Szülőföld és lélek

„Van nekem egy falum. Némelykor, ha lelkemmel burkolom magam körül, úgy tetszik, mintha én építettem volna őt, mikor még Isten szándékában laktam. Máskor meg szülőmnek érzem, aki egy csillagos estén, szomorú-mókás mese után fogant engem.”

Hadnagy Jolán

Hadnagy Jolán

Az idézett sorok szerzője, Tamási Áron 120 évvel ezelőtt született Farkaslakán. Ha mégis angolnak született volna, talán a világirodalom is jobban felfigyel rá. Tűzzel és megismerésvággyal teli ifjúként még tervezte is az angol nyelven való írást, amikor kivándorolt Amerikába; mégis ez az út erősítette fel benne a szülőföld és a lélek szavát, mert nemhogy nem lett angol íróvá, de még lakosnak sem maradt meg idegen országban. Először a lelke indult haza a Lélekindulás itthoni megjelentetésével, majd hazajött fizikai valójában is a szülőföldjére.

„Erkölcsi törvény, amely emberi életet igazán meghatároz és irányít, csak egy van: a sorsot, mely a születésben jelentkezik, vállalni kell” – vallotta és vállalta.

Ő a szülőföld és a lélek.

Tamási Áron a szülőföldjét lélekkel énekelte csillaggá. Nagy szeretettel dédelgette, csiszolgatta annak a kistájnak az emlékeit, és sikerült olyan nyelvezettel és formával elénk tárnia, hogy ma is rácsodálkozik az olvasó erre a vidékre, és könnyen megszereti nemcsak a tájat, hanem az ott lakó embereket is.

„A sors szeszélye szerint székely ágon magyarnak születtem” – vallja magáról az Emberi szó című írásában, és hiszem, hogy ezt az ágat ízben, színben és illatban legnagyobb szinten Tamási Áron képviselte.

Farkaslakáról indult 120 éve, és teste 51 évvel ezelőtt ide tért haza megnyugodni, a két cserefa alá. Síremléke ma méltán zarándokhely, de aki ennél többet szeretne megismerni a Tamásira emlékező és emlékeztető helyekből, keresse fel először is a szülőházat, amely építészetileg is – a maga kétszáz évével – maradandó élmény forrásává válhat. Itt megpihenhet az „életen”, ahogy ma is a farkaslaki öregek nevezik az udvart, és megérezheti a meghittségét ennek a székely portának, amely egyszerűségében és nagyszerűségében egyedi; de gyönyörködhet a házban, hol egykoron ringott a bölcső. Felkeresheti az író volt elemi iskoláját, ahol a betűvetést megtanulta, és amely ma hittanteremként működik. A szülőfalujába néha hosszabb időre is hazalátogató író emlékét a húga, Ágnes portáján találhatja meg az erre járó. Ez a ház, a szülőházhoz viszonyítva „csak” közel 100 éves, de tudni kell róla, hogy az ide hazajáró írót itt fogadta nagy szeretettel Ágnes, akinek nem lévén gyermeke, több helye és ideje volt a híres író báty megvendégelésére.

Ha valaki Farkaslakán jár, és szóba elegyedik az itteni emberekkel, netán belehallgat az itteni emberek egymás közti beszédébe, megbizonyosodhat arról, hogy nem volt túlzás az az íz, ami a Tamási-művek alapját adja. Ma is jellemző a székely észjárás szóképi megjelenítése, egymás humoros ugratása, a vidámság, a jövőbe és Istenbe vetett hit.

Tamási Áron ebből a magból kiindulva maradandót alkotott, sajátos írói tehetségével, ismertté téve Farkaslaka nevét, és ennek próbál megfelelni szülőfaluja is a maga módján.

Az Ágnes húg kertjébe hajdan kisétáló író, emelkedett nagy lelkével így fogalmazott szülőföldjéről:

„Igen, vannak dolgok, miket nem lehet magyarázni: gondolom magamban, ahogy átlépek a kertnek a kapuján. Ilyen az is, amikor évekig küszködik valaki, hogy könyvekben megteremtsen egy világot. De ahogy akarná és ahogy szeretné, úgy sohasem sikerül. S akkor eljön egy tájra és beszél emberekkel; nézi a házakat, a föld hajlatait és a fény bujkálását azok felett; orrában érzi illatát a földnek, minek sarát a kezén és a lábán hordozta valamikor, s porát az arcán: igen, eljön erre a tájra, és akkor betelve látja, hogy amit nem tudott megteremteni, itt van az isteni mű!” (Tamási Áron: Szülőföldem)

Új hozzászólás