Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Közművelődés Napja


Dáné Tibor Kálmán

Az EMKE Országos Elnöksége 2008-ban úgy döntött, hogy Erdélyben április 12-e legyen a Közművelődés Napja. Azért esett pont erre a napra a választás – nem épp szerencsésen egy nappal a Magyar Költészet Napja utánra –, mert 1885. április 12-én alapították meg Kolozsváron ezt a nagy tekintélyű kulturális egyesületünket. Vajon fellengzősség-e egy civil szervezet vezetősége részéről, ha intézménye alapításának dátumát évente országos emléknappá nyilvánítja? Nem szerénytelenség-e ez, még akkor is, ha az illető egyesület nagy történelmi múlttal bír? Hiszen az EMKE idén 130 éves.

A válaszadáshoz mindenekelőtt egy pillanatig tekintsünk el az EMKE Erdélyben betöltött történelmi szerepétől. S gondoljunk csak arra, hogy mit jelentett az elmúlt másfél évszázadban a Kárpát-medencének ebben a régiójában magyar társadalmunk számára a közművelődés: egyidejűleg kultúrát, közösséget és személyiségalakítást. Ez a rendkívüli, és szakmai körökben gyakran vitatott szavunk, nem sokkal a nemzetté válásunk után, a 19. század második felében keletkezett. Így talán nem tévedünk, ha művelődéstörténeti szempontból a közművelődésre úgy is tekintünk, mint nemzetünk közel százötven éves kultúrateremtő folyamatainak a lenyomatára. Igazából csak körülírni lehet mindazt, amiről a közművelődés szól, rövid vagy akár hosszabb meghatározást mondani róla nem lehet. Hisz jelenti például azt, hogy az egyén a kulturális értékek alakításában egyidejűleg tölthet be alkotói és fogyasztói szerepkört. De a szó értelmezhető olyan tevékenységként is, amelyben az egyén és a közösség, a saját szellemi gyarapodására, minden intézményi háttér nélkül kezdeményezhet kulturális tevékenységeket, beindíthat művelődési folyamatokat. Ugyanakkor a közművelődés értelmezésének tartozéka az önművelés lehetősége és szabadsága is, amit viszont a társadalomnak közjogilag biztosítania kell. És benne van az egyénnek és közösségnek a saját művelődési élete iránti felelőssége is, a belső alkotó energiáknak a cselekvésre történő mindenkori mozgósítása a kultúránkban való megmaradás érdekében. Mivel mi magunk is ennyire mozaikszerűen értelmezzük e szavunkat, ezért van az, hogy a közművelődés kifejezést nem tudjuk lefordítani a világ egyetlen nyelvére sem úgy, hogy visszaadja a szó azon értelmét, ahogyan mi a magyar kultúrkörben használjuk.

Az 1867-es kiegyezés előtt a Habsburg-birodalomnak Erdély csak provinciája volt, benne a magyarság pedig nem túl közkedvelt népcsoportja, különösen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után. Így a kulturális életünk megszervezésében már akkor is csak magunkra számíthattunk, s a felelősséget érző és vállaló nemességünk és polgárságunk ügyködésének köszönhetjük, hogy gróf Mikó Imre vezetésével 1859-ben megalakulhatott az Erdélyi Múzeum-Egyesület, melynek áldásos tevékenysége mind a mai napig meghatározta és meghatározza kulturális életünket. A kiegyezés után pedig az új magyar kormány gazdasági okokra hivatkozva ugyancsak visszafogottan tudta támogatni az erdélyi magyar művelődési életet, különösen az akkor már egyre hangsúlyosabban jelentkező szórvány-magyar közösségekben. Népiskolák, kisdedóvók, könyvtárak jöttek létre ekkor magán- vagy éppen közösségi kezdeményezésre, nem is beszélve a számtalan dalegyletről, olvasókörről vagy a kulturális élet különböző területeit felvállaló társadalmi szervezetről. Hazai művelődési életünkben ekkor jelenik meg az EMKE, mint a legjelentősebb koordinátora ezeknek a folyamatoknak. Vagyis hiába volt magyar állam a hátunk mögött, az erdélyi kulturális életünk megszervezése főleg egyéni vagy közösségi, gyakran egyházi támogatáson alapult itt Erdélyben, s így a kultúra terjesztését jórészt a közművelődési folyamatok segítették. Trianon után a kisebbségi sorba került erdélyi nemzeti közösségünk kulturális életében – véleményem szerint – még erőteljesebben felértékelődött a közművelődés. Mert ekkor kellett igazán rádöbbenünk arra, hogy sorsunk elsősorban saját magatartásunkon múlik, és mindnyájan felelősek vagyunk ezért a sorsért. S bár 1989 karácsonya után a Romániára szakadt újabb kori demokráciának mi is haszonélvezői lettünk, ennek ellenére nagyon kevés állam által fenntartott és működtetett magyar kulturális intézményeink vannak. Talán nem tévedek, ha kijelentem, hogy az elmúlt negyed évszázadban is jórészt a közművelődés éltette erre mifelénk a magyar kultúrát.

Mindezek után úgy gondolom, megérdemli a Közművelődés, hogy évente egyszer, április 12-én tudatosítsuk fontosságát az erdélyi magyar kultúrkörben. S ameddig hivatása van, addig az Isten tartsa meg az EMKE-t!

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Amennyiben Magyarország a téli, Románia pedig a nyári időszámítás mellett dönt, a két ország között két óra eltolódás is lehetne – ennek megvalósulására azonban vajmi kevés az esély. Ha az Európa Bizottság úgy látja, hogy az egyes tagállamok tervei komoly fennakadást okoznának az egységes piac működésében, az óraátállítás további halasztását javasolhatja. 

Az ötvenhatosok példája bármilyen nehéz élethelyzetben kapaszkodót jelenthet, így a mostani, világjárványban is erőt meríthetünk tőlünk-belőlük. Bátorságuk, töretlen akaraterejük és a túlélésbe vetett óriási hitük mindnyájunkat arra ösztönöz és biztat, hogy soha semmilyen körülmények között ne adjuk fel a harcot és a reményt. Még a legreménytelenebbnek tűnő pillanatokban is a végsőkig kell küzdeni az életért, a megmaradásért, a szabadságért.

Benkő Levente

A zene, bármilyen műfajban is szülessen, de minőségi legyen, az márpedig lelket simogató, bút feledtető, erőt adó, pozitív tölteteket hordozó, mindenféle lelki nyavalyákra jótékony valami. 

Benkő Levente

A lapunk éléről nyugdíjba vonuló főszerkesztőnk, Dáné Tibor Kálmán azzal a jó tanáccsal köszönt el júniusi összegző írásában, hogy utódja „merjen újítani lapkivitelezésben, tartalomban vagy akár tematikákban is”, s hogy látszódjon a lapon az új gazda esze- s keze nyoma. E megszívlelendő tanácsot természetesen elfogadom, de ha jól belegondolok, mint minden más sajtótermék, a mi lapunk gazdája is tulajdonképpeni maga az Olvasó, hiszen mi, különféle beosztásban dolgozó sajtósok, szerkesztők csak kiszolgálói vagyunk az Olvasónak.

2021 minden szempontból atipikus év. Olimpiai játékok páratlan évben – ilyet még a két világháború sem okozott. De az örömhír, az örömhír: Tokióban lesz olimpia.

Kiemelt támogatóink mindig az olvasók voltak. Őket éreztem egyfolytában magam, magunk mellett a lapigazgatás nehéz pillanataiban, hisz mi tagadás, ilyenek is voltak az elmúlt nyolc évben. Hasznos tanácsaikkal, időnként láthatatlanul is, de határozottan alakítgatták kiadványunk arculatát, vagy éppen tematizálták a Művelődést. 

Gergely Zsuzsa

A pandémia egyfajta buroklétre kényszerített bennünket. Azt hittük, hogy élünk, pedig csak kütyüknek köszönhetően kerültünk valóságközelbe. Összemosódtak a napok, a hetek, a jelenségek és az értelmezések. Ideje volt mindezt magunk mögött hagyni.

Demény Péter

Milyen jellemző, hogy ez a költő, aki így ünnepel, és akinek a születésnapját a Magyar Költészet Napjának nevezték ki, folyamatosan megosztotta az olvasókat és a világot. Horger Antalról mindenki tud, a Szabad-ötletek jegyzékének kiadása körül irdatlan botrány kerekedett, most egy minden bizonnyal hamisított kézirat körül folyik a vita.

Brînzan-Antal Cristina

Mára a nőnap egyre inkább elveszítette politikai tartalmát és mondanivalóját, ma már inkább apró ajándékokkal, virággal kedveskednek a nőknek. 

Pontosan harminc éve annak, hogy huszadik századi történelmünkben eladdig s azóta is páratlan tüntetésen vonultunk utcákra. Egy-egy szál gyertyát s egy-egy könyvet vittünk magunkkal arra a néma menetelésre, amelyet ama decemberi, romániai rendszerváltozás utáni hetekben, szűk két hónapban, az anyanyelv szabad használatának elemi emberi jogát megérteni sehogyan sem akaró akkori központi hatalom merevsége kényszerített ki, s amely néhányszázezres nagyságrendben mérhető lelket érintett, és mozgatott meg.

Harminckét éve már, hogy a Himnusz születésnapja egyetemes ünnepe magyar kultúránknak, nemcsak itt a Kárpát-medencében, hanem szerte a nagyvilágban, ahol még becsülete és értelme is van a magyar szónak.

Péter István

Wuhanból jött egy éve: valaki nyitva hagyta a laborajtót, netán denevért, tatut készített ebédre és nem szűrte le a levét… De távoli… különben is, ami kínai, úgyis elromlik.

 

Mert nem igaz, hogy a mai tizen-huszonéveseket „semmi sem érdekli”, s „bezzeg a mi időnkben…” Csak meg kell találni velük a közös utat, a közös hangot, legalább arra pár percre, amíg számukra ez fontos és hasznos.

Vallasek Júlia

Idén március 10-én felfüggesztették Romániában a frontális oktatást. Mondhatni március 11-én mindenki átállt online oktatásra, noha ez az állítás több sebből is vérzik.

Gergely Zsuzsa

Tizenkilenc évvel ezelőtt, amikor néhány bukaresti fiatal bejelentette, nemzetközi filmfesztivált szervez Kolozsváron, sokan szkeptikusak voltak: miért nem a fővárosban? Minek fesztiválozni, ha zárnak be a mozik, és mindenki otthon, laptopról néz filmeket? A kételkedőket hamar elhallgattatta a vérprofi szervezés, már az első kiadásban megmutatkozott a seregszemle minden értéke.