgóképi alkotásoknak legyen alkalma az igényes szakmai megmérettetésre, munkájuk megismertetésére. Eddig az első (2014-ben) és a második (2015-ben) szemlére került sor Dr. Kós Károly születésének helyén és napján: Sztánán, augusztus 31. körüli időpontban. A két alkalomra közel 100 film érkezett Magyarországról, Erdélyből, Felvidékről, Vajdaságból, Mura vidékről, Kárpátaljáról a pályázati kiírás szerinti tárgyi néprajz, szellemi néprajz, portré és élő néprajz kategóriákba. A beérkezett nagyszámú alkotás előzsűrizést igényelt, ahol a szakmai bírálók (Somogyvári Rudolf filmrendező, Koltay Erika néprajzkutató, Nagy Dénes tudomány- és technikatörténész) mellett a közönségszavazat is döntött. A sztánai zsűri elnöki tisztét felkérésünkre Gulyás Gyula érdemes művész, filmrendező vállalta el, tagok voltak Tötszegi Tekla etnográfus, Somogyvári Rudolf filmrendező, Papp Hunor lelkész és Kós Béla pszichológus, az alapítvány kuratóriumának elnöke. A várt siker nem maradt el, a népi értékeket bemutató csodálatos filmek díjazásban részesültek. Minderről az írott és elektronikus sajtó kimerítően beszámolt az olvasóknak, nézőknek. A visszajelzések arra biztatják alapítványunkat, hogy kitartással folytassuk tovább ezt a küldetést.

A Dr. Kós Károly Néprajztudós Alapítvány tevékenysége nyilvánvalóan nem lehetne sikeres, ha nem kapná meg a kellő erkölcsi és anyagi támogatást. A segítséget nem csupán a civil szervezetek számára kiírt pályázatok jelentették, hanem az önkéntesek munkái, a rokonszenvező gazdasági vállalkozások önzetlen felajánlásai, amit jószívvel fogadunk és ismételten megköszönünk.

„A műveltség az embernek a természeti és társadalmi környezetével, az ebben való léte kérdéseivel szembeni állásfoglalásának, magatartásának, viselkedésének rendszere, amely az ember által létrehozott anyagi, társadalmi és szellemi értékek együttesében mutatkozik meg” – alapítványunk névadójának gondolatával azonosulva törekszünk kitűzött céljaink megvalósítása felé.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Szentlászló kórustalálkozó

A hely és az alkalom történelmi fontosságát jó mesterünk, karnagyunk, Guttman Mihály néhai zenetanár így fogalmazta meg a 20. Szent László-napi kórustalálkozó alkalmával, 2010-ben: „… Urunk segedelmével, bátran megvallva hitünket, vállalva nemzeti hovatartozásunkat, erdélyi viszonylatban a legnagyobb seregszemléje az élő kórusoknak, akik a Kárpát-medence minden sarkából legalább egyszer eljönnek, hogy Szent László királyunk napján, a kóruszene ünnepén, június hónap utolsó szombatján, Tordaszentlászlón ünnepeljenek. Ez lett a mi kalotaszegi Mekkánk, lassan-lassan zarándokhelyünk.”

A történelemkör tagjai 1982 őszén dolgozataikat Bukarestben is bemutatták. Vendéglátónk Demény Lajos, a Nicolae Iorga történeti intézet nemzetiségi osztályának a vezetője volt, aki október 14-én házigazdaként fogadott bennünket a Petőfi Sándor Művelődési ház rendezvényén. A történelemkör diákjainak az előadásairól az Ifjúmunkás azt írta: „Az esemény, amely ennek a levélnek a megírására késztet, október 14-én zajlott le Bukarestben, amikor is a Petőfi Sándor Művelődési Ház vendégül látta a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Líceum történelemkörének tagjait.

A Magyar Művészeti Akadémia felkérésére kismonográfiát írok Pomogáts Béláról. Címe: Otthon mindenütt a magyar „szigettengereken”. Alcíme: Pomogáts Béla és az „irodalmi nemzet”arculatépítéseEbből szeretnék bemutatni egy részletet, abban a reményben, hogy e szíven ütően pontos fogalmi ikerpár – otthonosság és illetékesség – hozzásegít a 85. életévét októberben töltő szerző száznál több kötetet számláló életművének értelmezéséhez. 

Az 1978–79-es tanévtől kezdődően oktattam a Salamon Ernő-középiskolában. Itt – mint korábbi munkahelyemen, Gyergyóremetén – kötelességemnek tartottam a magyar múlt reális oktatását, főleg a szülőföld történetének a megismertetését. Mivel a korabeli oktatási programok nem tették lehetővé a magyar történelem széleskörű, részletes tanítását, elhatároztam a történelemkör létrehozását. 

Voltak persze eltérő szakaszai a szervezet életének, hiszen az első negyven éve – 1949-től 1989-ig – úgy telt, hogy a csehszlovákiai magyarság mindenese volt. Egyszerre töltötte be a politikai párt, az érdekérvényesítő, a társadalmi képviselő, az identitásmegőrző és közösségépítő szerepét is, bár tény, hogy amikor létrehozták, más feladatot szántak neki.

P. Buzogány Árpád nem okítani akar, hanem roppant szerénységében, szelíden tetteivel tanít, ahogyan él és dolgozik, ahogyan a régi nagy mesterek tették, vagy teszik neves kutatók ma is. Munkáiban egyetlen arc köszön vissza ránk, de a számtalan kérges tenyér és a sokat tapasztalt emberek szép arcán végig futó ráncok most a tanú rá, hogy ez a becsületes helytállás, a józan gondolkodás tisztánlátására, méltóságteljes tiszteletre és nagy tudásra vall.

Simon Ferenc bécsi esperes-plébános, a Bécsi Magyar Katolikus Egyházközség lelkipásztora

Aki nem beszél nyelveket, annak valóban az, de aki beszél nyelveket, tudja, hogy minden nyelvnek megvan a szépsége. Mi, magyarok nem nézhetünk le senkit sem. Milyen jogon nézek én le bárki mást is? Keresztényként meg pláne a másikat, felebarátomat tisztelnem és szeretnem kell, bármilyen színű a bőre, bármilyen nyelvet beszél. Még ha románul is beszél, akkor is tisztelnem és szeretnem kell, mert ő is a felebarátom, mert olyan, mint én.

Gálfalvi Gábor

Az Alsóboldogfalván élő és ma is aktívan tevékenykedő nyugalmazott iskolaigazgató, néprajzkutató és közíró Gálfalvi Gábor fő kutatási területe az ember és a táj közötti valós életterek kapcsolatának vizsgálata. Ezen belül a méltatlanul feledésbe merülő kismesterségek, a népi építkezés, a tanya- és faluvilág témaköreit felölelő témák érdeklik, ezeken munkálkodik, publikál, mint ahogyan az alábbiakban is ezekről, valamint az ide vezető útról vall. Az ilyen út, hol az ember a valós értékeket és a valós múltat elfogultság nélkül kutatja, hosszú és rögös, ahogy egykoron Bözödi György neves szociográfus is összefoglalta. Ennek szemléletében kérdeztük a fáradhatatlanul kutató írót.

Krüzselyi Erzsébet

A VI. Krüzselyi Erzsébet szavalóverseny kapcsán a „fogyatékos” szó gyógypedagógiai fogalom, jelentéstartalmát az ember testi, idegrendszeri, lelki, cselekvésbeli vagy szociális tulajdonságai területén lehet meghatározni. A nehéz földi életutat megjárt költő, hátrányt szenvedett ember már nem él, nem kell őt vigasztalni, a sajnálat pedig méltatlan egy költőhöz. Művét nem vizsgálhatjuk fogyatékosságainak tükrében. Tudjuk, hogy témavilága zárt, szűk körű.

angi istván

A cél, ami összehozott bennünket, a tisztelgés szándéka. Tisztelegni akarunk Angi István professzor úr (képünkön) 85. születésnapján, méltatni akarjuk eddigi tudományos életpályája gazdag eredményeit mi, akik diákjai voltunk, valamint a kolozsvári Református Tanárképző karon dolgozó kollégák, akik néhány évig abban a kiváltságos helyzetben voltunk, hogy tanártársai is lehettünk a professzor úrnak, mindannyiunk István bácsijának.

Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával.

Mezőkeszü

Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával. 

Mezőkeszü

Lapunk 2017. márciusi számában Életviszonyok egy mezőségi faluban címmel a szerző tömör összefoglalót írt Mezőkeszü 1940-50-es éveiről. Kun Árpád nyugalmazott református lelkész azóta bővítette és újabb adalékokkal egészítette ki a mezőségi falu évtizedekkel ezelőtti életét leíró emlékiratát. Munkájából a mára lényegesen átalakult, sőt eltűntnek is mondható falukép és falusi életvitel rajzolódik ki, szerkesztőségünk ezért tartotta indokoltnak az írás folytatásos közlését, a már megjelent részek kihagyásával. 

Negyedszázad komoly időszaknak számít egy civil szervezet életében, s ez mérleg készítésére kötelez. Dióhéjban szeretném ismertetni egyesületünk legfontosabb tevékenységeit, eredményeit. Már 1992-ben felmerült egy honismereti szövetség megalakításának szükségessége. Még abban az évben tervet állítottam össze helytörténeti és néprajzi kutatómunka megszervezésére, valamint emlékhelyek létesítése és ápolása érdekében.

Tenke

A Tenkei Művelődési és Honismereti Kör és a Bihar megyei község református gyülekezete kilencedik alkalommal rendezte meg május 25-én és 26-án Táj- és Honismereti Konferenciáját. A Fekete-Körös felső folyásának vidéke, ahol tíz-egynéhány Árpád-kori településen csak pár ezer magyar él ma már, igen gazdag hagyományokban, kultúrában, lelkiségben, természeti kincsekben. S erre nem hullhat rá a feledés pora – vélik a találkozósorozat kitartó szervezői.