Gondolatok a másfajta iskoláról

Adott a következő négy gondolat: „Mind a pedagógus, mind a diák bátran mutathatja meg kreativitását és ötvözheti vonzó módon az elméletet a hétköznapi gyakorlattal, a közös tanulást az egyéni kérdésfelvetésekkel, mindezt egy, a szocio-emocionális fejlődésnek kedvező környezetben.” „Különösen fontos szerepet kap a tapasztalatszerzés és a tapasztalat általi tanulás.” „Különösen fontos szerepet kap a játékos tanulás.” „A cél az önismeret és a saját képességek felmérésére való készség fejlesztése; ezáltal válik képessé a diák tudatosan alakítani önnön fejlődését, és megtanulni tanulni.”

Adorjáni Mária
Adorjáni Mária

Mind a négy mondat európai állam oktatási minisztériumának egy-egy hivatalos közleményéből származik: kettő a finn oktatási minisztériuméból, amely a PISA-felmérések szerint évek óta világszinten az egyik leghatékonyabb oktatási rendszert irányítja, kettő a román oktatási minisztériuméból, amely a legutóbbi PISA-felmérés szerint a világ 25 legkevésbé hatékony oktatási rendszerének egyikéért felel.

Melyik mondat melyik oktatási minisztérium közleményéből származik?

Kontrasztot várnánk, szembenálló elveket, azt, hogy két kijelentésben kicsit restellkedve ismerjünk saját, jól ismert és előszeretettel kritizált oktatási rendszerünkre, a másik kettőben pedig elismerően csodálkozhassunk rá egy haladó, a mi iskolarendszerünkben tapasztaltaktól gyökeresen elütő szellemiségre. Szembenállásra azonban a mondatok többszöri elolvasása után sem lelünk: mind a négy olyan értékek mellett foglal állást, amelyeket egy haladó, a társadalomban való együttélésre hatékonyan felkészítő iskolarendszer alapelveiként tartunk számon.

Az Iskola másként országos program célja éppen ez: egy héten keresztül olyan értékek szerint megélni az iskolai hétköznapokat, amelyek által hatékonyabbá, élőbbé, meghatározó élménnyé válik a tanulás és tanítás. A fent idézett négy mondat közül az első kettő az Iskola másként hivatalos módszertanából származik, abból a dokumentumból, amely a kormányrendeletekre jellemző világos, tárgyilagos módon jelent ki – sőt, ír elő – olyan szívdobogtató pedagógiai ideálokat, mint transzdiszciplinaritás, összefüggés az időszerű tudományos eredményekkel, a tanulók érdeklődési körének figyelembevétele, a felelősségérzet, az egymásra való odafigyelés és a problémamegoldó készség fejlesztése, nevelés az együttműködésre. A tanulóknak, tanároknak, szülőknek, hatóságoknak, partnerintézményeknek és -szervezeteknek (tan)évente öt napjuk áll a rendelkezésükre, hogy a folyamatos párbeszédet és együttműködést igénylő, hosszas előkészületekkel megszervezett tevékenységeken keresztül élhető valósággá változtassák ezeket az ideálokat.

Ennyi felhajtás öt napért? – szokták kérdezni az Iskola másként hét szkeptikusai. A Módszertan azonban világosan kimondja, hogy a másként történő tanulás valósága nem válik semmissé az öt nap lejárta után, hiszen az 5. cikkely előírja a hatékonynak bizonyuló módszerek és tevékenységek beépítését a hétköznapi gyakorlatba. Ebből az előírásból világosan következik: a Módszertan kibocsátóinak – ahogy a rendszer közvetlen résztvevőinek is – az a célkitűzése, hogy másként tanuljunk, másként tanítsunk, másként éljük meg az iskolai hétköznapokat.

De mi a módja ennek? Hogyan válhat a diákok szocio-emocionális fejlesztése, az önállóságra nevelés, a vállalkozó szellem támogatása, a felfedezés öröme időben (évi 5 nap) és térben (egy-két „gyerekközpontúnak” kikiáltott közoktatási intézmény) elszigetelt jelenségből a közoktatás állandó elsőbbségévé a gyakorlatban is? Úgy, hogy ha az oktatási rendszer közvetlen résztvevői az Iskola másként-hét tapasztalatainak beépítését nem felszíni módon értelmezik. Vagyis nem elégszenek meg azzal, hogy egy-két sikeresnek bizonyuló tevékenységet év közben is „felmelegítenek”. A tevékenység pusztán végeredménye egy hosszú folyamatnak: e folyamat sok beszélgetésből, egymás (diák, pedagógus, szülő, szervezetek) igényeinek figyelmes meghallgatásából és komoly mérlegeléséből, a szempontok izgalmas ütköztetéséből, hosszas kompromisszumkeresésből és közös döntéshozatalból épül fel. Ez az a folyamat, amelyet meg kell tanulnunk, és amelyet sokat és kitartóan kell gyakorolnunk. Ha megtanulunk így kommunikálni egymással, így tervezni közösen, diákok, pedagógusok, szülők, kormány és civilszervezetek, akkor lesz más az iskola, és akkor fogja nem csak a kormányrendeletek mondatait, hanem a hétköznapokban megélt gyakorlatot is áthatni az a haladó szellem és azok az értékek, amelyektől hatékonnyá válik az oktatási rendszer, élménnyé és örömmé mind a tanulás, mind a tanítás.

 

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Hetvenöt évvel ezelőtt értek véget a második világháború európai harcai. Akkor, azon a májusi napon tette le a fegyvert a náci Németország, amelyet mind a köztudat, mind a közbeszéd mai napig felelőssé tesz ama rettenetes világégés kirobbantásáért. Kétség nem fér hozzá, hogy a Nagy Háborúként is emlegetett és ismert első világégés gefreitere, azaz tizedese, a bécsi autodidakta festő diktálta német politikai és katonai vezetés az elsőszámú felelőse annak, ami 1939 kora őszén kirobbant. És utána történt. 

Dáné Tibor Kálmán

Kijárási tilalom – soha nem hittem volna, hogy egyszer én is megérem. Szüleimtől, nagyszüleimtől hallottam erről, igaz, olyankor mindig a háborúról meséltek. De hát most is háború van. Nem ember–ember elleni, nem egyik politikai hatalomnak egy másikkal szemben vívott csatájáról, hanem az egész emberiség viaskodik most egy láthatatlan, sok milliárd mikroszkopikus katonával rendelkező ellenséggel. 

Benkő Levente

Napokon át töprengtünk a szerkesztőségben, hogy márciusi lapszámunkban mivel köszöntsük a tavaszt. És az Olvasót, természetesen. Európa népeinek 1848. évi csodálatos tavasza felemelő pillanatainak és tanulságainak felelevenítésével, tolmácsolásával induljunk? Rendben, de ezt már megtettük, s bár ismételgetni nem árt, mégis kivártunk. 

Dáné Tibor Kálmán

Miénk lesz a napfényes jövő!” – ezzel a forradalmi maszlaggal (is) bíztattak minket, kisiskolás pionírokat, a hatvanas évek kommunista propagandistái. Húsz év múlva, már a nyolcvanas években, az egyre jobban kiürülő boltokat látva, a fűtés nélküli lakásokban az esti egyre hosszabb áramszüneteket tudomásul véve be kellett lássuk, hogy az egykori elvtársaknak mennyire igazuk volt: mert lassan csak a napfény maradt nekünk, csak az volt biztos, hogy a miénk. Ennek ellenére hittünk, bíztunk a jövőben.

Dáné Tibor Kálmán

Az elmúlt esztendőkben a Művelődés januári vezércikkei általában a folyóirat szerkesztőségének a jövőbe tekintése volt, terveinkről, elképzeléseinkről írtunk.

Mégis, valamit várok még. Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s aztán mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok, a férfikor delén, őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna már beváltani; s még mindig várok valamire.

Dáné Tibor Kálmán

Negyedik alkalommal szervezte meg a Művelődés folyóirat szerkesztősége, az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházával együtt a múlt hónapban, azaz október 11-én, a Régiók bemutatkozása című programját. 

Széman Emese Rózsa

A világ egyik legelterjedtebb babonája, talán nincs is olyan kultúra, amelyben nem honosodott meg. De hogyan, mikor alakult ki a félelem péntek 13-tól? Kik és miért tartották először szerencsétlennek? Van-e valamilyen történeti alapja, vagy „csak” babona az egész?

Rácz Norbert Zsolt

Közel egy hónap telt el az avatás óta, pedig úgy tűnik, mintha Dávid Ferenc szobra mindig ott állt volna. Kinyújtott jobb keze beszélgetésre, okos vitára, mély fohászra hív. Ha képzeletben folytatom a kar lendületét, a templom felé mutat. Ott bent valami más van, amire a zsúfolt utcán sietősen áthaladó embernek talán ma inkább szüksége van, mint bármikor.

Demeter Zsuzsanna

Önző kis egyéni világainkon talán végre jó lenne túllátni, mert a magasabb szinten lefolytatott kis viszályainknak és egoista harcainknak ők lehetnek az áldozataik. Azt, hogy mi, idősebb felnőttek, igenis felelősek vagyunk értük, a (valamivel) fiatalabb nemzedékekért.

Benkő Levente

Van a Székely- és a Királyföld, ezen belül Székfölde és a Barcaság határán, az Olt folyó bal partján egy valaha kulcsszerepet játszó szász község. Magyarul Barcaföldvár, románul Feldioara, németül Marienburg, szászul Märrembirg a neve. Még az Árpád-házi királyok telepítették le a 13. század legelején ide (is) a szászokat, a helység jó másfél évszázadig a Barcaság központja volt. 

Bodó Márta

A tény, hogy Ferenc pápa más úticéljai közé Csíksomlyó bekerült, nagy mértékben a jelenlegi romániai pápai nunciusnak köszönhető, aki fáradhatatlanul járja az országot, az egyházmegyéket, és igazi mélységében, rétegzettségében megismerte a romániai valóságot. Ezt aztán oly módon közvetítette, hogy a Ferenc pápa számára fontos Mária-tisztelet miatt ez a kegyhely nem maradhatott ki az úticélok közül. 

péter istván

Aki látta, el nem feledheti. Aki imádkozott benne, az szívében, lelkében hordozza. Aki eredeti rendeltetésének megfelelően megépíti, az nevezheti majd „Mi Asszonyunknak”.

Máté Erzsébet

Nos, mi is lenne ez a magyar sarok?! Egy olyan részlege a megyei könyvtárnak, ahol egy emeletnyi teremben folyamatosan történik valami. Kulturális tér – amely zordon hangzása ellenére nagyon is vidám, mert miért is kellene a kultúrának kimértnek, fennköltnek lennie –, egy olyan tér, ami egyszerűen a miénk. 

Egyed Ákos

A történelem nem véletlenül nevezte az európai forradalmakat Népek tavaszának. Ezzel az elnevezéssel nemcsak a nagy népmozgalmakra utal, hanem arra is, hogy a hatalom birtokosai a népek számára kénytelenek voltak olyan jogokat adni, amelyekről korábban csak álmodozni mertek. Gondoljunk a számos országban végrehajtott jobbágyfelszabadításra.