„Nagyon boldog vagyok, hogy még egyszer megéltem érkezésed, Március! Az influenzán át gázoltunk feléd, a tél dögvészén, a sötétség alvilági birodalmán át. Mint aki tárnából, bányalégből érkezik, sáros lábakkal és elfulladt tüdővel megállok a napvilágon, kifújom magam és énekelni kezdek.
Ezt énekelem: üdvözöllek, Március. Időbe telik, amíg ember megtanulja, hogy lehet örülni egy naptári adatnak is. Március külön évszak, semmi köze télhez, tavaszhoz. Külön világítása van. Még nincs növénye, csak a hóvirág, ez a minta érték nélkül.” Márai Sándor A négy évszak című kötetének Márciusából idéztem ezt a részletet.
A márciusi hónap, Mars (isten) hava a rómaiak évkezdő hónapja volt. A tavasz-újévet holdtöltekor ünnepelték. Az előző évet jelképező Mamurius Veturiust március 14-én kergették ki a városból (vö. „télkiverés”), és másnap a nép az év megújulásának istennőjét, Anna Perenna „anyát” köszöntötték. Perenna ünnepe később amolyan „marciális” jellegű tavaszköszöntő ünnepéllyé vált – olvassuk Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumából. Bod Péter erről a hónapról a következőt írja: „Március Mars hava, a rómaiaknál legelső hó, Böjtmás nevet azért kapta, mert a húsvéti nagyböjtben második hónap.” A „Martius” (a Kos hava) a „Marsról, aki a hadakozásnak istene” kapta nevét. Vallási kontextusba helyezve Krisztust jelképezi, a legnagyobb Hadakozót (Zwingli szóhasználat szerint), aki „hadakozik érettünk”, legyőzi a gonoszt.
Visszatérve Anna Perenna istennő népünnepélyére, a hónap első hete nem csak a tavasz hírnökének hónapja, hanem a nemzetközi nőnapé is, amelyet a nők által a történelem során és az egész világon elért eredmények tiszteletére szenteltek. Jellemzően a különböző háttérrel és kultúrákkal rendelkező nők összefogásának napját jelképezik, a nemek közötti egyenlőségét és küzdelemét, amely a női jogok védelmében tett lépésekre hívja fel a figyelmünket.
Számomra egyedüli emlékkép, ami iskolásként megmaradt a nőnapról az édesapám ajándéka, a virágcsokrok meg a csokoládé, amivel elhalmozza a családunkat. No meg a fiú osztálytársak, akikre rászólt otthon a szülő, hogy március nyolcadikán virág és márciuska (mărțisor) jár a lányoknak. Akkor még sem nekem, sem a diáktársaknak nem volt fogalmunk a nőnap igazi lényegéről. Akkor, gyermekként ez a magatartás adta levonni azt a következtetést, hogy nem elég önmagunk számára nőnek lenni, a külső környezetünk visszajelzése, az, hogy nőként tekintenek ránk, az a meghatározó. Szerény véleményem, hogy egymagamban a nőiesség megélése lehetetlennek bizonyul, és ezt nem csak nőnapon, hanem a mindennapokban is gyakorolni kell.
De mióta ünnepeljük a nők napját? A nemzetközi nőnapot (International Womans Day) az 1900-as évek eleje óta – az ipari forradalom, a népesség radikális növekedésének és az ideológiák térnyerésének időszakától – tartják, de története korábbi évekből származik.
1857. március 8-án New York városában a negyvenezer textil- és konfekcióipari munkásnő menetelt, javított munkakörülményeket, tízórás munkanapot és a nők egyenlő jogait követelve. Sztrájkjukat a rendőrség feloszlatta. Ötvenegy évvel később vita alakult ki a nők körében (a New York-i gyárban 129 munkásnő életét követelő tűzvész miatt). A nők elnyomása és esélyegyenlőtlensége arra ösztönözte őket, hogy aktívabbá, mozgalmivá váljanak, a változásért kampányokat kezdeményezzenek. 1908-ban tizenötezer nő vonult végig New Yorkban megfelelő munkakörülményt, jobb fizetést és szavazati jogot követelve.
1909-ben az Amerikai Szocialista Párt nyilatkozatának megfelelően az Egyesült Államokban február 28-án tartották meg az első nemzeti nőnapot (National Womans Day), s ugyanezen a napon 1913-ig.
1910-ben Koppenhágában megtartották a Dolgozó Nők második nemzetközi konferenciáját. Clara Zetkin nevű nő (a németországi szociáldemokrata párt „női irodájának” vezetője) terjesztette elő a nemzetközi nőnap javaslatát. Egy évvel később, március 19-én Ausztriában, Dániában, Svájcban és Németországban is megünnepelték a nemzetközi nőnapot. Ekkoriban a fő kérdés a nők választójoga volt, a tüntetéseken, felvonulásokon sok férfi is részt vett. (A nők Oroszországban 1917-től, Németországban 1919-től, Franciaországban és Olaszországban a második világháború végétől, Belgiumban 1958-tól, Svájcban 1971-től, Portugáliában 1976-tól, Liechtensteinben a nők pedig csupán 1984-től élhettek szavazati joggal).
1977-ben az ENSZ-közgyűlése hivatalos ünneppé tette a nők jogai és nemzetközi béke napját.
Az 1980-as évektől a nőszervezetek felvonulásokkal igyekeznek felhívni a figyelmet a nők egyenlőtlen helyzetére, és a civil szervezetek igyekeznek felhívni a figyelmet a családon belüli erőszakra, a munkahelyi zaklatásra, a prostitúció elterjedésének megakadályozására.
Mára a nőnap egyre inkább elveszítette politikai tartalmát és mondanivalóját, ma már inkább apró ajándékokkal, virággal kedveskednek a nőknek. A történelmi visszatekintés visszaigazolásként szolgál arra, hogy nőként kivívtuk magunknak a függetlenséget: lehetünk kamionsofőrök, asztronauták, favágók, koldusok és hercegnők, de valami közös bennünk, és az nem más, mint az azonos értékek képviselete.
