Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A dr. Kós Károly-alapítvány

„A néphagyományok feltárása egyáltalán nem szűk szakmai ügy. Fontos feltétele ez a nemzeti, illetve nemzetiségi önismeretnek, létezésnek, az emberiség közös kulturális kincsestárához való méltó hozzájárulásnak.”

Dr. Kós Károly néprajzkutató fentebb idézett gondolata ébresztett rá, hogy mindannyiunknak kötelessége cselekedni a népi műveltség ápolása és továbbörökítése érdekében. Hiszen a hovatartozásunk tisztázása a múlt–jelen–jövő folyamatában, illetve a földrajzi-táji környezetben erősíti identitásunkat, a nemzettudatot, a szülőföldhöz való ragaszkodást, megmaradásunkat. Dr. Kós Károlynak egész élete és tudományos munkássága ezt példázza.




Sztánai filmszemle, 2015

Szakemberek és szellemi örökösök biztatására a népélet, a hagyománytisztelet, a népszokások, a népi műveltség gondozására és értékeinek tudatosítására, továbbadására alapítványt hoztunk létre és működtetünk abban a szellemben, amely “Erdély legnagyobb néprajztudósának” (ahogyan Balassa Iván nevezte) munkásságára jellemző. A Budapesten bejegyzett Dr. Kós Károly Néprajztudós Alapítvány céljai között szerepel a tudományos-kulturális tevékenység, ismeretterjesztés, oktatás és nevelés, képességfejlesztés. Célja az is, hogy tisztázza az építőművész–szépíró–grafikus Kós Károly és az etnográfus–szakíró–néprajzi grafikus Dr. Kós Károly közötti apa–fia kapcsolatot, ugyanis már életük során gyakran előfordult, hogy összemosták neveiket, tevékenységüket, írásaikat.

A néprajzi tárgyú foglalkozás iránti motiváció felkeltését már az általános iskolák alsó tagozatos korú gyermekeknél célszerű elkezdeni, ezért Dr. Kós Károly által az 1970-es években kezdeményezett népi gyermekjátékok, népi öltözetek gyűjtőpályázatának mintájára meghirdettük az öltöztethető síkfigurák és ruházataik elkészítésének pályázatát. A felső tagozatosok részére pedig egy négyfordulós kutatási levelező versenyt írtunk ki, biztatva őket a környezetükben még fellelhető régi tárgyak rajzban való rögzítésére. A rajzokat kísérő szöveges megjegyzésekből kitűnt, milyen izgatottan és buzgalommal vonták be kutatásaikba és igényelték szüleik, nagyszüleik segítségét.

Dr. Kós Károlynak a Mihez kezdjünk a természetben? című könyve alapján került sor arra a hatnapos néprajzi táborra, melyen 40 dévai és budapesti iskolás vett részt nagy lelkesedéssel. A foglalkozás az ifjúságnak szánt könyv különböző fejezeteinek élvezetes elméleti és gyakorlati feldolgozására épült. A Népélet és néphagyomány című kötet képezte az alapját annak a pályázatnak, melyet az alapítvány néprajzi kutató- és gyűjtőmunkára sarkallva írt ki egyetemi hallgatók részére, felkeltve és megerősítve a népi műveltség, hagyományok, társas kapcsolatok, szokások, rítusok és rituálék ismeretének és átörökítésének fontosságát. Számos jelentkező küldött értékes tanulmányt, melyet a néprajztudomány neves művelői bíráltak el: Filep Antal, Balassa M. Iván, valamint Hubert Tibor pedagógus és Nagy Dénes tudomány- és technika-történész, a Dr. Kós Károly Népfőiskola alapító tagja. A budapesti Néprajzi Múzeum patinás épületében nívós előadások hangzottak el többek között a gegesi temetőben fellelt társadalmi differenciálódás nyomairól (Nagy Zsolt), a balatonakali tüzelőberendezésekről (Törő Balázs), a gyergyószárhegyi sírfákról (Portik Gabriella), a hortobágyi pásztoréletről (Jandó Petra), a hajdúsági szőlőművelésről (Nagy Péter Gábor).




A sztánai népismereti filmszemle plakátja

Hol lehet helye a Dr. Kós Károly alkotásaiban megjelenő néprajzi fogalmak, ismeretek továbbadásának az oktatásban? Erre keresve a választ hirdetett meg alapítványunk pályázatot pedagógusok számára A tárgyiasult népi kultúra terjesztése Dr. Kós Károly kutatásai nyomán címmel. Konkrét példákat találtunk arra, hogy Dr. Kós Károly tanulmányai a mindennapi, gyakorlati helyzetekre is érvényesek az értő, befogadó ember számára, erre építve megvalósítható a néprajz tanítása az oktatás különféle szintjein. Az összegyűlt értékes anyagból tanítási segédanyagot állítottunk össze, mely tartalmazza Dr. Kós Károly gondolatait, mezőségi grafikáit, valamint a gyakorló pedagógusok ötleteit, tanítási óravázlatokat, s amely továbbgondolkodásra késztetheti az oktatókat.

Alapítványunk névadójának néprajzi munkássága széles pásztájú, kiterjed a tárgyi, szellemi, társadalmi néprajz valamennyi területére. A Városnéprajzi mozaik Kolozsvárról című dolgozat adta az ötletet arra, hogy gyűjtsük össze azokat a tárgyi emlékeket, melyek az egykori kispesti életvitelhez kötődnek. A helyi önkéntes lelkes gyűjtők nem csak a régi divat szerinti öltözet darabjait, háztartási eszközöket, játékszereket, falvédőket állították ki, hanem többen színesen számoltak be az egykori társasági élet szokásairól, a rokoni kapcsolatrendszerről, a családon belüli munkamegosztásról úgy, ahogy elődeiktől hallották. A két hétig nyitva tartó kiállításnak a kispesti Wekerle-telepi idősek otthona adott helyet. A megnyitó ünnepségen a kerület lakosai – a nagyszülők elhozták unokáikat is –, valamint szociális és kulturális vezetői voltak jelen. Itt kell megemlítenünk, hogy a kerületben évenként megrendezett civil szervezetek számára kiírt gulyásfőző versenyen azzal tűnt ki alapítványunk, hogy az etnográfus kutatásaira támaszkodva olyan néprajzi kiállítással mutatkoztunk be, amely az étel elkészítésének nemcsak módját, hanem hajdani eszközeit, s a hozzá kapcsolódó szokásokat is bemutatta.

Dr. Kós Károly munkásságának jelentős részét képezik néprajzi grafikái. Írásait rendszeresen kísérik a rajzok. Azonban a szemléletes rajzok nem öncélúak, nem kimondottan képzőművészeti alkotások (bár a recenzorok kiemelik a rajzok művészi értékét is), hanem az adatrögzítés elengedhetetlen követelménye, fontos kiegészítő része a teljes értékű néprajzi írásnak és tudományos értelmezésnek. Ugyanis etnográfus rajzolóként már eleve azt rajzolta le, amit meg is értett, kiemelte abból azt, amit fontosnak tartott: “lerajzolni csak azt tudtam, aminek már tisztában voltam előállítása, használata, alkalmazása okával-módjával, értelmével. Mert engem elsősorban nem a felületi látvány, hanem a mögötte levő hagyományos közösségben élő ember gondolkodása, tevékenysége érdekelt”.

Dr. Kós Károly néprajzi grafikáiból kiállításra való anyag állt össze, amely az 1980-as székelyudvarhelyi „ősbemutató” után Koós Zoltán – dr. Kós Károly fia – kezdeményezésére 2000-ben új, attraktív köntösben újraéledt, és több mint 30 kiállítóterem látogatói csodálhatták meg Budapesten, Hajdúböszörményben, Kolozsváron, Szovátán, Keszthelyen, Érden és sok más településen. A közeljövőben a Mura vidéki Lendvára várják a néprajzi grafikákat. A létrehozók, támogatók között az alapítvány is ott található, s együtt örül a kiállítás sikerének a grafikák kezelőjével, gondozójával.




Néprajzi tanácskozás a Dr. Kós Károly-alapítvány szervezésében

A magyar (s különösen az erdélyi) néprajzi szakirodalomban meghatározott helyet foglalnak el Dr. Kós Károly tudományos dolgozatai, tanulmányai, cikkei. A néprajzkutató életében az elmúlt évszázad második felében mérföldkőnek számító önálló könyveinek sorozata jelent meg, kezdeményezője és szerkesztője volt azon szerzőtársakkal megírt köteteknek, melyek a Szilágyság, a Kászonok, a gyimesi csángók, a Küküllő mente, Torockó népművészetét hivatott az olvasók elé tárni. Kutatási területe – mely átfogja Észak-Moldvától a Zala vidékig terjedő földrajzi övezetet – elsősorban Erdélyre összpontosul. Összehasonlító módszerrel elemzi írásaiban az egyes néprajzi tájak letűnt népéletét, a település-szerkezeten, a telek kialakulásán keresztül a hagyományos népi építkezést, földművelést, állattartást, népi mesterségeket, viseleteket, népszokásokat, árucserét s a tájban élő ember népművészetére jellemző sajátosságokat. Az íróasztal fiókban hátrahagyott etnográfiai tanulmányoknak Néprajz és muzeológia címmel 2011-ben történő megjelentetéséhez hathatós segítséget nyújtott a Dr. Kós Károlyról elnevezett alapítvány. A kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság előadótermében Tötszegi Tekla és Pozsony Ferenc egyetemi előadótanárok méltatták a kötetet, Sztánán pedig a hagyományos farsang vagy a népismereti filmszemle alkalmával Szabó Zsolt egyetemi előadótanár ismertette a Kriterion könyvkiadónál megjelent kiadványt. Ilyen értelemben szervezte meg alapítványunk Budapesten a Magyar Rádió Márványtermében A média szerepe a népismeret, néphagyományok terjesztésében elnevezésű Kriterion- könyvbemutatót.

Elismerést arattak azok a vetített képes előadások, kiállítások, melyek a budapesti Wekerle-telepi Társaskörben, a Kispesti Kaszinóban, helyi vagy országos TV-adásban kaptak lehetőséget, vagy amelyeket Székesfehérváron vagy Csákváron a Geszner-malom épületében szerveztünk, illetve meghívottként előadást tartottunk az akadémikus Dr. Kós Károly életútjáról és tudományos munkásságáról.

Az alapítvány szorgalmazza Dr. Kós Károly örökül hagyott írásainak és grafikáinak további kutatását az EME kolozsvári fiókjában.

Kiemelkedő alkotói közreműködéssel valósult meg A nagy fa árnyékában című dokumentumfilm. Somogyvári Rudolf filmproducer-rendezővel Dr. Kós Károly kiadatlan kéziratban levő önéletírását filmesítettük meg, bejárva azokat a helyszíneket, amelyek a néprajzkutató életének főbb állomásai voltak, megszólaltatva azokat, akikkel tudományos tevékenysége, közéleti szerepvállalása során munkakapcsolatba került. A filmnek elsöprő sikere volt, a lakitelki, szolnoki, szombathelyi filmfesztiválokon a dokumentumfilm kategória első díjasa lett, TV-adások tűzték műsorra. Alapítványunk is több alkalommal vetítette a különféle rendezvények kapcsán.

Alapítványunk felismerte a néprajzi filmek bemutatásának hiányát, azt, hogy bár napjainkban is készítenek ilyen tárgyú alkotásokat, nincs meg az a lehetőség, ahol ezeket le lehetne vetíteni az érdeklődő nézők előtt. Ebből a meggondolásból a Dr. Kós Károly által szerkesztett, 1976-ban útjára bocsátott Népismereti Dolgozatok című, a népi életmódot bemutató néprajzi gyűjtők írásait tartalmazó, fórumnak szánt kiadványsorozat ötletére alapozva szerveztük meg a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, azzal a kifejezett szándékkal, hogy a Kárpát-medence filmeseinek és néprajzos szakembereinek összefogásából létrehozott mozgóképi alkotásoknak legyen alkalma az igényes szakmai megmérettetésre, munkájuk megismertetésére. Eddig az első (2014-ben) és a második (2015-ben) szemlére került sor Dr. Kós Károly születésének helyén és napján: Sztánán, augusztus 31. körüli időpontban. A két alkalomra közel 100 film érkezett Magyarországról, Erdélyből, Felvidékről, Vajdaságból, Mura vidékről, Kárpátaljáról a pályázati kiírás szerinti tárgyi néprajz, szellemi néprajz, portré és élő néprajz kategóriákba. A beérkezett nagyszámú alkotás előzsűrizést igényelt, ahol a szakmai bírálók (Somogyvári Rudolf filmrendező, Koltay Erika néprajzkutató, Nagy Dénes tudomány- és technikatörténész) mellett a közönségszavazat is döntött. A sztánai zsűri elnöki tisztét felkérésünkre Gulyás Gyula érdemes művész, filmrendező vállalta el, tagok voltak Tötszegi Tekla etnográfus, Somogyvári Rudolf filmrendező, Papp Hunor lelkész és Kós Béla pszichológus, az alapítvány kuratóriumának elnöke. A várt siker nem maradt el, a népi értékeket bemutató csodálatos filmek díjazásban részesültek. Minderről az írott és elektronikus sajtó kimerítően beszámolt az olvasóknak, nézőknek. A visszajelzések arra biztatják alapítványunkat, hogy kitartással folytassuk tovább ezt a küldetést.

A Dr. Kós Károly Néprajztudós Alapítvány tevékenysége nyilvánvalóan nem lehetne sikeres, ha nem kapná meg a kellő erkölcsi és anyagi támogatást. A segítséget nem csupán a civil szervezetek számára kiírt pályázatok jelentették, hanem az önkéntesek munkái, a rokonszenvező gazdasági vállalkozások önzetlen felajánlásai, amit jószívvel fogadunk és ismételten megköszönünk.

„A műveltség az embernek a természeti és társadalmi környezetével, az ebben való léte kérdéseivel szembeni állásfoglalásának, magatartásának, viselkedésének rendszere, amely az ember által létrehozott anyagi, társadalmi és szellemi értékek együttesében mutatkozik meg” – alapítványunk névadójának gondolatával azonosulva törekszünk kitűzött céljaink megvalósítása felé.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Református létemre eddig másfél tucatszor vettem részt a csíksomlyói búcsún. A Csíksomlyói Szűzanya azt üzeni az erdélyi főpapok által a Csík, Székelyföld, Erdély, Csángóföld, a Részek, az anyaország, a határon túli területek, a nagyvilágban szétszóródott magyarság számára, hogy ezeréves kereszténységünk megtartása nemcsak vallási, hanem nemzeti feladat is. A pünkösdszombati búcsú a világ magyarságának a legfontosabb gyülekezőhelye, ahol a protestáns hívek is nagyon nagy számban vannak jelen. Mindannyiunknak szól a – több mint négyszázötven éves hagyomány alapján – Salvator-kápolna előtti keresztre vésett szöveg: „Isten! Tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben!”

A székelyudvarhelyi Balázs Árpád televíziós, rádiós szerkesztő új könyve* a környékbeli tűzoltók történetét foglalja össze. Ezzel a témával mindeddig senki nem foglalkozott, a kiadvány másfélszáz oldalán a szerző számos régi dokumentumot (fényképet, oklevelet, jegyzőkönyvet) is közöl. A nyomdából már kikerült munkáról a szerzővel beszélgettünk.

2010. március 12-én, Sárospatakon a Makovecz Imre tervezte A Művelődés Háza és Könyvtára belső folyosóján ünnepélyes keretek között népes közönség előtt hullt le a lepel arról az emléktábláról, amely hirdeti, hogy az épület nemcsak a helybéli közösség kulturális intézménye, hanem az EMKE Észak-Magyarországi Képviseleti Pontja is. 2020-ban a világjárvány miatt nem sikerült a tízéves jubileumon ünnepélyes rendezvény keretében emlékezni, ezért a sárospataki intézmény egy évfordulós kötet kiadását tervezi, amelyben az EMKE és Sárospatak több évtizeden átívelő kulturális kapcsolatairól jelennek meg írások.

Buchwald Amy

A munkahelyemre vezettem, és közben szokásomhoz híven a rádiót hallgattam. Azaz, az elmúlt pár évben már nem a rádiót, hanem podcastot. Podcastot? Igen, podcastot. A világhálón és a mobiltelefon elterjedése óta ez egy egyre népszerűbb műfaj. Tulajdonképpen egy hanganyag, amit az interneten érhetünk el, és akkor hallgathatunk meg, amikor akarunk.

Sándor József, EMKE

Sándor József ott volt az EMKE létrehozásakor, 1885-ben. Ő dolgozta ki a létesítendő egyesület alapszabály-tervezetét, titkáraként, majd főtitkáraként, később örökös alelnökeként úgyszólván mozgató rúgója volt mindannak, ami az egyesületben és akörül történt. Az első évtizedek az ő céltudatos fáradozása nyomán az építkezés évtizedei voltak: a művelődés körét szélesre nyitva az erdélyi, s kiemelten a szórványmagyarság megmaradását szolgálva. Az EMKE iskolákat, óvodákat, könyvárakat létesített, anyagilag is támogatva azokat, akik a műveltséget elvitték a nép közé, akik áldozatos munkásai voltak a tudásnak, s általa a felemelkedésnek. 

Az 1956-os magyar mártírok emléksírja Párizsban

1958. február 5-én a Fő utcai katonai bíróság épületében megkezdődött a Nagy Imre-per. 1958. június 15-én a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Nagy Imrét halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte, továbbá halálra ítélte Gimes Miklóst és Maléter Pált. Másnap, június 16-án, hajnalban a budapesti Gyűjtőfogház udvarán mindhármukat kivégezték, majd holttestüket ugyanott eltemették. 

barót

Ahogy telik az idő, mind gyakrabban kapom magam az emlékek olyatén keveredésén, hogy bizonyos történésekről találgatom, azokat vajon iskolásként vagy kezdő tanárként éltem át. Ez a bizonytalanság abból adódik, hogy a baróti iskola számomra több rétegű élményanyag. Egyik rétege az iskoláskorom, amely 1956 nyarával zárult, akkor érettségiztem, a másik a tanári pályám ideje. Ez maga is rétegzett, mert amikor 1960-ban kihelyeztek Barótra, kollégája lettem jó néhány volt tanáromnak is. Néha nehéz eldönteni, hogy bizonyos események a volt tanáromhoz vagy a későbbi kollégához kapcsolódnak.

Akinek van jó táboros élménye – és itt most nem az ereszd el a hajamat típusú, korlátok nélküli táborokra gondolok –, az tudja, hogy ezeknek az eseményeknek a varázsát, a lényegét az együttlét, a találkozás, az ismerkedés, a közös programok, kirándulások, csapatjátékok, az éjszakába nyúló beszélgetések adják. Ez, ha lehet, még hatványozottabban érvényes a Magyarországon az Anyanyelvápolók Szövetsége, itt Erdélyben pedig a Georgius Aranka Társaság által szervezett ifjúsági táborokra, amit egyszerűen csak a mosolyok, a szeretet, a bizalom táborának szoktunk emlegetni, és ahonnan nem egy középiskolás vagy egyetemista ment úgy haza, hogy bevallása szerint több szeretetet és megértést kapott az egy hét alatt, mint otthon az osztálytársaitól egy egész év alatt. 

A Közösségért Alapítványt (Fundaţia Pentru Comunitate) 2008-ban, Kolozsváron alapították azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a tehetség, a szorgalom, a tudás, a szolidaritás, a közösségben rejlő értékek kibontakozásához, egy élhetőbb és humánusabb környezet kialakításához. Az Alapítvány elnöke Gazda Árpád újságíró, a Magyar Távirati Iroda (MTI) erdélyi tudósítója, alelnöke Molnár-Bánffy Kata, kommunikációs szakember, aki több mint húsz év tapasztalattal rendelkezik a média, közigazgatási, politikai és üzleti kommunikációban. A kuratórium tagja Brîndușa Armanca újságíró, egyetemi tanár, valamint Ferencz Szabolcs, a Földgázszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (FGSZ Zrt.) elnök-vezérigazgatója.

Balázs Bécsi Attila

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot. A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

" (...) a kulturális termék előállítása is pontosan olyan, mint a kertészetének: mindkettőnek megvan az eredete, ami a kultúrában az ötlet, a kertészetben pedig a mag. A kultúrában az ötlet és az ihlet önmagában semmit nem ér, ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, ha nem ölt testet színben, szóban, hangban, festményben, versben, zenében. A kertészetben, ös - szességében a mezőgazdaságban is így van: ott van a mag, ami ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, más szóval, ha nem kerül számára jó földbe, ha nem kap vizet, napfényt, táplálékot, akkor elsenyved, elpusztul. A két szakterület tartalmát tekintve valóban más, de logikailag teljesen egyforma. A mezőgazdaságban van egy állandó: a föld, ez az alap. A kultúrában, a közművelődésben is van egy állandó: az ember, a célközönség. De a mechanizmusok hasonlóak. "

Jósika Miklós szülőháza Tordán

Tordával kapcsolatosan többször elhangzott, hogy sok jelentős értelmiségit adott a világnak, de ezeket nem tudta megtartani. Így hát úgy döntöttem, hogy megvizsgálom ennek a megállapításnak a történelmi háttereit, és bemutatok néhány értelmiségit, aki a tudományok, irodalom és a művészetek terén alkotott, olyan embereket, akiknek életműve már lezárult.

Albert Mátyás

... ha jól belegondolok, már gyerekkoromban érződött a kultúrához, a művelődéshez ragaszkodás. A magyar identitás megőrzése és az itthon, a szülőföldön maradás ösztönzése is már serdülőkoromban jelentkezett, ami azután csak egyre jobban erősödött. Talán így kell születni, ez belülről jön, ezek mind erős és öntudatos belső érzések, amelyek később csiszolódnak, és a mindennapok rávilágítanak, rávezetnek arra, hogy tenned kell valami jót, valami maradandót.

Vannak csaták, amelyeket elveszítünk. Rájöttem. Ma bejöttem az irodába, és látom, hogy egyik kolléganőm fia ott ül az egyik széken. Hatalmas mosollyal ráköszönök a kis Danra, és ahogy a spanyol mondja, „no me paró bola”, rám sem hederített. Ha a felnőtt és az okostelefon küzd a gyermek figyelméért, abból mi ritkán kerülünk ki győztesen. Komolyra fordítva a szót, szeretnék kicsit foglalkozni azzal, hogy Latin-Amerikában hogyan fest az anya, apa és a gyermek kapcsolata, valamint azzal, hogy mi mindent képesek egymásért megtenni.

Honduras nem az az ország, amelyet ha valakinek megemlítesz, akkor rögtön tudja, hogy miről beszélsz. Ami földrajzi elhelyezkedését illeti, legyünk őszinték, legtöbbünknek kell egy kis segítség, hogy megtalálja a térképen. És ha már itt tartunk, akkor elárulom, hogy vannak olyanok, akik nemhogy az ország, de még a térség létezéséről sem tudnak. És ha földrajzi elhelyezkedését homály fedi, akkor nyugodtan kijelenthetem, hogy kultúrájának sajátosságai még kevesebbé ismeretesek.