Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

„...néha az is okozhat örömöt, ha engedjük a másikat hintázni”

Amikor az Octavian Goga (Kolozs) Megyei Könyvtárban a magyar részleg (Magyar Sarok) megnyitására készültünk, egy általam nagyon tisztelt egyetemi tanár megkérdezett, mivel tudnám meggyőzni, hogy erre az úgynevezett sarokra szükségünk van. Bevallom, felkészületlenül ért a kérdés, nem tudtam válaszolni. Valóban – mit mondhatni egy magyar vezető értelmiséginek, miért is fontos, mivel több, miért kellett nekünk egy magyar sarok a megyei könyvtárban? Most sem tudom, hiszen én arra készültem érvekkel és érzelemmel, hogy más, a többség(i), a könyvtárigazgatóság, a sajtó veti fel majd ezt a problémát. Hogy esetleg a megye vezetőségét kell meggyőzni, hogy harmincvalahány év után egészen normális gesztus lesz egy külön részleg kialakítása a kolozsvári és a megyei magyar közösségnek, ahol nemcsak könnyebben férnek majd hozzá a magyar nyelvű állományhoz, hanem ahol különböző gyermek-, kamasz és felnőtt-tevékenységeket rendeznek – magyarul –, ahol szerzői estek, előadások, vitarendezvények lehetnek, ahová a gyermek délután betérhet házi feladatot írni, ahol babzsákra ülve bekuckózhatja magát egy jó könyv mellé, ahol társasjátékozhat (ahogyan mi is tettük valamikor), kézműveskedhet, hangos könyvet hallgathat, ahol a kisunoka a nagymamával, kistesó a nővérével kisszékre ül, hangosan olvas, aztán felugrik, hogy amit hallott, azt le is rajzolná. Soroltam volna így, egy szuszra. Persze, nem nagy kunszt – mondhatnánk –, nekünk ott volt a megyei tanács alelnöke, Vákár István, aki felvállalta és cipelte a nehezét.


Máté Erzsébet

A könyvtár vezetőségének – érthető módon – nem kellett elmagyarázni, hogy miért praktikus öt emeletről egybehordani a magyar nyelvű kiadványokat. Ez nemcsak az olvasónak, hanem a könyvtárosnak is előny, hiszen így átláthatóbbá vált az állomány, látszik, hogy mi van, mi nincs, mit kell beszerezni, miért érdemes ide betérni. A búvárkodást el lehet kezdeni Jánosi Andrea lenyűgöző sorozatával, fel lehet fedezni a Hold-világot, bele lehet lapozni Vodolazkin Lauroszába, Clancy, Márai vagy Frei Tamás könyveibe, rá lehet csodálkozni Janikovszky Éva világára, fel lehet kutatni a Murok Matyit, bele lehet borzongni Ransom Riggs soraiba… Szóval nem kellett senkit meggyőzni, hiszen itt mindenki tudja, hogy – Timo Parvelát idézve – „néha az is okozhat örömöt, ha engedjük a másikat hintázni”.

2017-ben az egyik erdélyi világhálós portálon megjelent egy eléggé dühös írás, amely úgy fogalmazott, hogy a nem értelmiségi, nem középosztálybeli olvasók magyar nyelven szinte semmihez nem jutnak hozzá, hogy hiányoznak az igényes könyvesboltok (?), a szerző pedig végül fanyarul állapította meg, hogy a félszázezer kolozsvári magyarra nem jut egy becsületes közkönyvtár. Nos, egy közkönyvtár életét egészen konkrét tényezők alakítják: az egyik a pénz, a másik a statisztika. Ezzel persze nem mondunk újat, hiszen a pénz és a pénz… de minket valóban a statisztika is kötelez. Egy közpénzből működő könyvtár csak akkor tud a költségvetéséből a kisebbség nyelvén könyvet, filmet vásárolni, ha ezt a lépését konkrét adatok támasztják alá, más szóval, ha a könyvtári belépővel rendelkező olvasók száma ezt indokolttá teszi. 2019-ben a megyei könyvtár olvasóinak 4,3 százaléka volt magyar, ami azt jelenti, hogy a magyar nyelvű állomány csak ennek arányában bővíthető. Félretéve a bükkfanyelvű kimutatást, ha mi kevesen iratkozunk be valamely tékába, ráadásul ennél is kevesebben valljuk magunkat magyar nemzetiségűnek, akkor nem panaszolhatjuk fel azt az Octavian Goga Megyei Könyvtárnak, hogy Kolozsváron a félszázezer magyarra bizony nem jut egy becsületes közkönyvtár…

Nos, mi is lenne ez a magyar sarok?! Egy olyan részlege a megyei könyvtárnak, ahol egy emeletnyi teremben folyamatosan történik valami. Kulturális tér – amely zordon hangzása ellenére nagyon is vidám, mert miért is kellene a kultúrának kimértnek, fennköltnek lennie –, egy olyan tér, ami egyszerűen a miénk. Ahol folyamatosan bővül a magyar állomány, amely mindenki számára nyitott, ahol időt szakítunk, mert időt kell szakítanunk a könyvre, ahol helye van a csendnek, a zajnak, a vitának, ahol muszáj egymásra figyelni, lelassulni és felszínre hozni azt a többletet, ami mindenkiben ott van valahol – az olvasás szeretetét.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

2021 minden szempontból atipikus év. Olimpiai játékok páratlan évben – ilyet még a két világháború sem okozott. De az örömhír, az örömhír: Tokióban lesz olimpia.

Kiemelt támogatóink mindig az olvasók voltak. Őket éreztem egyfolytában magam, magunk mellett a lapigazgatás nehéz pillanataiban, hisz mi tagadás, ilyenek is voltak az elmúlt nyolc évben. Hasznos tanácsaikkal, időnként láthatatlanul is, de határozottan alakítgatták kiadványunk arculatát, vagy éppen tematizálták a Művelődést. 

Gergely Zsuzsa

A pandémia egyfajta buroklétre kényszerített bennünket. Azt hittük, hogy élünk, pedig csak kütyüknek köszönhetően kerültünk valóságközelbe. Összemosódtak a napok, a hetek, a jelenségek és az értelmezések. Ideje volt mindezt magunk mögött hagyni.

Demény Péter

Milyen jellemző, hogy ez a költő, aki így ünnepel, és akinek a születésnapját a Magyar Költészet Napjának nevezték ki, folyamatosan megosztotta az olvasókat és a világot. Horger Antalról mindenki tud, a Szabad-ötletek jegyzékének kiadása körül irdatlan botrány kerekedett, most egy minden bizonnyal hamisított kézirat körül folyik a vita.

Brînzan-Antal Cristina

Mára a nőnap egyre inkább elveszítette politikai tartalmát és mondanivalóját, ma már inkább apró ajándékokkal, virággal kedveskednek a nőknek. 

Pontosan harminc éve annak, hogy huszadik századi történelmünkben eladdig s azóta is páratlan tüntetésen vonultunk utcákra. Egy-egy szál gyertyát s egy-egy könyvet vittünk magunkkal arra a néma menetelésre, amelyet ama decemberi, romániai rendszerváltozás utáni hetekben, szűk két hónapban, az anyanyelv szabad használatának elemi emberi jogát megérteni sehogyan sem akaró akkori központi hatalom merevsége kényszerített ki, s amely néhányszázezres nagyságrendben mérhető lelket érintett, és mozgatott meg.

Harminckét éve már, hogy a Himnusz születésnapja egyetemes ünnepe magyar kultúránknak, nemcsak itt a Kárpát-medencében, hanem szerte a nagyvilágban, ahol még becsülete és értelme is van a magyar szónak.

Péter István

Wuhanból jött egy éve: valaki nyitva hagyta a laborajtót, netán denevért, tatut készített ebédre és nem szűrte le a levét… De távoli… különben is, ami kínai, úgyis elromlik.

 

Mert nem igaz, hogy a mai tizen-huszonéveseket „semmi sem érdekli”, s „bezzeg a mi időnkben…” Csak meg kell találni velük a közös utat, a közös hangot, legalább arra pár percre, amíg számukra ez fontos és hasznos.

Vallasek Júlia

Idén március 10-én felfüggesztették Romániában a frontális oktatást. Mondhatni március 11-én mindenki átállt online oktatásra, noha ez az állítás több sebből is vérzik.

Gergely Zsuzsa

Tizenkilenc évvel ezelőtt, amikor néhány bukaresti fiatal bejelentette, nemzetközi filmfesztivált szervez Kolozsváron, sokan szkeptikusak voltak: miért nem a fővárosban? Minek fesztiválozni, ha zárnak be a mozik, és mindenki otthon, laptopról néz filmeket? A kételkedőket hamar elhallgattatta a vérprofi szervezés, már az első kiadásban megmutatkozott a seregszemle minden értéke.

Dáné Tibor Kálmán

Csakis a magyarságtudatom szűrőjén keresztül vagyok képes megérteni a körülöttem élő más anyanyelvű embertársaim nemzeti érzelmeit, a saját kultúrájukhoz való ragaszkodásukat.

Száz év telt el a trianoni békediktátum óta, de mi még mindig a hibásokat és a kifogásokat keressük, a miérteket és hogyanokat boncolgatjuk, és a lehetséges alternatívákon töprengünk.

Hetvenöt évvel ezelőtt értek véget a második világháború európai harcai. Akkor, azon a májusi napon tette le a fegyvert a náci Németország, amelyet mind a köztudat, mind a közbeszéd mai napig felelőssé tesz ama rettenetes világégés kirobbantásáért. Kétség nem fér hozzá, hogy a Nagy Háborúként is emlegetett és ismert első világégés gefreitere, azaz tizedese, a bécsi autodidakta festő diktálta német politikai és katonai vezetés az elsőszámú felelőse annak, ami 1939 kora őszén kirobbant. És utána történt. 

Dáné Tibor Kálmán

Kijárási tilalom – soha nem hittem volna, hogy egyszer én is megérem. Szüleimtől, nagyszüleimtől hallottam erről, igaz, olyankor mindig a háborúról meséltek. De hát most is háború van. Nem ember–ember elleni, nem egyik politikai hatalomnak egy másikkal szemben vívott csatájáról, hanem az egész emberiség viaskodik most egy láthatatlan, sok milliárd mikroszkopikus katonával rendelkező ellenséggel.