Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A dr. Kós Károly-alapítvány

„A néphagyományok feltárása egyáltalán nem szűk szakmai ügy. Fontos feltétele ez a nemzeti, illetve nemzetiségi önismeretnek, létezésnek, az emberiség közös kulturális kincsestárához való méltó hozzájárulásnak.”

Dr. Kós Károly néprajzkutató fentebb idézett gondolata ébresztett rá, hogy mindannyiunknak kötelessége cselekedni a népi műveltség ápolása és továbbörökítése érdekében. Hiszen a hovatartozásunk tisztázása a múlt–jelen–jövő folyamatában, illetve a földrajzi-táji környezetben erősíti identitásunkat, a nemzettudatot, a szülőföldhöz való ragaszkodást, megmaradásunkat. Dr. Kós Károlynak egész élete és tudományos munkássága ezt példázza.




Sztánai filmszemle, 2015

Szakemberek és szellemi örökösök biztatására a népélet, a hagyománytisztelet, a népszokások, a népi műveltség gondozására és értékeinek tudatosítására, továbbadására alapítványt hoztunk létre és működtetünk abban a szellemben, amely “Erdély legnagyobb néprajztudósának” (ahogyan Balassa Iván nevezte) munkásságára jellemző. A Budapesten bejegyzett Dr. Kós Károly Néprajztudós Alapítvány céljai között szerepel a tudományos-kulturális tevékenység, ismeretterjesztés, oktatás és nevelés, képességfejlesztés. Célja az is, hogy tisztázza az építőművész–szépíró–grafikus Kós Károly és az etnográfus–szakíró–néprajzi grafikus Dr. Kós Károly közötti apa–fia kapcsolatot, ugyanis már életük során gyakran előfordult, hogy összemosták neveiket, tevékenységüket, írásaikat.

A néprajzi tárgyú foglalkozás iránti motiváció felkeltését már az általános iskolák alsó tagozatos korú gyermekeknél célszerű elkezdeni, ezért Dr. Kós Károly által az 1970-es években kezdeményezett népi gyermekjátékok, népi öltözetek gyűjtőpályázatának mintájára meghirdettük az öltöztethető síkfigurák és ruházataik elkészítésének pályázatát. A felső tagozatosok részére pedig egy négyfordulós kutatási levelező versenyt írtunk ki, biztatva őket a környezetükben még fellelhető régi tárgyak rajzban való rögzítésére. A rajzokat kísérő szöveges megjegyzésekből kitűnt, milyen izgatottan és buzgalommal vonták be kutatásaikba és igényelték szüleik, nagyszüleik segítségét.

Dr. Kós Károlynak a Mihez kezdjünk a természetben? című könyve alapján került sor arra a hatnapos néprajzi táborra, melyen 40 dévai és budapesti iskolás vett részt nagy lelkesedéssel. A foglalkozás az ifjúságnak szánt könyv különböző fejezeteinek élvezetes elméleti és gyakorlati feldolgozására épült. A Népélet és néphagyomány című kötet képezte az alapját annak a pályázatnak, melyet az alapítvány néprajzi kutató- és gyűjtőmunkára sarkallva írt ki egyetemi hallgatók részére, felkeltve és megerősítve a népi műveltség, hagyományok, társas kapcsolatok, szokások, rítusok és rituálék ismeretének és átörökítésének fontosságát. Számos jelentkező küldött értékes tanulmányt, melyet a néprajztudomány neves művelői bíráltak el: Filep Antal, Balassa M. Iván, valamint Hubert Tibor pedagógus és Nagy Dénes tudomány- és technika-történész, a Dr. Kós Károly Népfőiskola alapító tagja. A budapesti Néprajzi Múzeum patinás épületében nívós előadások hangzottak el többek között a gegesi temetőben fellelt társadalmi differenciálódás nyomairól (Nagy Zsolt), a balatonakali tüzelőberendezésekről (Törő Balázs), a gyergyószárhegyi sírfákról (Portik Gabriella), a hortobágyi pásztoréletről (Jandó Petra), a hajdúsági szőlőművelésről (Nagy Péter Gábor).




A sztánai népismereti filmszemle plakátja

Hol lehet helye a Dr. Kós Károly alkotásaiban megjelenő néprajzi fogalmak, ismeretek továbbadásának az oktatásban? Erre keresve a választ hirdetett meg alapítványunk pályázatot pedagógusok számára A tárgyiasult népi kultúra terjesztése Dr. Kós Károly kutatásai nyomán címmel. Konkrét példákat találtunk arra, hogy Dr. Kós Károly tanulmányai a mindennapi, gyakorlati helyzetekre is érvényesek az értő, befogadó ember számára, erre építve megvalósítható a néprajz tanítása az oktatás különféle szintjein. Az összegyűlt értékes anyagból tanítási segédanyagot állítottunk össze, mely tartalmazza Dr. Kós Károly gondolatait, mezőségi grafikáit, valamint a gyakorló pedagógusok ötleteit, tanítási óravázlatokat, s amely továbbgondolkodásra késztetheti az oktatókat.

Alapítványunk névadójának néprajzi munkássága széles pásztájú, kiterjed a tárgyi, szellemi, társadalmi néprajz valamennyi területére. A Városnéprajzi mozaik Kolozsvárról című dolgozat adta az ötletet arra, hogy gyűjtsük össze azokat a tárgyi emlékeket, melyek az egykori kispesti életvitelhez kötődnek. A helyi önkéntes lelkes gyűjtők nem csak a régi divat szerinti öltözet darabjait, háztartási eszközöket, játékszereket, falvédőket állították ki, hanem többen színesen számoltak be az egykori társasági élet szokásairól, a rokoni kapcsolatrendszerről, a családon belüli munkamegosztásról úgy, ahogy elődeiktől hallották. A két hétig nyitva tartó kiállításnak a kispesti Wekerle-telepi idősek otthona adott helyet. A megnyitó ünnepségen a kerület lakosai – a nagyszülők elhozták unokáikat is –, valamint szociális és kulturális vezetői voltak jelen. Itt kell megemlítenünk, hogy a kerületben évenként megrendezett civil szervezetek számára kiírt gulyásfőző versenyen azzal tűnt ki alapítványunk, hogy az etnográfus kutatásaira támaszkodva olyan néprajzi kiállítással mutatkoztunk be, amely az étel elkészítésének nemcsak módját, hanem hajdani eszközeit, s a hozzá kapcsolódó szokásokat is bemutatta.

Dr. Kós Károly munkásságának jelentős részét képezik néprajzi grafikái. Írásait rendszeresen kísérik a rajzok. Azonban a szemléletes rajzok nem öncélúak, nem kimondottan képzőművészeti alkotások (bár a recenzorok kiemelik a rajzok művészi értékét is), hanem az adatrögzítés elengedhetetlen követelménye, fontos kiegészítő része a teljes értékű néprajzi írásnak és tudományos értelmezésnek. Ugyanis etnográfus rajzolóként már eleve azt rajzolta le, amit meg is értett, kiemelte abból azt, amit fontosnak tartott: “lerajzolni csak azt tudtam, aminek már tisztában voltam előállítása, használata, alkalmazása okával-módjával, értelmével. Mert engem elsősorban nem a felületi látvány, hanem a mögötte levő hagyományos közösségben élő ember gondolkodása, tevékenysége érdekelt”.

Dr. Kós Károly néprajzi grafikáiból kiállításra való anyag állt össze, amely az 1980-as székelyudvarhelyi „ősbemutató” után Koós Zoltán – dr. Kós Károly fia – kezdeményezésére 2000-ben új, attraktív köntösben újraéledt, és több mint 30 kiállítóterem látogatói csodálhatták meg Budapesten, Hajdúböszörményben, Kolozsváron, Szovátán, Keszthelyen, Érden és sok más településen. A közeljövőben a Mura vidéki Lendvára várják a néprajzi grafikákat. A létrehozók, támogatók között az alapítvány is ott található, s együtt örül a kiállítás sikerének a grafikák kezelőjével, gondozójával.




Néprajzi tanácskozás a Dr. Kós Károly-alapítvány szervezésében

A magyar (s különösen az erdélyi) néprajzi szakirodalomban meghatározott helyet foglalnak el Dr. Kós Károly tudományos dolgozatai, tanulmányai, cikkei. A néprajzkutató életében az elmúlt évszázad második felében mérföldkőnek számító önálló könyveinek sorozata jelent meg, kezdeményezője és szerkesztője volt azon szerzőtársakkal megírt köteteknek, melyek a Szilágyság, a Kászonok, a gyimesi csángók, a Küküllő mente, Torockó népművészetét hivatott az olvasók elé tárni. Kutatási területe – mely átfogja Észak-Moldvától a Zala vidékig terjedő földrajzi övezetet – elsősorban Erdélyre összpontosul. Összehasonlító módszerrel elemzi írásaiban az egyes néprajzi tájak letűnt népéletét, a település-szerkezeten, a telek kialakulásán keresztül a hagyományos népi építkezést, földművelést, állattartást, népi mesterségeket, viseleteket, népszokásokat, árucserét s a tájban élő ember népművészetére jellemző sajátosságokat. Az íróasztal fiókban hátrahagyott etnográfiai tanulmányoknak Néprajz és muzeológia címmel 2011-ben történő megjelentetéséhez hathatós segítséget nyújtott a Dr. Kós Károlyról elnevezett alapítvány. A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság előadótermében Tötszegi Tekla és Pozsony Ferenc egyetemi előadótanárok méltatták a kötetet, Sztánán pedig a hagyományos farsang vagy a népismereti filmszemle alkalmával Szabó Zsolt egyetemi előadótanár ismertette a Kriterion könyvkiadónál megjelent kiadványt. Ilyen értelemben szervezte meg alapítványunk Budapesten a Magyar Rádió Márványtermében A média szerepe a népismeret, néphagyományok terjesztésében elnevezésű Kriterion- könyvbemutatót.

Elismerést arattak azok a vetített képes előadások, kiállítások, melyek a budapesti Wekerle-telepi Társaskörben, a Kispesti Kaszinóban, helyi vagy országos TV-adásban kaptak lehetőséget, vagy amelyeket Székesfehérváron vagy Csákváron a Geszner-malom épületében szerveztünk, illetve meghívottként előadást tartottunk az akadémikus Dr. Kós Károly életútjáról és tudományos munkásságáról.

Az alapítvány szorgalmazza Dr. Kós Károly örökül hagyott írásainak és grafikáinak további kutatását az EME kolozsvári fiókjában.

Kiemelkedő alkotói közreműködéssel valósult meg A nagy fa árnyékában című dokumentumfilm. Somogyvári Rudolf filmproducer-rendezővel Dr. Kós Károly kiadatlan kéziratban levő önéletírását filmesítettük meg, bejárva azokat a helyszíneket, amelyek a néprajzkutató életének főbb állomásai voltak, megszólaltatva azokat, akikkel tudományos tevékenysége, közéleti szerepvállalása során munkakapcsolatba került. A filmnek elsöprő sikere volt, a lakitelki, szolnoki, szombathelyi filmfesztiválokon a dokumentumfilm kategória első díjasa lett, TV-adások tűzték műsorra. Alapítványunk is több alkalommal vetítette a különféle rendezvények kapcsán.

Alapítványunk felismerte a néprajzi filmek bemutatásának hiányát, azt, hogy bár napjainkban is készítenek ilyen tárgyú alkotásokat, nincs meg az a lehetőség, ahol ezeket le lehetne vetíteni az érdeklődő nézők előtt. Ebből a meggondolásból a Dr. Kós Károly által szerkesztett, 1976-ban útjára bocsátott Népismereti Dolgozatok című, a népi életmódot bemutató néprajzi gyűjtők írásait tartalmazó, fórumnak szánt kiadványsorozat ötletére alapozva szerveztük meg a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, azzal a kifejezett szándékkal, hogy a Kárpát-medence filmeseinek és néprajzos szakembereinek összefogásából létrehozott mozgóképi alkotásoknak legyen alkalma az igényes szakmai megmérettetésre, munkájuk megismertetésére. Eddig az első (2014-ben) és a második (2015-ben) szemlére került sor Dr. Kós Károly születésének helyén és napján: Sztánán, augusztus 31. körüli időpontban. A két alkalomra közel 100 film érkezett Magyarországról, Erdélyből, Felvidékről, Vajdaságból, Mura vidékről, Kárpátaljáról a pályázati kiírás szerinti tárgyi néprajz, szellemi néprajz, portré és élő néprajz kategóriákba. A beérkezett nagyszámú alkotás előzsűrizést igényelt, ahol a szakmai bírálók (Somogyvári Rudolf filmrendező, Koltay Erika néprajzkutató, Nagy Dénes tudomány- és technikatörténész) mellett a közönségszavazat is döntött. A sztánai zsűri elnöki tisztét felkérésünkre Gulyás Gyula érdemes művész, filmrendező vállalta el, tagok voltak Tötszegi Tekla etnográfus, Somogyvári Rudolf filmrendező, Papp Hunor lelkész és Kós Béla pszichológus, az alapítvány kuratóriumának elnöke. A várt siker nem maradt el, a népi értékeket bemutató csodálatos filmek díjazásban részesültek. Minderről az írott és elektronikus sajtó kimerítően beszámolt az olvasóknak, nézőknek. A visszajelzések arra biztatják alapítványunkat, hogy kitartással folytassuk tovább ezt a küldetést.

A Dr. Kós Károly Néprajztudós Alapítvány tevékenysége nyilvánvalóan nem lehetne sikeres, ha nem kapná meg a kellő erkölcsi és anyagi támogatást. A segítséget nem csupán a civil szervezetek számára kiírt pályázatok jelentették, hanem az önkéntesek munkái, a rokonszenvező gazdasági vállalkozások önzetlen felajánlásai, amit jószívvel fogadunk és ismételten megköszönünk.

„A műveltség az embernek a természeti és társadalmi környezetével, az ebben való léte kérdéseivel szembeni állásfoglalásának, magatartásának, viselkedésének rendszere, amely az ember által létrehozott anyagi, társadalmi és szellemi értékek együttesében mutatkozik meg” – alapítványunk névadójának gondolatával azonosulva törekszünk kitűzött céljaink megvalósítása felé.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Albert Mátyás

... ha jól belegondolok, már gyerekkoromban érződött a kultúrához, a művelődéshez ragaszkodás. A magyar identitás megőrzése és az itthon, a szülőföldön maradás ösztönzése is már serdülőkoromban jelentkezett, ami azután csak egyre jobban erősödött. Talán így kell születni, ez belülről jön, ezek mind erős és öntudatos belső érzések, amelyek később csiszolódnak, és a mindennapok rávilágítanak, rávezetnek arra, hogy tenned kell valami jót, valami maradandót.

Vannak csaták, amelyeket elveszítünk. Rájöttem. Ma bejöttem az irodába, és látom, hogy egyik kolléganőm fia ott ül az egyik széken. Hatalmas mosollyal ráköszönök a kis Danra, és ahogy a spanyol mondja, „no me paró bola”, rám sem hederített. Ha a felnőtt és az okostelefon küzd a gyermek figyelméért, abból mi ritkán kerülünk ki győztesen. Komolyra fordítva a szót, szeretnék kicsit foglalkozni azzal, hogy Latin-Amerikában hogyan fest az anya, apa és a gyermek kapcsolata, valamint azzal, hogy mi mindent képesek egymásért megtenni.

Honduras nem az az ország, amelyet ha valakinek megemlítesz, akkor rögtön tudja, hogy miről beszélsz. Ami földrajzi elhelyezkedését illeti, legyünk őszinték, legtöbbünknek kell egy kis segítség, hogy megtalálja a térképen. És ha már itt tartunk, akkor elárulom, hogy vannak olyanok, akik nemhogy az ország, de még a térség létezéséről sem tudnak. És ha földrajzi elhelyezkedését homály fedi, akkor nyugodtan kijelenthetem, hogy kultúrájának sajátosságai még kevesebbé ismeretesek.

A Partiumi Honismereti Konferenciák társaságunk legmagasabb fóruma. Ekkor mutatjuk be tagtársaink kutatási eredményeit, amelyeket igyekszünk közzé tenni mindenki számára. Ugyanekkor adjuk át a Fényes Elek-díjakat és más kitüntetéseket. Ekkor tartjuk a közgyűlésünket is, amelyen fontos határozatokat hozunk. Gyakorlatilag ekkor találkozunk egymással, Szatmárnémetitől Temesvárig, Budapesttől Kolozsvárig. Nem véletlenül mondtam Budapestet, mert nyolc tagunk van Magyarországról. Eddig 24 konferenciát szerveztünk: igyekeztünk mindig más helységben megszervezni, elsősorban ott, ahol sikerült segítséget kapni, a helyi önkormányzatoktól, az egyházaktól. És természetesen a helyi tagtársaink hathatós segítségével. Ugyanakkor igyekeztünk bevonni az illető terület szakembereit is. Ekkor találkoznak a jó barátok, elbeszélgetünk, mint egy nagy családban. Remélem, így érez mindenki.

A Benedek Elek Emlékév legkiemelkedőbb rendezvénye szeptember 30-én Baróton és Kisbaconban volt: Erdővidék központ­jában Elek apó szobrát avatták fel, szü­lőfalujában pedig az emlékház ötven éves fennállását ünnepelték. 2019 hár­mas évforduló okán vált Benedek Elek Emlékévvé: 160 éve született, 90 éve halt meg a nagy mesemondó, lapszerkesztő és kiváló publicista, az általa épített Ma­ri-lak pedig, hol élete utolsó éveit élte, félszáz esztendeje vált múzeummá és zarándokhellyé.

Újra meg újra olvasom a levelét Kedves öcsém, s nem akarok hinni a szemem­nek: minden szavából meleg szeretet árad felém. Ezt a szeretetet könyveim­nek köszönhetem, melyeknek ön gyer­mekkorától mind e mai napokig hű olvasója. Az én szívemről szakadt szü­lötteimnek, melyek megtalálták az utat az ön szívéhez.

Imreh István születésének 100. évfor­dulójára több intézmény és több rokon tudományterület képviselői együtt em­lékeztek szeptember 12–13-án az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Kolozsvári Aka­démiai Bizottság Történelemtudomá­nyi Szakbizottsága, a BBTE Történelem és Filozófia Karának Magyar Történeti Intézete és az MTA BTK Történettudo­mányi Intézete közös szervezésében Kolozsváron megrendezett konferenci­án. Ez is mutatja, hogy mind az erdélyi magyar, mind a magyarországi tudo­mányosság képviselői magukénak érzik a hagyatékát.

Dávid Ferenc szobor, Kolozsvár

Megtörténhet, hogy „a Dávid Fe­renc-szobor”-ként fog bevonulni a törté­nelembe az az egész alakos műalkotás, amelyet augusztus 17-én ünnepélyes keretek között avattak fel Kolozsvár belvárosában. Az unitárius templom és a János Zsigmond Unitárius Kollégi­um, a püspöki hivatal között létrehozott kis téren álló bronzszobor különleges­sége, hogy az első egész alakos Dá­vid Ferenc-szobor, ami valaha készült. És mivel az unitáriusok vallásalapító püspökéről (1520 körül–1579) nem ma­radt fenn hiteles képi ábrázolás, nem ki­zárt, hogy sokaknak ez a kép ragad meg róla a retináján.

Hawaii hallatán a legtöbb emberben fel sem merül, hogy néhány száz magyar ajkú honfitársunk éli ott mindennapjait, valamint háromezerre tehető azoknak a személyeknek a száma, akik magyar származásúnak vallják magukat. A kivándorló emberek egy része el­zárkózik a többi magyartól, de szeren­csére akadnak olyan elszánt személyek, akik igyekeznek identitásukat megőriz­ni. Ezek a Hawaiin élő magyarok, több ezer kilométernyire az anyaországtól, a tőlük telhető módon ápolják hagyo­mányainkat, ünneplik nemzeti ünne­peinket.

securitate beszervezés

A megfigyelt történelemkörről a nevemre kiállított I 72467-es számú szekus dosszié főleg kutatói tevékenységem megfigyelésére vonatkozott. Ennek ellenére számos adatot, dokumentumértékű feljegyzést tartalmaz oktató-nevelői tevékenységemre, főleg pedig az általam vezetett történelemkör tevékenységének a megfigyelésére vonatkozóan. A jelentősebb feljegyzések a következők.

Szentlászló kórustalálkozó

A hely és az alkalom történelmi fontosságát jó mesterünk, karnagyunk, Guttman Mihály néhai zenetanár így fogalmazta meg a 20. Szent László-napi kórustalálkozó alkalmával, 2010-ben: „… Urunk segedelmével, bátran megvallva hitünket, vállalva nemzeti hovatartozásunkat, erdélyi viszonylatban a legnagyobb seregszemléje az élő kórusoknak, akik a Kárpát-medence minden sarkából legalább egyszer eljönnek, hogy Szent László királyunk napján, a kóruszene ünnepén, június hónap utolsó szombatján, Tordaszentlászlón ünnepeljenek. Ez lett a mi kalotaszegi Mekkánk, lassan-lassan zarándokhelyünk.”

A történelemkör tagjai 1982 őszén dolgozataikat Bukarestben is bemutatták. Vendéglátónk Demény Lajos, a Nicolae Iorga történeti intézet nemzetiségi osztályának a vezetője volt, aki október 14-én házigazdaként fogadott bennünket a Petőfi Sándor Művelődési ház rendezvényén. A történelemkör diákjainak az előadásairól az Ifjúmunkás azt írta: „Az esemény, amely ennek a levélnek a megírására késztet, október 14-én zajlott le Bukarestben, amikor is a Petőfi Sándor Művelődési Ház vendégül látta a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Líceum történelemkörének tagjait.

A Magyar Művészeti Akadémia felkérésére kismonográfiát írok Pomogáts Béláról. Címe: Otthon mindenütt a magyar „szigettengereken”. Alcíme: Pomogáts Béla és az „irodalmi nemzet”arculatépítéseEbből szeretnék bemutatni egy részletet, abban a reményben, hogy e szíven ütően pontos fogalmi ikerpár – otthonosság és illetékesség – hozzásegít a 85. életévét októberben töltő szerző száznál több kötetet számláló életművének értelmezéséhez. 

Az 1978–79-es tanévtől kezdődően oktattam a Salamon Ernő-középiskolában. Itt – mint korábbi munkahelyemen, Gyergyóremetén – kötelességemnek tartottam a magyar múlt reális oktatását, főleg a szülőföld történetének a megismertetését. Mivel a korabeli oktatási programok nem tették lehetővé a magyar történelem széleskörű, részletes tanítását, elhatároztam a történelemkör létrehozását. 

Voltak persze eltérő szakaszai a szervezet életének, hiszen az első negyven éve – 1949-től 1989-ig – úgy telt, hogy a csehszlovákiai magyarság mindenese volt. Egyszerre töltötte be a politikai párt, az érdekérvényesítő, a társadalmi képviselő, az identitásmegőrző és közösségépítő szerepét is, bár tény, hogy amikor létrehozták, más feladatot szántak neki.