Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Nyaralás – retró


Dáné Tibor Kálmán

Ha nyár, akkor nyaralás. Ma már nem számít luxusnak, ha nyáron a család nyaralni megy, s akkor sem kapjuk fel a fejünket, ha valaki arról számol be, hogy földgolyónknak valamelyik egzotikus helyén töltötte a meleg évszak néhány napját, vagy akár hetét. Miközben idehaza se szeri, se száma az érdekesebbnél érdekesebb tematikus táboroknak, melyeket elérhető áron, esetenként éppen ingyen szerveznek manapság gyerekeknek, fiataloknak, felnőtteknek vagy akár egész családoknak. Valamikor gyerekként, a múlt század második felében, nyakig benne a kommunista rendszerben, az én korosztályom is mehetett nyáron táborokba, ingyen, s biza a szülők jelentős része ki is használta ezeket a lehetőségeket: a tengerpartra, esetleg a hegyekbe küldte csemetéjét valamelyik pionír, vagy éppen KISZ-táborba nyaralni. Az iménti lehetőségek azonban az én életemből kimaradtak. Szüleim féltésbe „csomagolták” a nagyon határozott tiltásukat, azzal indokolva, hogy ilyen helyeken gyanús a higiénia és „egész életre szóló fertőzést is fel lehet szedni”. Közel fél évszázad magasságából visszatekintve, ma úgy gondolom, hogy anyám és apám inkább „mentálhigiéniai” megfontolásokból fogtak engem vissza ezektől a helyektől, s talán a rendszer szellemi fertőzéseitől féltettek inkább, amelyekből bőven jutott az akkori ifjúságnak, a szórakozás mellett, ezekben a táborokban (is). Ellenben kisgyermekkoromtól, egészen a már hátizsákosan, barátaival önállóan barangoló, serdülő-ifjú időszakomig minden nyáron a család két-három hetet együtt üdült. Ilyen alkalmakkor ismertem meg a Radnai-havasok vadregényes fenyveseit, a szovátai Medve-tavat, s körülötte a sós sziklákat, melyeknek neki lehetett hasalni és nyalni, rácsodálkozhattam a Gyilkostóból meredező fatörzsekre, hisz egy kis vadászházban laktunk a tó partján, amit csak csónakkal lehetett megközelíteni, néhány araszos emberkeként megmásztam a Szent Anna-tó nagyon meredek kráterfalát Bixád (ma Sepsibükszád) felől, aludtam Tusnádon szénapadláson, a tengerparton egy halászfalú vályogviskójában, Csíkzsögödön pedig a festőművész Nagy Imre bá házának szomszédságában székely falusi portán. Szívem csücskében őrzöm az erdővidéki Uzonkafürdőt, a református egyház üdülőházát, a Kálvin Otthont, s azt a bizonyos, első iskolai évem előtti nyarat 1961-ben. Emlékszem, amint indulás előtti napon apám ládába csomagolta a családunk kétheti nyaralásához szükséges legalapvetőbb élelmiszereket: lisztet, málélisztet, cukrot stb., mert a Kálvin Otthon konyhája csak így tudta biztosítani a vendégek étkeztetését, s feladta poggyászként a postavagonba, s így együtt érkeztünk a ládával, s a nyaralni induló baráti körrel, a bixádi állomásra. Ahol Venci, az uzonkai fürdőtelep mindenese, már várt minket kis lovával s szekerével. Aztán a hátizsákok, s az élelmiszeres ládák a fogaton, körülötte pedig az üdülni induló népes baráti kör apraja-nagyja gyalog vágott neki az erdővidéki dombokon át a közel hat kilométeres útnak Uzonkafürdőre. A friss házikenyér illatával és ízével is ekkor találkoztam életemben először, midőn a Kálvin Otthon sütőkemencéjéből kiemelték a gőzölgő cipókat. A szomszédos Kisbaconban pedig engem, az ősszel iskolába induló pöttöm legénykét kézen fogva vezetett Mária néni és Flóra néni, Benedek Elek két ezüstősz hajú idős lánya a nagy mesemondó sírjához. Uzonkafürdőre aztán a szüleimmel is számtalanszor még visszatértünk, hisz azon a csodálatos nyáron életre szóló barátság született a helybéli tanítóval és népes családjával. Nekem pedig később, a hátizsákos-vakációs csavargásaim útjai valahogy mindig Uzonkafürdőn kereszteződtek.

Az elmúlt esztendőkben pedig én is külföldön nyaralhattam. Bejártam a Feketetenger partját Bulgáriában, megcsodáltam az Adria türkizkék hullámzását Montenegróban, langyos-zordon szelekkel fúvattam magam a Balti-tenger mentén Németországban. Saját autómmal utaztam, vagy repülőgéppel. De mindig furcsa szorongás kapott el, amint átkeltem a Kárpátok karéján, vagy felszállt velem a repülő Kolozsvárról. S bár nagyon élveztem a nyaralás minden pillanatát, a feledhetetlen élményeket, a barátaim társaságát, de az a különös bizonytalan érzés kitartott mindaddig, amíg magam mögött nem tudtam újra Erdély felől a Kárpátok vonulatát, vagy meg nem hallottam a repülő kerekeinek surrogását, amint landolt a kolozsvári reptéren. S aztán irány a Máramarosi-havasok közé vagy Szovátára, esetleg a méltánytalanul elhanyagolt Herkulesfürdőre, akár a Csíki-hegyek fenyveseinek hűvösébe, kipihenni a külföldi nyaralás „fáradalmait”. Mert számomra még „vannak vidékek legbelül”.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Adorjáni Anna

Kissé csalódottak voltunk, amikor nem a négy napig tartó pezsgésről, a tanulás lehetőségéről és a gazdag zenei kínálatról, hanem a jó levegőről áradoztak. Időbe telt, amíg megértettük, miért volt a gyermekeknek igazuk: Mérában lélegzik a hagyomány. Él és éltet.

Rácz Éva

Kívánom, hogy a most felnövekvő fiatal újságírók is találjanak hozzá témát, amelyről szívesen írnának. S kívánom, hogy a mostani szerkesztőknek is legyen erejük a szerzőkből kicsalni azokat a művelődés-cseppeket, amelyekből összeáll a következő lapszám.

Rostás Péter István

Jelentéstartalmában, de főképp küllemében a ballagás az utóbbi két évtizedben jócskán odébb ballagott valahai mintájától: felturbósított-ultradizájnolt változatával azon igyekszik, hogy újra révbe érjen a tanoda–végzős–család határolta Bermuda-alakzatban

Pozsony Ferenc

A pünkösd mozgó ünnep, mely minden évben ötven nap után követi húsvétot. A keresztény egyház ezen a napon a szentlélek eljövetelét ünnepli. A szentlélek megjelenését megelőző erős szélzúgást a középkor idején Európában kürtökkel és harsonákkal utánozták. A tüzes nyelveket pedig sok helyen égő kanócok dobálásával, tüzes kerekek gurításával jelenítették meg. A szentlélek jelképeként a csíki falvakban ilyenkor a mise alatt fehér galambokat röpítettek szabadon a templomban.

Hegedüs Csilla

Akkor van jövőnk Erdélyben, ha a fiatalok hisznek abban, hogy az övék itt a tér. Bíznunk kell bennük, segítenünk kell nekik, hogy megmutathassák: ismerik értékeinket és felelősséget vállalnak értük.

Van valami sajátosan – és jó értelemben vett! – magyaros az 1848-49. évi magyar, szabadságharccá váló forradalom kirobbanása évfordulójának megünneplésében. Kétségtelen, azzal együtt, hogy mi, magyarok nem vagyunk sem jobbak, sem rosszabbak másoknál, európai, de akár világviszonylatban is egyedülálló nemzetnek számítunk, ha egyébért nem, hát például az anyanyelvünk tekintetében mindenképpen. Abban is, ahogyan egymással marakodunk, de ez most nem tartozik ide.

Lakatos Artur

(...) a jogokat tárgyaló pontok nem teljesülése nem feltétlenül a gyűlés résztvevőinek a hibájából vagy mulasztásából történt, mivel a bukaresti törvényhozást a gyulafehérvári határozat jogi szempontból nem kötelezte.

Dáné Tibor Kálmán

Miközben az Európai Unió politikai elitje egyre jobban törekszik kontinensünk közösségeinek a társadalmi-gazdasági szabványosítására, általánosságban a globalizációra, addig a vallási és nemzeti identitások egyre karakteresebben követelnek maguknak érvényesülést földrészünkön. 

Dáné Tibor Kálmán

(...) a 2018. esztendőt jubileumi évnek fogjuk tekinteni, azonban nem végeláthatatlan ünnepléssel, hanem igyekszünk majd a lap hasábjain egy-egy írásban felidézni a folyóirat mindenkori kulturális közösségteremtő erejét. 

Gergely Zoltán

 A zenetanítás akkor tölti be hivatását, ha szervesen illeszkedik az iskola nevelői célkitűzéseibe, és munkánknak csakis akkor lesz értelme, ha már nagyon zsenge kortól megalapozzuk a gyermekek zenei műveltségét.

Reményik Sándor

A wormsi birodalmi gyűlés  400 éves fordulójára 

Virág Erzsébet

Nem véletlenül kölcsönöztem Móra Ferenc szívszorítóan érzelmes, kedves írásának címét, így a régi iskolakezdésekre emlékezve az általa átéltekhez hasonló élmények is eszembe jutottak. De talán kezdjem az elején.

Hadnagy Jolán

„Van nekem egy falum. Némelykor, ha lelkemmel burkolom magam körül, úgy tetszik, mintha én építettem volna őt, mikor még Isten szándékában laktam. Máskor meg szülőmnek érzem, aki egy csillagos estén, szomorú-mókás mese után fogant engem.”

Dimény-Haszmann Árpád

Nyugodjon meg minden kishitű, igenis olvas a 21. század embere, nem vált barbárrá, sőt merészen állítom, bár az olvasási módszerei változtak, a lehetőségek bővültek, úgy gondolom, az internetezés, számítógépezés, televíziózás ellenére is többet olvasnak, mint mondjuk, a boldog békeidőkben. 

Adorjáni Mária

Hogyan válhat a diákok szocio-emocionális fejlesztése, az önállóságra nevelés, a vállalkozó szellem támogatása, a felfedezés öröme időben és térben elszigetelt jelenségből a közoktatás állandó elsőbbségévé a gyakorlatban is?