Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Vendégségben a tavaszvarázslás ünnepén

„Minek öltözzek?” – kérdezte az ötödikes lányom, mikor reggel nógattam, hogy igyekezzen, indulunk Torockóra, farsangolni. Mi nem öltözünk be, magyaráztam, ott megnézzük a helyi népszokást, nagyon érdekes lesz. „És azt fogjuk nézni, hogy mások hogyan szórakoznak?” – kérdezte mélységesen megdöbbenve. Nem maradt idő mindent megbeszélni erről, de a nap folyamán többször is visszhangzott bennem ez a kérdés.

Sokan összeverődtünk megnézni, hogyan farsangolnak a helybeliek, mint ahogy a farsang farkán, február utolsó, március első napjaiban Erdélyben mindenfelé zarándoklatok indultak a hagyományos népszokások megtekintésére. A legtöbb helyen körbejár a faluban a farsangi menet, az indulást profi fényképezőgépek kattogása kíséri, mobillal filmeznek a kamaszok, és az apukák a nyakukba ültetik a kicsiket, hogy jobban lássanak. Farsangolónak nyilván nem öltözik be mindenki, inkább a fiatalok vagy a falu idősebb mókamesterei veszik a fáradságot, hogy falustársaikat – és akit még lehet – néhány órára kiragadják a hétköznapokból. A falu állandó lakói visszafogottabbak a menet indulásával kapcsolatban. Ők majd kijönnek a kapu elé, ha úgy hírlik, hogy nemsokára odaér a farsangos vonulás. Az eseményre kilátogató városi ember eközben kissé tanácstalan lesz, hiszen az indulás fontos pillanatától kezdve azért időbe telik, míg a bábuégetés vagy -temetés katarzisa elkövetkezik. Állingál a városi vendég, egyik lábáról a másikra, betér a szuvenírboltba vagy a kocsmába. A ráérősebb helyiek, főként a férfiak a portájuk előtt beszélik meg a világ dolgait, az asszonyok, amíg nincs látnivaló, nem is lépnek ki az utcára. Kinek van annyi ideje, mikor mosogatni kell ebéd után? Az állingálók közt ácsorogva ezekben a percekben, sőt félórákban motoszkált bennem legtöbbet a reggeli rohanásban feltett kérdés: vajon valóban itt a helyünk? Vajon valóban a mi ünnepünk ez?

A Művelődés előző lapszámában, akkor még a farsangra készülődve, Borbély Éva a hatalmas bázeli sokadalomról írt. Az ünnep megszentelt idő, kitüntetett időtartam – olvashattuk a bevezetőjében, amely nemcsak a távoli Bázel farsangjára, de minden bizonnyal valamennyi itthoni farsangolásra is érvényes. A féktelen vidámság és a gyomorkordító böjt közti időmezsgyén Bázelben előírásszerűen, nagy anyagi ráfordítással és valódi svájci pontossággal készülnek a farsangra, nálunk az egyszerűség dívik. Elég egy fehér köpeny az orvosnak, elég, ha a leány legénynek öltözik, és fordítva, elég egy színes, hosszú szoknya és egy kendő, ha cigánylánynak akarna öltözni valaki. Végtelenül egyszerű varázslat ez, a kormos kézzel a lányok – és jobb híján egyéb nézelődők – arcát összemaszatoló ördögök fokozzák a káoszt, és ha kis időre is, de mindenkivel tótágast áll a világ. Az idén a farsangolók között, vagy őket nézve még inkább az idők mezsgyéjére kerültünk: „a koronavírus utolsó, a háború első éjszakája” ez, amiben élünk, de az ünnepi hangulatban, ha a térerő itt-ott fel is erősödik, hírnézegetés céljából nem kerül elő a mobiltelefon. Amikor fellobban a bábu, vagy csattannak a botok a torockói Farsang Döme koporsóján, mindenki részesévé lesz az ünnepnek. A korábban ide-oda tébláboló turista a helyiekkel együtt a tél megbüntetésének örömén osztozik. Valamivel beljebb kerül a körben, de ez csak pillanatokig tart. Talán könnyebb szívvel nézzük a mások ünnepét, ha azt a helyet, ahol élünk, ünnepekkel is be tudjuk lakni. Városon élő embernek ez nehezebben megy. A farsangot nem visszük ki az óvodából, iskolából – székelyföldi városokban esetleg, vagy a kolozsvári Hóstátban… Amilyen az életformánk, olyanok az ünnepeink is. Ha csak belső terekben, kisebb közösségekben élhetjük meg a farsangunkat, akkor is meg kell próbálnunk megélni. Akkor derűsebb szívvel állunk meg az „igazi” farsangolók mellett is. Vendégnek lenni könnyebb, ha van otthonunk, ahonnan eljöttünk.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

(...) Petőfi és az ő erdélyi, segesvári emlékezete nemcsak a maroknyi, egyre fogyó fehéregyházi magyarságé, hanem általában és összességében a teljes nemzeté, etnikai és állampolgári vonatkozásban egyaránt, sőt a mindenkori szabadságvágyóké is. Azoké is, akik a négy égtáj felől Székelyföld és a Királyföld peremén barangolva meg-megállnak egy röpke főhajtásnyira az Ispánkútnál, esetleg a fehéregyházi múzeumot és kegyhelyet is meglátogatják. 

Minap, március 25-én, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának ünnepi rendezvényén magyar állami kitüntetéseket adtak át. A Vallásszabadság Házában megtartott eseményen családtagok, barátok, világi és egyházi elöljárók, nem kevésbé kíváncsi sajtósok körében a kolozsvári magyar külképviselet „vonzáskörzetéhez” tartozó területen élő és munkálkodó tizenkét dolgos ember vehette át több évtizedes munkájáért az elismerést.

A város kreatív, úttörő energiái egy adott pontban összeértek, és megszületett a Holnap Irodalmi Társaság. A fordulópontot Juhász Gyula Nagyváradra érkezése hozta el, aki egyetemi kapcsolatait is felelevenítette azért, hogy a régóta óhajtott irodalmi mozgalom életre keljen. (...) A garabonciás írógárda a Budapesten központosuló kulturális élet mellé egy másik, a konzervatív irodalmi szemlélettel szemben haladó vidéki centrumot próbált megteremteni. Összekötötte őket még valami: az Ady Endre iránti rajongásuk. Egy rendszeresen megjelenő irodalmi lapban gondolkodtak, végül egy antológia összeállításában állapodtak meg, amelyet 1908. szeptember 27-én mutattak be a városháza dísztermében. Az eseményt sajtó alá rendező Antal Sándor büszkén emelte ki: „Ma költő áll a sereg élén”, és „ez a költő Ady Endre”. 

Szóval megkezdtük az új esztendőt. Egy pillantásnyi visszatekintéssel az elmúlt tizenkét hónapra, s a magam személyes szemszögéből főleg az utóbbi hatra, amióta a lap éléről leköszönő, ténylegesen nyugdíjba vonuló Dáné Tibor Kálmántól átvettem a főszerkesztői feladatkört. Nyugodt szívvel állapíthatom meg, hogy a teljes 2021. évi termésünknek egyetlen lapszámáért és egyetlen mellékletéért sem kell pironkodnunk, és ez elsősorban szerzőinknek köszönhető.

Amennyiben Magyarország a téli, Románia pedig a nyári időszámítás mellett dönt, a két ország között két óra eltolódás is lehetne – ennek megvalósulására azonban vajmi kevés az esély. Ha az Európa Bizottság úgy látja, hogy az egyes tagállamok tervei komoly fennakadást okoznának az egységes piac működésében, az óraátállítás további halasztását javasolhatja. 

Az ötvenhatosok példája bármilyen nehéz élethelyzetben kapaszkodót jelenthet, így a mostani, világjárványban is erőt meríthetünk tőlünk-belőlük. Bátorságuk, töretlen akaraterejük és a túlélésbe vetett óriási hitük mindnyájunkat arra ösztönöz és biztat, hogy soha semmilyen körülmények között ne adjuk fel a harcot és a reményt. Még a legreménytelenebbnek tűnő pillanatokban is a végsőkig kell küzdeni az életért, a megmaradásért, a szabadságért.

Benkő Levente

A zene, bármilyen műfajban is szülessen, de minőségi legyen, az márpedig lelket simogató, bút feledtető, erőt adó, pozitív tölteteket hordozó, mindenféle lelki nyavalyákra jótékony valami. 

Benkő Levente

A lapunk éléről nyugdíjba vonuló főszerkesztőnk, Dáné Tibor Kálmán azzal a jó tanáccsal köszönt el júniusi összegző írásában, hogy utódja „merjen újítani lapkivitelezésben, tartalomban vagy akár tematikákban is”, s hogy látszódjon a lapon az új gazda esze- s keze nyoma. E megszívlelendő tanácsot természetesen elfogadom, de ha jól belegondolok, mint minden más sajtótermék, a mi lapunk gazdája is tulajdonképpeni maga az Olvasó, hiszen mi, különféle beosztásban dolgozó sajtósok, szerkesztők csak kiszolgálói vagyunk az Olvasónak.

2021 minden szempontból atipikus év. Olimpiai játékok páratlan évben – ilyet még a két világháború sem okozott. De az örömhír, az örömhír: Tokióban lesz olimpia.

Kiemelt támogatóink mindig az olvasók voltak. Őket éreztem egyfolytában magam, magunk mellett a lapigazgatás nehéz pillanataiban, hisz mi tagadás, ilyenek is voltak az elmúlt nyolc évben. Hasznos tanácsaikkal, időnként láthatatlanul is, de határozottan alakítgatták kiadványunk arculatát, vagy éppen tematizálták a Művelődést. 

Gergely Zsuzsa

A pandémia egyfajta buroklétre kényszerített bennünket. Azt hittük, hogy élünk, pedig csak kütyüknek köszönhetően kerültünk valóságközelbe. Összemosódtak a napok, a hetek, a jelenségek és az értelmezések. Ideje volt mindezt magunk mögött hagyni.

Demény Péter

Milyen jellemző, hogy ez a költő, aki így ünnepel, és akinek a születésnapját a Magyar Költészet Napjának nevezték ki, folyamatosan megosztotta az olvasókat és a világot. Horger Antalról mindenki tud, a Szabad-ötletek jegyzékének kiadása körül irdatlan botrány kerekedett, most egy minden bizonnyal hamisított kézirat körül folyik a vita.

Brînzan-Antal Cristina

Mára a nőnap egyre inkább elveszítette politikai tartalmát és mondanivalóját, ma már inkább apró ajándékokkal, virággal kedveskednek a nőknek. 

Pontosan harminc éve annak, hogy huszadik századi történelmünkben eladdig s azóta is páratlan tüntetésen vonultunk utcákra. Egy-egy szál gyertyát s egy-egy könyvet vittünk magunkkal arra a néma menetelésre, amelyet ama decemberi, romániai rendszerváltozás utáni hetekben, szűk két hónapban, az anyanyelv szabad használatának elemi emberi jogát megérteni sehogyan sem akaró akkori központi hatalom merevsége kényszerített ki, s amely néhányszázezres nagyságrendben mérhető lelket érintett, és mozgatott meg.

Harminckét éve már, hogy a Himnusz születésnapja egyetemes ünnepe magyar kultúránknak, nemcsak itt a Kárpát-medencében, hanem szerte a nagyvilágban, ahol még becsülete és értelme is van a magyar szónak.